A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Somogy [XXXII. rész]

64 varmegyeA Dunántúlnak egykor legnagyobb vármegyéje a Balaton és Horvát Szlavónország között. Területe közel hatezerhétszáz négyzetkilométer volt, amely kilenc járásra oszlott, ebből a barcsit 1897-ben alakították ki a nagyatádi és szigetvári járásból. A vármegye egyetlen városa a székhely Kaposvár volt, mellette tizenegy nagy- és háromszáz kisközségben éltek az emberek. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen huszonkét településen laktak, legtöbben Kaposváron (tizenkétezer), Szigetváron (ötezer), Nagybajomban (négyezerhatszáz) és Barcson (négyezernégyszáz lélek). Somogy lakóinak száma 1891-ben háromszázharmincezer fő volt, ebből több mint százezer tizennégy éven aluli. A népesség évente több mint fél százalékkal gyarapodott. Anyanyelv szerint a lakosok kilencven százaléka volt magyar, hat százaléka német és bő három százaléka horvát. A németek az igali és szigetvári, a horvátok az utóbbi és a nagyatádi járásban laktak tömegesen.

    Ami a közművelődést illeti, a vármegye a millennium idejére szép fejlődésnek indult, bár állapota nem volt kielégítő. A hat éven felüli férfinépesség negyede, a nők harmada sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek közel tíz százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén kereken ötszáz iskola volt, közte két főgimnázium (Kaposváron és Csurgón), egy földművesiskola, nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy állami tanítóképző intézet, két polgári iskola és bő négyszáz elemi népiskola, továbbá hetvennégy kisdedóvó intézet és két emberbaráti intézet. A népiskolákban összesen ötszáznegyven tanító dolgozott, kik közül hatvan nem volt okleveles. A szellemi élet központjai Kaposvár, Csurgó és Szigetvár voltak. A vármegye területén harminc gyógyszertár működött.

    Somogy földje túlnyomóan lapályos, keleti része kissé dombos, de ezen dombok a háromszáz méter magasságot nem, vagy alig haladja meg. Talajuk agyagos, helyenként homokos, dél felé völgyektől szeldelve. E dombvidéktől nyugatra a Rinya rónája terül el, túlnyomóan homokos lapály, mely a vármegye derekát szegő vízválasztó vonaltól egyfelől a Balaton, másfelől a Dráva felé észrevétlenül aláereszkedik. A vármegye délnyugati sarkában a zákányi dombvidék terül el, melynek szomszédságában a róna talaja ismét agyagossá válik.

    Somogyot kisebb-nagyobb folyóvizek sűrűn szeldelik. A Dráva felé a Rinya és több kisebb folyócska és patak önti vizét, a Balaton felé igyekszik az egymással egyközű patakok hosszú sora (Cigány-árok, Aranyos patak, Nagyárok, Tetvesi árok stb.), a vármegye derekasan pedig, a Balaton és Dráva vízválasztóján a Kapos folyó ered, mely több nagyobb patakkal gyarapodva kelet felé veszi útját. Rajta kívül még a Balaton közvetlen közelében eredő, de a Kaposba ömlő Koppány is említendő.

    Története

    Ahogy közkeletű neve is mutatja, Somogyország mindig némileg elkülönült életet élet az országon belül. A magyaron kívül jelentős más népessége sohasem volt, sem őshonos, sem betelepülő. Az évszázadok alatt sokan kárhoztatták elmaradottságát, de még többen kötődtek hozzá, mint hazán belüli hazájukhoz.

    A kőkor óta lakott terület a római időben Pannonia provincia része volt, a magyarok 900 körül szállták meg. Bár egy ideig a Zalával közös Kolon ispánsághoz tartozott, már Szent István korában önálló várispánsággá szerveződött Somogyvár körül. Somogyban emelte fel Koppány herceg, a fejedelem rokona 998-ban István újításai ellen a lázadás zászlaját. A krónikák szerint István, mielőtt harcra kelt volna, megfogadta, hogy ha Isten seregeit győzelemre vezérli, a pártos Koppány javait és a megye minden termékének tizedét a szentmártonhegyi apátságnak adja. Szent László Somogyváron a bencések részére apátságot alapított. II. Géza özvegye, Eufrozina Csurgón a johanniták számára konventet alapított, és azt leánya, Margit több adománnyal gyarapította.

    A tatárok elől bujdosó IV. Bélát Somogy vármegyei királyi kanászok kisérték Segesdtől Dalmáciáig. A mohi csatában megsebesült Kálmán herceg szintén Dalmáciába igyekezett, de csak Segesdig ért, és annak kolostorában sebeinek áldozata lett. Maga IV. Béla is az 1241. év nyarának egy részét a segesdi kolostorban töltötte.

    A nemesi vármegye a XIII. század végén az elsők között alakult ki Somogyban, amely az Anjouk idején virágkorát élte, királyaink gyakran megfordultak itt. A nápolyi hadjáratból visszatérő Nagy Lajost Segeden várta királyi édesanyja, Károly Róbert özvegye. Midőn Zsigmond király 1428-ban Galambócnál a törököktől megmenekült, hálájának jeléül a Somogy vármegyei Szilt megmentőjének, az Arany János Rozgonyiné című balladájában is megörökített Szentgyörgyi Cicellének adományozta. Míg a többi vármegye csak a XVI. század folyamán vagy utóbb nyerte címét, az összes közül az elsőt II. Ulászló 1490-ben adományozta Somogynak.

    A török hódoltság Buda eleste után kezdődött Somogyban, és meg is maradt Buda felszabadulásáig. Törökkoppány már 1541-ben egy szandsákság székhelye volt, és bégjének hatalma kiterjedt egészen Zala vármegyéig. Babócsa, Báthory András birtoka 1555-ben került török kézre, a Zrínyi Miklós védte Szigetvár 1566-ban esett el, attól kezdve a Balatontól délre török világ volt Somogyban Buda visszafoglalásáig.

    A török kiűzése után határviták támadtak Somogy, Tolna és Baranya között, melyeknek megszüntetésén Esterházy Pál nádor fáradozott. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának zászlói is lengtek a vidéken, mely 1706 és 1709 között a nagyságos fejedelem fennhatósága alatt állott. A török időkben jogilag Zalával egyesített vármegye 1714-ben nyerte vissza önállóságát.

    A XVIII-XIX. század fordulóján két esemény vált országos hírűvé. Ekkor állított Festetics György Csurgón gimnáziumot, hol egy ideig Csokonai Vitéz Mihály is tanárkodott. Szomorú hírnévre tett szert azon gyalogzászlóalj és két lovasszázad, melyeket Somogy a napóleoni háborúk idején állított ki. A katonák között az a hit terjedt el, hogy el akarják őket adni az oroszoknak, mire föllázadtak, megtagadták az engedelmességet, és amikor mégis kényszerültek magukat megadni, a vármegye statárium alakjában szabta rájuk büntetésüket. Nevezetes mozzanat volt a vármegye közéletében, amikor 1825–1831-ben a maga számára Kaposváron palotát épített.

    Az 1848-as eseményeknek csak szele érintette meg a vármegyét. Jellasics 1848. szeptember 11-én a Drávát átlépvén, 23-án Kilitinél tartotta főhadiszállását. Innen a Balaton nyugati oldalán folytatta útját Székesfehérvár felé, és éppen Szemes község táján táborozott, amikor István nádor követe hozzá érkezett, ki személyes találkozásra szólította föl a bánt. Jellasics azonban, noha arra nézve írásbeli ígéretet is tett, a találkozóra meg nem jelent.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A lakosság túlnyomó kereseti ága a földművelés volt, az ipar egészben véve alig adott kenyere. A vármegye nagyobb iparvállalatai a kaposvári cukorgyár, két szeszgyár és számos gőzmalom, továbbá néhány tégla- és szódagyár voltak. A házi iparok közül a kenderszövés terjedt el legjobban. A hiteligények kielégítésére tizennégy takarékpénztár és huszonnégy szövetkezet szolgált. A kereskedelem legélénkebb központja Barcs volt.

    A földművelés legfőbb termékei a búza, rozs, árpa, zab, kukorica és burgonya voltak, ezenkívül termesztettek még nagyobb mennyiségben kölest, tatárkát, repcét, kendert, kevés lent és hüvelyes veteményeket. Igen jelentékeny volt a cukorrépa, valamint a takarmányrépa és takarmányfélék termése. Somogy vármegye jeles dohányáról is ismeretes volt, hatszáz hektáron évente tízezer mázsa dohány termett. A dombos vidéken a szőlő is jól díszlett, bár a filoxéra itt is sok kárt tett. Jó bor termett a Balaton partján, továbbá Zákány és Zselic vidékén.

    Gyümölcsben Somogy szintén igen gazdag volt, helyenként a szelíd gesztenye is megtermett. Az állattenyésztés eléggé fejlettnek volt mondható, 1891-ben a vármegyében százhúszezer szarvasmarhát, ötezer bivalyt, ötvenezer lovat, százhetvenezer sertést és fél millió juhot írtak össze, kecske és szamár viszont összesen alig akadt ezerötszáz darab. A hajdan híres lótenyésztés az előző századfordulón visszaesett, ám később megint lendületet vett, részben a nagyatádi méntelepnek köszönhetően.

    Somogy erdeiben a gyakori volt az őz, szarvas és dámvad, nyúl, fácán, fogoly, fürj, továbbá szalonka, vadkacsa, a ragadozók közül előfordult a róka, vadmacska, borz, vidra, sas, sólyom, karvaly stb.

    Jelentős települések

     

    Kaposvár

    Rendezett tanácsú város a Kapos vize mellett, 1891-ben tizenháromezer, majdnem tisztán magyar lakossal. A város a megye törvényhatóságának és a kaposvári járás szolgabírói hivatalának volt székhelye. A millennium előtt néhány évtizeddel még jelentéktelen falu (melynek 1850-ben csak ötezer lakosa volt), lakóinak szorgalma s áldozatkészsége folytán rendezetten és csinosan épített várossá fejlődött. Újonnan épült a vármegyeháza, a megyei árvaház és kórház, a katonai kórház és a két kaszárnya, az állami főgimnázium, a Ranolder püspök által alapított zárdaiskola. Ipara és kereskedelme is élénk volt, legnagyobb iparvállalatai a nagy cukorgyár, két gőzmalom, a cementlemez készítő ipartelep voltak. Volt itt ipartestület és takarékpénztár, az osztrák-magyar bank fiókja. Itt jelent meg a Somogy, a Kaposvár, a Somogyi Ellenőr, a Somogyi Újság és a Megyei Híradó című újság.

    A település első említése a XII. századból való, a Kapos(új)vár elnevezés 1445-ben jelent meg. Jelentőségre a hódoltság után emelkedett, az 1710-es évektől mezőváros, 1749-től megyeszékhely, 1873-tól város. Fejlődésére elsősorban az 1872-ben ide érkező vasút hatott, ettől kezdve mind tágabb vonzáskörzetű regionális központ, lendületesen fejlődő élelmiszeriparral. Somogy vármegye kulturális központja volt, amelynek színháza 1911-ben nyílt meg.

    Csurgó

    Nagyközség, járási székhely, 1891-ben közel négyezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal és esperesség székhelye, volt járásbírósága, adóhivatala, református nyolcosztályú gimnáziuma, állami tanítóképző intézete, takarékpénztára, ipartestülete és iparos tanonciskolája, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Hajdan itt a templomos lovagoknak volt szállásuk, de ezek soká nem maradhattak, mivel 1226-ban már a betegápoló johanniták voltak itt. A lovagok vára a XV. században épült az akkorra már mezővárosi rangot nyert településen. Szigetvár eleste után Csurgó a törököké lett, a törökök kiűzése után a kincstárra szállt, onnan a Festetics-család vásárolta meg. Festetics György 1792-ben itt alapította Somogy első gimnáziumát, ahol rövid ideig Csokonai Vitéz Mihály is tanított.

    Barcs

    Kisközség, 1891-ben négyezerötszáz magyar és német lakossal, dohánybeváltó hivatallal, posta- és távíróhivatallal, postatakarékpénztárral, kaszinóval, és többféle egyesülettel. Horvát szlavón belépti állomás volt, az államvasút somogyszobb-barcsi vonalának, a déli vasútnak és a mohács-pécs-barcsi vasútnak csomópontja, élénk személy- és áruforgalommal, fakereskedéssel.

    A XIV. század óta ismert település vára számos tulajdonosé volt, a törökök 1566-ban foglalták el, 10664-ben Zrínyi Miklós visszafoglalta és lerontotta. A drávai rév miatt jelentős település 1796-ban nyert mezővárosi rangot országos vásártartási joggal. A XIX. században különösen a dohánytermesztés volt jelentős. A drávai gőzhajózás megindulásával kereskedelme tovább erősödött, a XIX. század végén pedig jelentős vasúti csomóponttá fejlődött. A millennium idején Somogy legnagyobb áruforgalma itt bonyolódott.

    Nagyatád

    Kisközség, járási székhely, 1891-ben háromezer magyar és horvát lakossal, volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, takarékpénztára, kisdedóvója, kaszinója, számos egylete és iparostársulata. A XI. századtól királynéi birtok, amelyet Zsigmond 1395-ben a Batthyány-család ősének adományozott. Hunyadi Mátyás mezőváros rangjára emelte. A hódoltság idején török birtok, lakosság nagyrészt szétszéledt. A török kiűzése után déli szlávokkal (szerbekkel, horvátokkal, vendekkel) népesült újra, majd megindult a magyarok visszatelepülése is. A XVIII. században a ferencesek kolostort alapítottak. 1744-ben visszakapta mezővárosi rangját. Híres gomb és paszománygyára 1898-ban kezdte meg működését.

    Marcali

    Nagyközség, járási székhely, 1891-ben közel négyezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, volt járásbírósága és adóhivatala, csendőr-szakaszparancsnoksága, ipartestülete és iparostanonc-iskolája, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói jó bort termeltek. Az első birtokosa, bizonyos Marcel után nevezett településről az első írásos említés a XIV. századból való. A XV. században mezőváros, amelyben birtokosai reneszánsz várkastélyt emeltek. Szigetvár eleste után a törököké lett, mint a koppányi szandzsák része. A visszafoglalást követően a Széchenyi-családé, egy ideig megyeközpont. Széchenyi Ferenc sok gondot fordított Marcalira, szép kastélyt emeltetett itt, német iparosokat hozott be, aminek eredményeképpen a település 1772-ben visszanyerte mezővárosi rangját. Noszlopy Gáspár, a szabadságharc híres katonája, az 1851-es felkelési kísérlet szervezője Marcali szolgabírájából lett 1848-ban a vármegye kormánybiztosa.  

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf