A kis ködmön

ködmönNépmese

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy jómódú parasztember. Volt annak felesége, meg egy leánya. Egyszer fölkereste őket egy fiatal legény. Eljött háztűznézni.
Mindjárt kínálták őt minden jóval, tyúkkal, kaláccsal. Borért is leküldte az ember a lányát a pincébe.
Lement a leány, amint ott vizsgálódott, szemébe ötlött egy nagy káposztáskő a falhoz támasztva. Elgondolkozott a leány. Ő férjhez fog menni, lesz majd egy kis fia, annak vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kis fiú leszökik egyszer majd a pincébe, ott ugrál a káposztakő előtt, a káposztakő eldől, a kis fiút agyonüti… kire marad akkor a kis ködmön?
Ezen a leány annyira elkeseredett, hogy leült az ászokra és ott sírt.
Alig győzték odafent várni, leküldte hát az ember a feleségét érte.
- Ugyan anyjuk, eredj már le, nézd meg, hogy mit csinál az a leány ennyi ideig abban a pincében. Talán a bort folyatta ki s nem mer feljönni?
Lement a asszony s látta, hogy leánya ott sír az ászokon.
- Hát téged mi lelt, hogy olyan keservesen sírdogálsz?
- Hogyne sírnék édesanyám, amikor így, meg így elgondoltam jövendőbeli állapotomat.
Az asszony, amint ezt meghallotta, leült a leánya mellé s ő is elkezdte a sírást.
Nagyon megharagudott odafönt a gazda.
- Ejnye, szedte-vedte, biztosan a bort folyatták ki. Elmegyek, megnézem, hogy hova vesztek.
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett s az ember sehogy sem tudta elgondolni, hogy mi bajuk akadt.
- Hát ti mit sírtok, rítok? Mi bajotok esett ilyen hirtelenében?
- Jaj, kedves apjukom, hogyne sírnánk-rínánk, mikor olyan szomorú dolog jutott az eszünkbe.
Azzal elbeszéltek mindent s annyira elkeserítették, hogy ő is közibük ült és segített nekik a sírásban.
A kérő se győzte őket tovább várni, lement utánuk a pincébe. Nem tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit siratnak olyan keservesen. Kérdezte aztán tőlük, és szépen elbeszélték neki, hogy miért sírnak. Csak kicsibe múlt, hogy nem vágta oda magát a kérő, olyan jóízűen nevetett.
- No, – mondta – még ilyen bolond embereket sem láttam. Hanem most elindulok s addig megyek, míg három ilyen bolondra nem találok, mind kendtek. Ha aztán akadnék, visszajövök s elveszem a lányukat, ha az Isten is úgy akarja.
Azzal elindult a legény, otthagyta azokat a pincében, hogy sírjanak, amíg nekik tetszik.
Ment mendegélt, Heted-hét ország felé. Talált egy embert, aki a diót vasvillával akarta a padlásra felhányni. Odament hozzá megszólította:
- Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval?
- Én bizony nagy munkában vagyok, hetek óta nem bírom ezt a diót fölhányni. Szegényember vagyok ugyan, mégis adnék száz forintot annak, aki földobálná.
- No, majd én, – mondta a kérő.
Elővett egy zsákot s félóra alatt mind fölhordta a diót. Meg is kapta a száz forintot, s azzal tovább ment.
- No, gondolta magában, – akadtam már egy bolondra.
Megint ment, mendegélt, amikor meglátott egy embert. Csak nézte, nézte, de sehogy sem tudta kitalálni, hogy mit csinál. A kezében volt egy teknő, azzal hol kiszaladt, hol be, egy olyan házba, amelyiknek nem volt ablaka s az ajtaja is csak olyan lyukforma nyílás. Odament hozzá, megszólította:
- Jónapot adjon Isten, földi! Miben fáradozik kend?
- Fogadj Isten atyafi! Bizony tavasszal lesz egy esztendeje, hogy ezt a házat csináltam. Nem tudom miféle istencsudája, hogy olyan sötét, pedig mindig hordom be a világosságot. Most is abban munkálkodom. Szívesen adnék annak száz forintot, aki világossá tudná tenni.
- Majd világossá teszem én, – mondta a legény. Azzal elővett egy fejszét, vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vágta s mindjárt világos lett a ház. Meg is kapta a száz forintot s azzal boldogan ment tovább.
- No, gondolta magában, – akadtam már egy másik bolondra.
Ment, mendegélt tovább. Látott egy asszonyt, aki a kis csirkéket dugdosta a kotló alá. Megszólította a legény:
- Hát kend nénémasszony mit csinál?
- Biz én öcsém, ezeket a csirkéket dugdosom a kotló alá. Attól féle, ha szabadon, szerte-széjjel szaladgálnak, elviszi valamelyiket a héja. De sehogyan sem sikerül, mert az egyik felén aládugom, a másik felén kimásznak. Adnék biz én száz forintot annak, aki egy jótanácsot adna, hogy mitévő legyek ezekkel.
- Megmondom én, nénémasszony. Sohase dugdossa azokat a csirkéket a kotló alá. Majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi azokat.
Megörült az asszony a jótanácsnak, mindjárt ki is fizette a száz forintot. Ennek meg a legény örült, s mindjárt indult vissza.
- No, hála Istennek – gondolta magában, – találtam három bolondot.
Mihelyt hazaért, elkendőzte a lányt. Két hét múlva a lakodalamt is megtartották. Lett is nekik kis fiúk, vettek is ködmönt, de a káposztáskő nem ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf