Balaton László: A göcseji kástu védelmében

kastuKástu, kásté, kástil.  Mit is takar ez a furcsa, idegen hangzású kifejezés? Először a XVIII. század végén olvashatunk kásturól. Hogy tovább fokozzam a szó rejtelmességét, megemlítem, hogy Göcsej első ismertetője, Plánder Ferenc 1838-ban a kástyé kifejezést használja. A szó etimológiája megosztja a nyelvészeket, néprajzosokat is. Az eredete lehet a német der Kasten, vagyis láda, ládikó, kincstár. A latin castellum, castrum talán közelebb visz minket a megfejtéshez. A kástu tényleg erődszerű. Szlovéniában kasta, kasti  névvel illetik. Ha a mindentudó, internetes lexikonra kattintunk, akkor tévútra jutunk. Az oldal szerint ugyanis a kástu jellegzetes őrségi épület. Őrségi. Csak. Kizárólag. Semmi bajom az Őrséggel, de érdemes tisztázni, hogy Göcsej ugyanolyan néprajzi-természeti értékekkel, hagyományokkal rendelkezik; legyünk rá büszkék, és hirdessük szépségeit! Ezennel a kástut a göcsejikumok közé emelem, mint a lüküt, a lészát, a foklát, a kerített házat stb. A sor végtelen hosszú. Mind-mind jellegzetesen göcseji. (Őrségi is. IS.) Helyesen: a kástu sajátos göcseji és őrségi épület.

szozattovabbacikkhez

Floch István: Szép magyar sors

Itt valahol, ott valahol
esett szép, szomorú fejekkel
négy-öt magyar összehajol,
s kicsordul gúnyos fájdalmukból
egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
miért is?

             (Ady)

1917-ben volt. Karácsony táján. A Piave partján a védőgát oldalában hevenyészett, rozoga fedezékben voltunk. Még tagjainkban bizsergett a sikeres frontáttörés és a gyors előnyomulás minden izgalma. De már egyben erősbödött bennünk a tagliamentói első, véres akadály emléke, majd a piavei megtorpanás. Túl nagy volt a lendület s túl hirtelen volt a megállapodás, a megállás.

Egy helyben voltunk már hetek óta s nem történt semmi. Hetekig tétlenkedtünk s bár mögöttünk volt a siker, az egyhelyben taposás mellünkre nehezedett és a tespedés ráfeküdt a lelkünkre. Mintha már előre vetette volna árnyékát a nem várt befejezés, amely minden részletsikert, minden apró eredményt romba döntött.

szozattovabbacikkhez

Szakál Gábor: Egy elmaradt előadás margójára

Beke Sándor, rendező életútja és üzenete a színházról és a korról melyben alkotott.

A Dobos László Irodalmi Társaság meghívására Beke Sándor rendezőnek kellett volna előadást tartani május 27.-én,Kassán.
Az előadás sajnos különböző,előre nem látható okok miatt elmaradt, de az előadás kapcsán hozzájutottunk egy olyan dokumentumhoz, amely a legapróbb részletekkel tárgyalja Beke Sándor színész-rendező életpályáját és életének legnagyszerűbb mozzanatait a gyermekkortól napjainkig.
A könyv címe is sokatmondó :"A sors vezetett Pozsonytól  Kassáig - Kassától Egerig"
De most,ahogy ezt a nagyon gazdag szakmai és életutat végigböngésztem.
így helyesbíteném a címet :" A sors vezetett Pozsonytól Komáromig - Komáromtól Budapestig - Budapesttől Komáromig - Komáromtól Kassáig - Kassától Miskolcig - Miskolctól Kecskemétig - Kecskeméttől Egerig........közben megszakításokkal ugyan, de soha nem szakadva el a Felvidéktől,a szülőföldtől.....hol Komáromig,hol pedig Kassáig. Tudom,hogy egy kissé hosszú lenne így a könyv címe,de ezzel csak  érzékeltetni szerettem volna ennek a szakmai- életútnak a gazdagságát,sokrétűségét.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Fonyódi köszöntő

Zendülj fel Szent István,
Hangos énekléssel,
Gyönyörű napodnak
Földerülésével!

Valamennyi csillag
A magas egekben,
Annyi jókkal téged
Áldjon meg az Isten!

Örvendj, hogy megérted
Pátrónusod napját,
Kívánjad elnyerni
Az ő koronáját:

Erőt, egészséget,
Léleküdvösséget,
Melyet az Úristen
Adjon meg tenéked!

Mind (rámondja): Ámen!

szozattovabbacikkhez

József Attila: A csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.

Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

orig csodaszarvas arany

szozattovabbacikkhez

Béniss Tamás ferences szerzetes- papjelölt, honvédgyalogos

Szabadkán, Bács vármegyében született 1829-ik év december hó 23-án. Iskoláit ugyancsak Szabadkán végezte. Mint 6-ik költészeti osztályt végzett tanuló 1846-ban a legszentebb Üdvözítőről címzett szent Ferenc-rend papjelöltjei közé vétetett föl és a Jászberényben eltöltött próbaév után Szolnokra rendeltetett a bölcsészeti tanfolyamra, hol mint első éves bölcsészt találták az 1848-iki események.
    Itt 1848. május hó 2-án letette a szerzetesi öltönyt, hogy szükség esetén hazáját fegyverrel is szolgálhassa. Egyelőre Szabadkára tért vissza szülői házához, hol az események fejlődését azon szándékkal várta, hogy mihelyt a haza szent ügye megkívánja, azonnal a szabadság védelmére keljen.

szozattovabbacikkhez

Jakab Ödön: Boldog katonák

Míg vérezünk messze földön, sok csatán,
Bíz’ itthon is kuruc dolgok folynak ám:
Bezajongva az utcákat, tereket,
Háborúsdit játszanak a gyerekek.

Csatáinkat a hír addig mesélte:
Talpra állott a sok apró legényke.
S mind felcsapott katonának, hadd lássák,
Hogy mit tud a magyar ember, ha bántják!

Csattognak is a fakardok, fapuskák,
Víg honvédek űzik, törik a muszkát,
Nem kímélik, nincs kegyelem számára!
Nagy a harc, de még nagyobb a lármája!

Ablakomból úgy elnézem őket ott,
Játékunkon magam is elmulatok,
Jó kedvükbe beléolvad a lelkem,
S a keserű valóságot felejtem.

szozattovabbacikkhez

Móra Ferenc: Mikor elmentek

Mikor elmentek délcegen,
Te láttad őket, Istenem.
Lelked fölöttük repkedett
És fegyverükre fényt vetett.

De hát a könnyet láttad-e,
Mely lábnyomuk gyöngyözte
S hogy sóhajtásokból halad
Fejünk fölött galambcsapat?

Felének színe hófehér,
Feléé éjféllel felér:
Sóhajtja azt fehér jegyes,
Emez hites szívből repes.

Hát a kimondatlan szavak,
Miket bölcsők sóhajtanak
S a hant alól a holt szülők:
Fölérnek-e hozzádig ők?

szozattovabbacikkhez

Pásztor Árpád: A Naphoz

Nap, Nap! Forró sugarú Nap!
Tavaszteremtő, most siess, ne késs.
Nem kellettél még soha hamarabb,
Soha nem várt még ilyen szent vetés.

A tél rögén, az árkok jég ölén,
A hó fagyán, a szélvitt hegyeken,
Millió ajk esd hozzád égi fény,
Törj át ködön, fagyon, havon, jegen.

Enyhítse arcod a rettenetet,
Hidegebbé ne tedd még a halált,
Öntsd el derűd a csatatér felett,
Óh, csókold meg, akit golyó talált.

Tükrödben szeme megtört sugara
Égjen hajnalban házuk ablakán,
Az álomgondból riadó anya
Fia nézését megérzi talán.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Hazafelé

galíciaMessze földön, nagy Galíciában
Magyar huszár hogy éljen bújában?
Sóhajozva tengeti a sorsát:
Én Istenem, jaj de bús egy ország!

Nagy idejét naprul-napra méri,
Hogy leteljék, jaj tán meg sem éri;
Ne szégyellné, – a könnye is hullna:
Édes hazám, mikor látlak újra?

Ősz felé oszt’ kapják a parancsot,
A kaszárnya vidám daltul harsog;
Ezer szívnek felröppen a vágya:
Haza, haza, szép Magyarországba!

Megy az ezred, halad mind előbbre,
Hegyek, völgyek maradoznak tőle;
Egyszer aztán – ott van a határon,
Oszlop mellett, melynek színe három.

szozattovabbacikkhez

Szabolcska Mihály: Ének a csatatéren

            – Karácsonyi legenda –

A harcmezőn közelget ím’ az éjjel…
A gyönyörűn szép, színes alkonyatban,
Az éji árnyak mintha hosszasabban
Birkóznának ma az alkonyi fénnyel.
A menny sötétkék, kárpitos tetője,
A seregektől nyüzsgő hómezőkre
Mintha csodásan közel lehajolna,
És minden csillag fénylőbben ragyogna!

– De ki ügyel itt most az égre?
Itt reggel óta széles, nagy vonalban
Folyik a harc, ádázul, szakadatlan.
A hómező hullámozik
Beláthatatlan távolig.
Az ágyúszónak se hossza, se vége.
De hallga! – mintha pihenőre szállna.
Talán a bűvös alkonyattul:
A harci zaj is egyre halkul.
S ím e váratlan némaságban,
A különös, sejtelmes félhomályban:
Énekszó hullong valahonnan!
Foszlányosan, félénken, szaggatottan.

szozattovabbacikkhez

Huszárvirtusok az I. világháború harcterein

A Vilmos-huszárezred hőse volt Német Mihály is. Talán a legkisebb katonája volt az ezrednek, sokat tréfálkoztak emiatt vele bajtársai. Szörnyen bántotta ez a huszárt és valami nagy cselekedettel szeretett volna tiszteletet szerezni magának. Egy napon azután pompás alkalom kínálkozott erre.
Járőr lovaglásra küldték ki több társával együtt és a kis Német Mihály elhatározta, hogy – most vagy soha! Most valami olyan haditettet kell végrehajtania, amelyet megemlegetnek az ezredben. Nem kisebb tettre határozta el magát, mint hogy átlopódzik az orosz őrsök vonalán és kikémleli az ellenséges hadállásokat. Egy percig sem gondolt a veszedelemmel, amely fenyegette. Macska ügyességgel átlopódzott az ellenséges őrsök vonalán és a hajnal derengő világosságában besurrant a faluba, amelyet az orosz gyalogság tartott megszállva. Egy ház előtt hat muszka reggelizett. Álmos szemmel ülték körül a tábortüzet. Német Mihálynak merész terv ötlött az agyába.
- Bizony elfogom én ezt a hat muszkát – dörmögte és nesztelenül a hatuk mögé lopódzott. Egy pillanat alatt köztük termett, a másik pillanatban már lefegyverezte a muszkákat és terelte őket visszafelé. De mert kevesellte foglyait, útközben még egy kozákot is elfogott. Aztán a muszkáival együtt újra megtette a kockázatos utat, vissza az orosz előőrsök vonalán át és átadta a foglyokat parancsnokának.
Azóta nem mernek tréfálni Miska huszárral. 

szozattovabbacikkhez

Góbi Imre: Imre

Csordultig volt boldogsággal
Ifjú szívem lelke…
Nehéz podgyász katonának,
De büszkén viselte.
Édesanyja könnyein át
Fölmosolygott rája:
Koszorúsan gyere vissza
Lelkem katonája!

Ellenséggel hogy keményen
Farkasszemet nézett,
Körülötte kis csapatja,
Jó magyar vitézek:
Egyet villant… egyet dörrent
Vér gyűlt homlokára…
Sírhattok már apja, anyja
Testér, özvegy s árva…

Kihullott a kard kezéből,
Elnémult az ajka,
Sóhajtásba foszlott széjjel
Az utolsó Rajta!

szozattovabbacikkhez

Jakab Ödön: Túl a Kárpátokon

Túl a Kárpátokon
Furcsa világ járja:
Nincs ott a napnak most
Soha éjszakája,
Mikor a nap fénye
Másutt már elfogyott,
Ott az ég akkor is
Bíbor fénnyel lobog.

Azt mondják: az a fény,
Mely felsüt az égre,
Milliók bánata,
Szerencsétlensége:
Miket sok jámbor kéz
Épített magának,
Városok és falvak
Porig tűzben állnak.

Nem igaz, nem igaz,
Ne mondják azt nekem!
Nem romboló tűzvész
Látszik ott az egen,
Nem rombolás, nem halál,
Nem istencsapás az:
Tündöklő, felséges
Hajnalhasadás az!

szozattovabbacikkhez

Kocsis László: Hazajöttek

Hazavárjuk őket, hazajöttek végre,
Kiket rejtegetett idegen sír mélye,
Kikért gyászruhába annyi szív öltözött,
Kikre annyi árva gondolt bús könny között,
Akiknek virágos házuk udvarába
Azóta költözött a lélek sírása…
Itt az édesapa, ott a kedves gyermek!
Özvegy, apa, anya, árva, jer öleled meg…

Hazajöttek végre, csak nézem, csak nézem…
Édes bús emlékük könnyesen idézem:
Mind vitéz volt, bátor, mind hősi katona,
Lássátok, most jönnek hosszú, néma sorba…
Rongyos a ruhájuk, sáros a bakancsuk,
Meghalni hazánkért – nekik e parancs jut!
Nem látják már többé kis falunknak tornyát,
Nem mondják: jó anyám, hitvesem karolj át!

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Fábián Mihály honvéd eltűnt

Augusztusban nagy csillagok
alatt eltűnt az én öcsém,
anyókám sír… és azóta
bánat estéllik a szemén.

Hű Miskánk, én kis katonám,
a Prutnál rohamra szaladt,
körötte idegen gránát
dörgött idegen ég alatt.

Azóta nincs. Eltűnt. S utána
szél sír át a csatatéren,
s anyókámmal együtt én is
mindennap sírba kísérem.

Ha él, majd jön, s ha meghalt, nagy
Prut menti sírját lezárjuk,
s szívét a földnek vérpiros
magyar virágnak felajánljuk.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Szibériai álom

Sötét kozákposztok álltak kinn az éjben,
Majd hogy el nem vesztek a nagy hóesésben.
S benn a barakk mélyin, – ó fehér karácsony –
Száz rab magyar hevert nyirkos szalmaágyon.

Aludtak szegények, – lelkük szárnyat oldott,
Hallotta mindenik: a kis magyar tornyok,
Ging-galang, ging-galang, mintha nekik szólna,
Ünnepre konganak messzi a távolba’.

Kinn a vigíliák angyallá változtak,
Az ajtót kitárva zengő hangon szóltak,
– Szavuk álombeli, halk, gyönyörű, boldog, –
– Menjetek magyarok, – konganak a tornyok!

És elindulának valamennyin, százan.
Mentek, mendegéltek a puszták havában, –
Irkutz fala felett, hol az éjfél kéklett,
Nyűtt bakancsuk már a csillagokra lépett.

szozattovabbacikkhez

A csángó menyecskék és lányok

A hős egri nőknek méltó utódaik vannak. Bukovinában, a monarchia keleti csücskében is volt oroszjárás. A derék rutének, románok és csángók, akik ott laknak minden tekintetben támogatták a hadsereget. Különösen kitettek magukért az andrásfalvi és hadikfalvi csángó asszonyok. Mikor az oroszok fel akarták gyújtani az egyik hidat és már le is öntötték volt petróleummal, előrerohantak az andrásfalvi és hadikfalvi asszonyok és seprővel, bottal, kővel és forró vízzel nekiestek az oroszoknak és elkergették őket. Ezek a szegény csángók ott a külföldön is megőrizték szép nemzeti nyelvünket és a magyar szívet is.

-Új Idők, Bíró Lajos tudósítása-

Doleschall Ervinné: Szomorú örökség

Gyászos öröksége az ember kezének,
Hímporát veszti mit: – ember-kezek érnek.

A legcsodásb rajzú kristályos hópehely
Csöppnyi vízfolt csupán: – ha ember rálehel.

S nem egy égben fogant, nemescélú eszme,
Lett hirdetőjének – golgota keresztje.

Meddő az emberi lélek minden álma,
Véres vergődés csak lelki szárnyalása.

Az embert végzete, sorsa, öröksége
Leláncolja a föld szomorú rögére.

Mert ha emelné is lelkének sas-szárnya,
Ezer földi erő újra porba rántja.

Örökségünk – ó jaj! – mindörökre, a kín,
Míg élet épül föl – az Élet romjain.

Reichard Piroska: Ver sacrum

Sok gyűjtött kincsét mind máglyára hordta,
vérrózsával sűrűn teleszórta,
szent tavaszát így sosem pazarolta
az embernek keze.

Ennyi bánatot még sohasem sejtett,
nevetni így még sohasem felejtett,
ily nehéz könnyet még sohasem ejtett
az embernek szeme.

A nagy világ még sohase fájt jobban
s minden időkben, minden csillagokban
ily elhagyottan még sohase dobbant
az embernek szíve.

Az I. világháború Petőfije

Mikor a magyar szabadságharcot virágjában tiporták el a muszka csordák 1849-ben, akkor áldozatul esett a barbár tömegeknek a világszabadság költője Petőfi Sándor is. Petőfi volt az ébredő nemzet tettreserkentő lantosa, az ő tüzes költeménye a „Talpra magya”r ihlette meg az 1848-as márciusi ifjakat, akik vér nélkül vívták ki a magyar alkotmányt. A hazánkba betört orosz hordák felkoncolták, vagy a legújabb kutatások azt bizonyították, magukkal hurcolták Petőfit, aki a segesvári csata után nyomtalanul eltűnt. A nagy poéta legendás alakja lett a magyar népnek...

    Az első majd második nagy háborúnak is megvannak a maga lírikusai, a nemzet dalos csalogányai. Amit a nép érez, azt a poéták[nevesek vagy névtelenek] gyönyörű formába öntve megörökítik. Az igazi költő sorstársainak és nemzetének tolmácsa és nemcsak önkeservének panaszos muzsikusa. Az igazi poéta prófétája, lelkesítője, valóságos papja fajának, aki honfitársait a szépre, a jóra és igazra tanítja. Isteni adomány a költői ihlet, az írói tehetség, és aki ezt az áldott tehetséget nemesen használja, az nagy jótevője embertársainak. A Szózat havilap szerkesztőinek kezdeményezésére emlékévét 2016-2017-ben megünnepelt, és 2017. december 16-án Magyar Örökség díjasnak is választott Gyóni Géza mellett Szepessy László költő-tanár lettek számomra az I világháború harcaiban elhunyt magyar költők legnépszerűbbjei.

szozattovabbacikkhez

„Legeltessük az Úr nyáját”, szent X. Pius pápa antimodernista enciklikájának száztízéves évfordulójára emlékezve

X. Pius pápaSzáz évvel ezelőtt, 1907. szeptember 8-án adta ki a később szentté avatott X. Pius pápa Pascendi Dominici gregis [„Legeltessük az Úr nyáját”] kezdetű apostoli körlevelét, amelyben az általa modernistáknak nevezett katolikusok tévedéseit ítélte el. A modernizmust X. Pius egyértelműen tévtanként határozta tehát meg, és „comulatio omnium haeresium”-ként, vagyis „minden eretnekség gyűjtőmedencéjeként” ítélte el. Pius egyébként pápasága idejének jó részét a múlt századforduló filozófiai-egyházfegyelmi viszonyainak rendezésére fordította, s valóságos „keresztes hadjáratot” hirdetett a katolikus hitfelfogás és önértelmezés heterodoxiája ellen. Ennek nyomán később híressé [hírhedtté?!] vált az ún. antimodernista eskü – a klerikusi ordinációra jelentkezők kötelező egyházfegyelmi hittétele – vagy a Praestantia scripturae kezdetű motu proprio, amelyet az enciklikát követően, 1907. november 18-án adott ki, s amellyel a megátalkodott modernisták kiközösítését rendelte el.

szozattovabbacikkhez

Petri Mór: Hadak útja

Hol vagy Rákóczi? – Tárogatód alszik
A Kárpátokban valahol elásva.
Nem annak hangja az erdők zúgása,
Hegyek nyögése, mely amonnan hallszik?

S Mátyás, nem látod: minden csupa harc itt
Sereged hol van: földnek indulása?
Árpád lelkének a felzúdulása
A Retyezáton, ami átviharzik.

És Csaba, Csaba! Fia Atillának,
A földkerekség rettegett urának,
Várnak a bízó „Székeke”: merre késel?

Vitézid pedig megsokasodának,
Fénylik az útja a Hadak útjának
S lent mégis gyász van és pusztul a székely.

1918; Magyar Irredenta, 1922. 7. sz.

Juhász Gyula: Magyar Straszburgok

    Pozsony

Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a múlt.

A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,

Hol most új bánat árvul a ligetben
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vára Duna mellett.

    Máramarossziget

Magyar Kelet bazárja volt e város,
Fajok tanyája, ódon és kies,
Közel az éghez s a magyar határhoz
S a vándorló költőkhöz is szíves.

szozattovabbacikkhez

Balaskó Jenő: Szakértőbeszéd a felkelők sírjánál

Gondozni kell erős sírját,
gondját kinek kinevettem,
életet gondolt halálában,
éljen csak örökké, halálában –
ki kell nevetni a felkelőt.

Emlékezni kell a hősről,
elfelejtett megölni engem,
ellenségben barátot látott,
ilyen jó embert senki se látott –
ki kell nevetni a felkelőt!

Élő halála él-e még?
eltemethetetlen, tudom.
Törvényét nekem tanítja,
fiának majd fiam tanítja –
ki kell nevetni a felkelőt.

Ha majd eszmém s népem unom,
újrateremt majd az érdek!
Felizzik újra rovarsötét belsőm,
életre hevítve rovarfényes külsőm! –
ki kell nevetni a felkelőt.

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: Nem felejtünk

Nem felejtünk, soha nem felejtünk!
Ezt fújja szél, ezt zúgja folyó.
Magyar földön, vihar verte tájon,
Ezt dalolja a tárogató.

Nem felejtjük el az átkos múltat.
Nem, hogy népünk béklyón szenvedett.
Szabadságért szomjúhozó vágyát,
Könnyel oltja hős sírok felett.

Bár meg kellett halni sok magyarnak,
Drága hazám, te szabad maradsz.
A sok hősnek áldott szent porából
Árvák könnye életet fakaszt.

Megtépázva százezer veszélyben
Élni fogsz, mert élned kell, hazám.
Ha ifjad hull küzdelmünk harcában,
Új ifjat szülsz, szép magyar Anyám.

Szent hazánknak új világa támad.
Hol szabad lesz nép s nemzetünk.
Hőseinkért bosszú nincs szívünkben.
De nem felejtünk, nem felejthetünk.

Tóth Bálint: Magyar litánia

Hallottátok, hogy mondatott: Szemet szemért és fogat fogért…
Hallottátok, hogy mondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket…
Máté 5, 38, 43, 44

Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
feledni éjszakai vad hánykolódásokat,
(egy hónapban két éjjelt börtönben töltök,
és kéthavonként felakasztanak.)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
hogy megszeressem a hóhérokat,
s imádkozzam ellenségeimért…
Pedig tudom, ez az egyetlen út,
ki megnyitja a szent kaput
az oltárhoz, hol a szeretet ég,
de befogadni az igaz igét –,
hogy magam előtt se legyek hazug –,
tudod, Uram, ez száz szentnek elég!

szozattovabbacikkhez

József Attila: Nem! Nem! Soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal! –
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

                                1922 első fele

Juhász Géza: Az utca és a föld /József Attilláról/

József Attila első verskötete ugyanakkor jelenik, mint az Erdélyié: 1922-ben. A forradalmak és az országvesztés bódult csöndje után egyszerre szólal meg bennük a magyarság legmélye: az uradalmi cselédház meg a külváros. A népi kötet címe: Ibolyalevél, a proletáré: Szépség Koldusa. Életmegpecsétlő szó mindegyik. S egész osztályukra jellemző, hogy az idősebbik, Erdélyi, még csak kiverekszi a helyét úgy, ahogy, de József Attila tébolyba taszítva pusztul el. A Gép öli meg, amelyikben annyira hitt.

    Tizenhét éves, mikor első kötetét kiadja. Még diák, s máris kész formaművész, csakúgy játszik a legnehezebb ritmusokkal. Élményanyaga pedig elég volna egy aggastyánnak is. A pesti bérkaszárnya dobja föl, a proletárnyomor. Nagyapja még oláh pakulár, apja szappanfőző: szocialista és buzgó templomjáró. Anyja kun cselédlány. A költő 1905. április 11-én született. Két nénje túléli, Jolán meg is írja az életrajzát. A borzalmak könyve ez. Apjuk faképnél hagyja őket; anyjuk napszámba jár, munka közben lezuhan, kórházba kerül, gyermekeit az utca neveli. A két kisebb lelencsorba szorul, paraszt házhoz. A fiút Pistának kereszteli a gazda s ha „rossz”, ostorral veri véresre. Itt kap fekete alapszínt József Attila világa. Utolsó éveiben félelmetesen ránőnek s szétszaggatják gyermekemlékei.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: A halott József Attilához

Sorsodnak vége, vége, vége,
Ölel a Föld, a tiszta béke,
A gyorsvonat elé ugrottál,
Bolond és egyben okos voltál…

Itt hagytad a szemét világot,
Ki mindig vert és sose áldott,
Nagyobb voltál, mint száz miniszter,
Ma már elhiszik, elhiszik, el…

Kopottan jártál és éheztél,
Belül már korán elvéreztél,
Írtad a verset, a virágot,
Zsugori sorsod gyilka bántott…

Ember voltál, most csillag lettél,
Nagyon sajnálom, hogy elmentél,
Kimúltál, az égre felhulltál,
Csak emlék már, hogy köztünk voltál.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang jekely jav MEGHÍVÓ Radnai Illés 20180427 kitelepitettek éljszívbőlfesztivál 2018. 04. 07. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK 04 lourdes trianon 768x432 életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf