Csak betűk: e, meg i, meg ú.
És bennük mennyi, mennyi bú
Söröm bujkál összekeverve…
Ki tudja, hol a szavak lelke?
Miért oly édes az öröm?
És az üröm már keserű?
S én, gőgös ember, én tűröm,
Hogy kicsúfoljon egy betű?
Mért pergetek gyöngyöt a csendbe,
Rózsás s fehér korallokat,
Ha szólok: reggel, lány, cseresznye?
És barna bársonyt bontogat.
A hullám csipkefodrot ölt
s loccsan az ár a szirteken,
tajtékot ver és színe zöld,
loccsan és lefut hirtelen.
A színe zöld, mint fiatal
faágak gyenge levele,
benne lila virág a hal
s a puha pára halk zene.
Locsog a hab és nyelvet ölt,
mert prédát les a vadmadár;
a parton sárga-rőt a föld
s a lomha szél a tóra száll.
S mint szende lány a csók után,
a sás zokogni kezd nagyon,
kisfejét ingatja bután:
Alapozás
A 18. század végén a történésznek tekintett protestáns lelkész, Herder először kialakította az ún. állam-nemzet elképzelést. Tekintettel volt a spanyolokra, angolokra és a franciákra: az adott államhatalom, akár gyarmati birodalom kapcsolatban volt a nemzeti léttel. Csak hogy a német olvasói azért bírálták, mert a németek esetében ilyen elmélet valóságáról nem beszélhettek, mert nem volt német önálló állam.
A 18. század végén a protestáns lelkész, Herder tekintettel lévén az őt ért kritikákra, meg a létező rész-államokra, a sok nemzetiségre, de mégis fontosnak tekintette a közösségi egységet: kialakította az ún. kultúr-nemzet fogalmát. Nem az államhatalom a fontos, hanem az egynyelvűség és a közösségi lét történelmi múltja, valamint a közösség bizonyításának kulturális, azaz művészeti alapja!
Idézetek kommentárral
Mindenki tudja: költészet és zene édestestvérek. Minden vers tele van zenei elemekkel: rím, ritmus, hangszín, dinamika a klasszikus kötött vers ezernyi változatában, de orgonapontos szerkezetek a szabad versben; frazeálás, a verssorok, gondolatok ívének zenei építkezése a próza-versben is. Szívesen utalok László Zsigmond vers és zene összefüggéseit elemző könyveire, vagy Szabolcsi Bence Vers és dallam című tanulmány-füzérére.
Csak egyetlen kiragadott példa: a galiarda-ritmus jelenlétére a magyar költészetben és zenében. „Elment a két lány virágot szedni” „Kis kacsa fürdik fekete tóba” – vagy a Psalmus Hungaricus első taktusaiban is: „Mikoron Dávid nagy búsultában”… És József Attilánál: „Mikor az utcán átment a kedves” – s folytathatnánk vidám diák vetélkedővel: ki tud ilyen, hasonlót százával még!
Letépem magamról nyakkendőm, gallérom s gyöngyházas ingemet
Úgy állok elétek a harapós őszi dérben
Nincs mit szégyellnem előttetek, fiúk:
Nézzétek az én sovány testemet
Nézzétek riadozó esett szemeimet
Ne higgyetek ti tolvaj keneteknek
Meztelen mutatom szörny nyomorúságom
Nem prédikálhatok jóságot, szépséget
Igazságot, velőthasító nyers igazság lettem
Hulló család bomló nép testamentuma:
Szelíd halál, boldog halál!
Meddig váratsz még magadra?
Meddig kell még bús óhajjal
Gondolnom szent nyugalmadra?
Mily jó lenne, ha már jönnél,
Ha már pihenhetnék ott lenn,
Nem tudva és nem érezve
Mi történik itt fölöttem.
Akik mostan nem szeretnek,
Őszintén megkönnyeznének,
Szeretteim bús síromra
Koszorút függesztenének.
Fuss tollam lassú kezemmel,
oly jóleső ez, oly szíves,
mintha úri paripára
nyergelhet fel egy földmíves.
Századok gyalogoltatták
úgyis már ezt a két kezet,
egymásnak kérgesen adták,
amíg csuklómig érkezett.
Ha felfognád a kínokat,
miket elmorzsoltak vele
és elvihetnéd messzire
vad kaszák elkopott nyele…
Szürke napok peregnek rám az égből
s én félve lopózom az unt falak alatt.
Tudom a sorsom: elborítanak
a Nagybég-utca, a kakasos templom,
a százszor végighúzgált házfalak.
Egy színes szót a nyelven szinte szégyell.
Kiri az innen. Itt zsibbad a gyász.
Agyamban már egy ötlet sem cikáz,
fantáziám szárnyát behúzva gubbaszt,
akár egy varjú tarlott fák hegyén.
Ó, hol vagy, hol vagy ifjúságom
ékes, arany processziója,
választottságom drága dölyfe,
Pazar a végzet, osztogatja
Egynek baját, másnak javát.
S kinek legtöbb jót oszt a földön,
Ahhoz végül legmostohább.
Útfélen tengődő szegények,
Ha egyszer porba omlanak:
Nincs, aki könnyet sírjon értük
S nincs, amit megsirassanak.
Alacsony kunyhó – mély, sötét sír:
Olyan egyformán ridegek.
Lefelé csak egy-két arasz még.
Föllebb, alább majd-egyre megy.
Oly könnyű harsogni, testvéreim,
Oly könnyű nékem verset írni,
Művészkedni és bűvészkedni…
De nehéz bő kalászt nyerni és humuszból,
Gyárakat emelni, organizálni,
Lakást építeni s vasutat, aeroplánt,
Léghajót, hajót zúgatni földgömbünkön!
Én bevallom: nevessetek rajtam vagy sirassatok,
De többre becsülök egy gépészt,
Egy munkást s egy mérnököt pláne
Száz magamfajta költőnél, írónál
Művésznél.
Alapozás
Mint korábban említettem: Kölcsey Ferenc a 19. század elején alakította ki a magyar nemzetfelfogást.
Ám hiába foglalkozott a görög, latin, héber, francia, és angol szerzőkkel, mégis a német protestáns Herdert tekintette példaképének.
Mint ismeretes: a német protestáns történész elfogadta a francia és angol kortársak kritikáját, mivel az ún. nemzet-állam elmélete a nemzetiségi birodalmak állami létéhez kapcsolódott, de a németek nem voltak önálló, független államok alkotói. A kialakított ún. kultúrnemzet felfogás alapja az volt, hogy nem a politikai, állami függetlenséget kell determinánsnak tekinteni, hanem a nyelvi és kulturális közösségi egységet!
A 19. század elején a tudós költő, politikus jól tudta, hogy 1490-től Magyarország nem volt önálló, független. Ezért elfogadta a herderi felfogást!
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy nem a vérszerinti kapcsolat a fontos, hanem a közösségi lét vállalása! Ez nem csak a magyar nyelv ismeretét jelenti, hanem a magyar múlt ismeretét, és a magyar kultúra elfogadását, valamint a nemzeti közösségi lét elvárásainak megfelelését.
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
KORMÁNYRENDELET
A Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége segítséget nyújtani az országunkban tartózkodó menekültek ellátásában.
Felhívom a lakosság figyelmét, ne adjon hitelt semmiféle ellenzéki uszításnak és rémhírterjesztésnek; a menekültek nem akarnak itt maradni, rövidesen a döntő többségük távozni fog.
Háborúból érkező, kétségbeesett tömegekről van szó. Többségük Németországba igyekszik, az adminisztrációjuk elintézése, a regisztráció befejezése után oda indulnak majd tovább.
A menekültek bántalmazása súlyos bűncselekmény, a hatóságok a törvény szigorával fognak lesújtani minden elkövetőre.
2015. augusztus 31.
Miniszterelnök.
„A tanárok energikus mozgalma egy lappangó igazságot rikított barát és ellenség szemébe: A tanárnak csak félmunkája az iskolai jövő-képzés. Másik fő feladata: belemenni az életbe, hatni kartársaira, tényező lenni a magyar közélet kialakulásában [1].” – Az idézet nem valamelyik pedagógus szakszervezet közleményéből való, hanem Szabó Dezső írta 1911-ben a Nyugat hasábjain. Felvetődik a kérdés, aktualizáljuk-e a több mint száz évvel ezelőtt leírtakat vagy hagyjuk meg az irodalomtörténet polcán még porosodni.
A szeretet szép ige, de nincsen,
csak egy a valóság a bús harag;
gyűlölnünk kell és harcolnunk itten,
így rendelte egy felsőbb akarat.
Lángol a dühtől köröttünk minden
és marakszunk, mint éhes vadak;
vérünk rajta van már minden kincsen
és kezünkhöz könny s szenvedés tapad.
Ünnepre készül mind a két fiam.
Magyar ruhájuk szebb, mint újkorán!
Minek kutassam, szívükben mi van?
Ott ég a hit mindkettő homlokán:
„A búzaszárból bújik az ígéret
És egyre nő a gyümölcs is a fán!
Virág lepi a tiszaparti rétet,
Susog a nádas… Ünnep lesz, apám!
Egy búzaszemből ezerannyi érik
A nyári hajnal titkos harmatán.
Elérünk majd a friss, fehér kenyérig.
Ez lesz ám ünnep! Tarts velünk, apám!”
Válasz egy levélre
Nálunk minden, minden a régi,
A dolgok, gondok, emberek.
Bús, ősziek a terek s utcák
És mindig halk eső pereg.
Nálunk minden, minden a régi,
A harcok, álmok s a dalok.
Nincs újság semmi, semmi, semmi…
…Csak lassan érted meghalok.
Néhány fiatal költőtársamnak
No most, fiúk, – hajrá, előre!
Pattogjanak az ostorok
És hajtsunk föl a hegytetőre!
Az égen régen vár a nap már –
Lengessük meg a lobogót
Az életosztó aranynapnál!
No most, fiúk, – most megmutatni,
Hogy nem lehet a friss erőt,
Az ifjúságot megugatni!
Mi se vagyunk
bölcsebbek, emelkedettebbek a többieknél,
kik itt ülnek a történelem
és a szellem folyótorkolatánál,
se önzetlenebbek
vagy előrelátóbbak, mint éneklésre
nem ítélt szégyen-társaink,
csalódunk, megöregszünk,
A tegnapokat porba vágom:
menjenek!
nem akarom,
hogy valaha is verjenek.
A tegnapok csak gyöngyök voltak,
gyöngyövek:
a holnapok
kövek lesznek, súlyos kövek!
Mégis a gyöngysort áthajítom
vállamon
s a köveket
a holnapokat vállalom!
1. Kezdetek és alapozás
A magyar nemzetiségi és nemzeti felfogást a 19. század első negyedében Kölcsey Ferenc alakította ki.
Ám nem csupán a héber, görög, latin, francia, angol ismeretei alapján, hanem példának tekintette a német Herder »kultúrnemzet« felfogását, mert a magyarság sem volt »államnemzet«. Hiszen önállósága gyakorlatilag 1490-ben megszűnt.
A költők /Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Jókai Mór, Ady Endre, Tóth Árpád/ és az oktatók /Arany János, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső/ szinte a 20. század első harmadáig fontosnak tartották Kölcsey ajánlatát! Az magyar, aki ha nem is vér szerinti, vagy társadalmi származású, de annak vallja magát. Ám ez nem vallást jelent, hanem a magyar anyanyelv és a nemzeti kultúra és a közösségi múlt elfogadását, valamint a jelen elvárásainak követését.
