Fáy Ferenc: Kiáltás Arad felé

Bitók árnyékát hinti rám az este,
búcsúzó sóhajt hord felém a szél.
S a fák, mint holtak megnyúlt furcsa teste
merednek rám. Az alkony, mint a vér
omlik az álmos dér futotta földre,
s én sírva, zúgva, mint egy jaj-darab
sikoltom át a csendes, őszi tájon,
hogy, mint a kín, most minden szívben fájjon
ez a kiáltás, ez a szó: Arad.

Arad. Legendák négy betűjű vége,
megcsúfolt út, megcsúfolt szenvedés.
Földedre hulló tizenhármak vére
örök magyar sors, örök megvetés.

szozattovabbacikkhez

 

Gyóni Géza: Imádság

- Október 6. –

Te ezredéve üldözött hazámnak
Védelmező, hatalmas Istene!
Kit százados vészek hullámi hánynak,
Ez árva nemzet elsüllyedjen-e?
Ki visszaadtad csüggedő erőnket,
Ha zsarnok, ellen már-már eltiport –
Megengedéd, hogy: meghalhat, vagy győzhet!
S ült ünnepet – nem bús halotti tort -,
Ne hadd, Atyánk, hogy eltemessenek
Örök sötétbe fojtó fellegek!

szozattovabbacikkhez

 

Illyés Gyula: Október 6.

Kezét - mert õ ölt, maga a király -
egy nép arcába törölte bele.
Nem volt e földnek Petõfije már!
Így kezdett lenni Ferenc Józsefe.

Tóth Árpád: Arad

Egyetlenegy uccáját ismerem,
De ott, emlékszem, arany a homok
S egy udvarát meg házát, istenem, –
De kis szobái mind-mind templomok.
Oh vén szoba, hol most is nagyanyó
Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.
S első barátom hű, vén karjait,
Tudom, a kertre védőn tárja még:
Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd
Öreg lombvállain a régi ég.
Oh Sarló ucca ötvenegy: regék
Kacsalábán forgó királyi vár,
Emlékeim lágy fészkét rakni még
Jut vályogodból egy csipetnyi sár?
Bús lelkem árva fecske lelke lett,
Kettős hazájú…

szozattovabbacikkhez

 

Ady Endre: Kétféle velszi bárdok

Azoknak a poéta-társaimnak, akiknek az élet s a magyar élet több a poézisnál.

A fátyol borult, az asztal terült,
Örült az úr-rend a Deáki tettnek,
Fecerunt magnum áldomás s Buda
Filoxerátlan hegyei lihegtek.

Piros borával megint itatott
Vármegye bálján jókedvü alispán,
Mindenki támadt, élt és szabadult,
Csak a plebs maradt egyedül a listán.

Cigány is kellett, nótázó diák,
Dicsbe-űzője aggodalmas gondnak
S a velszi bárdok kézbe-csaptanak
S pihentető, szép énekeket mondtak.

szozattovabbacikkhez

 

Arany János: Cigány-búcsúztató

E sírhalom fedi Hóvar Csotó Gyurit,
Végsőt fujt szuflája, lett azután murit.

(Ez után szerszámai siratják gazdájokat:)

Mert oda gazdájok, nem tér többé vissza,
A pálinkát tőle a föld pora issza.
Oda se hederít a feltámadásra,
A hívó angyalok nagy harsonájára.
De ha sugják neki: Itt a szalmásüveg!
Tüstént azt feleli: Köszöntse rám kelmed!

Babits Mihály: Arany Jánoshoz

(Egy megzavart verselő a XX. században)

Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének:
ládd, léha gáncsok lantom elborítják
s mint gyermek hogyha idegenbe szidják
édesapjához panaszkodni tér meg:

úgy hozzád én. E nemzedék szemének
gyenge e láng, bár új olajak szitják:
cintányérral mulatnak már a szittyák
s rejtett kincset sejteni rá nem érnek.

S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés!
nem takart seb kell, inkább festett vérzés!
és jönnek az új lantosok sereggel,

sebes szavakkal és hangos sebekkel:
egy sem tudja mit mond, de szóra bátor,
magát mutatni hősi gladiátor.

1910

Juhász Gyula: Ének Arany Jánosról

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Arany János lelke úgy lobog e tájon,
Úgy melegít fénye,
Magyarok, e tűznél, mely szelíd és áldott,
Bizakodva nézzük e síri világot,
Virrasztva, remélve.

Messziről lobogva tenger pusztaságon
Átragyog Arany ma e borús homályon
És jövőnkbe csillan:
A magyar jövőbe, mely, mint Betlehemben
Az isteni gyermek, mosolyogva rebben
Mai álmainkban.

szozattovabbacikkhez

 

Reviczky Gyula: Arany János

- Irodalmi hagyatékának megjelenése alkalmából -

Alszol már, pihensz már, mestere a dalnak.
Végre megleléd a «független nyugalmat».
Kivittünk, elsirtuk érted könnyeinket;
De egészen még se hagytál oda minket.

Mert az a dús forrás, az a gazdag bánya,
Melyből arany és gyöngy került napvilágra,
Kincseit még folyvást adja, csak oly bőven,
Mint a mikor napod még állt delelőben.

Halott volnál s mégis élsz, a hogy ma senki.

szozattovabbacikkhez

 

Barát Endre: Vihar

Halljátok-e? a csöndes este
Sóhajtás szárnyal, lágyan, esdve…
Fájó-fojtottan, halk-szelíden,
Bezárt ajtókon is belibben…
Majd megdagad a büszke hang
S mint messze-csengő ércharang,
Zendülésének visszhangja támad:
„Igazságot Magyarországnak!”

Halljátok-e a súlyos szókat,
Keserű daccal lázadókat?!
A rablott bérceken keresztül,
Csüggedő, bús szívekbe rezdül…
S hallgatják boldog-részegen,
A vérző országrészeken!
Megszínesít sápadt orcákat:
„Igazságot Magyarországnak!”

szozattovabbacikkhez

 

Erdélyi József: Fegyvertelen…

Fegyvertelen
Világhódítót ki látott?
Fegyvertelen
Hódítom meg a világot.

Felindulok
Örök Béke harcosaként,
Felindulok -
Úrrá vívok minden szegényt.

Én ellenem,
Ki vagyok lelki meztelen:
Én ellenem
Hasztalan minden küzdelem!

Az Alázat
Lobogórongya testemen

szozattovabbacikkhez

 

Reményik Sándor: A szuronyerdőben

Amerre most járunk
Köröskörül erdő,
Szurony-erdő, ezer halált termő.

Ebben az erdőben
Tőrpengék az ágak,
Minden mozdulásra felvigyáznak.

Ebben az erdőben
A levegő fojtó,
Minden lángot, jeltüzet kioltó.

Ennek az erdőnek

szozattovabbacikkhez

 

Csighy Sándor: Magyar egység

Sehol a nyom, mely hozzád vezetne.
Mire eddig léptem, csalfa csapda volt.
Szent egységed vágyott valósága,
ki tudja merre és ki tudja hol?

A neveddel épp úgy üzérkednek,
habzó szájak épp úgy kiabálják,
mint a kapzsi vásári zsibárus
lobogtatja hitvány portékáját.

Ma az idő egységet parancsol,
szent egyetértést, egy akaratot;
nemes szívet, melyben szeretet él,
gyűlölet, önzés nem lakozhat ott.

szozattovabbacikkhez

 

Bobula Ida: A mi határunk

Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.

Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.

Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár -
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: -
Hogy az Övé az igazi határ.

Feleki Sándor: Egy lesz újra Magyarország!

    Hat részre ha
    Szét is osztják,
    Egy volt s egy lesz
    Magyarország!
    Ezért élünk,
    Ezért halunk,
    Ezt harsogja
    Minden dalunk:
Igazságot Magyarországnak!

szozattovabbacikkhez

 

Tollas Tibor: Széki tánc az Alpesekben

A müncheni Regős Tánccsoportnak

Ha kimondhatatlan szavakkal,
mondjátok el hát mozdulattal:
ősi tánccal így tisztelegtek
apáitok az isteneknek.

Vad tusában így jártak táncot,
éj húsába hasító lángok,
szóltak e „nyelventúli nyelven”,
legyőzve, mégis verhetetlen.

szozattovabbacikkhez

 

Tollas Tibor: Csillagok

Gérecz Attila sírkövére

Dalold álomba hű Duna
Partodon nyugvó szeretődet,
Ki élni akart még, s puha
Füvek a sírja fölé nőttek.

Úgy kívánt eltűnni, ahogy
A hang csengése vész a tájba,
Mégis mindenütt ott ragyog,
Mint vizedre hullt csillagok
Szerteszóródó fénysugára…

Fáy Ferenc: Októberi halott

Fehér volt, sápadt, mint a köd,
kopott, akár a fák.
S a nyirkos, őszi lomb közé
rejtette homlokát.

A szája széléről rubin
virággá nyílt szavak
peregtek szét a fák közé...
Leroskadt házfalak

pihentek barna ujjain,
szemébe bújt az ég,
s egy ország fogta könnyesen,
némán ütőerét.

Gérecz Attila: [Az ítélet]

Az ítélethozás. A bíró
belép, s az esküdtszék feláll.
Süt a nap. Valahol a Lídó
fövenyén mosolyt forr a nyár.
Itt megreped a csönd, a nyíló
szemeken átszáll a Halál.

Négyszer suhint kaszája éle.
A terem csöndes és komor.
S ők állják, mintha egy sem élne,
Hűsen, mint négy ezüst szobor.
S a négy vágás finom sebére,
kivérzik négy gúnyos mosoly.

szozattovabbacikkhez

 

Kapui Ágota: Októberben

októberben fájnak a színek
októberben fogynak a napok
múltunk mélyén fegyverropogás
és talaj mentén kúszó hajnalok
kockakőbe botlik most az ősz
és tegnapokba öltözik a csend
a vérző sebre fájdalomtapasz
s a voltak szobra porlik odalent
bár lehulltak a vörös csillagok
és legurultak mázsás bronzfejek
s a befoltozott lyukas lobogók
mint fényes szárnyak újra lengenek
de kivérzett egy kor s a fájdalom
most minden őszben avarként ragyog
mert októberben új rend született
amiből lettél s amiből vagyok

2017

Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves

a sír
             NIncs sehol

a sír                          a gyilkosok
a test                                           se I T T
              NIncs sehol
a test                                           se O T T
a csont                     a gyilkosok
              NIncs sehol

a csont

                                 (p. s.)

             egyszer majd el kell temetNI
             és nekünk nem szabad feledNI
             a gyilkosokat néven nevezNI!

 

1983

Máté Imre: Tűzmadár és korommadár

Tűzmadár és korommadár,
kiégett fekete határ,
és tűzszínű, vérpiros ég, -
vörös tollak és feketék.

A tűzmadár fönt keringett,
valakinek messze intett,
két szeme két piros szirom,
s várt rá egy fehér liliom.

Korommadár észrevétlen
megjött gyászfénnyel szemében
s hollóként fölsírt: kár, de kár,
és mégis jött a tűzmadár.

szozattovabbacikkhez

 

Németh Ernő: Tizennégyévesek

- 1956 emlékére –

Térdre hullott a fák között
és haldokolva felnyögött,

érezte már a föld szagát,
az elviharzó éjszakát,

s nem látta túl a hegyeket
a Duna kanyarja felett,

október didergő szele,
borzolta, eljátszott vele.

Kereste még a társakat
és sóhajával felszakadt

szozattovabbacikkhez

 

Dr. Pázmándy László: Mint az igazak

A végzetet láttam szemében,
Mint tépett zászlót a romokon,
Sorsa eldőlt ’56 őszében,
Kívül rekedt a sáncokon.

Mert bent az árulók tort ültek,
Az eltaposott szabadság fölött,
A vér szagától részegültek,
A lánctalpak árnyéka mögött.

Nem táncolt át a barikádon,
Hazaárulók túlfelére,
Nem ült pribékek asztalához,
Nem volt a senkik vendége.

Halkan beszélt, mint az igazak,
De mégis dörögtek szavai.
Tudta, hogy jön majd virradat

szozattovabbacikkhez

 

Pesti József: Vulkán kürtőjén

Maradt erőnk,
még fellobog a vérünk,
követelünk, nem sírva kérünk.

Nekünk utunk
a vég meghitt csillagok,
lépésünkön bizton felragyog.

Nem céljaink
az odavetett morzsa,
mi a vöröst fehérre mossa.

Felvonulunk,
béklyózva is kiállunk,
félelmesen vallunk, kívánunk.

Maradt erőnk,
még fellobog a vérünk,
követelünk, nem sírva kérünk.

1956. október 18.

Oravecz Imre: 1956

Már régen a tanácsháza tornácán lapultunk,
de nem tudtuk,
mitévők legyünk,
körbetapogattuk a külső ajtót,
és megállapítottuk,
hogy vaspánt van rajta keresztben,
a vaspánt végén meg lakat,
előbb azt kell lefeszíteni,
ha be akarunk jutni,
de csak csavarhúzót hoztunk magunkkal,
és különben se akartunk zajt csapni,
ki-kikandikáltunk az ámbituspárkány felett a sötétbe,
meresztgettük a szemünket,
és hallgatóztunk,
nem jön-e valaki,
fáztunk

szozattovabbacikkhez

 

Vajda Albert: Egy ötvenhatos önvallomása

Ha újra kezdeném, - ezt mondod magadnak,
és sóhajoddal búcsúztatod a szálló időt.
Édes Istenem, hogy is volt három évtizeddel ezelőtt…
Harminc év! Jaj, mennyi sok barázdát vágott
arcod szántóföldjébe
a Gond ekéje.
Vajon, ha nézhettél volna elébe,
ha jövőbe látó tükröt tart eléd
egy túlvilági kéz
és láthatod új sorsod nehéz,
kanyargós útjait, vajon elindultál volna-e
azon a novemberi nyirkos hajnalon,
tarlókon át, csontkemény rögökbe
botolva, torkodon a bizonytalanság
szorító kezével?

szozattovabbacikkhez

 

Varga Sándor: Hazám

Dudvát és rózsát kever
az egykedvű, kegyetlen vihar,
jajgat és vért köp a föld,
Keletről fagyos, Nyugatról langyos a szél.

Könnyű rügyeket vágni,
Könnyű virágot ölni,
Könnyű az ifjú szabadság
bimbózó fájára törni.

Izzik és zeng az ország,
árulók és álszent barátok
csak nézik – és mégsem hiába
ropog a fegyver, recseg a csont:

szozattovabbacikkhez

 

Szabó Lőrinc: Avelengo

Tirol, nyár s tornyos dolomitok:
be sok, be sok
szépséget hoztok elém –
Így szerettek mást is? vagy csak nekem
szép szakadékos lelketek? csak nekem
villog a hó az ormok tetején?

Ma július van, vad nap sistereg –
Az emberek
nagyon gonoszak otthon –
Itt minden csönd, erő, titok:
Tirol, nyár s tornyos dolomitok,
velem lesztek-e majd otthon?

szozattovabbacikkhez

 

Szabó Lőrinc: A szörnyeteg városa

A nagy bérház, ahol lakunk
    nem palota;
Álmomban láttam: ez a ház
    nagy kőkoponya.

Koponya, egy gonosz óriásé,
    halott üreg;
az teszi benne temetővé
    a lelketeket.

Ez a ház fej volt valaha
    az óriás
meghalt, de a feje ittmaradt
    és ránk vigyáz.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  Meghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf