Hangay Sándor: Huszár-halál

huszárIvilágháborúIII- A hősi halált halt Perczel Miklós honvéd huszárfőhadnagy emlékezetének - 

Emlékezem!
Fejem figyelve térképekre hajlik.
Rotációsgép búgja lent dalát.
Túlsó szobában telefon csilingel.
Keskeny drótján új s újabb hír fut át.
Sürgönyt hoznak.

A villany sárgán fénylik.
Újság készül. Betűket gyűl a lap…
– Borzas fejek, a késő éji órán
Meredt szemmel térképre hajlanak.

Szó nem hallik. Az ajkak mostan némák.
De zeng a szív. Az óra lassan ing…

– Ott messze, messze muszka-réteken
Mit álmodhatnak harcos fiaink?
Vagy álom sincs ott?…
Ágyúk dörgő méhén
Srapnel-rózsákat nyit a szörnyű vég?

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Ceglédi hadgyakorlat, 1885

honvédhuszár1906IV.Pirosforgós öreg huszár
Teli tüdővel trombitál,
Érkezik táborkara élén
Első Ferenc József király.

Magyar királyt hordoz a hátán
Érzi, úgy áll meg a lova.
Henneberg tábornagy fogadja,
A honvédek parancsnoka.

Sasmadár száll büszkén, kevélyen
A ceglédi mezők felett.
Huszárok! Csáky, Fehérváry,
Szende Béla, Zoltán Elek!

S távol a lovas tömegekben
Fehércsillagos pejlován
Rohamszíjjal, csörgő tarsollyal,
Százada élén az apám.

Farkas Imre: Katonatemetés

Egy katona meghalt. Jó fiú volt szegény.
Jókedvű, mulatós, víg falusi legény.
Dalos volt a kedve, dalos volt az ajka,
Meghalt… a szenvedés meg se látszott rajta.

A kapitány úrhoz özvegy asszony megyen,
Most jött falujából nagy, ponyvás szekeren.
Meghalt a gyermekem… adják vissza nékem
Hadd nyugodjék otthon, a szülőföldjében.

Szólt a kapitány úr: „Mért vinné el néni?
Szebb temetése lesz itt minálunk néki.
Ékesen, díszesen kivonul a század,
Szép a temetése a magyar huszárnak.

Bús katonazene lesz a siratója,
Meghajlik az ezred büszke lobogója,
Koszorút is tesznek fejfa tetejébe,
A magyar huszárnak szép a temetése.”

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Alszik a silbak

Holdfény ragyog le… Hó világít.
Fegyver dördült. – Egy szív megáll.
Aztán megint csönd, csak a Száva
Futó sok habja muzsikál.

Fehér pihék zizegve hullnak.
Fehér hóban piros a vér.
És szép fehér lesz az is itten,
Akit a halál csókja ér.

De otthon, otthon érzik-e, hogy
Szemét lehunyta egy legény,
Hogy míg őrt állt a Szávaparton
Golyó ütötte át szívén?

– Magyar falu, hiába várod,
Mátkája is pártás marad.
Alszik a silbak zengő víznél,
A hó alatt… a hó alatt…

Déli harctér, 1914.

Hangay Sándor: Magyar pilóták éneke

Hadúr kezében villám,
A népek ostora,
Az égnek büntetése,
A büntetés tora,
Harcoknak hirdetője,
Vihar előjele,
A harcok Istenének
Bosszuló szelleme
Mi vagyunk, mi vagyunk.

…Etelközéből jöttünk
És voltunk gondolat.
Nyugatnak homlokára
Szántottunk gondokat.
Turul-madár képében
Mi voltunk ott velük,
Tábortűznél sírva
Hívtak a hegedűk
Bennünket, bennünket!

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Nagy Isten vígy haza

Két kis fiamnak harmat karja fonja
Fáradt nyakam az álmaimban át
S ágyúk szaván keresztül csengve hallom
Ajkuk hívó szavát:
– Apuci, jöjj haza!

Tűzsebzett éjen elmerengek sokszor
Valami régi gyermekes imán
S az asszonyom hajol fölém ilyenkor,
Forró száj éri szám
És súgja: – jöjj haza!

Szívem kicsordul: Isten, Isten, meddig
Legyek süket és éljek mint a vad?
Két kis fiamhoz, asszonyomhoz mennem
Már sohasem szabad?
Nagy Isten, vígy haza!

Oláh front, 1917. szeptember

Bíró László: Fogoly magyar éneke.

donSötét őszi felhők,
Vándormadarai
A haragvó égnek:
Szálljatok-szálljatok
Magyarország felé,
Üzeneteinket
Bús kedveseinknek
Kímélve vigyétek.

Mondjátok el otthon
Néma zokogással,
Könnyel öntjük párnánk
Szarmata síkságban.
Lelkünket a bánat
Csaknem szétszaggatja,
Könnyekbe fullasztja
Keserves rabságban.

szozattovabbacikkhez

Molnár Jenő: Öcsémnek – Szibériában

Kedves öcsém,
                        ez a levél
Betűt nem kíván, mert szívemben él.
Messzi mezőkre sóhaj űzi,
Szárnyaló postám nincs rakva mással,
Hozzád siet egy iramodással.
Lovacskám nincs, de toporzékol,
Kocsisom: a láz, néha a téboly,
Vágtat a táltos száz veszedelmen,
Ostora: egyre apadtabb türelmem,
Abrakja felhő, patája szellő.

A te írások sem hozza posta,
De mit kívántál, mind idehozta:
Megtörött fényét ifjú szemednek,
Szorongatását hideg kezednek,
Virrasztott éjek gyűrt, kusza álmát,
Hánykolódó lélek mély óceánját.

szozattovabbacikkhez

Molnár Kálmán: Idegen országban

Lombjavesztett erdő felett
Sötét felhő száll át.
Törött ágon árva galamb
Siratja a párját.
Síró galamb, sötét erdő
Idegen itt nékem:
Nem olyan itt a sírás sem,
Nem olyan a lombhullás sem,
Mint minálunk a nagy erdőszélen.

Más ország az én országom,
Szebb ott még az ég is,
Kedvesebb ott, melegebb ott
Még a hidegség is.
Az emberek sem olyan jók
Itt ezen a tájon,
A lányok sem olyan szépek,
Az ibolyák sem olyan kékek,
Mint minálunk, szép Magyarországon.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Ébredjetek

Ébredjetek! a gyermekálmok szólnak,
A bölcsődal, a régi s új sírok.
Zengő szavával égi zivatarnak
Ó mért, hogy nem bírok?
Minden, mire csak egy szót tud a nyelvünk:
A Haza, – sírva esd és könyörög,
Ne adjátok el csúful megtagadva
A véráztatta ősi szent rögöt,
A hazai rögöt!

Szívetek mélyén kell, hogy éljenek még
Ifjú ábrándok és a tiszta hit.
Ássátok fel a régi énetek, majd
Az újra megtanít.
Hogy bízzatok, mert mindennél erősebb,
Poklot ledönt a hazaszeretet
S hogy tudjátok, ha mindent megtagadtok,
De azt az egyet soha nem lehet.
Ezt soha nem lehet.

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Egy szál rózsa

Áldott legyen, áldott a haló porában,
Akinek a szíve ezerszer dobogta:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában.

Aki a kietlen magyar éjszakában,
Éjfekete felhők felé elzokogta:
Hiszek egy isteni örök igazságban.

Szent, szent ez a fohász. Harsogjon, meséljen
Visszhangos sziklák közt, rónán, televényben,
Lehorgasztott fejű magyarok szívében.
Már csak ez a hitünk, ez az egy imánk van:
Hiszünk Magyarország feltámadásában.
Ámen!

Fónay Jenő: Faragott rímek

        - Az élet legmélyéről -

MÉG NEM BÚCSÚLEVÉL

Drágám!
Ma meghalt Imre bácsi
– úgy hírlik, én következem –.
Tudod, … nem is olyan nehéz… meghalni
Majd elmondom álmodban… jó?

ha én is odaérkezem.

MIKOR GONDOLATBAN VELED BESZÉLGETEK
- Vagyis: Gondolatbeszélőn-

Ma újra úgy határoztam…,
mindent elmondok Neked.
Nem őrködöm tovább
vágyaim és kétségeim fölött.

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: Ne higgyetek!

Ne higgyetek vörös szabadságban,
Szavuk csak buzgó frázisok.
Húzzátok szét e színpad függönyét,
Kínt, halált, nyomort látok ott.

Bohócok, nagy komédiások ők,
Báránybőrbe bújt farkasok.
Hamis csengő szépen szól nyakukban,
S útjukon hagynak vérnyomot.

Szabadságnak ott nincs hazája,
Hol rabbilincs húzza a kart.
Párducok sötét barlangjába
Meghalni hurcolták a magyart.

szozattovabbacikkhez

Tollas Tibor: Mindhalálig

Fáradtan álmukba révület
Hegyes karóit verték.
Motor köpülte a süket
Szürkület nyúlós csendjét.
Három kiáltás verte át,
Mint üveget a gránit,
Búcsúzó társaink szavát:
– Hazáért mindhalálig! –

Hárman voltak, de ezreket
Takar a hármuk sírja.
Hívom a holnapok felett;
– Modestó, Gyurka, Attila!
A legendákból keljetek
Életre csak egy percre,
Mikor még kéklő lányszemek
Kacagtak szemetekbe.

szozattovabbacikkhez

Mindszenty József: New York – Anyák napi szentbeszéd

mindsz 0.preview1974. május, [New York, St. Patrick székesegyház]  

Isten rányomta életünk mindennapjára, nemcsak az első hatra, hogy az jó. Az élet önmagában, legyen bár nehéz, tűnjék bár elviselhetetlennek és mint szokás mondani, értéktelennek – az élet Isten ajándéka. Mondom, önmagában. Ez áll életünk minden körülményére és kereszthordozására is.
   Az élet azonban átokká, Isten ostorává, a keserűségek és belső meg külső csapások sorozatává válhatik az ember gonoszsága által. El is veszhetik, mint az Úr tanítja, sőt az örök kín forrásává válhatik, ha az ember rosszul bánik vele, ha megátkozza és nem szenteli meg, ha gondját nem viseli, hanem ellene fordul és megöli.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Balassi

Bort ide kocsmáros, tokajit, pirosat,
Csatlósom, apródom, itasd meg a lovat!
Habos a zablája, zilált a sörénye,
Patkója csillagot rúgott három éjbe. –
Magam is, magam is halott fáradt vagyok,
Bort a vitéznek, a lónak meg zabot.

Temesi bánságból szaladtam idáig,
Nagy az út Temestől az egri hóstátig!
Nem nagy út, nincs is út, tartson örökétig,
Mint az én szívemé a rózsám szívéig.

Mostan három éjjel, mostan három napon,
Tenger nagy bánatom borral itatgatom:
Piros borral, mert a bánatom fekete,
Korcsmárosné lánya, ülj mellém, ülj ide!

szozattovabbacikkhez

Marconnay Tibor: Mikszáth

Hájas testében is szárnyalt a bátor szellem,
Humorizált; de állt szilárdan, népi szirt,
Honatya volt, fütyült a rangra s gúnnyal írt
Egyházi hatalom s császári banda ellen.

Húsz nép közt hódított rajongót sima kellem:
Sugaras tolla, mely babonát máig írt,
Sohasem volt lakáj, de lakájt is lebírt,
Szolgált: egy nemzetet: hogy halni sohse kelljen.

Izzadt keservesen, hogy a Természetesség
Folyjék mondatain, mint egy hegyipatak,
Erőlködött, azért, hogy Műve mindig tessék.

S lázadt. De napjai már nem szomorúak.
Boldog s áldott, kihez földi és égi láng ért,
És világítva küzd az igaz Szabadságért.

Pilinszky János: Bölcső és nem koporsó

Elnézlek, mint egy gyermek és
te megijedsz e pillantástól.

Fenyegetők
egy gyermek szemei, kivált
lámpaoltáskor, amikor
Isten esendő fényeit kioltják.

Ilyenkor csönd van, éjszaka,
neked azonban nem kellene félned,
gyerekkorom teneked bölcső
és nem koporsó.

Élet és Irodalom, 1972. január 1.

Mikszáth Kálmán – Mauks Ilona levélváltása

Budapest, 1882. február 16.

         Kedves Ilonka!

   Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, rugó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállani a lejtőn. Jólesett – ha bár mindennél jobban szerettem –, ha sorsa elszakad az enyémtől.

   De föltettem már magamban akkor, hogyha valaha vinni fogom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

   Az Isten meghagyta élni, hogy egykori fényes álmaimat, amelyeket fiatalkorban együtt szőttünk, megvalósítva lássam!

   Kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet ve3sz körül, ahová lépek, s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam.

   Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta, míg ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, így azt sem tudom, nem ment-e férjhez, vagy nem készül-e férjhez menni?…

szozattovabbacikkhez

Madarassy László: A magyar kocsizás múltjából

kocsizásMost, hogy felsődriethomi Pettkó-Szandtnek Tibor könyve a magyar kocsizásról megjelent (Ösmertetését lásd folyóiratunk Könyvszemle rovatában), alkalomszerűnek találjuk, hogy – a család engedélyével – ismertessük kellemesi Melczer István septvir (hétszemélynök) eddig kiadatlan családi visszaemlékezéseinek egyik fejezetét, amely a múlt század elejének országúti kocsizásairól és az előfogatról ad fölöttébb értékes néprajzi fölvirágosításokat. kellemesi Melczer István 1810-ben született és 1861-ig, septemvirré történ kineveztetéséig, amikor is a fővárosba költözött, életének túlnyomó részét falusi birtokán, vagy vidéki városokban hivatalnokoskodva töltötte s így bőséges alkalma nyílott az országutakon való közlekedés szokásainak, törvényeinek, bajainak, a közlekedést lebonyolító lovas parasztoknak, lovaknak és kocsiknak tanulmányozására.

    Azzal kezdi visszaemlékezéseinek erre vonatkozó fejezetét, hogy atyjának, aki szintén septembir volt, patvarista (ügyvédjelölt) korában az országúton, vezetőként gyalog kellett mennie, midőn a feneketlen sárban főnökének hintaja elé vontató ökröket fogtak. Atyja hintón járni nem szeretett; maga számára egy hosszú, fedeles, úgynevezett lengyel bricskát használt, mely kassal ellátva zöldre volt festve. Ebben a bricskában minden szükséges útiholmi, élelmiszer, ágynemű elfért.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo