Wass Albert: Olyan jó volna messze menni

Egy őszi estén útra kelni,
elűzni minden kósza álmot
szivárvány-fátylat, délibábot…
Olyan jó volna messze menni.

Ha majd szívem a csendbe döbbent,
nem várni több találkozóra,
mosolytalanra, búcsúzóra…
Jobb volna úgy: nem sírni többet.

Az árvaságot elfeledni,
eltemetni egy tarka álmot
fájdalmakat, szomorúságot…
Jobb volna úgy: ne tudja senki.

Egy alkonyatban útra kelni,
magammal vinni minden szépet:
szerelmes szókat, halk emléket…
Olyan jó volna messze menni…

Zilahy Lajos: Kárpáti falvak

   – Jászai Mari prológusa –

Mesék születnek, reng a mesebölcső –
Mesét szeretnék mondani tinéktek.
Volt egyszer, hol nem – voltak, már csak voltak,
Kis csöndes falvak, árvák és szegények.
Falvak… Ott éltek lenn a völgy ölén,
Tornyuk fehér volt és a lágy harangszó
Hajnali órán Istenhez zenélt.
Pásztorok éltek benne – messzehangzó
Havasi kürt dalolt a bérc felett,
Pásztorok voltak, bárányt legeltettek,
Ilyennek festi meg a képzelet
A mesebeli boldogság tanyáját.
Volt egy kis házuk. Nem volt egyebük.
Kemence benne, asztal, nyoszolya
S a gerendákon szentkép mindenütt.
De hallgassátok csak a bús mesét:
– Egyszer egy nyirkos, őszi éjszakán
Ágyúk viharja zúgott fel a völgyből
És dübörgött az alvó hegy falán.
Fekete jajjal ordított a völgy…

szozattovabbacikkhez

Bugi Nagy-Mihály Erzsébet levele – férjének Rákóczy Lászlónak

A férj a történelmünkben nagy szerepet játszó család tagja, gróf, sárosi főispán, I. Rákóczy György erdélyi fejedelem unokaöccse. 1664. május 17-én, a török ellen hadakozva, Váradnál elesett. Feleségét Nagymihályi Bánffy Erzsébet néven is emelítik.

 

1659

    Szolgálatomat ajánlom kigyelmednek édöském, Isten minden jókkal áldja most kigyelmedet, szívből kívánom.

    Kigyelmed levelét édöském ma kétrendbeli vettem, ím a doktor orvosságot küldött kigyelmednek, itt édöském valóban félnek a németektől. Klastromban megírtam, hogy jó helyet tisztítsanak és készítsenek a marháknak, nem tudom édöském, hogyha Sei viszi is, megmaradhat-e a marha, a Sándor árváját talán, ha kigyelmed akarná édöském el kellene hozatni, hogy valaki belé ne kapna; amely farkasbőrt kigyelmed írja, hogy megvigyem még ma végire megyek és megveszem; lenmagot nem kaphatok itt, noha eleget kerestetem, kásztroni udvarbírónak is írtam felőle, hogy keressen és küldjön Sziviszre, de Sárost nem jó vetni, ott meg nem terem jól. Magam állapotáról írhatom kigyelmednek, hogy Istennek hála valamelyest jobban kezdek lenni, noha ugyan érzöm néha változásomat; a gyermeken nagy hurut vagyon, az éjjel keveset aludt miatta, de Istennek hála, fenn vagyon, játszik, kigyelmednek szolgálatit ajánlja, a sárga violát édöském csak szépen meg kell tisztítani és jó erős óborban megáztatni, és úgy bekötni jól, s úgy tartsák, míg hazamegyek; hagyja meg kigyelmed édöském Demjén Mártonnénak, tudja ő minemű füveket szoktam áztatni, most is áztasson, csakhogy jó erős óbort keressen, abban áztassa, jegyzését ím küldtem, mit kell áztatni.

szozattovabbacikkhez

Szendrey Ákos: Közvetítők szerepe a házasságkötésben*

A jövendőbeli élettárs megválasztásába – különösen régen, de sok helyen ma is – kevés beleszólásuk volt a fiataloknak1. A szülők határozták el a házasságot s a fiatalok gyakran a leánynézőn találkoztak először. t a régi felsőbb rétegeknél2, s így van ez a népnél is. Magát a tevékenységet Bényben3 és Hont megyében4 gyentölésnek nevezik. Sárközben5, Balaton mellékén6, Csallóközön7, Kiskunhalason8 susogóba, Balaton mellékén9, s Dunántúl10 kullogóba mennek az öregasszonyok. A közvetítő leginkább asszony, néhol férfi. Elnevezése az ország különböző részében más és más. Dunántúl kullogó11, csoszogó12, szörző13, köszköpü14, pokolpemét15, a Palócságban az említett csoszogón kívül cődörasszony16, a matyóknál tudató asszony17, Hajduságban gyalogszarka vagy gyalgsátán18, Hajdunánáson kommendáló asszony19, Hódmezővásárhelyen pemetasszony, másutt követasszony20, Kecskeméten susogó21, az alföldi magyarságnál gügyü22, Erdélyben nanás23; férfiközvetítő a nanáson kívül Bakonyalján a szemiéttipruó24, Hódmezővásárhelyen a kérő25, Sándorfalván a gügyü lehet asszony vagy férfi26.

A közvetítő az általános megjelöléseken kívül (öregasszony, nénémasszony, stb.) Lendva vidékén a legénynek valamelyik nőrokona vagy jóismerőse27, a vasmegyei Hegyháton idősebb közeli nőrokon28, palócoknál az anya legidősebb menye és nászasszonya29, a Bikkalji palócoknál az apa, maga a komával, komaasszonnyal megy puhatolózni30.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: A kintorna és Galiba Ádám

Mióta a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter a csöndes vidékre rászabadította fővárosból száműzött kintornásokat, úgy okoskodván, hogy elsőrangú kultúrmissziót teljesítenek, nem esett meg olyan kalandos dolog, mint amilyenben része volt Galiba Ádám tanyai polgártársunknak.

Galiba Ádám, legnemesebb politikai jogainak gyakorlását az adóhivatalban nagy nehezen elvégezvén, egy köszörülő vétele által akarta ezen tényt emlékezetessé tenni. Azokkal a vadonatúj két filléresekkel, melyeket ott visszakapott, megáll a vaskereskedés előtt. Istrángot vet, mint értelmes emberhez illik, s miután már kívülről látja a boltban azt, amit venni akar, a kocsin marad, és kísérleteket tesz az alkuba bocsájtkozás irányában.

A szemfüles kereskedő rögtön ott terem a kocsi mellett, és teljes ékesszólásával igyekszik Galibát ügyének megnyerni. De csakhamar föladja helyzetét, mert hát a szóban forgó kőnél jóval keményebb Galiba Ádám feje, aki világért sem ígérne többet két új krajcárokkal, vagy ha úgy tetszik, négy legújabb fillérekkel.

Makacsságában türelmesen megmarad, és a gyöplűt, melyet hol szorosabban fog, hol elenged, most kézben tartja, hanyag mozdulattal. Ez nyilvánvaló jel arra nézve, hogy üzenetet vár. Ámde a kereskedő már előbb visszahúzódott szerszámai közé, melyek most igen kelendőek így aratáskor. Az aratás ugyanis a vaskereskedőnek a szüretje.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Menyhei farsangi talalaljkázás és domaházi ijesztőjárás

Előszó Volly István: „Népi leányjátékok” című könyvéhez

Add a kezed, gyere velem! Elvezetlek a népi játékok világába, – a magyar milliók közé. Egy évtizede járok ezen az úton, a vezetésem vedd jó szívvel.

Ünnepről-ünnepre, faluról-falura vándorolunk.

Ünnepet, ünnepi népi játékot többet találunk a télben, kevesebbet a nyárban. Az őszi-téli idő játékaival kezdünk, és a tavasz-nyáriak felé haladunk. Az igazi nyárban a magyar földön elfogy a népi játék és az ünneplő ruha, csak a veríték marad, a munka. Gyűjteményünknek itt volna vége.

De – hogy ne legyen ünneptelen a vég, – utoljára balladát táncolunk és lakodalmas táncot! Kislány, mi akkor búcsúzunk, amikor a menyasszonyi koszorú övezi a fejed!…

A búcsú akkor sem jelent elválást.

Szedjétek kislányok jól az eszetekbe, hogy a népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és a viselet legszebb együttese! Ha megismertétek, adjátok tovább a kis magyaroknak! Mert az édes anyanyelvet, a szép dalolást, a mutatós mozdulatokat, a csinos viseletet az édesanyák tanítják a legszebben…

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Pálnapkor

Itt van a tél, a hideg tél
Közepe,
Zúgolódik az idő kinn
Ízibe.

Zúgolódjék! egyéb dolga
Nincs neki;
Úgy akarja, hagyjuk kedvét
Tölteni.

Hisz nekünk ez úgysem árthat,
Igaz-e?
Meg nem fázunk - jó meleg van
Idebe.

A kandallón pattog a fa,
Ég a tűz,
S a kulacsnak kotyogása
Fagyot űz.

Hát a csók piros menyecskék
Ajakán?
Az hevíti ám az embert
Igazán.

Háborogj hát, istenadta
Ideje!
Föl sem vesszük... víg barátim,
Igaz-e?

Kecskemét, 1843. január 25.

Váradi Antal: Hun utódokból

            Rege az Isten kardjáról
            /Énekli a táltos Attila lakodalmán/

Rögbe rejtett Isten kardja, régi rege róla,
Hegedősök dali nyelve kiről annyit szóla.

Régesrégen, századéven ott pihent a fegyver,
Várva, várva hős urára; majd csak megjön egyszer.

Hagyta is benn a Hadisten. Addig ki ne nőjön,
Míg királya megtalálja. Akkor majd előjön.

S íme, mint a tenger árja, napkeletről indul
És elönti bárcet, síkot Ural kapuin túl.

Jön a hunok nemzetsége szélszárnyán rohanva.
Útja mentén dőlt országok üszke, vére, hamva.

S azt, kinek vezér nyomában harcra indulának,
Elnevezték minden népek Isten ostorának.

A hadisten hév bosszúja, harc haragja benne.
Mintha nem is ember volna, – sohasem pihenne.

S hogy elére szűz földjére kincses Európának,
Népek hullnak, de helyükbe népek támadának.

Elfoglalná, szertedúlná mint egy agyagvárat –
De a hunok népe lankad, győző karja fáradt.

…S ím egyszerre – honnan? merre? csak az Isten tudja,
Attilához vezet ifjú pásztorember útja.

«Harmatos fű hanton hajló, hamvas, hűvös hátán
Legelésző fehér üszőm sántítani látám.

szozattovabbacikkhez

Tóth András István ferences szerzetes, huszárőrmester

Született Petrovószellón, Bács megyében 1812. évben. 1840-ben a Legszentebb Üdvözítőről címzett Szent Ferencz szerzetesrend segédtársai [laicns] közé vétetett föl, mint kertész; 1844-ben tette le az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. Az egész hazát álható szabadság szelleme az ő szívét is áthatotta, forrongásba hozva annak minden csepp vérét, s így nem állhatván ellent a hazaszeretet sugallta lelkesedésnek, bár ünnepélyes fogadalmat tett, mégis letette a szerzetesi ruhát s 1848-ban valamelyik szabadcsapathoz iratkozott be, és később a gróf Károlyi huszárezredbe lépett és az egész szabadságharcot végig küzdötte. A csatákról, melyekben részt vett, adatok hiányában nem emlékezhetünk meg. — Hogy mennyire tüzes hazafi, s mennyire lelkes híve volt a szabadságharcnak, s mennyire bízott szent ügyünk diadalában, bizonyítja azon cselekedete, hogy Világosnál ő magát meg nem adta, hanem a kapituláció előtt fegyverestől megszökött, s így bujdosott még többed magával jó ideig azon reményben, hogy a magyar hadsereg újra talpra állni, s az ellenséggel győzedelmesen küzdeni, csatázni fog. Fájdalom, hogy nem így történt. Végre minden reményt vesztve a haza ügyének jobbra fordultában, visszatért a szerzetesrend kötelékébe, ahonnan távozott a haza védelmére. — A hetvenes évek közepén bejárta a Szent Földet és meglátogatta Jeruzsálemből Betlehemet, Názáretet és a többi szent helyet; 1888. évi március hó 31-én a szabadkai szerzetházban meghalt 76 éves korában.

Elhallgatott nemzeti tragédiánk: magyarellenes atrocitások Erdélyben az 1848-49-es szabadságharc idején

Sajnálatos módon, az 1945 óta tartó gyakorlatot követve, napjaink iskolai történelemkönyvei, de a történészek is, csak érintőlegesen foglalkoznak az immár 250 éve tartó folyamatos erdélyi magyarellenes román atrocitásokkal. Némiképpen érthetetlenül –vélhetőleg külső, nemzetközi nyomásra – ez a hiányos és eltorzított adatközlés a rendszerváltozás után napjainkig tart. Szerkesztőségünk célja ezzel az összefoglalóval, a tényeket részben ismertető írással az, hogy rávilágítson a trianoni békediktátumot megalapozó előzetes román áskálódásokra, amely sajnálatos módon Erdély oláh megszállása után, valamint a XX. századi végi erdélyi rendszerváltás óta is változatlanul folytatódik.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Tartalék

olajagMár mind elvonultak,
Mind a harcba mentek,
Virágos, szép, bátor,
Zászlós regimentek.

Széles ez országban
Ki is marad hátra?
Az aggódó anya,
A szerelmes mátka.

Gyönge had ez nagyon
Hogy a hazát védje,
De erős imádság
Száll ajkukról égbe.

Türelmes, kitartó,
Erős szívvel várják
A győzelmes babér
S béke olajágát.

                           1915

Dingha Béla: Két levél

                           I.

…Adassék levelem Domokos Andrásnak,
Én hites uramnak, senki se másnak…
…Szívem küldöm benne, messze idegenbe…
Édes hites uram,
Széles Gácsországban, rátalál-e kendre?...

Mióta elvitték, híre se jön kendnek,
Síró fájdalmára gyötrődő lelkemnek…
Él-e, hal-e? Vagy hogy bús rabságban szenved?
Jaj, ettől a sortul,
A radnai Szent Szűz oltalmazza kendet!

…Kétség: a nyoszolyám, a takaróm: bánat.
Számomra az éjben már csillag se’ támad…
Behullatom párnám apró ezüst gyönggyel,
Kenyeremet sózom
Két szememből omló forró, nehéz könnyel…

szozattovabbacikkhez

Sárosi Gyula: A huszár

A huszár név otthon ragadt a huszárra,
Hogy: egy halálának mindig húsz az ára.
A vasas is azért tartja tiszteletben,
Mert hol egy huszár van, húszat lát az egyben.
Ki ha leaprítja már a maga húszát,
Rangosan kipödri szép pörge bajuszát.
Hej! gyöngy is a huszár, ha felül lovára,
De a ló is szebb, ha huszár ül hátára;
Sőt ha paripáját büszkén táncoltatja,
Büszkévé válik még a ló is alatta.
Az idegen népek bámulva hirdetik,
Hogy a magyar huszár lóháton születik,
Ki ha le nem pattan saját jó kedvéből –
Mennykő legyen, a mi kicsapja nyergéből.
Ha vágtat: a villám pironkodva kéri,
Hogy lassabban menjen, mert utol nem éri.
S a szél – midőn lovát jól megsarkantyúzza –
Sírva jár utána – azt hinnéd, hogy nyúzza.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Civilizáció

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb, ha mi csínyt tesz,
Összeül és - helybehagyja.

                                /1877 után/

boruraboru

vitéz Somogyvári Gyula: Lélekszentelés

A szívek és a két karom kitárom
és akik hisznek, azokat megáldom.

Fejét a porból aki felemelte,
töviskoronát ki hittel viselte,

ki Golgotára roskadozva hágott,
de síron túl is föltámadást látott,

ki szenvedett de másokat vigasztalt:
annak neve legyen áldott és magasztalt.

A szívem és a két karom kitárom
és akik hittek, azokat megáldom…

Varró Klára: Üzenet egy tömegsírból

Ünnepre hívó harangok szavával,
Szónoklatokkal, templomi imával,
Hősöknek áldoz ma a nagyvilág.
Az élők virágerdővel borítják
Elesett katonák hősi sírját.
…Az én síromra nem jutott virág.

Hol Gül Babának ezer rózsa termett
És minden jött-ment hitvány idegennek
Télen-nyáron zöldellt a cserfaág,
Horpadt síromon vad csalánok nőnek,
Egy vödör meszet kaptam szemfedőnek,
Az én síromra nem jutott virág.

Véres fejjel, fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban
Ha megjelennék egyszer köztetek
– éjféli órán hazajáró lélek –
Kiről nincs szobor és nincs hősi ének
Hányan mernétek nyújtani kezet?

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Buda 1945. január

Hajlongva jönnek hegyi házamig
a katonák,
van ki letérdel, négykézláb kúszik
a havon át.
Lent ködlő, ősz tengerré válva föl
Pest, a világ,
mögülem bomba és akna fütyül:
a Hármas-hegy húsz ágyúja kiált.

És így a jó. Lépek föl és alá
a balkonon.
Bizton vagyok. Körültem a halál
az oltalom.
Bujdostam s íme várrá vált a házam,
mióta rom.
Kopók, gondolom, most gyertek utánam,
mióta golyó kopog kapumon.

szozattovabbacikkhez

Fónay Jenő: Siralomház

„Atyám! Neked ajánlom
– ha van – lelkemet!”

Négyen kaptak el
Vittek
Végig a Kálvárián…
Aztán letettek.
 
           *

Isten földi oltárának legszélén
valahol a lepellel eltakart szavak
kicsorbult peremén
ahol már nincs utolsó vacsora
kiszáradt torokkal merengek magamban

Ahogy Krisztus tette az utolsó este
a körötte szunnyadó sok-sok tanítványon
Utoljára még végignézek az alvó világon

Kikapcsolt aggyal… jó Édesanyám
mert nem merek Rátok gondolni!

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Varjú-koszorú

Sortüzek döreje szédít,
szív szakad és vakolat,
gyász-szalagok közt az Édes
már megint sírva fakadt.

Fél a fű, a vézna füst is
ijedten legöndörül,
félelem dobog a házban,
a tájban körös-körül.

Fekete bársony-koloncok
örvényét veti az ég,
varjú-koszorú fölöttem,
rajtam hideg veríték.

Tollas Tibor: Ítélet előtt

Rólad álmodom éjszakánként
s még ébren is hallom
lépteidnek furcsa ritmusú dobogását,
akárcsak azon a februári hajnalon
a halálosok ötperces különsétáján,
amin magányosan, rossz mankóddal bicegve,
begörbedt háttal jártad a kört…

Fölötted a fagyos lila ég
s a kispesti gyárak fojtogató füstkarikái,
körötted némán, száz kiszúrt szemével
a Gyűjtőfogház szögletes fala,
alattad a kitaposott, számozatlan óralapnyi
szürkésfekete föld,
s te a holnap bicegő mutatójaként
a ránkmért időt ketyeged nekünk.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Száz szál gyertyát!

Esik eső sűrű cseppje, sötét felhők alatt,
Szomorúan verdesi a ragyás csárda falat.
Tört ablakon süvít a szél, benn egy csonka lámpa,
Meg-meg inog hosszú drótján, füstös már a lángja.

Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe',
A vén csaplárné is alszik, ott a kármentőbe'.
Hej! mert olyan jómadarak, most már nem is járnak,
Mind elpusztult, régen vége a betyárvilágnak.

Ámde mégis ajtó nyílik, lassan belép rajta
Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta.
A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja:
Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra!
A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja:
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát,
Száz itce bort ide az asztalra!

Csokonai Vitéz Mihály: Az éj és a csillagok

Éltemnek fényes hórizonja
    Dűlt borzadó setétességre,
A búk mord éje gyászba vonja,
    Több víg napom nem száll az égre.
        Két szép szemecskék engemet
        Megvígasztalhatnak magok:
        Űzzétek el hát éjemet
        Ti, két halandó csillagok!

csokonaivm

Puszta Sándor: Szent Sebestyén

Megálltam. Immár nem lépek, szent nyomodat követve.
Mint szálfa állok. Egyenes, vad cédrushoz kötözve.

Ne vesd meg, hű szolgád, Szemérmes. Hogy ily esztelen
Előtted lángol. Vérében parázslón. Teljes meztelen.

Kifosztva ujjongok. Ujjongok, Előtted, ruhátlan.
De hulló véremből csurranó, tűzpiros ruhám van!

Zizegő nyilakkal szegezel vérző Tenyeredbe.
Sebestyén zörget, ó Irgalom, ajtódon. Ereszd be!

Vajda János: A végrendelet

A főuri kör diszépületén
Zászló bejelent nagy gyászt feketén:
Hogy sírhat a nemzet, mert ime holt,
Ki köztük a jobbak egyike volt.

A nagy ur után se kicsi, se nagy.
Vajh ennyi vagyont ugyan kire hagy?
Bizonnyal urává teszi e hont,
Hiszen ő a jobbak egyike volt.

Előveszik a végrendeletét.
Szabályszerü az, rá ütve pecsét.
Sugallta nyugodt órán hideg ész,
Tanuk előtt. Csak két sor az egész.

Forgatja a jegyző a levelet.
Nem volna egyéb? az nem lehet!
Fürkészi papirját ablakon át.
De többet ugyan nagyitón se lát.

szozattovabbacikkhez

Viz Zoltán: Don Bosco titka

Honnan meríté hős erényét
A nagy szent, nagy gyermek-barát?
A szent Szívből vevé tüzét ő,
Szerelme fénylő sugarát.

Jézusnak áldott, szent Szívében
Minden jó dús forrása van
S ki onnan tud buzgón merítni,
Tud boldogítni boldogan.

S a gazdag kincsből adva
Magának is csak több leszen;
Innen csodás sok alkotása
Bosco művének idelenn

Most onnan nézi menny-honából,
Nyugodva a szent Szív felett.
Nagy, szent szerelme mennyi jónak,
Áldásnak dús forrása lett.

Akarsz sok jót itt végbevinni?
A szent Szívből merítsd tüzed.
Mint Bosco, célod és jutalmad
Te is majd bizton megleled.

Weöres Sándor: Zsoltár részletek Szenczi Molnár Albert versformáiban

        A 37. zsoltárból

Ne boszonkodjál az hitetlenekre,
S ne irigykedjél a gonosztevőkre:

Mint sarjú hirtelen kivágattatnak,
És mint a zöldellő fű elszáradnak.

Bízzál az Úrban és jót cselekedjél,
Lakozz e földön s az hit által éljél.


        A 39. zsoltárból

Elvégezém én szívemben,
        Megőrizem utamat,
Ne vétkeznék én nyelvemben,
        Zabolázván ajkamat,
                Amíg az hitetlen
                Jár kél én előttem.

Megnémulék veszteglésben,
        A jót is elhallgatám,
Mikor az én betegségem
        Nevekednék én reám.
                  Mégis gerjedezve
                  Szólalok elvégre…

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Merülő Saturnus

/T. S. Eliot emlékének/

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,
nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.
Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt
deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta -- bolond! --
és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő
végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,
hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,
minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe
a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.

Így állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.
Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj
nagyszerűség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot
kitúrja -- bánjam-e? -- már nem hivatásom,
agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant
szaporulatból, a kapart anyaméhből, falánk
bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,

szozattovabbacikkhez

Bartos Róza levele – Vajda Jánosnak

bartosroza

[1880]
Nagy ember, édes költőm!

Miután ott voltam, nem volt maradásom otthon, kellett, hogy egyedül legyek. A bácsimhoz utaztam vidékre. DE felejteni nem tudom, most már nem lehet. Érzem, hogy otthon nem maradhatok. Valahova el kell mennem.
                                  A sírig imádó, kezét csókoló
                                                              Róza

A gyufa elterjedése előtt használt tűzcsiholó eszközök és ezzel összefüggő nyelvemlékeink az 1900-as évek elejéig

Az Udvarhely megyei Siklódon így készül a tapló: a jól fejlett taplógombát fejszével leütik, porhanyós belit kitisztítják, s otthon száradni teszik. Ha teljesen kiszáradt, bottal puhára verik, azután főzik. Cserépfazékba egy lapát hammut tesznek, erre egy sor nagyobb darabra tördelt taplót; megint hamut, megint taplót több rétegben; erre annyi vizet töltenek, amennyit magába vesz, s azon felül is, hogy a színe víz legyen. Tűzhöz teszik s addig főzik, ammíg jó féforrott. Némelyek sokáig főzik, de tapasztalat szerint ez nem jó, mert annyi hamuzsírt vesz magába, hogy nedves időben megereszkëdik. Ha kihűlt, a taplót kiszedik, megszárítják, fejszefokkal puhára verik; ettől a hamu is kiszáll belőle. – A taplóhoz való kovát boltban vették, amíg kapható volt, az acélt inkább a kováccsal csináltatták. Ma a székelyek közt – a gyufán kívül, amely állami monopólium – minden gyújtószerszám tilos. De azért az acél-kova-tapló még él s acélok is készülnek. Az itt bemutatott két acél egyikét cigánykovács, másikát a helybeli zsidókovács csinálta 1931-ben. –  tűzgyujtásrajzMegemlítjük, hogy azelőtt egy emberöltővel a 12-14 éves gyerekek lájbizsebében is benne volt a tűzi szerszám, mert szinte mindenik pipázott, mint ahogy a faluba is járt, tudniillik a hasonló korú leányokhoz.

szozattovabbacikkhez

Bálint Sándor: Liturgia és néphagyomány

A magyar népkultúra jellegét, összetételét nagy vonásokban már ismerjük. Alaprétege nyilvánvalóan még pogánykori hagyaték: keleti nomád kultúrák magyar fejleménye. A pogány magyarság vallását a lélekhit, animizmus jellemezte, amely a vallásfejlődésnek már magasabb fokát képviselte és így bizonyos értelemben képessé, fogékonnyá tette a kereszténység befogadására is. Maga a románkori kereszténység a népvándorlás népeinek megtérítésével a türelemnek, mértéktartásnak, megértésnek olyan bölcs készségére tett szert, hogy a magyarságot aránylag könnyen meg tudta nyerni Jézusnak.

    Amikor Szent István népe 1000 táján megkeresztelkedett, az Egyház liturgiarendszere már meglehetősen kialakult, ennélfogva nagyjából a már meglévő kultikus keretekbe illeszkedtünk bele. A keresztvízzel a magyarság belépett az európai keresztény közösség életébe, a középkor szakrális világába, liturgikus kultúrájába is. A fiatal magyar kereszténységre a clunyi reform nyomán újjászülető bencés kultúra volt legmaradandóbb hatással. A középkori magyar liturgiának legértékesebb emléke, a Pray-kódex és a nemrégen fölfedezett Szelepchényi-kódex francia bencés ihletést árul el, tehát a legrégibb és legjelentősebb liturgikus szálak Franciaországhoz fűznek bennünket. Bár a koraközépkori magyar liturgia édes gyermeke a francia bencés liturgiának, nem hiányoznak az autochton magyar liturgikus kezdeményezések sem.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf