Tóth Zita Emese: Fecnik

Szivárványt ugrik a napfény az esőcseppek alatt,
narancsos-lila színekben bomlik esténként széjjel a Nap,
fűzöldbe fekszik, monoton ciripel a tücsök,
a teraszon szentjános bogarak fénye alá ülök.

Ujjaimat lágyan simítja a könnyed nyári szél,
vannak idők, amikor minden egész törött, fél,
huzatos szobákban vergődöm éjjelente,
pillanatok alatt szublimálok boldogságból rémületbe.

Hajnal van, lassan összefonja létemet a reggel,
fejemben számolom az óra kattogását türelemmel,
délutánra a félre nyelt szavakból lesz egy szürke dal,
ami soha semmit nem, csak
fecnikre
szakadni
akar.