Herczeg Ferenc: Őszi színek

Valaki vagy Valami egyre szól hozzád, a természet hieroglifái által. De te nem tudod azokat megfejteni. Csak elvétve sikerül megértened a titokzatos rovásírás egy-egy gyakrabban megismétlődő jegyét. De ez a féltudásod is csak arra való, hogy epesztő nyugtalansággal töltsön el.

    Kis bárkán egyszer éjjeli orkánt éltél végig a nyílt tengeren. Akkor világosan megértettél egy komor üzenetet, mellyel tudtára adatott mindenkinek, hogy a világrendet egyensúlyban tartó erők között szerepe jutott a megsemmisítő erejű harangnak is. Az orkán nemcsak azért félelmetes, mert tapasztalásnak ismered pusztító erejét, hanem elsősorban azért, mert olyankor megjelenik a természet arcán az irgalmatlan harag szándékos kifejezése. Az égbolt baljós elsötétedése, a fakó tenger háborgása, a tépett felhőkön átcikázó villám, a mennydörgés és a szél szava félelmet akar kelleni. Amióta mindezt túlságos közelségből láttad, azóta nem hiszesz a kényelemszeretet elméletében, mely a mindent megbocsátó, lanyha közömbösséget akarja a világrend kormányára ültetni. Azóta tudod, hogy egyszer majd a döntés órájában, szembe fogsz kerülni az irgalmatlan következetességgel.

    Ezen a csodaszép őszön megint beszélt hozzád a természet, a színek nyelvén, oly bensőségesen és sürgetően, mint ennek előtte talán soha. Ki adta szemedre a hályogot, hogy nem tudsz olvasni és hogy minden nyereséged csak néhány fájdalmas sejtelem?

    Itt vagy a magas Tátrában. Szent és mámorító csendesség vesz körül. A lomnici völgytől a csorbai tóig alig mozog élőlény; csak néhány cinege motoszkál a száraz fenyőtobozok körül. Lenn, a völgyben, gyöngyszínű páratenger hullámzik; az áttetsző tenger fenekén elsüllyedt falvak és ligetek sötétlenek. Fenn, az élesen árnyékolt hegyormok sziklafalainak szürkesége olyan, mintha tündöklő aranyporral hintették volna teli. Odafenn hetek óta csodás, sohasem látott azúrszínekben világít az ég. Ilyen ünnepies aranyszín borulhatott a föld felé a Boldogasszony mennybemenetelének napján.

    Az erdő! A fenyőfák szinte kísérteties benyomást tesznek, amint szédítő egyformasággal, megszámlálhatatlan seregekben sorakoznak a meredek lejtőkön. Sötétzöldek, izmosak, reálisak és mégis élettelenek. A hamadriádák elköltöztek alóluk, az erdő lelke meghalt, csak a teste él komor vámpír-életet. A lombon játszadozó verőfény is olyan, mint az elmúlt nyár hazajáró lelke.

    A fenyves szélén ifjú nyírfák sorakoznak. Gyér ágaik kecses hajlásban illeszkednek ezüstpikkelyes törzsükhöz. Nyári éjszakákon mámorosan zúgatták lombjukat és szilaj táncot jártak a szerelmes déli széllel. Az ősszel pedig elherdálták aranyleveleiket. A hideg és fukar fenyők most komoran nézik a bájos és könnyelmű hadak. Nagy távolságból pedig idehallik a hegyi patakok zúgása. Hangjuk egy grandiózus gyászinduló moll-akkordjaiba olvad. Vajon mit siratnak a patakok, a nyírfák mámorát, vagy a fenyők józanságát?

    Te elhagyottan jársz az erdőben. Úgy érzed, hogy még soha életedben ennyire egyedül nem voltál. Ha a lábad alatt megroppan egy száraz ég, ijedten nézesz körül. Szinte várod a rémülten suttogó és mégis mérföldekre hallható szózatot:

    - Csend legyen az erdőben, a nagy Pán haldoklik!

    A nagy Pán: a rengeteg érző és gondolkozó lelke: az ember természetimádása. A nagy Pán nem az erdőben, hanem a te szívedben lakik. Mikor a nagy Pán haldoklik, akkor ne te sirasd meg az erdőt, hanem az erdő sirasson meg téged. Mert te vagy az az arany tükör, melyben a természet meglátja a maga lelkét.

    Számítsd ki ujjaidon, nagy Pán, hogy meddig leszesz még az erdők és hegyek ura. Minden negyedik esztendőre esik a nagy fenyőtoboznyílás ideje. Akkor bíboros foltok takarítják a rengeteg smaragd-színét és messziföldről jött, fényestollú madarak kerengenek a fatörzsek közt. Három toboznyílás a gyermekkor. Mikor negyedszer nyílott a fenyőtoboz, már ifjú voltál. Tíz toboz a férfikor. Húsz fenyőtoboz? Ki lát meg ennyit?

    Értsd meg a színek nyelvét. Őszi pompájával az évszázados rengeteg téged búcsúztat, érzelmes tiszavirág. Békülékeny mosollyal az ajkadon járd be az erdőt. Mint a király, aki bukása előestéjén búcsúzik a birodalmától. Künn a várfalakat szakadatlan rohammal töri az ellenséges sereg: a múló napok. Holnap kivernek városodból s fellegváradba szorítanak. Holnapután ledől utolsó tornyod is. Addig járd be búcsúzva királyi palotádat. Zöld bársonyszőnyegen, tündöklő mennyezet alatt, folyondáros oszlopok között. A haldokló királyok nagy irgalmassága szállja meg a szívedet. Kegyelmet adsz mindenkinek, legádázabb ellenségednek is: önmagadnak.

    Ottfenn, a szédítő magasságba nyúló hegyoromról, hosszú felhőfoszlányok szabadul el. Sietve vitorlázik délnek, oda, ahová a nyál szállott, vándormadarak szárnyán. A felhőnek olyan a formája, mint a nagy hajónak. Igen, ez a nagy kivándorló hajó. Száz ember áll a födélzetén és mind a száz búcsúzva int feléd. És mind a száz a te arcod vonásait viseli. Ez a nagy elválás órája, midőn önmagadnak mondasz búcsút. Egytől-egyig jól ismered őket, a távozó ködembereket. Köztük van a te mámoros szemű ifjúságod. Ott van egy, az mosolyog és lehunyja a szemét; ő a nagy titkok tudója. Ott látod önzésedet, mohóságodat, kegyetlenségedet. Ott van – a többitől távolabb – a te vágyad a tisztaság után. Ő bénán született és sohasem tudott járni. Ott van a te gyöngédséged is. Némán született és nem tudott megnyilatkozni.

    A ködhajó tova úszik és a semmiségbe enyészik. Nyomában, suhanó szárnyakon, ezer fantom száll: ezek mind a te egyéniséged távolodó törmelékei, vágyaid, reményeid, pillanatnyi ötletek, hajlamok, indulatok, melyek sohasem fognak többé visszatérni hozzád. s az erdő harasztja ezer ütemesen lépő láb alatt zörög. Akik ott délnek sietnek, azok is mind a te arcod vonásait viselik, mert belőled lettek a te fantáziád szüleményei és most előled menekülnek. A hadsereg, mely most tőled búcsúzik, az mind te vagy.

    Egyedül maradtál. A tűlevelű fák halkan megborzonganak az őszi szélben. A szél zizegéséből most már tisztán hallod az elfojtott suttogást:

    - Csend legyen az erdőben! A nagy Pán haldoklik!

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf