Rónay György: Heródes

Küldött az Úr Magdolnái közül
Heródeshez egyet, nem ágyasának,
hanem hogy gőgje mégis tán elül,
s láttán szívének jobb sugalma támad.

Takáts Gyula: Egy krétai virágra

Kréta, gyönyörű testű nő.
Zöld tenger lánya… Kékben rózsaszín…
Együtt, kerted morajló partjain
láttuk, hogy vállunk napba nő.

A rab

Magyar népballada

   ,Majd hajnal is lesz már,
   Majd is megvirrad már,
Fordulj felém, kedves rózsám,
   S ej haj, majd magad maradsz már.’

    «Bárcsak piros hajnal
   Soha ne hasadna,
A mi édes szerelmünknek
   S ej haj, vége ne szakadna!»

    Látod, rózsám, látod,
   Azt a száraz nyárfát,
Majd ha az kizöldül, akkor
   S ej haj, akkor jövök hozzád.’

Arany János: Szent László füve

                    Népmonda /Részletek/

…, Uram király, László, azt kérdem, tudod-e
Hogy mi végre jöttünk most ennyien ide?

„Oh jaj! tekints végig széles országodban,
Meglátod a szörnyű romlást, ami ott van:
Ide s tova elhull néped egész nyája
És vadállatoknak lészesz a királya.

„Hiába parancsolsz böjtöt, imádságot,
Azzal meg nem óvod haldokló országod,
Könyörögtünk untig, de a böjt, az éhség
Csak öregbítés a pestis dühöngését.

Bíró Máté

               Székely ballada

Ne menj el, ne menj el,
Híres Bíró Máté!
Maradj a Rikába’,
Ne menj a városba,
Király városába
Királylány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!

A magyar korona

– Szent István legendája és Szalay László nyomán –

Nagyon bölcsen, igen jól tudta István király, hogy népét a pusztulástól csak úgy őrizheti meg, ha a nyugati szokásokat és a keresztény vallást az országban meggyökerezteti. Ezért nagy buzgalommal folytatta atyja, Géza fejedelem munkáját, és mint jó pásztor, erős kézzel térítette népét a helyes útra.

   Amikor a nyugati országok papjai és szerzetesei meghallották, hogy István király az egész népet megtéríti, nagyon megörültek. Mindjárt felkerekedtek, és jöttek, özönlöttek mindenfelől, hogy a pogány magyarokat helyes útra tereljék, tévelygő lelküket Krisztusnak megnyerjék. A nyugati papok és szerzetesek éjt nappallá téve fáradoztak, és a sok fáradozást siker koronázta: a magyar nép keresztény hitre tért.

   Örömmel látta ezt István király, és azt gondolta, hogy munkájára a pápa úr áldását kéri.

Lehel kürtje

– A Képes Krónika nyomán –

I. Konrád császár uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországot erősen feldúlták.

   De amikor Augsburg városához érkeztek, ott erős ellenállásra találtak, mert Ulrik püspök és a sváb urak csapatai vitézül szembeszálltak velük. Pedig a magyarok ezt a várost mindenképpen el akarták foglalni.

   A város lakói pedig követeket küldtek a császárhoz, és megüzenték neki, hogy erősen szorongatják őket a magyarok.

   Konrád császár nem is váratott magára: nagy sereggel indult a város felmentésére.

Mátyás király és a huszár

– Háromszéki népmonda –

Volt egyszer egy huszár, akit kitettek szolgálatba, és három napig nem váltották le. Ezért a huszár elment panaszra, de huszonöt botot kapott, amikért panaszkodni mert. Ekkor azt gondolta, hogy addig megy, míg Mátyás királyhoz ér.

   Egy erdőn ment keresztül, s ott összetalálkozott egy vadásszal. Elesteledett. Egyszer csak leértek egy kis házat, ahol világosság volt. Bementek, és szállást kértek éjszakára.

Túrmezei Erzsébet: A Király nyomában

Éjszaka nagy hó esett, s amikor Pista reggel kitekintett az ablakon, szeme–szája elállt a gyönyörűségtől. Faluvégen laktak, nem látott mást, mint ragyogó fehérséget. Sietve öltözött fel. A nagy bögre tej és jó karéj kenyér is gyorsabban fogyott, mint máskor. Alig várta, hogy kiszaladhasson a hóba.

   Néhány falat volt már csak hátra, amikor édesapja hazaérkezett. Míg Pista aludt, ő megjárta a pusztát, felkereste az intéző úrékat. Egész nap sok dolog várja még, csak egy kicsit ül oda melegedni a búbos mellé.

Csuka Zoltán: Angelina

Az az éjszaka, viharos becskereki lakodalmi éjszaka tulajdonképpen Angelina nélkül kezdődött és a hajnali órákban Angelina nélkül végződött egyik kicsi Bégán túli pálinkásbutikban. Ami azonban kezdet és vég között pár óra alatt történt, azt nem lehet feledni, mert az életben tulajdonképpen minden igazi szépség tűzzel égetődik belénk s nyomát magunkban hordjuk, míg szívünk utolsót ver.

   Hófehér téli este volt, a becskereki utcákra szabadon száguldott be a bánáti rónák szélvihara s fölkavarta a hótömeget. A házakban itt is, ott is fölgyulladtak az enyhe esti lámpák, a kis város nyugodt fényei, amelyek mintha békés családi tűzhelyek melegének messze intő világító tornyai lennének. Jól esett ebben a téli hangulatban kibotorkálni a hóval borított kisvárosi utcákon Náci barátom esküvőjére, amely egyik külvárosi kicsi utca fehér kicsi házában zajlott el ezen az estén.

Galgóczi Erzsébet: Éjszaka két katonával

1944. november 15–én este hét óra körül katonai teherautó küszködve a kimarjult makadámúttal, a nyugati határ felé tartott. Parancsnoka kövér törzsőrmester volt, aki – szétvetett lába között egy demizson pálinkával – horkolt a vezetőfülke ajtajának dőlve. A sofőr – tizennyolc éves fiú, alig egyhetes katona – néha kísértésbe esett, hogy a törzsőrmester hóna alatt felrántsa a kilincset, s a löttyedt zsák kizuhanjon az úttestre.

   A teherautó szajrét szállított, a sofőr nem tudta, mit. Fegyvert, lőszert nem. Szigorú parancsot kapott, hogy az 1–es számú műutat kerülje – ahol különben is az árokba szorították volna a visszavonuló németek. A fiú nem ismerte a vidéket – csak térképről – Somogyból vetette ide a háború, de minden bonyolultabb útkereszteződésen igazoltatták a tábori csendőrök, s egyúttal útba igazították.

Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó

A tanya a világ közepén van, a tanya közepén a ház, a ház közepén kedvesanyám, és körülötte tíz darab gyerek csipog.

   De a négyéves kis Rozi csak állami gyerek, az nincs benne a házban, a tanyában, az egész világban, az bizony kívül van mindenen. a gyerekek közé csak ő maga férkőzik be, de azok tudják, hogy nem tartozik közéjük.

   Persze, a kis Rozi nem tudja, mi az, hogy ő állami gyerek, neki is az a mamája, aki a többieknek, úgy hívja, hogy kedvesanyám, a többi gyerek is úgy hívja a vastag, nagydarab, fekete asszonyt, aki most kiadja a parancsot a számtalan gyereknek, hogy vetkőzni. Fürdés van, mert holnapután húsvét van, meg kell fürödni valamennyinek.

Baka István: Vörösmarty

I

A cserjés börtönrácsba horgad.
Már negyedik napja virrasztok
s nézem, az úton hogy vonulnak
szürkületté fakult parasztok.

Hogy hozzámvénült ez az ország!
Elerőtlenedtek a fák.
Ó, erdők, falvak, ki parancsolt
vigyázzban állnotok tovább?

Bartalis János: Szürke tél…

Szürke tél, búcsúzni
készülő vendég,
kopott subával indulsz,
a karneválnak vége.

Dsida Jenő: Két vers Kuncz Aladárhoz

SZOBOR ÉS DRÁGAKŐ

Mintha Carrara bús, jégmerev és fehér
márványtömbjeiből kellene szobrodat
vésnem, – elnyugodott, drága nemes barát –
     úgy mártom be ma tollamat

s pillanatra megáll fulladozó szívem:
érdes emberi nyelv sziklakemény, komor
ősi görgetegét mint kalapáljam úgy,
     hogy bár körvonalakban is

Keresztury Dezső: Széljegyzetek Bernáth Aurél festményeihez

Kisörsi táj

A föld hullámzik? A szép tó
       kíván szeretetreméltó
tárgyat ringatni sekély,
       fehérzöld tükre színén?

A két hegykúpot a Pannon-
       tenger rakta le kettős
örvénnyel a túlsó parton,
       s itthagyta a messzezúdult ős.

Tornai József: Illyés

Nagy, fehér kenyeret adott végül
s egy kerékpárt,
két óriási kerékkel.
Erre csak te tudsz felülni, mondtam.
Levette kabátját
és ide-oda karikázott a betonon,

Áprily Lajos: Téli reggel

Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.

Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.

Kerényi Grácia: December, hóelőtt

                             „Zsirfok álom-szerű futása”
                                             Weöres Sándor

Vadkacsák menekülése téli vizek hátán
A térdeplés derékszöge         pontszerű jelzés
Amit a hullámok mondanak a kihűlő víz közeledése
meghozza talán a nyugalmat a fullasztó szélcsend ellen

Sántha György: Decemberi dal

A molnárszemű csillagok havát
szomjazza úgy nyáreste a homok,
mint én, lenszőke arcod harmatát
és mézfürtökkel kócos homlokod.

Krizantémfőd lelkemben fölszökik,
és szétporzik mint kősziklán a hab.
Kacagsz… és hangod szirmokká törik.
Öreg December őszi láza vagy.

Sértő Kálmán: Falumban télen

Sok szürke felhő mozog az égen,
Be rég jártam én itthon, be régen,
Azt sem tudom, hogy ősz van, vagy tél van,
Csak azt érzem, hogy eső és szél van…

Sík Sándor: A havason

A havason, a havason
Leesett a hó.
Jeges-éles a levegő,
Harapni való.
Elapadt a hetes eső,
Felszakadt az ég.
A késkemény havasélen,
A haragos friss fehéren
Szürke lett a kék.

Simon István: Téli nádak

Csapatban állt a fűzöld, zsenge nád
nyáron a tó vizében. Pajkos
lánykák kígyózó vékony derekát
nézegette, míg kiúsztak a parthoz.

Fekete István: Miklós-reggel

Miklós-reggel lágyan, csendben,
fehér pihék raja árad,
Miklós-reggel szép fehérbe
felöltözteti a fákat.

Czipott György: Kezdettől költözöl

Mint fészkében két fáradt madár,
öledbe ejtve, kezeid megpihennek.
Csak csönd legyen és ünnep ma már.
Arcod símul. Redőkben gondok derengnek.

Körülkering, terűl az álom –

Berda József: Roráté

Ó, nézd ezt az esteli fényt,
mely már a hajnalt zengi:
Mária Asszony áldott titka
ragyog le ránk. Most mindenki
boldoggá hevül, a pap böjti
lilában mond misét s mintha
testét veszítené, egészen átszellemül,
hogy végre magához vehesse Jézust, – míg
az ablakokon lassan keresztüldereng
az angyali üdvözlet első sugára…

Kerényi Grácia: Lengyel Betlehem

Ez az én jászlam.
Ez az én fababám.

Szamárfej ökörfej
okosan hajoljatok.
Elkél az oltalmatok
ma éjjel.

Sík Sándor: Gregorián

Hallod a mély harangokat?
A negyvenes évnap vesperása zeng felénk,
Komoly derűvel, ünnepélyesen.
Édes volt felérni kézfogva a hegyre,
De most üljünk le pihenni a gyepre,
És nézzünk vissza szépen, csendesen.

Szamolányi Gyula: Karácsonyi szonett

Halkan havaz. Az uccán tompa hangok.
Éjfélre jár. Már hí a szent ima.
Távol dalolnak ünnepi harangok.
Ma született meg az Isten fia.

Viz Zoltán: A szent éjjelen

           I.

A szent, rejtelmes éjszakában
Juda törzsén virág fakadt.
Oly édes hinni e csodában
S idézni drága múltakat.

Az Ég leszállt a földre hozzánk,
Végessé lett a Végtelen.
Az Igazság a Szeretettel
Kiegyezett ez éjjelen.

Wass Albert: Karácsonyi versek

            I.

Bajorerdő. Zimankós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.

Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.

Sajó Sándor: Újévre

Idők árjának mozgatója,
Hallgass meg engem, Istenem!
Ez újuló év rád dicsőség,
Emberre békesség legyen.
Adj jó esztendőt a hazának,
Új küzdelmekre új erőt,
Hevülésünkhöz bölcsességet,
Hogy igazán szeresük őt.

Ady Endre: Szerelem és ravatal

Ha durcás kis arcod
Egészen az arcomra
Fekteted, Te, én kicsi lyányom:
Nem bánom:
Csak a könnyeink folyjanak össze.

József Attila: Szerelmi vallomás

Illat száll a szél szárnyán,
A szívem őrli a vágy...
Fecske madár az égen,
Vígy el egy vallomást.
Mondd meg annak, akiért
A szív dobog, remél:

Kerényi Frigyes: Nincs a szóban

Nincs a szóban istenáldás.
Béke nem borul reád:
Hogyha ingerlő leány mond
Nyugodalmas éjszakát.

Puha ágyam megvetette –
S a szomszédba lebben át.
Köszönöm, kacér leány, a …
Nyugodalmas éjszakát.

Petőfi Sándor: Szerelemvágy

Szeretnék már szeretni újolag...
Mit ér a kert, ha rózsát nem terem?
Ha szerelemmel nem diszeskedik,
Mit ér az élet, ifjuság nekem?

Szerettem én, s csak búját érezém
A szerelemnek mind ez ideig,
S e bú mindennél édesebb vala,
Mire szivem csak emlékezhetik.

Tompa Mihály: Égő szerelem

Honnan származott az égő
Szerelemnek szép virága?
Nyíló szirma úgy piroslik,
Mintha vérbe volna mártva.

Éjjelenként mért sohajtoz
Olyan hosszan, olyan mélyen?
Hisz boldogság és öröm van
Festve csillogó szinében!

vitéz Somogyvári Gyula: Szerenád, mely elhallik odáig

Tudom: szeretsz és hozzámjár a lelked,
tudom: sápadtra gyötör most a vágy,
tudom: néked is évek most a percek
és forróságos minden éjszakád.

Berda József: Szemtelenkedés

Hát utáljatok csak, derék polgárok,
s mind, kiket felvet most a jólét.
Potya fráter vagyok én valóban s
inkább bort iszom, mint hólét.

Sőt ebédre s vacsorára a tisztes
meghívást oly szívesen veszem,
hogyha szép szóval nem megy;
úgy erőszakos módra csavarom eszem.

Csorba Győző: Tél, ablakból

Hová bújtak a madarak? Üres
az ég, a tv-antennák keresztjei,
mint agyag-szobor-vázak, amiket
egy szobrász ott felejtett.

Vázak… A kert is csupa váz, csupa
meztelenség, a tekintet kopog,
mikor hozzájuk ér, a pára-
bolyhokat is kisöpörte a szél.

