Várnai Zseni: Anyám, akkor én mindig jó leszek…

A gyermek szemére nem jön álom,
Az apja künn az orosz határon,
Ki tudja, él-e, meghalt-e már?
Künn sikong a vészmadár.

S az ablakot úgy rázza a szél!
– Anyám! Anyám! Mesélj, mesélj,
Mondj a csatáról szép mesét…
Az éj zimankós és setét…

Az anya hangja most könnybe fúl:
– Fiam! A rémek-réme dúl,
Ömlik a könny és ömlik a vér…
Künn zokog a téli szél,
– S hol a szívet a kard veri át,
Fiam, ott harcol az apád;
Ki tudja, él-e, meghalt-e már?…
Sikongva sír a vészmadár.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Mohács után

Nekünk Mohács kell? – az hát! íme itt van,
Mi átkos sorsunk Mohácsnál mohácsabb;
Verd melledet, ki itt élsz, holtodiglan,
S kérdezd, bűnünkre van-e még bocsánat.
Volt ezerévünk, oly szép, oly csodás,
És meggyaláztuk gyáván és bután,
Nekünk Mohács kell? – itt van Mohács,
De, Uramisten! – mi lesz ezután?

Felelj te ég és föld, felelj menny s pokol!
Szabad-e itt még új reményre lengni?
Mert bennem már csak kétség bujdokol,
Hogy a magyarnak nincs már hova lenni;
Futnék s úgy érzem, rám kövült az átok,
Kiáltanék s csak állok hangtalan;
Amerre nézek, sírgödörbe látok
S már jajszóm sincs, csak szégyellem magam.

szozattovabbacikkhez

Faragó József: Kiáltás a Golgotáról

Jeruzsálemben cseng a pohár,
Olajfák hegyén bőg a bóra.
Nyugat! Ne kísérts: imádkozom.
Én csak kedvrontó lennék azon:
Nem megyek el a dáridóra!
Vagy én iszom a magam borát
Vagy én választom a cimborát!
Ásd sírom ásd: magadnak ásod.
Nézd: haramia a pajtásod:
Átvágja torkod, ha berúgat.
A magadéból légy gavallér!
Kibírja Nyugat! Harminc tallér
Dukát ezüstben a Júdásnak!
Nincs vendégszobám! Tudd meg Nyugat:
Egy csárda szűk hely két dudásnak!
Örökségemből nem jut másnak
Egy darab kavics, egy szál moha!
Soha!
Csak egy út maradt orvosságnak:
Igazságot Magyarországnak!

szozattovabbacikkhez

Dr. Andor Gyula, Bánáti Baum Mária, Csokonay Vitéz Gizella, Finta István, Hofhauser László, Kállay István, Kiss Menyhért, Kósa Rezső, Névtelen

Dr. Andor Gyula:

Igazságot Magyarországnak!

Ami lelkünkbe dac és bánat,
Kiáltsuk a süket világnak.
Ami itt benn sajog és éget,
Jajunk hallják világok, népek.
Hegyek ormán orkán üvöltse,
A mindenséget is betöltse:
Nem győzhet rajtunk a gyalázat,
Igazságot Magyarországnak!

Igazságot annak, ki árvult,
Kit az egész világ elárult,
Kié golgoták végtelenje,
Ki népek bús testvértelenje,
Kit kínkeresztre feszítettek,
Odadobtak szabad prédának –
Igazságot Magyarországnak!

szozattovabbacikkhez

Rab Tamás, Skorka Károly, Szegedi István, Törzsök József, Varga Antal, Zagyva Mária, Zolyáné Rácz Etus

Rab Tamás:

Igazságot Magyarországnak!

Magyar! Ki védő karja voltál
a szent keresztnek sok csatán,
ki éves századok tusáján
erőt vettél pogány hadán,
mutasd, mi lett a népek vára,
mutass a csonka négy határra
s dörögd a hálátlan világnak:
– Igazságot Magyarországnak!

…Hazát a semmiből teremtett
a hét vezér kemény keze
s az üldözött meleg hazára
talált, ha hozzánk érkeze.
De mert kígyókat rejtegettünk,
halálharang kondult felettünk.
Júdás-torokkal prédikáltak:
– Igazságot Magyarországnak!

szozattovabbacikkhez

Csanádi Imre: Vér

Feketedő világ felett
ringnak a csillagrendszerek,
gyémánt csigává kövülten,
úsznak az iszonyú űrben.

Iszonyú űrben vajúdik
hazátlan az emberi hit,
e földön keresi helyét,
formálná csillagrendszerét.

Hanem a földön vér szalad,
vér önti el az agyakat,
vér, vér, vér, vér utcát-teret,
vér áztat hullott levelet.

Vérben ködlők a csillagok,
vértől okádnak fellegek.
Véres a kő, a kéz, a hit,
jámbor reményt is vér vakít.

1956 őszén

Kuczka Péter: 1957. június 30.

Két magyar beszélget. Egyikük
a széles, sima asztal mögött
hátradőlve párnázott székén
két kezét az asztalra fekteti.
Mozdulatlan. Az arca is merev.
Haja rövidre vágott, szemében
semmi, még kíváncsiság sincs,
pedig gyors kérdéseket lök maga elé,
a másikhoz, s olykor papírjaiba
pillant s újra kérdi, amit már
korábban kétszer kérdezett.

Vele szemben, az asztal lapján túl
a másik egy szögletes széken ül.
Konokul ölébe ejti két kezét,
megvonja vállát, lassan válaszol.

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Vendégek jövetele

Nem csöngetnek, se csók, se bók,
Csak jönnek a látogatók.

Nem ajtón, nem ablakon,
Úgy lépnek be a falon

szótalan rajban, agresszíven,
rangtalan mind és mind mezítlen.

Fény törzsüket függve tartja,
szivárványosan húsuk tarka:

kék mint a meteor-szaltó,
földgömbön, a kék Aral-tó,

és zöld mint Április, olyan
akár a síkos nyersolaj,

szozattovabbacikkhez

Boross Sándor: Gyóni koporsójánál

Elmentél innen; űztek borzadalmak.
Itt csak hollók kárognak és a varjak.
A túlvilágon, szebb zene van ott.
Elmentél, el, hogy tiszta csendbe’ halljad,
Dobogó nagy szíved elhallgatott.

Elmentél, el kellett hallgatnia.
Csalt a szebb zene, jobb harmónia.
- A hárfák ott halkabban pengenek –
gyónisírképElmentél, el: süket földnek fia,
Dalra születtél és dal kell neked.

Turul madár, magas turul madár,
Lehullottál, itt fekszel, halsz már,
Gyásztorra bús dalt vércse vijjogat.
Indulsz,- de Pusztaszer hiába vár,
Nem arra tart a fekete fogat.

szozattovabbacikkhez

Gellért Sándor: Oláh Gábor után

Oláh Gábor Debrecenben
temetve is temetetlen.
Égen játszik csillag-csínnal,
s takaródzik bakacsinnal.

MI értelme az egésznek?
Ittvalók csak sírba néznek,
nem akarják a csillagot, –
cívis csizmán halzsír vagyok.

De újmódi csizmalakkra,
szükség lesz még a csillagra,
így jön ki a kétszerkettő,
véle teljes a temető.

szozattovabbacikkhez

Gulyás Pál: Sinka Istvánhoz

Sinka Pista, mit akarsz itt?
Csizmád, látom, szépen fénylik,
vasárnap van, kipucoltad,
s most már nézheted a Holdat,
versenyezhetik vele,
csizmád szára és feje.
Talpaddal meg nyomhatod
a vésztől parlagot.
A hóban is járhatol,
Ő a pásztor és akol,
reszkető kis juhokat
ő megbékít s befogad,
ad nekik hálószobácskát,
és eloltja bent a lámpát…
Ott az országúton végig,
nézd a hó hogy villan, fénylik!

szozattovabbacikkhez

Kerényi Frigyes: Kármán József Fanni hagyományainak olvasása után

Hosszan merengek lelkes képeden!
Tudom, hogy álmaimban megjelen:
Bánattakart szelíd vonásiban
Egy tiszta szívnek haldoklása van.
Mióta alszol, annyi év lejárt, –
Érzelek mégis mint a napsugárt,
Mely új tavaszkor nyájasan lesüt,
Verő szívet találva mindenütt!
És mintha búskomoly beszéded hallanám –
Ne nézz oly maghatón, oly léleköntve rám: –
Mit titkos éjeken reszketve írt kezed:
Öröklő mécsvilág nyugvó porod felett.
A rózsa elvirít, és még az éjen át
Szellő fuvallja szét bűbájos illatát:
Meghervadt rózsa vagy beomlott sír alatt –
Lehullott a levél, az illat ránk maradt!
Körültekintek – szép, fényes világ!
A fény alatt meg annyi pusztaság!
És engem kétkedés keserve nyom:
Lesz-e nekem ily szent menyasszonyom?
S ha egykor annyi dal s remény után,
Lelkemmel összegyúl egy jó leány –
Szerelmet adva, véve boldogan,
Azt gondolom majd: szíved benne van!

Sajó Sándor: Drégelyi ének

Borongóbúval néz a völgyi tájra
Drégely bércérül ez az omladék;
Nem gyászhely mégsem: diadal tanyája,
Mely múltja fényét most is ontja még.
Ez romon egykor hősök haldokoltak
S vérkönnyet sírt a honfi-fájdalom,
De a keserv, ím dicsőségbe olvadt
S engesztelésül leng a múltakon.

Mivé is lennénk, ha te nem ragyognál.
Fényes dicsőség, édes enyhület!
Ezernyi búban és hajh! annyi romnál
Kétségbe esve állnánk nélküled;
Múlton borongva, fölsíró panasszal
Telnék meg minden honfiú-kebel, –
Így, ami fáj is, egyben fölmagasztal
És nemesebbék, bölcsebbé nevel!

Mert Isten mondta: aki szenved, áldott!
Sorsod, magyar nép, küzdő szenvedés;
Hazádat védve-véded a világot,
Keserved tenger, pihenőd kevés;
De hogy ne csüggedj gyászod éjszakáján,
Teszek egedre egy-egy csillagot…
E romfalak közt, Drégely bérci várán
Hős Szondy ilyen csillagul ragyog!

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Jobb lett volna Baranyába…

              /Sértő Kálmán halálára/

Eltemették Sértő Kálmánt:
ezrek egy kijátszott bárányt.
Koporsóját megcsudálták,
ahogy a nagy sírba ásták.
Hiába voltak sokezren,
könnycsepp nem pergett le egy sem.
Azok lengették a kendőt,
akik néha néhány pengőt
dobtak neki szemforgatva,
s halálig magára hagyva…
Pesten temették el Kálmánt,
díszben az ártatlan bárányt.
Jobb lett volna Baranyába,
a nagy Dráva hullámába.

szozattovabbacikkhez

Tompa László: A beteg Dsida Jenőhöz

Testvér, gyöngyszínű sejtelmek, hibátlan
Rímek mestere – mester már a kezdés
Korán alig túl – hallom, láz epeszt és
Fekszel rendetlen szívvel, kínziláltan.

Te férfiban is váltig csodagyerek,
Szépséghívő, a vers vitéze, hidd el,
Ma szükség van rád ékes rímeiddel,
Melyek zsivajra zengéssel felelnek.

Manap az embert annyi nyers, garázda
Rikoltás, jelszó, síp, dob hajkurássza –
Igézni kell, hogy félelmet felejtsen.

Igézd te is hát: lendülj újra nászba
Új szépségekkel – élesszen a verseny –
S inkább, ha tetszik, kapj hibát e versben!

Móricz Zsigmond levele – Kardos Gézáné Magoss Olgának

Moricz Zsigmond Radio 1935Nagy írónknak a debreceni csinos és művelt, társaságbeli asszony érzett izzó szerelmét dokumentálja ez a levél.

1930. december 12.

    Olga kedves, drága, feledhetetlen!

Válasz ez, válasz, élő szóval tett meghívására, hogy menjek el disznótorra Magukhoz… Nem mentem el, bár tudtam, hogy vár, s bár egész este boldogtalan voltam. És mégse mentem el, mert nem akartam mindennapivá tenni, közömbössé és szürkévé válni azt az érzést. amely bennem van, s amelyik oly gazdag örököt nyert azzal, hogy szinte szimbolikusan egy felvirágzott páholyból nézhettem végig Magával a Légy jót.
    Milyen különös volt s milyen érthetetlen. Be furcsa az élet. Mikor Maga azt vallotta nekem, hogy közömbös vagyok Magának, mert a szíve le van foglalva, rettenetes bánat ütött ki rajtam, ahogy a láz veri ki az embert a betegségben. Első érzésem az volt, hogy elutazom Debrecenből. Aztán nem tudtam elutazni, s másnap találkoztunk. S azóta többször találkoztunk.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Bihar in floribus

Mikor Tisza Kálmán hatalma tetőpontján állt, még mindig azt rebesgették, hogy van valaki, akitől ő is tart. Még előtte is van egy tekintély.

    - Ki lehet az? – kérdeztem egyszer. – Úgy-e, a király?

    - Nem; a Bihar megyei viceispán, Beöthy Andor.

    Még akkor nem igen voltam járatos a klubba, Tiszát is csak az ellenzéki lapok vezércikkeiből ismertem s úgy képzeltem őt, hogy még a kő is meglapul, ha ő rálép. Hatalma, erélye belenyúlt a fantázia mesés ködébe; sokszor elábrándoztam efölött, s elképzeltem messzeérő kezét, hogy ha még tizenöt évig ő kormányoz, az örökös tartományokat is magyar megyékké hasogatja föl s Bécs parancsnokává megteszi például Sal Ferencet. És ez a hatalmas ember is fél a Bihar megyei viceispántól.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Cigándi májusjárás

Egy szép májusi vasárnap délután elindul az erdő friss zöldje és végigköszönti a falu utcáit… Eladólányok mennek a Tiszára, s egy-egy fűz-, vagy nyárfaágat törnek, papírszalagokkal és saját hímzésű kendővel feldíszítik azt. Magasra tartják, nótaszóval visszaindulnak, – olyképpen, hogy a két külső leánysor egymással szembefordul és a két belső sor pedig állandóan előrehalad. A sor végén kiperdülnek kétfelé, az álló sorba. Az álló, másik sorvégéről viszont egymás után perdülne k be a mozgó sorba és párosan mennek előre. (Mintha két „fasor” közt „zöldág-folyam” folydogálna!) A lábak apróznak, bokáznak, mire lent a szoknyák, fent a zöldágak rengenek, a lassú nóta ritmusára:

Nem idevaló születés vagyok én,
Az Alföldről, messze földről jöttem én.
Így jár aki messze földre vándorol,
Nincs babája, ki vállára boruljon.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Hej turáni puszták!

Hej turáni puszták! hej Attila népe!
Sírva néz a magyar, puszták éjjelébe,
Derengő Tejúton nyomotok mutatja…
Rólatok mesél a bércek zuhatagja,
Tölgy erdők zúgása, jegenyék sírása
Viharos egeknek sötét villanása,
Álmodó faluknak álmos tétlensége;
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

Hej turáni puszták ragyogó új napja!
Hunvitéz a lovát harcra nem kapatja,
Szittya gőgös urak késő unokája
Puhultan fekszik le selyem nyoszolyába,
Nyugati bűbájjal behálózták lelkét.
Napnyugatot nézi s nem a hajnal keltét,
Átkos asszonycsóktól fertőzött a vére
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

szozattovabbacikkhez

Böhm Károly plébános, honvéd-vadász százados

Böhm Károly, Temesvárott született, hol alsó- és középiskoláit végezve, belépett a Csanád Egyházmegyei papnövendékek sorába. Midőn a szabadság szelleme kitört régi béklyóiból; midőn a börtön és rabság helyett szabadságot kért a magyar nemzet számára ; midőn ez visszavívta ős jogait; s midőn e szent, ősi jogokat, a nemzet függetlenségét, a haza integritását a kaján ármány megtámadta, szentségtelen kezekkel szél tépte; s midőn az egyedül álló magyar nemzetre bőszült áradatként omlott mindenfelől az ellenség, midőn megkondult a vészharang s midőn a veszélyben levő anyaföld felemelte hívó szavát hű fiaihoz, kérve oltalmat, segélyt; a Csanád egyházmegye lelkes papnövendékei — miként mások is — megértették e hívó szózatot s érezvén lelkűkben a költő eme szavait: „a haza minden előtt“ , készszívesen hagyták el a tudományok szent csarnokát,a kedves tanárokat s a drága szülőket és szent lelkesedéssel siettek a vérmezőre fegyvert ragadni a nemzet elnyomói ellen.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo