Zas Lóránt: Ki nem adni

Ki nem adni a kézből a tollat,
a halott költők bekopognak.
Éjfél elmúlt, sötét van szobámban,
felriadok. Izzad az ágyam.
A fluoreszkáló fényben
arcokat látok fehéren.
Bajuszos és szakállas képek:
Csokonai szemébe nézek,
Balassi oldalán kardja,
Kölcsey a Himnuszt szavalja.
A madár fiaihozt is hallom,
beleborzongok. Lesz-e hangom
elmondani, hogy lehet némán,
vakon vegetálni? Mihály néz rám.
Vörösmarty ajkán a Szózat
könnyeket fakaszt szememből. Szóljak
itt született gyermekeimnek,
hogy hazámban börtönök voltak és
ólak? Menekültem onnan. A Talpra
magyarra egy ország lelkesedett,
aztán visszasüllyedt a porba.
Ady Disznófejű nagyúrja
megjósolta, hogy szintén elkúrja
hazája sorsát A falu bolondja.
Pestis és gomba. József Attila is
kiáltott, aztán a sínre ment: vár ott.
Öngyilkos nemzet. A kalászok
Alföldi Gézát siratják: áldott,
Kannás nyugaton írt tovább, Fáy Ferenc
virágot varázsolt Pécelre.
Nyugalmat ő sem talál ott.