Szabó Kálmán: Csöngettyű és kolomp a kecskeméti pásztorság kezén [II. rész]
A harang és csöngettyű használata
1. Lovaknál:
A Duna-Tiszaközén ménesben, lóra sohasem tettek csöngettyűt, csak a kolompnak nagyobb formáját, a harangot. Leginkább öreg, meddő kancát választanak ki, amely nem szalad előre úgy, a ménes közepén tartózkodik és harangja szavával összetartja. Sokat ért egy ilyen jó vezető harangos ló a ménesben, mert sok fáradságtól mentette meg a pásztort. Ménesben egy vagy két ilyen vezető harangos lovon kívül, csak kivételesen tettek még harangot vagy kolompot kószálóra, vagy bitangolóra. (Már itt megemlíthetjük, hogy ménre, bikára, kosra sohasem tettek, sem kolompot, sem csengőt. Ezek csak szépirodalmi íróink tévedései. L. Jókai: Sárga rózsa.)
A régi rendi társadalmunknak volt egy nagy képessége: mindenkit befogadott, mihelyt kitűnt: karral, ésszel vagy ügyességgel. A szocialista agitátor Csizmadia Sándor, „a legrosszabb emlékű magyar költő”, újságírót és politikust ma már gyakorlatilag elfeledte az utókor, jobbára az irodalomtörténészek is csak az Ady Endrével folytatott, Csizmadia részéről gyűlölettel teli és személyeskedő hangoktól sem mentes vitára emlékeznek, aki Ady líráját „burzsoá költészetnek, értelmetlen költészetnek, káros költészetnek bélyegzi”. Az Ady elleni általános irodalmi hajsza legrosszabb ízű szólamát is ő szólaltatta meg: a baloldalt akarta elidegeníteni az egyre radikálisabb Adytól. Ady és Csizmadia költészete körül 1909-ben folyt vita a Népszava hasábjain. Ebben Rákosi Jenő Ady és a Holnaposok elleni sajtóhadjáratával egyidőben balról támadja Adyt és a modern költők irányzatát; „nyafogó irányzatnak, tébolyda-költészetnek nevezi művészetüket, és a szociáldemokrata pártvezetőség szemére veti, hogy „kávéházi kapcsolatok” következtében mégis e költőket pártfogolja „saját táborunk” költőivel szemben. Maga Ady Endre csupán „Küldöm a frigyládát” című versével reagál a vitára. 
