Szőnyi Gyula: A rab

A rabságnak nagy koporsójában,
Hol a halál százakat arat,
A szabadságcsillag arany fénye
Áttörte a vasrácsos falat.

A bús rabnak, bús szívébe szállott,
Hol vígságnak nincsen otthona,
Szent szabadság sötét alkonyától
Sújtja őt a balsors ostora.

Hányszor tekintett már fel az égre,
Kérni ott a megváltó halált,
Míg borongós volt lelkének mélye,
A hitében új reményt talált.

Hitte, hogy majd boldog lészen újra,
Rabsága már nem tarthat soká,
Szerettei édes otthonában
Szabadság fénye ragyog rá.

Ő csak remélt, szorongó szívében,
Hogy jön már a megváltó óra.
Fehér galamb ablakára szállott,
Szabadságának hordozója.

Mintha megtört lelke szárnyra kelne,
Mintha ő már nem is volna rab,
Felujjongott, s megcsörrent bilincse.
Ne örülj! Azt néked nem szabad.

Mint az őrült, úgy tépte a láncát,
Kebléből száz sóhaj is szakadt,
Ez csak álom, és a hideg kőre
Összeroskadt, és ott úgy maradt.

Míg fetrengett kínos fájdalmában,
Nyílt a börtön rozsdás ajtaja,
Belépett a várva várt szabadság,
S vitte, vitte szárnyain haza.

Otthonának kedves szobájában,
Hol nélküle csak bánat maradt,
Édesanyját százszor is csókolta,
S mindkettőnek szíve megszakadt.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf