Süveges ….* : Szibéria

Hóval fedett, jeges, fagyos Szibéria,
Ha szíved vón’ meg kellene szakadnia.
Mennyi sóhaj száll belőled nyugat felé,
A sóhajba mennyi könnycsepp vegyül belé!

Ezren fetrengünk e teremben a priccsen,
Fekvő helyünkön egy szál szalma sincsen.
Minden reggel új remény kiül a szívünkbe,
Minden este reménységgel pihenünk le.

A piszoktól véresre vakarjuk testünk,
Moslék, mivel tengetjük fáradt éltünk.  
Arcunkra fagy a víz, reggel mikor mosdunk,
Hideg ivóvíztől megfájdul a torkunk.

De ami fáj, nem az, amit itt szenvedünk,
Otthon vár anyánk, feleségünk és gyermekünk.
Sírva találgatják: élünk vagy elvesztünk.
Ne sírjatok, hisz nálatok jár a lelkünk.

Ha két otthon szellő, csendes suttogása,
Haraszt rezzen, faág reccsen a nyomába.
Nem a szellő, nem a vihar, ami rázza,
Otthon jár a magyar foglyok sóhajtása.

* Ismeretlen magyar hadifogoly verse,
akinek csak a vezetékneve maradt fenn.
A szerző hastífuszban halt meg,
alkotását közreadta a Pesti Napló,
1916. január 22-én.