A történelmi Magyarország 64 vármegyéje, Ugocsa [XIV. rész]

64 varmegyeUgocsa vármegye hazánk északkeleti részében volt. A vármegye nagy része túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták.

    Területe 1190,63 km2 (1910-ben 1213 km2) volt.

    A vármegye nyugati része lapályos, csekély 120-130 m. tengerfeletti magassággal; keleti része azonban hegyes. A Tisza jobb partján a nagyszőlősi hegycsoport emelkedik, melynek legnagyobb magassága 878 méter, míg nyugati végbástyája a Nagyszőlős fölötti Feketehegy, melyen Ugocsa várromjai állanak, csak 368 m. A Tisza bal pártján hasonlóképpen tetemesebb emelkedések vannak, melyek az Avas hegységhez tartoznak s a vármegye területén 827 méternyi magasságot érnek el. E hegység végső nyúlványaiul tekinthető a Gyula- és Tamás-Váralja fölötti dombvidék, valamint a Kis-Gérce melletti dombok, melyek messzire vannak a síkságra előre tolva. Folyóvizekben a vármegye aránylag gazdag. A Tisza kelet-nyugati irányban hasítja a vármegyét, Királyháza mellett lépvén ki a rónára, melyen több ágra oszlik. A vármegye nyugati határán veszi magába a vele egyközű folyású Batár patakot. Északi részét a Borsova és Szalva, déli részét a Túr vize öntözi; partjaik helyenként mocsarasak, leginkább a Borsova mentén, ahol a Fekete-Eger mocsár nyúlik át.

    Lakóinak száma 1870-ben 67.498 volt, 1891-ben 75.461. Egy km2-re 63,4 lakó esik, így Ugocsa a sűrűbben népesített vármegyék egyik volt. A lakosok közt 28.852 magyar (38,2%), 5447 német, 40 tót, 8830 oláh, 32.076 rutén (42,5%) és 216 egyéb nemzetiségű volt.

    A vármegyében 59 km vasút volt 11 állomással, mely az országos fővonalak részeként épült; 35 km állami út, 173 km törvényhatósági és 161 kim községi út volt.

    Közművelődései igen hiányos volt az előző századfordulón; a 6 éven felüli férfilakosság 62,4, a női lakosságnak 72,6%-a sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekeknek 40,8 %-a az iskolát nem látogatta. A vármegye területén összesen 130 tanintézet volt: 1 gazdasági (Halmi), 2 ipari és kereskedelmi, 2 polgári, 1 felső nép- és 113 elemi népiskola és 11 kisdedóvó voltak.

    A vármegye évszázadokon át 2 járásra volt felosztva. Tiszáninneni járás székhelye Nagyszőlős volt, a Tiszántúli járás székhelye Halmi volt. A vármegyében volt 7 nagy- és 64 kisközség. A községek általában véve kicsinyek voltak. A vármegye székhelye Nagyszőlős volt.

    Története

    Ugocsa vármegye előzménye a XII. századtól az ugocsai erdőispánság volt, amelyik a XIV. században a sásvári várispánsággal egyesülve alakította ki a nemesi Ugocsa vármegyét. A volt erdőispánság jelentős területei azonban Máramaroshoz és Szatmár vármegyéhez kerültek.

    A vármegye létrehozása a XIII. századra tehető, a korábbi Borzsova vagy Borsova vármegye területén.

    A IX. században Vereckén át jött honfoglaló csoportok egyike Ugocsa felé foglalt, Anonymus szerint Árpád törzse első szálláshelyének egyike volt.

    Az államszervezés idején Asszonyszöllős, utóbb (Nagy)Szöllős már királynéi „szöllős”-ök lakhelye lehetett. II. Géza idejében szászokat telepítettek ide, akik a Tisza mellett Felszászt, Nagyszászt, Szőllőst és ARdőt alapították. IV. (Kun) László az erdélyi püspökség javára döntött az ugocsai tizedért Borsa Kopasszal folytatott perben. 1290 tavaszán – a szerecsenből (muszlimból) keresztény hitre tért Mizsét nevezte ki nádorává a király, Ubul fia Mihályt Ugocsa ispánjává tette. E korszakból említették az aranymosást a Tiszán, Bocskó és Tiszaújlak környékén, amit a XIX. században is műveltek.

    Önálló vármegyei kiadású oklevele 1299-ből ismert. A XIV. század elején, nemesi vármegyévé alakulásakor területének egy részét Szatmár és Máramaros vármegyékhez csatolták, ekkor lett Magyarország egyik legkisebb vármegyéje. I. (Anjou) Károly Róbert a tart.urakkal vívott trónharca idején Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyéket Pok Miklós uralta. Az egykori királyi erdőispánság 1315-ben került vissza a Borsáktól I. Károly birtokába.

    Szőllős hospeseinek az első kiváltságot IV. Béla adományozta, amit 1329-ben I. Károly megerősítettt. 1342-ben már civitas nostra címmel illette a várost. 1347-től a szatmári ispánság részeként kormányozták. Földjének nagyobb része Nyaláb vár uradalmához tartozott, amely 1378-ig volt királyi birtok és a mindenkori ispán várnagya állt az élén. A másik nagy uradalma a szőlősi 1399-ig a királyné tulajdona volt. I. (Nagy) Lajos 1355-ben jobbágyainak kötelezettségeit fölsorolva, az évi 1 fertós rendes adót collectanak nevezték. Ugocsa nyugati felében a Káta, Gut-Keled és Hont-Pázmány nemzetség birtokolt. A síkvidékén – miként más helyeken is – kezdettől fogva magyarok laktak, hegyvidékén a XIV. század közepe óta ruszinok (rutének) folyamatos, a délkeleti csücskén vlachoknak betelepedése szórványos. Az oláh kenézivadék, főnemessé tett Drágfi ősök – Balk és Drág szatmári, máramarosi és ugocsai főispánok voltak.

    Luxemburgi Zsigmond Szőlőst 1427-ben országos vásár tartására jogosította. 1432-ben a török elleni hadjárata tervezetében – mely a későbbi honvédelmi törvényeknél is alapul szolgált – 2 hadsereg, délet a török, északon a husziták ellen készülődött.

    1514-ben paraszthad járt Hetényben, Nagyszőlősön, ahol Perényi Gábor királyi főkamarás házait lerombolta, Tekeházán és Sásváron, ahol mindenki csatlakozott felkelőkhöz. Sikertelenül ostromolták Nyaláb várát, de annyi kárt okoztak, hogy a helyreállításra Perényi 12.000 aranyforint kölcsönt vett föl. Kárai pótlásaként a parasztmozgalomban részt vett 8 vármegyei kisnemes birtokait elkobozta.

    1538-ban a váradi béke a birtokolt területek szerint megosztotta Magyarországot: I. (Habsburg) Ferdinándé Alsó-Magyarország35 és Felső Magyarország 18 vármegyéje lett, köztük Ugocsa is, amit az igazságszolgáltatást s a királyi törvényszék működését szabályozó 1548-asz 19. tc. is meghatározott. I. Ferdinánd csapatai 1557-ben elfoglalták (Nagy)Szöllőst, ée elfogták Izabella párt földesurát Perényi Ferencet.

    1606-ban a bécsi béke megkötése után Ugocsa vármegye Bocskai István erdélyi fejedelem birtokába jutott Bereg és Szatmár vármegyékkel együtt. A szerződés rögzítette, hogy a területek csak a fejedelemre, és annak fiági leszármazottaira szállhatnak. Mivel Bocskainak nem volt fiú utóda, ezért 1606 végén – amikor meghalt – ez a terület is visszaszállt a Magyar Királyságra. Ugyanilyen megállapodás született 1624-ben Bethlen Gábor, illetve 1645-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és I. Ferdinánd magyar király között. Véglegesen 1699-ben, a karlócai béke megkötése után került vissza a Királyi Magyarországhoz a terület.

    1707-ben a Helytartótanács a só akadálytalan szállíthatása érdekében próbálkozott a Tisza hajózhatóvá tételével, amit József főherceg 1773 rendeletére, amit 1774 tavaszáig 3-szor ismételtek meg, sem végeztek el. II. József 1784-ben a német nyelvet tette kötelezővé, ekkor a Bánát és Kelet-Magyarország vármegyéiben, így Ugocsában is a magyar ruha viselte volt a nemzeti ellenállás külső jele, ezzel együtt megújult a nemzeti nyelv használata is. A közigazgatási határokat megváltoztatták, 1785-90-ben Ugocsát Bereg vármegyébe kebelezték.

    I. Ferenc rendeletével 1803-ben az egri egyházmegyéből kiszakítva, az ekkor alapított szatmári egyházmegyébe osztotta, amit 1804. VIII. 9-i VII. Pius pápa bullája szentesített, az új egyházmegyét az egri érsekség alá rendelte.

    V. Ferdinánd 1845-ben főispáni helytartókat (adminisztrátorokat) nevezett ki azon vármegyékbe, így Ugocsába is, ahol a főispán személye nem biztosította a kormány politikáját. Az utolsó reform országgyűlésen 1848-ben Perényi Zsigmond báró ugocsai főispán a főrendi ellenzék egyik vezéralakja tagja volt azon országgyűlési küldöttségnek, mely március 16-án Bécsbe vitte az országgyűlés határozatait.

    Ugocsa vármegyében az összeírások szerint a nemzetőrök száma 1848 végére elérte a 3500 főt. 1849. áprilisában Bereg, Ugocsa, Szatmár, Máramaros vármegyék nemzetőrségeiből a Kazinczy-féle mozgó hadoszlopot szerveztek. Perényi a függetlenségi nyilatkozat elfogadási után a hétszemélyes tábla elnöke, a megtorláskor Pesten fölakasztották. 1850-60 között az önkényuralom közigazgatási reformja Ugocsa vármegye területét Bereg vármegyébe kebelezte, melyet 1850-ben a kassai kormánykerületbe osztottak. Az októberi diplomával visszaállították a vármegye eredeti határait.

    A kormány az 1897-ben Bereg vármegyében indított gazdasági mozgását a hegyvidéki akciót 1903-ban Ugocsára is kiterjesztette.

    Az Ugocsa non coronat latin kifejezés, azt jelenti, hogy Ugocsa nem koronáz. Ismeretlen eredetű történelmi szólás. A hagyomány szerint Ugocsa vármegye írta ezt a lakonikus választ az 1505. évi rákosi gyűlés határozatára, amikor I. Ferdinánd a rendeket koronázásra hívta Székesfehérvárra. A másik verzió szerint az 1722. évi országgyűlésen hangzott el először, mikor a Pragmatica Sanctio-t tárgyalták. A leányörökös megkoronázásáról a szavazás coronat vagy non coronat kifejezésekkel történt. Állítólag egyedül az ugocsai követ szavazott „non coronat”-tal, s ezóta forog közszájon. Egy időben még hozzátették: sed ornat. Tény, hogy 1635-ben már használták, így ez a verzió kevéssé valószínű. Mivel Ugocsa volt Magyarország legkisebb vármegyéje, a többnyire ironikusan idézett szólás azt a fajta tiltakozást teszi nevetségessé, amikor a tiltakozónak nincs meg a kellő tekintélye ahhoz, hogy véleményét kellőképpen érvényesíteni tudja.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Ugocsa vármegye éghajlata elég enyhe, mérsékelt ezért a tenyészetnek igen kedvező volt. Termő területe 114.462 ha., miből szántóföld 51.448 ha., kert 1959, rét 18.623, legelő 12.926, nádas 13, szőlő 864 és erdő 28.629, a nem termő terület 6513 ha. Talaja általában véve termékeny, különösen nyugati felében, ahol az alluviális völgytalaj uralkodik. Fő terményei a búza és tengeri voltak, amaz 1894-ben 9198, ez 11.552 hektár területen, tovább a zab 5950 hektáron. Ellenben jóval kevesebb a rozs és árpa, míg burgonyát, tatárkát, répát, kétszerest és kendert csak csekély mennyiségben termesztettek. Gyümölcse és bora jó volt, utóbbiból 1894. évben 1474 hl. volt a termés. Erdőségei, melyeknek nagyobbik fele bükkös, kisebbik fele tölgyes, sok fát, gubacsot, makkot szolgáltattak. A havasi legelők és rétek följavítására államsegélyt szerveztek. A kazár szatócskereskedelem silány áruinak visszaszorítására 1907-ben ellenőrzött minőségű alkoholt, jó és olcsóbb cikkel nagy áruraktárát állítottak föl többek között Nagytarnán. 8 kosárfonótelepet is működtettek.

    Állattenyésztése elég kedvező volt, 1895-ben 37.804 db volt, túlnyomóan magyar fajtájú szarvasmarha, 125 bivaly, 5968 ló, 45 szamár, 25.648 sertés, 21.423 juh és birka és 1960 kecske. A lótenyésztés emelésére 4 fedeztetési állomás működött. Volt a vármegyének gazdasági egyesülete és több lecsapoló társulata is.

    A hegységek vadkanban bővelkedtek, a folyók halakban gazdagok voltak.

    A lakosság túlnyomóan őstermelő volt, kereskedelme és ipara jelentéktelen volt, utóbbit egy gőzfűrész, 1 szeszgyár és több gőzmalom képviselt. A vármegye területén 2 bank, 2 takarékpénztár és 2 szövetkezet volt.

    A népesség 7,1 %-tá foglalkoztató ipar Nagyszőlősön összpontosult (állami kőbánya és kőzúzó, fűrésztelep, ládagyár, 3 malom, téglagyár, villamos erőmű). A vármegyében 4 kőbánya, 1-1 gőzfűrész, szeszgyár, gőzmalom működött, az Avas hegységben, Turc közelében ezüstöt és vasércet bányásztak. 1908-ban 10 tanfolyamon képeztek ki újabb munkásokat, az alapanyag biztosítására Salánkon államköltségen nemes fűzfatelepet, Mátyfalván kötőműhelyt létesítettek, ahová az állam 20 db Graf-féle kötőgépet adományozott. Nagyrákócon, Rakaszon, Tisazkirván korsárfonó, Kisrákócon faipari háziiapri szövetkezeteket, a gyapjú felvásárlására és feldolgozására alakították a Felsőkaraszlói Gyapjúszövők Termelő és Hitelszövetkezetet alapítottak állami támogatással.

    Jelentős települések    

    Nagyszőlős

    Az Alföldre kilépő Tisza közelében, a Fekete-hegy lábánál terül el. A nagyközség fölött emelkedő Fekete-hegy déli oldala kiválóan alkalmas szőlő termesztésére. Itt található Kárpátalja legmelegebb pontja a Teplis (melegvízű)-forrás.

    Az első említések a nagyközségről 1262-ből származnak. 1399-ben földesúri hatalom alá került, a Perényiek szőlősi uradalmának központja lett és mezővárosi ragra emelkedett. 1560-ban Nagyszőlős lett a település neve. A szőlős helynév a magyar „szőlős, szőlőműves” foglalkozásból keletkezett. Századokon keresztül volt birodalmak és királyok érdekeinek ütközőpontjában, emiatt népének sok megpróbáltatást kellett kiállnia. 1717 nyarán hatalmas pusztítás érte Nagyszőlőst és környékét. Krími tatárok törtek be a megyébe a török szultán uszítására. 1720-ban a város lakossága csak 49 ember volt. 1880-tól a betelepítések eredményeként 4381-re növekedett Nagyszőlős lakossága.

    A város fölé emelkedő Fekete-hegy sziklateraszán állnak Ugocsa várának romjai. A vár a Tisza jobb partján futó utat és annak átkelőhelyét ellenőrizte. Később Kankó vár néven vált ismertté. A Fekete-hegyhez közeli parkban áll a Perényi-kastély. A kastély barokk stílusban épült a XIV. században. A család nevezetes tagja báró Perényi Zsigmond 1833-tól Ugocsa vármegye főispánja és az 1848.49-es szabadságharc vértanúja volt.

    A Lator-kastélyban élt Ráthonyi alispán, Mikszáth Kálmán Akli Miklós című regényének egyik hőse.

    Nagyszőlős római katolikus temploma a XIV. században épült római és gótikus építészeti stílusban. A ferences kolostor és templom alapjait is a XIV. században rakták le a gótika jegyében. 1690-ben a szerzetesek tulajdona lett és a korai barokk stílushoz igazodva épült tovább. Eredeti jellegét az 1889-es átépítés során elvesztette.      

    Királyháza

    Nagyközség Ugocsa vármegye Tiszántúli járásában, 1891-ben 1707 rutén, magyar és német lakossal. A nagyközségben 2 vasúti állomás, posta- és távíróhivatal, valamint postatakarékpénztár volt.

    A község eredete ősrégi. Már Szent István idejében telepedtek le ide szászok. Német telepeseiről Felszásznak nevezték. 1262-ben Domus Regalis néven emítik először, 1355-től Királyháza. Határában magányos domb tetején állanak Nyalábvár romjaim mely XIII. századi királyi vadászház XV. századi erődítésével épült. 13122-ben Károly Róbert ostrommal foglalta vissza a Borsáktól. 1355-ben a település királyi kiváltságokat kapott. 1514-ben a parasztsereg a várat a faluval együtt megostromolta Ide Perényiné Frangepán Katalin a fia nevelőjének hívta meg Komjáthy Benedek pozsonyi kanonokot az 1530-as évek elején. Ő volt az, aki a Nyaláb várban magyarra fordította Pál apostol leveleit. A település a magyar királynők nyaralóhelyéül szolgált hosszú időn át. A falu egykori szász telepesei a XVI. századra eltűntek. 1661-ben a török, 1717-ben a tatár pusztította. Mivel a bujdosóknak menedéket nyújtott, a várat 1672-ben II. Lipót parancsára lerombolták. A XVIII. században a falut ruszinokkal telepítették be. 1831-ben kolerajárvány pusztított. 1910-ben 3167 lakosából 2224 magyar és 932 ruszin volt.      

    Tiszaújlak

    A Tisza jobb partján, a Kárpátalja síksági részén terül le.

    Első írásos említése 1304-ből való, ekkor Wylak (Újlak) a Hont-Pázmány család birtokában volt. Tiszaújlak már a középkorban is híres volt a tiszai révről és sókikötőjéről. 1417-ben nagy raktárak épültek itt a Tiszán leúsztatott só tárolása és továbbszállítása céljára. Tiszaújlak sóházába a sót Aknaszlatináról tutajon szállították le a Tiszán. A sót a Tisza partján létesített sólerakatokból szállították tovább Magyarország és a monarchia egyéb országainak sóhivatalaiba. Ezenkívül a tutajokon szállítottak fát, melyet sokszor egészen Szegedig úsztattak le.

    A település sokszor szenvedett károkat az árvíztől. Az 1624-es árvíz szinte teljesen elpusztította, a súlyos károkat csak évtizedek múlva sikerült helyrehozni. Az újjáépítéshez nagy segítséget nyújtottak a szlatinai sóbányászok, akik gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére.

    Tiszaújlak sokszor játszott fontos szerepet a magyar történelemben. Megszenvedte a lakosság az 1657-es lengyel betörést, amit II. Rákóczi György erdélyi fejedelem lengyelországi politikája váltott ki. 1661-ben viszont már török seregek vonultak át a településen, mindent felégetve útjukban. Az 1678-1688-as Thököly Imre vezette Habsburg-ellenes felkelése sem kerülhette el Tiszaújlakot. Megtorlásul a felkelésben való részvételért, a települést osztrák katonaság özönlötte el, megkínozva és kirabolva a lakosságot. Aki tehette, a környező erdőkbe menekült. A Rákóczi-szabadságharc egyik előzménye itt zajlott le, amikor Esze Tamás és csapata 1702 kora őszén megtámadta a tiszaújlaki sóházat, ami a bécsi udvar reakcióját is kiváltotta. 1702. október 17-én a császár Szatmár vármegyének címezve rendeletet adott ki, hogy a katonaság segítségével fogják el és példásan büntessék meg a sóházat felprédáló parasztságot. Eszét hónapokon keresztül tartó üldözés után sem tudták elfogni.

    1717-ben a krími tatárok törtek be a településre, azt földig rombolták és 17 lakost rabszíjra fűzve elhurcoltak.

    A települést a Hont-Pázmány nemzetség ugocsai ágának fennmaradt fiúága, az Újhelyiek 1770-ig birtokolták, amikor is a kincstár megvásárolta a birtokot.

    1790-ben Ungvár és Munkács után gyógyszertár nyílt Tiszaújlakon is.

    1830-ban a lakosság száma 1441 fő volt, többségében kisiparos és kereskedő. A XVIII. században és a XIX. század elején a tiszaújlaki provizoriátushoz tartozott Kishódos, mint kamarai birtok.

    Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban Kossuth Lajos felhívására 163 tiszaújlaki férfi fogott fegyvert.

    1885-en ipari tanonciskolát hoztak létre 65 tanulóval. A XIX. század végén felépült a vasútállomás, a posta, a telefonközpont és a takarékpénztár. Kezdetben Tiszaújlakon csak egytanerős egyházi iskolák voltak, 1883-ban nyílt meg az első állami népiskola. 1908-1909-es tanévben a tanulók létszáma elérte a 394 főt, a tanítók száma ekkor hat fő volt. Bizonyos, hogy 1888-ban is nagy árvíz súlytotta a települést.

    A nagyközség római katolikus barokk stílusú templomát 1788-ban építették. A görög katolikus templom építésének ideje az 1806-os év, építészeti stílusa klasszicista. A református egyház 1650-ben keletkezett.      

    Feketeardó

    A nagyközség a vármegye Tiszántúli járásában, Nagyszőlőstől 13 km-re délkeletre a Tisza bal partján a Fekete-víz mellett fekszik. Neve a királyi erdőóvók elnevezéséből származik, a fekete folyóvízre utaló megkülönböztetéssel.

    Feketeardó környéke már a bronzkorban lakott volt. Nemét 1319-ben említik először az oklevelekben Ordo néven. Királyi erdőóvók alapították a XIII. század elején. Neve szerepelt az 1334. évi pápai tizedjegyzékben is. 1355-ben királyi kiváltságokat kapott.

    A település első ismert birtokosa Thyba fia Miklós volt, majd a későbbiekben az Ardaiak birtoka lett, az övék maradt az elkövetkező két évszázadban is, majd a Rákóczi családé lett. A kuruc idők után a Barkócziak vették birtokba.

    A XV. században jelentős gazdasági szerepe volt.

    Feketeardó ma is létező római katolikus temploma megőrizte középkori jellegét. A református gyülekezet 1765-ben épített templomot, melyet 1870-ig használtak. A mostani kőtemplomot 1877-ben építették, tornya 1893-ban készült el. A református templom gótikus jellegű.

    1910-ben 1662 lakosából 1277 magyar, 19 német, 364 ruszin volt.    

    Nagytarna

    A település a Nyalábi hegyek alatti völgyben fekszik, melyet a Tarna patak szel ketté, nevét a patakról vette. A település mellett, a patak gyönyörű erdőkkel övezett völgyében már az 1800-as években megvolt a szénszavas, vasas vizéről ismert Tarnai fürdő. Az itteni ásványvíz ivókúrára és gyógyfürdőre, szénsavas-kénes vize gyomor- és májbántalmak, valamint reumatikus megvetegedéek orvoslására alkalmas. A fürdőhelyet körülvevő hegyek magaslatairól csodálatos kilátás nyílik egyik oldalon a Máramarosi-havasokra, a másikon pedig a Tisza völgyére.

    A községet a XV. században említik először. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a környéken központi szerep jutott Nagytarnának. Miután a Perényi család birtokába került, szlovák illetve német lakosok lettek betelepítve, akik szőlőműveléssel, bányászattal és fakitermeléssel foglalkoztak.

    A XIX. században épült ortodox templom ikonosztáza a Szatmár Megyei Múzeumban tekinthető meg.    

    Turc

    Nagyközség a vármegye tiszántúli járásában.

    Turc nevét az oklevelek 1378-ban említették először Thwrch néven. 1385-ben Turch, 1471-ben Thwrcz, 1851-ben Turcz néven írták nevét. A falu környékén hajdan aranyat és ezüstöt is bányásztak, és híres volt szilvatermesztéséről is.

    A falu földesurai a Pogány, Rátonyi, Ilosvay, báró Perényi, Gazda, Zaffiry, Száraz, Pap, Fejér, Balabány, gróf Heller és Csató örökösök voltak.

    Fényes Elek az 1800-as években írta a községről: „Turcz, oláh falu, Bereg-Ugocsa megyében, több hegyeken a völgyekben elszórva, 1614 görög katholikus lakossal, s a parochiával. Földje elég termékeny, bort termeszt, erdeje van; hajdan arany ezüst bányái is voltak… Utolsó postája Halmi”.

    Lakosainak száma a XIX. század közepe táján 1614 fő volt, vallásuk görög katolikus. 1891-ben 3029 oláh és magyar lakta a települést, mely rendelkezett postahivatallal és postatakarékpénztárral.

    Halmi

    Kisközség a vármegye tiszántúli járásában. A község területét a Túr folyó szeli keresztül.

    A terület már a neolitikumban lakott hely volt, de előkerültek leletek a bronz- illetve a középkorból is. Első írásos említése nagyon kora. Az Árpádkori település nevét az oklevelek 1216 és 1220 között már említették: 1217-ben Terra Holmy néven, majd 1218-ban a Váradi Regestrum oklevelében is említve volt a neve. 1274-ban Kala Tamás birtoka volt. 1319-ben Károly Róbert az Ugocsa vármegyéhez és Sasvárhoz tartozó György fia Péter birtokát János fia Tamásnak adományozta.

    1815-ben Fényes Elek írta a településről: „112 római, 203 görög katholikus, 601 református, 150 zsidó lakossal, református anyatemplommal s eklézsiával, synagósával, postatisztséggel. Főbirtokos benne Szentpály uraság, kinek nemzetsége már II. András király idejében virágzó volt, s melly különösen sok derék vitéz férfiakat adott honunknak. Többi földesurai Ráthony, báró Perényi, Gazda, Zaffiry, Száraz, végre gróf Haller és Csató örökösök.”

    1891-ben 2051 magyar lakosa volt. A járási szolgabíró hivatal hivatalos székhelye. Van járásbírósága, takarékpénztára, s kereskedelmi banka, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. 1910-ben 3455 lakosából 3371 magyar, 51 német volt.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf