Jókai Anna: Pontosítás, Ima Magyarországért, Az életmű

jokaianna Jókai Anna:

Pontosítás

Az angyaloknak nincsen szárnyuk
– tudnak röpülni
Az ördög nem fekete
– annál sokkal sötétebb
A menny nem fönt a pokol nem lent
– nem hely inkább állapot
Jézus nem fotogén és nem fecserészik
– Ő nem a tévékettő sztárja
Krisztus nem csak meghalt értünk
– elő is élt nekünk valamit
Isten nem ősz és nem lakozik
– Ő van, tér s idő felett
Az ember többé nincs gyámság alatt
– az útért és az irányért maga felel
A halál akár a mag halála nem pusztán rothadás
– hanem az új hajtás feltétele

Jókai Anna:

Ima Magyarországért

Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből-vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)

Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nova bort kínáltak
s akik ezt megitták
mind bódultakká váltak.
(…csak csendesen, ne siránkozz,
bátran szólj elkábult hazánkhoz)
Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas-eső alatt
bíz egyformán áznak.
(…csak csendesen, mind aki lázad,
báránybőr jelmezben figyelik a házad)

Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad
bárha szőre hullik.
(…csak csendesen, nem használ a lárma,
mostoha szülők közt még árvább az árva)
Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön-gyilkosává válni
haza kell találni!
(…csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlon-furulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyába.
(csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)
Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránktukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban ál-parasztok
a búzát égetik ők nem a harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendőr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldos pénznek sincsen szaga.
(…csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)

Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
náci-tudat, bolsi-tudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
bíztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e Földgolyót Fiad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke.
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(…csak csendesen, akinek füle van, hallja,
a látónak látható, hasad az Ég alja)

Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
– hiszen az életünk hovatovább ráment –
mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

Jókai Anna:

Az életmű

Megszemlélem. Az átlagosnál magasabb méretre varrtam, hozott anyagból. Valami tartós, meleg, fejen keresztül bebújós ruhát. Se gomb, se masni. Csak a cérna az, ami néhol kicsillan. Arany szál, mégis feketedik. Kinek alkalmi, kinek köznapi viselet. Én ebben hálok is – és ebben halok majd. Nem fényes lamé, nem tapadós bársony, nem gyűrődő selyem. De nem is merev poliészter. Nem bolyhosodó, piszokfogó flanel, nem átlátszó muszlin, nem foszladozó tüll, nem csipke-nosztalgia. Tiszta élő gyapjú. Fehér alapon sűrű mintázatú. Hatásában színjátszó, a rátekintés és a megvilágítás szöge szerint. De nem „fregoli”, nem kétszínű.

A szabásmintát kaptam. Csak egy egészen kicsit igazítottam rajta.

Most készen van. Vasalást nem igényel. Jó az esése. De maradt egy darabka; úgy tetszik, fölösleg. Morzsolgatom a tenyeremben.

Talán egy gallérra-való?

– Túl hivatalos.

Talán egy öv?

– Mesterkélten összeszorít.

Talán egy zseb?

– Ha üres, lelappad. Ha teli van, kidudorodik.

Talán egy fodor?

– Kései ízlésficam.

Akkor zsabó?

– Nem antik, csak ósdi.