Reményik Sándor: A fordító

– Károli Gáspár emlékezetének –

Alkotni könnyebb: a szellem szabad,
A képzelet csaponghat szerteszét,
Belekaphat a felhők üstökébe,
Felszánthatja a tenger fenekét,
Virágmaggal eget-földet bevethet,
Törvénnyé teheti a játszi kedvet,
Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad,
S vakmerőn méri Istenhez magát…
Az alkotás, jaj, kísértetbe is visz.
A fordítás, a fordítás – alázat.
Fordítani annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítani annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva,
Félig őt vinni, félig vele menni.

Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt. –
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Ragyog a csillag fönt az égen…

Füvellő róna közepében
Hever a pásztor s andalog;
Halk nyári éjben csodaszépen
Ragyognak fönt a csillagok.

Hever a pásztor s nézi, nézi
A fényességes nagy eget,
Lelkét egy nagy kérdés igézi:
Az a sok csillag mi lehet…

Hevert itt sok más pásztor is már,
Sok ezredévvel ezelőtt,
És kérdezték ezt máskor is már
Együgyű lelkek s bölcselők.

- Ragyog a csillag fönt az égen
S az ember nézi itt alant;
Így nézte, nem is oly régen,
Világ nagy bölcs, ama Kant; -

Megittasult a ragyogástól,
Mit Isten keze égre szőtt, -
S nem tudott többet, mint a pásztor
Sok ezredévvel ezelőtt…

1930

Sajó Sándor: Bessenyei szeretője

Bécsi burgban, fényes padlón
Gyönyörűség körbe járni,
Fényes körben, árnyas szögben
Édes szóra legényt várni;
Jön a legény, szép fenyőszál,
Száz pillantás lesi, várja,
Égszínű szem szelíd kékje,
Fekete szem éjszakája.

Szép levente, szeme mély tűz,
Maga mintha acél volna;
Hajlik erre, hajlik arra,
Rózsaszálra, liliomra;
Szeme mély tűz – olykor-olykor
Felhő lebben homlokáról,
Ide szálló halk borongás
Messze-messze Tiszatájról.

Bessenyei szép gárdista,
Erre térül, arra fordul,
El is tűnik, búcsút sem vesz
Rózsaszáltul, liliomtul,
Haragszik a legszebb asszony,
Búskodik is eltűnődve;
Meg kell tudnom ki lehet a
Bessenyei szeretője!

szozattovabbacikkhez

 

vitéz Somogyvári Gyula: Egyszer majd eljön

Tudom, hogy eljön Napkeletről
valami bátyánk vagy öcsénk,
ki ott maradt el réges régen
egy víz partján, vagy hegy tövén.

Tudom: nem sejtjük, mikor indul,
viharként jön vagy lépeget,
orkán lesz-é vagy nyári szellő,
port kerget csak, vagy népeke?

De eljön messze Napkeletről
s egyszer csak ott áll a hegyen,
Uzsok fölött vagy vén Vereckén
s egy pillanatra megpihen.

Végiglát majd a Tisza-tájon
s megnézi: hogy él a magyar?
S felgerjed benne mind a vércsepp,
ha eljut hozzá csak egy jaj.

Haraggá válik szent nyugalma
s ezer babona szabadu
és jaj lesz akkor! – Az Óceánig
minden kacaj hörgésbe fúl.

Igen: eljön majd Napkeletről
– s ítélet lesz mindegyik lépte –
valami bátyánk vagy öcsénk.
…S új világ nő a vén helyébe…

Paxy Anna levele – férjének Révay Ferencnek

    Révay Ferenc korának ismert törekvő hőse, nádori helytartó, nádorhelyettes, majd a király és a rendek megbízottja.

    1549. november 30.

    Szolgálatomnak utána szerelmes uramnak kívánnám tekegyelmednek minden jó egészégét hallanom. Ím a tekegyelmed akarata elküldöttem a társzekereket, ím három szalonnát küldöttem rajta, s egylukna1 borsót, árpakását, pohánkakását, negyven túrót, két fazék vajat, ha szerével költi, többet ér Kegyelmed vele félesztendőnél. A halért mindenfelé érte voltak, mind Povosára, Árva vármegyébe mind elküldöttem, de nem lelének, hanem Beniczky vett volt egy galócát magának, s míg én érte küldék, addig füstre tette volt. Azért ím odaküldtem Kendnek száz pisztrángot, nyolc lepényhalat, öt galócát, osztán Kendnek valami faolajt kellene hozni, mert nincsen faolajunk.
    Tekegyelmed írta vala, hogy én Kegyelmedet Blatnyicán várnám. Inkább Kegyelmed ugyan ide haza jöjjen, osztán ha Isten Kegyelmedet meghozza, megmondom Kegyelmednek az okát. Az Putnoki adta borokért Liskát küldém s elhozatom. Ím Szakách Mártonnét kiküldöttem, de bizony nem örömest küldöm vala ki, mert ha menyegzőnk leszen, vagy vendégünk, a Márton igen szűkös szolga vala. Más az, hogy immár sokkal több tékozlás leszen, mert az asszonynak sok felestekemet, uzsonnát kell adni a sok jámbornak. Osztán Kegyelmed hozna Pankónak valami subicának2 való posztót, stannétot3 vagy mit.
    Erek Isten tartsa minden jóval Kegyelmedet, és hozza jó egészségben haza.
    Datum Sklabinya szombaton, szent András napján, anno domini 1549.

Paxy Anna nagyságos
Révay Ferencné

/1/ véka
/2/ subácska, kis mente
/3/ kelme

Féja Géza: Az erdélyi emlékirat

A XVII. század második felében s a XVIII. század elején az emlékirat éppenolyan összefoglaló műfaj, mint a XVI. században a protestáns prédikáció: mindkettőbe a legtöbb fért bele az életből, s amint Bornemissza Péter prédikációinak burkából a novella feslett ki, az erdélyi emlékiratokban ott csírázik a magyar regény, de jó ideig, Kemény Zsigmondig, nem akadt merész író, aki az emlékiratok belső alkatából s anyagából megteremtette volna természetes, eredeti regényünket.

    Az emlékirat egyéni állásfoglalás az élettel szemben, tehát széppróza; az emlékíró nem tudományos történelmi módszerrel írja könyvét, hanem közvetlen, személyes élményeiből igyekszik művet teremteni. Némelyik emlékíró alkotóegyéniségét csak stílusának jóízén érezzük (Kemény János), de Apor Pétert, Bethlen Miklóst, Bethlen Katát és Cserei Mihályt eredeti szépprózaírónak tekinthetjük.

    Az erdélyi emlékiratok közül Apor Péteré, a „Metamorphosis Transylvaniae” 1736-ban jelent meg, de a XVII. század Erdélyének életéről szól, s mélyebbre is megy, ő tárja fel a legősibb életréteget. Apor a patriarkális rendi társadalom süllyedését, s a régi magyar életforma vesztét siratja. Nem a természetes fejlődés feszítette szét a régi életformát, hanem Erdély önállóságának pusztulása után a „közel-nyugatról” (Bécsből) érkező idegen hatás, mely korszerű újítás helyett inkább pusztított és torzított.

szozattovabbacikkhez

Lükő Gábor: Székely házak

I. Kisbacon, Benedek Bálint Róza háza. 1. konyha, benne: 7. pestalja (lásd a 6. tűzhelyrajzot). 2. nagy ház. A ház fából épült, tapasztott, meszelt. Előtte tornác. A ház mögött kert. Benne 6. kemence kémény nélkül, szín alatt (5. tűzhelytípus); 8. tyúkpajta; 9. törökbúzakas; 10. szalma; 12. istálló (tapasztott, meszelt falú); 13. a csűr csűrnek maradt oldala.

II. Sepsiszentkirály. 1. konyha; 2. nagy ház (benne volt a pest.). Ez az épület pincézett kőház, cserepes, laposabb tetejű, mint a zsindelyes faházak. Szemben vele a sütő 3., benne 6. kemence (lásd a 2. tűzhelyképet). Vele egy tető alatt a konyha 4., melyben ma nincs tűzhely s kamra 5–5. Az istálló itt nem a csűrben, hanem külön 12. van és mellette a nyílt színalja gazdasági szerszámoknak. (14. kutya).

III. Kisbacon, özv. Benedek Józsefné háza. Faépület. I. típusú telken. A konyhán pest (1), melyet a nagy házból (3) hurcoltak ki a kemence nyílása régi helyére. A kemence (2) szín alatt, a ház mögött (5. típusú). Régen a pincében (5) volt a 4. helyen. (Ma „kőpincének” mondják, t. i. a pince nevet). A pince földje a szobáéval irányos. Répát, pityókát s tb. tartanak benne. (6) kamra. Ebben csak szalonnát s disznólábat tartanak.

IV. Szárazajta, Ince Julianna házában. Kemence a nagy házban, szádja a konyhában, kémény alatt melynek jobb sarkában üsthorog, baloldalán katlan. A ház fából épült csak a tűzhely kő benne.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Csicsóvár

csicsovarNegyedik Béla király megbetegedett. Doktorok, javasasszonyok, kuruzslók jártak messze földről az udvarába, hogy meggyógyítsák. De nem találkozott senki.

    Midőn aggódó arccal tanakodának a beteg király ágya előtt, egyszerre belép egy idegen ősz ember, s így szól, könyökével lökve szét a kuruzslókat.

    - Ejh, mit beszélnek itt össze-vissza! Egy király nem közönséges ember. Egy király mástól gyógyul meg és mástól rabszolga.

    - Talán tudod öreg, mitől gyógyul meg a király? kérdé a nádorispán tőle.

    - Tudom bizony. Azért jöttem ide, hogy megmondjam. Nem kell a királynak semmi, csak az, hogy hét napig viselje annak az embernek az ingét aki a birodalmában a legboldogabb.

    Megörültek ennek a tanácsnak a körülállók, mert legalább reményt nyújtott. Nosza, elő kell hát keresni az ország legboldogabb emberét.

    Csakhogy hol találják azt meg? Puhatolóztak nagy uradalmak, várak tulajdonosainál, fényes méltóságok viselőinél, de mindeniknek volt még valami olyan el nem ért kívánsága, hogy nem nevezhette magát a legboldogabb embernek.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [XVI. befejező rész]

Isten hozott e szent helyre

Isten hozott e szent helyre

1. Isten hozott e szent helyre, ájtatos buzgó hívek,
Hol az édes jó Szűzanya örömmel vár titeket.
Szűz Mária, egek gyöngye, add áldásod híveidre,
Drágalátos kezeiddel ölelj minket szívedre.

2. Itt a pócsi szép templomban osztja dúsan áldását,
Kinek szíve igaz, s tiszta, meghallgatja fohászát.

3. Vedd kedvesen égi anyánk ezen búcsújárásunk,
Melyet most e szent helyeden néked itt felajánlunk.

Minden vers végén: Szűz Mária, egek gyöngye, add áldásod híveidre, / Drágalátos kezeiddel ölelj minket szívedre.

Volly István gyűjtése

szozattovabbacikkhez

Kemenes Ferenc: A magyarok Nagyasszonyához

Tied, Tied e hon, óh Isten anyja,
Tied e hon nyolcszázad óta:
Békében és a harcok viharában
Kezed árnyéka védte, óvta:
Ez az árnyék van életébe szőve,
Miképp a szívbe az örök remény…
Áldd meg hazánkat, áldd meg óh Nagyasszony!
Midőn vigad a béke ünnepén.

Tied, Tied e nemzet szívverése,
Nemed imádság itt e honban;
Ah! mert tied az érdem, hogy magyar van
S hogy a magyar e földön honn van:
Neked köszönjük, hogy el nem temették
A vérözönbe roskadó romok…
Védd meg hazánkat, védd meg áldott szent Szűz!
Ha lángszekéren a vész felrobog.

Te vagy, Te vagy e nemzet édes anyja,
Te hintesz fényt bús homlokára:
A szeretettől reszket, ég fölötte
Anya-szemed arany sugára;
S majd szent örömmel, majd rettegve nézed,
Midőn kezében egy-egy munka ég…
Áldd meg hazánkat, áldd meg Boldogasszony!
Hogy kedvét lelje benn’ a föld s az ég.

Te vagy az ének e hős nemezt ajkán,
Te vagy, Te, égi védő őre:
A szellem, eszme harciban magasztos
Nevedet zengve mén előre;
A tettekre gyúlva, sürgő nemzetekkel
A koszorúért szent versenyre kel…
Áldd meg hazánkat felséges Királynénk!
Hogy a dicső bért néped nyerje el.

Óh, annyit küzde e nép a jövőért!
Vérfergeteg volt ifjú élete:
A harcmezőkön és a párttusákban
Minden nyomán új gyász, baj érte;
Miért a múltban annyi szív szakadt meg,
És e hon annyit vérzett, szenvedett…
Áldd meg szerelmünk, szűz Anyánk! virágzó,
Boldog jövővel e hű nemzetet.

Mindenható kéz jegyzi utainkat…
Minden népnek van küldetése;
Történetébe a magyar egyet már
Hős fegyverével rég bevése;
De ím, e kéz most újra int s a nemzet
Új küldetésben jár és küzd, halad…
Áldd meg hazánkat, áldd meg óh reményünk!
Hogy légyen e nép nagy, dicső, szabad.

Szász Gerő: Az ó és új testamentum

Rég forgatlak drága könyvem.
Nézlek, látlak, sejtlek, értlek;
S véges elmém úgy megdöbben:
Ah, mert Istent lát a lélek! –
Törekszem az igazságra;
Szemem áttört már a borun:
Im, előttem fel van tárva
Az ó és új testamentum.

Egy világ ez, bűvös, nagy, szent:
Midőn Isten járt e földön;
Az igazság előtte ment
S csipkebokor mondta, hogy jön. –
Manna szállott le a völgybe,
Hogy egy nagy nép el ne vesszen;
És hogy a szomj meg ne ölje,
Forrás támadt sziklán, hegyen.

Majd galamb szállt le a földre:
Jelentvén az Isten-embert;
S mikint meg volt jövendölve,
A rút halál porban hevert; –
Föltámadtak a halottak;
Balzsamot nyert a ki beteg;
És kik addig árvák voltak,
Az Istenben atyát nyertek.

…Megállj, megállj! Ők nem tudták…
A nép kicsiny volt és törpe:
Gyűlölte az Istent, urát,
S oltárait összetörte. –
Jeremiás siralmai,
S Jób keserve, bús panasza
Nem volt elég kiáltani:
Júda, Júda szállj magadba!

Ott próféták jövendöltek,
Apostolok szólottak itt:
S martyrságra adta őket
A nép, a mely vakságban hitt; –
Bölcsek voltak, költők éltek,
Kiknek szava méz és harmat;
Adtak minden jót a népnek:
De lánc kellett és nem a kard.

szozattovabbacikkhez

Szerémi Illyés: Cantio pulchra

Emléközzél meg te gyarló ember az te Istenedről,
Hálaadatlan te soha ne légy az ő jóvoltáról.

Lám az madarak mely igen reggel énekölni kezdnek,
Az mire őket Isten teremté, el ne mfeledköznek.

Te penig ember így teremtettél s ő szent képére,
Te benned vagyon az ő szájából kiengesztött lélek.

Megékesített téged az Isten nyelved szólásával,
És fölépített téged az Isten lelki bölcsességgel.

Ne tedd tunyává az te elmédet, dicsérd Istenedet,
Az imádsággal meg ne kéméljed soha te elmédet.

Az filemile lám meg nem fárad soha szólásában,
Mint Isten hatta, igazán eljár mindenkor dolgában.

Még éjfélkorban hozzája serken az szép énekléshöz,
Keresztyén ember! tennen magadat te is szabjad ehhöz.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Vízkereszt

Feltűnő vendég a fényes csillag a pusztában, szokatlanul fényesebb a többinél. S menének utána a három királyok, és eljutának Názáretbe, holott imádták a kisdedet, aki megszületett, hogy megváltsa az emberiséget. A napkeleti bölcsek igazán bölcsek valának, mert nem nézték azt, hogy ők istállóban vannak, hanem térdre borultak a szalmára; mert megérték, hogy az istállóban is születhetik nagy ember, olyan, hogy nagyobb lett mindnyájuknál. S nem átallották tisztes koruk dacára leborulni a gyermek előtt, mert tudták, hogy a gyermekkor nemcsak szeretetre, de tiszteletre is méltó, mivel nem lehetett tudni, hogy hát mi lakozik a gyermekben… A napkeleti három bölcs fejedelem emlékét nagy fénnyel üli meg ma a katolikus egyház.

Szabadság 1900. január 6.

Berda József: Szent Sebestyén százados

Nyilakkal sebzett tested
áhítatra gerjeszt engem is, szomorú
világfit. – Szentséggel telítődtél,
hogy ily fenséges halál végezte ki
a te tündöklő fiatalságod.
Méltán ragyog az oltárképen,
ki ily nemes alázattal áldozta fel
hófehér fényben csillogó daliás testét!
Szépséged ajándékoztad oda annak,
akibe szerelmes voltál: az Örök
Fényesség Urának. – Vigyázz reám,
légy a védangyalom, ifjú szent!
Én már romlott vagyok, de ha szeretsz:
vigasztald meg testem-lelkem s küldj
jó álmokat reám, – így talán én is
méltó leszek a vidám vértanúságra.

Kapui Ágota: Csendes fohász újév hajnalán

Az óév száll, mint kéményből a füst -
magára ölti veszteségünk súlyát,
elveszettnek hitt lelkeket emel
egek magasába,
őket ülteti terített asztalához
a  Gondviselés.
Zsolozsmát mormol ajkunkon az újév,
felemelt szívek, lehajtott fejek ‒
ünneplő gyolcsba burkolt sovány testek
összezárt tenyérrel
panaszkodnak a Teremtőnek
a rosszról,
és síró ajakkal követelik a jót
egy új, szűk esztendő
ködös hajnalán.
Harang kondul, kutyák csaholnak az utcán,
fehér falak közt suttog a fohász.
Azokért szól, akik itt maradtak,
s remélnek még idén is szép tavaszt,
zengő vetést,
arany kalászba hajló aratást,
gyümölcstől roskadó őszi ágakat,
szerelmükből felsíró gyermeket,
égi oltalmat,
s egy madárfészeknyi helyet
a béke földjén…
az Isten tenyerén.

Traeger Ernő: Szent Margit

Nem a valóság, egy álom tart itt:
Örökké rabul ejtett Szent Margit.

Márványalakja az oltáron áll,
És gondolatom hozzá tisztán száll.

Szememet félve vetem csak rája,
Tudom, hogy egyre imát mond szája.

Olyanná lettem, mint a liliom,
Minden versemet bánattal írom.

Bűnbánó szívem elibéd tárom,
Egy megbocsátó szavadat várom.

Egy kis megértést, egy mély részvétet,
Tőled, Szent Margit, ki sosem vétett.

Ki szent voltál és szent is maradtál,
Ki szeretetet, jóságot adtál.

Sajgó szívembe látsz és megsajnálsz,
Bármilyen szótlan, mozdulatlan állsz.

Mégis a hangod hallom, megértem,
Az imádságod könyörög értem.

Engem örökké fogva tart a hit:
Én örök foglyod vagyok, Szent Margit!

                         1943

Vajda Endre: Pál igéjére

Ti, akik megálltok előttünk
És belenéztek a szemünkbe,
Derítőn, mint az esti csillag,
Vagy reggel a sötétség szűnte,
Aztán kezeteket nyújtjátok
S érezzük, hogy az esti harmat
Leplét remegve hűtik rajta
Idegenből szálló fuvalmak,
Arcotok pírja, mint a zászló
Lengése, fehér színt lebegtet,
A szivárvány halkuló kékjét
Őrzi hunyása szemeteknek,
Törékenyen, mint a fényosztó
Szelíd olajú esti mécses,
Mely világot gyújtott a hitnek
Titkába való révedéshez
Az Apostol előtt, ki gyenge
Cserépedénynek látta testét,
De mégis benne vetett lángot
Az Istent kereső fényesség.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Mária

/részlet a Hetedik Szimfóniából, 1952./

Magasztalom őt, aki méhemben fogant
és felemelte holdsarlóm az égre
és csillagfüzért illesztett homlokomra
és az égi tej ösvényén viteti leplem
és az édesség viharával fúvatja fátylam
és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem
és seregekkel népesíti győzelmi utam
és örök dal tornyait építi köröttem,
így kivánja; meg nem fejthetik
a léptem redői alatt forgó
tüzes hadak, homályos nemzedékek.
Kezdettől apám, s én szültem őt,
aki az óriás ürességen által
a csend szikrázó kristálya fölé
a teremtmények sodrából fölmeredve
háromfejü oszlopként magasúl
és villámló tetőként beborít
a hármas homlok glóriája.

Babits Mihály: Egy kuruc a XX. században

Mint egy víg rigó
vígan rikító
kiáltottam egyszer:
Huncut a bíró!
Huncut aki kap,
huncut aki pap,
huncut aki úr és
huncut aki rab.

Huncut aki búj,
huncut aki nyúl,
huncut aki gyáva
s fél az uraktul.

Nem vagyok ma már
rikkantós madár,
hanem mint a holló
azt mondom, hogy: Kár!

Kár az urakért,
kár a papokért,
legnagyobb kár volt a
régi Istenért.

Kár a gazdagért
kár a szegényért,
legnagyobb kár értem
szegény legényért.

1911 első fele

Bartók Lajos: Zöldül az erdő...

Zöldül az erdő, zöldek a hegyormok,
S virágoznak Rákóczi hársai.
De hajh! fejedelmünk vára összeomlott,
Zsarnok idő dühét nem állja ki.
Úgy zúgtak egykor innen ők csatára,
Hogy rá megálltál, megdöbbent idő!
Légy áldva, rom, szabadság ős oltára,
Kevély bércz homlokán szép drágakő!

                        1885

Gyóni Géza: Ne szomorkodj, Bálint…

Ne szomorkodj, Bálint,
Itt a magyar farsang:
Lengyel hegyek havas ormán
Tárogató harsan.
Ráismersz-e, Bálint:
Jó néhány századja
Vezetett már itten minket
Magyarok csillaga.

Ráismersz-e, Bálint,
A csatakos utra.
Mikor itten nagy Rákóczi
Kornétása fujta?
Akkor is, - máskor is
Jártunk mi már itten;
Akkor is, meg azután is
Segített az Isten.

Akkor is, jó Bálint,
Akár csak ma épen:
Úgy lódult meg az agyvelő
A világ fejében.
Földünkre a fogát
Akkor is fájlalta;
Akkor is csak azt feleltük:
Rajta, magyar, rajta!

szozattovabbacikkhez

Vizsolyi Miklós: Rodostói emlék

A kikelet nevét a földre írta,
Azt olvasá az ujjongó pacsirta.
Fehér virág rajzott a hársfagallyon,
Megszállt a mámor, hogy vágyat sugalljon.
A kis Zsuzsi – nálunk ez volt a kezdet –
Egy ismerős virágénekbe kezdett
S az ajkáról elszállt pacsirta népe
Fészket rakott a szívem közepébe.

„Zsuzsika – szóltam – óh, te kétszer árva,
Borulj reám, a két karom kitárva,
A fájdalom, a bánat összejöttek –
Egymásra leltünk, óh, mi száműzöttek.
Ahova lépsz, ott egykor kincset ásnak,
Hiába jő szele a hervadásnak:
Minden fűszálon, minden kis haraszton
A te szerelmed emlékét marasztom.”

Óh, hány sugarat őriz még a múltam!
Lemondani be hamar megtanultam.
Hisz elveszítvén az édes hazámat
Már szót fogadtam három mostohának.
De hittem-é, hogy az oroszlán odva
Reá szorul a galamb-oltalomra,
Hogy szívemen e hír sebet fakasszon:
„A kis Zsuzsi – Bercsényiné nagyasszony.”

                          1906

Gróf Zichy Eleonóra: Krasznahorka büszke vára

Krasznahorka büszke vára,
Ráborult az éj homálya.
Tornyok ormán az őszi szél
Elmúlt dicsőségről regél.
Rákóczinak dicső kora
Nem jő vissza többé soha.

Harcosai rég pihennek,
Bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este
Tárogató nem sír messze.
Olyan kihalt, olyan árva
Krasznahorka büszke vára.

Megzenésítve: http://www.szozat.org/index.php/ehangoskonyv

krasznahorka

Arany János: Török Bálint

„Fohászkodik mostan
sok gyakor sírással
Asszonyfeleséged
az két szép fiával –„
                       /Tinódi/


Izabella királyné Budában
Azt se tudja, hova lesz buvában:
Két ellenség két felől szorítja,
Szívét a gond száz felől borítja.

Összegyüjti budai tanácsot:
"Jó emberek, adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjén
Török zászló lengjen, vagy keresztyén?"

Szól a biró nagy Isten szavával
Tizenharmad szék-ülő magával:
"Mire a nap még egyszer kisütne,
Német zászló lesz oda felütve."

Titkos éjjel a kaput kinyitják,
Magyar urak ezt nem is gyanitják:
Török Bálint, György barát, vezérek!
Kár alunni mostan a vezérnek.

Nem aluszik a barát, felébredt;
Török Bálint ruhát sem cserélhet:
Az ellenség, ki nyakra, ki főre,
Takarodik a várból előle.

szozattovabbacikkhez

A tordai országgyűlés és az unitáriusok

UnitariuscimerTordán január 6–13. közé eső vasárnapon tartott 1568. évi országgyűlés, Európában először, a vallásszabadság elemeit magában foglaló határozatot hozott, amely szerint a prédikátorok szabadon terjeszthették nézeteiket. Az egyezmény tartalmazta a saját értelmezés szerinti igehirdetés, a szabad prédikátorválasztás és a prédikátorok védelmének jogát – még az egyházkerületek vezetői sem bánthatták őket –, valamint kikötötte, hogy vallásáért senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés és senkit sem lehet hitbeli tanításért fogságba vetni vagy elhurcolni. A döntést kedvezően befolyásolta, hogy a protestáns prédikátorok a hitet Isten ajándékának tekintették.
    A tordai egyezményt megelőzően Erdélyben már 1557-ben a katolikus vallással egyenrangúnak fogadták el a lutheránus vallást, 1564-ben pedig kimondták a lutheránusok és a kálvinisták vallásszabadságát. A tordai országgyűlésen a katolikus, a lutheránus, a kálvinista és az unitárius vallás is megkapta a szabad vallásgyakorlat jogát.
    Az unitáriusok, az egyetlen magyar alapítású keresztény egyház hívei a tordai országgyűlés határozatának kimondását tekintik az unitárius egyház születése pillanatának. A január 6. és 13. közé eső vasárnapon minden esztendőben ünnepi istentisztelettel emlékeznek meg a jelentős eseményről. A Dávid Ferenc által plántált unitárius vallás alaptanítása: Isten egysége; Jézus embervolta; a Szentlélek, Isten bennünk munkáló ereje. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk és egymásnak testvérei.

összeállította –cspb –

Féja Géza: Tinódi Lantos Sebestyén

tinodilantossebA históriás éneknek nem Tinódi Lantos Sebestyén a legmagasabbrendű megnyilatkozása: a regösöknek, az igriceknek s a hegedősöknek, a régi s ómagyar énekmondó rétegnek azonban ő az egyetlen kései, de megfogható alakja. Az újkor gyermeke, realista, a történelmi hűséghez ragaszkodik, összegyűjtött krónikáinak előszavában vallja: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat bé ne m írtam, az ami keveset írtam, igazat írtam”. Korának minden kimagasló eseményét s alakját megverselte, de szívesen elkalandozott a múlt tarlóján is. Élete, sorsa, pályája olyan volt, mint a vándorló hegedősöké, ki tudja mióta. Az ómagyarságból a vándorló költő életformáját hozta és a zenét; muzsikájában ősi keleti elemek szunnyadnak, sámánok öröksége, óhazák visszakísértő melódiái. Kissé sámán volt, amikor lantját pengette s énekelt, az ének szövege azonban nyomtatásban elszürkült; realizmusa és kritikai kérlelhetetlensége többnyire tudósítássá süllyesztette.

    Úgy élt, mint a vándor költők minden időben. „Fél kedvében”, nyomorult sorsban szerzette énekeit „egy füstös szobában”, „Aran lábú Debreczen városában búban, egy puszta kamorában”, „Búdosásban”, „hideg télben fútt körmében” írás közben s mint sorstársai: néha „csak borért is elzörgetett szegény”. Pártfogói a mezei utak voltak, akik tőle értesültek az ország sorsáról, a viadalokról és veszedelmekről, a z asztal végére ültették, szállással, borral s gyér pénzdarabokkal segítették. Eleget panaszkodik a földönjáró sátánokra, a kulcsárokra és az udvarbírákra, akik nem adják ki neki a kamrából és a pincéből a mecénás ajándékát. Az írónak eddig „mellékfoglalkozása” volt az írás, Lantos Sebestyén azonban „hivatásos” költő, mihez is foghatott volna, hiszen vagyona nem volt s félkarját otthagyta a harci mezőn. Vállalata a lenézett hegedősök pályáját, de ő is lenézte őket, csácsogásaikról egy volt a véleménye Anonymusszal, s a hegedősök énekeivel szemben tudatos nemzeti irodalmat mívelt.

szozattovabbacikkhez

Tinódi Sebestyén diák: Az udvarbírákról és kulcsárokról

Szeretetből ajánlom szolgálatomat,
Kiért én is várom az én hasznomat,
Könyörögve kéröm uraságodat:
Énneköm megbocsád megbántásomat.

Oly igen nagy gondban magam foglaltam,
Kiből minden jómat én es takartam,
Isten malasztjának ezt ajánlottam,
Kiért mindenkoron én hálát adtam.

Lefüggesztött fővel leszegik nyakam,
Két szömöm világa vagyon homályban,
Az én író kezem reszket az pennán,
Fejem szédülögve nagy gondokodván.

Gondot adok én az oly embereknek,
Kik szegik fejemön nem keserülnek,
Mert versszörzésemben átkomban lésznek,
Jelös udvarbírák, kulcsárok lésznek.

Az mely úrhoz megyök, sokszor meghagyják,
Magam, lovam abrakát bévön adják,
De bal fölök felöl gyakran bocsátják,
Gyakorta az urat vélöm bántatják.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Tinódi halála

Sebők, a lantos, amint poroszkált
Eger felé fakóján,
Portyázó spáhik ütöttek rajta
Egy domb kapaszkodóján.
Irgalmas pórok félhalva lelték,
S bevitték durva kólyán.

Rossz szalmaágyon hánykódik lázban,
Enyhet az éj se hoz rá.
Ágyában árnyak zsibongva járnak,
El-elváltozva torzzá.
Verseket mormol, s kezével mintha
Lantot pengetne hozzá:

„Jaj szegény ország, bús Magyarország,
Van szörnyű siralomban.
Pogánynak préda… Bolond keres csak
Galambot a sólyomban…
Villámló kardok… Hej, mit akartok?
Nincs pénz a tarsolyomban.

szozattovabbacikkhez

Bercsinszky Alajos diakónus, honvéd-nemzetőr

Az 1849-ik év január egyik borult napján azon nyugtalanító, sőt borzalmat keltő hír szállongott Nagyváradon, hogy a Zarándmegyében lakó mócok a köztük elszórtan élő magyarokat üldezik, öldöklik s a Brád-családot már végképp ki is irtották. E hírnek valószínűséget kölcsönzött a katonai hatóság azon intézkedése, hogy – rendes katonai csapat nemlétében – mintegy kétszáz nagyváradi nemzetőr, egy szakasz – gyakorlatra berendelt – honvád s néhány Kresz chevaux legers mozgósíttatott Riczkó ezredes vezénylete alatt.

    Bercsinszky ekkor, mint diakónus, Nagyváradon időzött bátyjánál, Bercsinszky Károly gyógyszerésznél, ki a nemzetőr-századnak egyik tizedese volt, s testvérbátyjához vonzó ragaszkodása, de a hon iránt akkor mindenkiben lángoló szeretet s a vérszomjas mócok ellen fölébredt gyűlölet és ellenszenv őt is fegyverfogásra buzdította s a vész helyére siető kis csapathoz csatlakozott.

    A magyar nemzet minden oldalról osztrák katonai erőtől lévén megtámadva s a félrevezetett nemzetiségektől nyugtalanítva, miután rendes fegyver és töltény Nagyváradon nélkülözhető nem volt, a sietségben összegyűjtött vadászfegyverek- és töltényekkel kellett beérni a felszabadítás- és megmentésre kirendelt csapatnak.

szozattovabbacikkhez

Farkas Árpád: Epilógus a lófürösztéshez

Tompa Lászlónak

...És miután ama derék székely legények
szikrázó csillagporfényűvé,
holdfényben csillámló szőrűekké
csutakolták szilaj lovaikat,
rögtön beléjük költöztek
a pusztulás pici golyóbisférgei,
bombarepesznyüvei,
és szétvetett lábú állatok
lilára puffadt tetemei
úsztak alá a vizeken,
beleikből keselyűk
vontak kondenzcsíkot az égre,
lerágott koponyáikat kóborkutyák
görgették hősi halottak
friss sírhantjai közt,
és traktorekék majszolgatták
a parton rekedt csitkók,
a gyönyörű, szomorúfűz-sörényű csitkók
bokáit, húsukból bő lakomát csaptak
a félig fölkopott állú túlélők, hollók;
alapos, bizony kíméletlen munkát végeztek
a derék utódok,
az évek elvadult drótkeféi
áttetsző-derengő fényűvé
dörzsölték-fürösztötték paripáink,
már csak Szent Mihály lova poroszkál lehajtott fővel,
már csak az ő csontváza foszforeszkál
zörögve a csillagtalan éjszakában,
s Áron még szorítja, de Imre,
Imre ő egyre jobban elhagyja magát.

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf