Gyulai Pál: A vén almafa

A szőllőhegy oldalában
Vén almafa áll magában;
Azt beszélik, régen áll ott,
Hetven nyarat, telet látott.

Látszik is, hogy már elfáradt,
Némely ága el is száradt,
Sokat vívott az idővel,
Itt is ott is egy-egy sebhely.

De hogy ím a fecske megjött,
És Szent György is beköszöntött,
Meg-megéled régi kedve,
Száraz ág, seb elfeledve.

Kivirít még sok ép ága,
Lombjánál több a virága,
Szellő lengi, méhe járja,
S dalos madár meg-megszállja.

Vén fa, élted alkonyában,
Az ifjúság virágjában
Mondd, mi tart fönn, éleszt téged'
Reményed-e vagy emléked?

Bármi legyen, mit én bánom,
Csak nyíljék egy-két virágom,
Remény-e vagy emlékezet...
Csak élessze a szívemet.

1882

József Attila: Sas

Micsoda óriás sas
száll le a zengő mennybolt
szikláira. E szárnyas
a semmiből jött, nem volt.

A mindenséget falja
csilló azúri csőre.
Vaskarma tépi, marja
a meleg húst belőle.

S a fogoly világ hullat
könnyes üvegszemekkel
vércseppes pihetollat.
Ez a pirosló reggel.

E madár könnyű röpte
a létet elragadta.
Nincs magasság fölötte
és nincs mélység alatta.

Az egyik szárnya lelkem,
a másik szárnya Flóra.
Én őt váltom és engem
ő vált így új valóra.

1937. június.

Tamás Lajos: Hat jegenye

Hat jegenye a végtelen soron, - az egyik
kidőlt s a csonkjából két ágacska nőtt, -
a barna alkony kapujában egyenesen,
lombfegyverrel tisztelgünk az apánk előtt.

Itt verték le a gyökerünk, könnyes felhő
a viharral az út mentén erre szántott.
Kemény hűséggel – ahogy ránk hagyták, - védtük
alattunk a pázsitot és a futó árkot.

Most megindulunk szépen sorba, hátul
a legkisebbik bénán, csorbán, csonka ággal,
hogy közelebb juthassunk hozzá néha
emlékezéssel és néha imádsággal.

Kövér dombok maradnak el mögöttünk,
- a puha rét tücsökdallal fogad, muzsikál, -
azután ballagunk sziklás hegygerincen,
már árnyékunk sincsen, csak a csillagfény szitál.

Szitál langyos, édes permetezéssel
s tőle csillogó az égi űr sötét szeme.
Tüzes üstökös csattog. Némán, kezet fogva
vándorol fölfelé a hat, hős jegenye.

1937

Sík Sándor: Gyerekek

Békafürdős faluszéle,
Legel rajta mindenféle
Hájra-hízó ifjúság:
Kismalacok, kislibák.

Jószág után vígan járdos
Bottal egy-egy mezitlábos
Kicsi fiú, kicsi lány:
Gyerek a gyerek után.

Bokor alá telepednek,
Fütyörésznek, verekednek,
Hemperegnek, játszanak,
Gyorsan telik így a nap.

Kismalacok vígan élnek,
Míg a késre meg nem érnek,
Totyoghat a libanyáj,
Amíg nő a háj, a máj.

Ami aztán várna rájuk?
Megsirassuk, vagy ne bánjuk?
Amiért a földre lett,
Hivatása bétellett.

De szegény kis pásztoroknak
A csillagok mit forognak?
Csillagok, jó csillagok,
Sok-sok szépet mondjatok!

1957

vitéz Rózsás József: Elesett hősök ébredjetek…

Ébredjetek, kik százezer csatában
Hiába haltatok meg e szent honért.
- Testvérek, hősök, katonák –
Tinéktek adjuk a babért!

Ébredjetek, ha majd az új csatákra
Szólít bennünket a rézkürtök szava.
- Testvérek, hősök, katonák –
Majd akkor jöjjetek haza!

Segítsetek a végső győzelemre,
Mert vagy ismét naggyá s boldog lesz honunk,
- Testvérek, hősök, katonák –
Vagy érte mi is – meghalunk!

Ásguthy Erzsébet: Jöjj el Szentlélek!...

Jöjj el Szentlélek!... Szállj közénk le!
Mert nem okultunk mégse – mégse.

Tanítványok hiába voltunk,
Fényes orcádtól elhajoltunk.

Hiába jöttél lángnak, hídnak,
Korbács kell romló nyájaidnak.

Hogy hulljon szörnyű bűnök vére,
Hogy lássák, sorsuk rőffel mér-e?

Ma pirosabb a Pünkösd napja:
Pirosan fut a vér patakja.

Piros gyászt fogtunk sors-ekénkbe
Fehér Galamb te! Szállj közénk le!

Berda József: Pünkösd elé

Üdvözlégy fönséges panoráma; te
hajszálnyi kis láng, ki immár elinduló
indulata vagy a mindmagasabbra törő
lobogásnak, mely örök szerelemmel az
ismeretlen erdő felé repül most, hogy
végre ünnepi tűzvészre gyújtsa kedvét
s aztán úgy borítsa el félelmes fényével
az elalélt tájat, mintha Isten maga szállna le
diadalmas mennydörgések közt végítéletet tartani
elevenek és holtak rettegő serege fölött...

R. Berde Mária: Első pünkösd

„A pünkösdi rózsa
Kihajlott az útra,”
Gyere fiam le a kertbe,
Csokrot szedünk róla.

Templomba visszük,
Itt van már a pünkösd,
Rád adom a fehérruhád,
Hajad szépen megkösd.

Illik már eljönni
Az édesanyáddal,
Testvérekkel, rokonokkal,
Az egész családdal.

Ősi ülőhelyünk
Megtanulhasd, hol van,
Ott ült minden nemzetséged
A második sorban.

Viseld magad szépen,
Jól figyelj a papra,
Szégyent ne hozz a fejemre
Pünkösd vasárnapra.

Tanuld a templomot
Korán megszeretni,
Itt van egy szép aranykrajcár
A perselybe vetni.

- „A pünkösdi rózsa
Kihajlott az útra,”
Így vitt engem édesanyám
Az élővíz-kútra.

Rózsa a kezemben,
Rózsa az orcámon,
Imádság és zsoltár fogant
Csacska gyermek-számon.

S úgy, mint a pünkösd
Templomba vitt csokra:
Lelkemben is kibimbózott
Hitem rózsabokra.

1939

Endrődi Sándor: Gyönge violának…

Gyönge violának
Letörött az ága -
Az én bánatomnak
Nincs vigasztalása!
Suhog a szél Ungvár felett,
Édes rózsám, Isten veled!

Nagy Bercsényi Miklós
Búskodik magába:
Elfogyott szegénynek
Minden katonája...
Suhog a szél Ungvár felett,
Édes hazám, Isten veled!

Lenkei Henrik: Kuruc átok

– 1703 –

Aki mostan gyáva, gyenge,
Nem áll velünk egy seregbe,
Asszonyszoknya mögé búvik,
Otthon guggol, mint a kuvik –
Verje meg a kuruc isten,
Örömöt ne leljen itt lenn,
Csalja meg a felesége,
Üröm legyen elesége,
Sose nőjön nagyra fia,
Köpje le az atyafia!

Ki nem küzd pro libertate,
Hitvány labanc-sorba állt be,
A németnek talpát nyalja,
Hogy legyen jó hivatalja –
Verje meg a kuruc isten,
Örömöt ne leljen itt lenn,
Tűzzé váljon martaléka,
Borán üljön tort a béka,
Emelkedjen szép zöld ágra:
Szellős, magas bitófára!

De legnagyobb átok verje,
Aki hajlik, mint a cserje,
Sandít jobbra, sandít balra,
Mindkettőhöz álnok, csalfa –
Büntesd meg azt kuruc isten!
Kínszenvedést leljen itt lenn,
Föld kidobja, ég kilökje,
Kutyának se kelljen dögje,
Úgy szóródjék szét az úton –
Még feltámadni se tudjon!

1903

Jókai Mór: Esze Tamás

A bécsi kormány sűrű vétségeit betetőzte azzal a rendeletével, hogy Magyarországról tizenkétezer újonc szedessék, akiket a kitört francia háborúba fognak vinni a Rajna-vidékre. Minden súlyos adó közül a véradó volt a legterhesebb. Harcolni kész volt a magyar; de mit érdekelte őt a spanyol trónus?
Egy börtönéből kimenekült kuruc hadnagy, Kiss Albert és egy tarpai sóáruló, Esze Tamás kezdé meg a legelső mozgalmat az ellenállásra.
A nép, aki melléjük állt, maga is csak olyan rendetlen gyülevész volt, többnyire parasztok, akik kaszát tudtak forgatni, nem kardot.
Ezek kiüzentek Rákóczyhoz Lengyelországba, hogy küldjön nekik zászlókat; azok alatt ők majd vitézül fognak harcolni.
Rákóczy küldött nekik „pro libertate” feliratú lobogókat, amennyit kértek. – Hanem az atyafiak úgy értelmezték a „szabadságot”, hogy már most szabad legelőbb is az urakat kirabolni, aztán meg a papokat meg a templomokat; bár ettől Rákóczy a hozzájuk írt levelében erősen eltiltotta őket: inkább azt tanácsolá, hogy valamennyi várat vegyenek el a németektől.
Károlyi Sándor Szatmár megyei főispán azonban hirtelen felülteté a megyéje nemességét, s rajtuk ütve az erdőben tanyázó kurucokra, azokból sokat levágott, a többit szétkergette, öt Rákóczy-zászlójukat elvette.

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Kurucok tánca

Véreim, vígan! Koszorúba álljunk!
Lejtsük a lassút, ropjuk a frisset!
Három a tánc.
Véreim, vígan! Szól a zene nálunk!

Vígan, vitézek! Mi vagyunk a várba!
Frissen a sáncra, katona-táncra!
Kézben a kard!
Ragyog a jó vas, szikrát vet a dárda!

A kucsmánk rázzuk, úgy szaporázzuk.
Szóljon a nóta, dobogjon a bástya!
Lomha labanc
Lesi ám odale, hogy kifigurázzuk.

Ejhaj, vitézek! Senkitől se félünk!
Mi volnánk tán-tán idehaza itten!
Mienk a vár,
Minekünk hullott érte piros vérünk.

Ne búsulj, kenyeres! Uccu neki, frissen!
Mi volnánk tán a fejedelem népe!
Magyarok mink!
Kire néz, ha nem ránk, az a nagy Úristen?

Mienk ez az ország eleitül óta!
Mienk ez a föld! A tüze! A vére!
Uccu vitéz!
Pördüljön a tánc! Hagy szóljon a nóta!

1910

Zsadányi Nagy Árpád: Thököly levele Zrínyi Ilonához

Szép Zrínyi Ilona, nem hívlak én nászra,
Legénybúcsúztató, mámoros vígságra.
Nem hívlak örömre, földi üdvösségre,
Magányos gyertyának magányos a fénye.

Nem kínálok Néked selymes puha álmot,
Velencei tálba harmatos virágot.
Ver engem az Isten, ítél bujdosónak.
Senyvedő társadhoz jössz-e ápolónak?

Vagy megvárod szépen, hogy a sas megtépjen,
Sárguló tarlóra csorogjon a vérem.
Magányos utamon levágjon a holnap,
S akkor jössz csak hozzám – halottsiratónak!

1942

Miskolci Kovács Gyula: Árpád síri álma

Az ozmani korból

Miért rázkódik a sírhant felettem,
Mi bömböl és búg durva morajjal?
Talán paripák tompa tombolása,
Vagy a föld indult meg a magyarral?
Megindult a föld… mert nem tudja tűrni
A rabbilincset, melyben népe nyög,
Az a nép, melynek új hont ott szereztem,
Hol egy-egy sírdomb minden puszta rög.
Csördül a rablánc… csend…
Nem riad a kürt,
Zászlók lobogását nem látom a légbe,
Nem ragyog a kard
Föl az égre!
Mi szól, mi zeng oly szépen, csendesen,
Mint illanó szél zizegő kalászon?!
Tán permeteg perg lengő liliomra,
Vagy szőke bárányfelhő zeng imát?
Vagy… élő rozsda marja a bilincset,
S lágy dünnyögését elhaló kongással
Álmodva hozza a föld síromig,
Altató, szelíd dalképpen,
Hogy ne keljek, majd ha népem
Fölriad s csatára kél?!
Csalhat a föld, el nem altat…
El nem altat! fölkelek…

szozattovabbacikkhez

Báró Mednyánszky Caesár plébános, tábori lelkész

Aranyos-medgyesi báró Mednyánszky Caesár született Beczkón 1824. évi június hó 9-én.
Alsóbb iskoláit a szülei házban, a felsőbbeket Győrött, Nagy-Szombatban és Esztergomban végezte, ahol 1847. június 20-án szeneltetett áldozó pappá.
A szabadságharc eseményei, a honvédség dicső tettei e bátor lelkű fiatal pap nemes szívét, hazáért lángoló lelkét nem hagyták érintetlenül. A szabadságért lelkesülő fiatal papnak szűk a szerény zohori parókia, bár bátor lelke a csaták mezejére ösztönzi. A veszélyben forgó szeretett haza védelmére ő is kész örömmel felajánlani szolgálatát, szívét, karját.
A zohori plébániát 1849. jan. 5-ig adminisztrálta. E napon elhagyta a csendes plébániát és Udvardon felkereste Jeszenák bárót, 6-án Kéménd és Maros felé Görgei táborába ment s mint tábori lelkész belépett a hadseregbe, jeles tehetségei következtében csakhamar tábori főpappá lőn s mint ilyen szervezőleg szerencsével működött; és nemsokára, midőn a sereg a bányavárosokbóli előnyomulásában Eperjes és Kassa felé a branyiszkói szorost szuronyszegezve hősiesen hatalmába ejtette, egy Selmecbányán csatlakozott tábori lelkészt látunk egy zászlóalj élén magasra emelt kereszttel, szóval és bátor példájával honvédeinket a győzelemhez vezetni.

szozattovabbacikkhez

Horváth Imre: Piros pünkösd

Leszállt ismét galambszárnyon
A pünkösdi Lélek,
Magyaroknak ajkán búsan
Csendül fel az ének.

De jó volna pünkösd napján
Örvendezve szólni,
A dísztelen sírhalmokra
Virágokat szórni!

De jó volna pünkösd napján
Csendben megpihenni.
Harcos évek minden kínját
Örökre feledni!

Piros pünkösd áldott napján
Búsan kérdi ajkunk:
Sötét, nehéz, véres átok
Meddig lesz még rajtunk?

Míg ráborul a lelkünkre
A gond sötét árnya,
Csak remegve mondja ajkunk:
- Hozsánna!... Hozsánna!...

1920

Konrád Jenő: Magyarok vagyunk

A szemünkben: ősi tűz lobog.
Arcunk: nyugodt, büszke és komor.
Ajkunk: néma, összevont, konok.
Tekintetünk egy mondatba forr:
Magyarok vagyunk.

Nekünk örök eszmény a Haza.
Vihartépett lelkünk jobb fele.
A mennydörgő ágyúk szózata
S a kalászsusogás: magyar zene…
Magyarok vagyunk…

Minket nem csábít szennyes arany,
Mi nem születtünk kalmárlelkűnek…
De szenvedéseinknek kincse van:
Régi, kristálytiszta becsület!
Magyarok vagyunk!...

S vezér köztünk, már csak az marad:
Kinek szava súlyos, mint az ökle.
Ki, ha kell, a szent zászló alatt
Halva rogy az áldott honi rögre…
Magyarok vagyunk.

1920

Tábori Piroska: Harangok

Harangok zúgnak…
      Zsongó, mély búgással
Zendül az egyik, nagyon messzirül:
Az Olt síkságán vad viharok járnak,
Síró szél zúg le a hegyek közül.
A székely kezek ökölbe szorultak,
Ima csak egy van: magyarok vagyunk!
S bármilyen nehéz az idegen átok,
Térdre előtte mégsem roskadunk.

Harangok zúgnak…
      Fojtott, nehéz hangon
Kong a nagy éjben egy másik harang:
Vigasztalás voltam, imára hívó,
Dalom lágyan csendült, giling-galang,
Most nehéz, gyötrő, lefojtott keservnek
Vagyok felsíró, bús panaszszava,
Tagadás vagyok, a lelkekbe vágó:
Erdély nem lesz idegené soha!

Harangok zúgnak…
      Százezer sikoltás,
Zokogó jajj, rémséges hangzavar:
Elnémíthatnak, felsírunk az éjben
És meg fog hallani minden magyar!
Nehéz vasból rá bilincset verhettek,
Zokogó szívét kitéphetitek,
Korbáccsal hajtsátok nehéz igába,
Fülébe égő ólmot öntsetek:
A mi hangunkat még úgy is megérti!
Viharrá nő lelkében a harag
És visszazúgja az egész világnak:
Erdély magyar! És magyar is marad!.

1920

Vértesy Gyula: Magunkban

Egy barát se! Ezer ellen!
Mint a kútgém a pusztába
Úgy mered fel puszta fája
Magyar törzsnek – meg nem törten.

Mindenkit csak védelmeztünk,
Idegenért hullott vérünk
S most nincsen egy jó szó értünk,
Elszednék a testünk, lelkünk.

Sok vérünk elfolyt hiába!
Fáradtan, halványan állunk.
Azt hiszik halálra váltunk.
Holt hírünk kelt a világba.

De korán kelt! Mert még élünk!
Karunk, kardunk még a régi,
Nem tanultunk még meg félni.
Mindenki szemébe nézünk.

Nincs barátunk, csak ellenünk,
De törhet az egész világ
Söpredéke, piszka mi ránk:
Ha az Isten s kardunk velünk.

1920

Thomée József: Mindörökké!

Kárpátoktól – Adriáig
Könnypatak foly, zúg az átok,
Csillagfényes éjszakákon
Sírok ajka sírja: Várok!...
Nem tudok, nem megpihenni,
Föld a testem visszalökné!...
Magyar földbe, szóra vágyom
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Erdő lombja, bércek orma,
Felhőkön túl, messze kémlel,
Merre a nap harcba szállott
Gyászos, éji, vaksötéttel.
Más napot vár, azt a régit,
Tűzcsókját hogy erre küldné,
Az a nap a szent, az ősi
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Harcos népnek nyűg a járom,
Érzitek-e, szolgalelkek?...
Vért viharzó Golgotákon
Szótlan hordtunk bús keresztet,
Fog csikordult, térd nem ingott,
Keserű dac fagyott könnyé…
Ezer pokol jő?... Megállunk
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Gúzsba kötve kéz, a lábunk,
Szemünkben az éhség lángol,
Jövünk mégis, várjatok csak,
Elég volt a könnyből, gyászból!...
Várjatok csak!... Égzengéses
Harag gyűlik, nincs mi törné!...
Magyar lesz a bérc, a róna
Mindörökkön!... Mindörökké!...

1920

Szép Ernő: Felhő

Megláttam egy felhőt
Szép viola felhőt
Olyan volt, olyan volt
Mint a boldog álom,
Szoboszlai kenyér
A hetivásáron,
Gyenge domb a pusztán,
Koszorú a bálon,
Olyanformán felhő,
Olyan teljes forma,
Mint az a te orcád
Teljes Magyarország.

Néztem azt a felhőt,
Halványodó felhőt,
Megállottam, néztem
Odafent az égen,
A rózsás, a füstös
Alkonyatvidéken,
Úgy fájt az én szívem,
Ahogy nem fájt régen,
Nézetem, azt a felhőt,
Míg a magas szelek
Széthúzták, elhordták,
Volt, nincs Magyarország.

Juhász Gyula: Addig is…

Mikor az este csöndje és magánya
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.

Sziget és Léva. Várad és Szakolca
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt, és mind, ami fáj.

Emlék és vágy zászlóját, koszorúját
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk,
És nefelejcset az emlékezet!

Horváth Ödön: Korunkkal haladva

Új korszak jön; roppant nagy változásnak
leszünk szemtanúi: a lyukas zászló
lyukas ládába kerül. Őszünk sápadt
színeivel már korántsem vibráló;

lassan betemetik a furcsa árnyak.
A megtöretett Igazság nem fájó.
Nincs értelmük az ösztönző csodáknak
nagylelkűnek lenni sem időtlálló.

Kevélységünkből rovarfejű lények
jönnek világra, látványosan hódít
szinte járványként terjedő szokáskun:

nem érdekel, hogy mindent másképp látunk:
valónkat, bár torzszülötthöz hasonlít,
értékesnek, makulátlannak, szépnek.

Balassa Bálint: Az Óceánum mellett

Kegyelmes Isten!
Kinek kezében
Életemet adtam;
Viseld gondomat,
Vezérld utamat,
Mert csak rád maradtam.

Gyermekségemtül
Fogván egyedül
Csak te tőled vártam;
Mint atyja után
Fiú kiáltván,
Könyörögvén jártam.

Most is csak benned
Reménségemet
Uram helyheztetem;
Magam rád hagytam,
Rád támaszkodtam,
Te alád vetettem.

Mi hasznod benne,
Hogyha veszélyre
Jutok kétség miatt?
Kit fiad által
Hozzád váltottál,
Mint fogadott fiat.

szozattovabbacikkhez

 

Tichy Kálmán: Világot átfogó erő [Jókai Mórról]

Rozsnyón, Pákh Albert szülővárosában hogyan is kezdhetném másként a szellemidézést, mint az ő szerkesztői aktái között. Apró-cseprő, százszor drága kézi holmija között, a falról szelíd jósággal reám tekintő arcképe előtt, kis mellszobra előtt, melynek márvány-mása a Magyar Tudományos Akadémiában áll örök emlékezésül.

Szinte int, hogy melyik iratköteget bontsam:

- Azt, azt, öcsém, ott mindjárt legfelül van a Móric levele, amit hazulról, Komáromból írt nekem Pestre. Olvasd csak, érdekes!

És olvasom a sárga lapról, a fiatalos, fürge vonású írást:

 

                                                                                              Komárom, 1846. Jul. 8.

Drága barátom!

Ugye veszettül compromiscált bennünket az a Vachót Imre ezekkel az ausschusz munkák közlésével, és pedig egyszerre Petőfi, Obernyik, Degré, Tompa, Lisznyaitól, szólítsd fel a fiúkat, hogy nyilatkozzanak a közönség előtt s a mi munkáink még benn vannak a Divatlapi szerkesztőségnél, szedjék vissza, mert Imre bizony mind kiadogatja őket, ha egyébért nem, csak bosszantásul is, ’s ez osztán szerkesztői loyalitas.

A Pesti füzeteket a mostani aspectusok szerint Augustusra semmi esetre sem lehet világra hoznunk. Valamennyien vagyunk – tán egy kettőt kivéve – mind elhamarkodott munkákkal álltunk elő, pedig ide kell most minden erőnket össze szednünk.

szozattovabbacikkhez

 

Szunyogh Zsuzsánna levele – férjének Rédey Lászlónak

A férj, II. Rákóczi György udvarában tartózkodott. Később Háromszék vármegye főkapitánya lett. 1657-ben részt vett fejedelme lengyelországi hadjáratában. Érdekes naplót hagyott hátra.

 

1657. június 21.

 

Szeretettel való szolgálatomat ajánlom kegyelmednek, mint szerelmes édes uramnak; az úr Isten kegyelmedet sok jókkal áldja meg.

Édes szerelmes uram, nem akarám elmúlatni, hogy kegyelmedet azzal a levéllel meg nem látogatnám, kegyelmed egészsége felől ne értekezném, kívánván Istentől, minden időben kegyelmed felől jó híreket hallani. Asszonyom őnagysága most mégis az őnagysága gyenge állapota szerint fenn vagyon, noha elég nagy búsulással és nyavalyával. Magam felől is kegyelmednek azt írhatom, édes szerelmes uram, most Istennek hála, tűrhető egészségben vagyok, noha elég nagy keresztviseléssel, mindazért, hogy kegyelmed felől ritkán hallhatok hírt, s mind pedig azt, hogy már ennyi ideig kegyelmedet nem láthatom. Immár, édes uram, tegnap előtt 19 június napján elmúlt szinte fél esztendeje, hogy kegyelmed elment tőlünk; de mit tudjak tenni, el kell szenvednem az én Istenemtől békességesen, noha igen nagy keservesen szenvedek.

Kérem is kegyelmedet, édes szerelmes utam az Istenért, mikor módja vagyon benne kegyelmednek, tudósítson kegyelmed maga egészsége felől, bárcsak egy vagy két szóval, mégis könnyebb, ha csak az írását láthatom kegyelmednek. Azt ki nem tudom írni kegyelmednek, mely nagy búval vagyok; mert azóta hogy Lipcsay eljött, semmit sem hallottam kegyeled felől; édes szerelmes uram, az Istennek ajánlom kegyelemedet. Az úr Isten őrizze, oltalmazza kegyelmedet minden szerencsétlenségtől, az ő szent angyalát küldje el kegyelmedhez, hordozza békével miden járásában, és minden veszedelemben tartsa meg kegyelmedet.

A szegény Zsigán is igen búsulunk; mert igen rosszul álmodozánk vele, talán meg is holt szegény, igen bánnám én is, ha elveszne kegyelmedtől. Ezzel ajánlom kegyelmedet Istennek.

Datum in Szentjób die 21. junius anno 1657.

Kegyelmednek édes uram alázatos szolgálója míg él ezen a rossz, búval teljes világon.

                                                                                                             Szunyogh Susanna

 

Az én szerelmes uramnak, tekintetes, nagyságos Rédey László uramnak, nekem szerelmes uramnak adassék.   

Cságoly Péterfia Béla: Huszárversek, katonanóták, verbunkok [II. rész]

A falvak lakossága a vásárokon rajzos kis füzeteket vehettek. A Magyar néprajzi lexikon szerint a ponyva általában a szélesebb társadalmi rétegek számára művészi igénytelenséggel írt kalendáriumok, vőfélykönyvek és versek, történetek, innen a szorosabb értelemben vett ponyvafüzetek elnevezése. Magyarországon a könyvnyomtatás elterjedésével párhuzamosan lesz egyre népszerűbb. Vásárokon, földre kiterített lenvásznakon, a ponyvákon vagy ponyvasátor alatt árulták, erről kapta nevét. A ponyvafüzetekben vallásos és világi tárgyú versek, történetek és dalszövegek, ritkán verses levelek olvashatók. A nyomdatechnika a XVIII. század végén kezdetleges, de nem minden művészi ízlés nélküli. Előállítói kezdetben a jelentős nyomdák, majd a XIX. század közepén a kisebb, helyi nyomdák. A század második felében már néhány országos vállalat foglalkozik a ponyva előállításával. A ponyva csak a XIX. századtól az aljirodalom neve. Eredeti művelődéstörténeti szerepe a XVI. századtól jóval kedvezőbb. Egész Európában a nyomdászdinasztiák anyagi érdekeltségétől ösztönözve ez teremtette meg a polgári, majd paraszti rétegek olvasmányvilágát, vásárokon földre terített ponyván árusították e néhány lapnyi, garasért, krajcárért kapható, zsebbe férő füzetecskéket, amit gyakran fametszet is díszített. Vándorárusok házaltak is velük. Természetszerűleg a betyárvilág mellet a legnépszerűbb témák eggyike a magyar huszár ikonikus alakja.

szozattovabbacikkhez

Márki Sándor: Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

rakbeiktA fejedelem [1707.] április 5-én, kedden indult meg Mezőbándról. Nyulason csatlakozott hozzá Pekri ezrede, mely már harmadnapja állott ottan, továbbá Székely Miklós kopjás, lobogós ezrede és öt század karabélyos. Erre következett tizenkét karabélyos, két udvari strázsamester és párosan az étekfogók, két zöldlobogós étekfogó egy allovászmesterrel, 12 szépen fölszámozott mezei vezetékló, s 8 (Teleki szerint 9) drágaköves, aranyos, ezüstös török szerszámú ló, melyet 2-2 (Teleki szerint 1-1) gyalog palotás vezetett. A két főlovászmester után mentek a török síposok, rézdobosok és hat trombitás. A két főlovászmester után párosan bejáró úrfiak jöttek, majd két csuhadár (cubicularius, udvarnok) két fegyverhordozó, három főhadsegéd s párosan Vay udvari kapitány és Ottlyk főudvarmester.

    A fejedelem maga szarvasszínű fakólovon ült: „zöld bársony skófiummal készült egyetmás rajta, fejér kolcsag, köves, medaillyos süveg a fejében.”

    Mindjárt a fejedelem után ment Des Alleurs tábornok, francia követ, két magyar tábornokkal s a kornyéta (fejedelmi zászló) alatt az udvari népség. A fejedelem 3 s az udvari kapitány és főudvarmester 1-1 hintaját öt század karabélyos, 3 század vöröskopjás székely és két század francia gránátos követte.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Galambóc

galamboc06Galambóc omladékai büszkén nézik, amint lábaikat a Duna nyaldossa. És már régen nézik. Galambócz még a római időkből való erősség s «Columbaria» nevet viselt.
Őseink mikor bejöttek, teljes fényében találták a kilenc tornyú várat s Keve vezér tette rá a kezét.
Nagyfontosságú leginkább a török világban lett. A beözönlő törököknek nagyon a lába alatt volt, kivált aztán, ahogy a Duna balpartjára a magyarok Galambóccal szemben felépítették László várát is.
Galambócot nem valami bolond mesteremberek csinálták úgy találomra, hanem igazi hadi célzatokkal épült. A kilenc torony hármas csoportra oszlott, az egyik csoport a szikla tetején, a másik a közepén, a harmadik a szikla alján állt s mindenik csoport erős kőfallal összekötve. Egyszóval úgy volt az kieszelve, hogy a törökök közt az a rege járta, kilenc eleven ördög építette a magyaroknak remekbe.
1391-ben, mikor a törökök először jöttek ide háztűznézni, Bajazid szultánnak első dolga volt elfoglalni Galambócot, de nem igen melegedhetett bele sokáig a pogány, mert Perényi Péter rá nemsokára visszafoglalta.

szozattovabbacikkhez

Szabó Kálmán: Csöngettyű és kolomp a kecskeméti pásztorság kezén [III. rész]

Oláh csöngettyű3. Juhoknál:

Juhnyájban rendesen egy-két kisebb formájú csöngőt vagy kolompot, illetve harangot használtak. Olyan vezérürüt választottak ki az idősebbek közül, amelyik nyugodtan legelt, amelyik nem szaladt, hanem szép tempósan legelt s így vezette a nyájat. Kosfalkába is tettek egy-két ilyen haragos vezérürüt. Fejős juhoknál e célra öregebb birkát választottak ki. Kecskeméten a juhoknál a vezérürükre harangot tettek és nagyobb falkánál 10–15 csengettyűt is használtak. Egy-egy falkában egy vagy két harangos vezérürü volt, amelyeknek fejét és fülük mellett egy tenyérnyit évekig nem nyírtak meg, hogy fejükön nagy araszos szőrök lógtak, kontyosok voltak. Állítólag így esőnek, napnak jobban neki lehetett hajtani őket. A birkánál használt csöngettyűk az ürüknél nagyobbak, fejős birkánál, (cangánál) kisebbek voltak. A juhászok általában a sima csöngettyűt kedvelték, amelyeknek a tányérján körül nem volt perem. Egy falkában, ha az nagy volt, két harangos vezérürü és 10–15 csöngettyűs volt. Büszke volt a juhász hangos falkájára, de vannak, ki a sok csöngettyű használatát azzal magyarázzák, hogy zivataros időben a villámcsapásoktól megriadó, szétfutó nyáj a csöngettyű, harang szavára gyűlt ismét össze.

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf