Vernyik László: Credo
...Lószőr kabátban állt ott a férfi.
A bal vállán fészkében varjú ült.
Csodálkozott, hogy a Csend sem érti,
hogy egyetlenegy szóba süketült.
.
Egy vén fa törzsét húzta magához,
melynek ágain születhet levél.
De tudta jól, a világ elátkoz,
és, hogy a múltból senki meg nem él!
.
Várta az esőt, várta mit kellett.
-Egy angyal növeszt csak így szárnyakat!-
Látni sem bírta már jobbja mellett
a földből kimászó sírbogarakat.
.
Alatta sár és fölötte égbolt.
Minden ott volt, mi megtapintható.
De....tenyerein az idő szétfolyt,
s a valóság sem volt már megfogható.
.
Lesben állt a vén este fölötte.
és gyomok között kis hajtás, ha nőtt,
egy téli szélvész úgy kiröhögte,
hogy nem tudta miben hitt tegnapelőtt!
.
És jött a Sátán, s kikérte torra!
(Egyedül még a gonosz sem toroz!)
Vércseppet cserélt egy kortynyi borra,
hol a gonoszság lop, csal és oroz!
.
Lószőr kabátja lengett a szélben,
viharok vívtak érte széltusát.
Tudta, hogy a fájdalom is szégyen!
Így vezekelve hívta Jézusát!
.
Az erdők ködmönt viselve jöttek...
Reá rontott ott minden gyilkos árny.
Csecsszopók emlőért könyörögtek.
És félelmétől tört egy varjúszárny.
.
A férfi csak állt, s várta bevégzi!
Vele már Isten sem mívelhet csodát!
Elgondolta: hogyan is becézi
a halálának legfőbb cinkosát?
.
.Mert az élet, csak tolvajlott öröm!
Igazát, igaz soha se látja!
...És hogy én élek, ma megköszönöm!
-Talán akad majd, ki megbocsájtja....