Ady Endre – Brüll Adélnak

Érmindszent, 1911. ősz

    Édes Egyetlen Asszonyom, Mindenem,
már egy hét óta foglalkoztam, ha holnap nem jön levél, táviratozom. De vártam, beteg is lettem, feküdtem három napig s végre, tegnap megjött a maga levele.
    Ez az én érimindszenti életem aránylag elég szanatóriumszerű volna, de egy doktor hiányzik. Aki nagy levertségemből, sokszor napokig tartó szótlan és tétlen gunnyasztásaimból kiűzzön. Ezért aztán nem tudok egy állandó bizakodó hangulatot megtartani, dolgozni pedig, sőt leveleimet úgy-ahogy elintézni sem. Pedig, amiket ezekről mondott s írt, mind úgy van, igaz és tudom is, hogy nekem fel kell szabadulnom.

Berda József: Szent Ágoston

            „Távol legyen tőlem, hogy
            azokat tartsam Istenemnek,
            amiket az oktalan állatok
            érzékei is fölfognak.”

Szegény állat voltam csak,
– végre tudom én –
így szólok, balga fiatal,
ki gyönge boldogságán hiába tépi magát.
De te láttál engem,
ó, Énekes Püspök! a fekete hegyek alatt, –
amint jóra verekedvén sírtam magamért…

Kisfaludy Károly: Róza dala

     Hajnali kellemű fény
Hinti mosolygva sugarát,
     Melyre az ifjú remény
Rakja le fellegi várát
S édes irányra feszülten
     Nézi magas remekét,
Érzete istenesülten
     Fölleli biztos egét.

     Így örömáldozaton
Myrtusi lenge hűsében
     Kél az erő szabadon
Tettre hevült kebelében:
Képzete lángözönéből
     Egy alak ömlik elé
S elrepes élte szűkéből
     Álma világa felé.

Vörösmarty Mihály: Szabad sajtó

Kelj föl rabágyad kőpárnáiról
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts föl érzés, mely nyögél
Elfojtott vérző szív alatt!

Oh jöjjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot,
S a honra, mely soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.

                                        1848

Zas Lóránt: Táltos Ének

/In Memoriam Mécs László/

Az idegenség, az izmokat lázító
téboly, a nem-volt és nem-lesz
egyetértés a földdel, hogy emlőnek
emeljed a porbók kiszakadtat,
a kövek között búvót, patakokban
megmerített eleiddel a sorsot.
Lélegezzél ! Indának hajítottad
a messzehangzót,paripának a
táltosok könyörgését, a Holdat,
akik szemeikkel vernek és
igazítanak a távolból, zengő
szavaikban az élet, a feltámasztás
genezise, az érthetetlen, grádicsok
és hegyiutak panaszával,
himnuszaikban a visszatérők
és eltávozottak, himnuszaikban
a vetések és a szénaboglyak.

Darnay Kálmán: A megsétáltatott várúr

– Rezi vár története: a Baráthegy legendája –

Tavaszi kakukkszótól volt hangos Zobyka sűrűsége, amikor az úrbéri-erdei úton átkocogó Piszky István uram, két lovas vitézétől kísérve, a Rezi-vár menti magaslathoz érkezett.

     Nem akarta, hogy Tátika s Rezi várúri barátainak tudomására essék Ibrahim agával való birkózása. Így Rezi várának forduló útján, – a legendás Baráthegy tövében, – az erdőispán udvarházában vert pihenő tanyát. Itt várják be, míg Ibrahim aga ideléptet Koppányból. A hegy tövébe besarkaló erdőtisztást úgy úgyis bajvívásra teremtette a nagy Úristen!

     Az őszfejű erdőispán megillető tiszteletadással fogadta Tihany várkapitányát. Amikor várakozó szándékáról tudományt szerzett, vendéglátó asztalához is meghívta. Lovas fegyverhordozók szemezték a Keszthely felé hajó utat: Mikor bukkannak elő a turbános fejű törökök? Addig az udvarház kőasztala mellett Piszky uram, a több várurat kiszolgált erdőispánnal koccintgatva, szántói karcosba temette izgalmát.

Richter M. István: A mesteravatás és mesterasztal a céhvilágban

A céhvilágban az inas (tanuló) vágyainak netovábbja az volt, hogy legény legyen, a legény pedig a mesteravatásról ábrándozott.

    A céhlevelek a mesteravatást szigorú feltételekhez kötötték, amelyeknek teljesítése nélkül a mesterlegény nem juthatott a mesterek sorába.

    Az első feltétel volt, hogy a legény felszabadulása után, két, három, sőt némely céhnél négy évre idegen városokba menjen, azaz vándoroljon, világot lásson és próbáljon, tapasztalatot gyűjtsön s magát a mesterségben tovább képezze és tökéletesítse. A második feltétel volt, hogy a vándorlásból visszatért legény az úgynevezett mesterévet vagy próbaévet (Meisterjahr) szolgálja, azaz valamely mesternél egy teljes évig díjtalanul dolgozzék s neki hűségesen engedelmeskedjék. Ez a próbaév egyik-másik céhnél két évre terjedt /1/. Mesternek a fia, vagy aki mesternek a lányát vagy özvegyét vette feleségül, ez alól fel volt mentve /2/.

Tömörkény István: Régi szegedi alakok III. rész

/ Játék a vámmal /

               1

    Förgetegéknek odakint a tanyákon egyéb tennivalóik mellett arról is kell gondoskodniok, hogy mint csaphassák be a vámost. Mióta Szeged ezzel a szomorú kínai fallal körülvette magát, külön tudománnyá vált az, hogy mint lehessen vám alá eső portékát hozni be oly módon, hogy ne kelljen érte fizetni.

    Hozzák be a mustot, újbort vagy óbort, ha még akad. Ilyenkor van annak az ideje.

    A vámoknál azonban csodálatos módon azt észlelik, hogy a tanya népe a kocsin jőve, ritka egyértelműséggel csak nagy üres hordókat hoz a városba. Ott lötyög a kocsiderékban a nagy idomtalan hordó, látszik, hogy üres. Ha megkopogtatja a vámos, kong.

Vértesy Jenő: Tomori Pál legendája

    Ismerős a kardja jó Tomori Pálnak,
Ember-ölni segít a kaszás halálnak.
A martalóc ozmánt csúful megugrasztja,
Dráva, Száva vizét vérrel megárasztja.

    Velezd falujától Putnok nincsen messze,
Csak a Sajó vize folyik gátul közte.
Velezd falva még a Tomori birtoka,
Csatározás után pihenni jár oda.
Sisakját, mellvasát Velezden otthagyja,
Úgy megy át Putnokra, bokrétás kalpagba’.

Berecz Károly: Az utolsó huszár

Világosnál… Világosnál
Huszárok könnyeznek,
Sírva sírnak veszedelmén
A magyar nemzetnek.
Átok és sóhajtás között
Hajlik meg a zászló,
Szegény gyalog gazdájára
Búsan nyerít a ló.

Csak egy vén, öreg huszár ül
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Sötét arculatján;

Pósa Lajos: Október hatodikán

– Mit olvasol édes fiam?
– Egy gyönyörű tündérmesét.
– Tedd le, tedd le! Olvasgasd ma
Magyarország történetét.
Olvasgass ma Damjanicsról,
Kiss Ernőről, Nagy Sándorról…
Olvass, fiam, az aradi
Tizenhárom tábornokról.

Magyarország története
Hulló könnyel van beírva:
A szabadság Istennője
Minden lapját tele sírta.

Tóth Kálmán: Honvéd sírja

Falu végén egy dombtető,
   Rajta nyugszik a temető…
Lágy fakereszt igen alant,
   Alantabb az egyszerű hant.

Sok lány kijár a falubul,
   S a kedves sírján elborul,
Csak egy barna szomorú lány
   Nem térdel senki sírhantján.

Haloványan egyedül áll,
   Mint a letört liliomszál,
Vagy mint magános sírhalom,
   Melyet emelt a fájdalom.

Petri Mór: A kis katona

Még csak most játszott itt a Duna partján.
Csak alig tagnap. Oldalán fakard.
Szívében még a kikelet fakadt
S ma egyenesen ép a frontra tart tán.

Hol legháborgóbb, legvadabb az orkán:
Szállása ott lesz éjszakára majd.
Takaróul az ég felhője rajt,
Míg körülötte ki-kigyúl a vulkán.

vitéz Somogyvári Gyula: Október 31.

Valahol, túl a szuronyok palánkján,
bús kripta mélyén alszik a halott.
Üvegszeme a semmiségbe bámul,
erős keze már többet meg se rándul
s fölötte talán régi magyar nyárfák
könnyeznek reggel-este harmatot…

De éjszakánkint, mikor odahallik,
a Tisza-parton nyögdécselő nád,
rabságba hajtott síró erdőségek,
a barázdák, a mezők… és a végek;
akkor kilép az ólom-koporsóból
és kilöki a kripta ajtaját.

Csécsi Imréné: Háborús időben

A Piac-téren megyek által
Napfényes nyári reggelen.
Egyszerre, mint földből kinőve,
Mellettem egy anyó terem.

Megérint halkan, szinte félve,
Könnycsepp ül homályos szemén.
– Mi baj, jó néni? Mondja bátran!
S remegve megszólal szegény.

„Jaja, galambom, nehéz a szívem,
Andriskám háborúba ment.
Virág volt a sapkájok mellett,
Dalolt az egész regiment.

Csoóri Sándor: Látomás, fényes nappal

Trianon mindennapos emlékére

Romok, romok.
Kifakult vörös és megfeketedett repkények
a falakon, amerre járok,
s tőből levágott kezek fájdalma a tájban.
 
A Nagyalföld közepén
egy holló lépeget magányosan,
mint Kanizsai Dorottya
ama régi, hagymázas csatatéren.
 

Ágh István: A parlamentnél

Földön-fektem iszonyú homorúja
gyöpös a vér s az esőlé után,
kivált alakom hány leveles tócsa
tükrözte gyűrötten tovább,
mióta menni újra megtanultam
tizennyolc évesen, már  túl az ötvenen
halálom zónájába visszajárok,
látszatra villamoshoz, kézfogásra.

Csiki Ágnes Mária: De odahaza ég a város

A vastagbetűs felirattal
gyorsan elkelnek a lapok.
És künt esik – mint rendesen, csak
néhány gyűrött levél vacog
az ágakon. Az újság írja:
„Ne várjunk korai csodát.”
De odahaza ég a város,
és folyik még a harc, tovább.

Fáy Ferenc: Missa Hungarica

Emeljük ég felé a holtakat:
a kartalanokat, a lábtalanokat,
a harmatmellű gyermeklányokat,
a gépehagyott munkást, a diákot
– ki a halállal került iskolát –
kis húgaink, öcséink sárga csontját…
S mutassuk fel, kik ott vonultak át
a lángok közt, az októberi csendben:
szép, védtelen, fegyvertelen csapat,
kiknek a méhe új időket hordott
s új holtakat.

Horváth Elemér: „56” költői

legtöbbjük csillag lett nyaranta
ha tiszta éj van elnéznek bennünket
és mérlegelnek hogy ezt ki akarta
halálos csöndben kitárul a bűntett

s határt húznak mint mikor ezüst lett
az aranykor s egy rózsa ajka
vakító villanással tüntet
midőn sorban leáldoznak nyugatra

Kannás Alajos: Hazám

Az utak mentén lompos tankok
s állig fegyverzett katonák
vártak – még nem kaptak parancsot –
hogy eltiporják a csodát,

a forradalmat, mely kihajtott
a megrekkent posványon át,
emberré mosdatván az arcok
hazug s kétszínű fintorát;

a forradalmat, mely kitárta
a lelkekhez s a nagyvilágba
vezető láncolt kapukat…

Képes Géza: Tank-parádé

Ezt hallod éjszaka is, ezt hallod egész nap:
zúgnak, dübörögnek a tankok,
előre szegzett ágyúkkal,
kétoldalt szegzett géppuskákkal
vonulnak, vonulnak –
Megsüketítnek bennünket, kirázzák agyunkat,
de ez a szakadatlan szörnyű zúgás
nem rémít, legfeljebb felbőszít vagy untat.

Mózsi Ferenc: Hősök nélkül

egy nemzet nem élhet hősök
példaképek nélkül

két világ veszett háborúja
nemzeti veszteséglistára tette
történelmünket

most nem tudjuk
kire hivatkozhatunk

Nagy Gáspár: A fiú naplójából

…és a csillagos estben ott susog immár harminc
évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg
susog a homály követeinek útján s kitünteti őket
lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn…

Obersovszky Gyula: A falak négyszögére kék

        kupolát emelt az ég

    Tömjének fojtó füstje száll
fenn lomhán köröz egy madár

        A csend zsolozsmás
                            Eltelít
     Az Isten jön le szívemig

Saáry Éva: Október 23

itt a kereszt

kedvetlen ködök hálójában

az őszi ég
csukló szárnya alatt

a hódolat
a kegyelet
sárga
bordó
krizantémokkal vette körül

Sinka István: Százezer udvar

Látok százezer vén paraszti udvart,
süppeteg csendben nagy poroszlóktól dúlva,
s látom, hogy százezer meghasad küszöbön
százezer paraszt ül tenyérbe borulva;

Pitarnak, kamrának széttört ajtaja,
s szél futkos bé rajta öldösni a csendet:
S kint a szérűskertnek fekete szalmáján
a vak História veres csikót ellett;

Megzöldül a kútvíz, néma a galambdúc,
s mint a gyászlobogó, olyan a lomb a fán;
És a lomb alatt nagy idő-apóka-szem
sír százezer paraszt udvarán.

Új Magyarország, 1956. november 2.

Szabó Lőrinc: Meglepetések

I.
Gyanútlan vers október 15-én

Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szívedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémult világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

Thuróczi Zoltán püspök: Éjjeli őrszem (Temetési igehirdetés Reményik Sándor sírjánál)

„Várja lelkem az Urat,
jobban, mint az őrök a reggelt,
az őrök a reggelt.”

                    Zsoltár 130:6

A 130. zsoltár írója egy névtelenné magasztosult költő. Nevét e földön ma már senki sem tudná megállapítani, de alkotását mindenki magáénak érzi. Nem szerzője nevéről nevezik többé, hanem hívják bűnbánati zsoltárnak, páli-zsoltárnak. Luther is annyira magáénak érzi, hogy éneket formál belőle. Benne sírják bűnbánó lelkek keserves könnyüket, mélységbe zuhant kétségbeesettek szavain keresztül kiáltanak segítségért, s a jobb jövő virradatát nehezen váró őrállók benne kiáltják bele a sötétségbe: Meddig még az éjszaka? Nincs nagyobb dicsősége egy költőnek, mint az, ha ő maga ennyire belehull a mulandóságba, alkotása pedig ennyire belelép az örökkévalóságba. A költőt nem ismeri senki, költeményét ellenben közkincsként magáénak érzi mindenki.

Bella István: Mintha te

– Majd a kések, a jó anyák,
öled helyett is megneveznek,
– megölelnek balták, kaszák,
– mintha te – mellém heverednek.

– Nem vér, virág hullik a számról.
Havazik mint… És szeretlek.
Csönög a szél. Árnyamhoz láncol.

S már soha többé nem eresztlek.