Csanádi Imre: Vér

Feketedő világ felett
ringnak a csillagrendszerek,
gyémánt csigává kövülten,
úsznak az iszonyú űrben.

Iszonyú űrben vajúdik
hazátlan az emberi hit,
e földön keresi helyét,
formálná csillagrendszerét.

Hanem a földön vér szalad,
vér önti el az agyakat,
vér, vér, vér, vér utcát-teret,
vér áztat hullott levelet.

Vérben ködlők a csillagok,
vértől okádnak fellegek.
Véres a kő, a kéz, a hit,
jámbor reményt is vér vakít.

1956 őszén

Kuczka Péter: 1957. június 30.

Két magyar beszélget. Egyikük
a széles, sima asztal mögött
hátradőlve párnázott székén
két kezét az asztalra fekteti.
Mozdulatlan. Az arca is merev.
Haja rövidre vágott, szemében
semmi, még kíváncsiság sincs,
pedig gyors kérdéseket lök maga elé,
a másikhoz, s olykor papírjaiba
pillant s újra kérdi, amit már
korábban kétszer kérdezett.

Vele szemben, az asztal lapján túl
a másik egy szögletes széken ül.
Konokul ölébe ejti két kezét,
megvonja vállát, lassan válaszol.

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Vendégek jövetele

Nem csöngetnek, se csók, se bók,
Csak jönnek a látogatók.

Nem ajtón, nem ablakon,
Úgy lépnek be a falon

szótalan rajban, agresszíven,
rangtalan mind és mind mezítlen.

Fény törzsüket függve tartja,
szivárványosan húsuk tarka:

kék mint a meteor-szaltó,
földgömbön, a kék Aral-tó,

és zöld mint Április, olyan
akár a síkos nyersolaj,

szozattovabbacikkhez

Boross Sándor: Gyóni koporsójánál

Elmentél innen; űztek borzadalmak.
Itt csak hollók kárognak és a varjak.
A túlvilágon, szebb zene van ott.
Elmentél, el, hogy tiszta csendbe’ halljad,
Dobogó nagy szíved elhallgatott.

Elmentél, el kellett hallgatnia.
Csalt a szebb zene, jobb harmónia.
- A hárfák ott halkabban pengenek –
gyónisírképElmentél, el: süket földnek fia,
Dalra születtél és dal kell neked.

Turul madár, magas turul madár,
Lehullottál, itt fekszel, halsz már,
Gyásztorra bús dalt vércse vijjogat.
Indulsz,- de Pusztaszer hiába vár,
Nem arra tart a fekete fogat.

szozattovabbacikkhez

Gellért Sándor: Oláh Gábor után

Oláh Gábor Debrecenben
temetve is temetetlen.
Égen játszik csillag-csínnal,
s takaródzik bakacsinnal.

MI értelme az egésznek?
Ittvalók csak sírba néznek,
nem akarják a csillagot, –
cívis csizmán halzsír vagyok.

De újmódi csizmalakkra,
szükség lesz még a csillagra,
így jön ki a kétszerkettő,
véle teljes a temető.

szozattovabbacikkhez

Gulyás Pál: Sinka Istvánhoz

Sinka Pista, mit akarsz itt?
Csizmád, látom, szépen fénylik,
vasárnap van, kipucoltad,
s most már nézheted a Holdat,
versenyezhetik vele,
csizmád szára és feje.
Talpaddal meg nyomhatod
a vésztől parlagot.
A hóban is járhatol,
Ő a pásztor és akol,
reszkető kis juhokat
ő megbékít s befogad,
ad nekik hálószobácskát,
és eloltja bent a lámpát…
Ott az országúton végig,
nézd a hó hogy villan, fénylik!

szozattovabbacikkhez

Kerényi Frigyes: Kármán József Fanni hagyományainak olvasása után

Hosszan merengek lelkes képeden!
Tudom, hogy álmaimban megjelen:
Bánattakart szelíd vonásiban
Egy tiszta szívnek haldoklása van.
Mióta alszol, annyi év lejárt, –
Érzelek mégis mint a napsugárt,
Mely új tavaszkor nyájasan lesüt,
Verő szívet találva mindenütt!
És mintha búskomoly beszéded hallanám –
Ne nézz oly maghatón, oly léleköntve rám: –
Mit titkos éjeken reszketve írt kezed:
Öröklő mécsvilág nyugvó porod felett.
A rózsa elvirít, és még az éjen át
Szellő fuvallja szét bűbájos illatát:
Meghervadt rózsa vagy beomlott sír alatt –
Lehullott a levél, az illat ránk maradt!
Körültekintek – szép, fényes világ!
A fény alatt meg annyi pusztaság!
És engem kétkedés keserve nyom:
Lesz-e nekem ily szent menyasszonyom?
S ha egykor annyi dal s remény után,
Lelkemmel összegyúl egy jó leány –
Szerelmet adva, véve boldogan,
Azt gondolom majd: szíved benne van!

Sajó Sándor: Drégelyi ének

Borongóbúval néz a völgyi tájra
Drégely bércérül ez az omladék;
Nem gyászhely mégsem: diadal tanyája,
Mely múltja fényét most is ontja még.
Ez romon egykor hősök haldokoltak
S vérkönnyet sírt a honfi-fájdalom,
De a keserv, ím dicsőségbe olvadt
S engesztelésül leng a múltakon.

Mivé is lennénk, ha te nem ragyognál.
Fényes dicsőség, édes enyhület!
Ezernyi búban és hajh! annyi romnál
Kétségbe esve állnánk nélküled;
Múlton borongva, fölsíró panasszal
Telnék meg minden honfiú-kebel, –
Így, ami fáj is, egyben fölmagasztal
És nemesebbék, bölcsebbé nevel!

Mert Isten mondta: aki szenved, áldott!
Sorsod, magyar nép, küzdő szenvedés;
Hazádat védve-véded a világot,
Keserved tenger, pihenőd kevés;
De hogy ne csüggedj gyászod éjszakáján,
Teszek egedre egy-egy csillagot…
E romfalak közt, Drégely bérci várán
Hős Szondy ilyen csillagul ragyog!

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Jobb lett volna Baranyába…

              /Sértő Kálmán halálára/

Eltemették Sértő Kálmánt:
ezrek egy kijátszott bárányt.
Koporsóját megcsudálták,
ahogy a nagy sírba ásták.
Hiába voltak sokezren,
könnycsepp nem pergett le egy sem.
Azok lengették a kendőt,
akik néha néhány pengőt
dobtak neki szemforgatva,
s halálig magára hagyva…
Pesten temették el Kálmánt,
díszben az ártatlan bárányt.
Jobb lett volna Baranyába,
a nagy Dráva hullámába.

szozattovabbacikkhez

Tompa László: A beteg Dsida Jenőhöz

Testvér, gyöngyszínű sejtelmek, hibátlan
Rímek mestere – mester már a kezdés
Korán alig túl – hallom, láz epeszt és
Fekszel rendetlen szívvel, kínziláltan.

Te férfiban is váltig csodagyerek,
Szépséghívő, a vers vitéze, hidd el,
Ma szükség van rád ékes rímeiddel,
Melyek zsivajra zengéssel felelnek.

Manap az embert annyi nyers, garázda
Rikoltás, jelszó, síp, dob hajkurássza –
Igézni kell, hogy félelmet felejtsen.

Igézd te is hát: lendülj újra nászba
Új szépségekkel – élesszen a verseny –
S inkább, ha tetszik, kapj hibát e versben!

Móricz Zsigmond levele – Kardos Gézáné Magoss Olgának

Moricz Zsigmond Radio 1935Nagy írónknak a debreceni csinos és művelt, társaságbeli asszony érzett izzó szerelmét dokumentálja ez a levél.

1930. december 12.

    Olga kedves, drága, feledhetetlen!

Válasz ez, válasz, élő szóval tett meghívására, hogy menjek el disznótorra Magukhoz… Nem mentem el, bár tudtam, hogy vár, s bár egész este boldogtalan voltam. És mégse mentem el, mert nem akartam mindennapivá tenni, közömbössé és szürkévé válni azt az érzést. amely bennem van, s amelyik oly gazdag örököt nyert azzal, hogy szinte szimbolikusan egy felvirágzott páholyból nézhettem végig Magával a Légy jót.
    Milyen különös volt s milyen érthetetlen. Be furcsa az élet. Mikor Maga azt vallotta nekem, hogy közömbös vagyok Magának, mert a szíve le van foglalva, rettenetes bánat ütött ki rajtam, ahogy a láz veri ki az embert a betegségben. Első érzésem az volt, hogy elutazom Debrecenből. Aztán nem tudtam elutazni, s másnap találkoztunk. S azóta többször találkoztunk.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Bihar in floribus

Mikor Tisza Kálmán hatalma tetőpontján állt, még mindig azt rebesgették, hogy van valaki, akitől ő is tart. Még előtte is van egy tekintély.

    - Ki lehet az? – kérdeztem egyszer. – Úgy-e, a király?

    - Nem; a Bihar megyei viceispán, Beöthy Andor.

    Még akkor nem igen voltam járatos a klubba, Tiszát is csak az ellenzéki lapok vezércikkeiből ismertem s úgy képzeltem őt, hogy még a kő is meglapul, ha ő rálép. Hatalma, erélye belenyúlt a fantázia mesés ködébe; sokszor elábrándoztam efölött, s elképzeltem messzeérő kezét, hogy ha még tizenöt évig ő kormányoz, az örökös tartományokat is magyar megyékké hasogatja föl s Bécs parancsnokává megteszi például Sal Ferencet. És ez a hatalmas ember is fél a Bihar megyei viceispántól.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Cigándi májusjárás

Egy szép májusi vasárnap délután elindul az erdő friss zöldje és végigköszönti a falu utcáit… Eladólányok mennek a Tiszára, s egy-egy fűz-, vagy nyárfaágat törnek, papírszalagokkal és saját hímzésű kendővel feldíszítik azt. Magasra tartják, nótaszóval visszaindulnak, – olyképpen, hogy a két külső leánysor egymással szembefordul és a két belső sor pedig állandóan előrehalad. A sor végén kiperdülnek kétfelé, az álló sorba. Az álló, másik sorvégéről viszont egymás után perdülne k be a mozgó sorba és párosan mennek előre. (Mintha két „fasor” közt „zöldág-folyam” folydogálna!) A lábak apróznak, bokáznak, mire lent a szoknyák, fent a zöldágak rengenek, a lassú nóta ritmusára:

Nem idevaló születés vagyok én,
Az Alföldről, messze földről jöttem én.
Így jár aki messze földre vándorol,
Nincs babája, ki vállára boruljon.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Hej turáni puszták!

Hej turáni puszták! hej Attila népe!
Sírva néz a magyar, puszták éjjelébe,
Derengő Tejúton nyomotok mutatja…
Rólatok mesél a bércek zuhatagja,
Tölgy erdők zúgása, jegenyék sírása
Viharos egeknek sötét villanása,
Álmodó faluknak álmos tétlensége;
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

Hej turáni puszták ragyogó új napja!
Hunvitéz a lovát harcra nem kapatja,
Szittya gőgös urak késő unokája
Puhultan fekszik le selyem nyoszolyába,
Nyugati bűbájjal behálózták lelkét.
Napnyugatot nézi s nem a hajnal keltét,
Átkos asszonycsóktól fertőzött a vére
- Hej turáni puszták, hej Attila népe!

szozattovabbacikkhez

Böhm Károly plébános, honvéd-vadász százados

Böhm Károly, Temesvárott született, hol alsó- és középiskoláit végezve, belépett a Csanád Egyházmegyei papnövendékek sorába. Midőn a szabadság szelleme kitört régi béklyóiból; midőn a börtön és rabság helyett szabadságot kért a magyar nemzet számára ; midőn ez visszavívta ős jogait; s midőn e szent, ősi jogokat, a nemzet függetlenségét, a haza integritását a kaján ármány megtámadta, szentségtelen kezekkel szél tépte; s midőn az egyedül álló magyar nemzetre bőszült áradatként omlott mindenfelől az ellenség, midőn megkondult a vészharang s midőn a veszélyben levő anyaföld felemelte hívó szavát hű fiaihoz, kérve oltalmat, segélyt; a Csanád egyházmegye lelkes papnövendékei — miként mások is — megértették e hívó szózatot s érezvén lelkűkben a költő eme szavait: „a haza minden előtt“ , készszívesen hagyták el a tudományok szent csarnokát,a kedves tanárokat s a drága szülőket és szent lelkesedéssel siettek a vérmezőre fegyvert ragadni a nemzet elnyomói ellen.

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Egy könnycsepp a nagy háborúból

Graf Willy emlékezetének

Kedves barátom, az Isten veled!
Megszorítom még egyszer gondolatban
Azt a hűséges, tiszta kezedet.
Élted delén, nem borús alkonyatban
Tűntél el. Kísér könny és szeretet, –
Legjobb barátom, az Isten veled.

Marasztalt volna az anyai csók.
Esengett hozzád esdő szerelem.
Suttogó szavak, könnyek, csillogók.
Megannyi féltés, ború, sejtelem –
Nem használt semmi! Már mentél előre,
Vérrózsák közé, a halál-mezőre.

háború1

szozattovabbacikkhez

Győrik György: Hazafelé…

Ha majd a béke őrangyala leszáll
A vértől elázott harctérre:
A gépfegyver kattogása elhal,
S elnémul az ágyúk zenéje.

Jönnek majd robogva lármás vonatok
Velük versenyez az őszi szél.
S egyre távolabbról kiált utánunk
Az elhagyott, árva csatatér.

És tavasszal a síri mezőkön át
Figyelve repül daru, gólya.
Mintha csak keresnék, hogy merre, kinek
Van haza-üzenni valója…

                         1915

géppuskáshuszárI

Hangay Sándor: Huszár-halál

huszárIvilágháborúIII- A hősi halált halt Perczel Miklós honvéd huszárfőhadnagy emlékezetének - 

Emlékezem!
Fejem figyelve térképekre hajlik.
Rotációsgép búgja lent dalát.
Túlsó szobában telefon csilingel.
Keskeny drótján új s újabb hír fut át.
Sürgönyt hoznak.

A villany sárgán fénylik.
Újság készül. Betűket gyűl a lap…
– Borzas fejek, a késő éji órán
Meredt szemmel térképre hajlanak.

Szó nem hallik. Az ajkak mostan némák.
De zeng a szív. Az óra lassan ing…

– Ott messze, messze muszka-réteken
Mit álmodhatnak harcos fiaink?
Vagy álom sincs ott?…
Ágyúk dörgő méhén
Srapnel-rózsákat nyit a szörnyű vég?

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Ceglédi hadgyakorlat, 1885

honvédhuszár1906IV.Pirosforgós öreg huszár
Teli tüdővel trombitál,
Érkezik táborkara élén
Első Ferenc József király.

Magyar királyt hordoz a hátán
Érzi, úgy áll meg a lova.
Henneberg tábornagy fogadja,
A honvédek parancsnoka.

Sasmadár száll büszkén, kevélyen
A ceglédi mezők felett.
Huszárok! Csáky, Fehérváry,
Szende Béla, Zoltán Elek!

S távol a lovas tömegekben
Fehércsillagos pejlován
Rohamszíjjal, csörgő tarsollyal,
Százada élén az apám.

Farkas Imre: Katonatemetés

Egy katona meghalt. Jó fiú volt szegény.
Jókedvű, mulatós, víg falusi legény.
Dalos volt a kedve, dalos volt az ajka,
Meghalt… a szenvedés meg se látszott rajta.

A kapitány úrhoz özvegy asszony megyen,
Most jött falujából nagy, ponyvás szekeren.
Meghalt a gyermekem… adják vissza nékem
Hadd nyugodjék otthon, a szülőföldjében.

Szólt a kapitány úr: „Mért vinné el néni?
Szebb temetése lesz itt minálunk néki.
Ékesen, díszesen kivonul a század,
Szép a temetése a magyar huszárnak.

Bús katonazene lesz a siratója,
Meghajlik az ezred büszke lobogója,
Koszorút is tesznek fejfa tetejébe,
A magyar huszárnak szép a temetése.”

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo