Babits Mihály: Ne ily halált, ne ily harcot!

Nem kell nékem örök béke
(meglesz majd a temetőbe').
Örök harc a kívánságom,
de nem ahogy tegnap láttam
hivatalos-kényszeredve,
kinek nincs is semmi kedve,
gyávaságból s alázattal
elmenni egy szolga-haddal;
ölni ismeretlen testvért,
aki bennünket nem is sért,
mert - bár közös minden eszménk -
ellenségnek kinevezték;
parancsszóra halni végül
cél nélkül és haszon nélkül
kutyamód és árokmélyen -
még a kutyát jobbnak vélem,
mert ki tudná ránevelni
ártatlan ebtársát ölni?
 
Ne ily halált, ne ily harcot
adjon Isten a magyarnak!
Elég soká volt élete
játék mások kezeibe':
ne legyen már többet játék!
Legyen eztán a magáé!
Harcolja meg, ha van harca,
igazságát föl ne adja,
mert a föladott igazság
a világ testén sebet vág.

szozattovabbacikkhez

Faragó József: Kiáltás a Golgotáról

Jeruzsálemben cseng a pohár,
Olajfák hegyén bőg a bóra.
Nyugat! Ne kísérts: imádkozom.
Én csak kedvrontó lennék azon:
Nem megyek el a dáridóra!
Vagy én iszom a magam borát
Vagy én választom a cimborát!
Ásd sírom ásd: magadnak ásod.
Nézd: haramia a pajtásod:
Átvágja torkod, ha berúgat.
A magadéból légy gavallér!
Kibírja Nyugat! Harminc tallér
Dukát ezüstben a Júdásnak!
Nincs vendégszobám! Tudd meg Nyugat:
Egy csárda szűk hely két dudásnak!
Örökségemből nem jut másnak
Egy darab kavics, egy szál moha!
Soha!
Csak egy út maradt orvosságnak:
Igazságot Magyarországnak!

szozattovabbacikkhez

Balogh Béla zászlós: Üzenet a frontról

Mi itt a Donnál ébren őrködünk,
Bombazáporban virraszt a magyar,
Véres parázsként izzik a szemünk,
Ezer halált rejt: zizzenő avar,
Mi itt a Donnál híven őrködünk!

Az éjszakában csendben zúg a szél,
Sok messzi sóhajt hoz felénk talán,
Gyermekkacajról, napfényről mesél,
Ugye, most Te is izensz jó Anyám?
Az éjszakában csendben sír a szél.

Fejünk felett a kéklő csillagok,
Ezüst gyíkocska lent a nagy folyó.
- Kedveseink, jaj, sokat írjatok
S ne legyen otthon senki áruló! –
Fejünk felett gyémántos csillagok.

Nehéz a várta, mégsem csüggedünk,
Bár ólomlábon jár itt az idő,
Mi itt a Donnál ébren őrködünk.
- Ne legyen, jaj, most otthon pártütő! –
Nehéz az őrség, mégsem csüggedünk…

1942              Tábori posta 220-24.

Tóth Lajos honvéd: Búcsúztató egy hős honvéd halálára

Hirtelen lepett meg a kegyetlen halál,
Kedves családodtól el sem búcsúzhattál.
Emléked él közöttünk, szívünkbe van vésve,
Pihenj csak csendesen, nem megy feledésbe.

Bajtársid imája száll érted az Égbe,
Messze családodtól ért utol a Végzet.
Hős katona voltál, becsületes, szerény,
Csillag lesz belőled a Magyar haza egén!

Gyászjelentés adja tudtul a családnak,
Hogy kihűlt hősszíve a kedves apának.
A nagy Don-kanyarban, véres harcmezején
Golyótól találva, földre bukott szegény.

Sírhat özvegy, árva, nincs már édesapa,
Nem ölel már többé szerető, hős karja.
Az orosz harctéren díszlövés hangjára
Véres hant dübörgött koporsójára…

1942                 Tábori posta 230/78.

Vihar Béla: Egy katona megy a hóban

          Sinkovits Imrének, e költemény tolmácsolójának

Tizenhét nap és tizenhét éjszaka,
nem, évszázadok és évezredek óta én vonulok,
én, a katona a hóban.
Ajkam, torkom kiáltásra nyílik,
széthasad, mint a seb, kiáltok, miként a gyermek,
aki először riad a magány iszonyatára.
Hozzád, hozzátok szólok a száguldó fergeteg
és az idők ködbe vont messzeségéből.
Tizenhét nap és tizenhét éjszaka…
Láttok-e még engem? Íme, megjelentem.
Kicsiny bukdácsoló pont vagyok,
küzdelem a hótenger hullámain,
imbolygó pont, létéért küzdő,
hogy karotok drága kikötőjébe elérkezzék.
Rám ismertek-e? Arcom vonásait
még össze tudjátok-e rakni
az emlékek szövevényéből?

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Elesett katonák

Nagy darabot hasít ki az égből,
messzire fut ez a fekete sáv előttünk:
ott sejtjük az erdőt, asszonyaink
bólogatnak, sziszegnek a szélben.

Szivacsos levegőben, ködből csepegünk,
odalenn serceg a folyó,
érik a hulla,
csupa víz a tarló,
szörcsög, mozog a hulla.

Előttünk, mögöttünk, köröttünk villogott a fém,
fölbukfenceztünk, egymásba gabalyodtunk.
Marcangolt húsok, széthasadt fejek:
nem mi vagyunk, ne kérdezz tőlünk semmit,
nekünk nem szóltak semmiről,
nem lesz velünk semmi.

Nem mozgunk: mozog a hulla,
harmatos a rét, zsíros a szántás,
iszik, eszik a hulla.

Varas partok közt, lucskos cserjék közt
csúszva kúszik a folyó,
távolról hangzik a kutyavonítás,
asszonyunk levelet vár,
a kicsi alszik, mosolyog.

Cafatos a hulla.
Kásásan folyik a hulla.
Mozog a hulla.

Kannás Alajos: Látogató

Írástudatlan délutánokon
mikor a nyári láva csordogál rám
évezredünk végéről álmodom
vagy töprengek a túlélés csodáján…
Ott áll-e még tisztán és görbületlen
a „Pesti srác” mint őr a Lánchídon
felmagasodván szélvert szürke estben…
Én öncsalással már nem ámítom
lelenc korom mi mégis hátra van…
Botorkálok a szélben szárnytalan
Vagyok ki voltam s ki már nem leszek
Írástudatlan délutánokon
Ötvenhat lelke fénylőn átoson
s rímeltet nagyon régi verseket

Arany János: Tinódi redivivus1

 Patvarba, collegám, jó deák Tinódi!
Álom-é ez a hír, vagy penég valódi?
Újság-író lettél, rád ragadt a módi?
Sok szerencsét kívánok a munkához, földi!

Együtt hegedülénk, jut eszedbe, hajdan?
(Akkor is szűke volt pénznek a tarsolyban.)
Te jó Kolozsvárott egy kovács-műhelyben,
Én egy sombokorban Szilágyságon, Kusalyban.

Toldi Miklóst akkor szörzöttem énekben,
Te is válogattál híres vitézekben:
Dobót, Szondi Györgyöt foglalád versekben;
Most egy fiát se látsz Pesten az ilyesekben.
Röttentő hadakban ki forogtál akkort –
Dúdolsz mai napság omnibuszt, fiakkert.

Nem hőst – kákompillit2; nem almát, de vackort, –
Barátom, Sebestyén, nem szeretem ezt a sort.
Utcáról-utcára baktatsz mint egy kódis,
Rongyos vagy, kilátszik a lábravalód is.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

/1/ A költeménytöredékben Ilosvai Selymes Péterrel szólíttatja meg Arany János Tinódit.
/2/ Régi szó = léha, semmitevő. Arany jegyzete.

Ásgúthy Erzsébet: Japán versek

    FELHŐ

Felhő csapódott a szememnek.
– Suhanó felhő, mely átszaladt az életem egén. –
    Kék szememben esővé változott,
    s most szakadatlan mossa arcom pírját.
    S még azt mondják:
    utánad sápadok.

    ÖRÖM

Egy kis cinke az
ablakomra szállt.
Kis cinkosom se
féli a halált,
    akárcsak én. –
Kis csőrével lyukat csókol
a jég virág fejére,
én meg körmömmel szíve
rajzolok az ablakom jegére.

Czóbel Minka: A jó Isten kertje

Csodálkozva néz a körkény virág,
Körülte véres, dúló nagy csaták.
A ház mely ott állt, – már vagy negyven éve
Bedőlt falakkal, – romban összeégve.

Eljött egy súlyos, idegen tavasz
Más mint a régi, s mégis ugyanaz.
Ágyúk dörögnek a hegyek felett
De nem hátrál tőlük a kikelet.

Hol kitaposta százak, ezrek lába,
Újra kizöldül zsenge fűnek szála,
S egy percre – ha a tüzelést – nem hallja,
Csalogánydaltól zeng a bokrok alja.

Az élet bátor, de a halál gyáva,
Ha rálehelt minden nyíló virágra.
Csak elvonul – sötétsége helyébe
Újra felébred életfényessége.

szozattovabbacikkhez

Csokonai Vitéz Mihály: Földi sírhalma felett

                 /Földi János/

Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát
Akácod alján, Földi tenéked is?
Oh, néked is, kit dűlt hazádért
Sustorgó tüzed onta egybe?

Természet édes gyermeke! S a világ
Tág templomának béavatott fia!
Hát amidőn törvény írod,
S pitvaraid kinyitod minékünk, –

Akkor szorít-e jussa alá korán?
Korán! Az élet leggyönyörűbb korán!
Oh, tán irigy ő? S azt akarja,
Hogy bekötött szem alatt imádjuk?

Hát már Apolló, aki fejed körül
Kettő borostyánt vont vala, kedvesem,
Hát már Apolló a halálnak
Bűne között hidegen danolgat?

szozattovabbacikkhez

Csokonai Vitéz Mihály: Virág Benedek úrhoz

Nékem zöld olajág s rózsalevél fedi
Békés homlokomat, s páphusi lantomon
A myrthusligetek lanyha Zephyrjei
Félszunnyadva enyelgenek.

Míg Lillán zokogok, s csonka panaszaim
A lágy alkonyodást sírni siettetik:
Szép kínzóm azalatt kedvese karján
A Cythere sugara közt

Próbálgatja nevem messze felejteni.
Én sírok, te pedig, zengedező Virág,
A zöld Pannóniát s Dácia szűzeit
Új hangokra tanítgatod.

Hallom tárogatód tábori hangzatit,
Hallom Pest fala közt és Buda szirtjein;
Már a Kárpátokat verdesik, s a Tisza
Síkján messze terülnek el.

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Komjáthy Jenő

Megrokkant házak s gyűrött emberek
Között kallódik csillagjegyű lélek;
Alázó gondok alján hempereg,
De csúcsra törni buzgó vágya éled.

A nagy kérdések, miket szül a Lét,
Szívét és agyát hévvel ostromolták,
S vad vívódások kínját hintve szét
Válaszok hulltak, mint hű, lelkes szolgák.

Az ős talány előtt nem áll meg így se,
Titkok mögül istenként néz le Nietzsche:
Hisz helytartója volt, amíg e Föld

Hordozta hátán: katedrán kínlódva
S kit élve-halva nem magasztalt óda –
A Homályból még most is fölsüvölt.

Szabó Dezső: [Síriratai]

[...]Elmegyek meghalni. Akinek nincs értelme a földön, bujjék a föld alá.
 Talán, ha meghalok, meglátnak az emberek annyira, hogy nem fognak tőlem sajnálni egy sírnyi helyet a Gellérthegy délkeleti csúcsún.
 Aludjam ott végtelen álmom a fölött a város fölött, melyet annyira szerettem.
Három síriratot is készítettem. Válasszák ki közülük majd sírkövekre azt, amelyiket a legtalálóbbnak találnak.

Az első a tragikus:

Életet ő keresett életben, jaj, de hiába!
Puff! A halálba mene, életet ott, ha lel-e?

A második, a melankólikus:

 Vándor állj meg itt e sírnál
És tegyél úgy, mintha sírnál.
Higgye lenn az alvó gazda,
Hogy valaki megsiratja.

A harmadik, a kesernyés:

 Szabó Dezső itt nyugodna,
Hogyha meg volna nyugodva.
De most is csüng egy kérdésen:
Mi a fittyfenének éltem?

A megfojtott kakas. In: Levelek Kolozsvárra, 1943.

Szász Károly: Károli Gáspár szobra előtt

Fordíts – az Úr szent keze által
Telistele írt lapokon,
És napvilággal, mécsvilággal,
Szent ihletés a homlokon:
Írd, ahogy írva ott találod,
    El abból egy jottát se hagyj!
Egy életed és egy halálod –
    Te a Lélek tolmácsa vagy!

Fordíts – mit Istenkéz jegyzett fel
Kőlapra ott, Hóreb hegyén,
Csak írd, nem reszkető kezeddel,
Ne bánd te, hogy a nyelv szegény!
Mit Isten, kőtáblákra írván,
    Mózesnek villám közt ada:
Szívekbe lesz az vésve nyilván
    S örökre – a törvény szava!

Fordíts – Józsué győztes harcát,
Debora büszke énekét,
Sámson fénylő – s Ruth szende arcát,
Jóbot, ki megkísérteték,
A Dávid szárnyaló Zsoltárát
    És a próféták jós szavát…
Bizony az Úrnak lelke jár itt,
    S évezreken sugárzik át!

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Egysoros vers

Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.

 

fohasz

Forgách Zsuzsanna levele – férjének, Révay Ferencnek

1599. július 1.

    Éltig való szolgálatomat ajánlom Kegyelmednek, mint szeretett uramnak, az hatalmas úr Istentől kívánok Kegyelmednek is egészséget, hosszú életet és minden kívánta javait nagyboldogul megadatni. Szerelmes uram az Kegyelmed levelét énnekem megadták, kiből megértettem, hogy Kegyelmed jó egészségben vagyon, kit nem szívem szerint akarok, én is hála az úr Istennek egészségben vagyok. Én édes szerelmes uram egyebet nem írhatok Kegyelmednek, hanem az nap, mely nap megadák az Kegyelmed levelét, érkezett uram atyám levele is, kiben tudakozik a mi egészségünk felől. Én megírtam, hogy Kegyelmed nincsen itten, valami kevés cseresznyét küldtem neki és valami kevés szarvasgombát, azt is írja, hogy beteg, azért kérem Kegyelmedet, mint szerelmes uramat, hogy visszajövet térjen be hozzá és látogassa meg Kegyelmed. Komjátin vagyon. Én édes szerelmes uram Kegyelmedet igen kérem, Kegyelmed semmit el ne felejtsen az vásárlás dolgában, és Kegyelmed írjon énnekem az Kegyelmed állapotjáról.

    Asszonyom néném is szolgálatját ajánlja Kegyelmednek, és arra kéri Kegyelmedet, hogy Kegyelmed kalapos süveget vegyen feketét ő magának, az kis úrnak és az Klazsonkának valami szebb színűt, nem feketét. Ezzel a hatalmas Úr Isten tartsa meg kegyelmedet jó egészségben, és adja, hogy hamar időben láthassuk egymást jó egészségben.

    Költ Szernyicén 3 julii anno 1599.

    Az Kegyelmed hitvese szolgál míg él Kegyelmednek

Forgách Susánna

Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [II. rész]

    Ezek után, ha remek (klasszikai) magyar költészetről akarunk beszélni, s ha ilyenül akarjuk nézni a jelen század három első tizedének költészetét, ez klasszikai lesz igen is, de tulajdonképp csak a múltra nézve annyiban, hogy idegen világból való táplálkozás mellett is, jobban magába olvasztá ezt, mint például Gyöngyösi, kinél a hazai történetben kirívólag veszi ki magát a mitológia; természetesen az európai ízlés, csín mindkettőn a kor szerint mutatkozván. De oly klasszikai magyar költészet, összhangzatos egésszé felolvasztva bírja minden elemét a költői művészetnek, mely nyelvünkből kifejlett, s zenei hajlamunknak megfelelő alakban, az ember és természetvizsgálat kellő készültségével, a bölcsészeti gondolatokat befoglaló poétai mélységgel szólaljon meg, azaz egy konkrét klasszikai művészet, az én szemeimben, a jövendőség gyermek.

    Ábrándozás, félszeg idealizmus; fogják mondani sokan, e szavakat olvasván. Nem veszem rossz néven senkinek, ha így beszél, és megdorgál engem, hogy elibe csapván a tapasztalásnak, megelőzöm ezt. De én tulajdonképp nem előzöm meg a tapasztalást; sőt inkább, a mennyiben az emberiség éppen a tapasztalásból gyűjte magának tudományt, én erre támaszkodom; s az irodalmak történetéből olvasok reá adatokat, melyek a szellem fejlődésének örök törvényű adatai.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Három prédikátor

Méliusz Juhász Péter a „debreceni pápa” (1536–1572) éppen az ellentéte Bornemiszának. Nem élt benne Bornemisza szellemi sokrétűsége, sem pedig Dávid Ferenc és Heltai Gáspár fejlődési láza; megállapodott a kálvinizmus szikláján s tapodtat sem mozdult róla. Ezért kristályosodott ki olyan tisztán tanítása és alakja. Debreceni püspök volt, ellenfelei nevezték „debreceni pápának” elvi makacssága miatt. Egész egyénisége a tiszántúli magyarságot tükrözi; vad erő tört ki benne, ő a magyar düh első elemierejű jelentkezése irodalmunkban. Egy-egy prédikációja indulatrohamként hat, visszafojthatatlan hatalomvágy élt benne, kíméletlen volt nemcsak a katolikusokkal, hanem az unitáriusokkal szemben is, az egész vallási forrongást a kálvinizmus keretei közé akarta szorítani. Erőszakos eszközöktől sem riadt volna vissza, ha módja lett volna hozzá;az erő és az élet embere volt. Különösen Dávid Ferencet gyűlölte.

    Minden képének egyedülálló érzéki ereje van, „ősköltészetünk” méltó folytatója: „Évának szeme a tiltott fán ragad”. „A sátán Isten méltóságába akar hágni”. „A testi élet csak farka az örökkévalónak”. „Meghajtod fejed mint egy kávát”.

szozattovabbacikkhez

Karácsonyi népszokások adventtől vízkeresztig

Ebben a kis összefoglalóban olyan karácsonyi és újévi népszokásokat mutatunk be, amelyek még ötven-száz éve mindennaposak voltak falvainkban vagy a kisebb mezővárosokban is. Mára ezek a szép- régi népszokások művelése a vallásos élettel együtt a háttérbe szorultak. Ha most bejárnánk az egykori történelmi Magyar Királyságot, azt tapasztalnánk, hogy a sok ezer helyiségből csak a legelmaradottabb vagy legelzártabb vidékeken élnek még egy-egy helyen ilyen vagy ehhez hasonló népi szokások, játékok. Az igényes népművelés a néptáncokkal és a népzenével együtt próbálja feleleveníteni ezeket a hagyományokat, a Szózat szerkesztősége ehhez próbál evvel a kis összeállítással segíteni, Áldott Ünnepeket kívánni. – szerk.–


Zsitvabesnyői Luca-játék*

vollykep11

Bejön a Luca, furcsán öltözve. Van nála főzőkanál, tollseprű, stb. Benn söpör, a fakanállal hadakozik, csíp stb. A bennlévők éneklik (vagy a Luca szólózik):

Három icce köménymag,
Jaj, de helyes legény vagy.
Se nem kicsi, se nem nagy,
Ippen hozzám való vagy!

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A várak királya

Vajdahunyad varaHa Hunyadi János nem tett volna semmit, csak azt, hogy ő nevelte Mátyás királyt, már azért is híres lenne.

    Vagy ha nem csinált volna egyebet, mint hogy ő épített fel Vajda-Hunyadot, már abból is ráismernénk, hogy nagy embernek kellett lennie, a ki koránál magasabban szárnyalt.

    De hát Hunyadi János csinált még egyebet is. Szent István királytól kezdve le egész Deák Ferencig, keresztül-kasul nyitogathatjuk, fürkészhetjük Clio fiókjait, míg egy olyan nagy alakra találunk, mint Hunyadi János. Azaz, hogy nem találunk.

    Minden csodálatos, a mi az ő keze nyomát viseli. Még ez a vár is, mely a Zalasd vize feletti sziklán kevélyen hirdeti a középkor fényét, művészetét és ízlését.

    Szinte megismerni, ki mit épített e kolosszális tündérszépségű várból.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [III. rész]

Angyaloknak boldog királynéja

1. Angyaloknak boldog királynéja,
Úr Jézusnak dicsőséges anyja,
Mennyországnak ékes, szép csillaga,
Paradicsom tündöklő kapuja.

2. Néznek reád árváknak szemei,
Özvegyeknek szomorú szívei,
Szegényeknek nyomorult ügyei,
Bűnösöknek sóhajtó lelkei.

3. Üdvözlégy óh szüzeknek pálmája,
Pátriárkák nemes onokája,
A próféták öröme, vígsága,
Apostolok édes nyájassága.

4. Üdvözlégy te, Jézusnak dajkája,
Atyaisten kedves termőfája,
Szentléleknek szerelmes mátkája,
Szentháromság legszebb alkotmánya.

szozattovabbacikkhez

Imádunk szent ostya

Imádunk szent ostya
Drágalátos manna
Seregeknek ura,
Királyok királya,
Üdvözlégy angyali kenyér.
Vátságunkért adott bér,
Drága szent test és vér.

Add meg országunkat
Mi magyar hazánkat,
Vezéreljed jóra
A mi királyunkat,
Békítsd ki ellenségünket,
A kik üdvöznek bennünket,
Keresik vesztünket.

Izrael fiait
Ki megoltalmaztad,
Ellenségek földén
Mannával tápláltad,
Táplálj minket szent testeddel,
Drágalátos szent véreddel,
Isteni erőddel.

szozattovabbacikkhez

B. Büttner Lina: Üdvözlégy Mária!

A hűvös, enyhe tavasz-hajnalon
Elsőnek ébred a harangvirág;
S hogy áhítatra keltse híveit,
Megcsöngeti harmatos kelyheit
És reggimát susog a lombos ág,
A zengő, lobos ág!

A kis virág lehajtja fejét mind…
S mint illat száll a szép harmónia,
S míg a harang csengése hallik,
A fehér rózsák mind azt zengik:
Üdvözlégy oh, szent szűz! oh Mária!!
Üdvözlégy Mária!

Vörösmarty Mihály: A puszta sír

A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben
  Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenűl?
Menj harsogva, folyam! mely gyakran vitted emelve
  A győző seregét, zengj hadat álmaihoz;
S mellyet szerze, te légy, ország! az erősnek örök jel:
  Népvezető Árpád hamvai nyugszanak itt.

Hobscha Boldizsár gyalogos honvédőrmester, plébános

Született Temes megyében, Versecen 1829-ben március 9-én.
Gimnáziumi tanulmányainak végeztével belépett Temesvárott a kispapok sorába. Hogy mily hazafias szellem uralkodott mindig, de különösen 1848–49-ben az annyira germanizmusról vádolt temesvári papnöveldében? a legfényesebben igazolja az, hogy az összes alumnatus – szám szerint 64-en – a magyar honvédhadseregbe lépett. Ezek közt volt Hobscha Boldizsár is.
Nyelvre, származásra és vérre nézve ugyan német, de szívre, érzelemre a magyarnál is magyarabb, ezt igazolták vitéz tettei és későbbi egész élete. – A német fiú rajongó örömmel sietett a szabadság zászlója alá, hogy küzdhessen a haza ellenségei ellen.
Mint I-ső éves kispap lépett be a Damjanich tábornok által teremtett III-ik, úgynevezett „vörös sapkás” honvédzászlóaljba, mely Dél-Magyarországot megtisztította a rácoktól, számtalan véres csatában megvervén azokat; sőt a szabadságharc legtöbb fényes győzelmeiben a „vörös sapkás” zászlóalj és Damjanich volt az eldöntő erő; a szolnoki és váci győzelmeket egy maga vívta ki. Vitéz honvédünk tehát, mint a híres III-ik zászlóalj őrmestere, győzelemről-győzelemre lépett s bő része volt a dicsőség napjaiban s így végig hűen kitartott és végig küzdötte a szabadságharcot.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Katonapoéta éneke

A nagy heros lezárul nemsokára.
Függönyt takarnak rá jövő napok.
Oltárán hamvad: könnyem és a bánat.
És minden, mit csak lelkem adhatott.

Én mindent adtam s mitse kértem érte.
Gőggel födöm be koldus-voltomat.
Szívem hoztam csak vissza a harcokból
A tépett tiszti köpönyeg alatt.

A szívemet is azért hoztam csak meg,
Mert muzsikával, hittel van tele,
S mert tudom újra könnybe-lábad itthon
Én véreim: a magyarok szeme.

Könnyet szárítni jöttem s elringatni
Mások fájdalmát, mely százszor enyém.
S legszebb bérem: ha elmerengtek olykor
Töviskoronás szívem énekén.

                         1918

Kolpaszky Jenő: Csendes temetőben

Csendes temetőben friss koszorúk, szépek,
A Halálnak áldoz e napon az Élet.
Sírvirágot lebbent a zokogó szellő,
Sok homlokon borong bánat s emlékfelhő.

De e holtak napján nem siratjuk mindig
Éppen azt, ki a sír mély ölében nyugszik,
Jeltelen sírokhoz szállnak a sóhajok,
Míg a méla szemben könny gyémántja ragyog.

Messze honvédsírok, rőt avarral fedve
Olvadnak a sötét novemberi estbe.
Hős holtakért suttog ajkunk csöndes imát
S buzgó fohászunk lesz a sírjukon virág…

Elviszi a könnyünk messze-szálló felhő,
Elsírja, hogy bú-fánk most már bánat-erdő,
Elmondja, hogy otthon mindig békét várunk
S nem akar valóvá lenni forró álmunk…

                                                         1918

Székely Nándor: Duba Ágnes

Duba Ágnes lelkem
Hova oly sebesen?
Megyek a postára,
Most írt a kedvesem.
Szegény Duba Ágnes
Szeme könnytől nedves,
Amint a levelet
Megnézi, amelyet
Most küldött a kedves.

Nem a Ferkó írta,
Nagy pecsét van rajta,
Szegény Duba Ágnes előtt
Sötét lett az utca.
Rövid, hideg szavak
Egymásba folynak,
Két szó táncol csak előtte:
„Temetése holnap!”

szozattovabbacikkhez

Sas Ede: A versaillesi labdák

A Trianon előtt ragyogott a pázsit,
Krinolin lebben, röpköd száz szalag,
Arany pásztorbot, virágos kalap:
A Rokokó árkádiásdit játszik.

A gyermek királynét körülkacagják,
Labdáznak, futva tündér-könnyedén;
Mintha a parknak Watteau-szőnyegén
A szerencsével játszanának labdát.

A vörös sapkáját fölteszi az Este,
S az antik torzók közt lihegve, lesve
Mozog az Árny: a szankülottok árnya.

Repül pirosló labda-fergeteg,
Mintha az est tüzében rengeteg
Vércsepegős fej szállna, szállna, szállna…

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf