Bereznay András: A román történelmi atlaszról [II. rész]

    Csak az atlaszon végigvonuló, a mai viszonyokat visszavetíteni akaró különös történetfelfogással magyarázható a „Máramaros”, „Körösvidék” és „Bánát” kiírás. Ezek közül a fogalmak közül Körösvidéket az első világháború utáni román adminisztráció teremtette meg, és ugyanaz szülte Máramarost is, legalábbis az itt használatos értelemben. Máramaros megye persze már ekkor ill. sokkal korábban is létezett, de egyrészt ez lenne az egyetlen megye, amelyet a térkép feltüntet, másrészt az elnevezés itt más, annál nagyobb területre vonatkozik, érezhetően a IX.-XI. századi térkép „Máramaros földje” folytatásának szánva. Ami pedig a „Bánát” fölirat korhűtlenségét illeti, arról már a 32. térkép tárgyalásakor meggyőződhettünk.

    A 39/b oldal a kijevi állam című térképen teljes képtelenség most már nemcsak kiírás formájában szerepeltetni a románokat, hanem a Dunától a Dnyeszterig terjedő területen – a későbbi Havasalföldön és Moldován – összefüggően színezve területüket, annak kifejezett állítása nélkül ugyan, de az állami lét látszatát adni neki. A dolog már csak azért is különös, és meg kell, hogy erősítsem abban a gyanúnkban, hogy ismét az állítás nélküli sugallás egy formájával állunk szemben, mert ugyanez a térkép más, államba nem szerveződött népek esetében megelégszik azok nevének szállásterületükön szereplő kiírásával, szállásterületüket azonban egységesen színezetlenül hagyja úgy, ahogy ez egyébként a történelmi atlaszokban általában szokás. A románságnak e területén ily módon, mint kizárólagosan jelenlévő népnek feltüntetése ellentmondásba kerül nemcsak azzal a vitathatatlan ténnyel, amiről többek közt Lükő Gábornak Havaselve és Moldva népei a X-XII. században című, az Ethnográphia – Népélet 1935-ik számában megjelent írásából győződhetünk meg, hogy ti. ezidőtájt Havaselvén és Moldvában különböző török és szláv nyelvű népek, sőt magyarok is tanyáztak, hanem – egyebek között – 1951-ben Moszkvában a Glavnoje upravlenyije geodezii i kartografii által kiadott Atlasz Isztorii SzSzSzR I. részének 9. és 10. térképével is, mely szerint a tivercek szláv törzse moldovai területen a Prut és a Dnyeszter között élt, ezen fölül pedig maga Moldva a kijevi állam, majd annak széthullása után, a Szerettől keletre, Halics része volt.

    Erdéllyel kapcsolatban az atlasz most már odáig megy, hogy az Árpádok idejében is önálló államként kezeli, ráadásul az említett Kárpátokon-túli terület színével csíkozza, amivel az önállóvá tett Erdélynek még román jelleget is ad. Erdély és Magyarország határául kideríthetetlen okokból az 1732 utáni vonalat húzza meg, pedig a Szilágság és Kelet – Zaránd az Erdélyi vajdaságnak része sohasem volt. A kijevi fejedelemséggel kapcsolatban hihetetlen az is, hogy a kijevi állam a Kárpátokon átterjedve a Tiszáig ért volna.

    Míg a 40. oldal térképén, melynek címe A feudális arab állam kialakulása és az arabok terjeszkedése, pusztán a Temesköztől Bukovináig húzódó „románok” kiírást kifogásolom, a 42. oldalon, ahol a térkép címe Román politikai alakulatok a XII.-XIII. században, már ennél jelentősebb észrevételeket is lehet tenni. Bér ez a térkép a 35. oldal hasonló című térképéhez képest történeti megbízhatóság szempontjából hatalmas fejlődést jelent, mivel román politikai alakulatként főleg a magyar királyságnak a déli Kárpátok mentén a határ megerősítésére létrehozott, legalább részben tényleg román jellegű kenézségeit és vajdaságait tünteti föl, azonban az állítás nélküli sugallás eszközeiről még mindig nem mond le. A jelmagyarázat semmit nem árul el arra nézve, hogy román politikai alakulatnak csak azokat a területneveket kell-e tekinteni, melyeket aláhúztak, vagy azokat is, amelyek aláhúzás nélkül szerepelnek a térképen. Ilyen alá nem húzott, de kiírt területnevek: „Bulgár-vláh cárság”, amelyet már az itt használatos nevéből (-vláh) esetleg román államnak lehetne tartani. „Paristrion”, ahol a 35. oldal ilyen témájú térképére emlékezve szintén könnyen föl lehetne tételezni a román államiság folytatásosságát, „Erdélyi vajdaság”, amelyről utoljára a 39/b térképen láttuk föltüntetve annak román jellegét. „Máramaros földje” (országa), amelyről megintcsak a 35. oldal térképe állította, hogy román államalakulat, és a „Bolohevenek földje” valamint a „Halicsi fejedelemség”, melyek közül főleg az utóbbiról már mégsem lehet föltételezni, hogy román jellegű államként kívánták volna szerepeltetni. Erre mintha utalna is a többi kiírásétól eltérő betűtípus amivel megjelenítették. Ha viszont az itt felsorolt állam – és területneveket az atlasz esetleg tényleg nem kívánta volna többé-kevésbé románnak sejttetni, kérdés, az aláhúzásokat miért nem magyarázva meg? Esetleg azért, hogy a szemlélő elől ne vegye el annak legalább a lehetőségét, hogy e területneveket románnak tartsa. Erre mutat a tény, hogy Magyarország nevét, noha területének (még Erdélyt leszámítva is), kb. a fele a térképen van, nem tüntették föl. Ha ugyanis egy mindenki előtt nyilvánvalóan nem román jellegű „politikai alakulat” nevét aláhúzatlanul föltüntetik, ez kételyekhez vezethetett volna a szemlélők előtt a többi alá nem húzott alakulat román jellege tekintetében. E föltevésemnek csak látszólag mond ellent Halics nevének kiírása, amennyiben Halicsról (ha annak román jelleget kifejezetten talán nem is akartak sugallni) a szerkesztők remélhették, hogy – rég eltűnt országról lévén szó –, nem román jellege az átlagos szemlélő előtt egyáltalán nem lesz olyan egyértelműen nyilvánvaló, mint Magyarországé.

    Ezt, vagyis, hogy a szerkesztők tényleg román alakulatokat kívántak láttatni még az aláhúzatlan kiírásokban is, egyébként alátámasztani látszik az a jel is, mely a jelmagyarázatban szerepel, feudális várat jelöl, és mellyel Erdély és a mai határig terjedő peremvidéke, valamint Paristrion eléggé sűrűen be van szórva. Mármost, ha az atlasz nem kívánná a szemlélővel ezekre a területekre nézve a román államiság valamiféle meglétét sejttetni, kérdés, hogy egy ilyen című (mégegyszer: Román politikai alakulatok a XII.-XIII. században) térképen e jelek föltüntetését olyan területeken, amelyeken semmiféle román politikai alakulat nem létezett, mi indokolta?

    Nem lesz érdektelen ezek után áttekinteni az aláhúzásból ítélve, a térkép által okvetlenül román államalakulatnak tartott területneveket, melyeknek közös jellemzője, hogy szemben a 35. térkép államalakulat-neveivel, végre olyan területeken, vagy azokkal szomszédságban láthatóak, amelyeken aztán a XIV. században a román államok tényleg kikristályosodtak. Mindazonáltal erről a térképről sem hiányzik a törekvés, hogy ezeknek az államalakulatoknak részben tényleg nevezhető területeknek egyrészt számát szaporítsa, másrészt őket tényleges létrejöttüknél korábban kialakultnak sejttesse.

    Az Olttól nyugatra találhatóak „Farkas és János kenézségei”, amelyeknek meglétét oklevelekkel kigazolni lehet, a probléma a kenézségekkel kapcsolatban nem is abban áll, hogy fönnállottak-e, vagy nem, sőt kenézeik valószínű magyar léte sem zárja ki, hogy lényegében román kenézségekről lehet szó, a probléma ott van, hogy e kenézségek aligha tekinthetők államalakulatoknak, – IV. Béla 1247. VI. 2-án kelt oklevelében területüket a Szörényi bánság részeként a Johannitáknak adta. Már csak ezért is különös, hogy a Szörényi bánságot a térkép szintén aláhúzza, tehát román politikai alakulatnak tartja, és ami még furcsább, mint ilyet, a Kárpátoktól nyugatra, jórészt Krassó megye területére helyezi, úgy, hogy az még magát Szörényvárt sme látszik magábafoglalni.

    A szintén aláhúzott „Litovoj vajdaságát”, melyet IV. Bélának ugyanez az oklevele említ, kifogástalanul ábrázolták, helytelen csak az, hogy belőle külön aláhúzva leválasztották „Hátszeg földjét”, (az oklevélben Terra Harszoc), mely pedig az oklevél szövege szerint – ami megtaqlálható Győrffy Györgynek Adatok a románok XIII. századi történetéhez és a román állam kezdeteihez című tanulmányában – (Történelmi Szemle 1964. 3–4.), valamint a fekete Nagy Antal és Makkai László szerkesztette Documente Historiam valochorom in Hungaria illustranta című Budapesten 1941-ben megjelent könyvben is – kifejezetten Litovoj vajdaságának része.

    A többi aláhúzott politikai alakulat közül igazi jelentősége csak „Szaniszló vajdaságának” volt, melyet IV. Béla, Kunországot is a Johannitáknak adományozva, ugyanúgy nem utalt azok igazgatása alá, mint Szörényben Litovoj területét. Makkai László Az erdélyi románok a középkori magyar oklevelekben című Kolozsvárott az Erdélyi Múzeum – Egyesület által 1943-ban közrebocsátott írásában külön is megemlékezik oklevéllel igazolható területként arról a vidékről, ami a térképen Fogarasban „Románok földje” néven aláhúzva jelenik meg, azonban erről (Terra Blacorum) kimutatja, hogy a XIII. század elején létezett korlátozott önkormányzatú királyi kerület volt, ami azt jelenti, hogy mindenképp túlzás azt valamiféle román államalakulatnak tartani. A többi aláhúzott területnév, mint román politikai államalakulat neve, de még részben önmagában is igen különös. Nehéz mit kezdeni azzal az „Olt földje” névvel, mely a Fogarasi havasokban olvasható, de azt sem könnyű megérteni, hogy miért látnak román politikai alakulatot a szerkesztők a II. Endre által 1222-ben (erről szintén Győrffy idézett műve tudósít) a Német Lovagrendnek adományozott Burza földben (Barcaság), mely a térképen aláhúzva mint „Birsei föld” jelenik meg? Merőben önkényes dolog a bizonytalan, de valószínűleg legalább részben szláv etnikumú brodnikok vándornépét „Brodnikok följde” néven, mint román politikai alakulatot megjeleníteni, de nem kevésbé önkényes a „Berlandikok földje” ilyen értelmű kiírása sem, mely egy XII. századi orosz évkönyv bizonytalan értékű közlésére támaszkodik. Egyébként, ha ez a „Berlandikok földje” tényleg román volna, amit, ha jó éltem, Elekes Lajos szavait (A román fejlődés alapvetése Századok 1940.) az orosz krónika sem állít, ez volna a fölsoroltak közül az egyetlen valóban XII. századi román politikai alakulat, a többi mind XIII. századi, így a címnek arról a részéről, hogy ezeket az alakulatokat a XII.-XIII. században ábrázolja, csak azt tudom mondani, hogy félreérthetetlenül a kontinuitás szellemében próbál ismét csak visszavetíteni, ha ezúttal csak száz évvel is, utóbb bekövetkezett eseményeket. Még egy aláhúzott területnévről nem szóltam, ez egy másik „Románok földje”, ezúttal északnyugat – Moldvában. Ez, mivel tudjuk, hogy a románoknak e területre költözése XIV. századi esemény, nyilvánvaló, hogy (talán az üresen maradt hely betöltésére szolgáló visszavetítés. A 43. oldal kereszteshadjáratok című térképén éppúgy képtelenség a román területeknek valamiféle állami szintű egybetartozását sugallni, mint ugyanilyen módszerrel a 39/b térképen volt. Az Erdélyi vajdaság színe szerint magyar-román közös birtoknak tűnik, amihez nem lehet sokat hozzáfűzni, legföljebb azt, hogy most a román jellegtől függetlenül nehezen érthető, hogy a Magyar Királyság társországát, Horvátországot és már Száván túli részeket, így Boszniát, miért nem tartották érdemesnek elhatárolni a legszűkebben vet Magyarországtól, hiszen azok belső önállósága Erdélynél e korban viszonylag szélesebb körű volt. Mivel Erdélynek, és csak Erdélynek, e Magyarország többi részétől különábrázoltsága a 44. térképen (Európa kereskedelmi térképe a XII-XV. században) is folytatódik, nehéz megszabadulni attól a gondolattól, hogy ez a különábrázolás annak érdekében történik, hogy az Erdélyi vajdaságban a román államok egyikét láthassa, aki akarja. Ha az államhatárok, mint a jelmagyarázat közli, a XV. század végére vonatkoznak, helytelen Havasalföld birtokában lévőnek tekinteni Kisnikápoly és Gyurgyevó vidékét, mivel ezek 1417 óta közvetlen a Török Birodalomhoz tartoztak.

    A 45/b térképen, melynek címe a Habsburg-osztrák birtokok (az 17401. évig) igen különös, hogy míg a már ismertetett okokból kifogásolt Bánság, Körösvidék és Máramaros vidéknév jelen van, sőt (nagyon helyesen) Horvátország és Szlavónia neve is szerepel, a Magyarország szó sehol nem látszik. Ez, úgy látszik, összhangban van a Magyarországot fölosztó, azt mindig eltüntető korábbi (39/a) térkép szellemével. A jelmagyarázat szerint egy szín a Habsburgok terjeszkedését hivatott jelölni virágkorukban. 1526 és 1618 között. Nem tudom, e szín Magyarországon miért nem vonatkozik a Balaton és az Alsó-Rába, ill. egy szakaszon a Duna közti részre, és arra a területre, melyet Bethlen csak később, 1621-ben a Nikolsburgi békében vett el a Habsburgoktól, és melyet ezért Bethlen hét megyéjének hívnak. Hasonló módon, nem megfelelően jelölték, nyolcadikként, Ungot. Minthogy a jelmagyarázat e kérdésről semmit nem mond, és a térképről sem sokat lehet leolvasni, hibának tehát nem tekinthető, de legalábbis különös és érthetetlen, hogy e térképen, mely Magyarországon, ha elejétől-végéig is de mégiscsak a török-kori állapotokat mutatja be, Erdély, melyet fejedelemségnek hívnak, miért legszűkebb határai közt jelenik meg, akár csak utalás nélkül a változó kiterjedésű, de még a törökök kiverése után is részben hozzátartozott Részekre. Kisnikápoly és Gyurgyevó vidékét is török területként kellett volna bemutatni, Havasalföldhöz tartozónak ábrásuk helytelen.

    A 48/a térképen Bizánci birodalom (IX.-XI. század) (1096) éppen mert a cím világosan közli, hogy az 1096-os állapotokról van szó, nem annyira a már megszokott Dunától a Dnyeszterig terjedő „Románok” kiírást kell helytelenítenem, hanem inkább azt a csíkozást, mely az Erdély és körülbelül a mai magyar keleti határ közti területet borítja, és melyről a jelmagyarázat azt mondja, hogy a feudális magyar állam kezdődő uralmát jelenti. 1096-ban már nemcsak a bihari, szilágysági, szatmári, ugocsai, részben máramarosi és zarándi területek tartoztak régen Magyarországhoz, hanem Erdély és a Temesköz is, melyeknek ellenálló törzsfőit, Gyulát és Ajtonyt, amint az emlékezetes, még Szent István verte le, 1002–3-ban. Ezáltal e területeknek a Magyar Királysághoz nem tartozó, államba nem szervezettkénti színezése még akkor is helytelen, ha a különben alig észrevehető magyar keleti határt a Kárpátoknál mégis meghúzták. Magyarország területét a térkép máshol, délnyugaton is csökkenteni igyekszik. A térkép állításával szemben, ebben az időben magyar volt a Dráva-Száva közének középső része, mely már az államalapítás idejében határvédő ispánsággal szerveződött (Marchia), az időközbe birtokba vett Szerémség, sőt, a Száván túlterjedő, 1089-ben elfoglalt Szlavónia is.

    A 48/b A Bizánci Birodalom a XII.-XIII. században című térképén Horvátországgal kapcsolatban csak az érthetetlen, hogy ha már Horvátország határát körülbelül helyesen meghúzták, és azt, valamint az összes Dráván túli magyar területet Magyarországhoz tartozást jelentő csíkozással ellátták, mi indokolta, hogy a csíkozott területeket a jelmagyarázatban a „Horvátország” szóval magyarázzák, amivel ellentmondásba kerülnek egyrészt a 48/a térképpel, mely tud arról, hogy Horvátország 1102 óta magyar lett, másrészt azzal a ténnyel, hogy Horvátország hatalma ekkora területre (keleten Moldváig) még a magyar foglalás előtt sem terjedt soha ki. Ez az eljárás annál is különösebb, mert az igen szűkös jelmagyarázat más, fontos, balkáni kérdésekről semmilyen tájékoztatást nem ad, és csak egyetlen okot lehet elképzelni, mely miatt az atlasz szerkesztői számára ez az ábrázolásmód indokoltnak tűnhetett, azt, hogy ebben is láttak valamelyes lehetőséget Magyarország területének legalább látszólagos csökkentésére. Egészen érdekes az a türelmetlenség, amellyel a szerkesztők annyi kitalált román államalakulat, államcsíra térképre vitele után, a később valóban megalakult Havasalföld és Moldva tényleges létrejöttének idejét be nem várva azok területét, méghozzá teljes későbbi kiterjedésükben, egy XII.-XIII. századról szóló térképen megjelenítik. Ezen az sem enyhít, hogy területükre Havaselve esetében az „1300 után”, Moldváéban pedig az „1352 után” kiírást helyezik, mivel a kérdéses századok elsejében Havaselve részben, másodikában egészen a magyar királyság része volt, és az volt részben Moldva is, melynek Szereten túli része a tatárjárás előtt a Halicsi fejedelemség, azután meg, nagyrészt, a kipcsaki tatárok földje volt.

    A 48/c térkép címe Az első bulgár állam (VII.-X. század). Nehéz megérteni, hogy ez a térkép miért nem mutatja be az Alföldre és részben Erdélyre közel egy évszázadon át kiterjedt bulgár uralmat, mindenesetre elképzelhető, hogy azért nem, mert akkor (az ilyenfajta ismétlés mindig hasznos), nem jutna hely Gyelő, Ménmarót és Glád állítólagos vajdaságainak újbóli bemutatására. Furcsa, hogy a magyarságot a térkép a honfoglaláskor, kifejezetten a IX. század végén a Dunántúlon jeleníti meg, holott az első megtelepedés a Nagyalföldön történt, a Dunántúl csak a X. század elejére tehető.

    A 49/a Al-dunai feudális államok a XII-XV. században című térkép román vonatkozásban csak annyiban követ el mulasztást, hogy elfelejti közölni azokat az alapvető adatokat, melyeket a terület egyéb részeire nézve az atlaszban ritka körültekintéssel közöl, más szóval nem tájékoztat arról, hogy a térképen látható Moldva és Havasalföld ilyen határai közt a térkép által fölölelt négyszáz évnek melyik szakaszában volt meg. Aligha esek nagy tévedésbe, ha föltételezem, szívesen láttatnák az atlasz készítői e két román államot már a XII. századtól ilyen állapotukban. E hitemben nemcsak az látszik megerősíteni, hogy e különben is csak a XIV. században kialakult vajdaságok magyar, ill. Moldva esetében időnként lengyel vazallusi viszonyairól a térkép mélyen hallgat, nem tünteti föl azt sem, hogy a Szörényi bánság melynek nevét sem írja ki, végső soron a magyar korona közvetlen tartozéka volt, és ha havaselvével egy kézbe került, akkor az mindig a havaselvi vajdának, mint a magyar király hűbéresének a magyar király adományakénti megbízatásából eredt. Arra viszont, hogy a hűbéri függés föltüntetésének elmellőzése nem valamilyen szerkesztési fölfogás eredménye, bizonyítékot szolgáltat Dobrudzsának havaselvi hűbérként való bemutatása, ami különben több szempontból hibás módon történik. Elsősorban mivel a térkép semmi tájékoztatást nem ad arra nézve, hogy e területnek Havaselvétől függő viszonya mikor állt fönn (valójában rövid ideig, a XV század utolsó évtizedétől legkésőbb 1417-ig), a szemlélő viszont ennek nem ismeretében, nemcsak eshet abba a tévhitbe, de a látottak alapján abba kell is esnie, hogy Bulgáriának ez a része Péter és Aszen (1187-97) majd, az aszenidák Bulgáriájának egy Havaselvével váltakozva birtokolt ill. Havaselvétől függő területe. A másik nem kevésbé lényeges szempont, ami miatt Dobrudzsa ilyen megjelenítését kifogásolni lehet, a terület és Bulgária határa, mely körülbelül a mai román-bolgár határral megegyezik, ami nemcsak korhűtlenség, hanem képtelenség is annyiból, hogy amikor Dobrotica Bulgária széthullása idején a maga részfejedelemséget (mely később havaselvi hűbér lett) létrehozta, annak székhelyét Kaliakrába tette, Kaliakra pedig a térképen jelzett hűbéres terület határán kívül fekszik. Erdélynek a Magyarországhoz tartozást megengedő, de azt kifejezetten nem állító föltüntetése elfogadható volna, de csak akkor, ha más, külön igazgatott magyar területeket, nevezetesen Boszniát, a Bánságokat, Szlavóniát és Horvátországot is hasonló módon ábrázolták volna. Ismételten kifogásolom az anakronisztikus „Bánság”, „Körösvidék” és „Máramaros” kiírásokat. Dobrudzsa havaselvi függésként való bemutatása, ha lehet, még bántóbb, és történetietlenebb a 49/b térképen, melynek címe: A Moszkvai állam kialakulása, mivel ez a térkép legalábbis a balkáni állapotokat félreérthetetlenül 1355-ben ábrázolja, amikor pedig Dobrudzsát havaselvi függésnek tekinteni semmiképpen sem lehet.

    Az 54. térkép címe: Román országok (a XIV. század közepétől a XVI. század közepéig). Mint az a korábbiakból kiderült, az atlasz román vonatkozású térképeivel eddig sem tudtam egyetérteni, de legalább, és ez nem elhanyagolható szempont, megértettem őket. Megértettem, hogy a dákó-román elmélet alapján Erdélynek a népvándorlás korában román lakosságot adnak, megértettem, hogy a Kárpát-medence keleti részén és Dobrudzsában krónikák félreértelmezett, vagy hitelt nem érdemlő adatai alapján román államokat ábrázoltak a IX.-XI. században, megétettem azt is, hogy valóban meglévő közigazgatási autonómiát fölnagyítva, Erdélynek a középkorban külön állami létet, sőt, annak helyenként részben román jelleget adtak, az 54. térkép tartalmának jelentősebb része azonban a legtöbb jóakarattal is fölfoghatatlannak és megmagyarázhatatlannak tetszik. A korábbiakban látottak alapján már nem is az a fő kérdés, hogy Erdély 1350 és 1550 között miért „román ország”, inkább az, hogy mégis mivel magyarázható a térképnek az az Erdély-ábárzolása, mely a vajdasági Erdély határát föl nem tüntetve egy olyan alakzatot rajzol, mely északon Máramaros, Ugocsa, Szatmár, délen Kelet-Zaránd, Arad megyékkel, valamint Temes és Krassó megyék egy részével kibővülve a szomszédos Magyar Királysággal úgy látszik, közösen birtokolja Bihar, Kővár, Közép-Szolnok, Kraszna és nyugat-Zaránd területét, ezen kívül úgy tűnik, tőle függő terület a Temesi Bánság (?) is. Mivel sem a térkép, sem a jelmagyarázata semmiféle tájékoztatást nem nyújt arra nézve (láthatjuk, ez a homályban maradás kedvelt eszköze az atlasz szerkesztőinek), hogy e határviszonyok a címben jelzett 200 évnek mégis mely szakaszában keresendők, arra a következtetésre kell jutni, hogy azok csakis 1526 után kereshetőek, amikor ugyanis Magyarország a kettős királyválasztás következtében tényleg kettészakadt, és Szapolyai János Erdélyt is magában foglaló nemzeti királysága a Habsburg – magyar királysággal 1538 és 1541 közé helyezhetnénk, mivel Buda és a Duna – Tisza közének 1541-re eső török uralom alá hajtása óta a Magyar Királyságként jelzett terület egy részét a Török Birodalom részeként kéne látnunk. Azon túlmenően, hogy mégiscsak túlzás lenne e néhány év állapotának kétszázra való kiterjesztése, ez amint mondottam legjobb akaratú föltevésem különben sem lehet helytálló, mégpedig több okból sem.

    Az egyik, és talán kisebbik, hogy Szapolyai nemzeti királysága, még ha Erdélyt magában foglalta is, aligha volt román ország. A másik, egészen kizáró ok az, hogy a váradi béke megállapította országfölosztás szerint, a lényegében ugyan keleten fekvő Szapolyai – Magyarország azért a Tiszántúli, a Duna – Tisza közi részeket és a Dunántúl nagyobb részét is magában foglalta, nem volt viszont része, kis darabkákat leszámítva, az a Máramaros megye, melyet a térkép Erdélybe olvaszt. Mindezekről és általában Erdély határviszonyairól Lukinich Imre Erdély területi változásai című munkája tájékoztat, mely Budapesten 1918- ban a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelent meg.

    Ha az elmondottakhoz még hozzáveszem, a már említett Temesi bánság különös képét, mellyel kapcsolatban magyarázat híján ismét csak föltevésre vagyok utalva, arra, hogy a színezésből következtetve, félig önálló, félig Erdélytől függő államról van szó a Temesköz nyugati felén, – de amelynek még nevéről is tudjuk, hogy csak a XVIII. században keletkezett, (talán a Temesi grófsággal keverik), – akkor azt hiszem, konkrétan is elmondható az, amit elöljáróban általában említettem, hogy ugyanis az atlasz légből kapott adatokat, sosem létezett határokat visz térképre. Egyébiránt, függetlenül a térkép tartalmának Erdéllyel kapcsolatos tarthatatlanságától, az is teljesen érthetetlen (mos akár későbbi időkre is gondolva), hogy miért ábrázolják Szatmárt és Ugocsát, melyek csak időnkint, átmenetileg voltak Erdélyi kézen, – a Partiumba soha nem tartoztak, – és Máramarost szorosabban vett erdélyi területnek, mint a többi, már említett, csíkozott kelet-magyarországi megyét, melyekre viszont, szintén érthetetlenül az Erdély kiírást kiterjesztik, úgy, mintha az Erdély szó a Nagyváradtól a Kárpátokig terjedő területre vonatkozna.        

      

folytatjuk

szozattv


szozat a tiszta hang attila LSApokabacsi attilaprokopp Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf