Féja Géza: Az új népiség

Merüljünk vissza egy jó évtizednyit. Az Ady utáni korszakban éltünk, s az irodalom ugyancsak megőrizte legnagyobb és leghősibb alakjának kidőlését. 1920 megdöbbentő visszahőkölést jelentett, s az író hirtelenül ravaszan vagy hisztérikusan szánni-bánni kezdte egykori merészségét. Igaz, hogy Szabó Dezső jött, de Szabó igen gyorsan elvégezte jelentőségét. Az áradó és fenyegető folyam csakhamar állóvízzé lett, részben termékenyítő mocsár, s ha azóta ki is törnek olykor belőle a folyamkedvek, annál gyorsabban és szélesebben terül ismét állóvízzé. Éreztük, hgoy a nép s a népiség felől kell jönnie ismét valaminek, túl az Ady-Móricz-Szabó-horizonton. Jöttek is lírai jelek, Erdélyi József, s később Illyés, megjelent Nyírő József felejthetetlen „Jézusfaragó ember”-e, mely ha a későbbi „Kopjafák”-at is hozzászámítjuk, úgyszólván kimerítette a balladai lélek és sors prózai lehetőségeit. De hiányzott az új népiségnek nagy epikai megfogalmazása.

    Móricz Zsigmond elsősorban a szociális Magyarországot látta, mely kétségtelenül és kétségbeejtő módon megdermedt. Móricz e dermedtség burkán bévül zsibongó s haladó erők elrendelt végzetét fejezte ki. Szabó Dezső nem igen adott hozzá ehhez a látáshoz. Az ő híres „megváltottjai” (pl. Bőjthe János) rendszerint erőszakolt papírosfigurák. Az irodalomnak alig volt sejtelme róla, hogy a szociális Magyarország felszíne alatt egy másik népi réteg is él: a termő, teremtő, őriző; a dal, a ballada, a mese, egyszóval: az őslélek népe.

szozattovabbacikkhez

Szerb Antal: A [görög] líra

    Társadalmi háttér, a műfaj kifejlődése

    A költői műfajok három nagy osztálya az egyes kultúrákon belül bizonyos törvényszerűséggel követi egymást: időrendben első az epika, azután jön a líra, majd a dráma. A görög irodalomnak még a fejlődése is mintaszerű, az egyes állomásokat világosan nyomon lehet követni.

    A görög líra kora a VII. és VI. száza, amikor az arisztokratikus társadalom nagy válságok után helyet ad a népuralomnak vagy a népi eredetű zsarnokságnak és evvel együtt a földközi-tengeri ősnép kultúrája, amely a homéroszi görögnél puhább, érzékibb és áhítatosabb, áttör a kemény görög rétegen.

    A legrégibb ránk maradt lírai emlékek későbbiek a homéroszi eposzoknál, mégis sokkal kezdetlegesebbek. A lírikus egyelőre csak félve meri elhagyni az epikus forma biztos fedezékét. Megszületik a lírai versforma: az epikus tárgyilagosságú hexametert megtoldják a líraibb, szaggatottabb, két rövid dallamra szakadó pentameterrel és előttünk áll az első lírai forma, az elégia. Tárgyban sem mernek még eltávolodni az eposztól. Az első elégia-költők még nem „elégikus hangulatot” fejeznek ki, hanem harcra buzdítanak, politikai elveket vagy életbölcsességet hirdetnek; a személyes hang kevés, érzelmi kifejezés egyáltalán nincs ebben a költészetben. 

szozattovabbacikkhez

Ima Szűz Máriához – Ima Angyalok királynéjához

Szentséges Szűzanyám, hozzád folyamodunk.
Drága szent képednél a földre borulunk.
Mert bűnösök vagyunk, egek Nagyasszonya,
Hallgasd meg kérésünk, drága Szűz Mária.

Mária, Mária, messze földről jöttünk!
Arany oltárodra bús könnyeket öntünk, jaj,
Mert itt megláttuk drága szent képedet,
Égi Anyánk, szent Szűz, hallgass meg bennünket.

Kedves vendégeid tehozzád eljöttek,
Sírva és zokogva téged köszöntenek,
Nincs más reménységünk egyedül Mária!
Ki a bűnösöket el nem hagyja soha.

A szomorú szívek, kik itt megenyhülnek,
Kik a Szűz Mária kegyhelyére eljöttek,
Mária, Mária, jaj csak el ne hagyj,
Utolsó órámban, kérlek, velem maradj.

Jertek ide árvák, szomorú özvegyek,
Mert nagyon jól tudom, hogy fáj a szívetek.
Kérjétek örömmel a szép Szűz Máriát,
Teljes Szentháromság fehér liliomát.

Hiszen azt mondotta az Úr Jézus Anyja:
Hogy az árvát bús özvegyet le nem hagyja.
Mária, Mária, kedves édesanyánk!
Arany oltárodról tekint le mireánk.

Tekint le mireánk e siralomvölgyben.
Hogy a bűnös lelkünk juthasson a mennybe.
Ez legyen énekem utolsó betűje:
Dicsértessél szent Szűz, mennyország tüköre.

Nagy Miklós: Sarlós Boldogasszony

Bezártad az ajtót,
Mentél örvendezve.
Nem számoltad az utat,
Siettél a hegyre
Csodaváró nyárban,
Csodás Boldogasszony.

Zöldelltek az erdők,
Ringtak a vetések.
Út mentén az angyalok
Hosszú sora térdelt,
Csodálkozva néztek
Téged, Boldogasszony.

Néztél le a völgybe,
Néztél föl az égre.
Ámuldoztál befelé,
Hol a titok szunnyadt
Benned, Boldogasszony.

Nem tudtál pihenni,
Hajtott a Szentlélek.
Zsongott már szíved alatt
Magasztaló ének,
Áldott Boldogasszony.

Galamb várt a házon,
Ház előtt Erzsébet
Megölelt, áldotta már
Csókja verítéked,
Sarlós Boldogasszony.

1938. július 2.

Csuka Zoltán: Szent Anna-tó

A hegyperemről láttam meg először:
a fák között sötétkék sejtelem,
tündéri tó, rejtelmesen kísért már,
gyermekkoromtól együtt jött velem.

Titokzatos dal, s benne annyi bánat
és annyi szépség, tiszta, szent öröm,
gyermekkorom János vitéze volt tán
és jött velem át sok-sok évkörön.

Döngött a föld, ahogy feléd haladtam
sok kidőlt fenyő s büszke bükkön át,
tűnt ezredévek tompa, síri hangja
verte most vissza múlt idők szavát.

A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,
örvényes mélyén örök nyugalom,
s a körbefutó hegyek évről évre
friss éltet fakaszt a levélalom.

Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?
Most végtelen csend, titkos szerelem.
Dallama fönt az égen s lenn a tóban
visszhangzik s zengőn eggyé forr velem.

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

1926

Pap Gábor: Annavigalmi emlékül

- A b.-füredi hölgykoszorúnak 1862. július 27. –

Az emberek felett uralg a végezet...
Zokogni megtanít, örömre ez vezet.

Az élet útjain virág s tövis tenyész,
Napunk most földerül, majd ismét elborul...
Nincs itt örök derű, – örömvirágra is
Az égető keserv kínos könnyárja hull.
Van a mi kedvre gyújt, van a mi sírni készt
Itt, hol vakon forog velünk a sorskerék –
Gazdag s magas reményvetést tiporva szét. –
Az élet új reményvetést hoz és tenyészt,
Lelkünket a csapás is edzi; és a vészt –
Mint szikla a vihart – töretlen fogja fel....
Ingást nem ismer a szilárd magyar kebel.
Hazám leányai! Ha lelkesítetek,
Örömbe olvad át siralmas énekünk....
Lelkünk – miként a sas – föl a magasba száll,
Gyönyörbe ring szívünk, új létre ébredünk.
Keblünkben a közügy, s hazánk szerelme, mint
Oltári láng, úgy ég kiolthatlanul, –
Szerelmed óh hazám! lobogni – égni fog
Ott is, hol a sirály porunkra ráborul.
Reánk zúdulhat a csapások zord szele:
Utána éltetőbb leend hazánk ege.

Érzésetek legyen föláldozó, magyar
Lelkes leányaink! – teremtsetek tavaszt!
Jót ád az Isten is annak, ki jót akar!
Erő szerelmetek – virágokat fakaszt,
Napot derít reánk ...s mi üdvözöljük azt!

Balaton-Füredi Napló. 1862. augusztus 24.

Arany János: Kapisztrán

A Hunyadi-balladakörből

Fut Mohammed földön, vízen;
Védve immár a vég Nándor;
Homlokát letörli a hős
Hunyadi és Kapisztráno.

Borulának buzgó szívvel
Boldogasszony zsámolyához,
Te-Deumot, Téged-istent
Tart az ősz Hunyadi János.

Minden oszlop olyan zászlós,
Mintha mennybe szállna szárnyon;
Diadalmi dícsérettől
Dagadnak a bolthajtások.

És Kapisztrán így könyörge:
Oh, kegyes szűz, méhben áldott!
Hála néked; mert te véded
Hullámhányta hajócskádat!

Mert karomba vén koromban
Küldsz erőt és gyorsaságot:
Paizsodnak fénye előtt
Porba hulltak a pogányok.

Oh, fedezzed a keresztet,
Hogyha már én sírba szállok;
Végső harcom megharcoltam,
Nincs több hátra e világon. -

Ám leoldja olvasóját
Hunyadi vitéz, a jámbor;
Fon füzérbe, koszorúba,
Szép könyörgést, szép virágot.

S mind' ezt mondja, míg levonja
Olvasóján a gyémántot:
"Védjed Isten a magyar hont,
És te szent Szűz, méhben áldott."

És midőn a rózsát vonja - - - - -

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

1855 körül

Kányádi Sándor: Hunyadi

Balla Bálintéknak

Sírja üres akár a
megváltóé
de késik a húsvét

hiába esdi minden
áldott délben
a harangszó

1974

Vörösmarty Mihály: Hunyadi halála

Haldoklott Hunyadi s meg nem tuda halni; töröknek
Egy nagy adósságot tört lefizetni csatán.
S megvítt Nándor alatt: a nagy Mahomet futa sebben
És nyomorún; győzött a haza hőse, s lehúnyt.

1833

Kisfaludy Károly: Rákosi szántó a török alatt

Miről apám nagy búsan szólt,
Hogy itt hajdan szebb élet volt,
Érzi szívem s felsóhajtok,
A mint Rákos terén szántok.

Hol Mátyás az igazságos?
Te láttad tő, boldog Rákos!
Tán itt nyargalt hajdanában,
Hol én szántok mostanában.

Mondják, itten vitéz urak,
Összegyűltek, tanakodtak;
S ha csatára trombitáltak,
Mint a sasok víni szálltak.

Eltűntek ők; Rákos te állsz,
Meződön hány embert táplálsz.
Hej de magyart alig látok,
S nehéz szívvel tovább szántok.

Pest-Budáról sok nép kijár,
S alig érti nyelvünket már;
Hej! ma-holnap a magyar szó
Ritka, mint a fehér holló.

Hűs szél támad onnan felül,
Zúgó szárnyán sötét köd ül;
Tán a por is e szép mezőn
Nemes szívek hamvábúl jön.

Barna leány a falubúl!
Hej ne igyál a Rákosbúl!
Magyar csonton foly a vize,
Kenyektül sós annak íze.

Rákos! Rákos! hová lettél?
Szép híredbül e kiestél!
Fáj szívem, fáj, ha ezt látom,
S hazám földét sírva szántom.

Szemenyei Mihály honvédgyalogos- egyházi író, plébános

Született 1829. évi október 16-án Nagy-Mizdón, Vasvár megyében. Szülőhely már a 15. században „Nagymézadó” név alatt volt ismeretes. Tanulmányait Szombathelyen, Fehérváron és Győrött végezte.
    A szabadságharc beálltával a hazaszeretet lángja őt is fellelkesítette annyira, hogy örömmel s önként vállalkozott fegyvert ragadni a szeretett haza védelmére, miért is a 44-ik gyalog honvéd zászlóaljhoz csatlakozott. Szolgált Perczel Mór, Klapka, Dembinszky, Guyon és Nagy Sándor táborában. Részt vett a dicsőségteljes és örökemlékű tavaszi hadjáratban s így annak minden csatáiban, nevezetesen: a bicskei, nagysarlói, isaszegi, váci és a debreceni ütközetekben és Budavár bevételében.
    Fájdalom, nem tudjuk, mily katonai ranggal küzdötte végig e dicső csaták hosszú sorát.
    A szabadságharc lezajlása után a pécsi papnövendékek közé vétetett föl.
    Igen jeles egyházi író. Irodalmi zsengéi „Menyei” név alatt jelentek meg. „Szenvedés helyek” és „Missio Beszédek” több kiadásban jelentek meg. Apró füzetekben közrebocsétotta: Loretom, Baray-le-Monial, Lourdes, Róma, Ngy-Mária-Czell, híres kegyhelyek leírását; 1884-ben kiadta a „Szent Család” naptárát, mely Magyarországon a legelterjedtebb naptár s évenkint 70–80 ezer példányban járja be az országot.
    Bokros érdemei jutalmául pápai káplánná neveztetett ki, majd regöli plébános lett.

Kosztolányi Dezső: Petőfi Sándor

    I    

    Kiskőrösön – két gyorsvonat közt – leszálltam a múlt héten. Nagyon sokszor jártam már ezen a vonalon. Ezúttal állapodtam itt meg először. A kis parasztfiú, aki a bérkocsi bakján ült, meg se várta a szavam, egyenesen vitt a házhoz, az ő házához, mint olasz vagy francia ciceronék a város egyetlen székesegyházához. Tengelyig merült a kerék a zöld sárba. Város, amit látok, vagy falu, vagy puszta, nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez a föld nyár és délibáb nélkül fáj. A tornácos kunyhócskában ocsúdok fel, a szobában, amelynek alacsony gerendájába majdnem beleverem a fejem. Éles szegénység van: a búboskemence mészszaga, a földnek, a szövetnek, meg a rothadó fának a szaga. A múzeumban ezt nem érezni. Hiába, a rekonstruktorok nem olyan ügyesek, hogy fogalmat adjanak ilyesmikről, és a tankönyvírók sem olyan ügyesek, hogy pár mondattal valahogy elképzeltessék a paraszti dolgokat: a búbos kemence mészszagát, a földnek, szövetnek meg a rothadó fának a szagát.

    Azóta gyakran gondolok rá. Nem úgy, ahogy rá gondolni szokás. Az apánkra gondolunk így, meg azokra, akiket szeretünk. Nincs előttünk semmi könyv, amelyben adatok vannak. Még az ő könyve sincsen. Csak az élete van előttem, oly közel, oly paraszti realitással, hogy akár kézzel lehet bökni. Talán a kor is közelebb hozta. Nem szentségtelenség így beszélni. Ő szerette a valóságot.

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Esik, esik, esik, Készülj hazám!, Két vándor, Lennék én folyóvíz

Petőfi Sándor:

Esik, esik, esik…

Esik, esik, esik,
Csókeső esik;
Az én ajakamnak
Nagyon jólesik.

Az eső, az eső
Villámlással jár;
A szemed, galambom,
Villámló sugár.

Mennydörög, mennydörög
A hátunk megett;
Szaladok, galambom,
Jön az öreged.

Pest, 1844. december

Petőfi Sándor:

Készülj hazám!

Készülj, hazám,
Készülj, boldog haza!
Oly ünnep vár reád, a milyet
Még nem pipázott magyar ember,
Amely majd hét országra szól,
Mint a lőcsei kalendárium.
Készülj hazám!

szozattovabbacikkhez

Vitkovics Mihály: Fáy Andráshoz

Egybe hívatta az ég urait vén Jupiter isten,
S kérdi: az ó évvel mit tegyen; érkezik új.
Friss Merkúr nem várja sorát, mond: csapja pokolba;
A múltnak hasznát nem veszi senki soha.
A gyűlés nevetett Merkúrnak furcsa beszédén;
A főistennek homlokaaráncba vonult,
És mondá: ifjú! A múltat tudja becsülni
A bölcs; mert abból mérve tanulni szokott.
Szólt, és általandá a múltakat óvni Saturnnak
Mindeneket befaló étheri keble között,
Megcsókolta kezét atyjának az égi Minerva,
S kérte, sok új éven tartsa meg azt, aki bölcs.
Azt te ne bánd, jó lyányom; akármikor érkezik a bölcs
Hozzánk, néki Olymp ajtaja nyitva vagyon.
Erre egész gyűlés tapsolt, s szép muzsika hangzott,
A múzsák húztak szent örömükbe magyart.
Hív fele lelkemnek, mese-társam, Fáy, – ezekre
Mit szólsz? A gyűlés tetszik-e?… Ugy-e mese?
Mennyi mesét írtál, s gyűléskor mennyi meséket
Hallani; hát éltünk nem fog-e lenni mese?
Én is ez újévben, mese nélkül, szívvel óhajtom
Pallászként: honnunk bölcs fia, századot élj!

Kosztolányi Dezső: Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.

Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.

Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.

Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.

Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.

Csak csöndesen, szívem, aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.

Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.

Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak ákácos temetők
mireánk.

Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.

1920

Reményik Sándor: A megtagadott eskü

– Kolozsvár tisztviselőinek –

Látjátok, mit tesz egy rövidke szó,
Egy felcsattanó kurta szócska: „Nem”!
A bizalom, mint tüzes szélvész száguld
Újra végig a lankadt ereken,
A zsarnok arca halványabbra válva
És újra áll a karc, életre-halálra!

Olyan e város, mint egy kis sziget.
Mint hullámvert és hányatott hajócska,
Az ellenség a tenger, – nála minden,
Minden hatalom, – nálunk csak egy szócska,
Egyetlenegy viharzó szócska: „Nem”!
Tépett zászló, morajló tengeren.

Egyetlenegy sikoltó szócska: „Nem”!
Ó szent és büszke, boldog tagadás,
A lélek földalatti tájain
Ez a kemény szó új kavernát ás,
Hol jobb időkig meghúzzuk magunk.
S hol halódva bár, – szabadok vagyunk.

Bár vakmerőbb az olcsón hódító,
S paraszti keze a szentélybe nyúl,
S bár tűrnünk kell és ütnünk nem szabad,
S bár engednünk kell megtorlatlanul:
Ha rabságunk gyötrelme nem ér véget,
Megáll a munka és megáll az élet!

Még eskü nem volt soha igazabb,
Istenesebb, mint e nem-esküvés,
S ár soknak, aki dacba öltözött,
Küszöbén nyomor és torkán a kés:
Békén jár az igazak palástjában,
A börtön vagy a halál árnyékában.

Látjátok, mit tesz egy rövidke szó!
Az igazság egy lépcsőfokot hág!
Ó hogy szeretlek, csodállak, én népem.
Ti passzív hősök, tűrő katonák!
E város egy országnak üzeni:
Égnek a honszerelem tüzei!

Látjátok, mit tesz egy rövidke szó,
Egy felcsattanó kurta szócska: „Nem”!
Ó drága testvéreim, akik jártok
Tépett zászló alatt a tengeren,
Nehezüljön bár száz kereszt most rátok:
Megáld az Isten, hogy kimondottátok.

1919. január 23.

Végvári: Segítsetek! Hangok a végekről 1918–1919

Gróf Zichy Géza: Hetven éves lettem

Hetven éves lettem,
Szívem is megretten,
Elgondolva, hogy a földön
Mily nagy utat tettem.

Egy csöpp dicsőséggel,
Tenger szenvedéssel,
Tört reménnyel, kínnal, gonddal,
Kemény küzködéssel.

Sorssal harcra keltem,
Rá fegyvert emeltem,
De a hazám szörnyű sorsa
Megtörte a lelkem.

Közel van halálom,
Nyugodt szívvel várom,
Áldásom, utolsó könnyem
Itt marad hazámon.

Nem vágyom virágra,
Koporsómat zárva,
Tegyetek rá töviságat,
Akácfáról vágva.

Azután szép rendben,
Pompa nélkül, csendben,
Hat félkarú tanítványom,
Ök vigyenek engem.

1920. március

Horváth Imre: Boldogok…

Boldogok a sírók, kik könnyet hullatnak,
Mert ők égi szóval megvigasztaltatnak.
Alázatos szívvel kik az Úrhoz jönnek:
Egykor örökségül bírják majd a földet.
Akik igazságot szomjaznak, éheznek:
Örök boldogsággal megelégíttetnek.
Boldogok, boldogok az irgalmas lelkek,
Mert az Úrnál ők is nagy irgalmat lelnek,
Kiknek szíve tiszta s álnok bűnt nem ismert:
Boldogok, mert egykor meglátják az Istent.
Akik békességre buzgón igyekeznek:
Mint Isten fiai boldogságot nyernek.
S kik az igazságért bántalmat szenvednek:
Mindnyájan boldogok és áldottak lesznek.

1921

Kerecsényi Dezső: Várunk

Kínzó, sötét démonhadak árja
Éjféli táncát testünkön járja.
Csonka törzsünk zúzzák, tépik…

Fekszünk nyögve, mozdulatlan,
Sebzett mellünk alig piheg,
Éltünk mécse kihunyóban:
Fojtogat az árnysereg.

És mi mégis hiszünk, várunk!

Várunk, mikor üt a
Szelleműző, szabadító óra,
Várunk reménységgel, égő hittel
A hajnali kakasszóra.

1921

Szalay Mihály: Ma – holnap – holnapután

Gyertek, temessük! Zuhogjon a hant!
Eb, aki bánja; jobb neki alant.
Sírja magasan, tömötten álljon:
Ki ne jöhessen, vissza ne járjon!
Ezer esztendő untig elég volt,
Hogy neki fénylett itt a nagy égbolt,
Hogy neki termett föld színe, mélye,
S kemény igát rótt sok derék népre.
Idegen, barbár, rokona sincsen,
Mégis azt hitte, ő itt az Isten!
Ideje porba tiporni fejét:
Ne játssza tovább átkos szerepét.

szozattovabbacikkhez

Barsyné Kail Irma: Jogunk van élni!

Jogunk van élni itt a földön!
Van még kezünk, munkára termett,
van még imánk, mely égre törjön,
jussunkat kérjük, nem kegyelmet!
Csüggedés soha ne kísérjen,
újra nőnek a csonka szárnyak!
Van még igazság fönn az égben:
igazságot Magyarországnak!

Gyötrő kereszten hull a vére,
szíve kegyetlen kínra dobban,
szomorú, tépett köntösére
kockát vetettek Trianonban.
De az Isten törvénye ellen
vak gyűlölet hiába lázad,
feltámad újra, fényesebben:
igazságot Magyarországnak!

Könny áztatott minden göröngyöt,
vér és verejték, ezer évig,
kemény, keserű férfiöklök
és hős anyák vetése érik…
Megrabolt, éhes gyermekajka
vádló sikolya sírva árad:
Ébredjetek! Így nem maradhat!
Igazságot Magyarországnak!

Zsoltáros nagy feltámadással,
hisszük: hitünk valóra válik,
majd ha a Himnusz hangja szárnyal
Kárpátoktól az Adriáig!
Acélos karral, tiszta szívvel
újra építjük szép hazánkat…
Szent riadónk az égig ível:
Igazságot Magyarországnak!

A Pesti Hírlap revíziós dalpályázatának elsőrendű dicséretben és dicséretben részesült pályaműve

Szombati-Szabó István: Folyó fátuma

Folyóvá lett: hát áradnia kell.
S a sorsa két part közt folyatja el.

E két part szűkít életet belé.
S menekül partlan távolok felé.

Fut, mert rohanni hajszolja a part.
S nem arra tart, amerre kedve tart.

Őrajta ível két part közt a híd.
A híd köt s választ… S part nem közelít.

Két part közt ő visz csolnakot, hajót.
És mindig másnak visznek a hajók.

És néki holtig, holtig futni kell.
És nem hagyja a két part holtig el.

És így foly el a kedve, búja, vádja
Két part között… És egyik sem barátja.

Tormai József: Egy mondat a szabadságról

– Változat Illyés versére –

Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak a türelemben,
nemcsak a bősz fejekben,

nemcsak az országházban,
nemcsak isten-vitákban,
a föld-visszaadásban,
ott szabadság van

nemcsak a gengszterekben
romboló őrületben,
mind embertelenebben
megcsúfolt lány-ölekben,

nemcsak a politikus
dühében, ellenzéki, te, kuss!
ott szabadság van
nemcsak a széthúzásban

élvezett sunyiságban,
„nemes” hallgatásban
s abban, ahogy a lélek
rejti a betegséget,

nemcsak a nőt cserélni
készülő férfi
mellébeszélésében,
ha megkérdik, miért nem

a hitves
ágyában vérmes;
ott szabadság van
nemcsak a kokárdákban

szozattovabbacikkhez

Zas Lóránt: A fajtámért, A dombon, A négy Zas, Édesanyámat mosolyogva, Hegyek közé

Zas Lóránt:

A dombon

A dombon őszbe zárt halál-
szab, kövek között bukdácsoló
kísérte. Dobták és háta roppant,
lábában inak szakadtak.
Mesélik, fegyverrel vigyázták,
szóval káromolták, bottal
böködték, hogy szakadj csak.
Mondják, kiáltott, torkából
érthetetlen szavak peregtek.
Füvek füstöltek, zengett az
ég. A testéből formáltak
keresztet.

Jeruzsálem

 

Zas Lóránt:

A fajtámért

A fajtámért esküdtem össze
a fajtámmal menteni azt, amit
az Isten nekünk rendelt: földet,
folyót, falut, a tengert. Meg-
cselekedtem magam a lehetetlent.

Suva

szozattovabbacikkhez

Batsányi János levele – feleségének, Baumberg Gabriellának

Felemelő, önzetlen szerelem irodalmi emlékeit őrzi Batsányi János és az osztrák költőnő, Baumberg Gabriella levelezése. Forradalmi költészete miatt a Martinovics-per során Batsányi a kufsteini börtönbe került. Kiszabadulása után néhány évvel, 1805-ben a Császárvárosban feleségül vette Gabriellát, aki később francia emigrációjába is elkísérte. Napóleon bukása után ismét elfogták –a magyarokhoz intézett Proklamációját állítólag a költő fordította –, majd felesége kiszabadította, ezután életük végéig Linzben tengődtek a száműzetés keserű kenyerén.

     

    1.

     

    1800. február 25.

     

    Mely néven nevezzelek, mikor írni kezdek néked? Vagy mit mondjak néked elragadtatott lelkem e leírhatatlan, megnevezhetetlen, soha nem érzett gyönyörűségében, oh, életem élete, fénye és üdvössége! – Te legistenibb lény nemednek legmagasztosabbjai között! – 12 órája ébren és álmodozva, nem látok és nem hallok mást, csak Téged! – Csak test szerint járok még a halandók között; lelkem, lényemnek jobbik valója a mennyekbe emelkedett, Istennek trónusa elé; áthatva és felhevülten a hála érzésétől e legmagasabbrendű, emberfeletti boldogság soha nem esmért teljessége végett; – igen, most már magam is Isten vagyok! Isten, a maga mindenható és nagyszerű hatalmának teljes tudatában és érzetében!

szozattovabbacikkhez

Dr. Alapi Gyula: Magyar muzeális kincseink [a megszállt Felvidéken*]

    Írta a Komáromi Múzeum és Könyvtár igazgatója

     

Ha igaz a deákos időkből való közmondás: inter arma silent Musae, ez igazán vonatkozhatik napjainkra, melyek egymás után telnek, múlnak a magyar kultúráért vívott küzdelemben. Hallgatnak a magyar irodalom, a tudomány és művészet múzsái közöttünk, pedig a magyar lélek, mely nagy nemzetei hagyományokból táplálkozik és meríti erejét, szomjúhozik a vágytól, hogy részese lehessen a nyugati művelődésnek, melybe szellemi életét ezer év óta bekapcsolta.

    Nemzeti művelődésünk elszakítva egy évszázad óta kialakult és naggyá nőtt éltető fókuszától, vezető irányítás nélkül áll fajunktól idegen kultúrák hatásai között és tanácstalanul keres valamely megoldási módot, hogy tovább építhesse művelődésének eddigi eredményeit, vagy azokat legalább is magáénak megtarthassa. A magyar műveltség az utolsó évszázad alatt megőrizve nemzeti jellegét, fokozatosan lépést tartott a nyugati nemzetek művelődési lendületével. Csak néhány reprezentatív nagy nevet említünk fel, akiket a világ megismert: Petőfi, Jókai, Madách, Hunfalvy Pál, Henszlmann Imre, Semmelweis Ignác, Liszt, Dohnányi, Munkácsy; Benczúr, Fadrusz, Széchényi, Kossuth, Deák, az idősb Andrássy működéséről elmondhatjuk, hogy magára vonta nemcsak Európa, de az egész művelt világ érdeklődését. Ezektől a nagy hagyományoktól a magyarság, ha meg akarja őrizni faji és nemzeti jellegét, el nem szakadhat.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: A katolikus reformáció kora – XVII. század

A katolikus reformációt Pázmány Péter nevével szokták összekötni; a katolikus reformáció sikere szempontjából kétségtelenek is Pázmány személyiségének rendkívüli érdemei. De nem szabad megfeledkeznünk arról a lényeges változásról sem, mely a lelkekben ment végbe. A XVI. század a szellemi forradalom kora volt, tele előretörő merészséggel, a XVII. században azonban megtorpant ez a lendület, megindult a katolicizmus visszahódító hadjárata és a protestantizmus lezárása, rendszerezése. Közvetlenül e korszak beköszöntése előtt indul meg Dávid Ferenc pöre, s nemsokára a dévai vár börtönében lehunyja szemét a legnagyobb magyar vallási reformátor. Pöre folyamán olyanok fordulnak ellene, akik néhány esztendővel ezelőtt legbuzgóbb hívei voltak, s tragédiája után követői egymásután feladják mesterük merész tételeit: a magyar szellemi élet más csillag alá fordul.

    A lelkek nagy fordulatáról Veresmarti Mihály protestáns lelkész megtérésnek históriája tudósít leghívebben. Veresmarti „csuda fene ember” volt, s egy öregasszony sem végezhette tőle békében imáját a katolikus szentegyház előtt. De nemsokára éppen a katolikus misztikum, a legendák és a költői gazdagságú hagyományok fordítják meg a harcos prédikátor lelkét, mindaz, amit a forradalmi század megtagadott. Veresmarti Mátyusföldön lelkészkedik, csupa katolikus község fekszik körülötte, s Forgách Ferenc katolikus püspök nem tűri meg egyházmegyéjében a protestáns színfoltot: fogságba veti a nyakas prédikátort. A fogságban katolikus könyveket kap, olvasni kezdi őket és feltámad benne a tekintélytisztelet, a hosszú harcban kifáradt lélek menedéke.

szozattovabbacikkhez

Dr. Nyárády Mihály: A Rétköz régi halászata [III. rész]

Délelőtt, amikor a víz gőzölni kezdett, a tó tisztás részén csapatban elindultak a halak a víz tetején. Majd mindegyiküknek kilátszott a háta. Ekkor a halászok a hajókon, a nádszélen körülmentek. Amikor a baingcsapatot megpillantották, egymásnak intettek 15–20 méter távolságot tartva, a csapat közelébe férkőztek. Közben ügyeltek arra is, hogy a halak együtt a kifeszített háló felé tartsanak. Alkalmas időben éktelen kiáltozásban, ordítozásban törtek ki. A vizet az evezőkkel tőlük telhetőleg csapdosták. A baingcsapat ekkor, mint a habverés nekiment a hálónak. A kisebbje csak átbújt rajta, de a nagyja rabbá lelt. Sokszor majdnem minden szemében volt egy-egy hal. Ezek aztán tolták a hálót. Az engedett is a nyomásnak. De néha még a karók egyike-másika is:

    Volt aztán dolguk a halászoknak. Hajóról egyenként kellett a halakat a szemekből kiszedniök. Egy-egy alkalommal 15–20 mázsa hal esett így zsákmányul!26

    Nagyszemű ellenzővel csukát is fogtak. Ennek szerszáma a fentebb mondott eszköz, kellékei: egy ladik és nehány rúd voltak.

    E fogási módot egy-egy mélyebb vízben levő bokornád meghajtásával kapcsolták össze. Ezek mélyvíz felőli oldalán az ellenzőt kifeszítették. Aztán a ladikkal az ellenkező oldalra mentek. Itt a nádat, a rudakkal megverték. A zajra a csukák a mélyvíz felé menekültek. Így az útjukat álló ellenző szemjeibe fúródtak. Vergődés közben kopoltyújokkal azok fonalain fenn is akadtak.

    A kerítő halászat szerszáma a gyalom volt. Legfontosabb járulékos szerszáma pedig a két hajó.

szozattovabbacikkhez

Szerb Antal: A [görög] dráma

        I.

           A tragédia

     

    A színjáték születése

    A görög színjátszás kettő gyökerű: egyrészt a kardalból született, másrészt pedig az istentiszteleti táncokból. Istentiszteleti táncot minden nép ismer; rendszerint állatbőrbe öltözött táncosok mutatják be állat alakú istenek viselt dolgait. A magyaroknak is voltak ilyen táncaik, a benne részt vevők szarvasnak vagy bikának öltözködtek; regösénekeink „csodafiúszarvasa” és a Horváthországban még élő, magyar eredetű Busó-tánc őriz emléküket. Az Athén közelében fekvő Sikyónban ősidők óta kecskebőrbe öltözött férfiak táncoltak egyes ünnepeken; a görög tragédia szó (trages a. m kecske) ilyen ősi kecske-táncokra utal.

    Dionysos

    A Kr. e. VII. században a görög társadalmat egy nagy vallásos-misztikus hullám rázta meg. Dionysos, Bacchus, a bor, az ereinkben és a természetben keringő életadó nedvek, a felfokozott élet, a mámor és az eksztázis fiatal istene tartotta diadalútját. Meghonosodása igen nagy harcok árán történt, amint mítosza tanúsítja. A derűs homéroszi világképen felnőtt görög nemesség tiltakozott a diszharmonikus, vad isten ellen, aki az érte rajongó trák asszonyokat télvíz idején, éjszaka, meredek hegyoldalakra kergeti fel, a férfiaknak expedícióval kell a félig megfagyott asszonyokat összeszedniük. Dionysos forradalmi isten, fiatalok és nők istene: az irracionális hatalmak felszabadulását jelentette, a mértéket nem ismerő szenvedély és szenvedés bevonulását a görög életbe. (A pathos szó a görögben mindkettőt jelenti!)

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf