Madarassy László: A palóc „fakanál”

csanaak 1 palócföldAz egy darab fából faragott és tarisznyára fölcsatolható vízmerítő csészét, amelyet a szakirodalom csanak vagy kapinya néven tart nyilván, a keleti palócság fakanál-nak nevezi. Ez a palóc fakanál, szerkezetét nézve, semmiben sem különbözik azoktól a vízmerítő facsészéktől, amelyeket Bátky összefoglaló művében1 Gömör, Hont, Nógrád és Heves megyékből, tehát a palóc-felföld területéről közölt. Legföljebb alak és díszítés tekintetében találunk az egyéni vagy helyi ízlésnek megfelelő apró eltéréseket. Hogy ezekkel a fakanalakkal, amelyeknek néhány jellemző darabját alább bemutatom, mégis foglalkozni kívánok, annak oka az, hogy a vízmerítő facsészék faragásának kielégítő magyarázatát a szakirodalomban nem találjuk. Az, amit pl. Malonyay erre vonatkozólag itt-ott elmond, egyáltalában nem alkalmas a kérdés tisztázására2.

    S borsodi Bükk-hegység nyugati, erdős, ligetes nyúlványain és az Eger-, Szilvás-, Bán-patakok völgyeiben lakó palócságnak – sőt már barkóságnak – tarisznyájáról ma sem hiányozhat a több-kevésbé díszes fakanál. Ezeket a fakanalakat csaknem kivétel nélkül pásztorok faragják, akik egyéb holmik faragásában is jeleskednek. (Mikófalva környékén, Herman Miklós mikófalvi közgazdász fáradozásainak eredményeképpen, a fakanálfaragás valóságos reneszánszát éli!) A magyar népi faragás emlékeinek kutatása közben két ízben is, 1930-ban és 1931-ben, látogattam meg őket, akik közül különösen a mikófalvi Dobogó-tanyán legeltető öreg juhász, a 76 esztendős Víg András, az egercsehii Csónakkút-majorban lakó „bacsu” (juhászszámadó!), Berze István, fiával: Berze Jani juhászbojtárral és a szilvásváradi községi kondás, Német Varga Ferenc, tudtak értékes felvilágosításokat adni. Főképpen nekik köszönhetem, hogy a tárggyal kapcsolatban fölmerült minél több kérdésnek végére járhattam3.

*    

    Nem mindegy, hogy milyen fából készül a fakanál. A faragó pásztornak ismernie kell minden jó és rossz tulajdonságát annak a fának, amelyből faragni akar. Víg András, mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen fából van a kanala, így válaszolt: – „Iharfából. Verőn nőtt fell, ojjan kemény, akár az acél”. (Verő=a hegynek, dombnak verőfényes, napos oldala.) Ha a pásztor kiválasztja az erdőn, ligeten, gyümölcsösben a kedvére való fát – leginkább az ihar- és szilvafát kedvelik – és annak megszerzésén is túl van, a fa derekát kisebb szeletekre elfűrészeli és amennyiben a szeletek elég terjedelmesek, azokat baltával föl is négyeli. A fadarabokat azután fölrakja a mestergerendára, elrejti a „pad”-on (padlás!), vagy őrzi a faragókamrájában, mert a módosabb pásztornak ilyen is van. A fadarabok félévig, esztendeig is hevernek, száradnak rejtekhelyükön, amíg végre kés alá kerülnek. Ez a kés a faragókés, amely rendszerint elhasznált vagy törött borotvapengéből készül, miért is borotvakés a neve. A borotvakést minden faragó pásztor maga szerkeszti össze, hogy a „kezére álljon”. Fa-, csont-, szaru- vagy agancsnyelet farag, amelynek vastagságát és hosszúságát kezének „fogás”-ához szabja. Ebbe a nyélbe tolja bele a borotvapenge nyeles részét és hogy a penge faragás közben ne mozoghasson, a fölösleges réseket forró cinnel, ólommal kiönti. Ugyancsak cinnel, ólommal önti be a fanyél felső részén vésett cifrázatokat, hogy az öntvény a nyél szétrepedését megakadályozza.

csanak 2 Felföld    Mikor a fakanálnak szánd fadarab a borotvakéssel való „nagyolás”-sal körülbelül eléri a kívánt méretet, a sima felületeken a kanál csészéjének és fülének körvonalait kell „kijelölni”. A csésze körvonalainak kijelölése cirkalommal történik akkor, ha a száj kerek lesz. Ha azonban a faragó a szájat szív- vagy tojásidomúnak szánta, akkor a sima felületre szív- vagy tojásidomúra szabott bőrdarabot fektet és azt hegyes árral vagy ceruzával láthatóan körülhatárolja. Ugyanígy történik a kanál fülének, vagyis fogójának kijelölése is. A tarisznyában, ládában, asztalfiókban hevernek a fül bőrből készült mintái, amelyekből egyet, amelyikhez éppen kedve van, kiválaszt és ráfektet a felületre, hogy a fül körvonalait kijelölje. Arra a kérdésemre, hogy a kanál fülét minta nélkül talán nem is tudná megfaragni, Német Varga Ferenc így válaszolt: – „De meg tudnám! Azonban a mintával gyorsabban megy a dolog, és nem is tévedhet az ember. Ha valahol meglátok egy takaros kanálfület, mindjárt mintát veszek róla valami lehasznált csizmaszárból vagy bőrdarabon. A mintáimból most csak kettő van itthon, ez a „kerék”, meg ez a „puli”, a többi kölcsönben van egy juhásznál, azok között „őz” is van.”

    A kijelölés után tovább folyik a nagyolás mindaddig, amíg a kanál csészéjének és fülének végleges körvonalai ki nem bontakoznak. Mikor a kanálfaragó idáig jut, rendszerint elvégzi a kanál külső díszítését. Mindenekelőtt véglegesen megfaragja a fület, amelyen minden körülmények között kell akkora lyuknak vagy áttörésnek lenni, hogy rajta egy ujjnyi széles csatos szíjat át lehessen bújtatni. Ennek a csatos szíjnak rendeltetése az, hogy vele a kanalat a tarisznyaszíj rézkarikájához lehessen csatolni. A fakanál tehát a bőrtarisznyát viselő palóc nép körében ily módon mindig „kéznél van.”

    Ha a kanál füle gondos és díszes faragásmunka, akkor még gondosabb, díszesebb a kanál csészéjének külső oldala, amely díszekkel teljesen be van borítva. A díszítés módja a lapos dombormű (basrelief!), a díszítőelemek pedig az egész palócföldön kedvelt minták: cserfalombból, virágokból, kútból, csillagból, juhokból, sertésekből, pásztorból, vadászból alkotott csoport. De beszéljenek maguk az itt bemutatott kanalak!

csanak 3 palócmföld    A Víg András-féle kanálon a fül elstilizált kosfej, amely makkot tart szájában. A kanál oldalán és fenekén látható elstilizált virágdíszek a régi ködmönök bőrapplikációira emlékeztetnek. A kos szembogarát bevert vörösréz drótszegek jelzik. – Berze Jani a magafaragta, kerekcsészéjű kanál díszeit így magyarázta: – „A kanál füle kost formáz, amint a hídon áll. A kanál csészéjének szája körül kicakkolás van. A cakkolás alatt mezőben áll a juhász, kezében a kampó; előtte a puli, meg a nyáj, amint az itatókút felé haladnak. A kútnak van ágasa, géme, ostorfája vödörrel, kávája, itatóvályúja. A kút és egy cserlomb között, de a bérc fölött, a nap képe. (A bérc az a vastag vonal a nap képe alatt!) A cserlombról éppen egy szarvas tépi a makkot, de a lombon még egy vadgalamb is ül. A kanál feneke is cserlombbal van borítva. A kút itatóvályúja alatt a nevem kezdőbetűje: B. J.” – A másik, szokatlan formájú, hosszúkás, csónakorrú fakanál díszeiről ezeket mondotta: – „A füle pulit formáz. A csésze szája körül, a fedőrészen, két nyúl valami cserjének lombját rágja, alattuk van egy galambos rózsa (két galamb ül a rózsabokron!) A közöket bicskaheggyel szurkáltam meg. A csésze oldalán felül is, alul is kicakkolás van. Az egyik oldalon az évszám – 1930 – után a juhász, kezében kampóval, amint a mezőn a juhokat legelteti, a másik oldalon cserlomb. A kanál orrán leveles tulipánt, meg három rozmaringszál. A fenéken, kicakkolások között, a nevem, így: Berzi Jani.” – A kanálon a nyulak, a galambok, a juhász, meg a juhok szemét egy-egy bevert sárgarézdrót jelzi. Arra a kérdésemre, hogy ezt a kanalat miért faragta ilyen formájúra – talán látott már ilyent valahol? – így válaszolt: – „Nem láttam sehol, csak úgy, magam kedvébül faragtam ilyenre.”

    Visszatérve a kanál faragására, a fül és a csésze földíszítése után következik az igazi türelmi munka, a kanál csészéjének kivájása. A kivájás a kanálájó-val történik; ezt a szerszámot kanálásó-nak, görbekés-nek is mondják. A kanálájó elhasznált bicskapenge, amelyet vájásra alkalmassá rendszerint a falu kovácsa alakítja. A nyél és a fölerősítés módja teljesen olyan, mint a borotvakésnél. – „Az ájásnál – magyarázta Német Varga Ferenc – nagyon kell vigyázni, nehogy az ember a kanalat átájja. Ájás közben a kanalat szalonnazsírral kenegetem, hogy idő előtt meg ne hasadjon. A kanál leginkább akkor hasad meg, ha a szabadban dolgozok rajta, a szél meg fúj.” (Meg kell jegyeznem, hogy Német Varga Ferenc „balog”, azaz balkezes, s mint ilyen, balkézre való kanálájót szerkesztett magának, olyant tehát, melynek éle a jobbkezes kanálájó élével szembefordul.)

    A pásztorság a maga használatára több kanalat is tart. Egyet a tarisznyára csatolva, a többit otthon, tartaléknak, mert a kanalak nem hosszú életűek, legjobban az időjárás eszi őket; nagy melegben könnyen megrepednek. Az, aki nem tud vagy nem ér rá kanalat faragni – rendszerint erdőőrök, vadőrök, mezőőrök, erdőirtók, vadászok – pénzért, cserebere útján, legjobb esetben barátságból szerez a faragó pásztoroktól fakanalat. A jó kanálfaragónak messze földön híre van, munkáit jó pénzért elviszik. Egy-egy gondosan, díszesen faragott, mindenképpen alkalmatos fakanálért nagy árat fizetnek. Nem csoda! Az ilyen kanál hónapokig készül és raktár nincsen belőle. Mert a palóc pásztor szeme is elsősorban a gondjára bízott jószágon van és csak mellékesen farag, ha éppen ideje, vagy – kedve van hozzá.

    Befejezésül még csak annyit, hogy a palóc azt a fakanalat, amit étkezéshez használ és a konyhájában a „kanáltartó”-ban tart, szemben a vízmerítő fakanállal – tót kanál-nak nevezi.        

/1/ Dr. Bátky Zsigmond: Pásztor ivópoharak. Budapest, 1928 („A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményei”, VI. kötet)

/2/ Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. III. kötet, 159., 251. és V. kötet 300. l.

/3/ Itt mondok köszönetet Herman Miklós úrnak is, aki utaimban szakavatott kalauzom volt!

Forrás: A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának Értesítője XXIV. évfolyam, 3-4. füzet; 1932.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo