A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Veszprém [XXIX. rész]

64 varmegyeMagyarország dunántúli részében fekszik, területe 4166 km2. A vármegye közepe táján a Bakony emelkedik, mely annak legnagyobb részét borítja. E hegység északkelet-délnyugat irányban terül el, és legnagyobb melekedései a Kőröshegy, Somlóhegy, Feketehegy, Papodhegy és Köveshegy, valamint a Kabhegy. Észak és dél felé kisebb-nagyobb völgyek nyílnak. A Bakonytól nyugatra a Marcal folyó felé tágas róna terül el, melynek hullámos keleti szegélye átmegy a kis magyar alföld alacsony rónájába. E róna déli részben a boráról híres Somlyó magányos kúpja emelkedik. A vármegye délkeleti része a Balatonon túl ismét hullámos lapály.

    Vizei közül a Balaton tó csak északi csücskével nyúlik be a vármegye területére, és kifolyása a Sió Somogy vármegye felé a határt képezi. A Bakonyban számos kisebb folyócska ered, így a nyugati határt jelölő Marcalba folyik a Hajagos, Bittva, Tapolca és Gerence, míg Bakonyér és Csuha már a Duna közvetlen mellékvizei. A vármegye keleti részében ered a Gaja, közepe táján a Séd és a dél felé folyó Eger patak. Mocsarai csekély kiterjedésűek, leginkább a Marcal mentén.

    A lakosság száma 1891-ben 215,280 lélek volt, ezenkívül a vármegyében állomásozott 507 katona is. A lakosok közt 177,073 (82,2%) magyar, 35,962 (16,7%) német és 1971 tót volt. A vármegye a közepes sűrűségű vármegyék közé tartozott.

    A lakosok fő foglalkozása a földművelés, szőlő- és gyümölcstermesztés és állattenyésztés volt. Az ipar kevéssé volt fejlett, de a millennium idején emelkedőben volt. Nagyobb iparvállalatai ebben az időben azt ajkai csingervölgyi kőszénbányán kívül a híres herendi porcelángyár, a pápai dohánygyár, a herendi üveggyár, 4 szeszgyár, több téglagyár voltak. A Bakony német ajkú parasztsága Zirc környékén jelentékeny házi faipart űzött, mely lapát, favilla, talicska és egyéb szerszámok készítésére terjedt ki. A régi csutorás-ipar majdnem teljesen megszűnt már ebben az időben. Sokfelé foglalkoztak faszénkészítéssel, valamint kendertilolással és fonással.

    A hiteligények kielégítésére 1 bank, 10 takarékpénztár és 17 szövetkezet volt, összesen 2 millió forint alaptőkével.

    Közművelődés tekintetében a vármegye helyzete meglehetősen kedvező volt. A 6 éven felüli férfilakosságnak 18,7, a női lakosságnak 25,4 %-a nem tudott írni-olvasni, és a tanköteles gyermekeknek 6,4% nem járt iskolába. A vármegyében 229 tanintézet volt, ebből 2 hittani intézet Pápán és Veszprémben; 3 gimnázium: Pápán református fő- és katolikus algimnázium, valamint Veszprémben királyi főgimnázium; 1 gazdasági tanintézet Pápán; 6 ipari és kereskedelmi iskola; 1 tanítóképző intézet Veszprémben; 4 polgári és 298 elemi népiskola; 12 kisdedóvó; 1 árvaház és 1 börtöniskola volt. A szellemi élet Pápán és Veszprémben összpontosult.

    Közigazgatásilag a vármegye 5 járásra oszlott és területén volt 2 rendezett tanácsú város, 28 nagy és 155 kisközség. A községek általában véve középnagyságúak voltak, 2000-nél több lakosa 18-nak volt. Legnépesebbek voltak: Pápa 14,261; Veszprém 12,655, Vár-Palota 5161, Szilas-Balhás 4424 és Devecser 4339 lakossal. A vármegye székhelye Veszprém volt.

    Története

    A vármegye területe a római Pannónia tartomány része volt, lakói a III–IV. század óta keresztények voltak. 900 nyarán a honfoglaló Szalók, Özséb és Őse kapitányok csapatai ostrommal elfoglalták a Keleti Frank Királkyságtól Veszprém várát. Anonymus szerint Árpád nagyfejedelem a várat és környékét az első foglaló Szalók nemzetségnek adományozta. Veszprém város határában a Csatár-hegynél győzte le Vajk nagyfejedelem (későbbi Szent István király) serege 997-ben az ősi szokásokhoz ragaszkodó Koppány somogyi vezér hadát.

    A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Veszprémvár központtal. A XI-XIV. században a bakonyi királyi erdőispánság királyi, részben királynéi birtok, különálló terület. Ennek központja a XI. század elején épített zirci királyi udvarház a templommal. Közelében telepedtek le a Burgundiából jött ciszterci szerzetesek. Érkezésük után a bakonyi királyi erdőispánság központja Csesznek várába települt át. 1060 őszén I. András király öccsével, Béla herceggel vívott mosoni csatából menekülve a zirci udvarházban sérüléseibe meghalt, és az általa alapított tihanyi altemplomba temették le. III. Béla király Zircen 1182-ben apátságot alapított.

    A tatárjárás idején 1242-ben Veszprém és 16 magyar város népe eredménytelenül kérte a Szentszék segítségét a mongolok ellen. IV. Béla király a veszprémi püspökség mellé királyi káptalant és felsőbb iskolát rendelt, melyet 1276-ban Csák Péter nádor feldúlt.

    1401. X. 29-én Luxemburgi Zsigmond király Pápán megesküdött, hogy ellenfeleinek kegyelmet ad, de elégtételt követelt a királyi jövedelmek megcsonkítóitól.

    1437-ben a veszprémi püspöktől a királyné koronázási jogát az esztergomi érsek sikertelenül próbálta megszerezni. 1440. VII–XII. között Erzsébet királyné hívei elfoglalták I. Ulászló király híveinek Vas, Veszprém és Zala vármegyei várait, melyeket 1441. III–V. közöttig birtokoltak. Mátyás király halála utáni zavarokat kihasználva 1490. XI. 8-án Miksa római császár csapatai néhány hétre megszállták Veszprémet.

    1524 tavaszán II. Lajos király Batthyány Ferenc pohárnokmesternek engedélyezte, hogy a török elől menekült horvátokat Enying környéki birtokain letelepítse. 1532-ben a rendek a királyoktól független országgyűlést tartottak (Balaton)Kenesén. 1538. II. 24-i váradi béke megosztotta Magyarországot, és az Alsó-Magyarország vármegyéivel együtt Veszprém vármegye is I. Ferdinánd uralma alatt maradt. 1552. VI. 1-én Hádim Ali budai pasa 2 heti ostrom után elfoglalta Veszprémet, és a budai vilajetbe tartozó szandzsák székhelyévé tette. A török terjeszkedésének megállítására királyi őrségeket küldtek a Bakony közepén fekvő Csesznekre, a Devecseri várkastélyba és a Nagyvázsonyi erősségbe, a tihanyi apát Balaton-parti várába, Tapolca erődített templomába. 1552-55 között a vármegye népét pestisjárvány sújtotta. Ekkor Zirc is török birtok lett, viszont pápa várát 1543-ban és 1555-ben is sikerrel védte Mártonfalvay Imre deák. 1566. VI. 6 – VI. 16 között Arszlán budai pasa Palota várát ostromolta sikertelenül, melyet Nicolas Salm győri kapitány védett.. 1576-ban a vármegyében elsőként nyomdát állíttatott a pápai református főiskola. 1579-ben Pápát Miksa főherceg, Veszprémet Pálffy és Schwarzenberg hadai visszafoglalták. A tizenötéves háborúban Kodzsa Szinán pasa nagyvezír 1593. X. 6-án elfoglalta Veszprémet. X. 10-én Ormándy Péter kapitány föladta Palota várát, melyet Mehmed beglerbég foglalt el Csesznekkel együtt. 1597. VIII. 13–20 között Pápa visszafoglalásakor a szabad elvonulás ígéretében kivonult kb. 400 törököt a vallon és olasz zsoldosok fölkoncolták, kifosztották. Szemender pasát és kb. 150. törököt Nádasdy, Zrínyi és Kollonics katonái kimentették az egymást is fosztogató zsoldosok közül, akiknek hanyagsága miatta közben a lőporraktár fölrobbant, és szinte a teljes várkastély romba dőlt. Cseszneket 1598-ban Pálffy Miklós gróf foglalta vissza, míg ez év VII–VIII. hónapokban a császári és királyi csapatok visszavívták Veszprémet, Palotát és Vázsonyt. 1600. májusában pápa őrsége, kb. 1500 vallon zsoldos, a fizetetlenség miatt föllázadt, Maróthy Mihály várkapitányt és a magyarokat elfogta, a várat 100.000 aranyért fölajánlotta a töröknek. A királyi csapatok ostromzárral az átadást megakadályozták. 1663-ban a törökök Veszprém városát fölégették, lakosait fogolyként elhajtották, de a várat elfoglalni nem tudták. A XVII. század közepén a pusztásodott Devecserben már nem tartottak királyi őrséget. 1683. VI–VII. között a Bécs ostromára vonult török had bevette Veszprémet és Pápát, utóbbit 1687. XI. 22-én Esterházy János győri alkapitány visszafoglalta.

    A Rákóczi szabadságharc idején a hadra fogható lakosság a kuruc seregbe állt. Pápa földesura Esterházy Antal gróf II. Rákóczi Ferenc generálisa volt, Pápa pedig a dunántúli hadak főhadiszállása lett, a ferenceseket is «kuruc-barátoknak» nevezték. 1704. májusában Veszprémet bevette és kifosztotta Sigbert Heister császári generális hada. 1705–1709 között Csesznek vára a kurucoké, 1705. decemberében Bottyán János kurucai elfoglalták Pápát. 1707-ben Kenese északi határán Bottyán János és béri Balogh Ádám serege szétszórták Rabutin labancait. 1707. VIII. 14-én Pálffy labancai fölgyújtották Pápát. 1708–1709 telén óriási hideg és havazás volt, különösen januárban, mely csak fékezni tudta a pestist, melyhez 1709–1710-ben himlő, hagymáz és marhavész is társult.

    III. Károly király idején a török hódoltság alatt kipusztított Szápár, Csernye, Jásd, Súr, Öskü, Tótvázsony falvakba tótokat, a bakonyi Városlődre, Gannára és Jákóra németeket telepítettek.

    1766-ban a jobbágymozgalom terjedése miatt Mária Terézia Veszprémbe királyi biztost küldött, XII. 29-én a vármegyére egységes úrbáriumot vezetett be.

    Veszprém vármegyéből kelt 1807-ben az a fölszólítás a szomszéd vármegyékhez, hogy hivatalos ügyekben a latin helyett a magyar nyelvet használják. 1810-ben földrengés Csesznek várának romjait is ledöntötte. A napóleoni háborúkat követően a pénz elértéktelenítése miatt 1822. VIII. 13-án kiadott császári rendelet az adót 3,5x-re emelte, mely ellen különösen tiltakozó kilenc vármegye között ott volt Veszprém vármegye is.

    1826-ban Herenden porcelánüzemet alapítottak.

    1848-ban Hunkár Antal a vármegye követe tagja volt azon országgyűlési küldöttségnek, mely III. 16-án Bécsbe vitte az országgyűlés határozatait. A vármegyéből toborzott honvédek a Dráva mentén harcoltak, illetve Komárom védelmében segédkeztek. 1849. VI. 27-én Kmety György 5700 honvéddel a Pápával szomszédos Ihászi-pusztán föltartóztatta báró Schütte osztrák altábornagyot. A Bach-korszakban a vármegye a soproni kerülethez tartozott.

    1872. X. 3-án befejezték a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely-Grác vasút építését. Ezidőtől a zalai és somogyi balatoni partszakaszokat kezdték üdülőterületté alakítani, mely a veszprémi vármegyére nem volt jellemző.        

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményei az ásványországból barnaszén (Ajka, Szápár), és mészkövön kívül alig vannak.

    Talaja, mely a sík és dombos vidéken agyagos, a Bakonyban többnyire meszes, egészben véve elég termékeny. Legfőbb terményei a búza, rozs, árpa, továbbá zab, tengeri és burgonya, valamint kétszeres, cukorrépa, takarmányfélék, hüvelyes vetemények voltak. Gyümölcse, bora bőven van, bár szőlőterülete a filoxéra pusztításai folytán 1882 óta 5191 ha-ról 2721 ha-ra csökkent a XIX. század végére. Legjobb bora a Somlyón terem. A vármegye területén 6 közcélú szőlőtelep volt.

    Erdőségei igen kiterjedtek, túlnyomó részben bükkösök, kevesebb a tölgyes és csak igen kevés a fenyves. Az erdők nagy mennyiségű fát szolgáltattak.

    Az állattenyésztés fejlett volt. A vármegyében volt szarvasmarha, melyből a többség magyar-erdélyi, kevesebb piros-tarka fajtájú, sertés, ló és juh, valamint kevés szamár, kecske és néhány öszvér. A lótenyésztés fejlesztésére 28 fedeztető állmás szolgált, Szolga-Győrön, Kőkúton és Várpalotán ménes volt. Volt nagyobb gulya Devecseren, tehenészet Pápán, Kéttornyulakon és Enyingen, juhászat Devecseren és Puszta-Gyimóton. A baromfitenyésztés is gyakori volt.

    A gazdaság érdekében fennállt a Veszprém vármegyei gazdasági egyesület a devecservidéki és papkeszi gazdakör, a Veszprém-vidéki és Enying-vidéki méhészegyesület, a Pápai kertészeti társulat és a Somlyó-hegyi filoxéra ellen védekező egyesület, továbbá 2 vízlecsapolási társulat is volt. A méhészettel sok helyen foglalkoztak.

      

    Jelentős települések    

    Veszprém

    Rendezett tanácsú város a Séd folyó partján, mely négy dombon és az ezek közti völgyekben, felette sziklás, szakadékos talajon épült. A Várhegy ősidőktől fogva nevezetes erősség volt és bástyái ma is fennállnak. Itt vannak a veszprémi püspök és kanonokok palotái, a régi vármegyeháza, a városi őrtorony, a törvényszéki épület, a püspöki székesegyház a Szent István korából való Gizella-kápolnával, a püspöki papnövelde és szeminárium, a kegyesrendiek háza. A Várhegy délnyugati oldalára nyíló völgy oldalában terül el a jeruzsálemhegyi városrész, a református templommal és az Angolkisasszonyok zárdájával. A város legnagyobb része a millennium idején a Cserháton terült el, a Táborszállással, ahol a nagy piac, több templom, a kórház és az új vármegyeház van.

    Veszprém a vármegye törvényhatósságának, a Veszprémi járás szolgabírói hivatalának, királyi törvényszéknek és járásbíróságnak, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak, királyi tanfelügyelőségnek, közjegyzőségnek állami állatorvosnak és csendőr-szárnyparancsnokságnak széke volt. Itt székelt a Veszprémi római katolikus püspök, káptalannal és szentszékkel, volt itt több zárda, kegyesrendi főgimnázium, püspöki líceum és papnövelde, kórház, árvaház, több nevelő intézet, adóhivatal, pénzügyőrség, számos egyesület és társulat, továbbá vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Itt jelentek meg: Független Hírlap, Veszprémi Hírlap, Veszprém Megyei Lapok, Tanodai Közlöny és a Veszprém Vármegyei Gazdasági Egyesület Értesítője.

    1891-ben 12.655 polgári és 230 katonai lakos közül 11.744 magyar, 830 német és 36 tót volt. A lakosok fő foglalkozása a kézműipar, gabona- és baromkereskedés.

    A Krisztus előtti 1. század végén Pannóniát elfoglaló rómaiak valószínűleg nem telepedtek meg a város területén. A rómaiak után a Kárpát-medencét elfoglaló longobárdok és avarok emlékei megtalálhatók Veszprém területén. Veszprém Szvatopluk morva fejedelem székhelye volt. A honfoglalás idején Öcsüb és Ős vezérek foglalták el. Veszprém vára az egyike volt legkorábbi várainknak, már Géza fejedelem korában létezett. A városnév magyarázatára természetesen számos nehezen hihető legenda is született. Az egyik szerint Szent István király felesége, Gizella királyné, akinek Veszprém kedvenc tartózkodási helye volt, „Vessz, prém!” felkiáltással mondott le drágakövekkel díszített bundájáról, hogy ezzel hozzájáruljon a Szent Mihály Székesegyház építési költségeihez. A veszprémi püspökséget Szent István alapította, és a város körül fekvő falvak tizedét a káptalannak ajándékozta. Mivel a város kedvelt tartózkodási helye volt Gizella királynénak, valószínűleg ezzel áll összefüggésben, hogy évszázadokon át a veszprémi püspökök joga volt a magyar királynék megkoronázása, viselhették a „királyné kancellárjá”-nak címét, továbbá a mindenkori királyné számított a székesegyház kegyurának. Egyes feltételezések szerint több Árpád-házi királyné sírja is Veszprémben keresendő. Valószínűleg a veszprémvölgyi apácák 1020 körül alapított monostorában készült az a miseruha, ami később a magyar királyok koronázási palástja lett. A hagyomány szerint a palást készítésében maga Gizella királyné is részt vett.

    Szent István király alatt iskolája, a XIII. században pedig már egyeteme volt a városnak. IV. László király 1276-ban kiállított okleveléből tudunk a Veszprémben körülbelül száz évig működő Káptalani Főiskola létezéséről. Az iskola, ahol a „hét szabad művészeten” kívül jogot is oktattak, Magyarország első felsőfokú oktatási intézménye volt. Csák Péter pusztításai után a Káptalani Főiskola valószínűleg nem épült újjá.

    A tatárjáráskor a vár ellenállt a támadásoknak és bár 1276-ban, amikor Csák Péter nádor hadai feldúlták a várost, majd 1381-ben egy tűzvész során is megrongálódott, mindig kijavították és fejlesztették. 1443-ban Gathalóczy Mátyás jogot szerzett I. Ulászló királytól, hogy Veszprémben pénzt verethessen a vár fenntartási költségeinek fedezésére.

    Abban, hogy a török időkben Veszprém nem volt képes nagymértékű ellenállásra, a Mohács utáni trónviszályoknak jelentős szerepük volt. A török elsőként 1552-ben foglalta el Veszprémet, hogy aztán az 1683-ig terjedő időszakban még kilencszer cseréljen gazdát.  

    1557-ben a várost hatalmas tűzvész pusztította. 1620-ban a városlakók elűzték a császárpárti katolikus várkapitányt, Zichy Pált, lehetővé téve Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatainak bevonulását. Két évre rá azonban Zichy visszafoglalta Veszprémet, és bosszút állt a lakosokon.

    Veszprém török kézre kerülése után a püspök Sümegre tette át a székhelyét. A város lakossága túlnyomórészt áttért a református hitre, a Wesselényi-összeesküvés utáni megtorlás részeként Bátorkeszi István prédikátort gályarabságra ítélték. 1683-ban a várost Thököly Imre katonái vették birtokba, három hónappal később azonban már ismét császári kézen volt. 1693-ban újra tűzvész pusztított, 1701-ben pedig I. Lipót császár elrendelte a magyarországi végvárak elpusztítását, aminek következtében felrobbantották a falak nagy részét, valamint a külső vár déli kapuját és a székesegyház melletti úgynevezett Kiskaput is. A török időket mindösszesen a Tűztorony és a Gizella-kápolna élte túl. A végvári harcok elmúltával a város ismét a püspök, illetve részben a káptalan földesúri fennhatósága alá került. Az 1702-ben Széchényi Pál püspökkel kötött egyezség szerint Veszprém lakói nem tartoztak robottal földesuraiknak, cserébe viszont fegyveres szolgálatra voltak kötelezhetőek.    

    Gazdasági értelemben a XIX. század elejét, akárcsak az előző századot, békés fejlődés jellemezte. A napóleoni háborúk konjunktúrája kedvezett a helyi gabonapiac fejlődésének, aminek köszönhetően Veszprém malom- és kézművesipara is fellendült, a város a Közép-Dunántúl kereskedelmi központjává vált. A város gazdagodásával megélénkült a kulturális élet is, rendszeressé váltak a zenei és színielőadások. A reformkor közeledtével nemesi és polgári egyesületek, olvasókörök, kaszinók alakultak. A város megnövekedett bevételeiből futotta szociális intézmények létesítésére is: 1807-től szegényház, 1828-tól árvaház működött. 1829-ben jött létre a Városi Betegház.

    Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hadieseményeiben Veszprém 696 fős zászlóaljjal vett részt, valamint képviseltette magát a 4234 fős megyei nemzetőrségben is.      

     

    Pápa

    Rendezett tanácsú város, a pápai járás szolgabírói hivatalnak székhelye volt, volt járásbírósága, királyi közjegyzősége, bencésrendi algimnáziuma, evangélikus-református főiskolája és tanítóképztő-intézete, irgalmasrendi és ferencrendi zárdája, nőnevelő intézete a szürke nővérek vezetése alatt, számos közhasznú és jótékony egyesülte, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Három magyar lap jelent meg itt: Pápai Lapok, Pápai Közlöny, és a Dunántúli Protestáns Lap.

    A város területe az újkőkortól lakott volt. Kelta régészeti leleteket is feltártak a térségben.

    Bár a római korban Savaria (Szombathely) és Arrabona (Győr) közötti út erre haladt, település nem jött létre. A város első írásos említése 1061-ből való, s egy malom adományozásáról szól. Ebből következtethetünk, hogy Pápa, mint mezőváros volt jelentős akkoriban. A város nevéről a néphagyományban több monda is keletkezett, amelyek általában a hasonló hangzás miatt a katolikus egyházfővel hozzák kapcsolatba a névadást és az államalapítás korába nyúlnak vissza. A legismertebb történet szerint, amelyet Bél Mátyás is feljegyzett 1735-ben, Szent István király ezen a helyen találkozott a Rómából hazatérő Asztrik püspökkel, aki átadta neki a II. Szilveszter pápától hozott koronát. Ekkor a király így kiáltott fel: „Ecce papa misit mihi coronam”, vagyis „Íme, a pápa koronát küldött nekem”, a nép pedig az egyházfő iránti tiszteletből és hálából nevezte el Pápának a frissen alapított várost.

    1401-ben Zsigmond király a siklósi fogságából kiszabadult, és általános kegyelmet hirdetett. II. Dobzse Ulászló azon ötszáz pápai polgárt, akik a Dózsa György-féle parasztlázadás hadainak maradványát legyőzni segítettek, nagy kiváltságokkal jutalmazta meg.

    Pápán már a XVI. században volt nyomda, melyet Huszár Dávid, Huszár Gál fia állított fel. A város református főiskolája 1531-ben jött létre, amit a két kis harang is tanúsít, amelyeken ez a fölirat van: Scholae Reformatae Papensis 1531. Az iskola latin nyelven írt legrégibb törvényei 1585-ből származnak. 1660. május havában Esterházy Pál gróf, Pápa főkapitánya elvétette a reformátusoktól a templomot, az iskolát és a protestánsokat a katolikus egyházba áttéríteni törekszik. A Rákóczi-felkelés alatt az egész város szívvel-lélekkel a kurucokkal tartott, úgy hogy még az itteni ferencrendi szerzeteseket is «kuruc-barátoknak» nevezték, ezért Heister osztrák generális 1707. augusztus 14-én a várost, s ebben az iskolást is felperzseltette. A város és az iskola felépült hamvaiból, de 1708-ban a passzarovici béke megkötése után – mint mondták, Pápa elveszítette végvárosi jellegét –, a vármegye elrendelte, hogy templomuk és iskolájuk kulcsait adják át a földesúrnak. 1752-ben az iskola is elfoglaltatott, a deákokat a városból kitiltották. A reformátusok ekkor a közelben levő teveli egyházhoz csatlakoztak, az itteni templomot kibővítették, a templom szomszédságában vásárolt telken iskolát építettek, s itt gyermekeiket taníttathatták. 1783-ban II. József engedélyezte, hogy a pápai reformátusok új iskolát építsenek, visszaadván számukra az 1752-ben elvett egyházi és iskolai épületeik becsértékét kamatostul együtt. 1804-ben a magyarországi református egyház egyetemes konventje az iskolát a debreceni és pataki iskolákkal egyenrangúnak ismerte el.

    A XIX. század ütközetei közül Pápa határában folyt le 1809-ben János osztrák főherceg és Beuharnais Jenő olasz alkirály közt, és 1849. június 27-én Kmety magyar tábornok és Schütte osztrák altábornagy csapatai közötti csata.

 

    Vár-Palota

    Nagyközség a vármegye veszprémi járásában, 1891-ben 5161 magyar lakossal, többféle egyesülettel, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.

    A város területén két rézkori és öt bronzkori lelőhelyet tártak fel. Vár-Palota környékén a római korban igen intenzív élet folyt, melynek bizonyítéka az általuk emelt kőgát és Inota határában a két halomsír, valamint a II-III. században készült faragott emlékek – síremlékek töredékei, oltárrészlet, építményhez tartozó töredékek – kiemelkedő jelentőségűek.

    Honfoglaláskor e terület ellenőrzését, az erre vezető kereskedelmi út felügyeletét harcosok látták el, ennek bizonyítéka a három honfoglalás kori sír, amelyekben ezüstberakásos kengyeleket, zablát, tegezvasalásokat, íjcsatokat, ruhadíszeket tártak fel, valamint kora Árpád-kori házak, földbe mélyített szabálytalan négyszög alakú épületek és vasolvasztó műhelyek kerültek felszínre. 889-ben itt verte meg Vajk (a későbbi Szent István király) magyar fejedelem a lázadó Kupát.

    A középkor legjelesebb emléke a város központjában álló, a XIV. száazdban Ujlaky Miklós által építtetett, az évszázadok során többször átépített vár, mely Korvin Mátyásnak kedves vadászkastélya és a törökök elleni védelmi pont volt. A vár 6 ostromot állott ki a törökök ellen, legerősebb volt 1566. évi, midőn Arszlán budai beglerbég 9000 emberrel sikertelenül ostromolta. A vár leghíresebb kapitánya, a jeles végbeli bajvívó vitéz, Thury György volt, akit Zrínyi Miklós is megemlített Szigeti veszedelem című művében, aki Arszlán seregét alig 200 fős hadával győzött le.

    1593 októberében Szófi Szinán basa 5000 fős seregével zárta körül Palotát, amelyet Ormándy Péter kapitány rövid ostrom után feladott, de öt évvel később 1598 augusztusában Pálffy Miklós és Schwarzengerg Adolf seregei visszafoglalták. 1608-1614 között újra török kézen volt a vár. A vár mai alakját a XVII. században nyerte el, amikor a törököktől utoljára visszafoglaltatott. 1620–1622 között Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralta, aki a harmincéves háborúba a Habsburgok ellenségeként kapcsolódott be.

    A törökök kiűzése utáni két évszázadban a vár-palotai lakosság legtiszteletreméltóbb rétege az ipart űző népesség volt, akiket a korabeli iratok „primores”-nek, azaz legtekintélyesebbnek, legelőkelőbbnek neveztek, mesterségüket céhekbe tömörülve folytatták, és a városi tanácsban is övék volt a vezető szerep. A XVIII. században virágzó mezővárossá fejlődött a település, ekkor számottevő kézműiparral rendelkezett. Ebben az időszakban a legtöbben a csapók voltak, ők a gyapjú tisztításával, finomabb földolgozásra történő előkészítésével foglalkozó mesteremberek voltak. A XVIII–XIX. században hírek voltak a város meszesei, mézesbábosai, vargái, tutyikészítői. A XIX. század végén a város jelentős fejlődésnek indult, elsősorban a szénbányászat miatt. A bányászat Vár-Palotán 1876-ban kezdődött, legalábbis ezt tartják a széntermelés kezdeti dátumának, ellenben a komolyabb kitermelést 1886-ban kezdték meg.

    Bár az iparosság fokozatosan hanyatlásnak indult, a céhvilág szelleme és szokásai még hosszú időn át fennmaradtak.

    Devecser

    Nagyközség a vármegye devecseri járásában, 1891-ben 4339 magyar lakossal. Járási szolgabírói hivatal székhelye volt itt, volt járásbírósága telekkönyvi bírói hatáskörrel, takarékpénztára, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára, jelentékeny ipara és kereskedelme.

    Devecser az Árpád-kor óta ismert település. A területén öt középkori falu volt: Devecser, Kisdevecser, Szék, Meggyes és Patony. Egy 1274. július 22-én kelt okmány említi először a falu nevét, mint családnevet. Kun László Devecseri Márton ispánnak adományozza a területet, majd 1297-ben oklevelek Devecser falu nevét is említették. A XIV. század második felében Devecseri János, alországbíró leszármazottja a Csóron ragadványnevet kapta, ettől kezdve a család ezt a nevet használta. A XV. század végére a Csóronok meggazdagodtak, övék lett az egész környék. A XVI. század első éveiben a várbirtok és várkastély ura Devecseri Csóron András lett, aki 1508-ban összeverekedett Bakócz Tamás esztergomi érsek embereivel, s mivel ez II. Lajos koronázása idejére esett, királyellenes látszata volt, ezért a király országgyűlési határozattal összes birtokaitól megfosztotta Csóron Andrást, és azokat Bakócznak adta. Később a Dózsa György-féle parasztfelkelés leverésében tanúsított érdemeiért visszakapták azt.  

    A török háborúkban a törökök sokszor próbálták elfoglalni a megerősített devecseri várat, de ez csak 1552-ben sikerült, ám 1566-ban a magyarok ismét visszafoglalták. 1584-ben a birtok egy részét a férfiág kihalása után Margit, Nádasdy Kristóf felesége, másik részét Anna, Gyarmati Balassi István felesége örökölte. Így Devecser Margit révén a Nádasdy család birtokába, majd 1625-ben az Esterházy család tulajdonába került a vár és környéke.

    A török kiűzése utáni időkben a többi végvárhoz hasonlóan Devecser is elveszítette katonai jelentőségét. A kastély csak a Rákóczi-szabadságharc éveiben játszott csekély szerepet, mert 1704-ben Károlyi Sándor, 1705–1709 között Esterházy Antal kuruc generális egyik székhelye volt, ezért a szatmári béke után pár évtizedre idegen kézbe került a birtok, és csak a XVIII. század közepétől lett ismét az Esterházyaké.

    A török háborúk után előnyös fekvésénél fogva élénk kereskedelmi élet bontakozott ki Devecserben, s a környék jelentős kereskedelmi központjává vált. 1760-ban tartották meg az első országos vásárt a településen, majd hetivásár tartási jogot szerzett neki Esterházy Károly püspök. A község területén virágzó céhek alakultak, a távolabbi vidéken is ismert volt a szabó és csizmadia céhei.

    A község a várkastély tövében a Torna patak vize mellet épült fel, a korabeli híradások több pusztító árvízről számoltak be, melyek közül a legsúlyosabbak az 1787-es és 1801-es voltak. A település fejlődését visszavetették a többszöri tűzesetek is, rendkívül pusztító volt az 1756-os, az 1783-as és az 1801-es melyekben a házak többsége megsemmisült, valamint az 1810. januárjában nagy földrengés rengette meg a község házait, sok ház összedőlt.

    Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban fegyvert fogott Devecser és környék lakossága is, s a pápai nemzetőrség parancsnokságának vezénylete alatt több csatában résztvettek. A nemzetőrség mellett a belügyminiszter elrendelte az „önkéntes honvédség” felállítását, azonban a reguláris seregben való részvételről nincs pontos adat. 1849. április 27-én a településen keresztül vitték Ausztria felé gróf Batthyány Lajost, és délben a helyi vendéglőben ebédeltek.

    1872. október 3-án indult meg a forgalom a település vasútállomásán. A mai város kialakulása a kiegyezéstől a XIX. század fordulójáig tartott.        

     

    Zirc

    Nagyközség a vármegye zirci járásában, 1891-ben 2299 magyar és német lakossal. A település a járási szolgabíró hivatal széke volt járásbírósággal és adóhivatallal, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral.

    Zirc gazdasági és kulturális jelentőségét a ciszterci rend határozta meg. Az apátságát III. Béla király alapította, 1182-ben clairreauxi ciszterciekkel népesítette be, ezért a középkorban Nova Claravallis-nak nevezték. A templomot Imre kezdte építeni, aki ott a Szentháromság tiszteletére oltárt emeltetett. 1199-ben apátja már oly tekintélye volt, hogy III. Ince pápa rá és a csanádi püspökre bízta a földvári apátnak Kalán pécsi püspök ellen emelt vádja megvizsgálását, és 1203-ban a kalocsai érsek, valamint 1208-ban a János-lovagok ügyében is ő teljesítette a vizsgálatot. Jakab apát 1298-ban kiközösítette az esztergomi János-vitézeket, kik egy templomát lerombolták.

    A mohácsi csata után More László, majd Bakics Pál foglalta el, 1538-ban János király a két Podmaniczkyre bízta. 1548-ban leégett a monostor és a templom. A váltakozó magyar-török harcok következtében az egykor virágzó település lakatlanná vált.

    A ciszterciek csak 1659-ben költöztek vissza, eleinte a lilienfeldi, majd 1700-tól a henrichaui apátoktól küldött német szerzetesek lakták. Ők építettek 1725-ben új monostort és 1732–45 között új templomot. Az 1700-as évek elején a települést is megpróbálták újra betelepíteni, de a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei alatt azonban megsemmisült a kis telep. 1718-ban szabadmenetelű, német ajkú emberek telepesek jöttek Zircre. 1790-ben vásártartási engedélyt kaptak II. Józseftől.

    A város jelképe a basilica minor, mely a középkori apátságtól nyugatra épült barokk stílusban az 1700-áas években. Miután 1814-ben Dréta Antal apát kifizette a henrichauiak egész követelését, I. Ferenc 1814. augusztus 19-án a külföldiektől teljesen független Zirc, Pilis és Pásztó egyesített apátságainak élére kinevezte apátnak. Azóta a ciszterci rend magyarországi központja.

    A település 1888-től járási székhely, majd 1896-ban megépült Győr-Veszprém vasútvonal, valamint a telefon és távíró bevezetésétől kezdve indult valóban fejlődésnek.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf