Szürke napok peregnek rám az égből
s én félve lopózom az unt falak alatt.
Tudom a sorsom: elborítanak
a Nagybég-utca, a kakasos templom,
a százszor végighúzgált házfalak.
Egy színes szót a nyelven szinte szégyell.
Kiri az innen. Itt zsibbad a gyász.
Agyamban már egy ötlet sem cikáz,
fantáziám szárnyát behúzva gubbaszt,
akár egy varjú tarlott fák hegyén.
Ó, hol vagy, hol vagy ifjúságom
ékes, arany processziója,
választottságom drága dölyfe,
Pazar a végzet, osztogatja
Egynek baját, másnak javát.
S kinek legtöbb jót oszt a földön,
Ahhoz végül legmostohább.
Útfélen tengődő szegények,
Ha egyszer porba omlanak:
Nincs, aki könnyet sírjon értük
S nincs, amit megsirassanak.
Alacsony kunyhó – mély, sötét sír:
Olyan egyformán ridegek.
Lefelé csak egy-két arasz még.
Föllebb, alább majd-egyre megy.
Oly könnyű harsogni, testvéreim,
Oly könnyű nékem verset írni,
Művészkedni és bűvészkedni…
De nehéz bő kalászt nyerni és humuszból,
Gyárakat emelni, organizálni,
Lakást építeni s vasutat, aeroplánt,
Léghajót, hajót zúgatni földgömbünkön!
Én bevallom: nevessetek rajtam vagy sirassatok,
De többre becsülök egy gépészt,
Egy munkást s egy mérnököt pláne
Száz magamfajta költőnél, írónál
Művésznél.
Alapozás
Mint korábban említettem: Kölcsey Ferenc a 19. század elején alakította ki a magyar nemzetfelfogást.
Ám hiába foglalkozott a görög, latin, héber, francia, és angol szerzőkkel, mégis a német protestáns Herdert tekintette példaképének.
Mint ismeretes: a német protestáns történész elfogadta a francia és angol kortársak kritikáját, mivel az ún. nemzet-állam elmélete a nemzetiségi birodalmak állami létéhez kapcsolódott, de a németek nem voltak önálló, független államok alkotói. A kialakított ún. kultúrnemzet felfogás alapja az volt, hogy nem a politikai, állami függetlenséget kell determinánsnak tekinteni, hanem a nyelvi és kulturális közösségi egységet!
A 19. század elején a tudós költő, politikus jól tudta, hogy 1490-től Magyarország nem volt önálló, független. Ezért elfogadta a herderi felfogást!
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy nem a vérszerinti kapcsolat a fontos, hanem a közösségi lét vállalása! Ez nem csak a magyar nyelv ismeretét jelenti, hanem a magyar múlt ismeretét, és a magyar kultúra elfogadását, valamint a nemzeti közösségi lét elvárásainak megfelelését.
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
KORMÁNYRENDELET
A Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége segítséget nyújtani az országunkban tartózkodó menekültek ellátásában.
Felhívom a lakosság figyelmét, ne adjon hitelt semmiféle ellenzéki uszításnak és rémhírterjesztésnek; a menekültek nem akarnak itt maradni, rövidesen a döntő többségük távozni fog.
Háborúból érkező, kétségbeesett tömegekről van szó. Többségük Németországba igyekszik, az adminisztrációjuk elintézése, a regisztráció befejezése után oda indulnak majd tovább.
A menekültek bántalmazása súlyos bűncselekmény, a hatóságok a törvény szigorával fognak lesújtani minden elkövetőre.
2015. augusztus 31.
Miniszterelnök.
„A tanárok energikus mozgalma egy lappangó igazságot rikított barát és ellenség szemébe: A tanárnak csak félmunkája az iskolai jövő-képzés. Másik fő feladata: belemenni az életbe, hatni kartársaira, tényező lenni a magyar közélet kialakulásában [1].” – Az idézet nem valamelyik pedagógus szakszervezet közleményéből való, hanem Szabó Dezső írta 1911-ben a Nyugat hasábjain. Felvetődik a kérdés, aktualizáljuk-e a több mint száz évvel ezelőtt leírtakat vagy hagyjuk meg az irodalomtörténet polcán még porosodni.
A szeretet szép ige, de nincsen,
csak egy a valóság a bús harag;
gyűlölnünk kell és harcolnunk itten,
így rendelte egy felsőbb akarat.
Lángol a dühtől köröttünk minden
és marakszunk, mint éhes vadak;
vérünk rajta van már minden kincsen
és kezünkhöz könny s szenvedés tapad.
Ünnepre készül mind a két fiam.
Magyar ruhájuk szebb, mint újkorán!
Minek kutassam, szívükben mi van?
Ott ég a hit mindkettő homlokán:
„A búzaszárból bújik az ígéret
És egyre nő a gyümölcs is a fán!
Virág lepi a tiszaparti rétet,
Susog a nádas… Ünnep lesz, apám!
Egy búzaszemből ezerannyi érik
A nyári hajnal titkos harmatán.
Elérünk majd a friss, fehér kenyérig.
Ez lesz ám ünnep! Tarts velünk, apám!”
Válasz egy levélre
Nálunk minden, minden a régi,
A dolgok, gondok, emberek.
Bús, ősziek a terek s utcák
És mindig halk eső pereg.
Nálunk minden, minden a régi,
A harcok, álmok s a dalok.
Nincs újság semmi, semmi, semmi…
…Csak lassan érted meghalok.
Néhány fiatal költőtársamnak
No most, fiúk, – hajrá, előre!
Pattogjanak az ostorok
És hajtsunk föl a hegytetőre!
Az égen régen vár a nap már –
Lengessük meg a lobogót
Az életosztó aranynapnál!
No most, fiúk, – most megmutatni,
Hogy nem lehet a friss erőt,
Az ifjúságot megugatni!
Mi se vagyunk
bölcsebbek, emelkedettebbek a többieknél,
kik itt ülnek a történelem
és a szellem folyótorkolatánál,
se önzetlenebbek
vagy előrelátóbbak, mint éneklésre
nem ítélt szégyen-társaink,
csalódunk, megöregszünk,
A tegnapokat porba vágom:
menjenek!
nem akarom,
hogy valaha is verjenek.
A tegnapok csak gyöngyök voltak,
gyöngyövek:
a holnapok
kövek lesznek, súlyos kövek!
Mégis a gyöngysort áthajítom
vállamon
s a köveket
a holnapokat vállalom!
1. Kezdetek és alapozás
A magyar nemzetiségi és nemzeti felfogást a 19. század első negyedében Kölcsey Ferenc alakította ki.
Ám nem csupán a héber, görög, latin, francia, angol ismeretei alapján, hanem példának tekintette a német Herder »kultúrnemzet« felfogását, mert a magyarság sem volt »államnemzet«. Hiszen önállósága gyakorlatilag 1490-ben megszűnt.
A költők /Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Jókai Mór, Ady Endre, Tóth Árpád/ és az oktatók /Arany János, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső/ szinte a 20. század első harmadáig fontosnak tartották Kölcsey ajánlatát! Az magyar, aki ha nem is vér szerinti, vagy társadalmi származású, de annak vallja magát. Ám ez nem vallást jelent, hanem a magyar anyanyelv és a nemzeti kultúra és a közösségi múlt elfogadását, valamint a jelen elvárásainak követését.
Vak sorsunk sikoltása ez.
Kint szürke ólom permetez.
Kutya üvölt az éjszakába,
kopog a koldus csonka lába,
a szívünk üres, mint gazdátlan tanya.
Mert tovább tart az örök Bábel,
Még mindég harcol Kain és Ábel,
S üres bölcsőt ringat a Szűz Anya.
1941
Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még , ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Részvétlenül, sanyarú koszton
tengek s őrzöm híven a posztom.
S míg szennyes ár mindent betölt,
strázsálok egy parányi kört.
Már egyre szűkül, egyre fogy.
És holnap hogy leszünk? Sehogy.
Már tudom azt, hogy egyre megy,
s nem segít már se harc, se kegy.
Állok, hogy rendre kinevessék
szerepem: Tart a kötelesség.
gesztenyebarna
gesztenyesimaságú
idő
csobbanástalan
próbáljunk föltámadni
mielőtt a koszorú
papírszalagjai eláznak
Peregnek lassan szomorún
Az esőcseppek – mint a könnyek
Szívünkben…
Ködbefúlt határ
És sóhajunkkal sírva jár
S dörömböz a bezárt kapun,
Szilaj viharban, téli szél…
Mint átok – a lélekre törnek
Az árvaságok, özvegységek,
Vesztett hitek, – győző gazságok,
A pert veszített igazságok,
Se dísz, s e faragás, se festék nincsen rajta.
Maga a zordon természet, csupa erő
terméskövekből rakták össze,
Hogy erkélyt tartson,
Palotát tartson,
Templomot tartson
Mások helyett is görnyedő.
Az erkély ragyog a napfényben, csipkés vasrács
Övezi körül finom és úri homlokát.
Az erkélyen zene szólhat,
Virág nevethet,
Bankár heverhet.
Asszony sütkérezhet.
A váznak büszke külsőt ád.
Az „esztofil” kifejezés részben görög eredetű és a 19. század első felében jött létre: jelentése ’szeretik az észteket’. Az idegen szó jelentése szerint az észt területi német származású alkotók szeretettel kapcsolódtak a helybeliekhez.
A 19. század utolsó harmadától, meg a 20. század első negyedétől a magyar alkotók is szívesen kapcsolódtak az észtekhez: az alap a nyelvrokonság is volt. Meg 1990-ben létrehozták a Magyar-Észt Társaságot is.
Példaértékűnek tekintem az észt nemzetiségűek közösségi létezését!
Tegnap, 2015.11.17-én Budapesten a társasági éves közgyűlésen láttam egy amerikai filmet, amelyben példaszerűen kiemelték az észt dalos-ünnepek történetét. James és Maureen Tusty rendezte az 55 perces, 2014-ben készült dokumentumfilmet: eredeti (angol) nyelvű címe To Breath As One, észtül Üheshingamine.
Óriási jelentősége van ennek a nemzeti közösségi viselkedésnek! Ugyanis az észt állampolgárok nem követik a nyugat-európai fogyasztói társadalom tömegkommunikációs viselkedését! Jelentősnek tartják, hogy minden állampolgár vegyen részt a dalos-ünnepi eseményeken – nem csak hallgató tagként, de énekeljen is!