Kálnoky László: A magyar költészethez

Jönnek a dögkeselyűk, jönnek a károgó varjak, a bajkiáltó kuvikok
látva vérfoltos ingedet, látva homlokodon
a töviskorona ágairól lepergő eperszín cseppeket,
jönnek a szakállas bölcsek, jönnek a nyálas ifjak,
s kiáltják vesztedet idő előtt, várják, hogy megalázkodj,
hogy tanításodat visszavond, hogy valld halandónak magad,

Simon István: Betyárok csárdája

Áll még az út mellett ez a nádas csárda,
hajdan a betyárok mulató-tanyája
volt: még az öregek mesélgetnek róla:
esténkint a füstös, borgőzös ivóba
tért be Savanyó és látták Subri Jóskát,
képüket a falra oda is rajzolták –

Pappot a fokossal, Vak Illést puskával,
a csaplárosnét is, ahogy sürög, tálal,
hozza a rezi bort, amíg a betyárok
bajsza közül vidám nótájuk szivárog.
Mulatósak voltak, a vérmes menyecskét
jókedvükben sokszor hajnalig pörgették.

Tornai József: Vízililiomok és sárkányfüvek

Olyan szép vagy, szerelmem,
olyan nekivadultan csókolózunk
és tréfálkozunk a gyilkoló földön,
hogy én már egyre jobban vágyakozom
egy ügyetlenebb kis nőre,
kinek nem olyan szép zöld a szeme, mint a tied,
nem annyira lelkesítő a suttogása,
a bőre iszonyúan más illatú,
vaskos combjaival is zavarba hoz,

Magyar népballadák: A halálra táncoltatott lány, A párjavesztett gerlice, Vidróczki

A halálra táncoltatott lány

– Jó estét, jó estét, Csáti bíróasszony!
Talán alszik is már a kedves galambom?

– Alszik már, alszik már az utószobába;
Be is van takarva piros paplanába.

– Ha alszik, költse fel, küldje el a bálba,
Kék selyem ruháját öltse fel magára.

A magyarok szimfóniája

– Szent Gellért legendája nyomán –

Egyszer Gellért püspök, aki egy bajba jutott hívén segíteni akart, egyik hű társával, Walter mesterrel a királyhoz sietett. Ahogy mentek, egyszer csak elesteledetek, ezért egy erdős részen, amely disznók makkoltatására nagyon alkalmas volt, megszállottak.

   A vándorok eltörődött testtel elaludtak, s hát éjféltájban nagy zúgást hallottak. Erre mind a ketten felriadtak.

   Malomkő zúgását hallották, pedig ott a közelben nem állott malom. Elcsodálkoztak a malomkőzúgáson, és még jobban, amikor egy dal is felcsendült: a kézimalmot hajtó asszony dalolni kezdett.

   Amikor a püspök a dalt meghallotta, odafordult Walter mesterhez, és azt kérdezte tőle:

   -  Hallod-e a magyarok szimfóniáját, miképpen szól?

A papról, aki a szegény asszony gyermekét nem akarta ingyen megkeresztelni

– Göcseji népmonda –

Egyszer Mátyás egy olyan házba tévedt, ahol egy szegény asszonynak nemrégen gyermeke született. A csecsemő már egyhetes volt, de a pap semmiképpen sem akarta megkeresztelni, mert a keresztelési díjat nem tudták lefizetni.

   Mátyás a csecsemő ruhájára s a keresztelés költségeire pénzt adott, s megmondta, hogy másnap menjenek a paphoz, és jelentsék ki, hogy a gyermeket külön misén kívánják megkereszteltetni. A bért fizessék le, s mondják meg, hogy a gyermeknek van már keresztapja.

   Másnap a keresztelésen Mátyás király is megjelent, mint keresztapa. Mikor a pap azt kérdezte, hogy mi legyen a gyermek neve, Mátyás azt felelte:

   -  Mátyás legyen a neve!

   -  De micsoda Mátyás? – kérdezte a pap.

   -  Azt ne kérdezze, csak Mátyás!

   Akkor zubbonyát kigombolta, s megmutatta neki az aranykeresztjét.

   -  Most kereszteltél utoljára, ezután nem leszel lelkiatya, dolgos ember lesz belőled, mert így bánsz a szegénységgel.

Attila király Páduában

– Callimachus nyomán –

Egymás után foglalta el Attila az itáliai városokat, mert mindenki reszketett Isten ostorától. Pedig a hun király kegyesen fogadta a városok hódolatát, és nem kegyetlenkedett az itáliai néppel.

   Amikor Pádua városát elfoglalta, nem engedte meg, hogy a polgárokat ragszíjra fűzzék, a házakat felgyújtsák, és az asszonyokat meggyalázzák. A zsákmányt a főtérre kihordatta, és igazságos osztást csinált: magának egy részt sem tartott meg a zsákmányból.

   Ezzel nagyon megnyerte a nép szívét, és ez a ép híres arról, hogy háláját művészetével is meg tudja mutatni, ezért a páduai művészek az amfiteátrumban előadást rendeztek Attila tiszteletére.

Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi Katica

Katicának egyszerre volt a születésnapja az Úr Jézussal. S ha jött a tél, és hulldogálni kezdett a hó, ha lekezdtek kipirult arccal karácsonyról sugdolóznia gyerekek, úgy érezte, hogy neki több köze van a karácsonyhoz, mint másnak, hiszen ő a kis Jézussal egy napon született. És ha Éva nagy alvóbabát kér, és Jutka korcsolyát, ő valami még nagyobbat, mindennél sokkal nagyobbat kérhet, mert ő azon az estén született, amikor a Megváltó Betlehemben. Valami egészen nagyot… de mi legyen az?

Fekete István: Karácsony 1944

                             1944. december 25.

   Karácsony első napja…

   Soha ilyen karácsonyt!

   Szólnak az ágyúk, kelepelnek a géppuskák. A harc állítólag már a hűvösvölgyi hadapródiskolánál folyik. Budapesten, mely – szintén állítólag- az ország szíve.

   Jaj, de beteg ez a szív!

   Talán romlott is…

   A fák némán és csendben állnak az ablakom alatt, és a téli dermedtségben unottan hallgatják, miként marcangolják egymást az emberek.

   Karácsony napja van.

   „Békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

   Jóakaratú ember? Van ilyen is? Hiszen jót akar ez mind – önmagának…

   A tereken a fenyők derékba vannak vágva, a szent ünnep a vallásos kultúra, az emberiség és szeretet nevében.

   Reszket az ablaküveg. A gellérthegyi üteg valami repülőgépre lő, és az úton egy kiskutya futkos tanácstalanul. Talán azt hiszi, zivatar van… Hát igen. Zivatar. Talán új világ, a Béke világa születik, a Béke örök, szent ünnepén.

Nyirő József: Fadöntő emberek

Három napja nem hallottam emberi szót. Félig már megbolondított a havas. Szinte egy hete, hogy nem akart megvirradni. Hideg köd porzott, áztatott mindent. A vigasztalan, mocskos, őszvégi avar betegen rothadozott. Az ember szája kihűlt, benedvesedett, ha nyitva feledte. A szálegyenes bükkökből néma erő, vad kérlelhetetlenség áradt. Nehéz szabok ülték meg az erdő mélyét és fázott a moha a bokrok alatt. Csak a vadak elhullatott piszka ragyogott zsírosan, mint a cseppentett szurok. Izgatott, sötét és álmos voltam. Setét gondolatok tekergőztek agyamban és ok nélkül káromkodni kellett.

   Az aljban favágók táboroztak. Száraz gallyakat tördelve ereszkedtem le hozzájuk.

   -  Jó napot!