Prohászka Ottokár: Az anarchia logikája

A pünkösdi Lélek megtöltötte régente azt a házat melyen Krisztus Urunk a nagy szentséget rendelte, s eltölti azóta is azt a házat, mely az «egyház» s melyben a pünkösdi Lélek most is oly illatosan és titokzatosan száll és leng, mint az idei tavaszban a regg harmatos fuvalma. De a modern kor felfogása szerint az élet árama elhagyta már az «egyházat» s más «házak» felé jár, melyek a modern élet színtereivé, a divatos szellem szentélyeivé lettek; e házak: a kávéházak, színházak és országházak; ezekben pezseg az élet, árad a beszéd, rikácsol a szabad szó, elmélkedik a politika, táboroz az intelligencia, toboroz híveket a közvélemény; ez az a három kiváltságos ház: kávéház, színház, országház.

    A kávéházban gyenge mokkát vagy éppen kathreinert mérnek s politizálással öntenek bele egy kis erőt; a színházban komédiáznak és tragédiáznak, amint jön, vagyis inkább amint valami jobban fizet; az országházban pedig a nemzetállam színe-java mond nagyokat, sokat beszél, és sokszor félrebeszél. De mindez már körülbelül száz év óta folyik, s nem újság; ami azonban ugyancsak újság s csak két év óta van meg s azelőtt nem igen volt, az, hogy a kávéházban most már nemcsak mokkáznak és mókáznak, hanem puffogatnak és durrogatnak örömére az anarchiának, s a színházban és országházban nemcsak gombákat termelnek, hanem bombákat is röpítgetnek, s míg eddig a szabadelvűek, a hitetlenek, a darvinisták, az ateisták, a szocialisták, a hegelisták szabadon termeszthették a gombát s árulták a szellemi piacon nagy lepedőkön, a sajtó lapjaiban; most már mások ugyanoly szabadelvű öntudattal röpítgetik a bombát s mondják: nekünk most már bomba kell, a gombával rég jóllaktunk.

    Igazán, az újkor eddig serényen termesztette a gombát; a legújabb kor pedig ad helyette bombát. A valóságos bomba a szellemi gombából való; mert először megmételyezik az emberek lelkét és szívét a lelki penésszel, a rossz elvek és tanok gombáival s a félrevezetet tömeg azután bombát ragad.

    Bombát nem láttam; sem postán még nem kaptam, mert nem vagyok sem német császár, sem Caprivi kancellár; de gombát, azt sokat kell nyelnem. Minden liberális újság tele van gombával, természetesen bolond gombával. Ott virítanak a frázisok, mint a penészflóra az őserdőben; ott írnak Istenről, erényről, tisztességről, elvekről, akár csak a nadrágról vagy kabátról, melyet lehet fölhúzni s amikor tetszik, megint levetni; ott nekimehet tekintélynek,k hitnek, vallásnak akármelyik zsidó firkász; ott olvashatni, hogy a törvény a nemzet akarata, s hogy minden ötlet törvény, amit megszavaznak.

    Ezek a gombák mint megannyi bacilus röpködnek a levegőben, a közvéleményben, – megmérgezik a közérzületet, lázba hozzák a tömegeket, – földagasztják a társadalom testének úgyis pufók tagjait, s valóságos őrületbe ejtik az embereket, kik szinte megbomolva józan eszükben és nézeteikben, kivetkőznek békés természetükből, dühös romboló elemekké szilajulnak s mindent tönkretenni iparkodnak; e gombáktól lesznek az elemek liberálisokká, azután szociáldemokratákká, anarchistákká, nihilistákká, s mint az esztergomi hídépítésnek egy olasz munkása mondta: bestiákká.

    Uraim, ez mind a gombáktól van, s elhagyva a képet s nevén megnevezve a bajt, ez mind azoktól az elvektől, azoktól a tanoktól való, melyek a föloszlásnak, a szellemi haldoklásnak, az erkölcsi elzüllésnek a leghatalmasabb okai, melegágyai, forrásai, meg következményei is, s melyek a kávéházakban szájról-szájra adatva, megjelenítve a színpadokon s a betűk szárnyain a lapokban a világba szétrepülve egyre tovább mételyezik az emberek eszét is, meg szívét is. Ha már a bombák ropognak s a velencei tükrök s a finom porcellán dirib-darabjai csörömpölnek, – ha az operák lágy dallamai közé az irtózat s a haldoklók jajai vegyülnek s a zsöllyeszékek a vértől pirosulnak; – ha a parlamentben a borzalom a szónok torkára fagyasztja a sót s halálsápadtság ijeszt ott, hol az imént a pártlelkesülés pírja hevült: akkor az emberek szájtátva bámulnak egymásra s szörnyülködve mondogatják: mégis csak borzasztó! ki hitte volna, hogy ily rossz emberek is találkoznak. De ameddig a hitetlenség és vallástalanság bombákat nem dobál, csak mézesajkú szóbeszédben terjesztetik; ameddig az elvtelenség csak regényekben bitangol s az erkölcstelenség csak parlamenti beszédekben hirdettetik: addig minden szabad, tisztességes, minden természetes és sikkes. Az elvek hirdetői kesztyűben járnak s szalonokban forognak, – az elvek végrehajtói pedig, az anarchisták, a Ravacholok, Vaillant-ok, kérges kézzel járnak s bombákat röpítgetnek; a hitetlen, elvtelen, szemtelen szalon-emberekkel kezet fognak, bár a bombákat készítik és töltögetik; – a hitetlen s elkeseredett. Vaillant-okat lefejezik, mert a megtöltött bombákat kidobják, s arra használják, amire az urak csinálták.

    De hiszen így volt ez már jó ideje, s ami divat, az mind jó; beszélni hit ellen, erkölcs ellen, felforgatni az elveket, ez jó, mert divat; bombákat vetni pedig még nem divat. Hogy is várnának következetességet a világtól, melynek az elv a leggyengébb oldala, s a szeme hályogos. De a mi meggyőződésünk a katolikus elvek szirtjein áll s képviseli és hangoztatja azt a nagy elkerülhetlen követelményt, hogy kereszténység kell mindenbe, s hogy az elveket sérteni egy ponton sem szabad; e szirten állva akarom röviden megvilágítani, hogyan lesznek gombákból bombák.

    Az életet elvek hordozzák; az elvek testet öltenek az emberekben és törekvésekben. Az elvek járnak az utcán és öltözködnek vagy szerényen, vagy kacérul; az elvek laknak a házakban és formálják a családi életet; az elvek csinálnak törvényeket és paragrafusokat; az elvek adnak irányt az iparnak és kereskedelemnek; a léha elvek, a korrupció, az erkölcstelenség, a tekintélymegvetés elvei, vagy ha tetszik fonákságai, ezek dominálnak törpe, gyenge korokban csakúgy, mint a józan erkölcs s a hit elvei tisztább s felvilágosodott korokban.

    Az elvek a gyökér, az élet a fájuk, az emberek cselekedetei a gyümölcsük, s ebben szigorú egymásután van, s az evangélium ezt így mondja: ex fructibus eorum cognoscetis eos! Fordítsuk már most magyarra e deák szót: a bombák, melyek ropognak s öldökölnek kávéházaitokban és színházaitokban, hová mulatni jártok, a ti fáitok gyümölcsei, liberális elvek; a bombavetők, kik elkeseredett szívvel, melyből romboló düh tajtékzik, emelkednek fel a társadalom örvényeiből, a ti neveléstek; az anarchisták, ninilisták, mind a szabadelvűségnek gyermekei, s ennek az édesapának nincs sürgősebb dolga most, mint nyakáról lerázni s eltagadni önfiait; de bármint tagadja, megvannak, s enni követelnek, s megeszik és szétroppantják saját édesapjukat, azt a liberális, a kereszténységtől elpártolt társadalmat, mely őket nevelte.

    Ne legyen félreértés; vannak tisztességes liberálisok, de a liberalizmus, mint elv, szakítás a kereszténységgel, s én csak erről szólok. A liberalizmus, mint elv fakasztja a bombavetők sarjait s a bombák a liberalizmus gyümölcsei! A liberális államtan, a liberális közerkölcs, a liberális tőke és tudomány ország-világ előtt bizonyítja, hogy a liberalizmus az anarchiára vezet. Vegyük sorba!

    A liberalizmus a politikában ignorálása az isteni tekintélynek, mely az egyházban s a tanító pápában él. Mint a spanyol grandok, büszkén mennek el a liberális urak az egyház tekintélye mellett, ignorálják s valamint az angol bányászgyerek arra a kérdésre, hogy ismeri-e Istent, azt felelte: «azt nem ismerem, mert kőszénbányáiban még nem dolgoztam»: úgy a liberális államférfiak is azt látszanak mondani: «Kicsoda az egyház? miféle tekintély az, hiszen annak bakáit és zsandárait még nem láttam?» A logika aztán tettekben nyilvánul: tehát jogait nem tisztelem; intézkedéseit ignorálom; papjaitól elszakadok. Tekintélye nem tromf, nem üt; a tekintély a nemzeti erő, a zsandárok és káplárvessző. S mikor ezt a tromfot kijátsszák, úgy tesznek, mintha mondanák: nézzétek, ez az igazi tekintély! hogy ropog, hogy hódol neki minden hátgerinc! Mi a ti isteni szavatok, tilalmatok, fenyegetéstek? azt sem lehet megfogni: tehát semmi.

    S egy darabig megy is minden jól; a káplárvessző suhog, s az állampolgár háta ropog, s az egyház semmi. Ez jó darabig tart, néha száz évig is; de a gyökér el van ásva, s mozog benne az élet;felemeli fejét az ördög fattyúhajtása, s a tekintély ellen indítja a politikai, társadalmi revolúciót, s azon az emberek, kiket a liberális állam rátanított, hogy nincs isteni tekintély, fényes logikával ráhajtják, hogy tehát emberi sincs. Azok a nemzedékek, melyeket arra tanítottak, hogy az auktoritást, mint erkölcsi hatalmat megvessék, hogy az egyház erkölcsi tekintélyét nevessék s csak az államnak hódoljanak, azt mondják: Uralmatok, liberális urak, nem tarthat végig. Ma neked, holnap nekem. Ma te vagy az úr, liberális nemzetállam, holnap én leszek, én az anarchista! Minek ülnél csak te a zsöllyeszékben? Ha az auktoritás nem az Isten hatalma, hanem a láb és kézizmok: van öklöm nekem is; s ha nemzetre hivatkozol, ó, hiszen a nemzet nagyobb része a nyomorultak, csak kérdezd meg, hogy mit akarnak, s a pokolba kergetnek nem is holnap, de még ma.

    S ha az ököl nem verhet szét bilincseket, itt a dinamit, nitroglicerin s másféle zacherlin-por, megtisztítjuk majd mi a földet az élősdiektől, kik nyakunkon ülnek, nem az Isten, hanem az emberek nevében.

    Ez úgy-e tagadhatatlanul liberális elv: ignoráljátok az egyházat? ennek gyümölcse a tekintély tagadása és megvetése; a gyümölcs most már érett, s fölpattan a héja s magot szór, tüzes magot, szeget, golyót s vasdarabokat.

    Ezt a történelem mindenféle kiadásban tanította; boltjára ki van írva: életbölcsesség-mérés kicsinyben és nagyban, s mint az egyik esztergomi bolton az áll, hogy itt sütnivaló elfogadtatik: úgy a történelem boltján az áll: itt sütnivaló ingyen adatik. Lássuk csak.

    I. Jakab angol királyt kivált a pápa feszélyezte; annak jogait nyirbálni, a szentszék szavára semmit sem adni, minden mozdulatára féltékenykedni, minden bullára protestálni, törvényeket faragni s nemzet függetlenségének megóvására: ez volt passziója; s öröme telt az erélyes, a pápát, az egyházat megvető nemzetben; – de nem soká, mert a gyökér nőtt, a liberalizmus hajtott, s már I. Jakab fiának nemcsak koronája, de a feje is lehullott a piacon felállított pellengérről. – És XIV. Lajos, ez a mintaképe a liberális királynak, ki a papságot is heccelte, hogy az isteni tekintélyt az egyházban is lehetőleg korlátozza, ugyancsak «kitrotovározta» királyi unokájának, XVI. Lajosnak, az utat a vérpadra. Az egész középkorban sohasem jutott egy király sem a bitófára, dacára a pápa «elnyomási politikájának»; mindenesetre nem azért, mert a népek buták voltak, hanem azért, mert a tekintélyt tisztelték, valamint hogy a középkorban a céhekben az ipar virágzási periódusát ülte, bizonyára nem azért, mert a munkás buta volt, hanem azért, mert becsülete volt neki Isten és ember, király és törvény előtt.

    Ez a bombavetők eredése a politikában. Lépjünk át a társadalmi erkölcs terére.

    A bombavetők a társadalom meghasonlott, a polgári osztályt utáló, gyűlölő, vesztét szomjazó emberei. Sepredéke, törmeléke, elzüllő rongyai a társadalmi testnek, kik miután törekedtek, dolgoztak, iparkodtak s elbuktak, csak egy emléket hordoznak lelkükben: a halálfejet – egy érzelmet: a gyűlöletet. S mi gyűlemlítette fel mellükben az epének azt a fekete tócsáját, mely ereikbe ömlik s izmaikat rángatja? Mi borította el lelküket azzal a sötét felhővel, melyből értelmök csak villámokat csihol s karjuk csak villogó tőröket húz ki? A liberalizmus, mely megteremtette a morált Isten nélkül, s emancipálta az erkölcsöt a vallástól, s ezáltal megint csak nevén nevezte a gyermeket, a korrupciónak, az élvezetnek, a kegyetlen kíméletlen önzésnek kaput nyitott, hogy kitóduljon rajta mind az a szenny, amit előbb gátak összetartottak és emésztő gödrök takartak, – hogy kitóduljon s bűzével, s mirigy leheletével megmérgezze az erkölcsöt. Mit tiszteljenek az emberek egy társadalomban, melynek dísze, virága miniszterek, szenátorok, képviselők, hírlapírók 1000 millió frankot sikkasztanak el a szegényektől, hogy azt, mint a tékozló fiú az elite-világ csordáiban, a szalonok vályui körül, a piszokban eldorbézolják? Mit teszteljen a nép egy társadalomban, melyben az olasz bankok csalásai és vesztegetései illusztrálják az embereket: nézzétek! ezek a ti uraitok. Mit egy társadalomban, melyben magas államhivatalnokok, fővámvizsgálók egészen komisz csalásban kompromitáltatnak – lásd Chauvet ügyét – ? melyben olasz miniszterek, kik mindég teli szájjal beszélnek, ha jogról és igazságról van szó, hatalmas újság-birtokosoktól, kik előbb altisztek és csiszárok voltak, úgy vezettetnek, mint az oláh medvék, a zsurnaliszták pedig ütik hozzá a dobot és fújják a sípot?

    Azt szokás ezekre mondani: ez meg az nem csalás, hanem provízió; a gazfickókkal való paktálás politika; ez erkölcstelenség pedig modern élet; s ez mind szükséges, ez mind kell; az elkeseredett emberek pedig erre azt mondják: ha ez mind kell, akkor az ily társadalomnak dinamit is kell.

    Úgy látszanék talán, mintha én ezt az okoskodást védeném. Nem védem, de a logikát nem tagadom. Logika van ott bőven. Ha szabad az uralkodó társadalomnak magát. Isten és vallás alól emancipálni: szabad a nyomorultaknak is: ha a liberalizmus az Istent kitette az erkölcs portájából, hogy szabadon üzérkedjék s megtartsa uralmát: szabad-e szabadsággal élni még inkább másnak, aki nyomorult. A társadalmi morált a liberalizmus megmérgezte! Minek legyen egy mérgezett társadalom, mely minket nyúz és nyom? Vagy segítsünk rajta kereszténység által, s ezt mi mondjuk, – de a liberálisok nem akarják – vagy dinamitot neki. Hol van a logika? mondom, hogy nem a liberális túlparton.

    Ezek rettenetes perspektívák, de nem nagyítások. Vagy kereszténység vagy anarchia!

    Menjük át a munka terére! A liberalizmus a munka terén a legkegyetlenebb zsarnokságot, a fehér rabszolgaságot teremtette a tőkének uralma által: – koldussá tette a munkást és mankót adott az iparnak, a korlátlan iparszabadságnak, valósággal pedig a tőke garázdálkodásának monopóliuma által. Erre bővebben ki nem terjeszkedem. Tény, hogy a munkásnak elveszik a bérét, amit a középkorban nem tettek, mert nem voltak liberálisok; éppoly tény, hogy a dologtalan tőke hízik a munkások verejtékén. Ezáltal nagy társadalmi osztályok, az iparos és földmíves osztályokból széles rétegek merülnek el a létért való küzdelemben, s önálló emberekből munkásokká és éhenkórászokká lesznek. Az éhség eszközli a gyomorkorgást, s a gyomorkorgás mennydörgéssé válik a szociális kérdésben, melyből az anarchisták bombái mint megannyi villámok cikáznak ki.

    A liberalizmus alkotja meg a tőke uralmát, tehát ez szüli a szociális revolúciót s az anarchiát.

    A népeket kifosztogató liberalizmus teremti meg az elkeseredett munkásokat, s miután már jó eleve felekezetlen iskoláival, szemtelen újságaival, hitetlenségének fitogtatásával megmérgezte szívüket s kitépte belőlük a vallást, mit akartok? Mit tett ezáltal? Csakhogy kezükbe nem adta a bombát, mondván: nesze, mit habozol, üsd agyon azokat, kik tégedet nyomorultakká tettek!

    Azonban nemcsak az egyes emberek közt, de az államok közt is a mostani állapot nem a jog és az igazság viszonya, hanem a ragadozó állatok állapota. Nincs más biztonssága az államoknak, mint a félelem az erőtől. Melyik állam nem dőlne össze csak egy napig is policáj és rendőrség nélkül? Csak az erő, csak az ököl, csak az állat az emberben, az a vezércsillagzat; vele szemben nyög a gyönge, az elnyomott, mialatt a legmélyebb Isten-feledettség idegeníti el a szűkölködő rétegeket a társadalom birtokos osztályaitól. Az el fojtott és letartott düh azután kitör hihetetlen vadságokban. S mikor a bombák ropognak, mit tesz a művelt társadalom? Keresztet vet magára egy Ravachol, Vaillant, Hendy neve említésénél s a farizeussal mondogatja: hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint ezek. «Csak vessetek magatokra keresztet és siránkozzatok – így ír a berlini <Sozialist> című lap, – de a felelősséget el nem háríthatjátok magatoktól. Csak botránkozzatok, hogy Barcelonában sok ártatlan gyermek és asszony esett a bombamerényletnek áldozatul, de meg ne feledkezzetek róla, hogy a ti társadalmatokban naponkint tömérdek egzisztenciát nyel el a gyalázat s a nyomor örvénye”»

    Így írnak s még inkább így beszélnek és tesznek.

    Végül pedig ott lépked a tudomány! Az anarchiának tudományos alapja is van; ez a tudományos alap a hitetlen liberális tudomány. Főelve: az isteni rend ellen felállítani az emberi rendet: ezáltal lealacsonyítani az embert. «Darwin az embert kellő helyére tette, az ó testvéreinek, az állatoknak élére», így szólt egy híres berlini tanár az ottani akadémiának Darwint tisztelő ülésén, ahol jelen volt a porosz kultuszminiszter is. Ugyanekkor szemére hányták az országgyűlésen a szociáldemokratáknak, hogy ők Isten és a társadalom ellenségei. Bebel megfelelt nekik: Mit hányjátok ti szemeinkre, hogy mi istentelenek és hitetlenek vagyunk és az életet élvezni akarjuk? Igen, akarjuk: de ki tanított minket arra? a ti egyetemeitek. Ott tanultuk, hogy nincs Isten, nincs lélek, nincs örök lét, s mi csak a következtetést vonjuk le s be akarjuk rendezni az életet ezen tanok szerint. Élvezet, ez a ti evangéliumotok; élvezni a világot, ez a ti erkölcsösségtek! vajon csak a tietek? Úgy-e a mienk is? No de mi ki vagyunk zárva az evangélium paradicsomából; hát meg akarjuk nyitni a kaput, melynél a zsandár s a katona őrt áll, a modern kerub! Kicsoda az a zsandár? az is szegény ember, az majd velünk jön. Ti azt mondjátok: ez a mi jogunk, mert mi bennülünk a jogok és javak birtokában. Sebaj, majd kidobunk onnan, mert hiszen mi a jog más, mint erőszakos elnyomás története századokon át.

    Mit akarnak erre felelni? Igazuk van. A liberális társadalomnak, mely az államot az isteni törvény fölé helyezi, – mely a társadalmi morált a Panama árkába temeti, – mely a kizsákmányolás szabadságát hirdeti s a hitetlen tudományt dicsőíti, nincs joga szemrehányásokat tenni az anarchizmusnak; a korhadt fa sem tehet szemrehányást a férges almának, sem az erkölcstelen apa a fthizises, görvélyes gyermeknek.

    Azzal zárom, amivel kezdenem kellett volna. A katolikus elvek, a keresztény hit és élet az a szikla, mely a társadalom forrongó hullámaiban, dúló orkánjában áll rendületlenül. A piszkos hullámtaréjok is csak mossák a szirtet, s nem döntik meg, de elsöprik sokszor azokat, kik a szirten erősen nem állnak s a veszedelemmel kacérkodva, az árba ereszkednek.

    Hű kitartás a szirthez, az egyházhoz, – az egyház látható fejéhez, a püspöki karhoz, a papsághoz; ez legyen a jelszó! Hithű helyeken ez így szokás; a katolikusok megértik a vezért s követik lelkük buzgó pásztorát. Mindig így, mint egy szál, vállvetve álljon száz meg száz, s aliberalizmus szép szóvirágaiért és szép szemeiért ne adja fel senki az elvet, azt az elvet, melynek kegyelméből nemcsak hiszünk, hanem élünk; azt a szent kereszténységet, melynek erejében elkerüljük nemcsak a poklot, hanem a bombákat is, s melynek áldásos oltalma alatt állnak nemcsak oltáraink, hanem házaink is. Éljen a keresztény elv! Félre a liberalizmus bolondgombáival s az anarchizmus bombáival!                                

    

1894

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf