Volly István: Komáromszentpéteri és Martosi Árgyilus-tánc

a a) Sorba állnak, keresztfognak és a vezető táncos „S” alakban kígyózva előre sétáltatja a sort. Lábujjon lépnek – csak így szép! A szoknyát szépen riszálják („szoknya-rengető”). Nem gyors az ütem! Tetszés szerint történő kígyózás után ostort csinálnak és a sereg „rétes”-hez hasonlóan rácsavarodik a vezetőre. A vezető azután kibújik a „rétes” közepéből s középről kivezeti a sort. Amíg mindezet játsszák, az alábbi dalt dalolják.
a b) Körbeállnak, kezetfognak. Páratlan számban kell lenniök. Középre egy leány áll. A többiek körüljárják, s éneklik a 1-3. verset. A 4. versnél a középen álló leány csalogatóan int a körbenállók felé és magához csal valakit. Véle a középen frissen táncol és forog. Erre a körbeliek kétszer gyorsabban éneklik a dalt s ki-ki párjával frissen táncol. Az 5. verset is kétszer gyorsabban éneklik vagy csak a zenész játssza. Néhány fordulat jobbra, néhány fordulat balra. Természetesen egy nem találja a párját és ez – az egész „friss” alatt – elhagyatottan bujkál a táncolók között. A friss végén ő áll a középre csalogatónak, és az előbbi lassú menetben indul körülötte az ének és a karikázás.

1.    Az árgyilus kismadár,
Nem száll minden ágra,
Én sem fekszem mindenkor
A paplanos ágyba’.
Szánj meg! Várj meg!
Gyöngyöm, gyöngyvirágom!

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Tört kopjájú kuruc legény

Legényesen nem járok már,
Csüggedt, esett a nyakam
S a füttyömnek – tudja Isten –
Veszett furcsa baja van.

Rátartiság nem birizgál,
Csendes szürkék a napok
Tört kopjájú kuruc legény
Labancékhoz baktatok.

Jó paripám patkó pora
Veri múltam szép egét.
Bujdosásból, szenvedésből
Örök-harcból épp elég!

Csorbás kardom, szürke voltom
Immár én meguntalak
…Fényes, ezüst labanctálból
Jobban esik a falat.

Tört kopjájú kuruc legény
Labancékhoz baktatok…
– Hej Tyukodi, nektek is majd
Meghajlik a nyakatok!


Нанково

Voloscsuk Dallos János huszárszázados, papnövendék

Máramaros vármegyében, a főleg rutének lakta Husztközön [Kárpátalja, ma Нанково, Ukrajna] született, hol édesatyja igen vagyonos görögkatolikus lelkész volt. Középiskoláit Kassán végezte. Már fiatal korában mily nagy szeretettel viseltetett a katonaság, különösen a szép huszárság iránt, mutatja azon vakmerőséggel határos tette, hogy 1842-ben 17 éves korában szüleinek tudta és beleegyezése nélkül a 9-ik számú híres Miklós huszárezredbe lépett. E huszárezred állomási helye akkor a csehországi Pardubitce volt.— A Miklós huszárezred — azelőtt Nádasdyk — szemefénye volt a monarchia haderejének ; melyben mágnások szerettek pompázni ; csupa hercegek, grófok, bárók, németek, lengyelek s itt-ott franciák ezreket érő, aranyos ruháikban szerettek és szoktak ragyogni, tündökölni. Hol a legtanultabb ember is — ha nem volt pénzes mágnás — 20— 30 évi szolgálat után sem emelkedhetett az altiszti rangnál magasabbra, mivel a hadnagyi rang csak született bárót illetett meg.

szozattovabbacikkhez

Andorffy Mária: Visszajött levél

Mikor én ezt a levelet megírtam,
Tavasz volt… Május.
Orgona nyílt… A rét füve
Ragyogó zöld volt, lágy, dús;
Rigófütty, gerlekacagás
Örült a rét felett…
Mikor megírtam ezt a levelet.

Ma visszajött ez a levél…
Mert nincs már, aki várta…
Régen halott az orgona,
A rét kiégett, sárga;
Fáradtan búcsúzik a nyár,
Rigó s rét nem mesél…
Ma visszajött Tőled ez a levél.

                          1917

Farkas Imre: Repülőposta

Przemyslből jött. Repült. Lelőtték.
Gomolygó felhő meg nem óvta.
Az összezúzott gép fölött
Szinte úr most is a halott pilóta.

S ahogy elterült a havon,
Bíborhajnalra vált az éj.
S széthullt, mint a rózsaszirom
A sok, teleírt, rózsaszín levél.

„Édes Anyám!” „Egyetlenem!”
„Kicsi fiam.” „Drága szerelmem.”
Mind azt írja: Semmi bajom,
Mind azt kéri, hogy: „édes, ne felejtsen.”

És ott maradt a szűz havon
S fehér sírjába temette a tél,
Ott a sok vigasz, a sok fájdalom
Ezernyi szegény tábori levél…

                        1917

Majorné Papp Mariska: Kitüntetés

Kitüntetést kapott szegény
A vasmarkú szép kun legény.
És lázálmában félig halva
Babája nevét súgta ajka.
Ujjai csöndben simogatták
A vaskereszt selyem szalagját.
Minthogy ha szőke lányfejen
Melegen halk szerelmesen
Göndör fürtöket félretolva
Lágyan föl s alá jártak volna:
„Ékszernek küldöm néked eztet
Marcsám!”
És csókolta a vaskeresztet.
„Drágább mint koronáknak éke
Az életemet adtam érte.
E nélkül – édes mátkapárom
Az enyém lettél volna nyáron.

szozattovabbacikkhez

Süveges ….* : Szibéria

Hóval fedett, jeges, fagyos Szibéria,
Ha szíved vón’ meg kellene szakadnia.
Mennyi sóhaj száll belőled nyugat felé,
A sóhajba mennyi könnycsepp vegyül belé!

Ezren fetrengünk e teremben a priccsen,
Fekvő helyünkön egy szál szalma sincsen.
Minden reggel új remény kiül a szívünkbe,
Minden este reménységgel pihenünk le.

A piszoktól véresre vakarjuk testünk,
Moslék, mivel tengetjük fáradt éltünk.  
Arcunkra fagy a víz, reggel mikor mosdunk,
Hideg ivóvíztől megfájdul a torkunk.

szozattovabbacikkhez

Vinnai Ferenc: Üzenet haza

…Isten veled, hadapród ur,                                         
Nehéz utad angyal áldja,                             
Bucsuztatlak, megáldalak,
Veled indul a szívem is
S ezer ember szíve vágya.

Eredj haza, küldenek a
Reménytelen reménykedők,
Bucsut intő szerelemmel
Itt mi küldünk, otthon hívnak
Csillag-néző szent szenvedők.

Vidd el haza köszöntésünk,
S mondd el otthon, hogy élünk még,
 Buval, jajjal, könnyel, bajjal,
A bibliás Jób átkával
Vert meg minket a szörnyű ég.

szozattovabbacikkhez

Zivuska Andor: Szomorú anyák

Anyák, anyák, szomorú anyák:
Ti glóriásan szent, szent asszonyok!
Meddig hullnak e világra még
Az örök-szépnek hittből a romok?

Meddig omlik az ifjú vér;
Huny ki vágy, dal, álom, szerelem,
A hollók szállta piros temetőn:
A gyászba fúló csatatereken?...

Anyák, anyák, szomorú anyák:
Ti glóriásan szent, szent asszonyok!
A könnyetekből egyszer ki emel
A fájdalomnak gyémánt templomot?

                                               1916.

Pakocs Károly: Fiam’ keresem

– Honnan hova tartatsz hajlott hátú öreg anyóka?
– Fiam’ keresem, ki elveszett az őszön
avar-hátú rengeteg vérmezőkön.
Nincs nyugtom azóta.

– Hol a város, szegény öregasszony, mely falu határán
domborul a hant? Lesz’-e írás fejfa-kereszten,
mely alól álmodó fiad anyja után kiált holdas esten?
– Sose’ tudtam, de megkeresem – ha kell – életem árán.

– Öreg vagy szegény anyóka. Térded roskatag.
Sok a mocsár a vérmezőkön és omladó a homok,
és mérföldekben is ezernyi az út. Rengeteg romok
állják utadat és sorompóval visszatartanak
zord határok.

– Semmit se’ bánok.
Szakadatlan’ előre megyek,
állják bár utamat ormótlan nagy hegyek,
ágyúszótól reszkessen bár köröttem a levegő:
én sose’ leszek félős, remegő,
mert én anya vagyok.

szozattovabbacikkhez

Marconnay Tibor: Erdélyi éj

A budapesti házak erdejére
most éj borul. Jön a homály s az álom
és Erdély egyedül van a világon.

Jer képzelet! Most fogd meg a kezem Te
Vezess vad bércre, széttépett hegyekre
s völgyekbe, hol a rab falu fehérlik.

Erdélyben legsötétebb most a némaság.
Gyászos bilincset hord a föltörő faág
s dermedt átok folyók csengő ezüstje!

De hősök földje Erdély! Él a székely
s ragyog most is száz rejtett fegyverével,
mely mindig egy: a győzelmes igazság.

szozattovabbacikkhez

Fónay Jenő: Titokban szóljatok harangok

1958. június 16. (Reggel ½ 6)

Vajon hányan kapták el Őt?

Felolvasták neki amit már tudott.

Mielőtt kivitték Ő is válaszolt.

Szólt az értelmetlenségnek.

Talán néhány szót üzen… talán
a jövőnek?

„Eljön majd a nap – jól tudom –
tíz körmötökkel kaparnátok elő.

Sosem gondolkoztok…
aztán meg már késő.

Az ítéletet visszautasítom!

– emelte fel hangját –
én vagyok a törvényes vezető…

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Emberiség

Mi vagyunk minden, ami árt,
hordjuk az észnek dinamitját,
kik megszűrik a földi sárt,
s a szűrtet tovább finomítják.

És meggyújtjuk a csillagok
kiszáradt álmos ósdi rendjét,
aztán leszünk dicső halott,
ősködbe vésző jámbor emlék.

S kibékülünk az istenek
derék, jóságos szent hadával,
kik halkan elvegyítenek
bennünket lomha földi sárral.

                                  Pilis, 1955. II. 8.

Szőnyi Gyula: Üzenet [Két rab]

Este van, s mint annyiszor már, nyugovóra tért a nap,
csak az ezüst holdkorongja bujkál a felhők alatt.
Hallgatja az éji csendben, a némaság mit regél,
hogy két rab a cellájában suttogva miről beszél.

Utolsó már ez éjszaka, s együttlétük megszakad,
egyikre szabadság virul, másik tovább rab marad.
Jó bajtársak voltak ketten, lelkükben béke honolt,
majd egyszer csak az egyik rab a másiknak ily képp szólt:

Jó bajtársam, üzenetem elvinnéd-e, ha megkérlek,
látogasd meg szegény Anyám, ha az utad arra térhet.
Aranyos, jó, drága asszony, magányosan olyan árva,
Ó, szegény, mily sokat gondol a távol levő fiára.

szozattovabbacikkhez

Marconnay Tibor: Michelangelo Dávidja

Dúlt, szenvedélyes arc, homlokán zord tusák.
Dávid voltál magad az, aki szembe-szállott
Hatalmasokkal és teremtett új világot.
Ó Michelangelo! Folytonos ifjúság.

Carrara ormai voltak a Góliátok!
Küzdöttél, egyedül. Babér vagy mirtuszág
Vigasztalt valaha? Csak mellőzés, nagy átok
Szított és bőszített szüntelen: – Ifjúság!

Mert töprengéseid sohasem gyöngítették
Lendületed hevét, és célzott jól a szem,
Parittyát nem karod ajzott fel, hanem Elméd!

Elfojtott igazad – Diadal… sejthetem
E sugár-utadon, míg szállnak föl a gőzök,
Úgy mint Te hajdanán, holnap majd én is győzök.

Márai Sándor: Boulevard

Virág vagyok, utcasarkon árul egy nyelvelő erő és színemet fonnyadt emberek tűzi gomblyukakba, selyemfüggöny vagyok a találkahelyeken és elérzékenyülés a nők retiküljében, autók kerekbe vagyok és a sofőr beteg szíve, füst vagyok, jöttem és elmúlok, letaposnak és haldokló ékszer vagyok a bankok fulladt safe-jeiben.

   Költő vagyok és dagadt orral udvarolok és köszöntök, mint az automata, ízek gyűlnek fel a számban, pénzzel zsonglírozok és alulról nézek az emberek szemébe, de a vizek jóságos arca feltükröz engem is és a fiatal kutyák engem szeretnek,

   Öreg pincérekkel beszélek és reszket a kezem. Hol vagy, ember az emberben, csodálatos pillanat a kanálisok fölött, mikor a szirénák visítanak és a kapucsengők felsikoltanak és a házak homloka sötét lesz és a mellékutcák dohos szobáiban vak kezekkel tapogatózni kezd az öröm, s a rendőr kutyakorbáccsal szegény próféták arcát hasítja,

   Hol vagy, földindulás, hol vagy, rendetlenség, hol vagy, lélegzet, hol vagy, elektromos fénycsóva a plakáttüzek között, ami lila vonalakkal sisteregve fölrajzolod az égre a boldogság édes reklámjait,egy liliomot, vagy egy meleg kezet, vagy a végtelen térbe vetíted azt a fényt, ami az emberek szeméből árad, s vakít és fáj és gyógyít, mint a rádiumok titkos tüze,

szozattovabbacikkhez

Tarczay Gizella: Ki a szabadba

/Cserkészleány ünnepélyre/


Cserkészleányok! Vettétek-e észre
Ezt az ezernyi furcsa csodát?
Csak térült-fordult a tavasz és máris
Virágba borult a kert odaát.

Láttátok-e, hogy hulldogál lassan
Az almavirágok fehér hava?
Rózsaszínbe öltözött bezzeg
Ott egy gyönyörű mandulafa.

Már kora reggel unszol a rigó,
Hogy restek, lomhák ma ne legyünk,
Maradjanak a restek a sutban,
Mi, cserkészleányok a zöldbe megyünk.

Ki a szabadba! csendül az ének
Az Isten szabad ege alatt
Zendül a nóta ezer is száz is,
Amerre vidám csapatunk halad.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula /Gyula diák/: Panasz

Nem, nem! – Hiába, mindhiába már…

Egy-egy ütem még néha visszajár,
kapok utána, vágyón, szomjasan,
de csak fél trilla… s aztán vége van.
Gyötröm magam: jaj, hogy is volt tovább?
s mind hasztalan:
már nem tudom a pillangók dalát!

Pedig emlékszem… könnyű szárnya volt,
benne zengett a kéklő, égi bolt,
virágról kellett volna énekelnem,
pacsirta-himnusz kerekedett bennem,
anyámnak szelíd szeme bíztatott,
s már-már kizengett, már-már csattogott
a diadalmas, kikeleti dal;
s akkor – egyszerre szörnyű ércmoraj:
százezer ágyú bömbölt a világba,
s bennem rekedt a dalom, mindhiába…

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Olyan jó volna messze menni

Egy őszi estén útra kelni,
elűzni minden kósza álmot
szivárvány-fátylat, délibábot…
Olyan jó volna messze menni.

Ha majd szívem a csendbe döbbent,
nem várni több találkozóra,
mosolytalanra, búcsúzóra…
Jobb volna úgy: nem sírni többet.

Az árvaságot elfeledni,
eltemetni egy tarka álmot
fájdalmakat, szomorúságot…
Jobb volna úgy: ne tudja senki.

Egy alkonyatban útra kelni,
magammal vinni minden szépet:
szerelmes szókat, halk emléket…
Olyan jó volna messze menni…

Zilahy Lajos: Kárpáti falvak

   – Jászai Mari prológusa –

Mesék születnek, reng a mesebölcső –
Mesét szeretnék mondani tinéktek.
Volt egyszer, hol nem – voltak, már csak voltak,
Kis csöndes falvak, árvák és szegények.
Falvak… Ott éltek lenn a völgy ölén,
Tornyuk fehér volt és a lágy harangszó
Hajnali órán Istenhez zenélt.
Pásztorok éltek benne – messzehangzó
Havasi kürt dalolt a bérc felett,
Pásztorok voltak, bárányt legeltettek,
Ilyennek festi meg a képzelet
A mesebeli boldogság tanyáját.
Volt egy kis házuk. Nem volt egyebük.
Kemence benne, asztal, nyoszolya
S a gerendákon szentkép mindenütt.
De hallgassátok csak a bús mesét:
– Egyszer egy nyirkos, őszi éjszakán
Ágyúk viharja zúgott fel a völgyből
És dübörgött az alvó hegy falán.
Fekete jajjal ordított a völgy…

szozattovabbacikkhez

Bugi Nagy-Mihály Erzsébet levele – férjének Rákóczy Lászlónak

A férj a történelmünkben nagy szerepet játszó család tagja, gróf, sárosi főispán, I. Rákóczy György erdélyi fejedelem unokaöccse. 1664. május 17-én, a török ellen hadakozva, Váradnál elesett. Feleségét Nagymihályi Bánffy Erzsébet néven is emelítik.

 

1659

    Szolgálatomat ajánlom kigyelmednek édöském, Isten minden jókkal áldja most kigyelmedet, szívből kívánom.

    Kigyelmed levelét édöském ma kétrendbeli vettem, ím a doktor orvosságot küldött kigyelmednek, itt édöském valóban félnek a németektől. Klastromban megírtam, hogy jó helyet tisztítsanak és készítsenek a marháknak, nem tudom édöském, hogyha Sei viszi is, megmaradhat-e a marha, a Sándor árváját talán, ha kigyelmed akarná édöském el kellene hozatni, hogy valaki belé ne kapna; amely farkasbőrt kigyelmed írja, hogy megvigyem még ma végire megyek és megveszem; lenmagot nem kaphatok itt, noha eleget kerestetem, kásztroni udvarbírónak is írtam felőle, hogy keressen és küldjön Sziviszre, de Sárost nem jó vetni, ott meg nem terem jól. Magam állapotáról írhatom kigyelmednek, hogy Istennek hála valamelyest jobban kezdek lenni, noha ugyan érzöm néha változásomat; a gyermeken nagy hurut vagyon, az éjjel keveset aludt miatta, de Istennek hála, fenn vagyon, játszik, kigyelmednek szolgálatit ajánlja, a sárga violát édöském csak szépen meg kell tisztítani és jó erős óborban megáztatni, és úgy bekötni jól, s úgy tartsák, míg hazamegyek; hagyja meg kigyelmed édöském Demjén Mártonnénak, tudja ő minemű füveket szoktam áztatni, most is áztasson, csakhogy jó erős óbort keressen, abban áztassa, jegyzését ím küldtem, mit kell áztatni.

szozattovabbacikkhez

Szendrey Ákos: Közvetítők szerepe a házasságkötésben*

A jövendőbeli élettárs megválasztásába – különösen régen, de sok helyen ma is – kevés beleszólásuk volt a fiataloknak1. A szülők határozták el a házasságot s a fiatalok gyakran a leánynézőn találkoztak először. t a régi felsőbb rétegeknél2, s így van ez a népnél is. Magát a tevékenységet Bényben3 és Hont megyében4 gyentölésnek nevezik. Sárközben5, Balaton mellékén6, Csallóközön7, Kiskunhalason8 susogóba, Balaton mellékén9, s Dunántúl10 kullogóba mennek az öregasszonyok. A közvetítő leginkább asszony, néhol férfi. Elnevezése az ország különböző részében más és más. Dunántúl kullogó11, csoszogó12, szörző13, köszköpü14, pokolpemét15, a Palócságban az említett csoszogón kívül cődörasszony16, a matyóknál tudató asszony17, Hajduságban gyalogszarka vagy gyalgsátán18, Hajdunánáson kommendáló asszony19, Hódmezővásárhelyen pemetasszony, másutt követasszony20, Kecskeméten susogó21, az alföldi magyarságnál gügyü22, Erdélyben nanás23; férfiközvetítő a nanáson kívül Bakonyalján a szemiéttipruó24, Hódmezővásárhelyen a kérő25, Sándorfalván a gügyü lehet asszony vagy férfi26.

A közvetítő az általános megjelöléseken kívül (öregasszony, nénémasszony, stb.) Lendva vidékén a legénynek valamelyik nőrokona vagy jóismerőse27, a vasmegyei Hegyháton idősebb közeli nőrokon28, palócoknál az anya legidősebb menye és nászasszonya29, a Bikkalji palócoknál az apa, maga a komával, komaasszonnyal megy puhatolózni30.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: A kintorna és Galiba Ádám

Mióta a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter a csöndes vidékre rászabadította fővárosból száműzött kintornásokat, úgy okoskodván, hogy elsőrangú kultúrmissziót teljesítenek, nem esett meg olyan kalandos dolog, mint amilyenben része volt Galiba Ádám tanyai polgártársunknak.

Galiba Ádám, legnemesebb politikai jogainak gyakorlását az adóhivatalban nagy nehezen elvégezvén, egy köszörülő vétele által akarta ezen tényt emlékezetessé tenni. Azokkal a vadonatúj két filléresekkel, melyeket ott visszakapott, megáll a vaskereskedés előtt. Istrángot vet, mint értelmes emberhez illik, s miután már kívülről látja a boltban azt, amit venni akar, a kocsin marad, és kísérleteket tesz az alkuba bocsájtkozás irányában.

A szemfüles kereskedő rögtön ott terem a kocsi mellett, és teljes ékesszólásával igyekszik Galibát ügyének megnyerni. De csakhamar föladja helyzetét, mert hát a szóban forgó kőnél jóval keményebb Galiba Ádám feje, aki világért sem ígérne többet két új krajcárokkal, vagy ha úgy tetszik, négy legújabb fillérekkel.

Makacsságában türelmesen megmarad, és a gyöplűt, melyet hol szorosabban fog, hol elenged, most kézben tartja, hanyag mozdulattal. Ez nyilvánvaló jel arra nézve, hogy üzenetet vár. Ámde a kereskedő már előbb visszahúzódott szerszámai közé, melyek most igen kelendőek így aratáskor. Az aratás ugyanis a vaskereskedőnek a szüretje.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Menyhei farsangi talalaljkázás és domaházi ijesztőjárás

Előszó Volly István: „Népi leányjátékok” című könyvéhez

Add a kezed, gyere velem! Elvezetlek a népi játékok világába, – a magyar milliók közé. Egy évtizede járok ezen az úton, a vezetésem vedd jó szívvel.

Ünnepről-ünnepre, faluról-falura vándorolunk.

Ünnepet, ünnepi népi játékot többet találunk a télben, kevesebbet a nyárban. Az őszi-téli idő játékaival kezdünk, és a tavasz-nyáriak felé haladunk. Az igazi nyárban a magyar földön elfogy a népi játék és az ünneplő ruha, csak a veríték marad, a munka. Gyűjteményünknek itt volna vége.

De – hogy ne legyen ünneptelen a vég, – utoljára balladát táncolunk és lakodalmas táncot! Kislány, mi akkor búcsúzunk, amikor a menyasszonyi koszorú övezi a fejed!…

A búcsú akkor sem jelent elválást.

Szedjétek kislányok jól az eszetekbe, hogy a népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és a viselet legszebb együttese! Ha megismertétek, adjátok tovább a kis magyaroknak! Mert az édes anyanyelvet, a szép dalolást, a mutatós mozdulatokat, a csinos viseletet az édesanyák tanítják a legszebben…

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Pálnapkor

Itt van a tél, a hideg tél
Közepe,
Zúgolódik az idő kinn
Ízibe.

Zúgolódjék! egyéb dolga
Nincs neki;
Úgy akarja, hagyjuk kedvét
Tölteni.

Hisz nekünk ez úgysem árthat,
Igaz-e?
Meg nem fázunk - jó meleg van
Idebe.

A kandallón pattog a fa,
Ég a tűz,
S a kulacsnak kotyogása
Fagyot űz.

Hát a csók piros menyecskék
Ajakán?
Az hevíti ám az embert
Igazán.

Háborogj hát, istenadta
Ideje!
Föl sem vesszük... víg barátim,
Igaz-e?

Kecskemét, 1843. január 25.

Váradi Antal: Hun utódokból

            Rege az Isten kardjáról
            /Énekli a táltos Attila lakodalmán/

Rögbe rejtett Isten kardja, régi rege róla,
Hegedősök dali nyelve kiről annyit szóla.

Régesrégen, századéven ott pihent a fegyver,
Várva, várva hős urára; majd csak megjön egyszer.

Hagyta is benn a Hadisten. Addig ki ne nőjön,
Míg királya megtalálja. Akkor majd előjön.

S íme, mint a tenger árja, napkeletről indul
És elönti bárcet, síkot Ural kapuin túl.

Jön a hunok nemzetsége szélszárnyán rohanva.
Útja mentén dőlt országok üszke, vére, hamva.

S azt, kinek vezér nyomában harcra indulának,
Elnevezték minden népek Isten ostorának.

A hadisten hév bosszúja, harc haragja benne.
Mintha nem is ember volna, – sohasem pihenne.

S hogy elére szűz földjére kincses Európának,
Népek hullnak, de helyükbe népek támadának.

Elfoglalná, szertedúlná mint egy agyagvárat –
De a hunok népe lankad, győző karja fáradt.

…S ím egyszerre – honnan? merre? csak az Isten tudja,
Attilához vezet ifjú pásztorember útja.

«Harmatos fű hanton hajló, hamvas, hűvös hátán
Legelésző fehér üszőm sántítani látám.

szozattovabbacikkhez

Tóth András István ferences szerzetes, huszárőrmester

Született Petrovószellón, Bács megyében 1812. évben. 1840-ben a Legszentebb Üdvözítőről címzett Szent Ferencz szerzetesrend segédtársai [laicns] közé vétetett föl, mint kertész; 1844-ben tette le az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. Az egész hazát álható szabadság szelleme az ő szívét is áthatotta, forrongásba hozva annak minden csepp vérét, s így nem állhatván ellent a hazaszeretet sugallta lelkesedésnek, bár ünnepélyes fogadalmat tett, mégis letette a szerzetesi ruhát s 1848-ban valamelyik szabadcsapathoz iratkozott be, és később a gróf Károlyi huszárezredbe lépett és az egész szabadságharcot végig küzdötte. A csatákról, melyekben részt vett, adatok hiányában nem emlékezhetünk meg. — Hogy mennyire tüzes hazafi, s mennyire lelkes híve volt a szabadságharcnak, s mennyire bízott szent ügyünk diadalában, bizonyítja azon cselekedete, hogy Világosnál ő magát meg nem adta, hanem a kapituláció előtt fegyverestől megszökött, s így bujdosott még többed magával jó ideig azon reményben, hogy a magyar hadsereg újra talpra állni, s az ellenséggel győzedelmesen küzdeni, csatázni fog. Fájdalom, hogy nem így történt. Végre minden reményt vesztve a haza ügyének jobbra fordultában, visszatért a szerzetesrend kötelékébe, ahonnan távozott a haza védelmére. — A hetvenes évek közepén bejárta a Szent Földet és meglátogatta Jeruzsálemből Betlehemet, Názáretet és a többi szent helyet; 1888. évi március hó 31-én a szabadkai szerzetházban meghalt 76 éves korában.

Elhallgatott nemzeti tragédiánk: magyarellenes atrocitások Erdélyben az 1848-49-es szabadságharc idején

Sajnálatos módon, az 1945 óta tartó gyakorlatot követve, napjaink iskolai történelemkönyvei, de a történészek is, csak érintőlegesen foglalkoznak az immár 250 éve tartó folyamatos erdélyi magyarellenes román atrocitásokkal. Némiképpen érthetetlenül –vélhetőleg külső, nemzetközi nyomásra – ez a hiányos és eltorzított adatközlés a rendszerváltozás után napjainkig tart. Szerkesztőségünk célja ezzel az összefoglalóval, a tényeket részben ismertető írással az, hogy rávilágítson a trianoni békediktátumot megalapozó előzetes román áskálódásokra, amely sajnálatos módon Erdély oláh megszállása után, valamint a XX. századi végi erdélyi rendszerváltás óta is változatlanul folytatódik.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Tartalék

olajagMár mind elvonultak,
Mind a harcba mentek,
Virágos, szép, bátor,
Zászlós regimentek.

Széles ez országban
Ki is marad hátra?
Az aggódó anya,
A szerelmes mátka.

Gyönge had ez nagyon
Hogy a hazát védje,
De erős imádság
Száll ajkukról égbe.

Türelmes, kitartó,
Erős szívvel várják
A győzelmes babér
S béke olajágát.

                           1915

Dingha Béla: Két levél

                           I.

…Adassék levelem Domokos Andrásnak,
Én hites uramnak, senki se másnak…
…Szívem küldöm benne, messze idegenbe…
Édes hites uram,
Széles Gácsországban, rátalál-e kendre?...

Mióta elvitték, híre se jön kendnek,
Síró fájdalmára gyötrődő lelkemnek…
Él-e, hal-e? Vagy hogy bús rabságban szenved?
Jaj, ettől a sortul,
A radnai Szent Szűz oltalmazza kendet!

…Kétség: a nyoszolyám, a takaróm: bánat.
Számomra az éjben már csillag se’ támad…
Behullatom párnám apró ezüst gyönggyel,
Kenyeremet sózom
Két szememből omló forró, nehéz könnyel…

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni kötetképPatriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf