Pados János: Mária légy velem!

Hazánknak Védszente!
Én árva életem
Neked fölszentelem
És tiszteletedet
Mindenkor növelem;
Téged magasztalván,
S pártfogómnak vallván,
Buzgón énekelem:
Mária légy velem!

Ha lángérzelmektől
Dagadó kebelem
Hozzád fölemelem,
Szívemet mennyei
Társaságban lelem;
S a többi szentekkel
Dicsőült lelkekkel
Együtt énekelem:
Mária légy velem!

Volly István: Zoborvidéki szentivánéji tűz

«LEÁNYTÁBORTŰZ»

„Tüzét megrakoljuk, négyszögre rakoljuk, egyik szögén ülnek szép öreg emberek, másik szögén ülnek szép öreg asszonyok, harmadikán ülnek szép ifjú legények, negyedikén ülnek szép hajadon lányok”.

/Kolon, Nyitra megye/

Van egy esténk, amikor a legkésőbben nyugszik a nap és másnap reggel a legkorábban kel: közben van az év legrövidebb éjszakája. Ekkor ünnepli a nép Szent János, népiesen Szent Iván éjszakáját, a június 23-ról 24-re virradó éjjel.

    Némely helyen nagy kereket forgatnak ezen a napon. Jobbágyiban, Nógrád megyében, a kerékre szalmát kötöttek és meggyújtották. Forgatták addig, amíg égett a szalma. A Győr megyei Szentiván környékén taligakerékre kötötték a szalmát, aztán meggyújtották, de nem gyufával, hanem csak úgy régiesen, acéllal és kovával ütöttek tüzet. A temető közelében egy magas dombon készültek erre a játékra. Éjfélkor eresztették le a dombról az égő kereket. Gyönyörű lángolását sokáig figyelték. Azt mondták, hogy ott van az arany, ahol a kerék megáll és hogy ezen az éjjelen a föld alatt rejtőző aranykincs meggyullad és ami rozsda van rajta, az kékes lánggal leég… A kerékforgatás különben ezt jelentette, hogy a Nap már az égen a legfelső pontjára hágott és – amint a régi prédikátor hozzáfűzte a tanulságot – minden dolgok változnak.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: A nikápolyi csata

I.

Zsigmond király hadba indul:
Szeme izzó, arca lángol,
Öblös mellén az arany vért
Majd szétszakad a harcvágytól,
Hozzák pompás arab ménjét,
Nyihog, tüsszög, fú az állat,
Hárman fogják gyeplőszárát,
Majd elviszi mind a hármat.

„Diadalmi zászló lengjen
A palotám minden tornyán,
Dob peregjen, kürt riadjon,
Míg leverve nyög az ozmán!
Virág nyíljon az utamban,
Dalnok zengjen győzelemről,
Míg a szultán feje nézi
A világot lándzsahegyről”

nikaplyzsigmond

szozattovabbacikkhez

Baltás Simon Ferenc honvédtüzér, ferences szerzetes-papjelölt

Gyöngyösön, Heves vármegyében született 1830-ik évi július 15-én, jómódú iparos polgári szülőktől. Iskoláit, jelesen a gimnáziumi osztályokat szülőföldjén végezte. Mint költészeti osztályt végzett tanuló 1846-ban a Legszentebb Üdvözítőről nevezett Szent Ferenc-rend szerzetes tartomány papjelöltjei közé vétetett fel, S 1847-ben a szolnoki szerzetházba rendeltetett a bölcsészeti tanfolyamra. Itt találta őt az örökké emlékezetes 1848. március 15-e.

    És mindjárt a szabadságharc kezdetén két erősen hullámzó forró szeretet és érzelem hevítette keblét, az egyik a veszélyben levő haza iránti lángoló szeretet, a másik a Szent Ferenc-rend iránti legszentebb érzelem, melynek tagja óhajtott volna maradni. Szerette volna a hazát is szolgálni, de szerette volna a szerzetben is jövőjét biztosítani. Ily benső küzdelmek és nyugtalanságok között el is folyt az 1848-ik év anélkül, hogy fegyverrel cserélte volna föl a zsolozsmás könyvet. – Ámde 1849-ik év tavaszán győzött a hazaszeretet, és mint II-od éves bölcsészettan hallgató, letette a szerzetesi öltönyt és Szolnokon a honvédtüzérséghez íratta be magát.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Nyalka huszár

Nyalka huszár, honnan oly vágtatva?
S hogy tettél szert vezeték lovadra?
Engem uccse, gyönyörű egy állat:
Adok érte jó forintot, százat.

„Azt ne tőlem, a kardomtól kérdje:
Markolatig vérbe gázolt érte.
Tegye vissza kérem foglalóját,
Hadnagy uram, nem eladó jószág!”

Ejnye fiú… no de annyi, mint a…
Nem teszem én erszényemet vissza,
Kétszer annyit mondok, s ahogy illik,
Lefizetem utolsó forintig.

„Hadnagy uram, megkövetem szépen,
Egy szó mint száz, nem eladó nékem.”
Hogyne volna mennydörgés huszárja!
Ráadásul még egy száz; megjárja?

„Mi tagadás, helye vón a pénznak,
Fel is férne ily szegény legénynek;
Hanem egy új tisztnek lova nincsen:
Jó pajtásom, neki szántam… ingyen.”

Obsitos: A legvitézebb magyar huszár

Budapesten, a kerepesi temető főútvonalán egy Mária Terézia-korabali huszárdolmányos bronz mellszobor áll, ezzel a felirattal: „Itt nyugszik báró vitézvári Simonyi József óbester, a legvitézebb huszár, a cs. 4. Gréven huszárok ezredese, a Mária Terézia rend, a francia becsületrend, a német Pour le Mérite, az orosz Szent György Lovagrend és 62 más vitézségi érem tulajdonosa.”

     Ki volt ez a legvitézebb huszár?

     Nagykállón született. Az édesapja mészáros mester volt. A kis Jóska jobban szerette a verekedést, mint a tanulást.

     Egy alkalommal a toronyból kimászott a templom tetejére varjúfészekért, de lepottyant. Kutya baja sem lett s felmászott újra folytatni a munkáját. Ekkor mondta édesapja: „Ebből a fiúból vagy nagy úr lesz, vagy börtönben fog meghalni”. Mind a kettőben igaza lett.

szozattovabbacikkhez

Mahunka Béla: „Jó Istenem, hozzad haza végre!”…

Letűnt a nap, - közeleg az alkony,
Oszlik-foszlik a fény az égbolton;
Bíborába bágyadt színt is sző már
Az utolsó, elfáradt napsugár…

Néha csend van… elpihen a szellő,
Madár sem szól, mikor a lány eljő.
S a tó mellett, a csendes magányban
Olvasgatja levelét, ahány van.

Harctérről jött, drága kis levelek…
Fájó lelke vigaszai ezek,
Keblén hordja reggeltől napestig,
A jövendőt olyan szépnek festik.

A szürkület fénye egyre tompul,
A távolban az estharang kondul…
S ima száll a lelkéből az égre:
„Jó Istenem, hozzad haza végre!”

                                           1918

 

Móra László: Itália földjén

Hol tél szakán is virul a tavasz,
S rozmaring ága nyitja virágát:
Olasz mezőkön, ágyútűz mellett
Isten kíséri szíved királyát.

Ezer veszélyben nyugodt a lelke,
Fegyver tűzétől soha nem remeg,
De ha az álma elviszi haza:
Sok fájó könnye szüntelen pereg.

                                               1918

Horváth Imre: Ki tudja?

Borús egünk vajon mikor derül?
Vége mikor lesz kínterhes napoknak?
Epedt ajkáról küzdő magyaroknak
Addig még hány bús sóhajtás repül?

Kemény, kegyetlen sorscsapás alatt
Hány büszke lélek roppan össze még?
Mikor mondja a vén kaszás: Elég!?
Hősök véréből hány virág fakad?

Hány fájó sebből vérzik még a szív?
Hány szemből hull még patakban a könny?
Ki tudja?... Válasz sehonnan se jön,
Győzelmes kürtszó új csatákra hív.

Imára kulcsolódik a kezünk:
„Tiéd az ország és hatalom,
Gályánk hányódik haragos habon,
Óh, szánj meg minket, Urunk, Istenünk!”

                          1917

Szalay Mihály: A honvéd anyja

Az én fiamat is elvitte a vonat;
Elrabolta vele sok édes álmomat,
Sok büszke álmomat.

Egyetlen fiam volt, csupa nemes jóság;
Felejtette velem szívem árva sorsát,
Bús özvegyi sorsát.

A telek végére sokszor ki-kiálltam,
A vonat zúgását szívszorongva vártam…
A fiamat vártam.

Szemem a füstjét is úgy el-elkísérte,
S a lelkem, éreztem, sírva remeg érte,
Imádkozik érte.

Majd halkká szelídült a lelkem sírása,
Elcsöndesítette a keze írása,
Biztató írása.

De egyszer vége lett. Más levelek jöttek.
Az a hír volt bennük: ne várjam őt többet.
Nem látom őt többet.

Nem várhatom már én az én jó fiamat,
S a telek végére kiállnom nem szabad,
Jaj, sohasem szabad.

Mert ha zúg a vonat, szívem úgy megrezdül,
Mintha ezen zúgna, robogna keresztül,
Szívemen keresztül!

                       1917

Zilahy Lajos: Katonatarisznya

Vállon keresztül csüng le balra
És mind egyforma, mind-mind barna.
Vajon mi van benne?
Hogyha teli lenne,
Akkor se lenne kincs e bús tarisznya, –
Van benne eccájg: kanál, bicska,
Van benne só, van benne paprika,
Komisz dohány, – egy szurtos kis pipa –
Ó katonatarisznya!

Katonák, – hogyha sorsuk fordult –
És eldobáltak reményt, bornyút,
Ha már hitük sincsen
S messzi van az Isten,
A kezük… kezük ijedten remeg,
Kincset rejteget… vajon mi lehet?
- Csak egy darab – egy kis darab kenyér –
Könnyes és véres fekete kenyér,
- Ó rongyos, bús tarisznya!

Gyóni Géza: Egy kerti ház, Máris János: A lélek száll harmatosan, Tóth Zsigmond: Búcsú Gyóni Gézától

Gyóni Géza:

Egy kerti ház

Egy kerti ház a csöndes folyóparton;
Gyepes udvarán diófa zöldeljen;
Kocsim elé egy hű kutya szaladjon,
S szép úrnőm várjon virággal a kertben.
Kavicsos ösvény fusson a folyóhoz,
Hol füzek alján vár a karcsú csónak.
Habok ringása de jó altatónak,
Mikor a szív már sok bánatot hordoz.

Szálljunk be, úrnőm. Most a béke ringat.
Bízzuk a csöndre, ami régen bántott.
Feledés födje régi harcainkat.
Vízbe se mártom a fehér lapátot.
Vén füzek alján a folyó tükrében
Nézi magát már a nyárvégi alkony;
S a kerti ház a csöndes folyóparton
Hívón tekint ránk, mint valaha régen.

Hívón tekint ránk... Mintha nem is volna
Ezeregy mérföld rengetege köztünk.
S idegen földek idegen folyója,
Melynek partjára rabokként vetődtünk.
Füzek aljáról hol az álom-csónak?
Viharos éjek messzére ragadták.
Nehéz járomban búsan töröm partját
Idegen földön idegen folyónak.

                                                     Alatyr, 1915

szozattovabbacikkhez

Padányi Viktor: 1920. június 4.

Rádió akkor még nem volt. Párizzsal állandó telefon összeköttetésben állott Budapest. A nagy lapok kiadóhivatalai előtt tömegek lesték a kirakatban időről-időre megjelenő hírközleményeket. Az utcák már reggel óta valami furcsa nyugtalansággal voltak tele. Minden arcon szorongás, a tekintetek fáradtak, üresek, mint a halottas házaknál virrasztás után. Még a szokott utcazaj is tompább volt, mint máskor.
    Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hír, és akkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangkongással temették múltjukat és jövőjüket.
    Budapest percek alatt feketében öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyermekek mentek az utcán patakzó könnyekkel, nem egyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég fel átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutogatva, őrjöngve kiabálta:
    - Hát ezért?

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: Isten úgy akarta

Rendben van: Isten úgy akarta:
messze hullott a fájától
ez a nemes fajta.

Idegen földben vert gyökeret
s e földnek törvénye van
mely mindenkit kötelez.

De törvénye van Hazádnak is:
e törvény a szívedben él
még Amerikában is.

A gyümölcs idegen földre hullt:
rendben van. Csak az a kár, hogy
sokszor olyanokhoz gurul,

kik letörlik róla, ami magyar:
az ízt, a színt, a zamatot.
És van aki kiagyal

egy új nevet, egész idegent
régi szép neve helyett
és állsz bambán, hidegen,

akár lőtt vadkanból az agyar,
fakó közönnyel arcodon,
mint aki sohasem volt magyar.

Rendben van: Isten úgy akarta:
idegen föld lett a hazád…
De maradj magyar rajta!

Matók Leó: Rabsonné vára*

A völgyet, hol a nőszirom
Virulva nőt, tetézi rom,
Ez a Rabsonné vára.
Zöld mohaszőnyeg vad kövén,
S átlátni felhők nagy ködén
A székely Hargitára.

Körötte izzó rózsalánc,
Felette lenge lepketánc
És véghetetlen távol
Megreszketett egy lomha fa,
Mint hogyha vére zsongana
Egy halk harang szavától.

Hó csillogott a hegytetőn,
S az oldaláról reszketőn
– Szívére hullt a bája –
Csókosan felém remegett,
Mint Erdélyből jött üzenet,
Egy pásztor furulyája.

A nép elárvult idelenn,
A Hargita ma idegen,
Más népek élnek ottan.
Tavaszra ősz jön, télre nyár,
Fölöttük némán áll a vár,
Sötéten és halottan.

Szombathely, 1947. december 31.

* Valószínűleg az Árpád-korban épült vár romja a székelyföldi sóvidéken, Illyésmező közelében

Reményik Sándor /Végvári/: Három szín

A keblünkről eltiltották,
Leszaggaták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.

Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve.
Lesz jel eszünkbe juttató:

Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.

Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.

Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve,
Míg lesz magyar szív dobbanó:

Kebelünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Kebelünkből beljebb vándorol
Befogadják a szíveink.

E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérezni,
Ki mindenütt leszaggatta,
Jöjjön és onnan tépje ki!

Kökényesdi Ferenc: Éjfél után hármat ütött az óra

Éjfél után hármat ütött az óra,
Magyarország feltekintett a holdra.
Ottan látta Trianon zsarnokságát,
Hogyan tette tönkre ezt a szép hazát.
Elszedte a magyarok fegyverét,
Így verte bilincsbe mind a két kezét.
De a bilincs nincsen megerősítve,
Majd leesik az a kezéről a földre.     
Ezeréves a magyarok hazája!   
Mit keres itt a zsarnokok bandája?
Takarodjon innen a hazájába!
Mi köze van neki Magyarországba?
Majd felsüt még a szép napnak sugára,
Talpra áll még a magyarok hazája.
Trianonban megfújják a trombitát,
De azt még az egek is meghallgatják,
Összegyűl az egész világ vezére,
Így tudják meg, Trianon mit vitt végre.
Trianonban megszólal a nagyharang,
Meghúzza azt három hófehér galamb,   
Mind a három jelentést visz az égbe,
Ott is tudják, Trianon mit vitt végre.

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Magyar visszhang

Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.
Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a mienk volt...
Igazságot Magyarországnak!

Szép határunk nem is határ volt,
Hanem Isten ölelő karja.
Helyette most egy szörnyű gyászfolt
Sötétlik az árva magyarra.
De ezt a gyászkövet letesszük.
Hallók hallják, lássák, kik látnak,
Vérünkkel a földgömbre festjük:
Igazságot Magyarországnak!

Szavunk, imánk keljen visszhangra,
Mely zúgva, hullámozva árad,
Határ határnak továbbadja,
Nép a népnek, haza hazának.
Csillag olvassza fénysugárba,
Mely zengő világűrbe vágtat,
Egész mindenség ezt kiáltsa:
Igazságot Magyarországnak!     

                                                    1930

Szily Szabó Károly: Trianon!

Mint kietlen parton
hajótörést szenvedett,
mint fáradt madár,
mely tenger fölött röptében
hullámok sodró árjába esett
s vergődik a piszkos habokon, -
kiáltottunk föl egy szörnynapon:
                             Trianon! Trianon!  

Mint nemes vad
a ragadozó karmai közül,
mint a vétektelen rab
a nedves, vaksötét
zord börtönfalak mögül,
jajdult föl égbetörő hangon
elszakított millió magyar:
                              Trianon! Trianon!

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Ne sírj… , Kép, Szob

Sajó Sándor:

Ne sírj…

Ne sírj, törüld le áruló könnyedet,
Kell, hogy vidám légy s én is az legyek;
Búsulni, sírni nem szabad nekünk, -
Két tilalomfa: két szép gyermekünk…

Nézd mind a kettő ránk les, ránk figyel
Tündöklő lelke bús sejtelmével;
E sejtéssel, ha szívük megtelik,
Gyászos teherré lesz e lét nekik.

Ragyogjon rájuk fényes, szép világ,
Hogy meg ne kérdjék: mért is élni hát?
Óh, mert, lásd, erre nem felelhetünk…
Ne sírj, mert tiltja két szép gyermekünk!

1903

szozattovabbacikkhez

Kuczka Péter: Míg…

Míg meg nem tagadtad eskü alatt
véreddel eggyé vált igazadat,

míg ki nem mondtad bíráid előtt,
hogy kétszer kettő, igen, öt,

míg nem látod, hogy a fekete fehér,
és hogy erkölcsi halott, ki becsületben él,

míg árulók nem tettek árulóvá,
míg rémálom nem vált kézzelfoghatóvá,

míg nem tartott markában ridegen
egy állam, amely néptől idegen,

míg pirulni tud bármiért is orcád,
nem tudod addig, mi ez a század,

s micsoda Magyarország.

1957. június 3.

Szőnyi Gyula: Ha valakit rúgnak

Ha valakit rúgnak, mindenki azt rúgja.
Vétkes, vétkes, vétkes, mindenki azt fújja.
De ha jónak mondják, ekképpen kiáltanak.
Ez az ember hős volt és melléje állnak.

Utassy József: Fény a bilincsen

Isten?
azt mondod:
Isten?!

Mondd csak!

Ő az én
egyetlen
Nincsem.

De nézz
e paradicsomi pogány párra,
ha félsz!

Oly igen árva.

Se istene már,
se csillagi társa.
Csak látomása van
látomása.

Isten:
első és utolsó metaforánk!

Hidd
vagy ne hidd el.
Holt hadak útkeresztjén az időt,
ha látni vélem,
őt látom,
őt:

ki fény a bilincsen.

Kerényi Frigyes: Fanni és Kármán

Vad parancsok ellenére híve lett;
    Fészke ing a tiltott szerelemnek,
Mint galambé omladék felett.

A vihar jött és a fészek porba hull; -
    Messzeverték párját a galambnak,
Búgni eltűnt boldogságirul.

Kínban ért egy öreg ember uj tavaszt;
    Minden ágon vissza tud virulni,
A mit őszkor a szél leszakaszt.

De nem így a temetőnek fái közt;
    Vissza nem kél álmiból leánya,
Nem hajt lombot sírján a kereszt.

Kiss Benedek: Sinka zsákja

Füst és pernye lobogóit
szaggatják az éjszakában,
toporzékolnak a kutyák
füstös égbe szimatolva,
fényes orral megböködik
a füst gyapjas bárányait:
felborult egy fattyúcsillag,
s a menny lázverte mezőin
a gyémánthodály kigyulladt.

Szívemet hát megkondítom,
hogy konduljon, meglendítem:
Tűz van! Tűz van! kiáltozok,
ébredjetek, ocsúdjatok!

Szívemet én kondítottam,
belécsendült az éjszaka,
kuvikkolt egy gyárkéményen,
de ráhagyta, elcsendesült.

szozattovabbacikkhez

Szász Károly: Sírvers

Goethe, Homár, Shakespeare, Moliére, Dante s Nibelungok
    Hű magyarázóját – itt borít a feledés.
Heine, komor humorod, – Moore, lágy csengésű danáid, –
    S Lord Byron s Hugo, szertelen álmaitok
Hjában idéztem föl; ti se tudtok róla, világ sem,
    Hírnevetekből rám egy sugaracska se süt.
Ám de ha kit szereték, akinek szolgáltam erőmmel,
    S jót tettem valaha: puszta síromra ha mind
Egy rózsát ültet, ha csak egy szem fűmagot elszór,
    Vagy ledug egy csemetét: kert lesz egész temetőm.
Vagy ha – hisz emberek úgy szoktak – majd hál fejében
    Egy kövecset dob rá: lesz poromon pyramis!

mindszent

Munkácsy Mihály levele – menyasszonyának, Papier Cecíliának

A világhírű festőművész köszönti menyasszonyát Barbizonban. Ez a festői hely lett később is az otthonuk.

Barbizon, 1873. október 10.

        Édes, kedves jó angyalom!

    Éppen most kaptam meg leveledet, és hogy bebizonyítsam, mennyire tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt kevesebbet gondolok rád, azonnal válaszolok, habár már írtam neked. Hogy gondolok-e rád? Mit is tehetnék egyebet? Hiszen éppen ezért jöttem ide, hogy sokat gondolhassak rád, és agyonverjem az időt, amíg nem lehetsz mellettem. De ez az idő nemsokára eljő, mert már október 10-e van. Minden leveledet megkaptam és a pénzt is köszönöm, szükségem is volt rá, mert Schenk urat még nem láttam. Holnap, vagy holnapután megyek hozzá. Valóban zavarban lettem volna segítséged nélkül, mert egy ösmerősöm sincsen itt, aki kisegíthetett volna, Paál kivételével, de ő sincs normális helyzetben, ami pénztárcáját illeti. – –  Itt mindig jól és vígan érzem magamat. Olyan diákéletet élünk itt, amilyent csak el lehet képzelni, egész napon át dolgozunk hárman, Paál, Beckman meg én. E pillanatban is együtt vagyunk, Paál ír, Beckman olvas és én?… Nos én rád gondolok és számlálom a napokat, amelyek tőled elválasztanak, dolgozom az Erdő-n és tanulmányokat készítek a Zálogház-hoz. Párizsi megérkezésedtől függ, hogy meddig maradok itt. Tizennégy nappal előtted szeretnék hazamenni. Szegény gyermekecském, milyen szívesen elűzném csókjaimmal Colpachon magányodat. Most Isten veled szívecském. Zárom levelemet, mert nincsen pápaszemem és szemem kissé fáj, de különben jól érzem magamat, amit neked is nagyon komolyan kívánok. Jó éjszakát, aludjék ön is jól és álmodj a te ezer csókos
                                                                                              Miskáddal

    Címem nem Montbrizon, hanem Barbizon. Paál szépen üdvözletet és köszöni az üdvözlést.

Balaton László: A göcseji hiedelemvilág jellegzetes alakjai

A göcseji nép babonavilágának különös alakjai nagyrészt megegyeznek az ország más tájegységeinek misztikus lényeivel, de - különösen a csordásfarkas és a fődiördög tekintetében - helyi jellegzetességeket is megfigyelhetünk. A hiedelemalakok közül Gönczi Ferenc 13-at részletesen is bemutat nagy Göcsej-monográfiájában, míg ötnek csak a nevét közli egyéb adatok hiányában. Ez az öt a fékta, a dana, a dobrácz, a miggyon, a luttyán. Ezek csak káromkodások formájában maradtak fent. Pl. „ Dana… miggyon… luttyán vügyön el! ” A többi alakról már bőséges információ áll rendelkezésre.

Boszorkány

a banya    Férfi és nő is lehet. Emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Ha állatalakban jelennek meg, akkor leginkább ló, szamár, fekete kutya, fekete macska, fekete tyúk, pulyka és béka testében. A néphit szerint a régi erdősök és kocsisok mind boszorkányok voltak. A boszorkányok az emberek és az állatok megrontására törekszenek.

szozattovabbacikkhez

Beke Ödön: Régi irodalmi adatok a magyar néphithez

    Turóczi-Trostler József Kegyességre serkentő, szíveket vidámító, elmét mulattató históriák és mesés fabulák című 1939-ben megjelent könyvében régi, XVIII. századi könyvekből közöl hét mesét s nagyon értékes tanulmányt írt hozzá a mese felfedezéséről és a magyar meséről. Ebben a tanulmányban olyan régi könyveket is idéz, amelyekben szó van a magyar népmeséről. Ezekben vannak adatok a magyar néphitre is. Így Gombási István református prédikátor Harmintz-négy Prédikátziók című 1784-ben megjelent művéből a következő érdekes részletet idézi: „A község úgy tartotta (s tartja talán ma is), hogy ilyenkor a Bűvös-bájosok tetszésére a Sárkányok eszik a napot (innen szokta, a mi kevés réz és vas eszköze van, összve verni, hogy annak csengése-pengése által elrettentse a Sárkányokat” I. 195). Jankó följegyzése szerint Kalotaszegen a napot fogyatkozáskor egy hegy takarja vagy egy sárkány nyeli el (Torda, 232, Róheim: Magyar néphit és népszokások 130). Ipolyi egyik meséjében is hasonló motívum van (Magyar Mythologia, 2. kiad. I. 308. II. 11).

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: A magyar népdalok [IX. rész]

    Legközelebbi tárgy, mely teljesen az embervilágban esik, volna most a haza; s e felől is szép nyilatkozatai vannak a magyar népköltészetnek. Már említők mellesleg, mikor történeti szempontból tevénk nyomozásokat, hogy vigadalmaiba szívesen vegyíti hazáját a magyar. A hazaszeretet elismert egyik tulajdonunk. De a hazát gyakran látjuk pusztán családi értelemben, mint a németnél, hol a Vaterland nem több, mint az atya háza, tehát a születési hely; innen a német világpolgáriság kelete: ubi bene, ibi patria. Nyelvünkben is a ház és haza szó rokonsága oda mutat. Letben szintén egy a két szó kelete, mert haza megyek, haza viszem annyi mint oda, hol lakom, a házba megyek s viszek valamit. De nekünk mégis a lakóhelyet inkább fejezi ki a hon, mely egy eredetűnek látszik a német Heim-mal s inkább pedig az angol home (at home, otthon) szóval. Így használja ezt Dávid zsoltára fordítása: honjában költ a fecske. Nép nyelvén nem is tesz egyebet haza, mint a szülötte földet, a falut; mi egy részt igen termeszétes, mert a népnek, „sem országa, sem hazája” tulajdonképp, hanem csak faluja, szülőhelye volt mindeddig a magyar földön, s azt a dalt, melynek kezdete: édes falum határa, így is éneklik: édes hazám határa. Mind e mellett a szónak magasabb, polgárhoz illő értelme adatik több helyen, mint a bordalok- vallásos és nemzeti énekekben olvasható.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf