Ferke Ágost: Tábori levél

Lesbe küldtek. Éjszakára.
A drót elé. Térdig havas gödörbe…
Rád gondoltam, hitestársam:
Szívemet a keserűség gyötörte.
Jajongott az oláh szél is.
Szememből a nagy hidegtől könny fakadt…
Vagy tán attól hullt a könnyem,
Hogy a Gombost meg a Bimbót eladtad?...

Fel sem érem az eszemmel
Hová lett a gyenge szíved, jóságod?
Hogy is tudtad odaadni,
Pénzért azt a két gyönyörű jószágot?!...
Ugy-é, mondják?!... te is mondtad:
Nincsen párjuk a dabasi határban!
Nem is akadt más vidéken,
Pedig én most sok országot bejártam!...

No de, ha már ez a gyász ért:
Pár forinttal segítsd öreg anyámat.
A boltosnak fizess híven:
Ne döngesse örökké a portánkat.
Rám is legyen annyi gondod,
Ha itt talál felejteni balsorsom:
Istenverte oláh-földből,
Rigófüttyös temetőnkbe,
Hazavidd a koporsóm!...

1917