Bátai Tibor: Fixa idea

Megint rohanvást, noha rendezetten.
Adott helyről egy másikra, szabatos
terv szerint. Fegyelmezetten, tűnjék
bármilyen alkalmatlannak is ide
ez a jelző. Csupán szoknyád lobog (mert
nadrághoz túl meleg van), esetleg még
a hajad is, ha épp nem rövidet hordasz,
vagy nem tűzted fel — ne akadályozzon,
miközben időre kell odaérned.
Vagy vissza. Ami persze szintén:
Akárhogy is, megbámulnám mindened,
ami lobog, és bizonnyal a szoknya
alá is lesnék, ha módomban állna.
Akkor is, ha első nekifutásra
magam is meglepődöm az ötleten.
Kinek jutott volna eszébe akár
csak húsz évvel ezelőtt egy bőven nagy-
mama korban lévő nőt molesztálni
(noha csupán képzeletben) megannyi
neki- (és neki!) vetkezett bombázó
helyett — noch dazu a hozzám hasonló
öreg jampecek közül? Így változnak
az idők, s velük a nagyik lobogó
szoknyái meg azok pecérei. Ám
az érzet változatlan, és csakis
a rajtad suhogó képzete kelti.
Orvul fixálódtál a zaklatódban.