Majának
Zárkánk szorító falai közt
fogadkoztunk, öt fiatal,
ha szabadulunk, megnősülünk,
amint lehet, olyan hamar.
Számító bölccsé tett a börtön,
beláttuk valamennyien,
a lányhoz biztos hozomány kell,
erősebb, mint a szerelem!
Szeressetek! – érezzem: igazam van.
Sokszorozzatok közös igazamban.
Szeressetek! – én nem vagyok magányos,
de az igazság csak erővel hatásos,
ha nemcsak bizonyíthat: – meg is óvhat;
amíg mást védek – engem is karolnak.
Szeressetek! – kapjam vissza, mit adtam:
– szerettem elmét faldosó haragban,
Mint őszi köd a sárguló levélre,
Viasz orcádra gyász-lárva borul,
S csukott szemekkel, mozdulatlanul
Halotti maszkban vársz az ébredésre!…
Bánat-selyemből szőtt báb-kripta mélye
Ölel – s te némán álmodol, Magyar!
De élni vágyol, – büszke fiatal
Testet akarsz a régiért cserébe!…
A cím első hallatára föltett kérdés: Mi közünk az írekhez? Pedig az írek a magyar reformkorban már a magyar politikai-szociológiai gondolkodás középpontjában álltak – ezt bizonyítja a fiatal Eötvös József 1840-es tanulmánya1. Később, a 19. század második felében az írek számára Deák Ferenc politikai ténykedése és a kiegyezés (valamint a dualista állam) eszményi példa volt.
Az írek
Az ír példát azért választottam, mert az íreknél az identitás-tudatnak legalább akkora jelentősége van, mint nálunk. Nem kívánok részletesen belebonyolódni az ír történelembe2, csak annyit jegyeznék meg, hogy az Ír Királyság meghódítása, az írek lakta terület szétszakítása óta sokkal fontosabb és súlyosabb kérdés ez, mint a magyar trianoni komplexus. Ajánlom olvasni Richard Kearny Újkelták és modern írek című dolgozatát3. A komoly összefoglaláshoz hozzáfűznék egy jellegzetes, a magyaréhoz hasonlító magatartást.
Csipkerózsika álmát alussza a világ, senki sem akar ébredni, aki az igazak álmát alussza. Hülyeségek halmaza uralkodik minden gondolaton. Amit akarsz, azt hitetik el veled, mert mint az álomban, az igazságérzet győzedelmessége boldoggá tesz.
*
Meghalnak a bankárok, az uzsorások, a bűnözők és az igazak. Ezer különbséget tett közzé a média, az a hang, az a megtestesült gondolat /az IGE/, amely megaláz, tönkretesz, gyötör és káoszt termel tudatodban a sokaság – s hogy semmit sem érts, egyre több és több információval áraszt el -, időfoglyává tesz. Nem kell gondolkodnod, ha elfogadod 40-100 négyzetméteres börtönöd, ahol mindent megkapsz, amit álomként rád bocsájt (az ég) az uralkodó gondolat.
Egy ismerős család egyetemista fia a nyári szünidőben elhelyezkedett egy cégnél. Örült, hogy dolgozik, hogy pénzt keres – de az első nap mégis kellemetlen meglepetés érte. Felettesei ugyanis közölték vele, hogy itt mindenki tegeződik, s ez őrá is érvényes. A köszönés pedig csak szervusz lehet.
A huszonhárom éves, tanári pályára készülő fiatalembert megtanították felmenői az illemre, udvariasságra, hogy a buszon át kell adni a helyet az időseknek, s persze köszönni kell minden ismerősnek, szomszédnak, tanárainak, mégpedig illendően. Nem csoda, hogy már az első nap panaszolta otthon, milyen nehéz a folyosón szembejövő negyven vagy ötvenéves, addig nem látott nőnek úgy köszönni, hogy szervusz.
Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a múlt időkben
fürkészni, mint a jövendőben – ?
Mi gondon! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.
Ődöngök egymagamban
A fél-kihalt Körúton.
Oly árva most a Város
Lehulltak a redőnyök
Az üres üzletekre.
A kávéházi villany
Nem csillan hívogatva.
Kölcshalom pusztán
szegény Sár Imrének,
jó lenne bizony, ha
egyszer már hinnének.
De, ha világot kér,
sötétségre viszik –
ha sötétet kiált,
soha el nem hiszik.
S mit a falevélnek:
szél rázza a sorsát –
Én Istenem, milyen,
micsoda egy ország!
Adjatok szállást az Igének!
S a pihe pókháló is megvéd,
úgy áll, emberek, elétek:
kőfal, rakva sziklatőből.
Adjatok szállást az Igének!
A sajnálatos
események után
vállunkon ötven károgó
novemberrel
bolyongunk, tébolyunk
gyóntatófülkéjében csendben
elkopott az ítélőszék?
fanyüvőférgek,
szúvak rágták
szét? szétrágták? elkopott?
vagy nem is volt tán soha?
/Csörének/
Elmondanám azt, hogy a Napban
fényképedet fedeztem fel. Kalapban
álltál a ház előtt. Engem vártál.
Zsibongás volt az utcán. A Sátán
patáit mutatta. Hátrál, hátrál.
A magyarság megszervezése a dalban
A dal, az ének, a ritmus: az ember lényege, legbelsőbb élete, első kinyilatkoztatása. Előbb volt dal, ének, ritmus s csak később: szavakra tördelt beszéd. A dal, az ének: az emberben sírássá és kacagássá, fájássá és gyönyörűséggé csorduló világ közvetlen folytatása. A ritmus az a mozdulat, amelyben életem a legkevesebb ellenállással, a legintenzívebben tud élni. Azért hiszek a magyar fajban: mert a magyar parasztnak lépésében, minden mozdulatában, egész teste néma zenéjében királyi ritmusa van.
A köztudatban erősen él az a vélekedés, hogy a daganatos betegségekből nemigen lehet felgyógyulni. A nemigen szó azonban azt sejteti, hogy van ellenpélda, vagyis lehetséges a felgyógyulás, még akkor is, ha azt kivételnek tekintik. Magam is tudok egy ilyen kivételről: egy régi iskolatársamnak és padtársamnak, Zolinak felesége, Erzsike gyógyult fel a rettegett betegségből. Egyszer aztán, tekintettel a bő négy és fél évtizedes ismeretségünkre, megkérdeztem, elmondaná-e felgyógyulása történetét. Zoltántól már sok mindent tudtam, de Erzsikétől, a betegség és a gyógyulás átélőjétől akartam hallani az egész folyamatot – ő pedig az első szóra ráállt a beszélgetésre.
Varga Tibor: Magyar komédia
Varga Tibor nem ismeretlen az irodalomkedvelők körében, írásai megjelentek a Soproni Szemlében, a Művészet című lapban, az Agriában, a kanadai Kaláka folyóiratban, a Kapuban, a Kelet Felőlben és a NapSziget felületén. Főszerkesztő-helyettes az Élő Magyar Líra Csarnoka nevű internetes oldalon. Irodalomtörténeti értékű előadásai Tokajtól Kecskeméten át Pécsig számos helyen voltak hallhatók. Jelen dolgozatom a szerző eddigi leghosszabb munkáját, a Magyar komédia című - édesapjának emléket állító - kisregényét veszi górcső alá.
nyilazzatok fények éhek
szívtépő gyönyörűségek
villámvihar zuhatagok
kilenc égi angyalkarok
a szívemből nőtt világfa
versem termő aranyága
akkor nyílik ha tűz éri
vihar tépi villám vérzi
úgy ízesül a gyümölcse
ég zománclik fénylik benne
kéklik a tenger szerelme
dél-ringató szelek selyme
Bajó Zsuzsi Gyepszil mellett
a kis temetőben
levest főzött tüzes szénen
kerek serpenyőben.
Múlt már a nyár, virult az ősz –
Zsuzsi volt a temető csősz.
S ő a virágos asszony is,
főzőkés, bájoló,
ferde kontyú… Állítják, hogy
apja a vén Bajó
egyszer mikor rajta kapta:
kék akác illata csapta.
Kire az Alvilág sújt
Kire a csillagok pora
Mélység, magasság: egy út
Ez a csillagos Golgota
Bastille-döngető tenger
S a krizantémos Garcia
Kit az Alvilág vert meg
Kit meg a csillagok pora
Halottas, néma virtus
Révedez megrontóira
/Szozopol, 1983/
1.
Szárítják az apró halat
a szozopoli tetők alatt…
Kering a sirály… Éhes, de döglött
halak között csak röpköd.
– Ott a tenger és itt a hal? –
Kiabál a sirály s a tengerre csap!
Most, most mutasd meg, mikor éjjeledik már,
Hogy mekkora hős vagy –: nem ijeszt a sötétség!
Csak nézel elébe rezzenéstelenül,
Várván, mikor fog egészen átölelni,
Mert könnyű ám addig játszani hősként
Sötétbe-bújósdit, míg egeden fény,
