Benedek János: Apponyi Trianonban

Romba döntött bár a nagy Ég haragja,
Óh, magyar nemzet s letiporva vérzel;
Összetört szíved ma gyönyör tüzében
Égve dobogjon.

Ellenünk zúdult a kegyetlen Ármány
És porig paskola szeges ostorával.
Kínba fetrengünk sok ezer sebünktől,
Üldöz a balsors.

Már leszaggatták koronánk' fejünkről,
Büszke óh Kárpát! a bitor legázolt.
Édenünk, óh bérc-koszorúzta Erdély:
Rád tör a sátán.

Nemzetünk szívet nyugaton kitépik;
Bácska búzáját idegen kaszálja;
S csonka testünk míg betegen vonaglik:
Élve halódunk.

Óh, ki lesz Mentőd? ezeréves ország,
Hős elődöknek gyönyörű hazája,
Béke-asztalnál aki perbe szálljon
Árva hon: érted.

S hallga: megszólalt a tiport igazság.
S hallga: fölcsendült az igaz magyar szó.
Mintha lángnyelvén az apostoloknak
Szólna a lélek.

És felejtjük most nyomorult mivoltunk'.
Büszke mámortól dobog a magyar szív;
Van vezérünk még, kire a világon
Tisztelet árad.

Kapzsi győzők ránk pergő tüzében
Áll szilárdan, mint maga az Igazság;
S védi, megmentvén, mi jövőnk alapja:
Becsületünket.

Színarany jellem, ragyogó dicső ész,
Rendületlen hit. dobogó nemes szív.
Férfi és ember, magyar a javából:
Apponyi Albert.

1920