Mikszáth Kálmán: Domine Chalupka

De hát ki ez a Chalupka?

    Az már egy őslény, egy múzeumi régiség az aligmúlt korból. Még a magja is kieszett: most hiába keresnők.

    Az idő emlői jobban kiasznak már, mintsem az ilyen szegény férgeket is táplálnák; de minek is táplálnák, hiszen fölöslegesek, nem kíáncsi rájuk senki és nincsen szüksége rájok senkinek

    Chalupka bácsit sohasem fogjuk látni többé, sem finomított, sem modorított alakban – ő az utolsó példányok egyike olt.

    Kopasz, piros arcú ember, rezes orral, zöldes szemekkel. Potrohos ember s köetkezőleg kedélyes is, duzzadt szája örökös neetésre an kitáta.

    Chalupka úron minden ruhadarab kopott s excentrikus, még a sárga bőrtáskája is, melyet oldalán visel, egy szürke posztófolt van rávarrva. Felső testét egy prémes bekecs takarja nagy nyílásokon engedve láttatni hátul, hogy ha netalán mellény is vagyon Chalupka bácsin, hát annak akkor bizonyosan nincs hátulja, mert piszkos tarka ing vörös pettyei szembetűnően kandikálnak ki, nagy idomtalan fején borzas cilinderkalap lóbálózik, míg vékony lábszárai bő és alul fölgyűrt hamuszín bugyogóban lötyögnek.

    S mindezen ruhadarabok olyan nagyon ismerősek valahonnan s egész csoportját tárják föl az emlékeknek. Ni, éppen ilyen forma bekecse volt Kamuti Palinak a lakodalmán… Szegény Nelli, ki hitte volna, akkor, hogy annak a puha menyasszonyi ágynak az iszapos Ipoly lesz a folytatása. Bizony, már kilenc éve annak! Pali is csendes ember lett. Az egész regényes históriát már el is feledték, s nincs is belőle egyéb látható talán, mint ez a bekecs, mely Chalupka tagjain legtovább dacolt a múlandósággal. Hát a nadrág, a táska, a cilinder?… Ezek is mind valakié voltak valaha s szép napokat láthattak hajdanában…

    Chalupka úron minden tárgyhoz valami história fűződik és az egyik sem áll összefüggésben az ő személyével, mert Domine Chalupka még soha sem hanyatlott annyira alá a népszerűségben, hogy magának kellett volna ruhát csináltatnia.

    Nyitva áll előtte az egész Felső-Magyarországon minden kastély s ahová ér, ott öltözködik át, ott vált tisztát, mert Chalupka úr mindenütt otthon van.

    És itt megint az a kérdés merül föl, hogy micsoda hát az a Chalupka.

    Peregrinus, de még se peregrinus, mert foglalkozása van, mégpedig nem egy rendbeli.

    „Chalupka bácsi”, ahogy a gyerekek nevezik amolyan ezermesterféle.

    Ahova megszáll, semmit sem szól, nem is kell neki szólni semmit, a nagy kutyaugatásról (mert kutyákkal ellenséges lábon áll: azok ő előle, ő pedig azok elől eszi meg az úri asztalok hulladékait) azonnal észreveszik, hogy megjött Chalupka. Nem kérdezik honnan jött? Sehonnan. Nem kérdezik hova megy? Ide jött. Terítenek neki az ebédhez, a vacsorához, éjszakára ágyat vetnek neki az inas-szobában.

    A szegény Chalupka mindig tele van bajjal, gonddal tovább úgysem maradna, benne van a csavargó vér. Fölveszi a vándorbotot és odább megy a szomszéd úri kastélyba.

    Egy félév múlva újra visszakerül, megint olyan rongyosan, megint olyan jókedvvel, mint azelőtt. Azóta már megjárta a félországot s annyi mindent el tud beszélni, itt az történt, ott az történt. Az összes nemesi családok mintha rokonai volnának, mintha ő házasítaná ki fiaikat, férjhez adán kisasszonyaikat, mintha neki fájna szegényedésük, aggódó gondoskodása tárgyát képezik.

    A szegény Chalupka mindig tele van bajjal, gonddal miattuk!

    De csak mindenütt megvigasztalódik a borocska mellett s ha úgy az ebédlőben magára hagyják, mikor már rózsaszínűbbnek látja a világot, még el is diskurálgat a nemes nedvekkel:

    - Jó estét borocska!

    - Adjon Isten, Chalupka, – üdvözli vissza nyájasan a kancsó, vagy hogy talán ő maga felelget saját magának.

    - „Jó estét borocska!”

    - „Kóstolj meg, Chalupka!”

    Már miért nem kóstolná. Hiszen eléggé átszolgált a „nemes úri famíliánál.”

    Az első nap megreperálta az összes órákat a házban. Kinek a werkje volt elromolva, kit csak megtisztítani kellett. A másik nap beoltotta a birkákat, fölstimmelte a kisasszonyok fortepianóját, mert Chalupka bácsi ehhez is ért, a harmadik nap kottára tette az összes divatos nótákat, amik Kassától le Csoltóig ragadtak rá, ezeknek egyikén sírva is fakadt, mert hát mikor olyan nagyon érzékeny szíve van, a nóta meg olyan szívreható.

Mostosiczky, Csáky…
Burgonyát hámoznak
Ordódy neveti
Ullmann metélgeti.

    Bizony szomorú ez nagyon. Csakhogy érteni kell, mert csínja-bínja van ám annak. A követük eszéhez van az értelme szabva, közönséges ember, aki a diéta dolgaiban járatlan, nem talál rajta semmit. A vén Chalupka bácsi azonban úgy zokog, mint egy gyerek e mellett a nóta mellett…

    Mióta van meg a vén Chalupka, hány éves és mióta csavarog így faluról-falura, a jó Isten tudná megmondani. Így emlékszik már őrá mindenki. Fiak apáiktól kapták örökségbe s éppen a történeti hagyományok szilárdítják meg az ő vendégjogát. Makacskodó óragépezetek, megereszkedett klavierok mivé lennének az ő reperáló tudománya nélkül?…

    Ő maga sem emlékszik már hosszú pályafutásának elejére. Régen volt, talán nem is igaz. Aztán az nem is esemény, ami ővele történik. A szegényördög dolga keresztülesik az emlékezet rostáján, mint az apró búzaszem. Ő bizony nem tartja érdemesnek eszébe tartani és fumigálja, ami egy hitvány „plebs”-en esik, még ha az a plebs véletlenül ő maga is.

    Úgy köd alakjában tűnnek föl előtte selyemmel átszőtt napok emlékei. Mikor még fiatal óráslegény (ha ugyan ő volt az) kezdte meg ezt a csavargó életet… Egy helyütt… egy helyütt, – de vajon hol is merre is – egyszer, igen egyszer… egy szép szőke leányarc, olyan nyájasan nézett rá… Az akkor olyan furcsán melegítette… erősebben, mint a rum, és édesebb volt talán még a roszolisnál is.

    Valami csodálatos időszak volta az, amerre csak járt, mindenütt visszagondolt arra az arcra, a megigazított óragépek ennek a nevét ketyegték, „Netti” volta neve… s azután azt forgatta fejében, milyen jó lenne egy kis műhely, amiben olyan szépen elférne ő és… és az a leány.

    Eh, bolondság! Mikor úgy félév múlva visszakerült arra a helyre, bizony már nem emlékszik, a Bezerédy-kastély volt-e, vagy a Szirmayaké, – hát akkor már más szobalány volt ott a Netti helyén.

    Jobb is az így! Legalább nagyokat ihat keserűségében s legalább nem kell műhelyről gondoskodnia, – mikor szépen elélhet a szegény ember gond nélkül is!

    De mindez régi dolog már, Chalupka bácsinak nem igen nyomja a szívét. Könnyű az, mint a madáré, mely csicseregve száll ágról-ágra.

    Domine Chalupkának az az egyedüli ambíciója, hogy az általa megreperált órák jól járjanak s minél több derűs órát mutogassanak.

    Meg is volt vele elégedve, Kassán innen, Kassán túl, minden úri falmília s ha már sokáig nem jön, csendes családi körben bizony még emlegetik is.

    - No, Chalupka, már régen nem volt nálunk. – Nyilván valami jó fészekre talált a vén gazember!

    Pedig dehogy maradna ő meg egy fészekben, legyen az bármilyen jó. Alig hogy emlegetik, már ott toppan negyed-ötödnapra.

    Hanem hát semmi sem tart örökké, egyszer mégis csak el fog maradni, még pedig örökre. Valahol, bizony eddig is csoda, hogy kibírta; ott nyomja le a halál valami sövény mögött s megáll a werkje, mint a rossz óráé.

    És senki sem fogja tudni megreperálni.

1881

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf