Vajda János: A végrendelet

A főuri kör diszépületén
Zászló bejelent nagy gyászt feketén:
Hogy sírhat a nemzet, mert ime holt,
Ki köztük a jobbak egyike volt.

A nagy ur után se kicsi, se nagy.
Vajh ennyi vagyont ugyan kire hagy?
Bizonnyal urává teszi e hont,
Hiszen ő a jobbak egyike volt.

Előveszik a végrendeletét.
Szabályszerü az, rá ütve pecsét.
Sugallta nyugodt órán hideg ész,
Tanuk előtt. Csak két sor az egész.

Forgatja a jegyző a levelet.
Nem volna egyéb? az nem lehet!
Fürkészi papirját ablakon át.
De többet ugyan nagyitón se lát.

Viz Zoltán: Don Bosco titka

Honnan meríté hős erényét
A nagy szent, nagy gyermek-barát?
A szent Szívből vevé tüzét ő,
Szerelme fénylő sugarát.

Jézusnak áldott, szent Szívében
Minden jó dús forrása van
S ki onnan tud buzgón merítni,
Tud boldogítni boldogan.

S a gazdag kincsből adva
Magának is csak több leszen;
Innen csodás sok alkotása
Bosco művének idelenn

Most onnan nézi menny-honából,
Nyugodva a szent Szív felett.
Nagy, szent szerelme mennyi jónak,
Áldásnak dús forrása lett.

Akarsz sok jót itt végbevinni?
A szent Szívből merítsd tüzed.
Mint Bosco, célod és jutalmad
Te is majd bizton megleled.

Weöres Sándor: Zsoltár részletek Szenczi Molnár Albert versformáiban

        A 37. zsoltárból

Ne boszonkodjál az hitetlenekre,
S ne irigykedjél a gonosztevőkre:

Mint sarjú hirtelen kivágattatnak,
És mint a zöldellő fű elszáradnak.

Bízzál az Úrban és jót cselekedjél,
Lakozz e földön s az hit által éljél.

        A 39. zsoltárból

Elvégezém én szívemben,
        Megőrizem utamat,
Ne vétkeznék én nyelvemben,
        Zabolázván ajkamat,
                Amíg az hitetlen
                Jár kél én előttem.

Megnémulék veszteglésben,
        A jót is elhallgatám,
Mikor az én betegségem
        Nevekednék én reám.
                  Mégis gerjedezve
                  Szólalok elvégre…

Weöres Sándor: Merülő Saturnus

/T. S. Eliot emlékének/

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,
nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.
Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt
deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta -- bolond! --
és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő
végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,
hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,
minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe
a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.

Így állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.
Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj
nagyszerűség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot
kitúrja -- bánjam-e? -- már nem hivatásom,
agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant
szaporulatból, a kapart anyaméhből, falánk
bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,

Bartos Róza levele – Vajda Jánosnak

[1880]
Nagy ember, édes költőm!

Miután ott voltam, nem volt maradásom otthon, kellett, hogy egyedül legyek. A bácsimhoz utaztam vidékre. DE felejteni nem tudom, most már nem lehet. Érzem, hogy otthon nem maradhatok. Valahova el kell mennem.
                                  A sírig imádó, kezét csókoló
                                                              Róza

A gyufa elterjedése előtt használt tűzcsiholó eszközök és ezzel összefüggő nyelvemlékeink az 1900-as évek elejéig

Az Udvarhely megyei Siklódon így készül a tapló: a jól fejlett taplógombát fejszével leütik, porhanyós belit kitisztítják, s otthon száradni teszik. Ha teljesen kiszáradt, bottal puhára verik, azután főzik. Cserépfazékba egy lapát hammut tesznek, erre egy sor nagyobb darabra tördelt taplót; megint hamut, megint taplót több rétegben; erre annyi vizet töltenek, amennyit magába vesz, s azon felül is, hogy a színe víz legyen. Tűzhöz teszik s addig főzik, ammíg jó féforrott. Némelyek sokáig főzik, de tapasztalat szerint ez nem jó, mert annyi hamuzsírt vesz magába, hogy nedves időben megereszkëdik. Ha kihűlt, a taplót kiszedik, megszárítják, fejszefokkal puhára verik; ettől a hamu is kiszáll belőle. – A taplóhoz való kovát boltban vették, amíg kapható volt, az acélt inkább a kováccsal csináltatták. Ma a székelyek közt – a gyufán kívül, amely állami monopólium – minden gyújtószerszám tilos. De azért az acél-kova-tapló még él s acélok is készülnek. Az itt bemutatott két acél egyikét cigánykovács, másikát a helybeli zsidókovács csinálta 1931-ben. –  Megemlítjük, hogy azelőtt egy emberöltővel a 12-14 éves gyerekek lájbizsebében is benne volt a tűzi szerszám, mert szinte mindenik pipázott, mint ahogy a faluba is járt, tudniillik a hasonló korú leányokhoz.

Bálint Sándor: Liturgia és néphagyomány

A magyar népkultúra jellegét, összetételét nagy vonásokban már ismerjük. Alaprétege nyilvánvalóan még pogánykori hagyaték: keleti nomád kultúrák magyar fejleménye. A pogány magyarság vallását a lélekhit, animizmus jellemezte, amely a vallásfejlődésnek már magasabb fokát képviselte és így bizonyos értelemben képessé, fogékonnyá tette a kereszténység befogadására is. Maga a románkori kereszténység a népvándorlás népeinek megtérítésével a türelemnek, mértéktartásnak, megértésnek olyan bölcs készségére tett szert, hogy a magyarságot aránylag könnyen meg tudta nyerni Jézusnak.

    Amikor Szent István népe 1000 táján megkeresztelkedett, az Egyház liturgiarendszere már meglehetősen kialakult, ennélfogva nagyjából a már meglévő kultikus keretekbe illeszkedtünk bele. A keresztvízzel a magyarság belépett az európai keresztény közösség életébe, a középkor szakrális világába, liturgikus kultúrájába is. A fiatal magyar kereszténységre a clunyi reform nyomán újjászülető bencés kultúra volt legmaradandóbb hatással. A középkori magyar liturgiának legértékesebb emléke, a Pray-kódex és a nemrégen fölfedezett Szelepchényi-kódex francia bencés ihletést árul el, tehát a legrégibb és legjelentősebb liturgikus szálak Franciaországhoz fűznek bennünket. Bár a koraközépkori magyar liturgia édes gyermeke a francia bencés liturgiának, nem hiányoznak az autochton magyar liturgikus kezdeményezések sem.

Palotay Gertrúd: Palóc olajütő

A Palócságban olajat tökmagból vagy kendermagból „sotúlnak”. A tökmagot a kemence tetején héjában megszárítják, azután famozsárban megtörik. Egy-egy háznál oly nagy mennyiségű tökmag gyűlik össze, hogy 6-8 mozsarat kölcsönkérnek s ennyiben törnek egyszerre. Az így kapott tökmaglisztet az asszonyok a „sotú”-ba viszik (azaz az olajfűtőhöz), itt egy teknőben vízzel „meghántják”, kézzel „összegomolygatják”, majd „szétdörzsölik”. Ez a pép a „töklángja”, melyet „rézkatlanba” (vörösréz bográcsba) öntenek s ezt ráhelyezik a külön e célra készült „pörzsölőkemencé”-re. Ez a köralakú, elül tüzelőnyílással ellátott, kb. félméter magas sárfal, melyből a füst hátul kürtőn távozik. Felül nyitott, s erre a nyílásra illesztik a „katlan”-t. Alatta tüzet raknak s a sotú tulajdonosa pirítja, folyton kavargatva a pépet. Ez nagy figyelmet és hozzáértést igénylő művelet, főleg annak megítélése miatt, hogy mikor pirult meg eléggé a pép. Ha megpirult, még forrón vászonzacskóba öntik és belehelyezik a sotú préselőüregébe. Alája azonban előbb két kötéldarabot helyeznek, keresztben, s négy kinyúló végénél fogva húzzák majd ki réselés után a zacskót.

Tömörkény István: János mint szerencsés nyerő

S. szegedi honvédkapitánynak meg van az a szerencsés tulajdonsága, hogy delejes nézéssel, kézcsukló fogással s egyéb spiritiszta praktikával médiummá tudja tenni bármelyik honpolgártársunkat. A delejezett aztán képes mindenféle lehetetlen dolgok véghezvitelére: öt kártya közül kihúzza a hatodikat; megmondja, hogy mikor lesz végig aszfaltozva a Kárász utca; hány pipa dohányt szívott ki már Beck Pista; miért nincs az ember lábszárcsontja hátul, s nem elöl, amikor szükségképp nem üthetné bele az asztallábba, s végezetül mond teljes bizonyos lutriszámokat, amelyekkel rengeteg vagyonokat lehet nyerni.

    Csütörtökön este éppen ilyen delejes előadás folyt egyik belvárosi vendéglő törzsasztalánál, s a bájos médium csalhatatlan lutriszámokkal örvendeztette meg a hallgatóságot.

    Az volt a kérdés, hogy melyik számok nyernek a legközelebbi temesvári húzáson.

Adonyi Nagy Mária: Karácsony

 *
* *

Hó nélkül jászoltalanul
feketével fényesedve
nem tudok se jót se rosszat
ki ma este eljöhetne
     
Lila ég a szemem körül
sáros hold a talpam alatt
Már hányadszor született meg
ugyanazon pásztoroknak?
 
Nevetésbe fúl a kántálás
de jámboran harangoznak
Ki gondol itt nagypéntekre?
Savanyított káposztaszag:

Karácsony

Agyagfalvi Hegyi István: A trianoni karácsonyfa

Fiacskám, tudom, megcsalódtál:
azt hitted, nagyobb lesz a fád!
Tetőig érő, fényben égő,
amilyenről már oly sokat mesélt
a te apád…

Tudom, azt hitted: lesz hintalovad
és lesz várad és sok-sok katonád!
És körvasutad, hogy utazzanak
zöld fák között, zörgő pléh-hidakon
s alagutakon át…

Apádnak volt, – neked már nincs, fiam!
Látod, látod: ez itt a Trianon!
Neked az angyal ruhát hoz s cipőt,
neked már nem jut játékos öröm,
szegény kis magyarom!

Lendvai István: Könyörgés Betlehembe

Én Jézusom, fehérruhás kis Jézusom,
Te minden gyermeké vagy, én tudom,
s a Te boldogságos éjszakádon
öröm daloljon e kerek világon,
de légy ma részrehajló, légy egy kicsinyt
pártoskodó is – az égi csinyt
Atyád majd megbocsátja Teneked –
szeresd legjobban a magyar gyereket.

Ládd, Jézusom, oly gyermek e nép!
Az apja is mind, dalolva lép
eke nyomába vagy éji sírba,
s tékozlóan, sebgyötörten, sírva
oly tiszta, oly bolond és fehér,
bánata bizony szebb angyalt megér,
szebb angyalt, ezüstebb csengetyűt
s képeskönyvbe is aranyabb betűt.

Nadányi Zoltán: Betlehemesek

Már várjuk őket, ahogy besötétül.
Karácson el nem múlhatik enélkül.

És kezdik is már gyenge cérnahanggal,
fújják, fújják az ablakunk alatt
a betlehemes dalt: „Mennyből az angyal…”
Megostromolják a vén házfalat.

Látatlanul is rájukismerek:
ez Vince, a kis tehenészgyerek,
az meg Virág, az a vékonyka szoprán,
a szomszédék kislánya, libapásztor,
az a rekedt hang, az meg a kis Orbán,
almalopáson kaptuk rajta párszor.

Rónay György: Betlehem

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták.

Sértő Kálmán: Az én karácsonyom

Kék fényű, halk téli estében
Az angyalkincstár pénze hull,
Vállon vereget a puha hó,
A két szemem könnybe borul.
Karácsony van, úgy veszem észre,
Túl fényesek az ablakok,
Míg én a bankok árnyékában
Fillértelenül ballagok.

Az én karácsonyfám ott fent van
Messze a szélverte hegyen,
Hol keserű jégcsapcukraim
Zörrennek össze estelen.
Nékem árvának a Természet
Díszített ma ünnepi fát,
Szívemben nagy bánat ver fészket,
Amint járom az éjszakát.

Gabányi Árpád: Aba Sámuel

Jöszte én nemzetem, leventék, vitézek,
Mindnyájan, akiket jó magyarnak nézek,
S valamint a gyermek, kiből férfiú lett,
S bánja, mit a gondos szülő ellen vétett,
Nagy sor évek után sírját fölkeresve,
Bocsánatot kér a rögtől térdre esve, –
Te úr te paraszt, földünk műves népe,
Vándoroljunk a Múlt nagy cinteremjébe.

Egy beomlott sírhoz vezetlek titeket;
Gyöp sem veri hantját, fejfáját sem leled,
Hírét is megvette a hazugság szája,
S ezredéves balhit nehezedik rája.
Pedig fölkent ura volt ám a magyarnak,
Kit az elátkozott göröngyök takarnak,
Királya a szegény, leigázott népnek,
Melyet, mint farkasok marcangolva téptek
Jövevény bitangok, tolvaj álbarátok,
Kiknek emléke is reám örök átok.
A szűkölködőnek alamizsnát osztott,
Keblére ölelte a derék parasztot;
Darócban is látta az ő embertársát
S a szívben kereste az Isten képmását.
Apául tisztelték ifjak és vének,
Apa volt, igazi apja nemzetének.

Karg Magnus plébános, honvédhuszár őrnagy

Született Torontál vármegyében, a Török-Kanizsán 1812-ben. Gimnáziumi tanulmányait Szegeden, a teológiait Temesvárott végezte, és 1836-ban Lonnovics püspök áldozópappá szentelte. 1842-ben az utolsó oránai perjel szárcsai plébánosnak kinevezte. E szerény plébánián találta őt a szabadságharc küzdelme. A szívvel- lélekkel hazájáért lángoló plébános örömmel sietett a megtámadott haza és a szabadság védelmére, miért is önként a „Lehel huszárok” köze lépett s az egész szabadságharcot végig küzdötte. Hogy mint katona is becsülettel és vitézül megállta helyét, fényesen igazolja az, hogy őrnagyi rangra emeltetett. Görgey rút árulása és szégyenletes kapitulációja után őt is elfogták. Temesvárott a kazamatákba zárták, de Csávossy Ignácz földbirtokos és Srott. József utolsó oránai [vranai] perjel közbenjárására kiszabadult s ismét elnyerte előbbi plébániáját, ahol ismeretlen időpontban meg is halt.

Feleki Sándor: Ki tudja, hol?

Hány aggódó szív kérdi ezt,
Kit éjjel éber gond ijeszt:
Ki tudja, merre kóborol?
Ki tudja, hol!?

Hány anya lelke megremeg,
A messze révedő szemek
Fürkésznek s könny patakja foly:
Ki tudja, hol!?

Fiáról nincs hír. Merre lett?
Töpreng s nincs rája felelet.
Künt csak a síró szél dalol:
Ki tudja, hol!?

Gács Demeter: Vártán

Jaj, be’ kék az éjjel,
Jaj, be’ sok a csillag…
Künn állok a vártán,
Csöndes szóval hívlak…

Vajjon most mit álmodsz?

Ilyenkor, ilyenkor
Szép állni a vártán.
Olyan kék az éjjel,
Csillag csillag hátán…

Vajjon rólam álmodsz?

Mennyi, mennyi csillag,
Mennyi, mennyi kékség…
Mennyi, mennyi nagy csönd,
Mennyi, mennyi szépség…

Gyóni Géza: Írják a történelmet

Írják a történelmet,
Száz arany penna serceg,
ha ütközetet vívott
Nyikolajevics herceg.

Halottat megszámlálnak,
Ezeret, ötvenezret,
S írják: A nap hőse             
Nyikolajevics herceg.

Combon lőtt muszka jajgat:
- Engem a varjú esz meg…
Mi lest hét porontyommal,
Nyikolajevics herceg?

Czifra József: Hadifogoly kesergő

      /Enghien-Edingen, 1945 telén/

Csak egy ebédre küldjétek el őket,
Kint a dróton kívül vidáman élőket,
Egy fogoly ebédre!
A bigyó rendszerint lötyög, mint a „wasser”,
Mikor ránéz, szinte megborzad az ember.
Hámozatlan krumpli három szem, ha akad,
S a jó habarás, mint a csiriz ragad.

Csak egy jó ebédre küldjétek el őket,
A rengő pocakot, tokát viselőket,
Egy fogoly ebédre!
Reszkető kezekkel, kidülledő szemmel,
Éhező kutyaként, úgy zabál az ember.
Mintha ennél jobbat sohse evett volna,
Pedig csak utána korog még a gyomra!

Perédy György: Őrszem a dombtetőn

Szervecs partján fakereszt áll
Alatta egy baka sétál
Baka sétál.
Fakereszten Krisztus teste
Szögekkel van kifeszítve
Megfeszítve.

- Látod, Uram, posztot állok
És három árvámhoz szállok
Haza szállok.
- Kezem véres, szívem véres
Bizony Uram, szenvedés ez
Szenvedés ez.
- Tövises út, amit járok…
Hát te, Uram, mit csinálsz most,
Mit csinálsz most?

Vámossy József: Reggeltől estig fáradunk…

Reggeltől estig fáradunk,
a munka a mi nagy várunk.
Panaszra nem áll a szánk:
Mi inkább mindent megteszünk,
csak ki nem megyünk!
Mi vagyunk a szakértők,
akik mindent ismerünk,
a sok-sok bajt elszenvedők,
vajon ezért mit nyerünk?
De mi inkább mindent megteszünk,
csak ki nem megyünk!
Vöröskeresztnek gyűjtenek:
gatyát-kapcát adunk,
cigarettához hüvelyt,
fehérneműből meleget.
Mi inkább mindent megteszünk,
csak ki nem megyünk!

Berde Mária: Az én apám

         – Erdélynek –

Az én apám tudott jól franciául
A Bázelben németeknek prédikált.
De mikor elment Szolnokdobokába,
Román szótárt vett és grammatikát.

Öt nem volt ott a nyájban pásztor,
És sok magyar feledte már szavát –
Kallódó lelkükért apám a kátét
Románra fordította át.

Zsidók is éltek ott, Buzgók s szegények.
S az én apám zsidóul is tudott.
S jöttek hozzája nagyszakállú vének:
Hallgatni az ótestamentumot.

Mint gyermekek ülték körül apámat,
Bár harmincéves hogyha volt csupán,
És olvasott és magyarázott nékik
A Szentírásból az apám.

Vályi Nagy Géza: Harmadik temetés

Kassai dóm körül sürgés-forgás támad.
Tűnnek-tünedeznek lomha éji árnyak.
Csillagmiriádok fénye messze lángol,
S tündéri pompában ébredez a tábor.

Trombiták rivallnak… rézdobok peregnek:
Hangos hírhordozói érkező seregnek.
Ragyogó sörényű paripák robognak,
Paszomántos csákók forgói lobognak.
Megdobban a föld is… Kardok éle villan.
Nyusztos kacsagányok prémje meg megcsillan.
Bánatos borongás rezdül át az erdőn,
Tárogató hangja sír, zokog kesergőn.

Szellemhadak jönnek komoran-kevélyen.
Büszke kuruc-király poroszkál az élen…
Balról Bezerédi… jobb felől Bercsényi,
S azután sorjában leghívebb vitézi:
Pekry, Bornemissza, Béri-Balog Ádám
Látogatnak vissza hódos mének hátán.

vitéz Somogyvári Gyula: Sopron segíts!

Álmomból sokszor, sokszor fölriaszt
egy nagy kiáltás, hörgő siralom,
mikor  a szél mint dúló martalóc
végigszáguld az őszi avaron.
Mikor alszik az élet és vilgá
és becsukódnak mind az ablakok,
én egyre hallom szélzúgáson át:
valahol messze valaki zokog.

És csitítgatom rémült szívemet.
„Csak csitt… hiszen a szél zúgása volt!”
De mikor már-ár újra szendereg,
egyszer csak újból fájva felsikolt
az éji hang, százszoros éji hang,
fülembe zúg, mint félrevert harang:
„Sopron segíts!”

Nagy László: Karácsony, fekete glória

Léleknek nem hozol békét
ó busa isteni angyal!
Vér-illatos a karácsonyfa,
                  – glória –
aggatva iszonyattal.

Foszforos tüzek emléke
perzsel, mint új pokolkör,
forog a város lángrózsában,
                  – glória –
csillagszóró ha fröcsköl.

Csillagig növő halálfa,
ragyognak vér-zománcos
gömbjeid – szemem fájva zendül
                  – glória –
a holtak homlokához!

Rakovszky József: A rab éneke

Szabadság! Rólad énekelni
legszentebb ihletem,
kergetni felhőnyájakat
szép mennyeden.
Nyergelni villám-ménesednek
szikrázó, vad lovát
s vágtatni tenger csillagon
tovább, tovább!

A képzeletnek könnyű szárnya
egyetlen vigaszom,
hisz a tyrannus börtönét
oly rég lakom.
Nincs zöld mező, sem árnyas erdő,
mely lényem rejtené,
csak tört szívem üzen, ragyog
az ég felé.

Tóth Bálint: Reggel a hóhér

Reggel a hóhér mértéket vett rólad,
aztán káromkodott, hogy tévedett,
s felakasztotta a szomszéd zárkából
a fiút, akit tegnap este hoztak,
ki egész éjjel üvöltött, dörömbölt,
hogy élni akar, priccsét leokádta,
s végül elájult, egy vödör vizet
loccsantottak rá, hogy magához térjen,
úgy vonszolták ki az akasztófához,
félaléltan nem vitték lábai,
csend, csak rúgások puffanása hallott.

Az őrszobában már serceg a zsír’
a főtörzs most reggeléjét süti:
fokhagymás hús. A hullaszállító
hangját hallod, a vaskaput kinyitják.
Kilesel. Elment. Este vasbavernek.

Mártonvölgyi László: Elfelejtett sírhant…

    Tisztelt Olvasó! Az írás megszületése óta [1941.] eltelt hetvenöt év alatt számtalan szerző foglalkozott József Attila tragikus halálával. A szocializmus évtizedeiben persze lelkesen pártolták ideológiai okokból, hogy a tehetséges költő a Horthy- rendszer reménytelensége miatt érzett elkeseredésében végzett önmagával. Ezzel szemben tény, hogy József Attila igencsak messze állt a kommunista ideológia fertőzésétől. Csupán külső rokonszenvezőként támogatja később az illegális KMP munkáját, inkább szörnyű anyagi helyzete és betegsége miatt sodródott a lumpenproletárok közé. Ezt olyan versei is bizonyítják, mint „A Szent Jobb ünnepén, Pünkösd előtt, Szerelmes keserű hazafiság,” Trianont tagadó, elitélő verseiről, „Nem, nem, soha; Bús magyar éneke; Pogányos hitvallás magyarul,” nem is beszélve. Örökös tiszteletbeli főszerkesztőnk, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Előőrs című hetilapja adott teret és lehetőséget az eszmélő és forradalmi hevületű jobboldali-hazafias-fajvédő szellemű író-költő fiatalságnak, így ő ad fórumot anno József Attilának is. Kéri Edit 2008-ban megjelent könyve, [Hogyan történt József Attila halála?] mely részletiben József Attila halálának hiteles körülményeit igyekszik feltárni, gyökeresen tagadja az öngyilkosság tényét. Kérem, hogy ezeknek a tényeknek a figyelembevételével olvassák, ezt az egyébként szerintem igen figyelemre méltó írást.

-cspb-