A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Fejér [XXVIII. rész]
Magyarország dunántúli részében a Duna jobb partján fekszik, területe 4156 km2. Felülete északi részében hegyes, déli részében dombos és lapályos. Északi részét a Vértes-hegység borítja, melynek gerinc e részben a vármegye határát képezi. Legjelentékenyebb emelkedései a Mór feletti Csókahegy és a vármegye legészakibb részében emelkedő Nagy-Somlyó várhegy, míg egyéb magassága a 300 métert nemigen haladja meg. A hegység keskeny völgyei dél felé a csákvári lapályra nyílnak, ezen túl a székesfehérvári és velencei dombok terülnek el, melyek a Velencei tő felette Meleghegyben 352 méter magasságig emelkednek. Északkelet felé a Váli völgyön túl a nagy kőbányái által jellemzett dombvidék ágazik szét, mely végső nyúlványait Torbágyig és Budafokig bocsátja. A vármegye északnyugati részében a móri völgy a Vértestől a Bakony végső keleti nyúlványait választja el, melyekben az isztiméri Somhegy és Sárberek, valamint a Baglyas a jelentékenyebb emelkedések. A Sárréten és a Velencei tavon túl elterülő lapályt csak apró dombsorok és csoportok tarkítják, melyek leginkább északnyugat-délkelet irányban húzódnak s átlag 140-160 méternél nagyobb magasságot nem érnek el. A Duna legközelebbi melléke, az Ercsi és Adony közti öböl ereszkedik száz méteren alul, valamint a Sárvíz csatornájának völgye. E lapály talajában a lősz az uralkodó, a Duna és a csatorna mentén alluvium, továbbá dél felé homok található.
Fő folyóvize a Duna, mely Érdtől Kis-Apostagig a vármegye keleti határát képezi, s egész hosszában hajózhatómelyen élénk forgalom zajlik. Nagyobb mellékvizei a Vértesben eredő Zámori patak, Szent László víz és Váli víz, valamint a Sárvíz, mely a móri patak és a Séd vízrendszerét egyesíti magában. A vármegyének egy nagyobb állóvize van, a Velencei tó, mely a hozzá csatlakozó Nádas-tóval együtt mintegy 40 km2 területet borít el, s szárnyasokban bővelkedik. A Velencei tó a csákvári posványos lapályon eredő vizeket veszi magába, s lefolyása nincs.