Pethes Mária: Évszakok
újszülött sugarak fészekalja fény
árnyat vet az útra a fasor gótikája
járatlan robajjal zúdul a völgybe
a kiolvadt délután
*
virágok szoknyafodraival
forgószelek komiszkodnak
ég a tarló némán nézi a nyár
jeanne d'arc-ja egy magányos nyárfa
*
szedelőzködik a nyár
behálóz mindent az ökörnyál
a szél csapzott csavargó
hulló levelek között guberál
*
tétlen szürkeségben a táj
püspöklila alkonyok lobognak
az ég alján a domboldal fehér
kendőben borzong mint egymást
nélkülöző szeretők háta
*
száz év és négyszáz évszak
sem fedi fel a titkot
mi az igaz szerelem
talán a beteljesülés vagy
a távollét fájdalma