A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zólyom [XVIII. rész]

64 varmegyeAz egykori Magyarország Duna balparti részének egyik megyéje, hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, területe 2730 km2 volt. Északi részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik, e hegységnek Zólyom vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér és Prassiva. Ezen hatalmas hegységek kelet felé az Ördöglakoma hágó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, míg nyugaton a Stureci hágó választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától. Dél felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn és Laurin csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegű hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tűnik ki legkivált. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Zólyom és Nógrád vármegye határán. Ezt a Kriványi hágó választja el a Vepor hegységtől, míg a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport ágazi hálózzák be a vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélye: legnagyobb a Garamé, mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkívül több jelentékeny vizet vesz fel: észak felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, dél felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen a vármegyének.

    A vármegye négy járásra volt felosztva. A megyében 3 rendezett tanácsú város, 13 nagy- és 114 kisközség volt. A községek általában véve igen kicsinyek voltak, 2000-nél több lakosa 10-nek volt. Zólyom vármegye a ritkábban népesített vármegyék közé tartozott. A lakosok száma 1890-ben 112 413 (és 516 katona), ebből 4% magyar, 3% német és 92% tót, a nem magyar ajkú lakosságból 9% beszéli a magyar nyelvet. A hat éven felüli férfinépesség 23,5, a női népesség 30,2%-a nem tudott írni, olvasni és a tanköteles gyermekek 18%-a nem járt iskolába. A vármegyében összesen 214 tanintézet volt: 1 hittani intézet, 2 gimnázium, 1 felsőbb leányiskola (mind Besztercebányán), 4 ipari iskola, 2 polgári és 168 elemi népiskola, 34 kisdedóvó és 2 emberbaráti intézet. A szellemi élet központja Besztercebánya.

    Története

    A vármegye területén kő- és bronzkorból való leleteket tártak fel. Az itteni életnek nevezetes tanúja a szielnicai ősvár romjai, hol a falazat kövei mészvakolat helyett tűzzel vannak összeforrasztva.

    A honfoglaláskor Bors vezér népe telepedett meg a Garam völgyében, megépíttette Bors várát, majd Zólyom-erdőig továbbmenve, a Borsod-Zoulunot (Borsod-Zólyom) kőerősséget. A gyéren lakott erdőség királyi vadászterület volt. Könyves Kálmán korában kezdődhetett a végvidék várszerkezetének kiépítése. Ekkor alakították Trencsén, Bolondóc, Bánya, Galgóc (később Szolgyagyőr) és Zólyom várispánságokat.

    Az első írott okmányok a XIII. században szólnak a vármegyéről. 1222-ben találkozunk először egy Zólyomi comessel, még pedig a liptóvármegyei Kacsics-nemzetségbeli Detrével, aki és utódai a XIV. század közepéig nemcsak mint Zólyom vármegye főispánja szerepel, hanem mint zólyomi comes Árva, Liptó és Turóc vármegyéknek is, továbbá a hajdani Susol nevű provincia, Hont és Nógrád vármegyék északi részének legfőbb feje, hadvezére, bírája, s közigazgatási főnöke is volt, ki egyedül a király fennhatósága alatt állt, és gyakran valóságos fejedelmi joghatóságot gyakorolt.

    1241-ben a tatárok Zólyom vármegyét is felkeresték, s a területén létező helységeket elpusztítva, lakosságának legnagyobb részét kiirtották. Csak a fővár közelében fekvő községek lakosai, kik az erőd hatalmas védő falai közé vonultak, mentették meg életüket, s néhány év múlva régi szabadalmaikat s kiváltságaikat IV. Béla király által újra kiállíttatták. A tatárjárás után a német bevándorlók Zólyom vármegyét is elözönlötték, s alig egy század múlva a községekben túlnyomó részt német nemzetiségűek laktak, akik leginkább a bányászattal foglalkoztak, és az 1379-ben szabad királyi várossá lett Ligetbányán, és 1380-ban szintén szabad királyi városi címet kapó Breznóbányában is túlsúlyra jutottak.

    III. András uralkodása idején Csák Máté kiskirálysága 12 vármegyére, így Zólyomra is kiterjedt. Károly Róbert az oligarchák legyőzése után a kincstár bevételeinek növelésére az adóztatható polgárságot szaporította. Nagy Lajos romlásnak hagyta a vármegye számára túlságosan nagy régi Zólyom várát, a mostani Pusztavárat.

    A XV. században Zólyom vármegye Erzsébet királyné hívei közé tartozott, míg a szomszéd Nógrád és Hont vármegyék Ulászlót ismerték el királyuknak. Az utóbbi két vármegye s a felsőmagyarországi hét bányaváros szövetkezett, s kemény harc támadt Zólyom vármegyével, mely először 1441. október 3-án, másodszor pedig 1442. szeptember 15-én kötött fegyverszünettel lett beszüntetve, s csak a várnai csata után, melyben Ulászló király elesett, végződött teljesen.

    Mátyás király idejében, ki gyakran és szívesen tartózkodott itt, megújultak Zólyom vármegyében a Nagy Lajos korabeli szép napok, és a Zólyom melletti Rákosmezőn megint tartottak fényes ünnepélyeket és fontos tanácskozásokat.

    1522-ben Zólyom várát és a vármegyét a hét bányavárossal együtt nászajándékul megkapta Mária királyné. Ez a nyugodt időszak a mohácsi vész utánig tartott, amikor Ferdinánd és Szapolyai János királyok közt a trónért való háború kitört. Az 1550-es években a törökök már a szomszéd Hont és Nógrád vármegyében is megvetették a lábukat, és egyre gyakrabban törtek be Zólyom vármegyébe is. A Kacsics-nembeli Balassa János főispán és főkapitány elhatározta, hogy nagyobb haderővel megtámadja, és végleges elhagyásra kényszeríti a törököket Hont és Nógrád vármegyékből. Ezért 1562. április 4-én napkeltekor körülbelül 10 000 főnyi hadsereg élén vonult Szécsény várának visszafoglalására. A lovasságot azonban a füleki török lovasság szétszórta, mire a gyalogság Balassával együtt a közeli erdőségekbe húzódott vissza, de másnap a maradék hadat is levágták, csak maroknyi része menekülhetett el Balassával együtt. Zólyom vármegye ekkor minden védelemtől megfosztva a legnagyobb veszélyben forgott és szerencséje volt, hogy a török ki nem aknázta fényes győzelmét. A későbbi főispánok és főkapitányok is folyamatosan küzdöttek a törökkel, kik egyrészről Nógrád vármegyéből törtek be Zólyom vármegyébe, nemegyszer majdnem Zólyom váráig. Néhányszor Radványig, Ligetbányáig, sőt tovább is nyomultak, másrészről Hont vármegyéből a tótpelsőci úton át Zólyom vármegye déli részeibe törtek be és az osztroluka-dobrona-bábaszék-pelsőci medencét meg is hódoltatták, és néhány éven át urai voltak, míg végre Morgenthaler Fülöpnek a XVI. század végén sikerült ezen területet a töröktől véglegesen megtisztítania.

    A XVII. század elején a Bocskai István hadaival betörő török és tatár segédcsapatok pusztították Zólyom vármegye községeit. 1605. április 16-án felégették Besztercebányát. A vármegye Bocskaihoz csak kényszerből csatlakozott, majd 1619-ben Bethlen István hívéül szegődötté és támogatta törekvéseit. Bethlen 1620-ban Besztercebányára, ami akkor már a vármegye székhelye volt, hívta össze azt a nevezetes országgyűlést, amely őt Magyarország királyának választotta, s amelyen nemcsak az ország színe-java, hanem több szomszéd államnak s a török császárnak követei is jelen voltak. A hadiszerencse később elhagyta Bethlent, és a fejedelem a hadaival Kassa felé vonult vissza, ekkor 1620. november 28-án Révay Péter koronaőr a magyar szent koronát a koronázási jelvényeket bizonyos időre a zólyomi várba hozta, s ott őrizte.  

    A vármegye jelentékeny szerepet játszott Rákóczi György felkelésében. Különösen nagy szerepe volt a vármegyének a Wesselényi Ferenc-féle összeesküvés alatt, midőn ennek királyfalvai kastélyában vagy Besztercebányán (1664-66) gyakori összejöveteleket és tanácskozásokat tartottak.

    A Thököly-felkelés alatt sokat szenvedett a vármegye lakossága úgy a császári és a fejedelem hadaitól s a szövetséges törököktől is, kiket a fejedelem 1682. szeptemberében Zólyomhoz vezetett. Rákóczi Ferenc szabadságharcának végén a vármegye számos községét és Zólyom városát is elkeseredettségükben felgyújtották a visszavonuló kurucok.

    1828-ban Zólyom vármegyének 5 szabad királyi városa (Besztercebánya, Breznóbánya, Korpona, Libetbánya, Zólyom) és 8 mezővárosa (Bakaszék, Gyetva, Dobronya, Tótpelsőc, Pojnik, Radvány, Szászi, Zólyomlipcse) volt.

    Az 1848-49-iki szabadságharcban is sokat tettek és szenvedtek a vármegye lakói. A szabadságharcban Beniczky Lajos korábbi alispán, bányavidéki kormánybiztos megszervezte a hadsereg ellátását, és az általa létesített fegyvergyárban naponta 10 puskát készítettek. Később Zólyom-Hont-Bars és Turóc vármegye mozgósított nemzetőrségének főparancsnoka lett, és kb. 3000 főből álló nemzetőrségével a Galíciából betörő Frischeisen császári alezredes és Götz császári tábornok ellen harcolt. 1849. január közepén 3 zászlóaljjal csatlakozott a bányavárosokba érkezett feldunai hadtesthez. Télre Kmetty György hadosztályát Besztercebányán, Piller János egységét Zólyomban szállásolta el. Január 23/24 éjjelén az ellenség elől Aulich Lajos seregtestét a honvédek által járhatóvá tett alagutakon keresztül Körmöcbányáról (Bars vármegye) Besztercebányára vezette. Márciusban Görgey Artúr tábornok Miskolcról Beniczkyt a „Beniczky-honvédek” néhány száz főből álló „száguldó különítmény”-e élén a bányavárosok biztosítására küldte.

    Az 1876-os vármegyerendezéskor az 5 szabad királyi várost – Besztercebányát, Breznóbányát, Ligetbányát, Zólyomot és Korponát – melyek jelentősége a kimerülő bányái miatt csökkent, a vármegye alá rendelték. 

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Terményei a természet mindhárom országából bőven vannak.

    Az ásványország hajdan bőven ontotta kincseit, melyek már a XIII. században élénk bányászatot hoztak létre. A XX. század fordulójának bányászata jóval jelentékenyebb: arany-, ezüst- és rézércekre Úrvölgyön és Ó-hegyen bányásztak, ugyancsak ezüst- és rézérceket tárt fel Besztercebánya városa homokhegyi bányájában; előfordultak ezenkívül vasércek (Libetbánya, Bikás, Breznóbánya, Lehota), továbbá kén (Kálnok), barnaszén (Kovacsova) és homokkő (Királyka).

    A vármegye talaja a Garam déli irányában folyó szakaszától nyugatra agyagos, keletre kavicsos és trachit s bazalttufa; egészben véve kevéssé termékeny, és csak a tágabb lapályokon nyújt bő aratást. A vármegye termőterülete 255,5 ha. Terményei: zab, búza, rozs, árpa, burgonya, kender és len. A zord éghajlat és a talaj a nemesebb gabonafajok termesztésének nem kedvez, de a gazdálkodás terén egészébe véve haladás volt tapasztalható. A városokhoz közel fekvő falvakban a kertgazdálkodás fejlődött ki, s ezek látták el a városokat. A nagy kiterjedésű erdőknek nagyobbik fele fenyves és bükkös, a többi tölgyes.

    Az állattenyésztés nem jelentős. A szarvasmarhatenyésztés, mint a mezőgazdaság mellékága fordul elő. A legjelentősebb a juhtenyésztés, különösen a vármegye északi részében elterülő nagy havasi legelőkön, melyeken kitűnő sajtot (liptói túró) termeltek. Említést érdemel még a méhészet, melyet 132 községben és pusztán űztek, a termett méz 1895-ben 143 q.

    Jelentős a nagyipar a vármegyében, úgymint a vasipar, melyek zólyom-brézói nagy állami vasmű (hengermű, csőgyár, gép- és lakatosműhely), a kisgarami állami öntőmű, lemezedénysajtoló műhely, zománcgyár és reszelővágó, a pieszoki hengermű, a libetbányai vasmű és a bikási vasgyár, a zólyomi Unio vallemezgyár, a hermaneci papirosgyár, a besztercebányai és zólyomi hajlított-fabútor-gyár, a besztercebányai posztógyár és henger- és műmalom, a pipagyár, a herencsvölgyi, sziklai és kiskapocsi üveggyárak, a besztercebányai és jakabfalvi rézpöröly, a besztercebányai sörgyár, 7 gőzfűrész, 15 lőpormalom és 1 vasúti javítóműhely. A kisipar nem jelentős, de van posztó- (Radvány), késes- és asztalos-ipar (Radvány, Zólyomlipcse), valamint házilag űzött csipkekészítés Óhelyen, és Űrvölgyön.

    A vármegyében 2 bank, 3 takarékpénztár 2 szövetkezet volt.

    Jelentős települések

    Besztercebánya

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város és bányaváros címmel a Garam jobb partján épült, mely Zólyom vármegye és a Besztercebányai járás székhelye volt, 1891-ben 7480 lakosából 56% tót, 24% magyar anyanyelvű volt. 1910-ben 10766 lakosából 49% magyar, 41% tó és 8% német volt.

    Zólyom vármegye törvényhatóságának, a besztercebányai római katolikus latin szertartású püspöknek, káptalannak, szentszéknek és esperességnek, Paulai Szent Vincéről nevezett női szerzetháznak, továbbá királyi törvényszéknek, királyi pénzügyi és kincstári ügyészségnek, a besztercebányai járási szolgabírónak, a zólyom-turócvármegyei királyi adó- és tanfelügyelőségnek, ügyvédi kamarának, pénzügyi, sajtó- és bányabíróságnak, középtanodai főigazgatóságnak, pénzügyi igazgatóságnak, erdőigazgatóságnak és felügyelőségnek, államépítészeti és illetékszabási hivatalnak, kereskedelmi és iparkamarának székhelye. Van bányakapitánysága, járásbírósága, közjegyzősége, bányaterményárudai ügynöksége, adóhivatala s pénzügyőrbiztosi állomása. Volt takarékpénztára és hitelegylete, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára.

    Tanintézetei közül a katolikus főgimnázium, evangélikus 6 osztályú gimnázium, püspöki iskola, katolikus tanítóképző intézet, ipariskola említendő. Itt jelent meg a Besztercebánya és Vidéke hetilap, a Zólyommegyei Lapok hetilap.

    Besztercebánya élénk kereskedelmi és ipari központ volt. Nevezetesebb ipartelepei: Harnisch és társai hajlított fabúborgyára, az I. magyar posztó- és gyapjúgyár, hengermalom, sörgyár, ecetgyár, több könyvnyomda. Jelentékeny a kádár- és asztalosipara, a posztó kisipara, volt ezenkívül itt és a szomszéd Jakabfalván kincstári rézpőröly. Főállomása a magyar királyi vasutak zólyom-zólyombrézói vonalkának.

    A város a Beszterce-patakról kapta nevét. Már a kvád törzsek is bányásztak itt ércet a hegyekben, a honfoglalás után kis bányatelepe a zólyomi vár tartozéka volt. A várost a németek alapították a XII. században. 1255-ben említik először „Byzterchebana” néven, amikor IV. Bélától városi rangot kapott és a tatárjárásban elpusztított települést türingiai szászokkal telepítette be. Első erődítményei a XIV. században épültek, a városfalakat a XV. században emelték, majd a XVI. században megerősítették. Itt tartották a Buda visszafoglalása utáni első országyűlést. 1620-ban Bethlen Gábor is országgyűlést tartott itt, amely őt királlyá választotta. 1678-ban és 1680-ban Thököly Imre serege, 1703-ban Rákóczi kurucai foglalták el. A szabadságharc idején fontos hadiipari központ, csak 1708. október 25-én foglalták vissza a császáriak. Erődítményeit ezután fokozatosan lebontották, csupán a Mészáros-bástya és a várostorony maradt meg belőle. Püspökségét Mária Terézia alapította.

    Breznóbánya

    Rendezett tanácsú város, szabad királyi város címmel, a Garam jobb partján. 1891-ben 3783, túlnyomóan tót lakossal. A városban csak 164 magyar és 128 német lakott. 1910-ben 4179 lakosából 2,4% volt magyar és 74% tót.

    A város a Breznóbányai járás székhelye volt. A városban volt szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal, kegyesrendi gimnázium, alsófokú ipariskola, takarékpénztár, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár. Lakói iparral (kádár- és szűcsiparral), bányászattal, marhakereskedéssel és tenyésztéssel foglalkoztak, s nagy mennyiségben készítettek juhtúrót (brinzát). A város határában levő vashámor és huta a Prihradny-féle bikási vasbányaműhöz tartozott.

    Breznóbánya területe ősidők óta lakott volt. A város határában későbronzkori leletekre bukkantak. A mai települést a tatárjárás után az ide telepített németek alapították. 1265-ben IV. Béla oklevelében említik először. Kiváltságait 1380-ban Nagy Lajos királytól kapta, ekkor „Brizna” néven említik. Utóbb Zsigmond 1404-ben, Albert 1439-ben, Mátyás 1488-ban ezt megerősítette és kibővítette azokat. 1488-ban vásártartási jogot kapott. 1517-ben a zólyomlipcsei Dóczyak felégették. 1650-ben Ferdinánd szabad királyi várossá emelte, de ezt a címét 1770-ben elveszítette. A XVIII. században sorra alakultak iparos céhei, majd a XVIII. századtól vasipara indult fejlődésnek. 1779-ben nagy tűzvész pusztította, melyben a belváros épületeinek nagy része elégett.

    Zólyom

    Rendezett tanácsú város szabad királyi város címével a Garam folyó kanyarulatában fekszik, a zólyomi járás székhelye. 1891-ben 5125 lakosa volt, melyből 20,6% magyar, 9% német, 70% tót nemzetiségű volt. A városban volt a járás szolgabírói hivatalának, járásbíróságának, pénzügyigazgatóságnak, államépítészeti hivatalnak és közjegyzőségnek széke. Volt adóhivatala, magyar államvasúti műhelye, a bécsi Unio-társulat lemezgyára, pipagyára, fabútorgyára, ecetgyára, ipariskolája, takarékpénztára és hitelbankja, vasúti állomása, posta- és távirdahivatala s postatakarékpénztára. Élénk volt a marhakereskedése. Itt jelent meg a vármegyei Hírlap.

A település első vára, a Pusztavár a mai várostól délnyugatra emelkedő hegygerincen a XI. században épült, egykori várispánság központja, a vármegye névadója volt. A város a középkorban a vármegye székhelye, falai közt halt meg 1095. június 29-én Szent László király. A tatárjárás után új vár épült. 1242-ben IV. Béla a kiváltságai megerősítésekor pallosjogot adott a városnak. Nagy Lajos király vadászkastély építtetett és 1382-ben ide hívta össze a lengyel rendeket. 1440-ben Giskra serege foglalta el, 1449-ben Hunyadi János felégette a várost, de a várat csak Hunyadi Mátyás tudta visszavenni 1462-ben. 1451-ben Hunyadi János a várral átellenben a Strázsa-hegy csúcsán épített várat. A vár sohasem volt törökök kezén. 1605-ben Bocskai István, majd Bethlen Gábor foglalta el. 1620-ban majd egy évig itt őrizték a Szent Koronát, miután augusztus 25én Bethlen Gábort a szomszédos Besztercebányán tartott országgyűlésen királlyá választották. 1644-ben I. Rákóczi György serege foglalta el, a kuruc harcokban többször cserélt gazdát. 1703. november 15-én itt futamította meg Forgách Simon császári seregét. Hosszú ideig az Eszterházy család tulajdona, tőlük 1802-ben szerezte vissza a királyi kincstár.  

    Nagyszalatna

    Nagyközség a vármegye nagyszalatnai járásában, melynek székhelye a Szalatna-patak jobb partján fekszik. 1891-ben 2505 lakosából 70 magyar, és 2376 tót. 1910-ben 2492-en lakták a községet, melyből 190 magyar és 2260 tót.

    A községnek volt vasútja, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.

    A lakosok elsősorban szűcsipart űztek.

    A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén már a bronzkorban is éltek emberek, a lausitzi kultúra emlékei kerültek elő. A települést először 1263-ban említik az oklevelek. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben is szerepel, amikor a plébániáját a zólyomi plébániák között „Petrus de Sancta Crux de Solio” alakban említik. 1393-ban „Salathna”, 1406-ban „Zalathna Zolyensis”, 1410-ben „Zalathna” alakban szerepel az oklevelekben. A XV. századtól mezőváros, a királytól kiváltságokat kapott. 1584-től 1664-ig a töröknek fizetett adót. A XVII. századtól a szaltnai határ a gyetvai uradalom igazgatása alá került. 1722-ben üveghutáját említik.

    Gyetva

    Nagyközség a vármegye Nagyszalontai járásában. 1891-ben 6268 lakossal, túlnyomóan tót lakossal. 1910-ben 7339 lakosából 7075 tót és 177 magyar anyanyelvű volt.

    A községnek volt posta- és távíróhivatala, vasúti állomása, postatakarékpénztára. A településen élénk marhakereskedés folyt.

    A község területén a régészeti leletek tanúsága szerint már a korai bronzkorban is éltek emberek. A lausitzi kultúra településének nyomait, bronz szekercéket, valamint a IX. századból származó kardot találtak itt.

    A település a véglesi uradalom területén Csáky László birtokán keletkezett. Első írásos említése 1696-ban „Detua” néven történ. Lakói erdei munkákkal, állattartással, mezőgazdasággal foglalkoztak. 1811-ben a település mezővárosi rangot kapott vásártartási joggal. Lakói ekkor épületfa, fazsindely és gabonakereskedéssel, mezőgazdasággal, faárukészítéssel, állattartással foglalkoztak. A XIX. század végén sok lakosa kivándorolt külföldre.

    Herencsvölgy

    Nagyközség a vármegye Nagyszalatnai járásában a Szalatna partján fekszik. 1891-ben 6038 lakosa, ebből csak 23 magyar és 97 német volt, a többi tót.

    A községben volt postahivatal és postatakarékpénztár. Az I. magyar üveggyár-részvénytársaságnak itt üveggyára volt, mely 2 olvasztóból és 2 zúzóból állt, és évenként 6000 schock fúvott üveget és 80 000 schock ablaküveget állított elő.

    A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén már a bronzkorban éltek emberek. A XIII. századtól a terület a véglesi váruralomhoz tartozott. Írott forrásban 1393-ban, mint királyi birtokot említik először. A környék betelepülése a XV. század második felében lett egyre nagyobb mértékű. Gyetva városi rangra emelésével indult meg igazán Herencsvölgy betelepülése is. A XX. század elején a településen gőzfűrészüzem és a fa szállítására keskeny nyomtávú vasút is épült.

szozattv


szozat a tiszta hang 2018 06 13 PÁLOSOK BALATONSZABADI Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf