Egy nagy élet közelről, páter Bangha Béla SJ.

- Nyitrától az örökkévalóságig -

Bangha BélaHetvenhét éve hunyt el páter Bangha Béla SJ [*Nyitra, 1880. november 16. – †Budapest, 1940, április 29.] szerzetes, 1895-ben lépett a jezsuita rendbe, 1909-ben szentelték pappá. (1)

    A rákosista-kádárista kommunizmus idején azért agyonhallgatott és „klerikális reakciósnak, antiszemita fasisztának” bélyegzett szerzetes, mert Ő volt Magyarország sajtóapostola”, és „a Trianon utáni keresztény Budapest szellemi atyja, legenergikusabb kialakítója” [Szekfű Gyula], a magyar keresztény sajtót szinte egy személyben megteremtő és összefogó. Katolikus hitszónok, a magyar kultúra apostola, aki tevékenységének újbóli megismerése mindmáig sajnálatosan várat magára 27 évvel a rendszerváltás utáni magyar-keresztény közvéleményben. Bangha Bélának elévülhetetlen és elvitathatatlan érdeme marad meg századok múlva is, hogy a katolikus sajtó gondolatát elindította hazánkban a liberális, tradíció és vallásellenes vörös mocsokkal fertőző legnehezebb időkben, és a legválságosabb körülmények közepette is működtette.

    Megalapította 1912-ben az első magyar nyelvű jezsuita kulturális kiadványt, a Magyar Kultúrát, amely a Horthy-korszak egyik legjelentősebb keresztény sajtóorgánumává, a keresztény-katolikus értelmiség mértékadó lapjává nőtte ki magát. Átvette a Mária Kongregáció című folyóirat szerkesztését, és a pesti Jézus Szíve-templomban tartott hitvédelmi előadásokat. A katolikus sajtó megújítására és terjesztésére megszervezte a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesületét, majd 1917-ben a Központi Sajtóvállalatot, amely olyan újságokat adott ki, mint az Új Nemzedék, a Déli Hírlap, a Nemzeti Újság és a Képes Krónika. Felismerte a keresztény írók, újságírók nevelésének fontosságát: „A legtöbb országban figyelmének s gondoskodásának a rendelkezésére álló anyagi és szellemi erőknek talán 70%-át fordította lelkipásztorkodásra, talán 25-öt a vallásos nevelésre, talán 5-öt adminisztrációra, karitászra s egyebekre, alig egy százalékát a modern eszmeterjesztés és egyházvédelem legfontosabb eszközére, a gondolat tüzérségének megszervezésére, sajtójának s irodalmának szervezeti kiépítésére?” – ahogyan azt A mi erőnk a mi sajtónk című művében megfogalmazta. Emellett egyházszervezői téren is felbecsülhetetlen munkát végzett: a fővárosi nagyplébániák és a peremkerületek lelkipásztori ellátására alapította meg a Kisegítő Kápolna Egyesületet. A Tanácsköztársaság alatt minden kiadványát beszüntették, ő magát kerestették, ezért külföldre menekült. Munkáját elölről kezdve – újra felépítette a katolikus sajtóbirodalmat, 1921-ben, a kommunista gyilkosok számonkérése után az a keresztény és nemzeti képviseletű, több-kevesebb sikerrel bíró hivatalos kormányzat alatt. Ekkor a keresztény összefogás jelszavát már a közgazdasági életre és iparra, a kereskedelemre is próbálta Bangha páter kiterjeszteni, amikor a nemzet hivatalos életéből átmenetileg kiűzték a szabadkőműveseket, szociáldemokratákat, baloldaliakat, sőt a vörös zsidókat is. S bár könnyűnek, de legalábbis természetesnek látszik ez a nagy vállalkozás, amelyet P. Bangha a Központi Sajtóvállalat megalapításán keresztül megindított, de csak úgy tűnik. Páter Bangha Béla, a név, amely az idő parancsából vagy kedvezéséből a magától meginduló természetszerű mozgalomnak vagy folyamatnak nevet adott, szimbólummá lett, a Keresztény Kultúra szimbólumává. Nem szabad egy pillanatig sem feledni, hogy ez az első nagy katolikus sajtóakció egészen más lehetőségek mellett indult, mint a nyomában feltóduló későbbi, pláne a Horthy-korszak első évtizedének későbbi akciói. Ekkor még egy liberális kormány és közszellem uralkodott, mely nem segítséget, de még jóindulatot sem adott és egy háborús készülődésen keresztül elbuktatta, illetve megakadályozta a kellő időben történő lapalapításokat, amik pedig talán a politikai összeomlást kivédhették és azzal együtt a forradalmak kivédését és a trianoni szerencsétlenség megelőzését is jelenthették volna. Más idők voltak az akkoriak, és szinte az összehasonlításnak minden alapja hiányzik is belőlük. »A liberális kormány és az ellenséges közszellem mellett ott voltak a szabadkőművesség, liberalizmus és zsidóság mesésül kiépített és bevehetetlennek hitt fellegvárai a sajtó minden területén. Egyeduralkodók voltak a szó-szoros értelmében, az egész ország mit sem sejtő, életre-halálra eladott zsákmányuk. Az történt, amit ők akartak s a közszellem, mint a hipnotizált kígyó, az ő furulyájukra táncolt. Minisztereket buktattak vagy emeltek, tudósokat, időket és művészeket kreáltak vagy csaptak el és becstelenítettek meg, s a megsemmisítés fegyvereit fogták rá mindenkire, aki hatalmuk vagy irányuk ellen szót mert emelni. A mai embernek már fogalma sem lehet arról, hogy ennek az akkori liberális magyar sajtónak milyen volt a hangja és mik voltak a módszerei, milyenek voltak a fegyverei és az a bizonyos pergőtűz, mit egy-egy vélt vagy tényleges ellensége ellen koncentrikusan megindított. Jaj volt annak, aki nekik nem engedelmeskedett vagy éppen szembe mert szállni velük!« írta később Ijjas Antal.

    A budapesti jezsuita rendház főnöke 1928-tól 1935-ig. A harmincas évek első felében a nevéhez fűződik a négykötetes Katolikus Lexikon szerkesztése és kiadása. Nemzetközi szinten is elismert személyiségnek számított: 1923-tól latin nyelvű folyóiratával az egész világ Mária-kongregációit irányította, és igehirdetőként, nemzetközi kongresszusok szervezője. Egyik kezdeményezője és alelnöke a Katolikus Akció [Actio Catholica] mozgalmának, életműve megkoronázásaként pedig – súlyos leukémiában szenvedve – 1938-ban a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője. Életműve több mint 80, a keresztény hit alapvető kérdéseivel és a modern társadalmi problémákkal foglalkozó könyvből, illetve megszámlálhatatlan újságcikkből áll, de novellákat, drámákat [Az apróhirdetés című színművét az akkor még Pehm nevet viselő fiatal zalaegerszegi plébános, Mindszenty József kiemelte a Vigyázzatok a sajtóval! című, 1919-es beszédében és sajtóröpiratában] és verseket is írt. Ennek harminckötetes gyűjteményes kiadását 1942–43-ban a Szent István Társulat jelentette meg. Egyházzenei kompozíciókat is alkotott: Ének Krisztus királyhoz című költeményéhez – a korabeli méltatás szerint – „fenséges dallamot is szerzett”. Bangha Béla volt az első, aki egy olyan sajtóvállalatot alapított, amelyik versenyképes, sőt félelmetes ellenfele tudott lenni a liberális sajtónak. Ő azzal az igénnyel és  ígérettel lépett fel, hogy nagyvonalú, mindent nyújtó, teljesen kielégítő, tehát a szó szoros értelmében versenyképes lapokat alapít s hogy részeredményekkel be nem éri, hanem az egész magyar közvélemény meghódítására és átállítására tör. A magyar katolikus élet, a magyar kultúra sok szereplőjéről, [közülük a történeti múltban nem egy félig-meddig kortársunk volt], emlegethetjük sajnálkozva, hogy életük külső körülményeiről, szereplésük részleteiről alig tudhat meg valamit az utókor. Környezetük tagjai, munkatársaik, szereplésükben részesek, egy-egy kivétellel elmulasztották kellő időben megörökíteni az életükhöz tartozó történelmi anyagot, így anyai nagyapám, Tamás Viktor gimnáziumigazgató is, aki a Magyar Kultúra több számában publikált –más monogram alatt. Szinte pótolhatatlan veszteség lett volna magának az egész magyar jelenkornak történeti dokumentációja számára, ha nem születik meg a Mária utcai szerkesztőségben közvetlen munkatársa, majd főszerkesztő utóda Nyisztor Zoltán teológus-lelkész tollából [Budapest, 1941. Pázmány Péter Irodalmi Társaság kiadása] Bangha Béla S. J. első, legteljesebb életraja - »Életút Nyitrától a Világegyház Középpontjaiig«, – ahol legközelebb álló munkatársa tárja fel a kötetben Bangha egyéniségét, tetteit, az újra keresztény Magyarország egyik álmodójával,, előfutárával, legnagyobb építőjével, a katolikus tömegek öntudatának egyik leghatalmasabb propagandistájával, a magyar keresztény kultúra egyik ébresztőjével, a magyar sajtóapostollal. Éppen ezért egy könyv megjelenésének szokványos jelentőségét messzire túlhaladó esemény P. Bangha Béla utolsó tíz évének legközelebbi munkatársától, Nyisztor Zoltántól megjelent életrajza. A kötet előszavában Nyisztor ezt írta: »Mi, akik ebben a bűnös városban a szűkre szabott lehetőségek között szolgáljuk a magyar kultúrát, büszkén valljuk magunkénak Bangha Bélát, a korán elhunyt nagytudású jezsuita pátert, dr. Bangha István volt nyitrai ügyvéd fiát. Bangha Béla a magyar katolicizmusnak egyik legmarkánsabb alakja, az európai stílusú és felkészültségű vezére, a magyar katolicizmusnak nemcsak élharcosa, hanem valóban európai reprezentánsa volt. Nagyon fiatalon került a jezsuita rendbe, ahol rövidesen felismerték rendkívüli képességeit. Külföldön fejlesztette tudását, melyet pártatlan agilitással és kitartással állított a magyar katolicizmus szolgálatába. Megedzett akarattal, széles látókörrel, értelmi és akarati tudásának teljes latbavetésével indította meg azt a munkát, mely a »Mária Kongregáció« c. kis lapból a »Magyar Kultúra« folyóiratot teremtette meg, majd a nagy átfogó erejű katolikus sajtórészvénytársaságot hozta életre. A szomorú emlékű magyarországi kommunizmus idején kénytelen volt elmenekülni Budapestről, ahol halálra kelesték a vörös őrség tagjai. Az elsők között szerepelt a bolsevizmus forradalmi halálraítéltjeinek jegyzékében és életét a valóban regényszerű meneküléssel menthette csak meg. Bangha Béla a teológiai tudományok, idegen nyelvek ismerete és a különféle tudományágak mezején szinte egyedülálló nagy tudással bírt. Ehhez járult még páratlan szervezőereje és rendszeressége. Az I. világháború után már a határokon túl is ismertté vált neve. Huszonöt kötetnyi könyv, mintegy tízezer szentbeszéd mutatja írói és szónoki nagyságát. A lokálpatriotizmuson túláradó örömmel és elismeréssel ismertetjük Nyitra- Budapest nagy fiának életéről szóló könyvet. Bangha Béla páter a halhatatlanság magasságában állt, akárcsak a szintén Nyitrán napvilágot látott Prohászka Ottokár. – Ez a könyv – írja még előszavában a szerzőt méltató – nem akar legkisebb mértékben sem Bangha Béla későbbi megítélésének, felmagasztalásának, vagy esetleg elmarasztalásának elébe vágni. »Ez a írás egyszerűen csak a kortárs őszinte és meghatott vallomása a kortársról… Egy későbbi történetírás, az a bizonyos történelmi távlat minden valószínűség szerint másképp fogja látni Bangha Bélát legalább is a közéleti és történeti szerepet. De mi csak annyit kiáltunk az utókor és a történelmi távlattal dolgozó értékítélet felé, hogy ez a korán elvesztett férfi mindnyájunk életének tetterős és ellenállhatatlan alkotója volt. Hitünk, reményünk, harci vágyunk, vallási és nemzeti eszményeink gyakran benne összpontosultak; hogy nagy egyéniségének igézete alatt álltunk mindnyájan, s hol követtük megfontolás nélkül, hol pöröltünk vele, de életünkből kitörölni nem tudtuk. Az úgynevezett világnézeti harcnak éveken át Péter-i értelembe vett kősziklája volt, a magyar klasszicizmus második nagy restaurációs vágya és lendülete benne öltött testet. Az utolsó években neve már szimbólum lett, mely a magyar katolicizmus korszerűségét, versenyképességét, találékonyságát, helytállását jelentette. De ezeken túl azért is meg kellett írni életrajzát, mert ő nemcsak megható és könnyes emlék, hanem még holtában is tovább él, továbbra is ő a zászló, amely alá toborozni kell, ő még ma is egyenesen program, amely vonz, magával ragad, harcra tüzel, szinte személyes varázsával.« Erről a nagy életről akkor még bőségesen álltak rendelkezésre a dokumentumok. Már tizenhárom éves kora óta volt vezetett naplója, öccsének és nővéreinek visszaemlékezései. Összerakva ezeket, megragadó képet tár elénk e, a II. nagy világégés előtt megjelent, ma már csak antikváriumokban fellelhető könyv.

    Kevesen tudják, de Prohászka Ottokár, Márton Áron, Zadravecz István ferences szerzetes, tábori püspök és Mindszenty József mellett Bangha Béla volt hazánkban a keresztényszociális gondolat legjelentősebb egyházi képviselője, XII. Leo pápa enciklikájának szellemi letéteményese..

    Halálos betegen papírra vetett szintetikus főművében, a Világhódító kereszténység című könyvében így foglalta össze a keresztény alapokról kiinduló társadalmi változások szükségességét: „A szociális munka mindenekelőtt: az erőteljes szociális érzület általánossá tétele magában az egyházban s annak minden tagjában. Ennek az érzületnek első követelménye az a keresztény társadalmi szolidaritás, amely nemcsak önmagán akar segíteni, hanem embertársain is. […] A társadalmi igazságosság arra kötelez mindenkit, hogy olyan közállapotokat segítsen teremteni,  amelyek közt minden dolgozni akaró ember számára van megfelelő munkaalkalom, minden becsületes munkát tisztességesen meg is fizetnek, az önhibáján kívül bajba jutott embert közös erővel megsegítik, nem az ember a tőkének szolgája, hanem fordítva: a tőke az embernek szolgája s ezért a tőke által való egyoldalú kiuzsorázásnak minden lehetősége megszűnik.”

    Bár az ellene felhozott vádak egyik legsúlyosabbja az antiszemitizmus, Bangha Béla a fajelméletet és a nemzetiszocializmust éppolyan károsnak tartotta a kereszténységre, mint a kommunizmust. 1937-ben írta: „A nemzetiszocializmus világnézeti veszedelmeire mi már akkor felhívtuk a figyelmet, amikor Magyarországon vagy semmit sem tudtak a mozgalomról, vagy csak a szokásos magyar külpolitikai tájékozatlansággal titkon »drukkoltak« a nacionalista hullám sikerének. Azóta sem szűntünk meg a nemzetiszocializmus kanyargó útját figyelemmel kísérni s kellő időben és helyen leleplezni.”A modern társadalmi értékválság ellensúlyozására egyedül a keresztény hitet és értékrendet tartotta alkalmasnak: „Milyen paradicsomország felé közeledhetnénk, ha sajtónk által lassankint diadalra jutna nálunk a Krisztusország minden igézetes szépsége, gondolatbősége, békéje és igazsága! […]Ha téveszmék, nemzetpusztító kórságok, szabadelvű önzés és kizsákmányolás helyett Krisztus elvei s törvényei uralkodnának a magyar glóbuszon s derítenék fel az aura aetast, a megváltott nemzedék aranykorát!”

       Bangha Béla a tűzoszlop! Nyilvános szereplésének első három évében egyszerre jelentkezett, mint apologéta, mint újságíró, és mint a magyar sajtó megújhodásának első katolikus apostola, aki 1910 szeptemberében érkezett Budapestre, de már októberben meghirdette »Krisztus és a modern társadalom« című lélekébresztő előadását, az erre meghívott, az intelligens férfivilágból toborzott hallgatóközönség előtt. Mindenki azonnal látta, hogy egy eddig hiányzó, páratlan szellemű és szónoki formátum jelentkezik végre a magyar katolikus életben.

    - Bangha ezekben az előadásokban arra helyezi a súlyt, hogy tárgyát teljesen, az egész ismeretanyag feltárásával, az érvek és cáfolatok szinte végletekig vitt tökéletességével feltárja. Nem akar szellemeskedni, vagy sziporkázni, vagy legalább is ezek kedvéért a bizonyító anyagot feláldozni, hanem minden elmélet és szónoki készségét a hagyományos anyag felhasználásában ad. Ő nem újakat mond, nem intuitív meglátásokat, misztikus megérzéseket közöl, hanem bemutatja, hogy a konzervatív értékekre támaszkodó Egyház a maga régi kellékeivel, Szentírásaival és egyházi hagyományaival, tudományával és kultúrájával még ma is életképes, virágzó rendszer, melyen összetörnek és szétforgácsolódnak az emberi elme minden eszement kiagyalásai. A feltűnő ezekben a Bangha-féle előadásokban inkább csak az volt, hogy egészen páratlan és nagyvonalú összefoglalónak, világos és mindig lényegre menő vitázónak és a kérdés gyakorlati elmélyítőjének jelentkezett.

    - A közönséget leginkább az ragadta meg anno beszédei alatt, hogy szuverén ura az egész tudományos anyagnak, hogy ismeri a tudománynak még az ellenséges tudománynak is minden hadállását, hogy látható és megfogható fegyverekkel dolgozik, s hogy a kérdés minden vonatkozását és gyakorlati jelentkezését is tökéletesen ismeri, ami cikkeiben és tanulmányaiban is jelentkezik.

    - Minden más akkori és talán előbbi apologétától is Bangha Béla egyben előnyösen különbözött. Míg mások legtöbbször csak a kérdésnek tudományos oldalát tudták megvilágítani, Bangha látta és élesen rávilágított a gyakorlati vonásokra is. Ezért a beszédei tele vannak közéleti leleplezésekkel, akkori világpolitikai, vagy világhatalmi utalásokkal. Ő az ateizmussal és materializmussal nemcsak tudományosan küzd meg, hanem leleplezi annak kakukktojásait, a liberalizmus vagy kapitalizmus, szociáldemokrácia, lapok és folyóiratok, egyesületek és intézmények, könyvek vagy személyek fészkeiben. Ilyen szoros összefüggését az életnek a világnézettel és az eszmei harcokkal Magyarországon előtte [és sajnos utána sem] tán Prohászka Ottokár püspök kivételével senki sem fedte fel és senki sem mutatta ki. Ő világított rá először arra a megdöbbentő tényre, hogy a magyar közélet, gazdasági és szellemi élet legfőbb bástyáit és hatalmi pozícióit a trianoni diktátum előtt és után ellenséges s nemcsak a kereszténységet, Szűz Mária országát, de főként a magyarságot bomlasztó erők foglalták le. Ezért a kapitalizmus és a tőke kiszolgálói, a liberálisok, a kommunisták, a megélhetési filoszemiták, a cionista vagy kommunista zsidók gyűlölték rendíthetetlen keresztény-konzervativizmusáért, elkötelezett katolikus magatartásáért, Isten hitéért, sajtóapostoli küldetésért. Álljon itt zárszóként egyik legfontosabb tanulmányának részletei:

    » A materializmus bírálata«.(2)

    »A múlt század közepe felé divatossá lett, de azóta megint teljesen alábukott az istentagadásnak az a válfaja,amelyet materializmusnak, anyagelviségnek hívnak s amelynek lényege az a felfogás, hogy minden csak anyag vagy az anyagnak módosulása és megnyilatkozása; nincs más dolog a világon, mint kiterjedéses és térhez kötött valóság. Bátran mondhatjuk, hogy ma a materializmus már szinte csak a félműveltek berkeiben hódít, a komoly gondolkozás azt a véleményt alakította ki róla, melyet Lotze így fejezett ki: a materializmus az emberi elme legnagyobb megtévedése. Hogy a gyakorlatban számos követője van, érthető, hiszen a materializmus az epikuri életmód legolcsóbb s legegyszerűbb „tudományos” igazolása. Azonkívül, sajnos, az orvosok között is sokan hajlanak feléje, amiinek oka nyilván az, hogy aki mivel foglalkozik, abban könnyen egyoldalúságba esik. Az orvos csak a testtel foglalkozik s nem csoda, hogy mást, mint a testet nem lát meg.

    A materializmus szerint a gondolkodás, az értelem, az akarás és mindaz, amit szellemnek vagy szellemi életműködésnek nevezünk, nem egyéb, mint az anyagnak bizonyos módosulása; valamely magasabbrendű funkciói ezek az anyagnak, de mégiscsdak anyag funkciók, melyeknek megmagyarázására nem szükséges szellemi lélekhez folyamodni.

    A materializmusról mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy A) alaptételét éppenséggel nem tudja bizonyítani, B) hogy lehetetlenségeket állít, C) s hogy a szellemi lélek létét igenis be lehet bizonyítani…

    …Végül a materializmus nem tudja megmagyarázni a szellemi élet legelemibb jelenségeit; …A materializmust végül kizárja a tény, hogy a lélek, a szellemi életelv létét egyenesen is be lehet bizonyítani. Egyébként a materializmust megcáfolják már maguk az istenérvek is. Az istenérvek alapján van alkotó és teremtő Isten, s ez az Isten nem lehet anyag, mert akkor tökéletlen volna s nem lehetne magától, hanem szükségképp anyagfeletti, szellemi lény. A materializmus az istenérveket egyáltalán nem cáfolja meg, ellenkezőleg: az istenérvek megcáfolják a materializmust.

    1Hangsúlyozzuk azonban, hogy erre a cáfolatra nincs is szükség, a materializmus az istenérvektől eltekintve is, tisztán bölcseleti s természettudományos alapon tarthatatlan, mégpedig, mint láttuk, nagyon sok okból tarthatatlan.

   

  1. (1) http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=636
  2. (2) Az írás a szerző Istenhit és istentagadás című könyvének egy fejezete [Bp. 1923. A „Magyar kultúra” kiadása]

összeállította: -cspb

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf