Prohászka Ottokár: Az anarchia logikája

A pünkösdi Lélek megtöltötte régente azt a házat melyen Krisztus Urunk a nagy szentséget rendelte, s eltölti azóta is azt a házat, mely az «egyház» s melyben a pünkösdi Lélek most is oly illatosan és titokzatosan száll és leng, mint az idei tavaszban a regg harmatos fuvalma. De a modern kor felfogása szerint az élet árama elhagyta már az «egyházat» s más «házak» felé jár, melyek a modern élet színtereivé, a divatos szellem szentélyeivé lettek; e házak: a kávéházak, színházak és országházak; ezekben pezseg az élet, árad a beszéd, rikácsol a szabad szó, elmélkedik a politika, táboroz az intelligencia, toboroz híveket a közvélemény; ez az a három kiváltságos ház: kávéház, színház, országház.

    A kávéházban gyenge mokkát vagy éppen kathreinert mérnek s politizálással öntenek bele egy kis erőt; a színházban komédiáznak és tragédiáznak, amint jön, vagyis inkább amint valami jobban fizet; az országházban pedig a nemzetállam színe-java mond nagyokat, sokat beszél, és sokszor félrebeszél. De mindez már körülbelül száz év óta folyik, s nem újság; ami azonban ugyancsak újság s csak két év óta van meg s azelőtt nem igen volt, az, hogy a kávéházban most már nemcsak mokkáznak és mókáznak, hanem puffogatnak és durrogatnak örömére az anarchiának, s a színházban és országházban nemcsak gombákat termelnek, hanem bombákat is röpítgetnek, s míg eddig a szabadelvűek, a hitetlenek, a darvinisták, az ateisták, a szocialisták, a hegelisták szabadon termeszthették a gombát s árulták a szellemi piacon nagy lepedőkön, a sajtó lapjaiban; most már mások ugyanoly szabadelvű öntudattal röpítgetik a bombát s mondják: nekünk most már bomba kell, a gombával rég jóllaktunk.

    Igazán, az újkor eddig serényen termesztette a gombát; a legújabb kor pedig ad helyette bombát. A valóságos bomba a szellemi gombából való; mert először megmételyezik az emberek lelkét és szívét a lelki penésszel, a rossz elvek és tanok gombáival s a félrevezetet tömeg azután bombát ragad.

    Bombát nem láttam; sem postán még nem kaptam, mert nem vagyok sem német császár, sem Caprivi kancellár; de gombát, azt sokat kell nyelnem. Minden liberális újság tele van gombával, természetesen bolond gombával. Ott virítanak a frázisok, mint a penészflóra az őserdőben; ott írnak Istenről, erényről, tisztességről, elvekről, akár csak a nadrágról vagy kabátról, melyet lehet fölhúzni s amikor tetszik, megint levetni; ott nekimehet tekintélynek,k hitnek, vallásnak akármelyik zsidó firkász; ott olvashatni, hogy a törvény a nemzet akarata, s hogy minden ötlet törvény, amit megszavaznak.

    Ezek a gombák mint megannyi bacilus röpködnek a levegőben, a közvéleményben, – megmérgezik a közérzületet, lázba hozzák a tömegeket, – földagasztják a társadalom testének úgyis pufók tagjait, s valóságos őrületbe ejtik az embereket, kik szinte megbomolva józan eszükben és nézeteikben, kivetkőznek békés természetükből, dühös romboló elemekké szilajulnak s mindent tönkretenni iparkodnak; e gombáktól lesznek az elemek liberálisokká, azután szociáldemokratákká, anarchistákká, nihilistákká, s mint az esztergomi hídépítésnek egy olasz munkása mondta: bestiákká.

    Uraim, ez mind a gombáktól van, s elhagyva a képet s nevén megnevezve a bajt, ez mind azoktól az elvektől, azoktól a tanoktól való, melyek a föloszlásnak, a szellemi haldoklásnak, az erkölcsi elzüllésnek a leghatalmasabb okai, melegágyai, forrásai, meg következményei is, s melyek a kávéházakban szájról-szájra adatva, megjelenítve a színpadokon s a betűk szárnyain a lapokban a világba szétrepülve egyre tovább mételyezik az emberek eszét is, meg szívét is. Ha már a bombák ropognak s a velencei tükrök s a finom porcellán dirib-darabjai csörömpölnek, – ha az operák lágy dallamai közé az irtózat s a haldoklók jajai vegyülnek s a zsöllyeszékek a vértől pirosulnak; – ha a parlamentben a borzalom a szónok torkára fagyasztja a sót s halálsápadtság ijeszt ott, hol az imént a pártlelkesülés pírja hevült: akkor az emberek szájtátva bámulnak egymásra s szörnyülködve mondogatják: mégis csak borzasztó! ki hitte volna, hogy ily rossz emberek is találkoznak. De ameddig a hitetlenség és vallástalanság bombákat nem dobál, csak mézesajkú szóbeszédben terjesztetik; ameddig az elvtelenség csak regényekben bitangol s az erkölcstelenség csak parlamenti beszédekben hirdettetik: addig minden szabad, tisztességes, minden természetes és sikkes. Az elvek hirdetői kesztyűben járnak s szalonokban forognak, – az elvek végrehajtói pedig, az anarchisták, a Ravacholok, Vaillant-ok, kérges kézzel járnak s bombákat röpítgetnek; a hitetlen, elvtelen, szemtelen szalon-emberekkel kezet fognak, bár a bombákat készítik és töltögetik; – a hitetlen s elkeseredett. Vaillant-okat lefejezik, mert a megtöltött bombákat kidobják, s arra használják, amire az urak csinálták.

    De hiszen így volt ez már jó ideje, s ami divat, az mind jó; beszélni hit ellen, erkölcs ellen, felforgatni az elveket, ez jó, mert divat; bombákat vetni pedig még nem divat. Hogy is várnának következetességet a világtól, melynek az elv a leggyengébb oldala, s a szeme hályogos. De a mi meggyőződésünk a katolikus elvek szirtjein áll s képviseli és hangoztatja azt a nagy elkerülhetlen követelményt, hogy kereszténység kell mindenbe, s hogy az elveket sérteni egy ponton sem szabad; e szirten állva akarom röviden megvilágítani, hogyan lesznek gombákból bombák.

    Az életet elvek hordozzák; az elvek testet öltenek az emberekben és törekvésekben. Az elvek járnak az utcán és öltözködnek vagy szerényen, vagy kacérul; az elvek laknak a házakban és formálják a családi életet; az elvek csinálnak törvényeket és paragrafusokat; az elvek adnak irányt az iparnak és kereskedelemnek; a léha elvek, a korrupció, az erkölcstelenség, a tekintélymegvetés elvei, vagy ha tetszik fonákságai, ezek dominálnak törpe, gyenge korokban csakúgy, mint a józan erkölcs s a hit elvei tisztább s felvilágosodott korokban.

    Az elvek a gyökér, az élet a fájuk, az emberek cselekedetei a gyümölcsük, s ebben szigorú egymásután van, s az evangélium ezt így mondja: ex fructibus eorum cognoscetis eos! Fordítsuk már most magyarra e deák szót: a bombák, melyek ropognak s öldökölnek kávéházaitokban és színházaitokban, hová mulatni jártok, a ti fáitok gyümölcsei, liberális elvek; a bombavetők, kik elkeseredett szívvel, melyből romboló düh tajtékzik, emelkednek fel a társadalom örvényeiből, a ti neveléstek; az anarchisták, ninilisták, mind a szabadelvűségnek gyermekei, s ennek az édesapának nincs sürgősebb dolga most, mint nyakáról lerázni s eltagadni önfiait; de bármint tagadja, megvannak, s enni követelnek, s megeszik és szétroppantják saját édesapjukat, azt a liberális, a kereszténységtől elpártolt társadalmat, mely őket nevelte.

    Ne legyen félreértés; vannak tisztességes liberálisok, de a liberalizmus, mint elv, szakítás a kereszténységgel, s én csak erről szólok. A liberalizmus, mint elv fakasztja a bombavetők sarjait s a bombák a liberalizmus gyümölcsei! A liberális államtan, a liberális közerkölcs, a liberális tőke és tudomány ország-világ előtt bizonyítja, hogy a liberalizmus az anarchiára vezet. Vegyük sorba!

    A liberalizmus a politikában ignorálása az isteni tekintélynek, mely az egyházban s a tanító pápában él. Mint a spanyol grandok, büszkén mennek el a liberális urak az egyház tekintélye mellett, ignorálják s valamint az angol bányászgyerek arra a kérdésre, hogy ismeri-e Istent, azt felelte: «azt nem ismerem, mert kőszénbányáiban még nem dolgoztam»: úgy a liberális államférfiak is azt látszanak mondani: «Kicsoda az egyház? miféle tekintély az, hiszen annak bakáit és zsandárait még nem láttam?» A logika aztán tettekben nyilvánul: tehát jogait nem tisztelem; intézkedéseit ignorálom; papjaitól elszakadok. Tekintélye nem tromf, nem üt; a tekintély a nemzeti erő, a zsandárok és káplárvessző. S mikor ezt a tromfot kijátsszák, úgy tesznek, mintha mondanák: nézzétek, ez az igazi tekintély! hogy ropog, hogy hódol neki minden hátgerinc! Mi a ti isteni szavatok, tilalmatok, fenyegetéstek? azt sem lehet megfogni: tehát semmi.

    S egy darabig megy is minden jól; a káplárvessző suhog, s az állampolgár háta ropog, s az egyház semmi. Ez jó darabig tart, néha száz évig is; de a gyökér el van ásva, s mozog benne az élet;felemeli fejét az ördög fattyúhajtása, s a tekintély ellen indítja a politikai, társadalmi revolúciót, s azon az emberek, kiket a liberális állam rátanított, hogy nincs isteni tekintély, fényes logikával ráhajtják, hogy tehát emberi sincs. Azok a nemzedékek, melyeket arra tanítottak, hogy az auktoritást, mint erkölcsi hatalmat megvessék, hogy az egyház erkölcsi tekintélyét nevessék s csak az államnak hódoljanak, azt mondják: Uralmatok, liberális urak, nem tarthat végig. Ma neked, holnap nekem. Ma te vagy az úr, liberális nemzetállam, holnap én leszek, én az anarchista! Minek ülnél csak te a zsöllyeszékben? Ha az auktoritás nem az Isten hatalma, hanem a láb és kézizmok: van öklöm nekem is; s ha nemzetre hivatkozol, ó, hiszen a nemzet nagyobb része a nyomorultak, csak kérdezd meg, hogy mit akarnak, s a pokolba kergetnek nem is holnap, de még ma.

    S ha az ököl nem verhet szét bilincseket, itt a dinamit, nitroglicerin s másféle zacherlin-por, megtisztítjuk majd mi a földet az élősdiektől, kik nyakunkon ülnek, nem az Isten, hanem az emberek nevében.

    Ez úgy-e tagadhatatlanul liberális elv: ignoráljátok az egyházat? ennek gyümölcse a tekintély tagadása és megvetése; a gyümölcs most már érett, s fölpattan a héja s magot szór, tüzes magot, szeget, golyót s vasdarabokat.

    Ezt a történelem mindenféle kiadásban tanította; boltjára ki van írva: életbölcsesség-mérés kicsinyben és nagyban, s mint az egyik esztergomi bolton az áll, hogy itt sütnivaló elfogadtatik: úgy a történelem boltján az áll: itt sütnivaló ingyen adatik. Lássuk csak.

    I. Jakab angol királyt kivált a pápa feszélyezte; annak jogait nyirbálni, a szentszék szavára semmit sem adni, minden mozdulatára féltékenykedni, minden bullára protestálni, törvényeket faragni s nemzet függetlenségének megóvására: ez volt passziója; s öröme telt az erélyes, a pápát, az egyházat megvető nemzetben; – de nem soká, mert a gyökér nőtt, a liberalizmus hajtott, s már I. Jakab fiának nemcsak koronája, de a feje is lehullott a piacon felállított pellengérről. – És XIV. Lajos, ez a mintaképe a liberális királynak, ki a papságot is heccelte, hogy az isteni tekintélyt az egyházban is lehetőleg korlátozza, ugyancsak «kitrotovározta» királyi unokájának, XVI. Lajosnak, az utat a vérpadra. Az egész középkorban sohasem jutott egy király sem a bitófára, dacára a pápa «elnyomási politikájának»; mindenesetre nem azért, mert a népek buták voltak, hanem azért, mert a tekintélyt tisztelték, valamint hogy a középkorban a céhekben az ipar virágzási periódusát ülte, bizonyára nem azért, mert a munkás buta volt, hanem azért, mert becsülete volt neki Isten és ember, király és törvény előtt.

    Ez a bombavetők eredése a politikában. Lépjünk át a társadalmi erkölcs terére.

    A bombavetők a társadalom meghasonlott, a polgári osztályt utáló, gyűlölő, vesztét szomjazó emberei. Sepredéke, törmeléke, elzüllő rongyai a társadalmi testnek, kik miután törekedtek, dolgoztak, iparkodtak s elbuktak, csak egy emléket hordoznak lelkükben: a halálfejet – egy érzelmet: a gyűlöletet. S mi gyűlemlítette fel mellükben az epének azt a fekete tócsáját, mely ereikbe ömlik s izmaikat rángatja? Mi borította el lelküket azzal a sötét felhővel, melyből értelmök csak villámokat csihol s karjuk csak villogó tőröket húz ki? A liberalizmus, mely megteremtette a morált Isten nélkül, s emancipálta az erkölcsöt a vallástól, s ezáltal megint csak nevén nevezte a gyermeket, a korrupciónak, az élvezetnek, a kegyetlen kíméletlen önzésnek kaput nyitott, hogy kitóduljon rajta mind az a szenny, amit előbb gátak összetartottak és emésztő gödrök takartak, – hogy kitóduljon s bűzével, s mirigy leheletével megmérgezze az erkölcsöt. Mit tiszteljenek az emberek egy társadalomban, melynek dísze, virága miniszterek, szenátorok, képviselők, hírlapírók 1000 millió frankot sikkasztanak el a szegényektől, hogy azt, mint a tékozló fiú az elite-világ csordáiban, a szalonok vályui körül, a piszokban eldorbézolják? Mit teszteljen a nép egy társadalomban, melyben az olasz bankok csalásai és vesztegetései illusztrálják az embereket: nézzétek! ezek a ti uraitok. Mit egy társadalomban, melyben magas államhivatalnokok, fővámvizsgálók egészen komisz csalásban kompromitáltatnak – lásd Chauvet ügyét – ? melyben olasz miniszterek, kik mindég teli szájjal beszélnek, ha jogról és igazságról van szó, hatalmas újság-birtokosoktól, kik előbb altisztek és csiszárok voltak, úgy vezettetnek, mint az oláh medvék, a zsurnaliszták pedig ütik hozzá a dobot és fújják a sípot?

    Azt szokás ezekre mondani: ez meg az nem csalás, hanem provízió; a gazfickókkal való paktálás politika; ez erkölcstelenség pedig modern élet; s ez mind szükséges, ez mind kell; az elkeseredett emberek pedig erre azt mondják: ha ez mind kell, akkor az ily társadalomnak dinamit is kell.

    Úgy látszanék talán, mintha én ezt az okoskodást védeném. Nem védem, de a logikát nem tagadom. Logika van ott bőven. Ha szabad az uralkodó társadalomnak magát. Isten és vallás alól emancipálni: szabad a nyomorultaknak is: ha a liberalizmus az Istent kitette az erkölcs portájából, hogy szabadon üzérkedjék s megtartsa uralmát: szabad-e szabadsággal élni még inkább másnak, aki nyomorult. A társadalmi morált a liberalizmus megmérgezte! Minek legyen egy mérgezett társadalom, mely minket nyúz és nyom? Vagy segítsünk rajta kereszténység által, s ezt mi mondjuk, – de a liberálisok nem akarják – vagy dinamitot neki. Hol van a logika? mondom, hogy nem a liberális túlparton.

    Ezek rettenetes perspektívák, de nem nagyítások. Vagy kereszténység vagy anarchia!

    Menjük át a munka terére! A liberalizmus a munka terén a legkegyetlenebb zsarnokságot, a fehér rabszolgaságot teremtette a tőkének uralma által: – koldussá tette a munkást és mankót adott az iparnak, a korlátlan iparszabadságnak, valósággal pedig a tőke garázdálkodásának monopóliuma által. Erre bővebben ki nem terjeszkedem. Tény, hogy a munkásnak elveszik a bérét, amit a középkorban nem tettek, mert nem voltak liberálisok; éppoly tény, hogy a dologtalan tőke hízik a munkások verejtékén. Ezáltal nagy társadalmi osztályok, az iparos és földmíves osztályokból széles rétegek merülnek el a létért való küzdelemben, s önálló emberekből munkásokká és éhenkórászokká lesznek. Az éhség eszközli a gyomorkorgást, s a gyomorkorgás mennydörgéssé válik a szociális kérdésben, melyből az anarchisták bombái mint megannyi villámok cikáznak ki.

    A liberalizmus alkotja meg a tőke uralmát, tehát ez szüli a szociális revolúciót s az anarchiát.

    A népeket kifosztogató liberalizmus teremti meg az elkeseredett munkásokat, s miután már jó eleve felekezetlen iskoláival, szemtelen újságaival, hitetlenségének fitogtatásával megmérgezte szívüket s kitépte belőlük a vallást, mit akartok? Mit tett ezáltal? Csakhogy kezükbe nem adta a bombát, mondván: nesze, mit habozol, üsd agyon azokat, kik tégedet nyomorultakká tettek!

    Azonban nemcsak az egyes emberek közt, de az államok közt is a mostani állapot nem a jog és az igazság viszonya, hanem a ragadozó állatok állapota. Nincs más biztonssága az államoknak, mint a félelem az erőtől. Melyik állam nem dőlne össze csak egy napig is policáj és rendőrség nélkül? Csak az erő, csak az ököl, csak az állat az emberben, az a vezércsillagzat; vele szemben nyög a gyönge, az elnyomott, mialatt a legmélyebb Isten-feledettség idegeníti el a szűkölködő rétegeket a társadalom birtokos osztályaitól. Az el fojtott és letartott düh azután kitör hihetetlen vadságokban. S mikor a bombák ropognak, mit tesz a művelt társadalom? Keresztet vet magára egy Ravachol, Vaillant, Hendy neve említésénél s a farizeussal mondogatja: hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint ezek. «Csak vessetek magatokra keresztet és siránkozzatok – így ír a berlini <Sozialist> című lap, – de a felelősséget el nem háríthatjátok magatoktól. Csak botránkozzatok, hogy Barcelonában sok ártatlan gyermek és asszony esett a bombamerényletnek áldozatul, de meg ne feledkezzetek róla, hogy a ti társadalmatokban naponkint tömérdek egzisztenciát nyel el a gyalázat s a nyomor örvénye”»

    Így írnak s még inkább így beszélnek és tesznek.

    Végül pedig ott lépked a tudomány! Az anarchiának tudományos alapja is van; ez a tudományos alap a hitetlen liberális tudomány. Főelve: az isteni rend ellen felállítani az emberi rendet: ezáltal lealacsonyítani az embert. «Darwin az embert kellő helyére tette, az ó testvéreinek, az állatoknak élére», így szólt egy híres berlini tanár az ottani akadémiának Darwint tisztelő ülésén, ahol jelen volt a porosz kultuszminiszter is. Ugyanekkor szemére hányták az országgyűlésen a szociáldemokratáknak, hogy ők Isten és a társadalom ellenségei. Bebel megfelelt nekik: Mit hányjátok ti szemeinkre, hogy mi istentelenek és hitetlenek vagyunk és az életet élvezni akarjuk? Igen, akarjuk: de ki tanított minket arra? a ti egyetemeitek. Ott tanultuk, hogy nincs Isten, nincs lélek, nincs örök lét, s mi csak a következtetést vonjuk le s be akarjuk rendezni az életet ezen tanok szerint. Élvezet, ez a ti evangéliumotok; élvezni a világot, ez a ti erkölcsösségtek! vajon csak a tietek? Úgy-e a mienk is? No de mi ki vagyunk zárva az evangélium paradicsomából; hát meg akarjuk nyitni a kaput, melynél a zsandár s a katona őrt áll, a modern kerub! Kicsoda az a zsandár? az is szegény ember, az majd velünk jön. Ti azt mondjátok: ez a mi jogunk, mert mi bennülünk a jogok és javak birtokában. Sebaj, majd kidobunk onnan, mert hiszen mi a jog más, mint erőszakos elnyomás története századokon át.

    Mit akarnak erre felelni? Igazuk van. A liberális társadalomnak, mely az államot az isteni törvény fölé helyezi, – mely a társadalmi morált a Panama árkába temeti, – mely a kizsákmányolás szabadságát hirdeti s a hitetlen tudományt dicsőíti, nincs joga szemrehányásokat tenni az anarchizmusnak; a korhadt fa sem tehet szemrehányást a férges almának, sem az erkölcstelen apa a fthizises, görvélyes gyermeknek.

    Azzal zárom, amivel kezdenem kellett volna. A katolikus elvek, a keresztény hit és élet az a szikla, mely a társadalom forrongó hullámaiban, dúló orkánjában áll rendületlenül. A piszkos hullámtaréjok is csak mossák a szirtet, s nem döntik meg, de elsöprik sokszor azokat, kik a szirten erősen nem állnak s a veszedelemmel kacérkodva, az árba ereszkednek.

    Hű kitartás a szirthez, az egyházhoz, – az egyház látható fejéhez, a püspöki karhoz, a papsághoz; ez legyen a jelszó! Hithű helyeken ez így szokás; a katolikusok megértik a vezért s követik lelkük buzgó pásztorát. Mindig így, mint egy szál, vállvetve álljon száz meg száz, s aliberalizmus szép szóvirágaiért és szép szemeiért ne adja fel senki az elvet, azt az elvet, melynek kegyelméből nemcsak hiszünk, hanem élünk; azt a szent kereszténységet, melynek erejében elkerüljük nemcsak a poklot, hanem a bombákat is, s melynek áldásos oltalma alatt állnak nemcsak oltáraink, hanem házaink is. Éljen a keresztény elv! Félre a liberalizmus bolondgombáival s az anarchizmus bombáival!                                

    

1894

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf