Voloscsuk Dallos János huszárszázados, papnövendék

Máramaros vármegyében, a főleg rutének lakta Husztközön [Kárpátalja, ma Нанково, Ukrajna] született, hol édesatyja igen vagyonos görögkatolikus lelkész volt. Középiskoláit Kassán végezte. Már fiatal korában mily nagy szeretettel viseltetett a katonaság, különösen a szép huszárság iránt, mutatja azon vakmerőséggel határos tette, hogy 1842-ben 17 éves korában szüleinek tudta és beleegyezése nélkül a 9-ik számú híres Miklós huszárezredbe lépett. E huszárezred állomási helye akkor a csehországi Pardubitce volt.— A Miklós huszárezred — azelőtt Nádasdyk — szemefénye volt a monarchia haderejének ; melyben mágnások szerettek pompázni ; csupa hercegek, grófok, bárók, németek, lengyelek s itt-ott franciák ezreket érő, aranyos ruháikban szerettek és szoktak ragyogni, tündökölni. Hol a legtanultabb ember is — ha nem volt pénzes mágnás — 20— 30 évi szolgálat után sem emelkedhetett az altiszti rangnál magasabbra, mivel a hadnagyi rang csak született bárót illetett meg. Egy ilyen arisztokrata ezredbe lépni béke idején, ha nem is vakmerőség, de minden esetre könnyelmű és kárba veszett dolog, és ezt tudatta is vele Pécsy hadnagy Miskolcon, midőn Dallos János előtte megjelent a felvételt kérve, de a bátor lelkű ifjú nem tágított, s nem rettent vissza sem a bizonytalan jövőtől, sem a nehéz úttól, melyet tennie kell az ezredig, sem a nehéz katonai szolgálattól. Ő rajongott a katonaságért, született huszár volt. Pécsy hadnagy nem bírván őt — és három társát veszélyes vállalatáról lebeszélni útiköltséggel ellátva őket Aradra irányította, hol a Miklós huszárok verbuváló állomása volt. Nagyváradon megkapván a rég óhajtott szép huszár ruhát, a transzporttal Pest, onnan pedig Pardubitce felé küldettek, ahova szeptember hóban sok fáradság után szerencsésen meg is érkeztek, s a zászlóaljba besoroztattak. A jó szülők kétségbeeséssel értesültek fiuknak esztelennek vélt tettéről s mindent elkövettek, hogy az ezredtől kiváltsák, ami azonban nem valami könnyen és hamarosan ment akkor; de végre mégis sikerült, s mint zugskáplár tért vissza a szülői házba. Ezután félbeszakított tanulmányait folytatta, igen jó tanuló volt; nem excesssivus, de kimondhatatlan hetyke; nem gőgös ugyan, de büszke; magyaros viselete majdnem a betyárságig ment; minden eszménye csak a magyar huszárság bátorsága, hősiessége volt. Mindenkit, aki nem magyar, németet, tótot, sőt a 'rutént is, saját nemzetiségét, lett légyen bármilyen hazafias, nemcsak kicsinyelte, de gúnyosan ingerelte. Csak magyarul szeretett beszélni; az orosz ruténnek csak kulináris (konyhai) nyelvéi tűrte, de már irodalmáról hallani sem a kart. Testalkatra született magyar huszár, széles vállakkal, karcsú derék, arányos tagok, sötét fekete haj, fehér arc, fekete szemek, valóban igéző szép férfi volt. Azt beszélik róla, hogy három országban párját nem lehetett volna találni. Jellemére nézve: őszinte, de nem nyájas; erőszakos, bátor, vad természetű, aki nem tűrt megaláztatást, sem sérelmet, hű szótartó volt, a fesztelen barátságot szerette. Elvégezvén gimnáziumi tanulmányait, belépett az ungvári papneveldébe. Itt találta őt a szabadságharc küzdelme. Bálványozván, imádván mindazt, ami magyar, tehát a hazát is, a szabadságharc küzdelmét tomboló örömmel, féktelen lelkesedéssel üdvözölte, melyben régi vágyának teljesültét megérhette, t. i. hogy lóháton és karddal a kezében küzdhet a szeretett hazának ellenségei ellen. Mint kész, iskolázott katona a Bocskai huszárokhoz állott, s mindjárt lóról is gondoskodott, ugyanis Bothe Miklós királyi fiskus négy pej lova közül a legszebbet kiválasztva, vágtatva jelent meg a szeminárium udvarában, s azután dicső századánál, mellyel végig küzdötte a szabadságharcot, számtalan csatában részt vevén, századosi rangra emelkedett. A Bocskai huszárok az egész hadjárat alatt, nevüknek megfelelőleg, dicséretesen viselkedtek, sőt a csornai ütközetben valóságos csodát műveltek, és pedig csak egy százada, Dallos János százados vezetése és vezérsége alatt — négy század ulánust a tölgy erdőben vonulván, lesből támad hevesen rájuk, a Bocskaiak elfogadták az ütközetet, mely a délutáni órákban egész setét estig tartott, s az ulánusok csúf visszavonulásával végződött. Dallos János vezénylő százados nyakán erős dárda szúrást kapván, eszméletlenül bukott le lováról. Szerencsére a hátráló ulánusok a sötétben ezt nem vették észre, különben megfordulva a vezér nélküli századtól elragadhatták volna a győzelmet, sőt azt egészen föl is prédálhatták volna. Dallos bizonyosan vagy elvérzett, vagy elgázoltatott volna, ha hű fegyvernöke, Ung megyei Lyutni születésű ember Farkas Vazul, meg nem menti, ő ugyanis a sötétben szemmel tartván előre rohanó urát, amint lováról lehanyatlott, holtnak vélvén őt, féltévé lovára, s a táborba vitte. — Az orvos életet talált benne, sőt a seb néhány nap múlva begyógyulván, a vitéz százados újra visszatért derék századához és hősiesen folytatta tovább küzdelmeit a hazáért. — Láttuk, hogy- szép ember, s így egyike volt a legszebb huszároknak, de a számtalan csatában kapott sebek egészen eltorzították daliád alakját. Es mégis azt merik káromolni, hogy a katolikus papság  hazafialtan; ha mindenki úgy teljesítette volna kötelességét, mint a katolikus papság, akkor hazánk ma más viszonyok közt élne. Hogy nyakas és született huszár volt. igazolja az is, hogy hazulról lovon ment el és lovon is jött vissza, a kényszer hatalom előtt letette fegyverét, de kedves lovát nem adta oda, se el nem hagyta. A fegyverletétel után bujdosva lappangott, nyugtalanítván a csendőrök által, kiknek cselvetéseit azonban szerencsésen mindig kikerülte. A világi pályán maradt és a m agyar alkotmány visszaállítása után a hálás intelligencia szívesen választja meg szolgabírónak, és felségesen igazságosan vitte hivatalát, mígnem 1877-ben 53 éves korában elhunyt az Ú r ban.  E makacs, büszke természet, szilaj katona példás ájtatossággal vette fel a halotti szentségeket a buzgó ima közt múlt ki. Béke lengjen a hős paphonvéd porai fölött.

-cspb-