A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Vas [XXXI. rész]

64 varmegyeMagyarország dunántúli részében fekszik, területe 5035,31 km2. Földalakulatára nézve a vármegye két részre osztható, kisebbik fele lapály, mert a kis magyar alföld vagy pozsonyi medence része, nyugati része ellenben hegyes-dombos s különösen az ország határán tetemesebb magasságig emelkedik. A vármegye hegységei mind az Alpok rendszeréhez tartoznak, s három csoportra oszlanak: legmagasabbak a vármegye északnyugati részén emelkedő hegyek, melyek egyfelől a csoportos alakulatú, s a szerpentin felépítése által jellemzett Borostyánkői hegycsoportra, másfelől az ettől a vágodi nyereg által elválasztott gerinces kifejlődésű Kőszegi hegységre oszlanak. Utóbbinak legkiválóbb emelkedései az Írottkő a Dunántúl legmagasabb pontja, a Szarvaskő és a kőszegi ezredéves emléktorony által koszorúzott Óház. Ezen, tövükben kitűnő szőlőktől övezett jelentékeny hegységeket a Pinka völgye választja el a vármegye második, de már jóval kisebb hegycsoporttól, a Németújvári hegycsoporttól. Ez egy messzire szétterülő és sokfelé elágazó dombvidék, mely legömbölyített tetőivel s kevésbé meredek, részint erőd, részint felszántott legelőivel lényegesen elüt az előbbi hegységtől. Legmagasabb csúcsai az Óvár feletti Vashegy és a németújvári Kúphegy. A Rába völgyén túl a még alacsonyabb Dobrai hegycsoport vagy dombvidék terül szét. Legmagasabb gerince a Rába jobb aprtját kíséri, s Körmendtől kezdve tetemesen keskenyedve, a folyót északkeleti irányban 3–4 km széles, hosszúra elnyúló hullámos fennsíkként szegélyezi, s a vármegye keleti részét képező lapályba messzire benyúlva, azt két részre osztja. A lapálynak igen csekély tengerszint feletti magassága van, s egyike hazánk legjobb gabonatermő vidékének. A Rába mentén, mely közepén hasítja, messzire felnyúlik délnyugat felé, de csak Körmend és Csákány táján szűkül 3–4 km-nyi keskeny völggyé, mely odább nyugat felé, főképpen Szent-Gotthárdnál még inkább összeszorul. Ezen lapály nagy része teljesen sík, legfeljebb gyenge földhullámok mutatkoznak rajta, de keleti részében, melyet Kemenesaljának neveznek, két egészen magányosan álló kúpalakú bazalthegy emelkedik ki belőle, a jó bortermő Ság és a Kis-Somlyó.

    Folyóvizekben elég gazdag a vármegye: fő folyója a Rába Fehring közelében lép a vármegye területére s azt eleinte nyugat-keleti, azután délnyugat-északkeleti irányban hasítja. Mellékvizei közül legnagyobb a vármegye nyugati határát jelölő Lapincs, mely Szent-Gotthárdnál ömlik beléje, a Pinka, melyet Körmendnél vesz fel, Szmbothely felől aláfutó Perint, mely Rum közelében torkollik bele, és a Gyöngyös, mely Sárváron alul egyesül a Rábával. A vármegye északi határát a Répce is érinti kisebb területen, kelet felé pedig Marcal jelöli a határt Veszprém vármegye felé. Vas vármegye déli részében ered még a Kerka és a Zala, legdélibb szögletét pedig a Mura és Lendva is öntözi. Nagyobb állóvize nincsen. Ásványos forrásai közül a tarcsai jód- és brómtartalmú savanyúvíz, a szécsénykúti (petánci) és sóskúti savanyúforrások említendők.  

    A lakosság száma 1891-ben 390,371 volt, mihez még 1532 főnyi katonaság járult. Vas hazánk legsűrűbben lakott vármegyéi közé tartozott. A lakosok között volt 197,389 (50,6%) magyar, 125,526 (32,2%) német, 18,197 (4,7%) horvát és 47,080 (12%) vend. A magyarság leginkább a vármegye keleti és déli részében, a németség északnyugaton, a vendség délnyugaton lakott. Érdekes magyar sziget az úgynevezett Őrség.

    A lakosság fő foglalkozása a föld- ésszőlőművelés és állattenyésztés volt a millennium idején. Az ipar és kereskedelem azonban szintén eléggé fejlett volt. A vármegyében a gyári ipar szépen fejlődött, nevezetesebb gyári vállalatai voltak: 2 gazdasági gépgyár és vasöntő (Szombathely), 1 vashámor (Felső-Őr), 1 bőrgyár (Szombathely), több gyapjúfonó-, szövő- és pokrócgyár (Pinkfő, Kőszeg, Léka), 1 gyufagyár (Szombathely), 2 sörgyár (Kőszeg, Alsó-Lövő), 1 cukorgyár (Sárvár), 1 szeszgyár (Rohonc), 1 dohánygyár (Szent-Gotthárd), 1 nagy villamos műtelep (Ikervár), 6 gőzmalom (Szombathely 2, Kőszeg, Csehi, Körmend, Ikervár), 1 lenbeváltó és kikészítő ipartelep (Őri-Szent-Péter), 1 vasúti javítóműhely (Szombathely), több tégla- és ecetgyár.

    A kereskedelem első sorban a helyi szükségletek kielégítésére szorítkozott, kivitel tárgyai voltak a hízlalt marha, a gabonaneműek és gyümölcs, valamint Felső-Őr vidéke deszkával és épületfával űzött kereskedést.

    A hiteligényeket 2 bank, 28 takarékpénztár és 29 szövetkezet elégítette ki.

    A közlekedést igen gazdag vasúti hálózat, melynek hossza 325 km 55 állomással és 217 km állami, 993 törvényhatósági, valamint 428 km községi út közvetíti.

    Közművelődés tekintetében a vármegye eléggé kedvező helyzetet foglalt el. A 6 éven felüli férfilakosságnak 19,3, a női lakosságnak 25%-a nem tudott írni-olvasni, és a tanköteles gyermekeknek csak 3,7%-a nem járt iskolába. A vármegye területén összesen 538 tanintézet állt fenn: 1 hittani intézet (Szombathely), 4 gimnázium (Szombathely, Kőszeg, Szent-Gotthárd, Felső-Lövő), 1 reáliskola, 1 gazdasági (Sárvár), 16 ipari és kereskedelmi iskola, 1 katonai alreáliskola (Kőszeg), 1 tanító- (Felső-Lövő) és 1 tanítónőképző intézet (Kőszeg), 5 polgári és 489 elemi népiskola, 15 kisdedóvó, 2 árvaház és 1 börtöniskola volt. A szellemi élet központja Szombathely, Kőszeg, Felső-Lövő és Szent-Gotthárd voltak.

    A vármegye 10 járásra oszlott és volt benne 2 rendezett tanácsú város, 8 nagy- és 609 kisközség. A községek általában véve kicsinyek voltak, 2000-nél több lakója csak 17-nek volt. Legnépesebbek voltak: Szombathely 16,133; Kőszeg 7076; Körmend 5334; Rohonc 3913; Jánosháza 3457; Felső-Őr 3410 és Vasvár 3172. A vármegye székhelye Szombathely volt.

      

    Története

    A vármegye területe Pannónia provincia része volt. A római uralom számos nyoma fellelhető a vármegyében.

    A honfoglalás idejéről kevés adat maradt. Géza uralkodása alatt babenbergi Lipót osztrák herceg 984-ben több várost, köztük Szombathelyt is elfoglalta. Aventinus Szombathelyt is azon városok közt említi, melyeket Szent István Gizellának jegyajándékul adott. Szent István idejében a vármegye székhelye Vasvár volt.

    A közjavaknak tekintett várak azonban nem mindig bírtak elég tekintéllyel az ellenséges törekvések meghiúsítására, mert Frigyes osztrák herceg 1241-ben IV. Bélától egész Vas, Sopron és Moson vármegyét is kicsikarta. Ezért és főként a tatárjárás után sűrűn építettek a nagyurak várakat. Egyik nevezetessége a vármegyének a németújvári vár.

    1311-ben János, Nagy Henrik bán fia, mint Csák Máté szövetségese, a németeket a káptalan templomába szorította, és azt rájuk gyújtotta. Ulászló alatt Miksa seregei ostromolták Vasvárt, dea várbeliek meglepték az ostromlókat és mind lekaszabolták őket.

    1441-ben Szombathelyen köttetett meg Ulászló és Utószülött László között a béke. Ugyanitt állította föl táborát 1446-ban Hunyadi János, mikor Frigyestől Lászlót és a magyar koronát akarta visszafoglalni.

    1532-ben a hős Hurisics a törököt, akik már Rumot, Ikervár és Szombathelyt is birtokolták Kőszeg alatt vitézük visszaverte. Híres várak a vármegyében Léka, mely a Nádasdyak, majd az Esterházyak birtoka, Szalónak, melynek meredek szikláin épült lovagvár, Borostyánkő, Sárvár cölöpökre épített vár, melynek falai között gyakrabban időzött a «büszke Csejte várnak hatalmas asszonya», Báthory Erzsébet.

    Szombathelyen 1579-ben papi gyűlést tartottak, melyen a tridenti végzéseket hirdették ki.

    Jelentékeny szerep jutott a vármegyének a hitújítás első korszakában is. Nádasdy Tamás országbíró Újszigeten (Sárvár) könyvnyomtató műhelyt létesített, s több helyen ágostai iskolákat állíttatott. A XVII. század elején a Bocskai-felkelésben is volt szerepe a vármegyének. 1605-ben Némethy Gergely hajdúvezér átkelt a Dunán, és többek között Körmendet és Szombathelyt is meghódította. 1619–1620-ban Bethlen Gábor lobogóit lengette a szél a vármegye terein.

    1644. augusztus 1-én Szent-Gotthárdhoz közel, a nagyfalusi határban Montecuccoli és Zrínyi a Köprili Ahmed által vezetett török hadat verte tönkre, mely után megkötötteék a vasvári békét.

    A XVIII. század elején Rákóczi Ferenc szabadságharca is érintette a vármegyét, mikor 1707-ban dunántúli hadjárat eseményeiben jelentős szerepe volt, Bottyán János vezetésével fényes győzelmeket arattak a kurucok, és mindenhol zengett a tárogatók szívet rendítő bánatos és mégis lelkesítő hangja.

    A vármegyei gyűléseket az évszázadok során tartották Rohoncon, Körmenden, Vépen, Német-Újváron, Kis-Cellben, Monyorókeréken, Szőllősön is, míg végül 1774-ben kezdték meg a vármegyeház építését Szombathelyen, melyet 1779-ben fejetek be.

    A Martinovics felkelésnek is sok híve akadt a vármegyében. 1797-ben a felkelő sereg a szombathelyi táborban gyűlt össze. Berzsenyi Dániel, mint a vármegye lantosa is lelkesítette őket.

    1808. december 10-én a nemesi felkelés szervezését és kiállítását határozták el a vármegye karai és rendjei, gróf Széchenyi Ferenc elnökletével, és vettek részt a hírhedt győri csatában 1809. június 14-én.

    A vármegye hatóságai 1820-ban a magyar nyelv terjesztésére rendeleteket adott ki. Jutalmazták a magyar nyelv terjesztésében érdemeket szerzett tanítókat. Pártolták a vármegyében a magyar színház ügyét, mind anyagilag, mind erkölcsileg támogatták, és 1880-ban díszes színházat építtettek.

    Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc csak érintette a vármegyét és már 1848 végén az osztrák csapatok megszállták.

    1893. szeptember 16–21között nagyszabású hadgyakorlaton a magyar király vendégei volt Kőszegen a német császár és a szász király.  

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Ásványország leginkább az északnyugati vidéken szolgáltatott fontosabb termékeket. Ilyen a kőszén Máriafalván, Buglócon, antimon Bánya határában, Pirit (langechki üveghuta), mágnesvas, vaspát és rézkovand Borostyánkőn, szerpentin ugyanott, mészkő, agyagöld Buglócon, Borostyánkőn, Kőszegen, kallóföld Pinkafőn.

    A növényzet mindenfelé változatos és buja. A vármegye földje általában véve igen termékeny, a fölművelésre leginkább a keleti lapályalkalmas, ahol a gabona minden faja kitűnő minőségben terem. A nyugati részekben bőven termeltek hajdinát, kölest, kendert, burgonyát és répát. A gabona Szombathelyen, Kőszegen, Sárváron és Körmenden került ekkor vásárra. Pinkafő vidékén és a Lapincs völgyében jó minőségű komlót termeltek, Felső-Lövő vidékén répa, káposzta, sárgarépa és különböző füvek magvaival élénk kereskedést űztek. Gyümölcs, elsősorban alma és körte bőven és jó minőségben termett, szőlőművelése is jelentős volt. Korai borai Sághegyen, a Kis-Somlyón, Kőszeg és Rohonc vidékére volt jellemző. A vármegyének 2 közcélú szőlőtelepe volt, Kőszegen fatenyésztési miniszteri biztos székelt. Az erdőségek igen kiterjedtek: felerészben fenyvesek, felerészben tölgy- és egyéb lomberdők. Az erdőségekből tűzi-, építő-, kádér- és műfa gyanánt egyaránt kitermeltek. A legnagyobb fapiac Szombathelyen volt. Helyenként faszenet is égettek és nagy mennyiségű fenyőhéjat termeltek.

    Az állattenyésztés igen fejlett volt. Legjelentősebb állatállomány szarvasmarhából, lóból, sertésből, juhból és birkából állt, de sok kecske, bivaly, valamint számos szamár és néhány öszvér is volt a vármegyében. A legnagyobb tehenészetek Sárváron, Német-Újváron, Rátóton, Szombathelyen, Rohoncon, Acsádon és Felső-Lendván voltak. Jelentős marhapiacok voltak Szombathelyen, Felső-Őrön, Kőszegen, Körmenden, Szent-Gotthárdon, Mura-Szombaton. Jelentős volt a tejtermelés, melyre különösen a tájfajtát használták. A lótenyésztés korlátolt. Fejlett volt a baromfi tenyésztése is. A méhészet egyes vidékeken virágzott.

    Vad bőven volt, elsősorban őz, vaddisznó, nyúl, róka, borz, görény, menyét, nyuszt, valamint vidra. Néhány nagyobb uradalomnak vadaskertje és fácánosa is volt. A halászat a Rábában és néhány hegyi patakban folyt csekély jelentőséggel.

    Jelentős települések

     

    Szombathely

    Rendezett tanácsú város a vármegyében a Gyöngyös és Perint folyócskák által közrefogott síkságon. Lakóinak száma 1891-ben 16,133 valamint 1137 katona volt. A lakosok közt 14,568 (90,3%), 1299 (8%), 112 horvát és 154 egyéb nemzetiségű volt.

    A város a római katolikuspüspöknek és káptalannak, a vármegye törvényhatóságának és a járási szolgabírói hivatalna, királyi táblának, királyi törvényszéknek és járásbíróságnak, pénzügyigazgatóságnak, királyi ügyészségnek, államépítészeti hivatalnak, közúti kerületi felügyelőnek, állami állatorvosnak, ügyvédi és közjegyzői kamarának, közjegyzőségnek, sajtóbíróságnak, királyi tanfelügyelőségnek, csendőrszakasz- és szárnyparancsnokságnak, a 83. hadkiegészítő kerületnek és a 11. huszárezrednek, magyar királyi erdőgondnokságnak és erdőfelügyelőségnek székhelye volt. Volt több rendháza, katolikus hittani intézete, papnevelő intézete, premontrei főgimnáziuma, kereskedelmi iskolája, polgári leányiskolája, több elemi iskolája, iparos iskolája, polgári iskolai faipartanműhelye, vármegyei árvaháza, múzeuma, közkönyvtára, gazdag szemináriumi és püspöki könyvtara, levéltárai, régészeti egyesülete, több emberbaráti és jótékony intézete és számos egyesülete.

    Ipara és kereskedelem igen élénk és fejlett volt. Itt volt a magyar királyi államvasutak nagy gépműhelye, két gazdasági gépgyár és vasöntő, cementgyár, bőrgyár, gyufagyár, cukorkagyár, több ecetgyár, egy hengermalom, több téglagyár, szappanfőző gyár, gázgyár és villamos telep. Volt három takarékpénztára, egy bankja, ipertestülete, vasúti állomása, melyből nyolc irányba haladtak a vonatok, posta- és távíróhivatala, telefonhálózata, élénk marha-, fa- és gabonakereskedelme.

    A város a római Savaria helyén épült, mely Colonia Claudia Sabaria néven Pannonia fővárosa és vallási központja volt, palotája, fürdője, amfiteátruma épült és több római császárt is vendégül látott. A keresztényüldözések idején többen is itt szenvedtek vértanúhalált, úgy mint Szent Quirinus sisciai püspök, valamint Szent Rutilus, Szent Iréneusz és sokan mások. A keresztényüldözéseknek véget vető Nagy Konstantin császár a szarmaték elleni hadjárat során 356-ban hosszabb ideig időzött Saváriában. A városban született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett.  

    A hunok 445 táján feldúlták, és a 456-ban bekövetkezett földrengés teljesen lerombolta a várost. Ennek ellenére a városfolyamatosan lakott maradt.

    A IX. században a salzburgi püspökök birtokába jutott, de a magyarok ezt is megszállták. Szent István Szombathelyt állítólag a győri püspököknek adományozta, kik közül János 1407-ben szabadalomlevelet adott a városnak.

    A város sokat szenvedett az 1042 és 1044 között a III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel közötti harcokban, valamint a tatárjáráskor. A tatárok bevették a várost és teljesen elpusztították.

    1407-ben Szombathely városi rangot kapott. 1440-ben a város mellett győzte le Cillei Ulrik hada I. Ulászló király seregét, majd itt kötöttek békét 1441. április 19-én.

    1490-ben Miksa császár birtokába került, majd 1491-ben a pozsonyi szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A várat azonban a XVI. században Nádasdy Ferenc és a Révayak uralták.

    A számos kiváltsággal és szabadalommal rendelkező város fejlődését segítette, amikor 1578-ban az országgyűlés a vasvári káptalant Szombathelyre költöztette át, és ettől kezdve Vas vármegye székhelye lett. A fellendülésnek 1605-ben Bocskai István hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette több ezres sereg megostromolta és bevette a várost és a várat.

    A töröktől való félelem tartotta rettegésben a várost, 1664-ben a török sereg egészen Szent-Gotthárdg hatolt a vármegyében, de ott vereséget szenvedett. 1683-ban újabb nagy török hadjárat indult Bécs ellen, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték.

    A XVII. század végi kuruc harcok nem érintették a várost, ezért viszonylag békésebb időszak következett.

    A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt, 1704-ben a császári hadak megszállták, és 1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor a Heister tábornokot Szent-Gotthárdnál megszalasztó Bottyán János kuruc serege szabadította fel. 1706 és 1710 között többször gazdát cserélt a város.

    1710-ben pestisjárvány pusztított, melyet főleg németajkú bevándorolt polgár pótolt, melytől a város német jelleget öltött. 1772-ben megépült a gimnázium, majd 1777-ben Mária Terézia megalapította a szombathelyi egyházmegyét. Szily János püspök lebontatta a rossz állapotú várat és vártemplomot és nagyszabású épülteket emelt, többek között a Sarlós Boldogasszony székesegyházat.  

    1809. május 31-én I. Napóleon hadai bevonultak a városba, és a piactéren kisebb harc bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és az ellenség között. A franciák 110 napig tartották megszállva a várost, mely alatt francai mérnökök tervezték meg a megyeházát.

    1817-i tűzvészben a város kétharmada leégett, majd 1831-ben kolera pusztított.

    Az 1848. márciusi pesti forradalom híre nagy lelkesedést keltett. Március 16-án Horváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadták a 16 pontból álló petíciót. December 28-án a császári csapatok megszállták a várost, és mindvégig császári kézen maradt.

    1867-ben, a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város képviselője, Horváth Boldizsár lett.

    A város a XIX. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, 1865-ben megépült a nagykanizsai vasútvonal, majd az 1871-es és 1872-es újabb vasútépítések a várost a Nyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették.

     

    Kőszeg

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címével a Gyöngyös patak partján, a Kőszegi hegység tövében. Környéke szép erdős vidék, melyet minden irányban jártható urak szelnek s több helyen messzelátók és menedékházak voltak. Lakóinak száma 1891-ben 7076, ezek közt 3197 (45,2%) magyar, 3679 (52%) német és 140 horvát.

    Kőszeg járás szolgabírói hivatalának, járásbíróságnak, királyi közjegyzőségnek, adóhivatalnak, s állami fatenyésztési biztosnak és honvédzászlóaljnak székhely volt. Volt becésrendi algimnáziuma, katonai alreáliskolája, községi polgári fiú- és leányiskolája, alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolája, domonkosrendi apácazárdája, benne elemi s felső leányiskola és tanítóképző intézet, valamint katolikus és evangélikus elemi iskolája, kisdedóvója, ezért Kőszeg hazánk legműveltebb városai köz tartozik. Itt jelent meg a Kőszeg és Vidéke című hetilap, és két német hetilap is Volt itt továbbá katolikus árvaház, betegház az irgalmas nővérek vezetése alatt, három szegény-ápolda, két takarékpénztár, ipartestület, többféle jótékony és közhasznú egyesület, közte zeneegyesület, a Magyar turistaegylet osztálya, valamint hidegvíz-gyógyintézet, gőz- és kádfürdő.

    Ipara nem volt már jelentős, némi jelentősége a téglagyártásnak, szeszégetésnek és faiparnak volt. Volt itt továbbá részvénytársulat tulajdonát képező sertéshizlaló. Kereskedelme marhában és gabonába, borban és gyümölcsben elég élénk volt.

    Kőszeg a Szombathely-Kőszeg vasúti vonal végállomása, volt posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak fő foglalkozása a földművelés, bor- és gyümölcstermelés. Filoxéra mentem szőlői ős idők óta jó bort teremnek, és gyümölcse, gesztenyéje kiváló minőségű.

    A Kőszegfalvi-réteken Nyugat-Magyarország első földműves kultúrájának, a középső-újkőkorszaki vonaldíszes kultúrának leleteit találták, valamint a rézkori Balaton-Lasinja kultúra településrészletét tárták fel. A város délkeleti határában húzódott a borostyánút.

    Fekvése miatt hadászatilag jelentős hely volt már a honfoglalás kora óta. A Kőszeg nevet a város egy Árpád-kori várról kapta. Ezen a néven 1248-ban említik egy oklevélben, mely arról tanúskodik, hogy a tatárjárás után IV. Béla király az osztrák hercegtől visszafoglalta a felsővárat.

    A várost Kőszegi Henrik és fia, Iván építtette. 1289-ben I. Albert osztrák herceg elfoglalta a várost, melyet 1291-ben III. András király visszaszerzett és visszaadta a Kőszegi családnak. 1327-ben Károly Róbert elvette tőlük a várost, és 1328-ban királyi városi címet adományozott önkormányzati és vásártartási joggal, majd 1336-ban erődépítési munkálatokra kötelezte a polgárokat. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond Garai Miklós nádornak adományozta, majd 1445-ben III. Frigyes német-római császár foglalta el a várost, mely 1647-ig Habsburg fennhatóság alatt állt, és bár 1482-ben Mátyás király visszafoglalta és polgárait öt évre az adó alól felmentette, de halála után Csolnoki András alvárnagy minden kényszerítő ok nélkül átadta Miksa császárnak. Ezért Kőszeg az ország tudta és beleegyezése nélkül Ausztriához volt csatolva, és csak egyházilag tartozott továbbra is a győri püspök joghatósága alá.

    A török uralom alatt 1529-ben I. Szulejmán szultán seregei feldúlták a város környékét, és a szomszédos Borsmonostor ciszterci apátságot elpusztították. A legnagyobb diadal, hogy 1532. augusztus 5 – 30 között Jurisics Miklós, Kőszeg kapitánya 28 huszárból, 18 német lovas katonából és 700 menekült fegyvertelen parasztból álló csapatával a 150,000 főnyi török sereget 25 napig feltartóztatta, mely eredménytelenül volt kénytelen Kőszeg alól elvonulni. Az ostrom emlékére Kőszegen nem csak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat.I. Ferdinánd 1537-ben Kőszeg várát és városát minden hozzátartozóival együtt örök birtokul Jurisicsnek ajándékozta s a polgárok vitézségét kiváltságokkal jutalmazta meg. Jurisicsnek egyenes örökösei nem lévén, a vár és a város többször gazdát cserélt. 1605-ben Nádasdy Tamás beengedte Bocskai seregét, majd Bethlen Gábor felkelése alatt hol az egyik, hol a másik párttól szenvedett a város. A Rákóczi-szabadságharcban 1710. szeptember 27-én Bezerédj Imre kuruc ezredes felégette és kirabolta. A város megfogyatkozott lakosságát 1713-ban rajnavidéki németekkel pótolták, majd 1778-ban nagy tűzvész pusztította el a várost. 1809 májusában a franciák megszállták rövid időre Beauharnais tábornok vezetésével.  

    1848–49-es szabadságharcban a város inkább Habsburg-hű volt, mégis Windischgätz herceg rendeletére a magyar érzelmek miatt megostromolta és erős sarccal sújtotta, a szabad királyi városi címet elveszítette, és 1860-ig a soproni katonai, majd polgári kerület fennhatósága alá került. A kiegyezést követően számos új, jelentős intézményt alapítottak. 1876-ban rendezett tanácsú város lett. 1893 szeptemberében itt tartották a nagy hadgyakorlatot, melyben II. Vilmos német császár és a szász király is részt vett.

    1880-ban lebontották a Városháza utcában lévő Alsó kaput, amelynek a helyén a kőszegi ostrom 400. évfordulójára felépült a Jurisics teret uraló Hősök tornya.  

     

    Körmend

    Nagyközség a vármegye körmendi járásában, a Rába mellett. Lakóinak száma 1891-ben 5334, melyből 4916 (92,2%) magyar és 317 német.

    A község a járási szolgabírói hivatal székhelye, van járásbírósága, királyi közjegyzősége és adóhivatala, csendőrszakasz-parancsnoksága, két takarékpénztára, alsófokú ipariskolája s ipartestülete, honvédkaszárnyája. Itt jelent meg a Rábavidék című hetilap.

    Körmend ipara és kereskedelme is élénk volt a millennium idején, volt gőzmalma, két ecetgyára, sörháza, élénk marha- és fakereskedése, gabonapiaca. Volt itt vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Legnevezetesebb Batthyány herceg kastélya gazdag gyűjteményekkel, levéltárral, nagy angolkerttel övezve.

    A községet egy 1238. évi oklevél említi legkorábbról Villa Curmend terra regist, vagyis Körmend falut, mely akkor királyi birtok volt. A tatárjárás után IV. Béla a megfogyatkozott lélekszámú településnek 1244. október 28-án kibocsátott oklevelében városi kiváltságokat adományozott, melyet V. István 1270-ben, Károly Róbert pedig 1328-ban megerősített a vámmentességre, bíróválasztásra, örökösödési jogra vonatkozó pontokkal együtt. 1367-ben egy írásos forrás „civitasként”, azaz királyi városként említi, ekkor bírája, esküdt polgárokból álló tanácsa volt. Körmenden a középkorban plébániai iskola is működött.

    Körmend Zsigmond király uralkodása idején szűnt meg királyi birtok lenni. 1497-ben II. Ulászló az egész ország területére vámmentességet biztosít az itt élő kereskedőknek, s ekkor már számottevő országos vásárokat is tartanak. E korban a város erődített hellyé, fontos központtá válik.

    1459-ben Nagy Simon, Mátyás király vezére itt ütközött meg III. Frigyes német császárral, de kénytelen volt visszavonulni.

    A vár és város tulajdonosai az évszázadok során többször változtak, míg 1604-től összefonódik a Batthyány család történetével. A török veszély fokozódása miatt Batthyány Ádám Körmendet végvárrá nyilvánítja, s lakóinak hajdú kiváltságot ad, de egyúttal katonai szolgálatra is kötelezi őket. 1664. július 26–27én a körmendi csatában Ahmed Köprülü nagyvezír a Rába átjáróit akarta elfoglalni, hogy seregével Bécs felé vonuljon. A védősereg július 26án ezeket a pontokat megszállta, és a várból ágyútűz alá vette a jobb parton táborozó törököket. Másnap az átkelést meghiúsították. A csata hatással volt a szent-gotthárdi ütközet kimenetelére.

    A Rákóczi-szabadságharc alatt többször gazdát cserélt, miközben házait és várát is porig felégették. A napóleoni háborúk során a seregek Körmendet sem kerülték el, különféle francia ezredek szállták meg a várost. 1809-ben a Francia Birodalom legkeletibb pontja Körmend városa volt.

    Az 1848–49-es szabadságharcban különösebb hadi események nem történtek itt, csupán néhány napig tartózkodik a városban Nugend tábornok 10,000 fős seregével és 36 ágyújával.

    A kiegyezést követően 1871-ben a település elvesztette eddigi városi rangját, de megtartotta a térségen belüli vezető szerepét, és továbbra is a járás közigazgatási központja maradt.

    1872-ben megnyílt a Szombathely-Graz közötti vasútvonal, mely Körmenden vezetett keresztül, majd 1899-ben a Körmend-Németújvár és 1907-ben a Körmend-Muraszombat között is megindult a vasúti forgalom.

 

    Felsőőr

    Nagyközség a vármegye felső-őri járásában, 1891-ben 3410 magyar és német lakossal.

    A község volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, járásbírósággal, telekkönyvvel, királyi közjegyzőséggel, takarékpénztárral. Volt vashámora, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói élénk gabona-, marha- és fakereskedést űtztek.

    Felső-Őr az Őrség nevű vidék központja. Neve az egykori magyar határvidékre (gyepű) telepített őrökre utal.

    A település története a honfoglalás után kezdődött, amikor ez a terület a nyugati magyar határvédelmi rendszer része lett, melynek első lakossága székely eredetű volt, kiváltságaikat királyaink többször megerősítették.

    Felsőőrt 1327-ben „Superior Eör” néven említik először abban az oklevélben, melyben Károly Róbert nemcsak a kiváltságaikat erősíti meg, hanem egyszersmind az országos nemesek közé is sorozza és részükre külön „őrnagyságot” szervez. Szent János evangélista tiszteletére szentelt temploma 1350-ben már állt, később a templomot a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték.

    A középkorban vám és királyi harmincad szedő hely volt.  

    1527-ben I. Ferdinánd király Felsőőrt is a Batthyányiaknak adta. 1529-ben a Bécs ostromából visszavonuló török csapatok égették fel, majd 1532-ben feldúlta a Kőszeg várát ostromló török sereg tatár segédhada. 1580 körül lakossága Batthyány Boldizsár ösztönzésére a protestáns hitre tért át, a templom is a reformátusok kezére került.

    Lakói 1605-ben Bocskai, 1619–21 között Bethlen Gábor oldalán harcoltak. 1683-ban a Bécs ellen vonuló török hadak rabolták ki. 1705-ben a lakosság a kurucok mellé állt. 1706. február 15-én Heister tábornok csapatai megtorlásul feldúlták és kirabolták. 1809-ben Napóleon csapatai fosztogatták. 1841-ben vásártartási jogot kapott. 1848-ban lakói a szabadságharc mellé álltak és egy huszárcsapat segítségével megsemmisítettek egy horvát csapatot.

    1883-ban megalakult az önkéntes tűzoltóegylet. 1888-ban megnyílt a Szombathely-Pinkafő vasútvonal, melynek Felsőőr az egyik állomása lett.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf