Gyürky Ákos: Liszt Ferenc a zene fejedelme

1886. Liszt Ferenc utolsó ismert fényképeAz 1936. évben megjelent napilapok és folyóiratok hasábjain feltűnően sok cikk jelent meg, amely Liszt Ferenc életének, művészetének és zeneköltészetének méltatásával foglalkozott. Ugyanezt tette a maga módján a világ csaknem valamennyi rádióleadó állomása. Nem múlott el nap, hogy egyik-másik ne közvetített volna Liszt hangversenyt, vagy legalább is egyet-kettőt ne iktatott volna műsorába az ő szerzeményeiből. Sőt a színház, a film sem maradt hátra e nemes vetélkedésben. A kultúra e fontos zsilipjei is megnyíltak, hogy ontsák magukból Liszt halhatatlan géniuszának népszerűsítését. Egy szokatlanul nagy kultusz alakult ki, egy eddiginél is nagyobb arányú, mert hiszen Liszt kultusz mindig is volt, amióta ez a zenei hérosz a kultúra látóhatárán felbukkant, de mindig is lesz, amíg kultúra fog létezni széles e világon. Ezen rendkívüli arányú kultusznak forrása az a körülmény volt, hogy abban az évben ünnepelte a művelt világ félszázados fordulóját annak, hogy a zeneköltészet és előadóművészet világszerte elismert egyik legnagyobb fejedelme Liszt Ferenc elfoglalta helyét a kultúra halhatatlanjainak sorában.
   A Sopron megyei Doborjánban született Liszt Ferenc. Liszt Ádámnak, az Esterházy uradalom gazdatisztjének egyetlen gyermeke, zsenge korát meghazudtoló rendkívüli zenei képességeit tekintve első tekintetre afféle csodagyerek volt, amilyen abban a korban is nem egy tűnt  fel a zenei metropolisok forgatagában, de míg az átlag csodagyerekek a meteoritok szabályai szerint hirtelen felbukkanásukhoz hasonló gyorsasággal tűntek is el a rövid levegőréteget szimbolizáló csodagyereki kor felső horizontján, addig Liszt életpályája a meteoritokkal ellentétes irányú, sem elliptikus, sem parabolikus görbét, de egyre magasabban felfelé ívelő irányt mutat, amelynek útja egyenesen már a végtelenségbe, a halhatatlanságba vezet. Apja is kiváló muzsikus volt, olyan zenei tudással, amely mára dilettantizmus és a művészet határai között mozog. Szoros baráti viszont tartott fenn Haydnnal és Hummellel, és így nem csoda, ha a kis Ferencnek már a bölcsőjénél meg volt minden adottság zenei tehetsége kifejlődéséhez. Ez a kivételes tehetség már 6 éves korában nyilatkozott meg, amidőn egy ízben apja Ries egyik szonátáját játszotta, amit a kis fiú nagy áhítattal hallgatott-figyelt és amikor véget ért a darab, kifutott a szobából a kertbe, átgondolta a hallott melódiákat, rövid idő múlva visszatért és álmélkodó édesatyjának hiba nélkül elénekelte a bonyolult szonáta minden nehéz részletét. Ez megpecsételte sorság és örökre eljegyezte őt a zene múzsájával. Nyolc éves volt, amikor Sopronban egy jótékony célú hangverseny keretében először lép a nyilvánosság elé. A közönség elámulva hallgatja ezt a zenei rejtélyt. Még nagyobb volt 9 éves korában, az akkori Magyarország egyik legnagyobb kultúr-centrumában. Pozsonyban elért sikere, amelynek hatása alatt lelkes magyar mágnások nagy összeget adnak össze, hogy lehetővé tegyék a kis Liszt zenei tovább képzését. Liszt Ádám ráeszmél arra, hogy neki fiával missziója van, otthagyja állását, mindenét értékesíti és fiával Bécsbe költözik, aki ott a kiváló Czerny és Salieri tanításával fejlődik tovább. A csodagyereket egyik hangversenyén a zene nagy fejedelmének Beethovennek elragadtatott ölelése és csókja avatják a zeneművészet felkent lovagjává.
    Már Bécs falai is szűkeke neki, 12 éve korában tovább megy a világ középpontjába, Párizsba. Az a 12 év amit egyfolytában itt tölt, nemcsak kiforrott világhírű nagy művésszé, zenésszé, nagytudású, sokoldalú emberré, mindenki kényeztetett kedvencévé, de finom, előkelő, a társalgás és modor művészetét értő világfivá, valóságos grand seigneurré tették Liszt Ferencet. Ahol csak megfordult a születési és szellemi arisztokrácia szalonjaiban, mindenütt dédelgetett becézés, hódolat nagy tudása előtt. Ily körülmények között nem csoda, ha mély érzésű és nem felszínes lelke megcsömörlik az örökös ünnepeltetéstől és a világ örömeitől és a másik végletbe, vallási rajongásba esik, visszavonul és csak szerelmének él. De legnagyobb szerelmétől a zongorától sem tud elszakadni. Huszonöt éves korában Párizsban új művész – Thalberg – ejt mindenkit csodálatba. Lisztben felébred a művészi becsvágy, elhatározza, hogy felveszi Thalberggel a versenyt, újra a hangversenydobogóra lép és ismeretes, hogy e nemes küzdés kinek a javára dől el.
    Ekkor egy periódus indul el Liszt életében, amely siker és dicsőség sorozaton át a világhírhez vezet. Hangversenykörútra indul. Londontól Konstantinápolyig keresztül-kasul járja Európát. Bárhol csendül meg isteni játéka, őrjöngő lelkesedés szárnyal nyomában. Koronás főket nem fogadnak úgy, mint amilyen ünnepeltetés az osztályrésze neki a zongora fejedelmének.
    Olaszországban van, amikor eljut hozzá az 1838-as nagy pesti árvíz híre. Kora ifjúságában szakadt el hazájától, szülei már elhaltak, megszűnt minden kapocs a honi röggel, de benne él a tudatalatti fajszeretet, a haza iránti érzés, ráeszmél arra, hogy – amint maga írja:«mélyen és igazán», mégis csak magyar, Bécsbe siet, hangversenyeket ád és ezek jövedelmét 24.000 forintot, – akkor óriási összeget – a pesti árvízkárosultak segélyezésére fordítja. Pesten 1840-ben ád először hangversenyt, majd hat év múlva megismétli azt. A Liszt láz erőt vesz a magyar közönségen is, fáklyásmentet, virágeső, bandérium, drágaköves díszkard, meg Vörösmarty hozzá intézett híres ódája a magyar elismerés megnyilatkozásai.
    1874-ben életének új fejezete kezdődik: Weimar. Ez a kis német város az ő 15 éves ott tartózkodása alatt a zenei élet központjává fejlődött. Itt karmesteri pálcával és tollal a kezében vezetett, irányított s ha kellett, vitázott és küzdött az új zenei mozgalom életrehívása ügyében. Neki, mint az akkori modern zenei irány főszólójának és támogatójának érdeme Richard Wagner érvényesülése is. Mert Lisztet reformátori tevékenységében a többi, csak önmagát előtérbe tolni törekvő újítóval szemben a tiszta önzetlenség jellemezte, mások iránti odaadásában saját érvényesülését, a maga szerzeményeit hanyagolta el, így még ha saját kárát is, de csakis az ideált, a célt szolgálta.
    A nagyhercegi intendatúrával történt összezördülése után nyolc évre Rómába vonul vissza és ezzel pályájának további és újabb szakasza indul meg. Az egyházi zene, a misék és oratóriumok költője lesz. Közelebbi kapcsolatba kerül a Vatikánnal és IX. Pius pápával. Felveszi az alsóbb papi rendet, gyakran viseli a papi talárt és az abbé megszólítás is megilleti. Világhíre ekkor éri el csúcspontját. A világ legkiválóbb műintézetei, nemzetek, városok, uralkodók fényes ajánlatokkal halmozzák el. De nála a pénz nem mindenható, sőt egészen mellékes valami, csak szíve sugallatát követi, a szíve pedig hazája felé húzza és így a magyarok kérelmének enged, amikor átveszi a hazai zenekultúra irányítását. És amikor 1875-ben megalakul a magyar zeneakadémia, annak elnökévé lesz.
    Élete alkonyán három helyen lakik, felváltva Pesten, Weimarban és Rómában. Nagy hangversenykörútja óta már csak nagy ritkán lép a nyilvánosság elé, akkor is csak kedvenc tartózkodási helyeinek egyikén és jótékony célra. És hogy milyen frenetikus hatással, azt az akkori hírlaptudósítások eléggé illusztrálják. Pestről mégegyszer útnak indul, talán hogy utoljára próbára tegye tudásának erőit. London, Párizs, Antwerpen után Pétervárra készül és közben az annyira szeretett Wagner előadásokra Beyruthba utazik, ahol meghűl és 1886 nyarának derekán 75 éves korában meghal. Hamvai azóta is ott pihennek. Magyarországon akció indult, amelynek alapján meg van a remény arra, hogy porai hazai földbe kerülnek.
    Liszt, mint előadóművész a zongorajátszást olyan epochális jelentőségű technikai tökélyre emelte, mint előtte és azóta is soha senki. Az a leírhatatlan hatás, amelyet előadóművészetével hallgatóságában felkelteni tudott, nem csupán az előadás virtuozitásában, technikai tökéletességében leli magyarázatát, hanem abban a mélyérzésű, gráciával és eleganciával párosult játékmodorban, amelyben szívét, lelkét egyéniségének minden atomrezgését tudta a technikai virtuozitás mellett érvényre juttatni. Az ő előadásában pl. tudott Chopin darab az ő egyéni felfogásában megcsendülni, de megszólalt úgy is, mintha maga Chopin játszotta volna. A beismerésben rendkívül fukar Wagner is bevallotta, hogy az ő operált Lisztnél – aki e ma is nehéznek tartott dalművek minden legapróbb részletét teljesen megértette és átérezte – maga sem tudta volna tökéletesebben vezényelni.
    Liszt, mint zeneszerző, mint zeneköltő igen termékeny alkotó volt. Hiszen már 13 éves korában írt operettet, amelyet nem kisebb színház, mint a párizsi nagy opera adott elő a következő évben hatalmas sikerrel. Kereken 1200-ra tehető szerzeményeinek száma. Zeneszerzői tevékenységét általában három csoportba szokás osztani. Az elsőbe tartoznak a zongora átiratok, transcriptiók, zongorapartitúrák és fantáziák. Ezek a zongoraátiratok Liszt által feltalált új műfaja a zeneirodalomnak és a világot járó zongoraművészeknek ma is állandó műsorszámát képezik. Ezekben a mások művelt saját egyéniségének hozzáadásával díszesebb köntösben adja elő, az alaptémát a maga gondolataival, érzéseivel ékesíti és így sokszor kis dologból a maga zsenialitásával grandiózusat alkot. Vagy eredetileg más hangszerre írt darabot a zongora nyelvére ültet át, magyaráz, értelmez, mert ő a zenével mindig valamit akar és tud is kifejezni. Örömet, bánatot, izzó szenvedélyt, lelki megnyugvást, hitet és vallásos elmélyülést egyaránt. Éppen ennek a Wagner és Berlioz által is művelt új forradalmi jellegű zenei iránynak, amelyet a zenetörténelem programzene néven ismer, volt ő a legnagyobb propagálója és éppen ebben csúcsosodott ki Liszt nagy zeneirodalmi jelentősége. De ő nem csupán érzelmeket és gondolatokat, de tájleírásokat, természeti tüneményeket, történelmet, sőt arcképet fejezett ki zenével. A második csoportba tartoznak instrumentális zeneművei, a nagy zenekarra írt művek, szimfonikus költemények, zongoraversenyek. A harmadik csoportba egyházi zeneművei oszthatók: az oratóriumok, legendák, misék, rekviemek, kantáták, zsoltárok stb. Művei közül – amelyek méltatása röviden lehetetlen – nálunk kétségkívül rapszódiái a legismertebbek.
    Liszt ezenkívül igen jelentős irodalmi tevékenységet is kifejtett. Hat kötetnyi prózai munkájával egyrészt az irodalmi harcok lavináját támasztotta életre, amelyekben hihetetlen energiával szállt síkra reformáló eszméi mellett, kritizált és vitázott az j zenei mozgalom érdekében. A magyar cigánymuzsikáról írt nagy tanulmánya közfeltűnést, hazájában igen sok éles kritikát, sőt ellenzést váltott ki, de mindenesetre a magyar népies dalköltészetnek a magyar zenének világszerte való megismerését eredményezte. Chopinról írt életrajza pedig a világirodalom e vállfajú alkotásainak valóságos gyöngyét képezi. Ha mindehhez hozzávesszük nagyarányú levelezéseit – csupán Wagnerrel folytatott levelezése két kötetet tesz ki – úgy fogalmat alkothatunk e nagy elme szüntelen tevékenységéről. És az az irodalom, amely a világ minden műveit nemzetének nyelvén Liszttel foglalkozik, egyenesen már könyvtárakat tölthetne meg.
    Mint ember is egyike kora legzseniálisabb, legszimpatikusabb jellemeinek. A tudás valóságos tárházát halmozta fel magában. És az a mód, amellyel gondolatainak és eszméinek kifejezést adott, minden rendű, rangú és műveltségű emberre egyaránt lebilincselőleg hatott. Az önzést nem ismerte, másokért élt, másokért dolgozott. E közben sok csalódás és keserűség is érte, de ez nem kedvetlenítette el, haladt tovább a maga útján. Ismeretes, hogy kezdetben Wagner, aki pedig neki oly sokat köszönhetett, vele szemben sokszor hálátlan, sőt udvariatlan is volt.  Csodálkozással jegyezték fel barátai, hogy amikor a mester Weimarban az akkor már fényűző életkörülmények közt élő Wagnerrel és annak nejével, – aki tudvalevőleg Lisztnek Cosima nevű leánya volt – Wagner fogatán sétakocsizott, soha sem a vendég és após Liszt ült a főhelyen, hanem Wagner és annak felesége, ő pedig a kisülésen. De a társadalmi formákra egyébként nagy súlyt helyező Liszt, soha egy szót sem szólt vejének, mert ő Wagnerben csak a halhatatlanság útján haladó zsenit látta és megértéssel volt minden apró emberi gyöngéjével szemben. Ez a jellemében rejlő türelem és alázatosság az ő igaz, mély vallásosságában gyökerezett, amely őt már fiatalkori meghasonlása idején is ily elmélyülések felé, majd később férfikora delén az abszolút hithű, istenfélő, a katolikus világnézet bölcseleti alapján nyugvó egyházi élet felé irányította, ami végül a kisebb papi rendek felvételéhez vezetett. Emellett volt benne férfias önérzet, magában bízás, nem gőg, csak saját értékének tudata. Amidőn egyízben a pétervári udvar jelenlétében hangversenyt adott, észrevette, hogy a cár nem figyeli játékát, szomszédjával beszélget. A mester abbahagyta a játékot, a cár észreveszi a neki szóló rendreutasítást, a közönség ijedten összenéz, de a következő pillanatban Liszt nyugodtan játszik tovább. És amikor a koncert után az udvari kamarás emiatt finoman kérdőre vonja őt, a mester az előkelő világfi diplomatikus fölényével válaszol: «Ahol a minden oroszok cárja beszél, ott egy Lisztnek is el kell némulnia.» Az anyagiasság állott legtávolabb Liszttől. Hosszú pályáján vagyonokat szerzett hangversenyeivel és tanításával, de még nagyobb vagyonokat hagyott így kiaknázatlanul és még sem maradt utána semmi! Mert minden pénzét irodalmi és zenei célokra, jótékonyságra fordította. Egyéni kiváltságait, személyének varázsát már kortársai is elismerték és joggal mondotta róla Rubinstein, hogy ő mint zongoraművész, mint zeneszerző és mint ember nem halandó lény többé, hanem a legtisztább, legeszmeibb fogalom.
    Kevesen tudják, hogy Liszt finom művész keze a világpolitika és történelem kohójába is belenyúlt, még pedig az 1870-71-es porosz-francia háború kitörése idején. Csodálatos, de úgy van, hogy e háború kitörésében egy másik zenei zseninek, éppen Wagnernek jutott nagy szerep. Wagner ugyanis határtalan bizalmasa volt II. Lipót bajor királynak és az ő pángermán hazaszeretete és nagy befolyásának tulajdonítható a bajorok csatlakozása a franciák elleni háborúra, ami viszont elhatározó befolyással volt az egész hadjárta kimenetelére is. Ezzel szemben a túlnyomó francia rokonszenvéről ismert Liszt, aki csaknem minden európai fejedelmi udvar belső köreivel meghitt viszonyban állt, sőt apósa volt Oliviernek, a hatalmas tetőpontján állt III. Napóleon császár első miniszterének, az engesztelő géniusz szerepét játszotta. Más irányba fordult volna a történelem szekere, ha a francia gyeplőt kezükben tartó hatalmasok Liszt józan szavaira hallgatnak. De pusztába kiáltó szó volt a jó tanács és a gyászos eseményt fekete lapjára írta a történelem, mondja el maga Liszt érdekes leleplezéseiben.
    Liszt magyarsága éppen az utolsó időben – érthető okokból – eléggé vitatott téma. Az ő magyarsága mellett szóló kétségbevonhatatlan tények sorozatából elég csupán egy-kettőre rámutatni. Művei között 130 olyan van, amelytől az abszolút magyar stílust a legnagyobb rosszakarat sem vitathatja el. A főbbek: rapszódiái, Magyarországi szt. Erzsébet legendája, Magyar koronázási mise, a Rákóczi induló átirata, a magyar opera megnyitására írt királyhimnusz, Hungária, Hunok harca, Esztergomi mise, történelmi arcképsorozat Vörösmarty, Petőfi, Széchenyi, Deák, Eötvös, Teleky, Mosonyiról stb. Sőt a nem szorosan magyar tárgyú zeneműveiben is sokszor felcsendül egy-egy magyar motívum, mintegy bizonyságául annak, hogy Lisztben a magyar véna, az eredet és érzés ereje mindennél hatalmasabb és ki-ki üt belőle akaratlanul, minduntalan. Amikor Pesten az első hangversenyét adja, az akkori német világban közfeltűnést kelt, hogy a szokással eltérően ő az első, aki a belépőjegyek és műsor szövegét kizárólag magyarul íratja. Művei és írásai nyomán nem volt nála lelkesebb terjesztője a magyar zenének, amelyet általa és rajta keresztül ismert meg a világ igazán. Hogy mily nagy volt benne a hazafiúi érzés és mindannak propagandát csinálni, ami a magyar zenei törekvések életképességével állott összefüggésben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a nagy szeretete, amellyel a legsajátosabb magyar hangszert, a cimbalmot minden alkalommal kitűntette. Rajongással csüngött minden magyar szellemi kiválóságon. Jókai és Petőfi géniuszának nem volt nála őszintébb tisztelője és csodálója. Számtalan nagy magyar hazafiság messze marad az ő fejedelmi bőkezűségétől, amellyel a magyar kultúrépítkezéseket, a nemzeti célokat és törekvéseket, a hazai humanitárius intézeteket s a jótékonyság oltárát elárasztotta, írja róla alapos ismerője és jóbarátja id. Ábrányi Kornél.
    Magát – Seidlitz báróhoz még 1847-ben intézett levelében – egy hajóshoz hasonlítva, aki a népek tengerén evez, azt írja, hogy sarkcsillaga az legyen, hogy majdan Magyarország büszkén mutathasson reá. És valóban Liszt ezen nemes törekvése teljes mértékben sikerrel is járt, mert nemcsak szülőhazája, Magyarország zárta őt mindenkinél jobban szívébe és büszkén mutatott reá még életében és büszkén mutat reá halhatatlanságában, de egyformán dísze és büszkesége ő az egész kultúrvilágnak. Liszt egész élete örök géniusza, egyszersmind sarkcsillaga kell, hogy legyen minden elszakadt magyarnak, mert életével példát mutatott mindenkinek arra, hogy hazájától távol az idegenben is meg tudott maradni annak, akinek született – magyarnak. És épp ezért találóak Vörösmartynak hozzá intézett szavai:

És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon.
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon.
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.   

In: Magyar Album,1936

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf