Reményik Sándor: Hymnus
Állok és leeresztem fáradt lantom,
Sok vékony gyermekhang: szférák dala
Oly messziről, olyan nem földi hangon
Énekel… Ez itt egy iskola.
Zárt ablakok… Meszelt fehér falak,
Állok és egész valóm remeg,
Nem hallgattam e dalt ily álmatag,
Ha énekelték zúgó tömegek.
E dalra port hintett a hétköznap
És ünneplőjét sár fecskendte végig,
Hozzá nyúlt minden hamis hitű pap,
De lelke szűz maradt, s most száll az égig.
Mennék. A szívem úgy vibrál, remeg –
És mégis, mint egy kőszent állok itten,
Belülről zeng a dal: »Isten álld meg!«
S én gondolom: Ó, hogy megvert az Isten!
1918. dec. 18.