Petri Mór: Fáklyák

Magyar sikoltás hallszik át a rablott
Végek felől felénk: Segítsetek!
A lelkünk szárnyal, ott van véletek,
Most a karunk kitörték, lehanyatlott.
 
Ki gondosan fürkészed át a tarlót
S amit találsz — egy-egy kalászfejet
Meződön itt-ott — azt is fölszeded:
A dús rendekbe ne vágnád a sarlód?
 
Mohács miénk marad: s a húszezer
Elesett hős. — örök gyász és keserv, -
De még egy harcost keresek a honban:
 
Segesvárnál vérzett el. Sírja hol van?
Szívünkben fáklyák gyúlnak, néma hantok.
Hát aki meg se halt még: odahagynók?

                            1921

Szabó Jenő: Nem tudok elmenni…

Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett,
Hol temetés volt, úgy fáj minden,
Mi a halottra emlékeztet!
De a Nagy Sándor-bérc havát,
Szent Anna égnéző tavát,
Kakukkos erdők méla csendjét,
Hol holt századok árnya leng még:
A völgyet, hol csillog a Kászon,
Mint könnyhullás nagy, égi gyászon,
Nem bírtam idehagyni!…

Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett,
De úgy marasztott, úgy kért minden,
A vén fenyők is sírni kezdtek,
S a bujdosó szelek jaját,
A rengetegnek sóhaját,
Hol pihenő vad talpra szökve
Neszel a búgó háncstülökre;
E kedves, ismerős világot,
Ahol dal ébreszt gyöngyvirágot,
Virágnyomon szellők topognak
S piros búbos harkály kopogtat,
Nem bírtam idehagyni!…

Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett!
Örök bánat sír könnyeimben
S nehéznek érzem a keresztet.
De azt a sírt, a szent rögöt,
Mely hajnalt vár az éj mögött,
A szálló dalt a templomokból,
A gyászt, mely örök hitet ápol,
Osztályomat a Golgotából
Nem bírtam idehagyni!…

                     1921

Kerecseny János: A győztesekhez

Sebzett homlokkal állunk elétek
Nyugati népek, győzelmes Nagyok -
A lelkünk tiszta: nem ég benne vétek,
Törött kardunkon most is fény ragyog.
De velünk együtt ti is égtetek-
Hozzatok hát méltó ítéletet!

Rettegett karunk már nem oszt csapást,
Azt ti felétek békére tártuk,
Kultúrát kívánunk, szent haladást.
Hisz lángokban is epedve vártuk -
De velünk együtt ti is égtetek -
Hozzatok hát méltó ítéletet!

Te frank vezér! és te büszke angol
Tudjátok-e, hogy ki volt a magyar?
Oroszlán, mi vad pusztán barangol
És érzi, tudja, súlyos karja van!
-E kart nyújtja most, kérve életet...
Hozzatok hát méltó ítéletet!

Mi hódítást nem éheztünk soha!
Csak hon kellett, hol szabad a szüret.
De ha úgy hozta zord idők sora
Kiszálltunk síkra érted, becsület!
S elhárítottuk is a Végzetet...
E jegyben hozzatok ítéletet!

szozattovabbacikkhez

Pásztor Árpád: Új Noé

Várok… Kitárult szívem belseje,
Fehér galambom útnak eredt.
Hová repült?… akadt-e nyughelye
A mindenen úr vérözön felett?
Repülj galamb!

Jön! Csüggedten verdes gyönge szárnya
Nem ülhetett meg… Minden tele vér.
A hó fehérje, vízen hidak árnya,
Városok tornya… Véres a kenyér.
Szegény galamb!

Szakad a vér tízszer negyven napig,
Minden síkon, minden hegyen, közön.
Állat, ember vértől nem alhatik,
Elborít mindent a bús vérözön…
Fehér galamb!

Oh jaj!… oly romlott volt hát a világ,
Azért nőtt az ember oly nagyra fel,
Azért vagytok, csodáknál szebb csodák,
Hogy mindenestől most pusztulni kell?
…Nézd meg, galamb!

szozattovabbacikkhez

Szalay Károly: Carmen lugubre

Hát könny se rezdül milliók szemében
A sír körül »hol nemzet süllyed el«?
Vad, martalóc sereg, prédára készen,
 Győzelmi tort röhögve ünnepel.
Mit századok dühös hullámverése,
Tatár, török, labanc hiába vítt:
Ledönti most avult eszmék kelése,
Míg földgolyónkon bőszen átsivít…
A népjogok, szabadság és haza,
Lett újra a pusztítás jelszava?

Világítélet vet sorsot hazámon:
Szörnyű a bűn, amit szemére hány:
Hogy elnyomás, erőszak volt a járom,
Mellyel sebet tört népfajok nyakán;
s eltűrte, hogy dologtalan heréknek
Vígan tenyésszen jogtipró hada,
Míg ős ugart forgatva, árva népnek
Sok milliója éhen sorvada
S vak eszközzé vált zsarnokok kezén…
S így szolgált rája, hogy most tönkre mén.

szozattovabbacikkhez

Csákváry Zoltán: Üzenet egy tömegsírból

Ünnepre hívó harangok szavával,
Szónoklattal és templomi imával
Hősöknek áldoz ma a nagy világ.
Az élők virágerdővel borítják
Elesett katonáink hősi sírját,
…Az én síromra nem jutott virág…

Hol Gül Babának ezer rózsa termett
És minden jöttment hitvány idegennek
Télen nyáron zöldült a cserfaág…
Horpadt síromon vad családok nőnek,
Egy vödör meszet kaptam szemfedőnek,
…Az én síromra nem jutott virág…

Véres fejjel, fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban,
Ha mégis megjelennék köztetek,
Éjféli órán hazajáró lélek,
Kiről nincs szobor és nincs hősi ének:
Hányan mernétek nyújtani kezet?

Velem nem illik rokonságba lenni
A múltat szidni kell, vagy elfeledni…
Lássuk, ha tudtok, hát felejtsetek!
De mégis, hogyha szó esik majd rólam
S a fiam megkérdezné, hogy ki voltam,
Mondjátok el, amit ma üzenek.

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: Isten úgy akarta

Rendben van: Isten úgy akarta:
messze hullott a fájától
ez a nemes fajta.

Idegen földben vert gyökeret
s e földnek törvénye van
mely mindenkit kötelez.

De törvénye van Hazádnak is:
e törvény a szívedben él
még Amerikában is.

A gyümölcs idegen földre hullt:
rendben van. Csak az a kár, hogy
sokszor olyanokhoz gurul,

kik letörlik róla, ami magyar:
az ízt, a színt, a zamatot.
És van aki kiagyal

egy új nevet, egész idegent
régi szép neve helyett
és állsz bambán, hidegen,

akár lőtt vadkanból az agyar,
fakó közönnyel arcodon,
mint aki sohasem volt magyar.

Rendben van: Isten úgy akarta:
idegen föld lett a hazád…
De maradj magyar rajta!

Elek Alfréd: Most…

Most minden vers csak félszeg lendület
A karhoz képest, mely lesújt haraggal:
Nem írhatod le bús, szegény szavakkal
A dalt, mely zúg a vak világ felett.

S mit érnek égbe nyúló pátoszok!
Ki hallgat meg most érzelmes zenéket?
Te – csak te vagy, atomja az egésznek:
Zengőbb a húr, mely milljókban zokog.

A költő lantja most némuljon el:
Ütemre szabdalt, halk és lágy dalokra
A nép, mely vérzik, most úgy sem figyel.

S ha nem kavarog már a vén világ:
Csendüljenek fel búsan, andalogva
Síró hegedűk, zengő citerák.

Fekete Lajos: Csonka vers a vén Dunáról

Pesti, esti ődöngés közt itt állok a Duna-parton,
hab fölé hajolva látom vízbe meredt fura arcom.
Révészek, derék halászok fogjátok ki arcom mását,
kicsi népem szenvedését más népek, hogy meg ne lássák.

Alvó hajók dongja recseg, félelmetes a sötét víz
s ilyen sötét marad végig, míg hazámon keresztülvisz.
Tudom, hogy más népek jaját, fájdalmát is erre hozza,
de legsötétebben mégis szenvedésünket hajózza…

Bölcs, nagy folyó, - ős szerepet vállalt a nagy békítésre
germánok, magyarok, szlávok között – csak bár le ne késne.
Ballagó két testvér-partja nemzeteket és hazákat
megértésben összeköt és gyűlöletben szerteválaszt.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Pogányos hitvallás magyarul

Hol vagy erős pogány sereg,
Hős Vata, bálványos berek?
Hol alszol bátor Bocskay?
Kossuth dicső csapatjai?!
 
A bősz magyar vér nem buzog?
Mint gyáva, hitvány koldusok
Könyörgünk már az életér'?
Hadúr öszvérként mendegél?
 
Ó nem, ilyet ne higgyetek -
Hadúr itt van közöttetek,
Hadúr a roppant Őspogány
Üget sötétpej vadlován.
 
Szegődjünk hát nyomába mi
A gyávaságot irtani,
Álljuk helyünket emberül -
Ki küzd megél, más elmerül.
Megáll Isten meg a világ,
Gyönyörrel bámul ily csudát,
Hogy vasököllel ha akar,
Szabad s egész lesz a magyar.
 
                     1922. július

Kapui Ágota: Variációk Trianonra

Szétszaggatott ország fájdalma lüktet
szívem helyén – tenyérnyi kis haza
És elfordítom halkan a fejem
ha magyart üldöz csahos indulattal
új prófétáknak kétarcú hada
Ha anyanyelvem keresztre feszítik
És használatát törvény tiltja meg
A vasszög ízét ott érzem a számban
- Keserűségem szégyen pirulában –
Könnyel kevert rút szavakat nyelek

                            *

Őrizzük halkan a múltunk
mint mélybe zárt titkát a föld
Lelkünkben határok laknak
s mi kúszunk a tabuk között

szozattovabbacikkhez

Lakatos István: Az éjszaka válaszai

– A Könyvet kulcsra zárni, éneket
nem énekelni, verset láncra fűzni…
– Hiába, vér a kötésen, betűi
könyvfödélen is átsötétlenek.

– Feledni szót, szétzúzni vágyakat,
gondolatot ítélni némaságra…
– Kiülnek a néma szembe, hiába,
onnét kiáltanak.

– Lehűteni szívet-kínt, elfagyott
szenvedélyekre hengergetni sziklát…
– Harmadnapon meghasadnak a kripták:
fölöttük élő test ragyog.

Csata Ernő: Magányos cédrus

        …Csontváry emlékére

magcedrEgy lába sincs gnóm
furulyázik,
körültáncolnak
fejérleples asszonyok.

Évgyűrűimben hatezer éves
őserő tombol,
lombjaimban tragikus vergődés,
körülöttem tökéletes plein air.

Bámulok a libanoni napba,
fénybe kapaszkodom,
állok magányosan
egy szürrealisztikus tájban.

Létem igazát fürkészem:
viharok és esők titkát,
nedveim bűvös ozmózisát.

Örökzöld halhatatlansággal
zúzom pocsékká
törpecserjék hiúságát.
                                           2016

Sértő Kálmán: Éjféli mise után

Csikordul a vén templomajtó,
Jön ki a jámbor falusi nép,
Drótrámás mécsesük meggyújtják
És hintáltatják hazafelé.

Kósza szél sziszeg a fülükbe,
Sikolt a hó a sarkuk alatt,
S öt ölnyi lengő árnyékukat
Átütik a szikrázó pillék.

Köhögve búcsúznak egymástól,
S megrázzák maguk a tornácon,
Csizmájuk szárához billenti
Farkát a hízelgő komondor.

Falusi pillanat, 1933.; Pesti Napló, 1933. június 25.

Gyulai Pál kérő levele – Szendrey Marinak

A legnagyobb magyar kritikus kéri meg a levélben Petőfiné Szendrey Júlia húgának a kezét. Az idilli házasságot a bájos fiatalasszony korai halála törte derékba. Gyulai ezután már nem házasodott meg.

Pest, 1858. április 2.

    Szeretlek, bízom benne, életemet becsületedért! Boldoggá tehetsz, – sohasem voltam az, egyetlen óráig sem; íróvá, – rég elhagyott a lelkesülés; tevékeny emberré, – csüggedő meghasonlott vagyok. Jövőm lábaidnál! Ó taposd el, ha nincs elég mély kedélyed és erős lelked! Oly férfiúval fognád összekötni sorsodat, ki nem fény és kényelem közé, csak egyszerű tűzhelyhez vezethet, ki cím helyett csak mocsoktalan nevet nyújthat, ki ha mindent is megtesz érted, oly keveset tud tenni ahhoz képest, amit érdemelnél. A szerelem sokat feledet, mindent kiegyenlít, de a szív nem mindig ismeri és gyakran megcsalja magát. Istenem, egy könny szép szemeidből, mely valaha föláldozott jövődet siratná,a boldogtalannál több, nyomorulttá tenne. Szállj magadba, vizsgáld meg szívedet, imádkozzál!

barátod, híved
Gyulai Pál

Ébner Sándor: Matyó „híres lányok” májusfája

májusfa díszítéseA májusfa állítás szokása általánosan ismeretes, mégis helyi változatai annyira különbözők, hogy a folklorista ezeknek is hasznát veheti, Palóc falvaink legényei közösen állítanak a falu feltűnő térségen egy fát, dunántúli községeinkben majdnem minden valamirevaló lányos ház előtt látunk május 1-én májfát. A matyó mezőkövesdi nép azonban ebben is különös és csak a „híres lányok” kapnak a hozzájuk járó legényektől májusfát. Tudvalévő, hogy a matyó legények mielőtt szüleik kiválasztanák jövendőbeli párjukat, végigjárják a nekik tetsző lányos házakat, „karulnak egyet” és az olyan lányokat, akikhez legtöbb legény jár, „híres lányok”-nak nevezik. Május 1-re virradó éjszaka a „híres lányok”háza elé a legények, akik a házba járatosak, lerakják a magas nyárfát vagy fűzfát, amit a határban kerítenek és alsó ágaitól megfosztanak. Május 1-én hajnalban azután a „híres lány” leánypajtásaival összeáll, előkeresik a legszebb selyempántlikákat, színes selyemkendőket. Ha az nincs, színes papírszalagokat aggatnak a fára és egy üveg bort s ezekkel, miként képünk mutatja, feldíszítik a májusfát, majd ők maguk állítják fel a kapufélfa mellett. Ez így marad piros pünkösdig, mikor is leszedik és a bort közösen elfogyasztják. A többi matyó faluban már nem követik ezt a szokást, mert pl. Tardon is, mint másfelé az országban, a legények maguk tűzik fel a kapura vagy a ház fedelére a májusfájukat.

In: ETHNOGRAPHIA – NÉPÉLET, A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, XLIII. évf. 2. száma 1932.

Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [VI. befejező rész]

    Nagyobb mérvben indult meg Toldy Ferenc munkássága a magyar költészet történetének már is két kötetével, melyek folytatása váratik. Ő is szerves egészet akar szem elé állítani, mint a második kötet végén nyilatkozik; de megbocsát a tudós szerző egy észrevételt, mely szerint a szervesség kívánalmát nem elégíti ki egészen pusztán az időnek betöltése az által, hogy az irodalom „mióta megszületett, soha meg nem szakadt s mint folyamatos szellemi élet” kimutatható minden koron át. Ez a szervességnek csak időbeli része, annak bevalósítása, hogy költészet vala mindig és megszakadatlanul; s e tekintetben a magyar költészet története tökéletesen kielégítő, az időt betöltő, így történeti szempontból egyetlen; se a szervesség belső föltétei nincsenek benne magyarázva, kimutatva.

    Én az újabb szép irodalomból huszonöt évet foglalván értekezésem körébe minden jelenségek előhozására ki nem terjeszkedem, különben sem tartozván a szervességre mindaz, mit a történelem bír és méltányol, mint meglett dolgoz. És, a minő gyarapodásnak és sokfelé ágazásnak indult legújabban az irodalom, a főszempontokon kívül mindent beszőni nem volna egyéb az anyaggal birkózásnál.

    Elmélkedésem folytán felhoztam már, hogy az új költészet Vörösmartyval tört ki a klasszikai műeszme világából; de méltó társa Czuczor.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Kapivár

kapivárSzaplonczai Poháros Péter volt a Nagy Lajos nevelője. Mikor Lajos királlyá lett, maga elé hívatta Poháros Pétert és így szólt hozzá:

    - Mit kívánsz tanításodért, Péter?

    - Én neked a tudományokban erős várat adtam, eszed, ismereteid több erőt adnak, mint egy vár, hát adj nekem egy várat.

    Nagy Lajos úgy látszik, sokallta a tandíjat, mert egy omladék várat adott Pohárosnak, de azzal a feltétellel, hogy azt fölépíteni nem szabad.

    Ez volt a Sáros megyei Maglód, mely magas szirt csúcsán állt s melyet a honfoglaláskor már itt találtak a magyarok. Tuhutum fia Moglout tette rá a kezét s vagy négyszáz évig bírta a Moglód nemzetség. Róbert Károly azonban ostrommal vévén azt be Csák Mátétól, leromboltatta.

    Így került az Poháros Péter kezeibe – de persze uradalom is volt hozzák, Poháros hát nem nagyon bánta a király föltételét, hogy nem szabad Moglód várát fölépíteni.

    A Pohárosok kihaltával újra királyi kézben találjuk Moglódot. Jó Zsigmond király szeretett mindenféle pénzügyi manipulációkba bocsátkozni. Kölcsönöket szedegetett fel, jószágokat csereberélt, úgy hogy valamit ráfizessenek.

szozattovabbacikkhez

Németh László: Az erdélyi irodalom

I.

    A nagy magyar tájak: a Dunántúl, az Alföld, Erdély minden időben adtak jelentős írókat, kiváló kultúrharcosokat, de a tájak géniusza nem bontakozott ki egyszerre, hangjuk nem erősödött egyenletesen. Nyugatról keletre húzódik a magyar föld megnyilatkozás-hulláma. Keszthely környéke, a Balatonzuga az első magyar vidék, amely a táj szellemének megfelelő művészi formában, elsőrangú költőkön át beszélt magáról. S a Dunántúl viszi a vezérszerepet Petőfi fölléptéig, Berzsenyi, a két Kisfaludy, Vörösmarty: dunántúliak s mintha Csokonai mókás-szomorkás lelke is itt találná meg a táj-ekvivalenst. Pannón költészet nem érzi nyűgnek, hisz temperált itt a szemlélet, harmóniára törekvő a lélek s a Berzsenyi-féle titán vérmérséklet is a higgadt fegyelmezettség, sőt a kellem mezében szeretnek megjelenni. A realizmus laposságai itt nem toboroznak rekrutákat. A költészet többet jelent az igazságnál, de sohasem szertelen grimaszt. Klasszicizmus, romanticizmus rokonok a kifejezés nemes előkelőségében. Derült jelenések s a legelőrehaladottabb és legegyensúlyozottabb környezet költészete, mely a népies kornak egy Jókait s a modern irodalomnak egy Babits Mihályt fog adni.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [VIII. rész]

Feljött már a csillag, de nem az a csillag

Feljött már a  csillag

1. Feljött már a csillag,
De nem az a csillag,
Mária Jézusnak
Szent útjain ballag.

2. Mindenütt követi
Ő kedves magzatját,
Mindenütt jajgatja
Szerelmes szent Fiát.

3. Sírjatok emberek,
Sírjatok asszonyok,
Mária keservét,
Akik csak tudjátok!

4. Véle szent asszonyok
Hullatnak könnyeket,
Jajjal töltenek be
Hegyeket, völgyeket.

 

szozattovabbacikkhez

Ének Szűz Máriáról

szüzkép1Dicsőséges Szűz Mária,
Dicsérettel vagy teljes!
Hatalmas vagy és felséges,
Angyali tisztességgel!
Méltán dicsértessék
Mennyországnak asszonya.
Ajándékozz minket
A te szent fiaddal,
Kegyes Krisztusnak szent anyja!

Bűnös népnek orvossága
Tévelygőken idvessége,
Bizony rózsa tövis nélkül,
Szüzeknek lilioma!
Engedjed mit kérünk
Igaz Istennek anyja,
Mert bűnösek vagyunk:
Irgalmazz minékünk
Reménységnek vigassága!

Ó szerelmes Szűz Mária!
Adjad nékünk, mit kérünk,
Hogy lehessünk mennyországban
Istennek mind szentivel!
És hozzad az útra
Tévelygő bűnösöket,
Az kik hozzád bíznak
Szüzeknek virága,
Szentháromságnak temploma!

Luther Márton: Erős vár

Erős vár a mi Istenünk
és oltalom és fegyver,
a bajban ő segít nekünk,
mely ránk szakadt sereggel.
A régi gonosz
újra ostoroz,
fegyvere merő
csalárdság s nyers erő:
a földön nincs, ki bírja.

evangErőnk erőtlen ellene,
ha hadával eláraszt,
de megküzd értünk az vele,
kit Isten maga választ.
Ha kérded: ki az?
Jézus Krisztus az,
hadak hadnagya,
igaz Isten maga,
ő győzni fog a harcban.

S ha ördögök rontnak nekünk
s ha elnyelni akarnak,
mi semmitől se rettegünk,
tudjuk a diadalmat.
Ha földi király
ijesztve kiáll,
nevetünk dühén:
ítélet van fején:
egy ige őt elejti.

Az ige rontatlan megáll
a rontó közepette,
mert oldalunkon Isten áll
s szent lelkének kegyelme.
Elveszhet a rest
vagyon, hírnév, test,
fiúnk, asszonyunk, –
diadalmaskodunk:
miénk marad az Ország.

Fordította Szebédi László; Telehold. Magyar Élet Kiadó, Budapest, 1944., 1223-224. oldal.

Szücs József: Ének hősök emlékünnepén

– A LXXXIV. zsoltár dallamára. –

1.
Nagy Istenünk, óh légy velünk,
Ünnepet Néked szentelünk,
Véreinkről megemlékezvén.
Éltet értünk is áldoztak,
Kik a hazáért meghaltak:
A hősi küzdelmek mezején,
Vagy idegen földön, gyászban,
Szomorú, nehéz rabságban.

2.
Áldd meg özvegyek könnyeit,
Árvák, szülők keserveit,
A jeltelen nyugvó porokat.
Te áldjad és Te szenteld meg
Őket, kik bárhol pihennek.
Szedd össze az elszórt csontokat:
A boldog viszontlátásra,
Az örökkévalóságra.

3.
Segélj, mi is legyünk hívek.
Megláthassuk, hogy hű szívek
Vért hiába nem hullatának.
Add vissza ős határait,
Hegy-völgyeit és síkjait
Az ősi szép magyar hazának.
Szent áldásod szálljon rája:
Feltámadás hajnalára.

4.
Segélj, hogy csak Téged féljünk,
Mindent csak Tőled reméljünk,
Fölismerjük szent bölcsességed,
Mely bármi sorsot reánk mér,
Földi és égi hazánkér’
Éljünk-haljunk, szolgálva Néked.
Kegyelemből így várjon ránk
Jézusunknál örök hazánk.

                     1943

Bartók Lajos: A budai Honvédemlék leleplezése

honvédemlékLenn nyugszanak mély sírvölgyben a bátrak,
 Kik föl, kevély bérez várfokára törtek.
 Kik visszavívták a fejedelmi várat,
 S majdan királyuk szívét, nemzőtöknek.
De fönn a vár, s a vár fölött ragyogva
Emlékök áll s néz szomszéd csillagokra,
 Mert legmagasabb pont a haza felett:
 Hol jelben él a hős honszeretet!
 
A honszerző s honvédő bajnokoknak
 Utódi ők ! Ők Alpár sík terén
Párducz-hadában Árpádnak robogtak;
Ők Kun Lászlónkkal mint bősz harczi rém
 Tiprották March-mezőn a cseh oroszlánt,
 A koronát Rudolf bajtársnak osztván;
 S ők voltak Mátyás rettegett hada,
Melynek csapásin Bécs leroskada.

S bár villogott az ozmán sárga holdja,
 Letörve Mátyás tornya érczkeresztjét:
Szarvát letörték ők is, megtorolva,
Honvédő ősök Budát visszavették.
El nem fajult a szittya párducz gyáván,
Villámcsapásként első volt a bástyán.
Nem is vesz rajta senki diadalt,
Csak a magyar ne bántsa a magyart!

szozattovabbacikkhez

Kőröspataki János: A Lupuj vajdáról való énekből

    Moldovának pusztulása,
Lupuj miatt lőn romlása,
Minden magát sóhajtozza,
Hogy hazáját pusztán látja.

    Isten verjen Lupuj vajda,
Szerencsés napod ne adja;
Életedet elfogyassa,
Gyermeidet árván hagyja.

    Miattad sok vitéz veszett,
Két fél népben sok elesett,
Kozák sáncban bérekedett,
Éhség miatt ott epedett.

    Mikor magyar talpon állott,
Jézust, Jézust, hogy kiáltott,
Akkor az kozák ordított,
Ebek módjára ugatott.

    De őket Isten megveré,
Az sáncban megéhezteté,
Népét magyarral veszteté,
Testét ebekkel éteté.

szozattovabbacikkhez

Nagy Emil László papjelölt, honvédtüzér

Kecskeméten, Pestvármegyében született 1828-ban iparos szülőktől. Iskoláit Kecskemét végezte, 1845-ben a legszentebb Üdvözítőről nevezett Szent- Ferenc-rend papjelöltjei közé vétetett föl. 1848. év december havában, mint első éves hittanhallgató a szerzetes ruhát letéve, a Gyöngyös város által Mészáros Lázár hadügyminiszter és hadvezér rendeletére alakított 150 önkéntes vadászból álló csapatba vétette föl magát s részt vett az 1848. évi december 28-án Szikszónál és 1849. évi január 4-én Kassánál vívott ütközetekben. A magyar hadsereg szervezése folytán az önkéntes vadászcsapat feloszlattatott s azután újra felvette a szerzetes öltönyt, s folytatta hittani tanulmányait, de csak rövid ideig, mert a hazájáért s a szent szabadságért lángoló ifjú pap nem uralkodhatott szíve, honszerelme fölött, s látván a veszélyben forgó hazát, újra a haza védelmére állott. Görgey hadseregében a honvédtüzérséghez vétette fel magát és csaknem folytonos — hatvani, bicskei, isaszegi, nagy-sarlói — csaták között eljutott egész Komáromig, hogy a szőnyi sáncok bevétele alkalmával súlyos sebet kapott és a komáromi kórházban sebe következtében meghal 21 éves korában. Íg y adózott a hős fiatal szerzetes életével a hazájának.

Adler Franciska: Megjött a Laci

Három éve már, hogy
hírt se hallott róla,
Muszkaország földjén
fogoly volt azóta.
Három éve már, hogy
siratta az anyja,
azt gondolta, abba
már sohase hagyja:
„Meghalt a Laci!”

Hát ahogy ma, miként
szokta így déleste,
csibéit, tyúkjait
hívogatja össze,
valaki hátulról
lefogja a szemét.
„Ki az?” – jaj, s megfogja
Laci fia kezét.
„Jaj, te vagy, Laci?”

Hullik a szakajtó
az anyja kezéből,
sikoltás tör elő
szabadult melléből:
„Megjött!” s reáveti
magát gyermekére,
csóknak, ölelésnek
már soh’sem lesz vége.
„Megjött a Laci!”

szozattovabbacikkhez

Békeffi László: Séta sötét utcákon

Sötét utcákon ballagunk
S reszketve, fázva hallgatunk.
Lábunk alatt csikorg a hó
Fagyott ajkon, fagyott a szó.

Kabát kabáttal összeér
S azon keresztül sír a vér,
Hogy itt járunk az ég alatt,
Hol síró téli szél szalad…

Pedig valahol vár reánk
Puha ölű, meleg szobánk.
A lila-ernyős lámpa ég
S parfőm-illattal telt a lég.

Sötét utcákon ballagunk
S reszketve, fázva hallgatunk.
Hiába sír a vér nekünk,
Mi haza sohse térhetünk.

Egymás mellett az életünk
És egymáshoz nem érhetünk…
Lábunk alatt csikorg a hó
Fagyott ajkon, fagyott a szó.

                     1919

Vértesy Gyula: Szomorú hajnalhasadás

Nem hasadt a hajnal
Vérbársony arannyal –
Tele van, tele van
Még éjjeli jajjal
Az egész mindenség.

Bakacsinba fordult
Szabadsághajnalunk.
Zokogóra vált a
Forradalmi dalunk.
Sír az egész ország!

Nyüzsög az idegen
Magyar rögök mentén.
Könny csurog, vér csurog
Tépett magyar mentén.
Jó a halottaknak!

Hadi dicsőségünk
Lehullott a porba.
Büszke magyar hátak
Görbülnek ostorra.
Szégyentől ég arcunk.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: Miénk e föld

Miénk e föld, Árpád földje,
Isten keze nekünk mérte!
Verejtékünk, vérünk gyöngye
Hullott rája, ömlött érte,
Attól áldott minden rögje…
Miénk e föld mindörökre,
Mindörökre!

A toronyban búsborongva
Délharangszó, estharangszó
Csak ezt kongja, csak ezt zsongja,
Ezt zokogja minden jajszó.
Bujdosó ezt bús útjában,
Furulyaszó a pusztában,
A pusztában…

Síró szellő ősi romra
Csak ezt sírja, ezt sóhajtja.
Ősz aggastyán nyugalomra
Fáradt testét erre hajtja.
Ezt dalolja ifjú ajka,
Bölcső felett ezt a dajka
Ezt a dajka!

Szántóvető kérges marka
Ezt vesse az ősi rögbe.
Zúgó vihar bús haragja
Ezt harsogja mennydörögve!
Minden magyar szív imája
Égi útját ezzel járja,
Ezzel járja!

szozattv


szozat a tiszta hang 01 meghivo karpatia Email Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf