Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton keresnéd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Válságos időkben, nehéz órákban érintem ezt a kérdést. Hogy mégis megállok mellette, a forrongó és vérzivataros idők rohanásában, igazolja, hogy ma is van, él, jelentkezik, mint kisebbségi létünk egyik fontos pillére, amely nem tűri a mellőzést, s fokozott figyelmünket és támogatásunkat követeli éppen az ilyen bizonytalan és lazább halmazállapotú korszakban.
Kíséreljük meg röviden nyomon követni az elmúlt huszonkét év szellemi megnyilvánulásait, melyek talán rávilágítanak majd irodalmunk mai dermedtségének okaira is.
A Trianon utáni magyar irodalom nem ad egységes képet. Az anyaországban épp úgy nem, mint a kisebbségi életformában, ahol ez szinte természetes követelménye a háború előtti s utáni szellemi helyzet folytatásának.
Kisebbségi sorsunk folyamán – főként kezdetén – erősen központosított fővárosi szemlélet irányítja az irodalmi és kultúrtörekvéseket. Minden valamire való tehetség a központ felé igyekszik. A főcél a szellemi centrum megközelítése, tekintet nélkül a helyi, illetve sorsszerű adottságokra. A hirtelen elszakadás folytán ez természetes is. Viszont ez a befolyás egészségtelen, alárendelt kulturális állapotot teremt, melynek állandó küzdelmében felőrlődnek, szétforgácsolódnak az erők.
Jelen tanulmány megkísérli bemutatni az önmagát globalizmusnak nevező jelenség kiváltó okait, szerkezeti sajátosságait, hatásait és következményeit, melyek szorosan összefüggenek azokkal a társadalmi folyamatokkal, melyek már korábban a modernitásról és a posztmodernről íródtak. Az alábbiakban olvasható elemzés korántsem mutat teljes képet a globalizmusról, ugyanakkor nagyvonalakban leírja azokat a meghatározó tényezőket, melyek kitaposták az utat az „új világrend” létrejöttéhez.
E rövid tanulmány a globalizmus több területén keresztül mutatja be annak kiterjesztését külön figyelmet szentelve a média világának, mely intézmény szimbolikus erővel bír úgy a mindennapokra, mint a jelenség „kirakatának” reprezentációjában.
A globalizmusnak nevezett jelenség összefügg az emberi civilizációk kialakulásával, ugyanakkor annak nem az egyik lehetséges folytatása, hanem egy merőben új társadalmi-kulturális megjelenése. A terjeszkedő birodalmak célja a történelem során több helyen is azonosságokat mutat, melyek a domináns kultúra terjesztésében, a közigazgatás egységesítésében, a jogrend alkalmazásában, a nyelv homogenizálásában, majd hivatalossá tételében, a gazdasági-kereskedelmi folyamatok kiterjesztésében, egységesítésében öltöttek testet.
Tudjátok, mi hiányzik ma a földön,
hogy megálljon a véres áradás itt?
Nem nagy hűhó, megváltó új találmány,
nem cselvetés, nem kávéházi márvány,
csak az a szó, mit érdek el nem kábít,
csak az a szó, mit megfontolva mondnak
minden színével telítve a gondnak,
csak az a szó, mit vállalni is merve
a Térbe ver az ember tiszta terve,
csak az a szó:
a férfiszó!
Higgyétek el, erőt ad minden szépség
s van-e szebb, mint a tudatos tekintet,
mely úgy csillog a sors rengetegében,
mint Hófehérke hófehér kezében
a liszt, amit az úton szertehintett,
hogy ráleljen, ki nagyon vágy feléje;
a szépségét az ember, hogy elérje,
kösse az is, mit nagyon halkan vállal,
s ha más nem, szálljon szembe a halállal,
csak az a szó:
a férfiszó!
Szép májusvégi estén egyedül
ülök a kertben. S nézem, mint merül
az égi nap a földi kék homályba,
a hegyek ibolyaszín fátyolába.
A völgyben lenn, már feketül az árnyék.
Elcsöndesül az emberlakta tájék.
Csillag ragyog a Mátra tetején,
A távolból harangszó száll felém:
Üdvözlégy Mária!
Ha elgondolom, hogy e Föld színén
valóban élt e tiszta, égi lény!
Járt-kelt, mint mink: a lábának nyomát
a porban hátrahagyta, merre ment;
hajába tűzött fehér violát, –
tán épp ilyet, mint kertemben terem…
S ő maga volt a legszebb viola:
Isten közöttünk járó angyala!
Üdvözlégy Mária!
Paraszt vagyok.
Nyáron izzadok. Télen majd megfagyok.
Dolgozgatok.
Kitartóan. Szeretettel.
Ha rám íratnák a földtekét,
még sem cserélném el az ekét.
Paraszt vagyok.
Reggel nótás a kedvem. A mezőn hangos.
Dalolgatok.
Lovam cifrázza. Járása délceg. Rangos.
Ha rám íratnák a földtekét,
még sem cserélném el az ekét.
Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted; a rémülettől
fehér és púpos lett az út.
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
Ó, költő tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.
Csak betűk: e, meg i, meg ú.
És bennük mennyi, mennyi bú
Söröm bujkál összekeverve…
Ki tudja, hol a szavak lelke?
Miért oly édes az öröm?
És az üröm már keserű?
S én, gőgös ember, én tűröm,
Hogy kicsúfoljon egy betű?
Mért pergetek gyöngyöt a csendbe,
Rózsás s fehér korallokat,
Ha szólok: reggel, lány, cseresznye?
És barna bársonyt bontogat.
A hullám csipkefodrot ölt
s loccsan az ár a szirteken,
tajtékot ver és színe zöld,
loccsan és lefut hirtelen.
A színe zöld, mint fiatal
faágak gyenge levele,
benne lila virág a hal
s a puha pára halk zene.
Locsog a hab és nyelvet ölt,
mert prédát les a vadmadár;
a parton sárga-rőt a föld
s a lomha szél a tóra száll.
S mint szende lány a csók után,
a sás zokogni kezd nagyon,
kisfejét ingatja bután:
Alapozás
A 18. század végén a történésznek tekintett protestáns lelkész, Herder először kialakította az ún. állam-nemzet elképzelést. Tekintettel volt a spanyolokra, angolokra és a franciákra: az adott államhatalom, akár gyarmati birodalom kapcsolatban volt a nemzeti léttel. Csak hogy a német olvasói azért bírálták, mert a németek esetében ilyen elmélet valóságáról nem beszélhettek, mert nem volt német önálló állam.
A 18. század végén a protestáns lelkész, Herder tekintettel lévén az őt ért kritikákra, meg a létező rész-államokra, a sok nemzetiségre, de mégis fontosnak tekintette a közösségi egységet: kialakította az ún. kultúr-nemzet fogalmát. Nem az államhatalom a fontos, hanem az egynyelvűség és a közösségi lét történelmi múltja, valamint a közösség bizonyításának kulturális, azaz művészeti alapja!
Idézetek kommentárral
Mindenki tudja: költészet és zene édestestvérek. Minden vers tele van zenei elemekkel: rím, ritmus, hangszín, dinamika a klasszikus kötött vers ezernyi változatában, de orgonapontos szerkezetek a szabad versben; frazeálás, a verssorok, gondolatok ívének zenei építkezése a próza-versben is. Szívesen utalok László Zsigmond vers és zene összefüggéseit elemző könyveire, vagy Szabolcsi Bence Vers és dallam című tanulmány-füzérére.
Csak egyetlen kiragadott példa: a galiarda-ritmus jelenlétére a magyar költészetben és zenében. „Elment a két lány virágot szedni” „Kis kacsa fürdik fekete tóba” – vagy a Psalmus Hungaricus első taktusaiban is: „Mikoron Dávid nagy búsultában”… És József Attilánál: „Mikor az utcán átment a kedves” – s folytathatnánk vidám diák vetélkedővel: ki tud ilyen, hasonlót százával még!
Letépem magamról nyakkendőm, gallérom s gyöngyházas ingemet
Úgy állok elétek a harapós őszi dérben
Nincs mit szégyellnem előttetek, fiúk:
Nézzétek az én sovány testemet
Nézzétek riadozó esett szemeimet
Ne higgyetek ti tolvaj keneteknek
Meztelen mutatom szörny nyomorúságom
Nem prédikálhatok jóságot, szépséget
Igazságot, velőthasító nyers igazság lettem
Hulló család bomló nép testamentuma:
Szelíd halál, boldog halál!
Meddig váratsz még magadra?
Meddig kell még bús óhajjal
Gondolnom szent nyugalmadra?
Mily jó lenne, ha már jönnél,
Ha már pihenhetnék ott lenn,
Nem tudva és nem érezve
Mi történik itt fölöttem.
Akik mostan nem szeretnek,
Őszintén megkönnyeznének,
Szeretteim bús síromra
Koszorút függesztenének.
Fuss tollam lassú kezemmel,
oly jóleső ez, oly szíves,
mintha úri paripára
nyergelhet fel egy földmíves.
Századok gyalogoltatták
úgyis már ezt a két kezet,
egymásnak kérgesen adták,
amíg csuklómig érkezett.
Ha felfognád a kínokat,
miket elmorzsoltak vele
és elvihetnéd messzire
vad kaszák elkopott nyele…
Szürke napok peregnek rám az égből
s én félve lopózom az unt falak alatt.
Tudom a sorsom: elborítanak
a Nagybég-utca, a kakasos templom,
a százszor végighúzgált házfalak.
Egy színes szót a nyelven szinte szégyell.
Kiri az innen. Itt zsibbad a gyász.
Agyamban már egy ötlet sem cikáz,
fantáziám szárnyát behúzva gubbaszt,
akár egy varjú tarlott fák hegyén.
Ó, hol vagy, hol vagy ifjúságom
ékes, arany processziója,
választottságom drága dölyfe,
Pazar a végzet, osztogatja
Egynek baját, másnak javát.
S kinek legtöbb jót oszt a földön,
Ahhoz végül legmostohább.
Útfélen tengődő szegények,
Ha egyszer porba omlanak:
Nincs, aki könnyet sírjon értük
S nincs, amit megsirassanak.
Alacsony kunyhó – mély, sötét sír:
Olyan egyformán ridegek.
Lefelé csak egy-két arasz még.
Föllebb, alább majd-egyre megy.
Oly könnyű harsogni, testvéreim,
Oly könnyű nékem verset írni,
Művészkedni és bűvészkedni…
De nehéz bő kalászt nyerni és humuszból,
Gyárakat emelni, organizálni,
Lakást építeni s vasutat, aeroplánt,
Léghajót, hajót zúgatni földgömbünkön!
Én bevallom: nevessetek rajtam vagy sirassatok,
De többre becsülök egy gépészt,
Egy munkást s egy mérnököt pláne
Száz magamfajta költőnél, írónál
Művésznél.
Alapozás
Mint korábban említettem: Kölcsey Ferenc a 19. század elején alakította ki a magyar nemzetfelfogást.
Ám hiába foglalkozott a görög, latin, héber, francia, és angol szerzőkkel, mégis a német protestáns Herdert tekintette példaképének.
Mint ismeretes: a német protestáns történész elfogadta a francia és angol kortársak kritikáját, mivel az ún. nemzet-állam elmélete a nemzetiségi birodalmak állami létéhez kapcsolódott, de a németek nem voltak önálló, független államok alkotói. A kialakított ún. kultúrnemzet felfogás alapja az volt, hogy nem a politikai, állami függetlenséget kell determinánsnak tekinteni, hanem a nyelvi és kulturális közösségi egységet!
A 19. század elején a tudós költő, politikus jól tudta, hogy 1490-től Magyarország nem volt önálló, független. Ezért elfogadta a herderi felfogást!
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy nem a vérszerinti kapcsolat a fontos, hanem a közösségi lét vállalása! Ez nem csak a magyar nyelv ismeretét jelenti, hanem a magyar múlt ismeretét, és a magyar kultúra elfogadását, valamint a nemzeti közösségi lét elvárásainak megfelelését.
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
KORMÁNYRENDELET
A Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége segítséget nyújtani az országunkban tartózkodó menekültek ellátásában.
Felhívom a lakosság figyelmét, ne adjon hitelt semmiféle ellenzéki uszításnak és rémhírterjesztésnek; a menekültek nem akarnak itt maradni, rövidesen a döntő többségük távozni fog.
Háborúból érkező, kétségbeesett tömegekről van szó. Többségük Németországba igyekszik, az adminisztrációjuk elintézése, a regisztráció befejezése után oda indulnak majd tovább.
A menekültek bántalmazása súlyos bűncselekmény, a hatóságok a törvény szigorával fognak lesújtani minden elkövetőre.
2015. augusztus 31.
Miniszterelnök.
„A tanárok energikus mozgalma egy lappangó igazságot rikított barát és ellenség szemébe: A tanárnak csak félmunkája az iskolai jövő-képzés. Másik fő feladata: belemenni az életbe, hatni kartársaira, tényező lenni a magyar közélet kialakulásában [1].” – Az idézet nem valamelyik pedagógus szakszervezet közleményéből való, hanem Szabó Dezső írta 1911-ben a Nyugat hasábjain. Felvetődik a kérdés, aktualizáljuk-e a több mint száz évvel ezelőtt leírtakat vagy hagyjuk meg az irodalomtörténet polcán még porosodni.
