Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [V. rész]

Köszönteni megyünk, óh Mária

1. Köszönteni megyünk óh, Mária,
Néked hálát adni, Krisztus anyja.
Köszöntünk tégedet, Mária,
Mária, Úr Jézus szent anyja,
Angyalok királyné asszonya.

2. Nagy szeretetedért, óh Mária,
Sok könyörgésedért, Krisztus anyja.

3. Drága szent nevedért, óh Mária,
Hét örömeidért, Krisztus anyja.

4. Hét szívfájdalmidért, óh Mária,
Szíved gyötrelmiért, Krisztus anyja.

5. Esedezz érettünk, óh Mária,
Buzgó szívvel kérünk, Krisztus anyja.

6. Minden szükségünkben, óh Mária,
Keserűségünkben, Krisztus anyja.

7. Halálunk óráján, óh, Mária,
Nyerj kegyelmet nekünk, Krisztus anyja.

[Minden vers után: Köszöntünk tégedet, Mária, / Mária, Úr Jézus szent anyja,/ Angyalok királyné asszonya!]

Köszönteni megyünk ó Mária

Gyűjtötte Volly István

 

szozattovabbacikkhez

Aquinói Szent Tamás himnusza az oltáriszentségről

Nyelvem, zengd a dicső testnek
Titkát, zengd a drága vért,
Melyet az Úr, a legszentebb
Méh gyümölcse nem kímélt,
Váltságdíjul adni tetszett
Minden földi nemzetért.

Szüzek Szűze nekünk szülte,
Egek által küldetett
És a földre települve
Áldott igét itt-vetett,
Végül csodás módon ülte
Meg a búcsú-ünnepet.

Mert amidőn együtt ennék
Az utolsó vacsorát
És a páska régi rendjét
Jámborul megtartanák,
Étkül osztá a tizenkét
Főnyi népnek önmagát.

Az Ige-Test így igézte
'I'estévé a kenyeret,
így lett a bor Krisztus vére:
S elme ezt hogy rejtse meg?
Tiszta szívnek segítsége
Igaz hit és szeretet.

Azért kell e nagy szentséget
Leborulva áldani
És a törvény új rendjének
Adjon helyt a hajdani:
Amit elme föl nem érhet,
Hittel kell azt vallani.

Az Atyának, Magzatának
Dicséret és tisztesség,
Üdv, dicsőség és imádat
Mind a kettőt illessék
S kettejükből aki árad
Az is velük áldassék.

Fordította Horváth Béla

Sujánszky Antal: Könyörgés Máriához

Te, kit malasztja tengerével
Az Úr szerelme elfödött,
Ki pártfogónk vagy szent Fiadnál,
Ha vész lebeg fejünk fölött,
Tekints le üldözött hazánkra,
Mely pártütők tanyája lett,
S ne hagyd tovább dühöngni köztünk
A testvér-gyilkoló kezet.

szozattovabbacikkhez

Puszta Sándor: Gyertyaszentelő

apámtól e szemállást örököltem
anyámtól e félmosolyt
hordom őket föltámadásig
ketten osztoznak arcomon

szobruk vagyok
szobruk minden rózsatő
áldoznék értük galambfiat
itt ülnek a szívemen
hangjuk esőkből hallgatom

Janus Pannonius: A moldvaiaktól szerzett hadijelvényekre, melyeket a budai Nagyboldogasszony templomában függesztettek föl

Hősi király, Mátyás, számodra a moldvaiaktól
    Vette a Szűzanya el a hadban el harcjeleket.
Melyek alatt eddig barbár hordák tusakodtak,
    Most közlátványul függnek a szent falakon.
Ó, a vezéri erény, amely egymaga verte tulajdon
    Odvuknak mélyén tönkre a thrák hadakat!
Istennő, te pedig hallgasd meg újra imáját:
    Győzzön az ozmánon, s hozzon újabb jeleket.

1468

800px Portrait de Janus Pannonius

Ferencsik András honvédőrvezető-gyalogos, görögkatolikus parókus

Született 1832-ben. A szabadságharc őt az ungvári  papnöveldében érte, hol mint extraneus[kívülről jövő] hallgatta a teológiát; s midőn a haza fegyver fogásra szólította föl fiait, egy percig sem habozott, a laza szolgálatába állani
s mint másodéves kispap a híres IX-ík zászlóaljba iratkozott, s a legyőzhetetlen „Damjanich féle vörös sipkásokkal”  végig küzdötte a szabadságharcot, s csak káplári rangot nyert, de ezen rang itt többet tett és többet
ért, mint máshol a kapitányság. Végig küzdötte a veszedelmes Dél-magyarországi hadjáratot a szerbek és szerviánok ellen ; azonkívül részt vett a legszebb és legnagyobb csatákban is, nevezetesen: Szolnok, Bicske, Isaszeg, Vác, Nagy-sarló, Csallóköz, Budavár és Temesvárnál vívott nagy ütközetben egészen Világosig. Nem csoda, ha ennyi véres csata pusztító tüzén áthatva, számtalan sebtől borítva fejezte be a szabadságharcot
a bátor és vitéz kispap. A szabadságharc lezajlása után folytatta hittani tanulmányait, s 1858-ban pappá lett szentelve. Majd Zemplén vármegyében, Ladoméren volt élete végéig görögkatolikus parókus.
Isten soká éltesse az ilyen hős honvédet s derék papot!

Harsányi Lajos: La Traviata

A Traviata kastélyban lakott
És mikor kelt a hajnal,
Kiszállt ágyából s tükréhez ment
Kibontott hajjal.

Verdi álmodta márványarcát,
Bíborpalástját, beteg lelkét
És reggelre a tükör előtt
Halottan lelték.

Én szeretem a bús beteget,
De csak aki bukását bánja
S ezért Nápolyban nem hatott meg
A Traviata halála.

Giuseppe Verdi, La traviata title page Restoration

Lengyel János: Kép

Ólmos, borongós őszi reggel
Varjúkárogás ébresztget fel.
Nehéz köd alszik a táj felett.
Oly halálszagú, olyan fehér,
Mint lidércnyomás az álmodón,
Mint halott felett a szemfedél
S mint bűnéért feljáró halott,
Kit az anyaföld kitagadott.

Ködös, homályos őszi reggel
Találkozom az emberekkel.
Lehajtott fejjel jönnek-mennek.
Ahányat látok, annyi felé,
Mintha mindannyi háta megett
Magát a halált sejdítené.
A temetőről víg nóta száll:
„Szívem szerelmes szavadra vár…”
S egy harkály Krisztus képe felett
Ott húzogatja a vasszeget…

                         1919

Nógrádi Gyula: Ki volt a hős?

Még iskolába járt a szőke gyermek,
mikor kitört a rút, gaz háború,
s nem ismert csókot, lányt, forró szerelmet
a sápadt arcú, ártatlan fiú.

Apját elvitték szerbek ellen, messze.
Az édesanyja minden este sírt.
Hiába várták esdve, szívrepesve,
hiába várták Klenákról a hírt.

A hős honvédok hulltak, egyre hulltak,
minden golyónak vasból van szíve…
Klenák alatt új sírok domborultak,
azért nem jött hír onnan már ide.

- Édes anyácskám! Könnyeidnek árját
hiába ontod, az már mit sem ér.
Ha itt is hagyta apa a családját,
ne félj anyácskám, lesz mindig kenyér!

A szőke gyermek állott a szavának,
egy hosszú évig volt bőven kenyér.
De egyszer, ismét kellett a királynak
sok gyalogos, trén, huszár és tüzér.

szozattovabbacikkhez

 

Vályi Nagy Géza: Jöhet már minden!

Jöhet már minden, egyre megy!
Felfordulhat az egyszeregy,
Világok rendje, ős alap,
De állni fog és áll a – Nap!

Örök központ, amely körül
Forog minden, mi sír s örül.
Küllő törhet, vagy csap lazul,
Marad ő változatlanul.

Hitek, világok omlanak
Egy rettentő vastalp alatt,
A vastalp jár és vér csorog…
Issza a föld, a nagy torok.

Ember embert írt, - őrület!
- Ki szította e bősz tüzet?
S ki vet csóvát, ha hunyni tér?
Miért a bosszú s mért a vér?

Miért vesszen a szép, a jó?
- Merre bolyong ama hajó,
Melyen Noé járt egykoron?
Mely ismeretlen partokon?

Ki ment meg, mi menthető?
- Lángban a pince és tető
S körül a szennyes ár dagad,
Az új világnak mi marad?!

                        1919

Reményik Sándor: Zászló a szélben

A játszi szél a szövetembe kap:
Ma zászló – holnap rongydarab,
Ma lobogok, ma fenn lengetnek még,
Ki tudja, holnap kinek kellenék?
Ma még talán jelentek valamit,
Hordom a Szent Szűz liliomait:
Egy fegyveráldó Szent Szűz Máriát,
Úgy visznek zajló táborokon át.

A játszi szél a szövetembe kap:
Ma zászló – holnap rongydarab,
Ma legek még a márványpalotákon,
Holnap leszek emlék – mese – álom,
Ma jeligém még ezreket tipor,
Holnap egy marék finom aranypor,
Hirdettem hadat, visszavonást, átkot,
Elfoszló selymem áldott, százszor áldott!

A játszi szél a szövetembe kap:
Ma zászló – holnap rongydarab,
Ma még hatalom – holnap talán semmi,
Milyen jó lesz a széltől megpihenni,
Elkopni, mint a fegyverek, a vágyak,
Eltűnni mint akit sohase láttak,
Az eszmék, álmok, harcok, hiúságok
Sírján kacagni az egész világot!

Timon Tibor: Öröktűz

Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön el az egekig,
Most, hogy kihunytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.

De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.

Németh Ernő: Életre ítéltettünk

Aknatűzben indult el a menet,
mikor sötét lett, ránk esteledett,
fegyverzetünk csak csákány és lapát,
s hogy követtük a sínpár vonalát
a villamossín végtelenbe vitt…
Nem volt egy jó szó, vigasztalásnyi,
így hajtottak el tankcsapdát ásni
az idegen katonák.
A Sashegy felől torkolattüzek
kísérteties fénye villogott,
a Várhegyen egy sor nehéz üteg
fejünk felett, mint vércse vijjogott
gépágyúk szava,
kísérteties volt az éjszaka.

Hányan maradtak ott, nem tudom már,
az emberélet olcsó volt nagyon,
leírta őket a történelem
és kiheverte a társadalom.

budapest

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Az elesettek

Fejük felfordult torzan és merészen,
merev görcsben feküdtek, annyian!
Kerestem s meg-megállt a szívverésem:
Ki vagy, halott? Jaj, nem te vagy, fiam?


kitörés

Illyés Gyula: Iszonyat

Láttam Buda égését,
az izzó koszorút,
egy nép fején, nép, népség
hulltát, a háborút.

Láttam, mint más az álmát,
csonka hullát, dögöt
a lecsapó gránát
csipkebokra között.

Reggeli hatkor álltam,
az új év reggelén,
reggeli holdvilágban
egy ház-rom tetején.

Nyíltak a gránátok gyors
mózesi bokrai,
próbált az Isten vagy sors
valamit mondani.

szozattovabbacikkhez

 

Szabó Lőrinc: A kiszolgáltatottak

Éj s pince. Kint végzet ugat. Először
gépágyúk s bombák. Majd csönd. Vége? Közben
puskatűz pattog. De már egyre többen
mozdulnak: remél a kis, figyelő kör.

Iker dühükkel becikázva ekkor
s akkora okkerfényben, hogy a hökkent
visszhang hülyülten dadog és a döbbent
agy kihagy zegzug csattanásaikkor,

még villám, kettő! Rájuk! Oda! – És ők,
egy percre ég s föld rogyásába nézők,
úgy érzik, mintha gerincükön átgyúlt

seb volna az érc, mely, lenn s odafenn,
vízszintesen és függőlegesen,
a bőgő űrben ide-oda száguld.

Balaskó Jenő: Sírfelirat

Engedd elmondani legújabb mesémet.
Ásód gyógyvasával ne gátold vesémet.
Plakát tenyereddel ne hirdesd arcom.
Pedáns lábaiddal bokámat ne csodáld.

Engedd elzuhanni maradék beszédem.
Huzatos lelkeddel maradj ellenségem.
Ne tőlem lopjad el szomszédom határát.
Ünnepi csecsemőt nevemre ne oktass.

Maradék szívemben ne imádd vérem.
Ne hirdesd, hogy te vagy az édestestvérem.
Kátránypapír-zászlóba gyűrted testem.
Egyszer feltámadok és megháborodhatsz.

                               1964

Kapui Ágota: A magadét

/a kommunizmus áldozatainak emlékére…/

Idegen tájak vonszolnak téged
testeden vasfüvek ütnek lyukat
bordád közt puskatus ontja a véred
kihúznak alólad minden utat

beállnak mögéd a sötétség őrei
ajtódra tapasztja fülét a csend
szívedben szabadság kicsorbult tőrei
tartják a lelkedet még idebent

talpig igában homlokig vasban
tapad a sárba e földszagú lét
mennyi sírásban s mennyi malasztban
járod majd végig a magadét

                       2018. február 25.

Obersovszky Gyula: Nekem minden színek közül

                                     legszebb a kék
Mert kék az ég
                       meg a tinta színe is kék
És kékek
            a titkos-mély óceánok
meg a magasló         
                       messzi hegyek
A búzavirágok is
                         kékkel
                                  intenek nyarat
Kék szabadság
        meg az álom
Minden minden kék
                               ha hajnalt old az ég
                                                              az ég
                                                                      az ég
Nekem minden színek közül
                                            legszebb a kék
Mert kék az ég
                       meg a tinta színe is kék
És ez a vers is
                     kékkel
                              futna a papírra
ha közelebb lenne hozzád az ég
                          hogy belemártanám a tollam
Vagy ha tintát kapnék valahonnan
                                                ahol megértik
mért kék az álom
                         e fojtva-fojtott
                                                odva-szűk világon

                                                                     1957

Áprily Lajos: Sajó Sándor ravatalánál

    Búcsúztató beszéd 1933. február 4-én.

    A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy – Társaság búcsúszavait hozom Sajó Sándornak, a magyar irodalom új halottjának.

    Férfias erejű kézszorítása még itt kísért a kezünkben, szavai, melyekkel huszonnégy órával halála előtt a tehetség jogai mellett síkra szállott, még a fülünkbe csengenek. De kéziratban maradt utolsó versei már a posztumusz mű árvaságával néznek reánk s kíváncsian várják az idegen hangot, mely a Kisfaludy – Társaság holnapi díszülésén írójuk érces zöngéje nélkül fogja megszólaltatni.  

    A halál lezáró ereje összefoglaló pillantást ad az emlékezetnek s ez a pillantás az irodalmi veszteség fájdalmával végigszalad a költeményeken, melyek a nemes munkában töltött élet mozzanatait és állomásait hordozzák. Látja a lírai nosztalgia forrását, az elbocsátó, elvesztett és körüldédelgetett ipolysági földet egyéniségszínező tájaival és tájszólásával. Látja a selmecbányai nagy lelkesedésű diákot, akinek költői nyugtalanságát a legnagyobb selmeci diák, Petőfi lírai lobogása gyújtja és növeszti lánggá. Azután látja a vidéki élet meghittségéből a magyar élet egyetemességéig kiteljesedő lelket a nevelő és író kettős munkaterületén, a fiatalon nagyra nőtt szenvedélyt, mely Sajó Sándort tragikus népe szolgálatára mindkét arcvonalon végzetes szerelemmel elkötelezte.

    Ez a szenvedélyes nemzetszerelem a meghatározó vonása költészetének. Viharos esztendők jönnek és elhalványítják benne a régi lírikus szelídebb vonásait.

szozattovabbacikkhez

Márai Sándor: Credo /Quia absurdum/

Én hiszek egy teremtést, uram, az életemet, hiszem ezt. Hiszek egy rendelést, ezt az én rendelésemet, magamat. Hiszek egy világot és hiszek egy embert, kiket egymásnak adtál. Hiszem a költők fájdalmas csodálkozását, ezt a meglelést, hogy jöttem e létre, s e lét befogadott engem. Hiszem teremtett embereidet, uram, e boldog és édes éneket a vizek fölött. Hiszem a szomjas férfiak kutató boldogtalanságát, hiszem asszonyaid telt, harapós szerelmi idegességét s a mozdulat végtelen lágyságát, ahogy a csecsemőt érett mellük bimbójához emelik, és tikkadt homlokkal elhajolnak fölötte. Hiszem a tárgyak érett bölcsességét, uram, a vonalak betelt ősiségét, a színek izgalmas zúduló erejét, a szavak titokzatos igazságguzsalyozó hurkát, az öregedő emberek mohó szemlélődését, a szép kezeket és az állatok szemét. Hiszem az örökkévaló anyagtalan szép nemességét, a kényes macskák előkelőségét és a tengerek jóságát. Hiszem a jóságot, uram, és hiszem a filléres rosszaság izzadt, buja örömét. Hiszem a primitivitás gyöngéd, megszentelt tömjénillatát, a gaztettek vérszagát, az érzelmesek olcsó áhítatát. Hiszem felsőidet, uram, és hiszem évszakaid változó kedvét, hiszem világvárosi kokottjaid fehér inges rafinériáját és a pénz megnyugtató, leszűrt gőgjét. Hiszem az érett ember alázatosságát. Hiszem az osztályharcosok elrendelt sorbaállását, a délszaki növények önálló fűszeres formáit, a világerők csillagkergető, mély vonzását. Hiszem a végtelen szegénységet, és hiszem magamban a titokzatos hívőt, ki könnyes arcát feltartja rajzó csillagképeid felé, naivan. Hiszem az életemet, mit adtál nekem, hogy legyen, és nem veszed vissza többé. Hiszek egy életet, életet, életet, most és mindörökkön örökké.

1921. november 27.

Reviczky Gyula: Barabás Miklóshoz

Öregnek hívnak; de ne bánd, hogy az vagy!
Az istenek oly ifjúságot adtak,
Mely az időt túléli halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a művészet meg nem hal soha!

Öregnek hívnak; de ne bánd, hogy az vagy!
Dicső napokról tud beszélni ajkad.
Midőn te ifjú voltál, drága néped
Áldásod korra, új eszmékre ébredt.
Boldognak mondalak, mert láthatád
Széchenyi, Vörösmarty korszakát.

S megértél többet is, nagyobbat is még!
Midőn a zászlót lobogtatva vitték
S felzúgott győzedelmes harci ének:
Irigylendő művész, ezt is megérted,
S e nagy idők számos nagy emberét
Te színről színre láttad, ismeréd.

szozattovabbacikkhez

 

Sajó Sándor: Bessenyei

A nyíregyházi szobor felavatására

Jössz ide népem, csöndes áldozatra,
Legyen hódolásod fölmagasztalás!
Előtted a költő büszke ércalakja, –
Érdemét keresve – messze múltba láss.
Édes magyar nyelven zengjen róla ének,
Ki e nyelvért küzdött, erről álmodott:
Zengő magyar szóra sírjában is éled
S szíve e szoborban újra feldobog!

Ércalja ha szólal, érckebel ha dobban,
Ünneplő szívünknek tán csodás lehet:
Csodás, hogy dalt zengett daltalan napokban
S a közöny fagyátul meg nem dermedett,
Mily lángoló érzés, mely még tettre lázad,
S mely saját magán győz, óh mily őserő!
Új hangot sugall az elnémult hazának
S lesz a magyar nyelvnek büszke hőse ő!

Messze idegenben éli a világot,
Asszonyok szemében délceg dalia;
Útjára hajolnak viruló virágok,
Módja vón közülük szakítania;
Érte verő szívvel, rá sugárzó szemmel
Igézve óhajtják mosolyát, szavát,
Ő csak egyet ölel forró szerelemmel:
Ezt az elhagyatott, bús magyar hazát…

szozattovabbacikkhez

 

vitéz Somogyvári Gyula: Halott legény istenvárása

Kovács Varga Áron
bément Szeredára,
kajlaszarvú két üszőjét
hajtotta vásárra.

Elől ment a jószág,
utána az Áron,
mögötte meg kilenc zsandár
lépked egysorjában.

Kilenc oláh zsandár
Öreg-erdő mellett,
csak elvette két üszőjét
a Varga-gyereknek.

Össze is kötözték,
árokba bédobták,
bajnétjukat a szívében
még meg is forgatták.

Delet harangoznak
csíki Szeredába’
s halott legény, véres legény
csak hever magába’.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Gergely testvér

Pálos volt-e, vagy ferences? Ma már azt sem tudja senki. Hiszen nyomát csupán két írásos feljegyzés őrzi ebben a gyorsan változó emberi világban. Egyiket ott lelhetjük meg a mexikói állami múzeumban. Néhány elmosódott sor mindössze, amit a híres felfedező katona, Francisco Vasquez de Coronado íródeákja körmölt rá ura parancsára a „Feljegyző Számadások” 27. lapjára ilyen módon:

    „Ama Gergely testvért pedig tiszteletlen és makacs magaviselete miatt a csapat érdekében kiközösíteni kényszerültem, keresztényi cselekedetül engedélyezve számára egy herélt öszvért, két vizestömlőt és három napi élelmet, hogy hitványul el ne vesszen.”

    Írták volt ezt az Úrnak 1541. esztendejében, egy bivalybőr sátorban, valahol azon a vidéken, amit ma Új-Mexikónak neveznek.

    Nem nagyon messze onnan, a „Zuni” indiánok sziklás hegyei között áll a másik írott emlék. Magányos hegycsúcson, sziklából kifaragott óriási kereszt lábához vésve, hibás ó-spanyol nyelven:

    „Itt nyugszik Gregorio Hollósi, minden ember testvére, aki a sötétben élőkhöz világosságot hozott.”

    E két feljegyzés között egy nagyszerű magyar ember élete rejtőzök, de már csak úgy lehet összeszedni szálanként, zuniföldön. Tábortüzek mellett, szájról-szájra megőrzött, összekuszált mondák formájában. Három hetet töltöttem ennek a szűkszavú, hegyekbe húzódott indián törzsnek a szállásain, amit megtudtam, összegyűjtöttem s íme, tovább adom.

szozattovabbacikkhez

I. Rákóczy György levele – feleségének, Lórántffy Zsuzsannának

Segesvár, 1637. december 1.

    Az úr isten ő felsége, édesem, szent fiának érdeméjért minden idvösséges jó szerencsés egészséges hosszú élettel áldjon meg benneteket.
    Soha nem tudom, édesem, mire vélni, hogy ilyen ritkán láthatom leveledet, kin való búsulásomat látja az úr isten meg nem írhatom; ma 8 egész napja egy leveledet, egészségetek felől való híreken nem láttam sem hallottam; én gyakran tudósítlak, tőled is édesem azt várnám, kérlek édesem tudósíts gyakrabban, ne legyek sopánkodásban s gondolkodásban. Istennek hála már az rossz nátha tágulni kezdett rólam. Kemény János uramtól is az estve hozának levelet, ők jól vannak, Lupul mellől az ország nagyobb része elállott, Iván vajdát hívják a vajdaságra, kinek szerencséjét mi sem akarjuk megtartani. Reménységem az édesem, nem sokára hozzátok mehetek; adja isten lássunk mindnyájan szerencsés és egészséges állapotban benneteket.
    Amen. Datum Segesvár 1. die Decembris Anno 1637.
    Az te szerencsés urad
                                                                  Rákóczy György m. p.   

    Hírt újat ilyent írhatok, az elmúlt héten Kún Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya az nyeregfőben, béllet süveg a fejében, abban medáj, előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok, egyetlen egy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de másszorra hagyom.
    Külcím: Az én szerelmes atyámfiának, Lorántfi Susannának adassék ez levél.

Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [III. rész]

Ha mondjuk, hogy a regényes műalak nem válogat tárgyaiban, sőt új tartalmat is követel és megbír, ezt közönségesen arra értik, ha, eltérve a mitológiától, hazai dolgokat, természetet, történetet választ műtárgyul. Azonban e felfogás igen szűk, mert a tárgy semmi, ellenkezőleg minden a feldolgozás. Mégis oly népnél, mint a minő, föld és helyviszonyainkhoz képest, mi vagyunk, igen lényeges egyért: mert magunkat jobban ismérhetjük s ismérjük mint az idegent, s a hazaiságban minden tárgyat készen bírunk, következésképp nem kell küzdeni távolt idők, erkölcsök és szokások betanulásával, s az anyag annál könnyebben enged, annál könnyebben juthatunk vele és benne valódisághoz; másért: mert a nemzeti élet kap szilárdulást, erősödést általa; s ezt nem igen kell, a hazai történelem és főleg a jelen idő meggyőződései szerint, hosszasan mutogatni. Egyébiránt a költői képzelődés szabadon kifuthat az ó és új világ minden történeteire, távol országokra; sőt nagy költők, úgy látszik, nem igen gondoltak mindig a tárgy hazaiságával, hanem ellenben megtették azt, hogy idegen tárgyakba is hazai színt lehellettek, és római hősöket például angolosan jellemeztek, beszéltettek. E részben a műszép tudománya igen türelmes; nincs is sok mondani valója.
Hanem fődolog inkább, mert a művészet lelkét támadja meg, az új neme a tartalomnak, mely a regényes műalkotás szabadságánál fogva, és így az elv nevében és pajzsa alatt, tolakodik a művészet világába.

szozattovabbacikkhez

Németh László: Sylvester nyelvtana

    I.

    A tizenhatodik századdal foglalkozom. Megfogott s többet akarok tudni róla, mint amennyit tudok. Irdatlan bozót, hogy török utat belé?

    Irigylem azokat, akik, ha hasonló igényük támad, kortársaik összefoglaló munkáira bízhatják magukat. Ímé, a „Zeitgeist”, mondja ötszáz oldalon át a könyv s megjelöli a dokumentumokat, amelyekből ezt a „Zeitgeist”-et ellenőrizheted. Áttekinted a kort s azután mégy a részletekbe; ez a rendszeres munka, ez az a munka, amelyre képtelen vagyok.

    Az én szememben ezek a határozott jellegű, könyvbe préselt „korok” naiv koholmányok. A világ mindig sokkal bonyolultabb volt, mint utólag hitték: sztereotip jegyekkel helyettesítjük az elrohant életet. A magam kora éjjel-nappal ostromol üzeneteivel és tüneteivel, amióta élek, szenvedélyesen, erőltetem a figyelmet, hogy minél többet lássak belőle, s mégis mily keveset bontottam ki kezembe akadt szálaiból. De mit beszélek korról? Mily beláthatatlan szövevény egyetlen élő ember is! Hogy higgyek abban a korszellemben, amely egyszerűbb egyetlen élő ember szelleménél?

    Lemondtam a rendszeres tájékozódásról. Alázattal állok az ismeretlen elé. Úgy veszem a múltat, ahogy a jelent vettem. Mi volt nekem a jelen? Néhány tucat ember, akikben elmélyedtem.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Királyok vára, Visegrád

visegrádAmi most a «mandatum», az volt régenten a vár. Minden szegény ábrándozó fú álmaiban ott szerepelt végpontként a vár. A középkori karrierhez mintegy hozzátartozott, alacsony viskóból elindulni egy szál karddal s sok viszontagságok után egy várat szerezni.

    Pedig az nem volt éppen kis feladat, a királyt kivéve, kiről fel is maradt a közmondás: «Könnyű a királynak várat szerezni». A főurak, e hatalmas oligarchák, sokszor maguknak éltek, de okvetlenül a királynak haltak. A fiskus kezében sűrűn hullottak a várak, kivált hadjáratok idején, a kihalt nemzetségektől.

    Más ember fiának azonban nehezen ment a várszerzés, mert vagy építeni kellett, mint Bebek Máté uramnak, aki a XIII. században annyi pénzt talált a Krasznahorka alatti téren, hogy egyszerre hét várat épített belőle, vagy kapni kellett a királytól, vagy elvenni haddal olyantól, akinek van, vagy pedig beleházasodni valami várba.

    Ez utóbbi volt a legkönnyebb. Ezt csinálták az emberek, mióta a világ van, a legszívesebben. Még olyan hatalmas család is, mint a Habsburgok, házassággal szerezték országaikat s innen a találó mondás: «Bella gerant alii, tu felix Austria nube!» (Hadakozzanak mások, te szerencsés Ausztria házasodjál.)

szozattovabbacikkhez

Haáz Ferenc Rezső - Siklódi Pál: A lakodalmi prémes /vagy perémes/

perémes1Cipónagyságú kalácstésztát kerek cifraszélű cserépformába tesznek: a tetejére keresztbe három ágból font tésztafonatot illesztenek; a négy körcikkbe négy rózsát. A rózsa úgy készül, hogy vékonyra sirített tésztát félig bevagdalnak, aztán kígyószerűen összecsavarják, vigyázva, hogy a bevagdalt rész felül maradjon; így sütéskor szétnyílva: rózsa alakul. Ez a prémes alja.

    Következik a prémes-ág vagy prémes virága, rendesen meghántott szilva-, meggy- vagy kőrisfából. Egy 5–7 ágú gallyat ugyanazon tésztából becsavarnak kürtös-kalácsszerűen (néhol a végére rózsát vagy madarat is formálnak) és beteszik kemencébe sülni; külön az aljat, külön az ágat. Máshol parázs felett forgatják, míg szép pirosra sül. Sülés után az aljat kiveszik a formából és keresztbe tett fonatja közepébe beleszúrják a prémes-ágat. Ezt azután feldíszítik; csörögét, kakast (pattogatott tengerit) fűznek cérnára és ezekkel a füzérekkel az ágakat összehálózzák és színes papírszalagokkal is összekötözik. Az ágak végére virágcsokrokat kötnek, a középső ág végére pedig madarat csinálnak. Azután tésztából is, amit külön sütnek, húznak az ágakra. Nádszállal átszúrt diónagyságú tésztadarabokat sütnek meg bő zsírban s ezeket az apró lyukas fánkokat fűzik fel szorosan a lehántott ágakra. A madárnak a búzában található fényes fekete borsóból tesznek szemet. A tészta tetejét – még sütés előtt – cukros tojássárgájával kenik be, hogy szép színt kapjon.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf