Gabányi János: Az igazság riadója

Hirdesse dal! Zúgják bús harangok!
S mint romboló, viharzó orkán,
hangos, fájó riadók hirdessék
palotában és kicsiny tanyán:
        Legyen vége a szolgaságnak!
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Tudjátok meg, mindenütt e földön,
tudjátok meg, népek, emberek:
Nem gyávaság, aljas aknamunka
dönté sírba a nagy nemzetet!…
        Kit a sötét sírba dobának:
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Azok, kikért annyiszor vérezénk,
Árpád honát összeszaggaták…
De – halkan lépj, majd, miként mennydörgés
nyugat felé két szó rohan át:
        Letiprói Árpád honának!
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Testvéreim, harcravágyó ifjak!
Magyar anyák! Dalos gyermekek!
Kiáltsátok hangosan azoknak,
kik vertek rá rabbilincseket:
        Szembenézünk ezer halálnak!
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Kárpátjaink erdős, vad szikláit,
Brassó bércét, kéklő Adriát,
rázzák, tépjék e komor szavak
s követeljék ezer év jogát:
        Honnan minket elszakítának:
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Lépjetek ki elrabolt sírokból
vitéz ősök, ti dicső nagyok!…
Hamvaitok pihenni nem tudnak…
Bősz viharként zúgjon hangotok:
        Legyen vége a gyávaságnak!…
        „Igazságot Magyarországnak!…”

S ti, emberek, messze országokban,
kiknek szíve még forrón dobog,
kiknek szíve, lelke Istené,
kérjétek őt, imádkozzatok:
        Oh, adj békét már a világnak!
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Ti, emberek, messze országokban,
hirdessétek, most apostolok:
„Nincs, nem lehet lelki béke addig,
amíg őrzik ágyúk, szuronyok…”
        Mért nem hisztek Krisztus szavának?…
        „Igazságot Magyarországnak! …”

…Oh, nemzetem! Titkos, szent varázslat
ez a két szó… Csodákat tehet!
Akarnod kell és drága hazánkról
lehullanak a rabbilincsek…
        S hálaimád egekhez szállhat…
        „Igazságot Magyarországnak!…”

Oh, – de addig!… Zúgják bús harangok
s mint romboló, viharzó orkán,
hangos, fáj riadók harsogják
palotában és kicsiny tanyán:
         Legyen vége a szolgaságnak!
        „Igazságot Magyarországnak!…”