Németh László: Ihlet és ügyesség

Vannak társadalmak, ahol a költő az élet dísze. Mint hullám fölött a cifra tajték, tetszetős figurákban játssza el a vizek erőfölöslegét. Mi volt a francia klasszicizmus? Egy boldog, előjogok pátyolta társadalmi réteg nemes játéka. Vagy a társadalmi élet nyert irodalmi mellékzöngét: asszonyok leveli, szalonok bon motjai, szónokok beszédei nemesedtek irodalommá vagy a szórakozás termelt ki igényei kielégítésére művészeket, Corneilleket és Racineokat, akik az ínyenc közönség lehető legjobb mulattatásáról gondoskodtak. A társadalom akarta az irodalmat, s mert akarta, kitermelte. S őt fejezte ki az irodalom, mint ahogy engem fejez ki az árú, amelyet megveszek, mert szükségem van rá, s tetszik nekem. Az irodalom keletkezésének kollektív és boldogabb módja ez. Az író társadalmi lény, minden gesztusát egy erős és fegyelmezett ízlésű közönség csiszolja ki. Beleillik az életbe, mint kertbe a virág.

    Vannak azonban társadalmak, amelyek nem akarják az írót. Félnek tőle, mint a följáró lelkiismerettől. Félnek, mint a rossz tanuló álma a leckétől. Elszigetelődik, kiközösítik, s ha még mindig fülükbe csengenek váddalai, sípot és dobot veretnek, mint ama balladabeli király. Az ilyen társadalom írója kívül áll az életen. Nem lehet az emberek öröme, nem lehet a műveltség lukszusa. Egymaga marad, lecsapolatlanul, mint forrás, amelynek követ tettek a szájára. Az önnön életét feszíti tulajdon szívét aknázza, fodrozza. Forró üst, amelyre rálakatolták a fedőt s most hörögve vetné szét, csakhogy kisivíthassa gőzeit. Túlhevült szellemek, akikben a megtorlott élet nagyobb hősége feszeng. Költők, akiken a szó az a titkos szelep, melyen át valamit, igen keveset, kibocsáthatnak magukból. Ihlet és ügyesség ötvénye minden mű. Az ő műveikben az ihlet elnyomja az ügyességet.

Féja Géza: A protestáns Kalauz

A protestáns Kalauzt Geleji Katona István erdélyi református püspök (1589-1649) írta meg. Kemény falakkal vette körül a nagy magtárt, a kálvinizmus szellemi és szervezett eredményeit, s végképpen megtörte Dávid Ferenc merészebb hívőit. Nagy művei a „Titkok titka” (1649) gondosan bekerítették a kálvinizmus birtokállományát; Katonában a birtokállományát védő és gondozó kálvinista típusa kristályosodott ki. Nemcsak a hittudomány terén végzett rendszerező munkát, hanem az „Öreg Graduálban” a protestáns énekeskincs összegyűjtéséhez és lezárásához is hozzájárult. Vallásos műveiben nem használt kiterjedt irodalmat; a szentírást oldotta fel érvvé s okoskodássá, ez a puritán szentírás-kultúra a kálvinizmus egyik legfőbb szellemi hagyománya azóta is. Vallási jelentőségén túl Katonában már a fajnak egyik érett s döntő szerepű képessége jelentkezett: a puritán gondolkodás. E puritán gondolkodás lámpájával és kemény bíráló erejével nagy hittudományi rendszerezést csinált. Hiába keressük nála a vita hevében szikrázó s forrongó és éppen ezért irodalmi ízű izzást. Inkább a végső igazságok érzetével hűvösebb higgadtságával beszél. Gondolkodásmódja néha azután egészen aprólékos okoskodássá, szinte „szaktudományos” szőrszálhasogatássá fajul.

Dr. Fischer-Colbrie Ágoston megyés püspök: A kassai dóm

Fischer-Colbrie Ágoston a Katolikus Egyház Felföldi, kassai püspöke előbb a Magyar Királyságban majd a trianoni diktátum után Csehszlovákiában. Részletes életrajza itt olvasható: http://szocmissz.hu/design/tortenetunk/fischer_c_a.pdf
*
Fischer-Colbrie Ágostont mint szentéletű aszkétát írja le az „Egy polgár vallomásai” című művében Márai Sándor:  „A püspök úr is a főutcán lakott, finom, emeletes barokk palotában. De őt már ritkábban látta a nép, zárkózottan élt. Társaságba nem járt soha, s csak a külváros utcáin tűnt fel alkonyatkor törékeny, finom alakja, valamelyik kedves kanonokja vagy udvari papja kíséretében. Ez a püspök nagy úr volt. Főhercegeket nevelt, s az udvar nem feledkezett meg róla később sem, mikor elvonult e kisvárosba. Róma és Bécs meghallgatták véleményét, és respektálták tanácsait. Nagyúr volt és lelkes, szigorú aszkéta pap. Hosszú élete végéig elrejteződött a tömeg elől, nagy ünnepeken látták csak hívei, s akkor rendkívüli egyházi pompával jelent meg.

Kiss Lajos: A Rétköz régi tűzhelyei

Az a terület, melynek népi építkezését, közelebbről tűzhelyeit a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának támogatásával tanulmányozhattam, Szabolcs vármegyének a Tisza által körített északi része, mely a Lónyay-csatorna és a Tisza között terül el Vencsellőtől egész Tuzsérig. A Tisza évenkénti kiömlésének helye volt ez a 140.000 kat. hold nagyságú medence, a tulajdonképpeni Nyírség fölött. Ezt a vizes, lápos területet Rétköz néven nevezték a vizek levezetéséig, illetve a Lónyai-csatorna elkészítéséig, mely 1882-ben fejeztetett be.

    A vízzel körülvett 28 rétközi község belterületén a házak építőanyag abból telt ki, ami kéznél volt. Sarat, nádat, vesszőt, fát a roppant rétség bőven szolgáltatott. Az egyszerűbb házak fala nádból készült. Legáltalánosabb volt a sövény- vagy paticsfalú ház, mert árvíz esetén nem dűlt össze az ágasok által tartott ház, csak a sárt vitte le róla az ár. A mereglyefal abban különbözött a paticstól, hogy a sövényfonás helyett vékonyabb hasigatott karók voltak 8–10 cm-re és azokat verték be szalmával kevert, vagy törekes sárral.

Mikszáth Kálmán: Zboró

Nem messze a galicai határhoz a kis Zboró városka déli oldalán emelkedő erdős hegy csúcsán porladozik Zboró vára.

    Nemezik különben «Makovicza várnak» is régi iratok, a hagyomány szerint Makó nevű úr építette IV. Béla királyunk alatt. Hiszen majd minden vár ekkor épült a tatárok ellen. Ha a tatárok nem lettek volna, ma igen kevés várunk lenne Magyarországon.

    Később a Zudar nemzetségé lett Zboró s a hozzátartozó birtok, melyet a mai napig is Makoviczai uradalomnak hívnak. A Zudarok magvaszakadtával a Tárczay Györgyöt hűtelennek bélyegzé I. Ferdinánd s odaadta a szép várat uradalmastól az élelmes Serédy Györgynek. Veszedelmes birtok volt akkorában egy-egy vár: könnyen utána gurult az embernek a feje is.

Asztalos, készíts koporsót

– „Ezer esztendeje annak” dallamára. –

Asztalos, készíts koporsót,
Egy egész nemzetnek valót,
Vérbetűkkel, vérbetűkkel írd rá eztet:
Itt nyugszik a, itt nyugszik a magyar nemzet.

Ha megérem szabadságom,
Hűségedért gyöngyvirágom,
Majd elveszlek, majd elveszlek esztendőre,
Rózsaláncon fogunk menni esküvőre!

Gyűjtötte Volly István

Ómagyar Mária-siralom

– XIII. század –

Valék siralm tudatlan,
Siralmkap sepedek,
Búval aszok, epedek.

Választ világomtul
Zsidó, fiadomtul,
Ézes örömemtül.

Ó én ézes uradom,
Eggyen-egy fiadom,
Síró anyát tekintsed,
Bűjabelől kinyujtsad.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szolnok-Doboka [L.]

Szolnok-Doboka vármegye hazánk Királyhágón túli részében feküdt, területe 5149,82 km² volt. A vármegye területe egészen hegyes volt, legmagasabb hegyei északi határán voltak, ahol a Lápos hegység és a Cibles csoportja emelkednek. Ez előbbi Priszlopban 1836, míg az utóbbi 1842 méter magasságot ér el. Az utóbbiból délnyugat felé jelentékeny hegysor ágazik ki, mely Ilosvai hegycsoport neve alatt a Lápos és Szamos völgyének terjedelmes körét hálózza be, átlag 7–800 méter magas hegysorokkal. A Szamos völgyétől délre alacsonyabb hegyvidék terül el, mely délkelet felé lassan a Mezőségbe megy át, míg délnyugat felé erősebb hegységi jelleget vesz fel. Ezen hegységeket több nagyobb folyó szeldeli: délről a Kis-Szamos, keletről a Nagy-Szamos lépett a vármegye földjére, kacsaringós folyás után Désnél egyesülvén, ahonnan kezdve az egyesült folyó északnyugati irányt követ Resztolcnak, ahol ismét délnyugat felé fordul s Szurduknál a vármegye területét elhagyta.

Féja Géza: Magyar szentek legendái

A legendaírók korán feldolgozták a magyar szentek történetét, elsősorban Szent Istvánét és Imre hercegét. A legenda Szent Istvánja a keresztény szervezés hőse, s a keresztény életmód őre, hite szentebb és fontosabb neki minden világi köteléknél. Két latinnyelvű legenda született Szent Istvánról, mindkettő a keresztény állam megszervezését és a király jámborságát ábrázolja. Még egyoldalúbb Szent Imre legendája; az egyház a fiatalon elhunyt herceg alakját teljesen birtokába veszi, légies, elvont legendai hőst teremt belőle. A honi szentek legendái közül a Gellért-legenda a leggazdagabb.

    Gellért nemcsak térítő szándékot, hanem színes, gazdag keresztény műveltséget hozott magával. Térített, szervezett, de közben, ha módja volt, visszavonult és misztikus elmélkedésbe merült. Bakonybéli magányában szüntelen böjtölés, imádkozás és virrasztás gyakorlásával edzette lelkét, s a természet, a „keresztény Kozmosz” megértette jámborságát és szelídségét:

Mikszáth Kálmán: Selmec vára

A mulatságos emlékezetű II. Ulászló királynak a kincstárából tudvalévő dolog, hogy mindig üres volt. És az nem is csoda; de csoda aztán az, hogy a kincstárnokai mégis többnyire meggazdagodtak. Hogy történhetett ez, nem fejtegetem.

    De hogy így kellett lennie, bizonyítja Roesel Rázmán esete is, aki az akkori kornak valóságos Rothschildje volt. Pedig egyszerű selmeci polgár vala s igen lelkiismeretes kincstári igazgató. Róla beszélték azt, hogy ha egymás mellé rakná egy vonalban az aranyait, Budáig érne a pompás sárga szalag…

    Roesel Rázmán 1520-ban meghalt s egy derék fia maradt, meg egy csodaszép leánya Roesel Borbála. A végrendeletben két gyermekére hagyta vagyonát, azonban Lőrinc a fiú nemsokára szintén meghalt és a töménytelen kincs mind a szép és kényes Borbáláé lett.

Madarassy László: A tinóoktató

Közmondás: Tanulj tinó, ökör lesz belőled!

A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába idők folyamán két olyan kisebbméretű szerszám került, amelyet a leltári cédula tinóoktató néven nevez (1. ábra). Ezen a néven ír róla Bátky Zsigmond is¹. A szerszám használatára vonatkozó kutatásaim során azonban Kecskemétről azt az értesítést kaptam, hogy ott a szerszámot nem mint tinóoktatót, hanem mint ökörszoktató-t ösmerik, a szögrehúzó jármosökör ezen rossz szokásának megváltoztatására.

    A tinóoktató kérdésében mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a tenyésztésre alkalmatlan, vagy a tenyésztésre fölösleges egyesztendős, úgynevezett rúgott bikaborjút, állattartó népünk ősi módon, herélés útján a tenyésztésre alkalmatlanná teszi. A bikaborjú, a herélés után, tinó nevet kap; ezt a nevet viseli körülbelül négy-öt esztendős koráig, vagyis addig, amíg kellőképpen meg nem csontosodik, meg nem izmosodik.

Rozman József: Mater dolorosa

Madonna, áldott, könnyes, én neked
Szombatnapon kis mécsest égetek.

És minden istenáldott szombaton
Megújul régi csendes bánatom.

Fáj, hogy szemedből a könny gyöngyözött,
Ki áldott vagy az asszonyok között.

Elnézlek hosszan s megértek sokat:
Örök törvényt és ember-sorsokat.

A törvény ez: hogy Jóság és Erény,
Bús vergődik a könnyek tengerén.

A jóság sorsa ez: szüntelen harc,
Az „Ecce homo” – és e könnyes arc!…

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szilágy [XLIX.]

Szilágy vármegye hazánk Tisza balparti részében volt, területe 3628,69 km². A vármegye túlnyomóan hegyes, csak északnyugati részébe nyúlik be az Alföld a Kraszna-völgyében meglehetősen messzire dél felé. Hegyágai délen félkörben húzódnak, melynek csomópontja Szilágy, Bihar és Kolozs vármegyék határán van. Innen északnyugat felé a Rézhegység indul ki, mely 800 métert sehol meg nem haladó gerinc a vármegye határát képezte, északkelet felé a Meszes-hegység húzódik, mely a Perjei Magurában 988 m magasságot ér el. Mindkét hegység nagyobbára erdőkkel van borítva. A hegységhez észak felé csatlakozó hegy- és dombsorok jóval alacsonyabbak, változatos, többnyire erdős dombvidéket képeznek, mely csak a Szilágy-Somlyó melletti Magura heggyel emelkedik 596 méterig. A Zilah és Szilágy völgye közti dombsor azonban odább észak felé ismét nagyobb magasságra emelkedik, s kifejlett hegység jellemét veszi fel Bükk-hegység neve alatt, legmagasabb emelkedése a Tarnica 550 méterrel. A vármegye keleti része a Szamos termékeny, tág völgye. Folyóvizei közül legnagyobb a Szamos, de a vármegye fő folyójának a Kraszna tekinthető, mely a Meszes-hegységben ered, s egész hosszában keresztül folyik rajta. Jelentékenyebb vizek még északon a Nagy-Ér, nyugaton a Berettyó, továbbá a vármegye belsejében a Zilah, keleten a Szilágy és Egregy. Az Ér vidékén kiterjedtebb mocsarak voltak. Ásványos forrás nagyobb számmal fakad, melyek közül figyelmet érdemelt ekkor a zálnoki és zoványi fürdők. Éghajlata a lapályos részen és a szélesebb völgyekben legmelegebb, a hegységek belseje felé fokozatosan hűvösödik, egyúttal csapadékban gazdagabb, mint a lapály.

Dr. Polner Ödön: A kisebbségek jogai

A kisebbségek jogainak szabályozása és biztosítása sok tekintetben új dolog.

    Különösen a szabályozás és biztosítás módja.

    Régebben is megtörtént már, hogy nyelvi, vallási, vagy faji kisebbségek jogait oly államokban, melyekben ily kisebbségek voltak, törvényileg szabályozták és biztosították. De az ily szabályozást és biztosítást mindig az illető állam belügyének tekintették, az nem volt nemzetközi ügy. Így Magyarországon a nemzetiségi kisebbségek jogait szabályozta és biztosította a „nemzetiségi egyenjogúság tárgyában” 54 évvel ezelőtt alkotott 1868. évi XLIV. t.-c., mely egész Európában a legelső ily nemű törvény volt; tartalmilag egyike a legliberálisabbaknak.

    A háború folyamán keletkezett törekvések eredménye, hogy nemzetiségi, vallási és faji kisebbségekkel bíró államok nemzetközileg köteleztetnek az ily kisebbségek jogainak biztosítására és tiszteletben tartására és, hogy oly ügyekben, melyek azelőtt az illető államok belügyeiül tekintettek, idegen államoknak beleszólást engednek.

    Nemzetközi biztosítás tárgyává tették a kisebbségi jogokat a békeszerződések is. De persze a békeszerződések e tekintetben sem mérnek egyforma mértékkel a győztes és legyőzött államoknak.

    Magyarország és Ausztria azelőtt nemzetiségileg heterogén, kevert államok voltak. A békeszerződések után a helyzet megváltozott. Mondhatjuk, hogy úgy Magyarország, mint Ausztria megszűntek nemzetiségileg heterogén, kevert államok lenni, s Magyarország ma nemzetiségileg nem kevésbé homogén, egynemű, mint p. o. Franciaország.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szatmár [XLVIII.]

Szatmár vármegye hazánk északkeleti részének egyik megyéje volt. Területe 6491,23 km² volt. A vármegye nagyobb fele síkság, mely kelet és dél felől északnyugat felé aláereszkedik és a Tisza mentén legalacsonyabb (110-115 m.), míg  kelet és dél felé lassan 130-140 méterig emelkedik. Ezen számos folyóvíztől szeldelt, jórészt mocsaras lapály a Szamos mentén behúzódik a helyek közé is, az Erdőszada, Somkút és Koltó-katalin körüli termékeny és kies völgylapályt alkotva, melyet nyugaton a Szamos, keleten a Lápos öntöz. Egy másikhasonló hegyközti lapály a Túr patak medencéje Bikszádnál (Avasság). A hegységek a vármegye keleti részét borítják, északkeleten az Avas és a Guttin csoportjai emelkednek, az előbbi félköralakban körülzárja a Tűr völgykatlanát, legmagasabb csúcsúban 1240 méterig emelkedvén. Magasabb a tőle délkeletre emelkedő Guttin csoport, mely Rozsályban 1307 m., a Guttinban 1447 m magasságú. Ezen hegységektől a Szamos és Lápos völgye a jóval alacsonyabb (575 méter) Bükk-hegységet választja el, mely Szatmár és Szilágy vármegye határát jelöli. Ezen hegyes vidékek talajában a szilikátok uralkodnak, míg a lapály túlnyomóan homokos, a Kraszna és Tisza közti sík alluviális képződményű. A helységekről a folyóvizek nagy mennyisége ömlik a lapályra. A vármegye legtöbb vizét a Szamos gyűjti magába, mely dél felől lép be a vármegye földjére, s a Kapnikkal egyesült Lápost magába véve, délkelet-északnyugati iránnyal a síkságra lép ki, hosszúban kettéosztva a vármegye termékeny rónáját, annak északnyugati sarkában ömölve a vármegyét csak északi határa mentén érintő Tiszába.

Bereznay András: Erdély történetének bemutatása 1920 és 2000 között kiadott román történelmi atlaszokban

Az Egyesült Királyságban élő Bereznay András alább olvasható írásának érdekes az előélete. Eredetileg egy, egykor az Egyesült Államokban megjelenő, hozzám kalandos úton eljutott folyóiratból értesültem létezéséről. Az ennek nyomán megjelent anyag itt olvasható:
http://www.szozat.org/index.php/eszmek-es-tenyek/tartalommutato/17205-bereznay-andras-a-roman-tortenelmi-atlaszrol-i-resz
A szerző szívességéből most közöltek teszik tökéletessé ennek a tanulmánynak a jelentőségét, érthetőségét a román- magyar viszonyról.  – cspb –

    **

Az alább olvasható tanulmány 2009-ben a kolozsvári egyetem egy rendezvénye meghívására íródott. Az angolul azonos szöveggel tartandó előadást a szervezők az utolsóelőtti pillanatban óvatoskodásból letiltották. Az eredeti teljes leírás angolul, illetve a tárgyalt atlaszból az illusztrációk itt találhatóak: http://www.transindex.ro/images/__leo/cikkek/cikkek_31709.pdf

    * * *

Erdély, az ország ahol évszázadokon át éltek együtt magyarok és románok, ilyen vagy olyan módon, többször volt közöttük vetélkedés tárgya. Ami igaz közös történelmükre nézve, nem kevésbé áll annak bemutatására, ideértve térképi ábrázolását is. Miközben számos esemény értékelése és magyarázata eltérő, annyit el lehet mondani – ezt egyik fél sem valószínű, hogy kétségbevonná – , hogy a vita központjában a román kontinuitás (folytonosság) kérdése áll.    

Herczeg Ferenc: A román kérdés

    Mit adott a magyarság a románoknak?

    Komoly politikusok és történészek, sőt maguk a trianoni béke megalkotói is, nem sokkal a béke megkötése után belátták, hogy ez a béke egyrészt a hazug propagandának és a mérhetetlen bosszúvágynak, másrészt az erőszaknak és a tudatlanságnak terméke.

    Azok az államok, amelyek – érdemtelenül – egy-egy darabot kaptak Magyarország ezeréves testéből, ma is folytatják hazug, megtévesztő propagandájukat ellenünk. Szeretnék igazolni, hogy a béke igazságos volt, de szeretnének még egy darabot kapni Hazánkból. Ám ez nem elég. Koholt vádak alapján, legtöbbször az általuk elkövetett törvénytelenségekkel, minket vádolnak. Minden magyarnak, kicsinynek, nagynak egyformán fel kell készülnie arra, hogy ezeket a hazugságokat tudományosan alátámasztott érvekkel megcáfolja.

    Elsősorban külföldi ismerőseink felé kell megmutatni az igazat. A külföldi átlagember, még sokszor a tanultabbja is, készpénznek veszi a nyomtatott betűt. Nem vesz fáradságot magának az igazság megkeresésére, és hitelt ad a hazug és sokszor ismételt állításoknak.

    Nézzük, mi az igazság. Ezúttal a románokról lesz szó!

    A románok legfőbb érvelése Erdélyre nézve az, hogy ők ott őslakók, mert a románság Erdélyben, a Kr. u. 101–271-ig terjedő római uralom alatt a rómaiak és dákok keveredéséből keletkezett.

Homonnay Elemér: Dél-Magyarország elszakítása

Dél-Magyarország nem alkot külön tájegységet a Kárpátoktól különhatárolt Duna-medencében. Történelmünk folyamán sohasem volt sem politikai, sem közigazgatási külön egység. A trianoni igazságtalan béke szakította el ezt a 20.956 km² területet, amit aztán Jugoszláviához csatoltak.

    Dél-Magyarország területének eredetileg színmagyar lakossága a mohácsi vészt követő török hadhátatok s a 150 esztendős török megszállás során csaknem teljes egészében megsemmisült. 1690-ben e terültek csaknem lakatlan pusztaságként kerültek vissza Magyarországhoz. Újra való benépesítés során a bécsi udvar mindent elkövetett, hogy minél kevesebb magyar találjon otthont a déli végeken. Így még a XVIII. század közepén is a Bánátba szerződéses földmunkásként betelepülni kívánó magyar parasztcsoportot a Bánátban állomásozó császári csapatok fegyveres erővel utasították ki. Ezzel szemben az 1690-ben átmenetileg Magyarország területén menedéket kereső szerb tömegek itt nyertek letelepítést s telepítésterületeket, mint katonai határőrvidékeket kivették a magyar hatóságok közigazgatási joghatósága alól. Az 1717-ben felszabadult Bánát területét hasonlóképpen közvetlen Bécs alá rendelt gyarmatosító területként kezelték s a részben ide telepített szerbek mellett németekkel, franciákkal, spanyolokkal népesítették be. A magyarság betelepülése ezekre  területekre csupán akkor indulhatott meg, amikor 1772-ben Mária Terézia a katonai határőrvidékek kivételével mind Bácskát, mind Bánátot újból a magyar hatóságok joghatáskörébe utalta vissza.

Kur Géza: A szlovák és cseh kérdés

    Nézzük a szlovák kérdést!

    Amikor Nagy Károly frank király az avarokat a Rábáig visszaszorította Pannoniában, az elfoglalt területre bajorokat telepített. De ugyanakkor megkezdődött a szlávság beözönlése is. A betóduló szlávság az ott lakó hun ivadékokat és az avarokat igyekezett kiirtani. A számbelileg kevesebb turáni fajta Szombathely körüli területre tömörült össze, ahol sikeresebben védekezhetett a támadások ellen. De Molmir és Szvatopluk a „Nagy Morvabirodalom” megalapításáról álmodoztak s nem mondtak le az avar birodalom meghódításáról. Ez a törekvés Arnulf német őrgrófot is érintette, aki ügyes politikai számítással az őslakók rokonait, az etelközi magyarságot hívta a morva támadás ellen segítségül. A magyarok 892-ben betörtek Morvaországba, megverték a Dunántúlra betolakodott szlávokat és végigsarcolták Morvaországot.

    Palaczky, a csehek híres történetírója ezt mondja:

    „A magyarok betörése és megtelepedése Magyarországon, egyike azoknak az eseményeknek, amelyeknek a legsúlyosabb következményei voltak Európa történetében, a legnagyobb szerencsétlenség, ami a szlávságot évezredek folyamán érte. Amiatt, hogy a magyarok a kialakulóban levő szervezet szívébe behatoltak és azt szétzúzták, ezek a kilátások mindenkorra megsemmisültek. A nagy törzsnek még alig összefüggő tagjai újra elkülönültek, elidegenedtek egymástól, mivel a hatalmas idegen anyag elválasztotta őket térben is.”

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Arad [XLVII.]

Arad vármegye hazánk Tiszántúl kerületének egyik megyéje volt a Partiumban. Alakja hosszúkás négyszög, melynek összefüggő testébe csak nyugaton nyúlt be Csanád vármegye battonyai járása. Területe 6443,39 km² volt

    A megye felszíne nyugaton és északnyugaton termékeny síkság, mely északi részében a 100 méter magasságot sem éri el, míg keleti része a hegység alja felé alig észrevétlenül 120-123 méterig emelkedik. E lapályt a Fekete- és Fehér-Körös, valamint délen a Maros folyón kívül több kisebb vízér, mint a Fekete-Körösbe ömlő Tőz, a Fehér-Körösbe ömlő Csiger, s a Maros közvetlen közelében fakadó, de egyenesen a Tiszának tartó Szárazér öntözik. Csekély esésük folytán a lapály helyenként mocsaras, így nevezetesen Borosjenő és Fazekas-Varsánd táján, ahol a fölösleges víz levezetésére csatornákat (Malom-csatorna, Nádor-csatorna) ástak. E lapályból minden elődomb nélkül hirtelen emelkedik a Maros és Fehér-Körös közt nyugatról keletnek csapó és főbb emelkedéseiről Hegyes-Drócsának nevezett, a vármegye területén 70 km-nyi hosszúságban és 20–30 km szélességben elterülő hegység, melynek nyugati meredek homlokzata (Arad-Hegyalja) a kitűnő ménesi, magyarádi és paulisi borok hazája. A kiterjedt erdőségekkel borított hegységet, mely a Hegyesben 800 m., odább keletre a Drócsában 837 m. magasságot ér el, úgy észak (Csiger, gurahonci völgy), mint dél felől (kladovai, berzovai, szlatinai, soborsini, petrisi) nagy völgyek szeldelik, melyekben számos helység épült; magában a hegység belsejében több mint 30 község fekszik, amelynek lakói helyenként bányászattal foglalkoznak. A Fehér-Körösnek helyenként tág medencévé szélesbedő (Al-Csill) völgyétől északra a bihari határon a Moma-Kodru hegység emelkedik, melynek nyugati alacsonyabb lejtőit szintén szőlők borították, míg magasabb csúcsait (Arszúra 1114 m., Punkoj 908 m., Moma 930 m.) túlnyomóan erdősek, helyenként pedig (Zúgó és a Bihar megyei Kimp közt) karsztjellegűek. A vármegye legkeletibb szögletébe, a Moma-Kodru hegységtől a mély (652 m.) Gyalu mare nyerge által elválasztva, a Bihar-hegység nyúlik be, mely a Gajnában 1480 m. magasságot ér el, mely a vármegye legmagasabb pontja. E hegységekben az uralkodó kőzet a mészkő, diorit, csillámpala és homokkő, ásványok mind a három hegységben bőven vannak. A már említett folyók közül a Maroson tutajok s kisebb hajók is járhattak, a két Körösön tutajok csak magas vízálláskor közlekedhettek. Világos, Galsa környékén mocsarak, helyenként apró tavak vannak, ásványos források fakadnak Monyászán, Pankotán, Boros-Jenőn. A vármegye éghajlata nyugati részében az alföldi jellegzetes klíma sajátságait viseli magán: forró nyárra kemény tél következik.