Törőcsik Attila: Nyelvhasználat a mediatizált társadalomban

Az emberi létezés legsajátosabb megnyilvánulása a nyelv, annak elsajátítása és használata. Ez a cselekvés azonban nem merül ki csupán a kommunikáció, szűkebb értelemben, a közlés végrehajtásában, vagyis nem csak egy átviteli csatorna a sok közül, mely segítségével megteremtjük a létfenntartáshoz szükséges feltételeket, hanem annál jóval kiterjedtebb és kifinomultabb funkciókkal is rendelkezik. A nyelv a gondolkodás forrása, a kultúra közvetítője, öntudatunk, személyes vagy közösségi identitásunk alappillére. Használata megmutatja kik vagyunk, hová tartozunk, hogyan gondolkodunk, miként cselekszünk, milyen értékeket vallunk. A közösségi létből fakadóan interakcióink mindig alkalmazkodtak a körülményekhez, ám ezek a változások lassan folytak le, megtartva az értékeset, elhagyva az értéktelen.

Gyóni Géza: Megbékülés

Bábel d Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
Művész vagy-e, kinek szívébe
Késszúrás minden durva hang?
Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
S az Úristen se néz feléje.

Ki ád reményt, amely biztatna,
Hogy el ne vessz a sivatagba?
Hoztál magaddal templomot?
S szent képet, melyen megrogyott
A bútól szent szüzed alakja?

Alázva, fázva nézesz szerte:
Hát nincsen táj, merről jöhetne
A glóriás szabadító,
S örökre vérzik a bitó
És rajt a Jóság Fejedelme?

Ruzitska Mária: Tudom

Tudom, hogy mit kellene tenni,
Semmit se szólni, csak szépnek lenni.

Beszédközben elrévedezni,
Hol járt idáig? Nem kérdezni.

Bólintani búcsúzásképpen,
Nem engedni, hogy elkísérjen.

Hidegen, futva kezet fogni,
Szórakozottan mosolyogni.
S talán – ha minden hiába:
A szívemet kitépni
S elébe dobni.

Sík Sándor: Az Egyeskő

A Hagymás üzen az Öcsémnak,
Az Öcsém felel a Hagymásnak.
Mit üzenhetnek egymásnak?

Közepettük a négyágú
Kőkoronával ékes fő:
Egyedül áll az Egyeskő.

A Hagymást utak ölelik,
Az Öcsémhez ösvényke fut.
Az Egyeskőre nincsen út.

A Hagymás Gyergyóra könyököl,
Az Öcsém Csíkországba néz.
Az Egyeskő csak az égbe föl.

Somló Sári: De aztán!

somlosarihoz Te Szűzanya! Kis gyermekeddel
Oltalmazó karod között!
Oh látod-é a gond redőjét
Mely homlokunkra költözött?

Gondolj a rémes gyilkolásra,
Mely gyermekvérre éhezett,
Az egyiptomi vad futásra
Hol ég intése járt veled –
A menekvő magyar anyákra
Gyerekkel két karuk között
Kiket honukból pusztulásba
Egy sátán csorda üldözött.

Tűz Tamás: Halálos szójáték

Alkalomadtán majd elmondom
vagy leírom sajátkezűleg
hogyan babusgattam milyen hűhót csináltam
ínycsiklandó, szemrevaló képzettársításaimból
   amint asztalt bontottunk
   vivátozva, mókásan
   szürcsölve a bólét
   egy kis hejehujától sem riadva vissza
a zálogosdi keserű emlékeit lehörpintve
visszavonultunk az egyedülvalóság párnái közé
egyszerre bőgőmasinává váltunk
eltorzult életösztönök s a művi beavatkozások
határsávjába értünk, elébevágtunk tragédiánknak
   nincs már Léda sem Adél

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton keresnéd?

Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Ásgúthy Erzsébet: Magyar irodalmi törekvések 1940-ben, a Felvidéken*

Válságos időkben, nehéz órákban érintem ezt a kérdést. Hogy mégis megállok mellette, a forrongó és vérzivataros idők rohanásában, igazolja, hogy ma is van, él, jelentkezik, mint kisebbségi létünk egyik fontos pillére, amely nem tűri a mellőzést, s fokozott figyelmünket és támogatásunkat követeli éppen az ilyen bizonytalan és lazább halmazállapotú korszakban.

Kíséreljük meg röviden nyomon követni az elmúlt huszonkét év szellemi megnyilvánulásait, melyek talán rávilágítanak majd irodalmunk mai dermedtségének okaira is.

A Trianon utáni magyar irodalom nem ad egységes képet. Az anyaországban épp úgy nem, mint a kisebbségi életformában, ahol ez szinte természetes követelménye a háború előtti s utáni szellemi helyzet folytatásának.

Kisebbségi sorsunk folyamán – főként kezdetén – erősen központosított fővárosi szemlélet irányítja az irodalmi és kultúrtörekvéseket. Minden valamire való tehetség a központ felé igyekszik. A főcél a szellemi centrum megközelítése, tekintet nélkül a helyi, illetve sorsszerű adottságokra. A hirtelen elszakadás folytán ez természetes is. Viszont ez a befolyás egészségtelen, alárendelt kulturális állapotot teremt, melynek állandó küzdelmében felőrlődnek, szétforgácsolódnak az erők.

Törőcsik Attila: A globalizmus jelenségtörténete és jelenkori hatásai

Jelen tanulmány megkísérli bemutatni az önmagát globalizmusnak nevező jelenség kiváltó okait, szerkezeti sajátosságait, hatásait és következményeit, melyek szorosan összefüggenek azokkal a társadalmi folyamatokkal, melyek már korábban a modernitásról és a posztmodernről íródtak. Az alábbiakban olvasható elemzés korántsem mutat teljes képet a globalizmusról, ugyanakkor nagyvonalakban leírja azokat a meghatározó tényezőket, melyek kitaposták az utat az „új világrend” létrejöttéhez.

E rövid tanulmány a globalizmus több területén keresztül mutatja be annak kiterjesztését külön figyelmet szentelve a média világának, mely intézmény szimbolikus erővel bír úgy a mindennapokra, mint a jelenség „kirakatának” reprezentációjában.

A globalizáció előzményei

A globalizmusnak nevezett jelenség összefügg az emberi civilizációk kialakulásával, ugyanakkor annak nem az egyik lehetséges folytatása, hanem egy merőben új társadalmi-kulturális megjelenése. A terjeszkedő birodalmak célja a történelem során több helyen is azonosságokat mutat, melyek a domináns kultúra terjesztésében, a közigazgatás egységesítésében, a jogrend alkalmazásában, a nyelv homogenizálásában, majd hivatalossá tételében, a gazdasági-kereskedelmi folyamatok kiterjesztésében, egységesítésében öltöttek testet.

Bárd Oszkár: Férfiszó

Tudjátok, mi hiányzik ma a földön,
hogy megálljon a véres áradás itt?
Nem nagy hűhó, megváltó új találmány,
nem cselvetés, nem kávéházi márvány,
csak az a szó, mit érdek el nem kábít,
csak az a szó, mit megfontolva mondnak
minden színével telítve a gondnak,
csak az a szó, mit vállalni is merve
a Térbe ver az ember tiszta terve,
csak az a szó:
a férfiszó!

Higgyétek el, erőt ad minden szépség
s van-e szebb, mint a tudatos tekintet,
mely úgy csillog a sors rengetegében,
mint Hófehérke hófehér kezében
a liszt, amit az úton szertehintett,
hogy ráleljen, ki nagyon vágy feléje;
a szépségét az ember, hogy elérje,
kösse az is, mit nagyon halkan vállal,
s ha más nem, szálljon szembe a halállal,
csak az a szó:
a férfiszó!

Gárdonyi Géza: Esti harangszó

Szép májusvégi estén egyedül
ülök a kertben. S nézem, mint merül
az égi nap a földi kék homályba,
a hegyek ibolyaszín fátyolába.
A völgyben lenn, már feketül az árnyék.
Elcsöndesül az emberlakta tájék.
Csillag ragyog a Mátra tetején,
A távolból harangszó száll felém:
Üdvözlégy Mária!

Ha elgondolom, hogy e Föld színén
valóban élt e tiszta, égi lény!
Járt-kelt, mint mink: a lábának nyomát
a porban hátrahagyta, merre ment;
hajába tűzött fehér violát, –
tán épp ilyet, mint kertemben terem…
S ő maga volt a legszebb viola:
Isten közöttünk járó angyala!
Üdvözlégy Mária!

Moravcsik Jenő: Paraszt

Paraszt vagyok.
Nyáron izzadok. Télen majd megfagyok.
Dolgozgatok.
Kitartóan. Szeretettel.
Ha rám íratnák a földtekét,
még sem cserélném el az ekét.

Paraszt vagyok.
Reggel nótás a kedvem. A mezőn hangos.
Dalolgatok.
Lovam cifrázza. Járása délceg. Rangos.
Ha rám íratnák a földtekét,
még sem cserélném el az ekét.

paraszt

Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt

Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted; a rémülettől
fehér és púpos lett az út.

Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.

Ó, költő tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.

Rumi Erzsébet: Szavak

Csak betűk: e, meg i, meg ú.
És bennük mennyi, mennyi bú
Söröm bujkál összekeverve…
Ki tudja, hol a szavak lelke?

Miért oly édes az öröm?
És az üröm már keserű?
S én, gőgös ember, én tűröm,
Hogy kicsúfoljon egy betű?

Mért pergetek gyöngyöt a csendbe,
Rózsás s fehér korallokat,
Ha szólok: reggel, lány, cseresznye?
És barna bársonyt bontogat.

Toldalaghy Pál: Tájkép japáni modorban

A hullám csipkefodrot ölt
s loccsan az ár a szirteken,
tajtékot ver és színe zöld,
loccsan és lefut hirtelen.
A színe zöld, mint fiatal
faágak gyenge levele,
benne lila virág a hal
s a puha pára halk zene.
Locsog a hab és nyelvet ölt,
mert prédát les a vadmadár;
a parton sárga-rőt a föld
s a lomha szél a tóra száll.
S mint szende lány a csók után,
a sás zokogni kezd nagyon,
kisfejét ingatja bután:

Árpás Károly: Kölcsey Ferenc nemzetfelfogása és hatása

Alapozás

A 18. század végén a történésznek tekintett protestáns lelkész, Herder először kialakította az ún. állam-nemzet elképzelést. Tekintettel volt a spanyolokra, angolokra és a franciákra: az adott államhatalom, akár gyarmati birodalom kapcsolatban volt a nemzeti léttel. Csak hogy a német olvasói azért bírálták, mert a németek esetében ilyen elmélet valóságáról nem beszélhettek, mert nem volt német önálló állam.

A 18. század végén a protestáns lelkész, Herder tekintettel lévén az őt ért kritikákra, meg a létező rész-államokra, a sok nemzetiségre, de mégis fontosnak tekintette a közösségi egységet: kialakította az ún. kultúr-nemzet fogalmát. Nem az államhatalom a fontos, hanem az egynyelvűség és a közösségi lét történelmi múltja, valamint a közösség bizonyításának kulturális, azaz művészeti alapja!

Czigány György: A vers, mint zene

Idézetek kommentárral

Mindenki tudja: költészet és zene édestestvérek. Minden vers tele van zenei elemekkel: rím, ritmus, hangszín, dinamika a klasszikus kötött vers ezernyi változatában, de orgonapontos szerkezetek a szabad versben; frazeálás, a verssorok, gondolatok ívének zenei építkezése a próza-versben is. Szívesen utalok László Zsigmond vers és zene összefüggéseit elemző könyveire, vagy Szabolcsi Bence Vers és dallam című tanulmány-füzérére.

Csak egyetlen kiragadott példa: a galiarda-ritmus jelenlétére a magyar költészetben és zenében. „Elment a két lány virágot szedni” „Kis kacsa fürdik fekete tóba” – vagy a Psalmus Hungaricus első taktusaiban is: „Mikoron Dávid nagy búsultában”… És József Attilánál: „Mikor az utcán átment a kedves” – s folytathatnánk vidám diák vetélkedővel: ki tud ilyen, hasonlót százával még!

Győry Dezső: Prédikálok

Letépem magamról nyakkendőm, gallérom s gyöngyházas ingemet
Úgy állok elétek a harapós őszi dérben
Nincs mit szégyellnem előttetek, fiúk:

Nézzétek az én sovány testemet
Nézzétek riadozó esett szemeimet
Ne higgyetek ti tolvaj keneteknek
Meztelen mutatom szörny nyomorúságom
Nem prédikálhatok jóságot, szépséget
Igazságot, velőthasító nyers igazság lettem
Hulló család bomló nép testamentuma: