Csengey Gusztáv: Eszter

Először néztem szép szemedbe,
De lényed régen ismerem;
Álmodtam én már szép szemedről
Sok néma, fájó éjjelen,
Most jössz-e ifjú álomképem,
Midőn már elfeledtelek?…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullonganak a levelek?

Szeretem én a szép tavaszt, ha
A fákon újra lomb fakad
S lombok között szép új örömmel
Hallom a dalos madarat;
És fölmosolyg a kikeletben
A hit, remény és szeretet…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullognak a levelek?

Lásd, mily fakultan reszket a lomb,
Mint rab kezén a barna lánc;
A rabtól, s ki napját veszté,
Szabadság-röptöt mért kívánsz?
Boldog kit illatos gyönyörrel
Emelhet föl a kikelet…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullonganak a levelek?

Hallgasd el, a mi szép szívedben
Kezd fejledezni édesen,
Úgy a veszendő édes üdvnek
Kínját csak sejtve érezem.
Ne tudjam, hogy ha elfogadnám:
Boldoggá tenné éltemet…
Óh, mért talállak most, midőn már
Hullonganak a levelek?