Tömörkény István: A kintorna és Galiba Ádám

Mióta a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter a csöndes vidékre rászabadította fővárosból száműzött kintornásokat, úgy okoskodván, hogy elsőrangú kultúrmissziót teljesítenek, nem esett meg olyan kalandos dolog, mint amilyenben része volt Galiba Ádám tanyai polgártársunknak.

Galiba Ádám, legnemesebb politikai jogainak gyakorlását az adóhivatalban nagy nehezen elvégezvén, egy köszörülő vétele által akarta ezen tényt emlékezetessé tenni. Azokkal a vadonatúj két filléresekkel, melyeket ott visszakapott, megáll a vaskereskedés előtt. Istrángot vet, mint értelmes emberhez illik, s miután már kívülről látja a boltban azt, amit venni akar, a kocsin marad, és kísérleteket tesz az alkuba bocsájtkozás irányában.

A szemfüles kereskedő rögtön ott terem a kocsi mellett, és teljes ékesszólásával igyekszik Galibát ügyének megnyerni. De csakhamar föladja helyzetét, mert hát a szóban forgó kőnél jóval keményebb Galiba Ádám feje, aki világért sem ígérne többet két új krajcárokkal, vagy ha úgy tetszik, négy legújabb fillérekkel.

Makacsságában türelmesen megmarad, és a gyöplűt, melyet hol szorosabban fog, hol elenged, most kézben tartja, hanyag mozdulattal. Ez nyilvánvaló jel arra nézve, hogy üzenetet vár. Ámde a kereskedő már előbb visszahúzódott szerszámai közé, melyek most igen kelendőek így aratáskor. Az aratás ugyanis a vaskereskedőnek a szüretje.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Menyhei farsangi talalaljkázás és domaházi ijesztőjárás

Előszó Volly István: „Népi leányjátékok” című könyvéhez

Add a kezed, gyere velem! Elvezetlek a népi játékok világába, – a magyar milliók közé. Egy évtizede járok ezen az úton, a vezetésem vedd jó szívvel.

Ünnepről-ünnepre, faluról-falura vándorolunk.

Ünnepet, ünnepi népi játékot többet találunk a télben, kevesebbet a nyárban. Az őszi-téli idő játékaival kezdünk, és a tavasz-nyáriak felé haladunk. Az igazi nyárban a magyar földön elfogy a népi játék és az ünneplő ruha, csak a veríték marad, a munka. Gyűjteményünknek itt volna vége.

De – hogy ne legyen ünneptelen a vég, – utoljára balladát táncolunk és lakodalmas táncot! Kislány, mi akkor búcsúzunk, amikor a menyasszonyi koszorú övezi a fejed!…

A búcsú akkor sem jelent elválást.

Szedjétek kislányok jól az eszetekbe, hogy a népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és a viselet legszebb együttese! Ha megismertétek, adjátok tovább a kis magyaroknak! Mert az édes anyanyelvet, a szép dalolást, a mutatós mozdulatokat, a csinos viseletet az édesanyák tanítják a legszebben…

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Pálnapkor

Itt van a tél, a hideg tél
Közepe,
Zúgolódik az idő kinn
Ízibe.

Zúgolódjék! egyéb dolga
Nincs neki;
Úgy akarja, hagyjuk kedvét
Tölteni.

Hisz nekünk ez úgysem árthat,
Igaz-e?
Meg nem fázunk - jó meleg van
Idebe.

A kandallón pattog a fa,
Ég a tűz,
S a kulacsnak kotyogása
Fagyot űz.

Hát a csók piros menyecskék
Ajakán?
Az hevíti ám az embert
Igazán.

Háborogj hát, istenadta
Ideje!
Föl sem vesszük... víg barátim,
Igaz-e?

Kecskemét, 1843. január 25.

Váradi Antal: Hun utódokból

            Rege az Isten kardjáról
            /Énekli a táltos Attila lakodalmán/

Rögbe rejtett Isten kardja, régi rege róla,
Hegedősök dali nyelve kiről annyit szóla.

Régesrégen, századéven ott pihent a fegyver,
Várva, várva hős urára; majd csak megjön egyszer.

Hagyta is benn a Hadisten. Addig ki ne nőjön,
Míg királya megtalálja. Akkor majd előjön.

S íme, mint a tenger árja, napkeletről indul
És elönti bárcet, síkot Ural kapuin túl.

Jön a hunok nemzetsége szélszárnyán rohanva.
Útja mentén dőlt országok üszke, vére, hamva.

S azt, kinek vezér nyomában harcra indulának,
Elnevezték minden népek Isten ostorának.

A hadisten hév bosszúja, harc haragja benne.
Mintha nem is ember volna, – sohasem pihenne.

S hogy elére szűz földjére kincses Európának,
Népek hullnak, de helyükbe népek támadának.

Elfoglalná, szertedúlná mint egy agyagvárat –
De a hunok népe lankad, győző karja fáradt.

…S ím egyszerre – honnan? merre? csak az Isten tudja,
Attilához vezet ifjú pásztorember útja.

«Harmatos fű hanton hajló, hamvas, hűvös hátán
Legelésző fehér üszőm sántítani látám.

szozattovabbacikkhez

Tóth András István ferences szerzetes, huszárőrmester

Született Petrovószellón, Bács megyében 1812. évben. 1840-ben a Legszentebb Üdvözítőről címzett Szent Ferencz szerzetesrend segédtársai [laicns] közé vétetett föl, mint kertész; 1844-ben tette le az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. Az egész hazát álható szabadság szelleme az ő szívét is áthatotta, forrongásba hozva annak minden csepp vérét, s így nem állhatván ellent a hazaszeretet sugallta lelkesedésnek, bár ünnepélyes fogadalmat tett, mégis letette a szerzetesi ruhát s 1848-ban valamelyik szabadcsapathoz iratkozott be, és később a gróf Károlyi huszárezredbe lépett és az egész szabadságharcot végig küzdötte. A csatákról, melyekben részt vett, adatok hiányában nem emlékezhetünk meg. — Hogy mennyire tüzes hazafi, s mennyire lelkes híve volt a szabadságharcnak, s mennyire bízott szent ügyünk diadalában, bizonyítja azon cselekedete, hogy Világosnál ő magát meg nem adta, hanem a kapituláció előtt fegyverestől megszökött, s így bujdosott még többed magával jó ideig azon reményben, hogy a magyar hadsereg újra talpra állni, s az ellenséggel győzedelmesen küzdeni, csatázni fog. Fájdalom, hogy nem így történt. Végre minden reményt vesztve a haza ügyének jobbra fordultában, visszatért a szerzetesrend kötelékébe, ahonnan távozott a haza védelmére. — A hetvenes évek közepén bejárta a Szent Földet és meglátogatta Jeruzsálemből Betlehemet, Názáretet és a többi szent helyet; 1888. évi március hó 31-én a szabadkai szerzetházban meghalt 76 éves korában.

Elhallgatott nemzeti tragédiánk: magyarellenes atrocitások Erdélyben az 1848-49-es szabadságharc idején

Sajnálatos módon, az 1945 óta tartó gyakorlatot követve, napjaink iskolai történelemkönyvei, de a történészek is, csak érintőlegesen foglalkoznak az immár 250 éve tartó folyamatos erdélyi magyarellenes román atrocitásokkal. Némiképpen érthetetlenül –vélhetőleg külső, nemzetközi nyomásra – ez a hiányos és eltorzított adatközlés a rendszerváltozás után napjainkig tart. Szerkesztőségünk célja ezzel az összefoglalóval, a tényeket részben ismertető írással az, hogy rávilágítson a trianoni békediktátumot megalapozó előzetes román áskálódásokra, amely sajnálatos módon Erdély oláh megszállása után, valamint a XX. századi végi erdélyi rendszerváltás óta is változatlanul folytatódik.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Tartalék

olajagMár mind elvonultak,
Mind a harcba mentek,
Virágos, szép, bátor,
Zászlós regimentek.

Széles ez országban
Ki is marad hátra?
Az aggódó anya,
A szerelmes mátka.

Gyönge had ez nagyon
Hogy a hazát védje,
De erős imádság
Száll ajkukról égbe.

Türelmes, kitartó,
Erős szívvel várják
A győzelmes babér
S béke olajágát.

                           1915

Dingha Béla: Két levél

                           I.

…Adassék levelem Domokos Andrásnak,
Én hites uramnak, senki se másnak…
…Szívem küldöm benne, messze idegenbe…
Édes hites uram,
Széles Gácsországban, rátalál-e kendre?...

Mióta elvitték, híre se jön kendnek,
Síró fájdalmára gyötrődő lelkemnek…
Él-e, hal-e? Vagy hogy bús rabságban szenved?
Jaj, ettől a sortul,
A radnai Szent Szűz oltalmazza kendet!

…Kétség: a nyoszolyám, a takaróm: bánat.
Számomra az éjben már csillag se’ támad…
Behullatom párnám apró ezüst gyönggyel,
Kenyeremet sózom
Két szememből omló forró, nehéz könnyel…

szozattovabbacikkhez

Sárosi Gyula: A huszár

A huszár név otthon ragadt a huszárra,
Hogy: egy halálának mindig húsz az ára.
A vasas is azért tartja tiszteletben,
Mert hol egy huszár van, húszat lát az egyben.
Ki ha leaprítja már a maga húszát,
Rangosan kipödri szép pörge bajuszát.
Hej! gyöngy is a huszár, ha felül lovára,
De a ló is szebb, ha huszár ül hátára;
Sőt ha paripáját büszkén táncoltatja,
Büszkévé válik még a ló is alatta.
Az idegen népek bámulva hirdetik,
Hogy a magyar huszár lóháton születik,
Ki ha le nem pattan saját jó kedvéből –
Mennykő legyen, a mi kicsapja nyergéből.
Ha vágtat: a villám pironkodva kéri,
Hogy lassabban menjen, mert utol nem éri.
S a szél – midőn lovát jól megsarkantyúzza –
Sírva jár utána – azt hinnéd, hogy nyúzza.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Civilizáció

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb, ha mi csínyt tesz,
Összeül és - helybehagyja.

                                /1877 után/

boruraboru

vitéz Somogyvári Gyula: Lélekszentelés

A szívek és a két karom kitárom
és akik hisznek, azokat megáldom.

Fejét a porból aki felemelte,
töviskoronát ki hittel viselte,

ki Golgotára roskadozva hágott,
de síron túl is föltámadást látott,

ki szenvedett de másokat vigasztalt:
annak neve legyen áldott és magasztalt.

A szívem és a két karom kitárom
és akik hittek, azokat megáldom…

Varró Klára: Üzenet egy tömegsírból

Ünnepre hívó harangok szavával,
Szónoklatokkal, templomi imával,
Hősöknek áldoz ma a nagyvilág.
Az élők virágerdővel borítják
Elesett katonák hősi sírját.
…Az én síromra nem jutott virág.

Hol Gül Babának ezer rózsa termett
És minden jött-ment hitvány idegennek
Télen-nyáron zöldellt a cserfaág,
Horpadt síromon vad csalánok nőnek,
Egy vödör meszet kaptam szemfedőnek,
Az én síromra nem jutott virág.

Véres fejjel, fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban
Ha megjelennék egyszer köztetek
– éjféli órán hazajáró lélek –
Kiről nincs szobor és nincs hősi ének
Hányan mernétek nyújtani kezet?

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Buda 1945. január

Hajlongva jönnek hegyi házamig
a katonák,
van ki letérdel, négykézláb kúszik
a havon át.
Lent ködlő, ősz tengerré válva föl
Pest, a világ,
mögülem bomba és akna fütyül:
a Hármas-hegy húsz ágyúja kiált.

És így a jó. Lépek föl és alá
a balkonon.
Bizton vagyok. Körültem a halál
az oltalom.
Bujdostam s íme várrá vált a házam,
mióta rom.
Kopók, gondolom, most gyertek utánam,
mióta golyó kopog kapumon.

szozattovabbacikkhez

Fónay Jenő: Siralomház

„Atyám! Neked ajánlom
– ha van – lelkemet!”

Négyen kaptak el
Vittek
Végig a Kálvárián…
Aztán letettek.
 
           *

Isten földi oltárának legszélén
valahol a lepellel eltakart szavak
kicsorbult peremén
ahol már nincs utolsó vacsora
kiszáradt torokkal merengek magamban

Ahogy Krisztus tette az utolsó este
a körötte szunnyadó sok-sok tanítványon
Utoljára még végignézek az alvó világon

Kikapcsolt aggyal… jó Édesanyám
mert nem merek Rátok gondolni!

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Varjú-koszorú

Sortüzek döreje szédít,
szív szakad és vakolat,
gyász-szalagok közt az Édes
már megint sírva fakadt.

Fél a fű, a vézna füst is
ijedten legöndörül,
félelem dobog a házban,
a tájban körös-körül.

Fekete bársony-koloncok
örvényét veti az ég,
varjú-koszorú fölöttem,
rajtam hideg veríték.

Tollas Tibor: Ítélet előtt

Rólad álmodom éjszakánként
s még ébren is hallom
lépteidnek furcsa ritmusú dobogását,
akárcsak azon a februári hajnalon
a halálosok ötperces különsétáján,
amin magányosan, rossz mankóddal bicegve,
begörbedt háttal jártad a kört…

Fölötted a fagyos lila ég
s a kispesti gyárak fojtogató füstkarikái,
körötted némán, száz kiszúrt szemével
a Gyűjtőfogház szögletes fala,
alattad a kitaposott, számozatlan óralapnyi
szürkésfekete föld,
s te a holnap bicegő mutatójaként
a ránkmért időt ketyeged nekünk.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Száz szál gyertyát!

Esik eső sűrű cseppje, sötét felhők alatt,
Szomorúan verdesi a ragyás csárda falat.
Tört ablakon süvít a szél, benn egy csonka lámpa,
Meg-meg inog hosszú drótján, füstös már a lángja.

Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe',
A vén csaplárné is alszik, ott a kármentőbe'.
Hej! mert olyan jómadarak, most már nem is járnak,
Mind elpusztult, régen vége a betyárvilágnak.

Ámde mégis ajtó nyílik, lassan belép rajta
Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta.
A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja:
Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra!
A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja:
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát,
Száz itce bort ide az asztalra!

Csokonai Vitéz Mihály: Az éj és a csillagok

Éltemnek fényes hórizonja
    Dűlt borzadó setétességre,
A búk mord éje gyászba vonja,
    Több víg napom nem száll az égre.
        Két szép szemecskék engemet
        Megvígasztalhatnak magok:
        Űzzétek el hát éjemet
        Ti, két halandó csillagok!

csokonaivm

Puszta Sándor: Szent Sebestyén

Megálltam. Immár nem lépek, szent nyomodat követve.
Mint szálfa állok. Egyenes, vad cédrushoz kötözve.

Ne vesd meg, hű szolgád, Szemérmes. Hogy ily esztelen
Előtted lángol. Vérében parázslón. Teljes meztelen.

Kifosztva ujjongok. Ujjongok, Előtted, ruhátlan.
De hulló véremből csurranó, tűzpiros ruhám van!

Zizegő nyilakkal szegezel vérző Tenyeredbe.
Sebestyén zörget, ó Irgalom, ajtódon. Ereszd be!

Vajda János: A végrendelet

A főuri kör diszépületén
Zászló bejelent nagy gyászt feketén:
Hogy sírhat a nemzet, mert ime holt,
Ki köztük a jobbak egyike volt.

A nagy ur után se kicsi, se nagy.
Vajh ennyi vagyont ugyan kire hagy?
Bizonnyal urává teszi e hont,
Hiszen ő a jobbak egyike volt.

Előveszik a végrendeletét.
Szabályszerü az, rá ütve pecsét.
Sugallta nyugodt órán hideg ész,
Tanuk előtt. Csak két sor az egész.

Forgatja a jegyző a levelet.
Nem volna egyéb? az nem lehet!
Fürkészi papirját ablakon át.
De többet ugyan nagyitón se lát.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo