A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szabolcs [IV. rész]
Az Alföld észak-keleti részének egyik vármegyéje, terülte közel ötezer négyzetkilométer volt, lakóinak száma 1891-ben kétszázötvenezer fő, kilencvenhat százalék magyar, három százalék szlovák, valamint néhányszáz német, rutén, román és egyéb nemzetiségű. Vallási szempontból kevert megye volt, lévén a népesség negyven százaléka református, huszonhat római katolikus, közel húsz görög keleti, nyolc izraelita és hat százalék evangélikus.
Szabolcs vármegye hét járásra oszlott, és volt benne egy rendezett tanácsú város, továbbá ötven nagy- és nyolcvanhárom kisközség, valamint hatszázkilencven puszta és telep. A települések többnyire népesek voltak, kétezernél többen harminchatban laktak. A legnépesebb volt a székhely, Nyíregyháza huszonhétezer lakossal, Tiszapolgáron kilencezren, Újfehértón nyolcezren, Szentmihályon hétezren, Kisvárdán hatezer-ötszázan, Nagykállón ötezer-ötszázan és Nyírbátorban ötezren laktak.
A közművelődést illetően a vármegye eléggé hátra maradt, a hat éven felüli lakosság közel fele sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek tizenhat százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén háromszázötven iskola volt, közte egy görög katolikus hittani intézet (Máriapócs), egy evangélikus főgimnázium (Nyíregyháza), egy reáliskola (Nagykálló), nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy polgári iskola, háromszázhúsz elemi népiskola, tizenhét kisdedóvó, egy árvaház és egy börtöniskola.