Marconnay Tibor: Erdélyi éj

A budapesti házak erdejére
most éj borul. Jön a homály s az álom
és Erdély egyedül van a világon.

Jer képzelet! Most fogd meg a kezem Te
Vezess vad bércre, széttépett hegyekre
s völgyekbe, hol a rab falu fehérlik.

Erdélyben legsötétebb most a némaság.
Gyászos bilincset hord a föltörő faág
s dermedt átok folyók csengő ezüstje!

De hősök földje Erdély! Él a székely
s ragyog most is száz rejtett fegyverével,
mely mindig egy: a győzelmes igazság.

Ó szeretet testvére: képzelet!
Erdély földjén bolyongok át veled
s fájdalmas lelkem árnya hull az otthonokra.

Dúlt otthonokra, dús anyák zugára,
holt harcosok hantjára, – s elsuhan
s dereng az éj, – reggel lesz nemsokára.

                                                    1925