Gavallér János: Utószó, Zas Lórántnak

Egyszer majd újra kiáltanak azok,
kiknek hangját elnyomja a Zsinat,
kik türelem kenyéren tengnek,
akiknek nem jutott más vigasz:
Ébrednek a vágyak álmodói!
Ébred a nép! Kinyújtja karmát,
mint fényből érkező turulmadár,
és férgeket gyűjt a vasmarok,
kupeclelkek mindennapjait!
Egyszer majd újra felragyog a nap,
s pompás színei a szivárványnak
új dalt fakasztnak. Mi ott leszünk mind!
Mert bújtattuk szívünkben az Istent:
Ott leszünk mind, a legszebb hajnalon.

                      2011. 07. 13.

Csengén János: Indali Gyula halálára

Meghalt — beszélik — ismeretlen okból
Bősz hullámsírba fojtva életét . . .
Ily szörnyen, ah ! az égi tűz rombol,
Koronás tölgyet hogyha szerte tép.
Meghalt! delén az ifjú-küzdelemnek,
É lni — nehéz játék volt ö neki
S elf áradott belé, miként a gyermek,
K i tüskén át a lepkét kergeti.
S ti nem tudjátok, erre öt mi bírta ?
О én tudom, habár nem ismerém.
Nem olvastátok? oly szépen megírta,
Mint dúlt a féreg élte gyökerén.
S hányszor kisírta bús dalába' lelkét!
Búgásitól meglopta a vadont;
Örült vihar száguldozd be telkét,
Hideg szelére lesárgult a lomb.
Szeretett forrón, égő szenvedéllyel,
De hit s remény kebléből elhala:
Hiába küszködött naphosszat, éjjel,
Nem biztatá a lyány szelíd szava.

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Vasvári Pál nyomában

Melynek tükrét kis, serkedő bajusz
csókolta s törte szürketollú sapka,
most, hogy martjáról föléje hajolsz,
ejts három könnyet a futó patakba.
Itt mentek ők el, ez a keskeny út
porzott alattuk; hűvös alkonyat volt;
fejük fölé vereslő ég borult,
sziklák odvában fent kőszáli sas szólt.
A hegytetőn bozontos alakok
ólálkodtak sötét lombbal befedve,
szemük, mint a sasé, úgy villogott
s összemorogtak néha, mint a medve.
De ők csak mentek árkon-bokron át,
lépésüket – gondolták – Isten óvja,
s vezérli a szabadság bajnokát –
A hegy kék, mint Attila koporsója.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Petőfi-kép

Az én lelkemben így él a te képed:
Nagy garaboncás, a széllel dacolva
Űzöd a jövőt és a messzeséget,
Belésírván a lelked a dalodba.

Bús őszi éjen törtetsz ázva, fázva
És hivatásod csillagára nézve.
Vár rád a távolban egy ódon csárda
És álmaidnak késő dicsősége.

Te kócos üstökkel, tüzes szemekkel
Pihenni térsz, gubbasztva egy sarokba,
Míg beszürkül tört ablakon a reggel.

Közönyösen ketyeg a falióra,
Te ráborulsz a zöld asztalra némán,
Mint valami nagy, magányos, sötét árny.

Kozma Andor: Reviczky Gyula

Így szólt a Végzet bölcsője felett:
Légy árva, s légy dalos cigány,
S ő szenvedett, dalolt s kiszenvedett:
Meghalt szegény a klinikán.
Ő, kit emésztő, lassú kín gyötört,
Nem ismeré, csak szerzé a gyönyört.
Dala magasba szárnyaló pacsirta, –
S ő fuldokolt, amíg megírta.

Mint gyermeket szülők nem gondozták,
Anyját nem ismeré soha
Miként az ápolatlan vadvirág,
Úgy nőtt a bánat dalnoka.
S hogy ifjú lőn, s szíve szeretni vágy,
Számra nem volt vetve rózsaágy,
Amelyen édes párosan pihenni,
Szeretni és szeretve lenni.

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Lázítás a békére

Atyámfiai: Emberek!

A világ farizeusai
Itt s ott s mindenütt hangosan
Szavalják a világ fülébe:
Nem akarjuk, hogy háború legyen!

Vigyázzatok hát: ismét háború lesz.

Atyámfiai: emberek,
Nem érzitek kesernye füstjén:
Mit sütnek a halál-szakácsok?

Atyámfiai: Emberek!
Én lázadásra lázítalak:
Jertek: öljük meg a Halált!

Atyámfiai: Emberek!

Az életért százat se lépnék.
De nagyon haláltól se félek.
Én gyáva sem vagyok.
De hős lenni sem akarok.
Elég volt.
És én nem megyek.
Ne menj te sem, ne menjen senki,
Hogy éhen vesszen a Halál.
És átkozott legyen, ki küld.
És átkozott, ki ráuszít.
S átkozott, ki sátán-igékkel
Még magasztalja a Halált.

szozattovabbacikkhez

Bethlen Miklós levele – mátkájának Kún Ilonának

Az érdekes és forrásértékű Önéletírásáról ismert, híres erdélyi kancellár, Bethlen Miklós, menyasszonyához a század legszerelmesebb vallomásait küldözgette. A mátka, a későbbi feleség válasza sem érdektelen. Rendkívül megható az öregedő férj örökös bécsi fogságában kelt levele.

Szent-Miklós, 1667. november 7.

    Az én szerelmes mátkámnak, nemzetes Kún Ilona édesemnek adassék.
        Édes egyetlen Gyönyörűségem!
    Mivel az vak és bolond szerencse, vagy – hogy pogányok vak istenét ne imádjuk vagy csak emlékezettel is – az dolgok úgy hozzák, hogy az mikor ti egyik országszegeletében, én akkor a másikban lakjam; ha az mikor közelebb esnénk is egymáshoz, mint most, én ismét eltávozzam: küldötten, Édesem, Balog Zsigmond uramot látogatásodra; mert, Szívem, az jövő héten felmegyek Udvarhelyszék felé, s osztán eltávozván innet, messzebb esem tőled; félek is hogy karácsonig sem láthatlak, sem látogattathatlak; de akkor ha Alamoron lennétek, talán oda mennék, kivált ha magad sütted kaláccsal gazdálkodnál; no adja isten, édes Lelkem, hogy akkor vagy akármikor csak hamar lássalak örvendetes jó egészségben; addig is örvendetes híreket hallhassak, Szívem, felőled.

szozattovabbacikkhez

Dr. Csalogovits József: Babonás népi hiedelmek a táltoslányról, az ördögről és a boszorkányról

    A bortolvaj táltoslány

Lengyel Zoltán öreg szekszárdi szőlősgazda mondotta el, hogy fiatal legény korában csatári tanyájukról valaki titokzatos módon hetek óta hordta a bort. A tanyaajtón nyoma sem látszott annak, hogy erőszakkal nyitották volna ki, a présházban is rendbe találták a holmit, az egyik hordóban napról mégis kevesebb lett a bor. Egyik éjjel aztán apjával elhatározták, hogy végére járnak a dolognak.
Kiérve a tanyához, az ajtót nyitva találták. A pincéből gyertyafény szűrődött ki. Amint lábujjhegyen beljebb kerülnek a tanyába s leosonnak a pince lépcsőn, látják ám, hogy a hordó előtt egy gyönyörűszép leány áll, teljesen meztelenül, mellette pedig egy nagy dézsa, amibe a lopott bort éppen elvinni készült. Csodálkozásukban egyikül elcsúszott a lépcsőn, zajt ütött, mire a lány ijedtében elkiáltotta magát: Jézus, Mária segítsetek! Ez volt a veszte, mert amint később sírva elmondotta, azt kellett volna mondania, hogy „Hip-hop, ott vagyok, ahol akarok.” Akkor eltűnhetett volna.
A lányt felöltöztették és hazavitték. Pár hétig ott volt a háznál és elvégzett minden varrómunkát. Kiderült az is, hogy bogyiszlói táltoslány. Egyik napon nyomtalanul eltűnt.

    „Ördöge van.”

Az alábbi történetet Szarka György 28 éves kápolnapusztai születésű múzeumi szolga mondotta el 1937 szeptemberében.
„Gyermekkoromban, Kápolnapusztán hallottam, hogy Hetési József ottani uradalmi kocsisnak ördögei voltak.

szozattovabbacikkhez

Dr. Eisler Mátyás: Magyar hebraisták a XVII. században

A reformáció nyomán támadt mély érdeklődés a szentírás és annak nyelve iránt, valamint az ebből fakadt széleskörű és beható tanulmányok a héber és a vele rokon nyelvek területén hazánkba is eljutva, a teológizáló közszellem kedvező hatása alatt jelentékeny irodalmat teremtettek, mely a XVII. században éli virágkorát. Ebben az időben élnek és tevékenykednek a legkiválóbb magyar hebranisták, mint Pécsi Simon, a szombatosság apostola, akinek „csodálatos jártasságát a héber, talmúdikus, rabbinikus, szamaritánus, szír, káld és arabs nyelvekben” már jelölt korában dicséri Tofäus Mihály, nagyváradi rektor-professzor; Komáromi Csipkés György bibliafordító és magyarázó, egy derék héber nyelvtan szerzője, aki héber nyelvű beszéddel foglalt széket Debrecenben; Weszprémi István, aki az Új-Testamentumot szír nyelven adta ki, vagy talán csak készült kiadni; a pozsonyi születésű Magnus György Frigyes, augsburgi rektor, ki héber, káld, szír és arabs nyelven verselt; Kölcséri Sámuel, egy kiváló nyelvészeti értekezés szerzője, akit Coccejus János, a hírneves leydeni teológus héber nyelvű verssel üdvözölt. Ők valamennyien, számos más társukkal egyetemben, a magyar tanári és papi székeken buzgón terjesztették a szent nyelv ismeretét a tanulnivágyó ifjak között, akik idehaza alapot vetve e nemű tanulmányaiknak, a külső országokbéli „akadémiákon” tetőzték azokat be, ahova nagylelkű pártfogók anyagi támogatásával – amint ma mondanánk: külföldi ösztöndíjjal – mentek ki. Nem is igen volt valamirevaló diák, aki nem ment „peregrinatióba” külföldi főiskolákra. Az így szerzett összeköttetések arra is jók voltak, hogy később megírt munkáikat kinyomathassák.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A markomannok vára

nyitraEz Nyitra. A legrégibb vár, mely Nitrava, Nitrevo néven már Augustus római császár idejében említve van s a markomannok és quadok birtokába jutván, nevezetes várerőd [Vurum] volt.
Árpád már úgy találta készen a nyitrai várat. Szent István pláne lakott is benne. Itt volt elzárva később unokája Vazul s itt történt a hajmeresztő bűntény.
Egy nap megérkezett Sebő, a Gizella királyné küldöttje, annak gyűrűjével.
Azonnal bebocsáttatást nyert a várba s a gyűrűnek engedelmeskedének az alantas közelegek.
A rab herceget előhozatta Sebő:
- Ártalmatlanná kell hogy tegyelek.
- Tehát megölsz? – kérdé a herceg.
- Nem; csak vakká és siketté teszlek.
Szemeit kiszúrta s füleibe forró ólmot öntött. (Ilyen kegyetlen ötletekkel csinálták valamikor a magyar politikát.)
Lakott ekkor a várban egy Fulgentius nevű barát, aki a rémtett láttára a következő jövendölésre fakadt:
- Két szeme volt a hercegnek, két fényes nap. Ezt a két fényes napot kiszúrták. Az Isten napja két napon kikerül benneteket gyámoltalan nyitraiak, akik ezt megengedtétek.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [IX. rész]

Engedelmet kérünk most a házigazdától

Engedelmet kérünk most a házigazdától

1. Engedelmet kérünk most a házigazdától,
Ne sajnálja a házát Jézus szent Anyjától.
Mert jutalmat kap érte mennyei Atyától:
Ha nem sajnálja házát ezen társaságtól.

2. Óh, mennyei szent Atyánk, áldd meg ezt a házat,
– Akik itt imádkozunk benne szent Anyánknak,
Óh, koronás társaim, engedelmet kérek, –
De szívesen eljöttem, kedvesen vegyétek!

3. Dicséret és dicsőség légyen az Atyának, –
A Szentlélekkel együtt áldott szent Fiának,
– Tiszteletünket tegyük Jézus szent Anyjának,
– Szentolvasó-társulat szűz királynéjának!

Gyűjtötte Volly István

szozattovabbacikkhez

Mária-siralom

Krisztus anyja, szűz Mária,
Keresztfánál midőn síra,
Látván, hogy édes fiának
Nagy volna halála, kínja,
Kesergvén így szóla,
Kesergvén így szóla:

Ó Istenem, hová legyek,
Fájdalmamban hová menjek?
Szívem szakad gyötrelmemben,
Pallost érzem most keblemben,
Oh szerelmes Jézusom,
Én megváltó Krisztusom.

Ki az, ki így meggyalázott,
Tövisekkel koronázott?
Ki ítélt téged halálra,
Ki voltál szentek példája?
Angyalok királya te!
Világok királya te!

szozattovabbacikkhez

Geleji Katona István: Az öreg Graduálból

Mutasd mihozzánk, Úristen,
Az te irgalmasságodat,
És az te idvözítő fiadat
Adjad minekünk.

Jövel, szabadíts meg minket,
Hatalmas Úristen,
És mutasd meg a te színedet
És mi idvözölünk.

Bocsásd el Úristen
Az te hatalmadat,
És szabadíts meg minket
Minden nyomorúságtul.

Áldott az ki jött
Az Úrnak nevében –
Bizony Isten; bizony ember
Megszabadítani minket.

Ady Lajos: Rákóczi

rakoczifAz utolsó magyar szuverén… Csodás időknek csodás alakja. Vajon nyugodt-e álmod ott a tenger egyhangú mormolása mellett, Rodostóban? Vajon tovább álmodod-e a mi iliászi korunkat, azt a ragyogó, fényes kurucvilágot? S óh, mondja dicsőséges szellemed; nem zavarja-e meg csendes nyugalmadat, aluvásodat az, hogy törvény, honi törvény mondja ki reád a hazaárulás rettenetes vádját?

    És zúg és mormol Rodostó mellett a tenger. És tenger mormolása, futó szél zúgása egyaránt felel a kérdésre. Azt zúgja a tenger, azt a futó szellő, hogy: nem.

    És úgy igazán mondja! Mert, aki a magyar nép lelkének drága kincse ma is, akit szívébe zárt az ő népe, akiről mondában, mítoszban szól a magyar nép mélységes nagy szeretete, mint valami félistenről: annak hitvány szolgák és gyáva lakájhad által hozott olyan törvény, mely ellenkezett az egész magyar nemzet lelkével, fájdalmat nem okozhatott…

    *

    Egy mozgalom indult meg most, a napokban. Megindította Pest egyetemi ifjúsága, illetve a „nemzeti párt”. A szép, hazafias mozgalom célja e diffamáló törvények kitépése, törlése a magyar Corpus Jurisból.

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Menekülő kuruc

Egy késő novemberi éjszakán, persze nem most, de az ezerhétszáz és negyvenkilencedik esztendőben, egy istentelen, borban és egyéb italokban összerekedt hang kezdett átkozódni a sötét jaroszlói piactéren:

    - Hogy az Isten süllyesztené el ezt a búbánatba borult hazátokat, hát nincs emberséges ember, aki idevilágítana a szegény magyarnak! Lámpást ide, polyákok, mert pereputtyostul hányatlak ki az odútokból, ha megharagszok! Hé, cudarok, a szél vessen föl, alusztok-é vagy csak a fejedelem kicsúfolt katonáját akarjátok szállástalanul hagyni a hidegben? Hogy a bécsi császár legyen a pártfogótok!

    Még megeresztett néhány cudarságot, de csak a vásártér túlsó oldala kiabált vissza a bosszúságára, hol lezárt házak hallgatóztak a zúgó sötétségben s három jegenye hajlongott a vihar terhe alatt. Különben szitálni kezdett az első hó s a dühös magyar, miután hallgatózott néhány szünetig, megint csak megnyitotta csúnya száját:

    - Hé, ti hitetlen népség, akik nem átalljátok szemünkbe mondani, hogy barátja vagytok a hazátlan magyarnak, még a mécset is kioltjátok, mikor közétek vánszorog egy rodostói bujdosó?! Mert Rodostóból jöttem, halljátok-é! A lovamon jöttem volna, ha ki nem eszik alólam a moldovai farkasok, de így csak a két talpamon kutyagoltam idáig… Hé, ti hitevesztett kalmárok, hát van lelketek tinéktek, hova a hóra hajintjátok ki a lenézett kurucot?

szozattovabbacikkhez

Fejes István: Áldás Rákóczira

Tárogató rival, zászló leng Keleten,
Rákóczi hazajön, ünnepre nemzetem!
Ünnepre nemzetem!
Amerre hazaszáll a hon leghűbb fia,
Harangok bongjanak, zendüljön az ima:
Áldás Rákóczira!

Haza jönnek immár hazátlan magyarok,
Kétszáz esztendeje bujdosó csillagok,
Ragyogó csillagok.
Egész csillagos ég indul Kelet felől,
Fényes csillagok közt Rákóczi legelöl,
Rákóczi legelöl!

Isten hozott vezér! S ti lelkek tábora!
Ragyogjon veletek a magyar föld pora,
Hazánk minden pora!
Diadalutatok amerre elmegyen,
Örömtűz égjen ott a rónán és hegyen,
A rónán és hegyen!

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Vén diák üdvözlete

    Zilahra menjen ez a félig-síró,
Félig-vidor ének.
Vén, kóbor diák küldi könnyek között
Az ősi Schola fő-magisterének.
 
    Az ősi Schola már meg is ifjodott
Gyönyörűn azóta.
Csak minket csókolt öregre az idő,
Távolság, küzdés, eszme, bor és nóta.
 
    Páris rikolt rám, míg e verset szövöm,
Én, régi diákod.
Én jó mesterem, jó görög tanítóm,
Ma is átok még az ős görög átok.
 
    Homérosz s felhős görög tragédiák
Vágnak a szívembe.
Te beszélsz és mi, nebulók, hallgatunk,
Istenem, istenek, mintha csak ma lenne.
 
szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Tanítónő

Tanítónő volt a feleségem,
Nevelő és oktató tanárnő,
Az iskolát benn hordta szívében,
Álmában is iskolába járt ő.

Szerette a szegényt, elhagyottat,
Pártolta, ki elesett volt, árva,
S mert lakója már egy messze honnak,
Angyalokat tanít most jóságra.

                          1956

Háhn Gyula: Vizsgára

Szeptembertől vetegettünk,                                                                   
Gyimet-gyomot szedegettünk,                                                              
Nem volt soha maradás!                                                                        
Egész évi munkásságunk.
Igyekvésünk, akarásunk,                                                                                                                                         
íme, itt: az aratás!

Nem egyforma volt a fold, mag..
De, hogyha a buzgalom nagy:
Győz mindig az akarás!
Jó buzgóság, jó igyekvés,
  Szerény munka, szerény vetés,                                                                                                            
  De mégiscsak: aratás!

Jószívvel mit mostan adunk,
A mi munkánk, saját magunk:
Lelek, szív es szeretet...
Kik megértik munkásságunk',
Kik segítik akarásunk':
A jó Isten áldja meg!

Istvánffy Miklós: Szent Medárd

Hogyha fellegekből nem hullana olykor a zápor,
       akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,
veszne a drága kalász a tüzes, vad nyári hevektől:
       Így a paraszt essőt félve, remegve remél;
várja Medárd napját: Megered majd fentrül az áldás
       és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.
Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,
       földművelő ajkán zendül esengve a dal.
Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak
       mindvalahányszor e nap víg örömére derül.     

                            Bécs, 1565. június 8.

József Attila: Pünkösd előtt

Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott túzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vérek irigy ujja.
 
Hiszen tudod már mi a Végtelenség:
A Végtelenség az a magyar bánat
S hiába vergődsz haló hattyúként,
Szomorúbb lélek búsul majd utánad.
 
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,
E végtelen vízen büszkébben ússzál
S csudáljanak, hogy méltóbban repül
Zilált szárnyad az égi Szíriusznál.
 
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,
Mint vadludat rozsdás vessző találja,
Ne sírj, dalold el híres éneked,
Hogy nyögve várjanak újabb csodára!
 
                      1923. május 18.

Rajka Teréz: Pünkösd

Hasad már a hajnal, pirul az ég alja,
Ébredez a reggel, nevelkedik zaja;
Fű, fa, virág, hegy, völgy, búcsút vesz az éjtől;
Reszket örömében, a közelgő kéjtől…
Megjelen az égen a föld vőlegénye,
Ünnepi pompában ragyog arany fénye,
Hevesen köszönti a viruló mátkát,
Midőn elfogadja vőlegénye csókját:
Gyönyör kellemétől derül a föld arca,
Leírhatlan bűbáj özönlik el rajta.
Nyíló virágból van ékes koronája;
Talán tündér hinte gyémánt-gyöngyöt rája? –
Talán csillagokból Isten keze varrta? –
Oly tündöklő, oly szép a nászruha rajta.
Az idő, – hisz apja, – úgy örül felette;
Rejtegetett kincsét mind szem elé tette,
S hogy legyen még bájlóbb, gyermekére rakja: –
Hiszen ma ünnep van, – piros pünkösd napja.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Dunántúli nagy pünkösdjárás

 

A pünkösdjárás a tavasz ünnepi köszöntője. A régi városok és falvak a tavaszvégi szent napok alkalmával gyönyörű körmenetet tartottak. Májusi király és csinos menyasszonya volt e körmenetek főszereplője. Őket kísérte a zajos tömeg, és lombbal és virággal árasztották el a fiatal párt, annak örömére, hogy az ifjú tavasz legyőzte a vén telet. Énekkel és tánccal örvendeztek.

    A keresztény népek sem feledkeztek meg a tavaszköszöntésről. Összeforrt ez a köszöntés a kereszténység harmadik nagy ünnepével, a pünkösddel.

    „Kikeletkor jó pünkösd havában” nagy készülődésben van a magyar falu sok apró gyermeke, leánya. Csapatok alakulnak, termet és tudás szerint rendbeszedelőzködnek, verselnek és énekelnek. Nem könyvből, hanem emlékezetből kerül elő a mondanivaló és a tanítómester egy-egy idősebb falusi néni, vagy bácsi, aki gyermekkora kedves hagyományát kelti életre, miközben megtanítja a kis utódokat a pünkösdjárásra. És amikor a magyar tájra ráköszönt a pünkösd ünnepe, melyet Balassa Bálint is áradozva így dicsért:

„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Minden egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele…”

– a falvakban sorra megjelennek a pünkösdjárók kedves csapatai.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Gyermekkori ex-libris

Ha akarod tudni
E könyv kié légyen,
Az Arany Jánosé
Ki sokáig éljen.

arany janos 002

Lovászy Károly: Legenda egy verskötetről

Volt egyszer egy piciny kötet
És benne néhány költemény,
A könyvpiacra vitték egy napon
És eladásra várt szegény.

A cifra, fényes nagyvásárban
Búsan töltötte a napot,
A többiek arany köntösben jártak
S ő csak egy szürke szűrt kapott.

Volt ottan könyv a madarakról,
Szakácsművészetről, s egyébről,
Betyárvilágról, poloskairtásról,
A gróf fiáról s a kis cselédről.

És jöttek cifra, úri népek
És elvitték a könyveket,
Csupán a kicsiny verskötetke
Hullongatott sok könnyeket.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: A dalaimat...

A dalaimat aki látta,
Soha ne lásson engemet,
Ki szállt velem a magasságba,
Ne fogja meg a kezemet.
Ki mérhetetlen messze tőlem
Forgatja könyvem lapjait,
Ne lásson lakom rejtekébe,
Ne kérdezze: hogy élek itt!
 
Kinek lelke-testvére lettem,
Szívében élő hatalom,
Ne nézze szemem tompa fényét,
S a torz-mosolyt az ajkamon.
Kinek valóját összeráztam,
Mint szélvész, megremegtetőn,
Ne tudja: gyönge vagyok, gyáva,
S akarni, élni nincs erőm!
 
Mert rongy vagyok, mit szél hasít el,
Sárpalota, mely összedől:
Magamnak, simogatást, jó szót
Nem kérek - várok, senkitől.
A dalaimat - becézzétek,
S oh ne tekintsetek reám,
A jobbik énem tiszta lángja
Ott ég mindenki asztalán.

                   1924

Városi István: Péter-Pál reggelén

Ennyire fényes, ennyire tüzes
Mióta élek, nem volt még a nap.
Sohase szórt a szűz mezők fölé
Ennyi rubint és ennyi aranyat.
Mi is van hát ma? Ah, igen tudom:
Szent Péter és szent Pál bolyong az égen.

Szent Péter ajkán ég a vallomás:
Te Krisztus vagy s én Tebenned hiszek…
Soha még vulkán nem szórt ég felé
E vallomásnál lángolóbb tüzet.
Ez ég ma is a napban. Ó a hit
Emésztő, gyújtó titkok titka folyton.

Szent Pál suhan az új világ fölött.
Csóvát dob Róma hét pogány hegyén.
Micsoda izzó tenger kavarog
Szavaiban és tollai hegyén…
Ez süt ma is a napban. Ó a szó
Világokat hamvaszt és kelt, ha éget.

szozattovabbacikkhez

Zempléni Árpád: A táltos

Fekete paripáján égbe röpült a táltos.
Mint a sas úgy keringel, mint denevér, úgy szálldos.

Két első-lába két szárny az éjfekete lónak.
Azzal evez magasba, mint víz ellen a csónak.

Borul a barna éjfél, a csillagok alusznak.
Alattok, bősz haraggal, felhők csatára úsznak.

A vad felszél belé kap a táltos köpenyébe.
Lobog a barna köntös, szurok-láng korom éjbe’…

Dalossa napkeletnek a boldognak, a vadnak,
Táltossa Éj honának, papja a sivatagnak,

Sóváran néz reád föl, csodálva néz e lélek:
Ha bírnálak követni, ha elkísérhetnélek!…

Schnircz József honvédgyalogos, plébános

Nyitra vármegyében, Privigyén született 1826-ban, polgári szülőktől. Az elemi és első három gimnáziumi osztályt szülőföldjén, a 4-diket Egerben végezte, majd 1842-ben Kassán papnövendéknek vétetett föl s nagy buzgalommal, lelke mélyéből készült a papi pályára. Amint az 1848-iki európai mozgalmak a magyar haza földére is átcsaptak, a haza szeretettől lángoló kispap — az akkori idők követelménye szerint — a haza védelmére sietett; odahagyván a növeldét, Guyon Richard [a szabadságharcban a magyar honvédség őrnagya majd tábornoka, rövid ideig vezérkari főnök és a honvédség főparancsnoka] hadosztályába került s a 13. honvédzászlóaljba gyalogos honvédnek beállott. A szabadságharc hadjárataiban — kisebb csatákon kívül— 1849. február 2-án a heves és véres iglói utcaharcban, azután a branyiszkói híres szuronycsatában, a kápolnai, szegedi és végül a magyar honnak második mohácsi napján, augusztus 9-én Temesvárnál vesztett nagy csatában részt vett.
A fegyverletétel után, rettegve a rémhatalomtól, járt-kelt idegen név alatt, több család körében, mint nevelő; míg végre szíve sugallatát követve Rozsnyón kispapnak állott be. — Később munkás és hírneves egyházi író lett belőle, és görgői plébános.

Füzesi Magda: Naplemente

/A soproni Gyóni-szobor előtt/

A világ végén valahol
jeltelen földben nyugszik teste,
ahol ágyú s gránát tarolt,
a halált hiába kereste.

Hazátlan holtak vadonában
már nem riad a csatazajra,
nem fáj a szél, nem fáj  a tél sem,
pillangó szárnya betakarja.

A költő versbe öltözik
Isten alkotta ég alatt.
Tán kikacsint a végtelenből
és örökre fiatal marad.

szozattv


szozat a tiszta hang jorafordulopal A Szent Korona hazatért   meghívó XIV SZKKONFERENCIA jokaimegh vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 11 2019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf