Fáy Ferenc: Kiáltás Arad felé
Bitók árnyékát hinti rám az este,
búcsúzó sóhajt hord felém a szél.
S a fák, mint holtak megnyúlt furcsa teste
merednek rám. Az alkony, mint a vér
omlik az álmos dér futotta földre,
s én sírva, zúgva, mint egy jaj-darab
sikoltom át a csendes, őszi tájon,
hogy, mint a kín, most minden szívben fájjon
ez a kiáltás, ez a szó: Arad.
Arad. Legendák négy betűjű vége,
megcsúfolt út, megcsúfolt szenvedés.
Földedre hulló tizenhármak vére
örök magyar sors, örök megvetés.