Petőfi Sándor: Tompa Mihálynál

Itt vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül,
Mit bámulsz úgy? Ne szúrj szemeddel keresztül.
Hunyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz,
Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok;
S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez.
Hallod? Én is hallom, oly hangosan dobog.

Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset;
Vajon ki az ördög háborítja csönded?
Akárkit gondoltál, csak nem engem,
De azt is tudom, hogy jött volna akárki,
Nem fogadnál senkit nálam szívesebben,
S nem fognád forróbban karjaidba zárni.

Édes barátom!… De szólj már te is egyet,
Bennem a gondolat gondolatot kerget,
Úgy vagyok, mint mikor az éhes megrakott
Asztalhoz vetődik, úgy vagyok valóban –
S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok,
Hejh pedig oly sok mondani valóm van.

Új hivatalodban hogy éled világod?
Hogyan vagy, mióta az Istent szolgálod?
Szépecskén benőtt az udvarod,; semmi a!
Még jó: nem vész éhen múzsád szárnyas lova.
Megfér-e együtt a lant és a biblia?
Nem vesz össze rajtad Apolló s Jehova?

S te, ki annyinak vagy megnyugtatására,
Száll-e megnyugovás lelked hullámára?
Vesd ki, jó barátom, vesd ki azt a férget,
Mely titkon, de folyvást emészt téged belül;
Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet,
Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül?

S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk,
Csak akaratos ne legyen természetünk.
Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más
Pohárból inni, mint amelyre kedve jött.
A bölcs – mert nem jogunk a sok válogatás –
Ahonnan jut, onnan issza az örömöt.

Mondjak-e rá példát? Példa vagyok magam…
De ím harangoznak: tiszteletes uram,
Vegye hóna alá imádságos könyvét,
S végezze illendőn a szent szolgálatot;
Én majd addig itt a kis kertben nézek szét,
S istenige gyanánt szívom az illatot.

Mert az én templomom a nyílt nagy természet…
Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed,
Akkor mondom el csak, hogy s miképp találtam
Homér-Arany Jánost, hazánk új csillagát,
S az én csillagomtól, rózsámtól hogy váltam,
S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád.

Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom…
De ideje végre a szót ketté vágnom.
Eredj, mert a harang immár elhallgatott.
Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet.
S vigyázz: örömödben egyik bordalomat
Ne mondd el valahogy a Miatyánk helyett.