Törőcsik Attila: Adventi elmélkedések a hitről

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

(Pál apostol)[1]

     

Ez év során két alkalommal ért az a megtisztelő feladat, hogy Olvasóinkhoz szóló levelekben megoszthattam gondolataimat számomra fontos bölcseleti kérdésekről. Az első írás az erkölcs problematikáját boncolgatta­*, melyben a társadalmi moralitás tükrében kísérletet tettem a közösségi kapcsolatok törvényszerűségeinek, összefüggéseinek bemutatására. Ezt követte a szeretet kérdésköre**, mely már a szűkebb közösségi létet érintette, amelyben az egyén szerepe, belső attitűdjei is hangsúlyosabban jelentek meg. Jelen írásom tovább szűkíti azt a hatókört, mely még hangsúlyosabban az individuum intimebb szféráját érinti, szemben az eddig tárgyalt közösségi és az közvetlen emberi kapcsolatokat érintő kérdésekkel. Az adventi lelki felkészülés, majd a beteljesedő Születés misztériuma szinte megköveteli, hogy olyan témáról értekezzünk, mely a hitben teljesül ki.

    A fent idézett Pál apostolnak a hitről vallott gondolata valójában teljesen lefedi a hitről alkotott elképzelésünket, mely definícióként is megállja helyét. A hit kérdése azonban az idézett írás keltezésénél jóval régebbre nyúlik vissza, ezért a teljesség kedvéért hasznos, ha a kezdetekhez nyúlunk vissza, továbbá tisztázzuk azokat a fogalmakat, értelmezési kereteket, melyek a hit kérdését illetően sok esetben téves elképzeléseknek lehetnek melegágyai.

    Az antropológia továbbá a humánetológia mélységeiben foglalkozik az emberré válás olyan kérdéseivel is, mint a koraember és az őt körülvevő külvilág viszonya, ezt a kapcsolatot a hiedelemvilág köré építik. Mi is a hiedelem? A kutatók elképzelése azon feltételezésen alapul, hogy őseink a számukra megmagyarázhatatlan dolgokra – legyenek azok természeti jelenségek, betegségek stb. – nem találtak adekvát választ, így azok eredetét egy náluk nagyobb hatalomnak, erőnek tulajdonítottak. A hiedelem a bizonytalanság ellenszere, mely „határozott lelki állapotban, kétkedést nem ismerő meggyőződésben” [2] ölt testet, mely nem igényel bizonyítást vagy megkérdőjelezhetetlen igazolást tárgya létéről, előfordulási formáiról, motivációiról. Ha elfogadjuk ezt a magyarázatot, világossá válik, hogy a hiedelem lefedi az élet olyan területeit, mely határai nem írhatók körül, vagyis igen széles skálán mozognak a hiedelmek tárgyai, a hozzájuk fűződő kapcsolatok és vélekedések. A hiedelmek rugalmasak, ezért a később kialakuló kollektív meggyőződések primitív formáknak tekintették azokat, melyek mára a babona keretei közé szorultak.

    Hol ér véget a hiedelem és hol kezdődnek a hit határai? A válasz bonyolultságát mutatja, hogy egyrészt nincs éles elválasztó vonal a hit és a hiedelem között, másrészt a két viselkedési forma függ az egyén percepcióitól, kulturális, kognitív, szellemi és mentális állapotától, így a „mettől-meddig” kérdésre nincs megnyugtató válasz. A nyelv azonban mankó lehet a hit megközelítő értelmezéséhez, hiszen egyazon evolúciós pályán indult el a hittel-hiedelemmel. Ha a hinni szónak a mindennapi használatából indulunk ki, talán érthetőbb kontextusba tudjuk helyezni a hit problematikáját. „A hit mindenekelőtt vélekedés. Aki így szól: azt hiszem, ezen azt érti, hogy noha nem tud biztosan valamit, de vélekedik felőle.[…] Ha valaki olyasvalamit mesél el nekem, ami egyébként hihetetlennek tűnne a számomra, végül azt válaszolom: elhiszem neked. Ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy tudomásom van az elmesélt tényről, hanem feltételezem az elmesélő őszinteségét. Megint csak nem tudok semmiről – különben nem lenne szükségem arra, hogy higgyek neki – de elfogadom a másik ember igazságát.” [3] A hiszek neked, hiszek benne, elhiszem amit mondasz, hitet teszek mellette, sőt a hitel szavunk mind arról árulkodnak, hogy a bizalom is megjelenik a kifejezések mögött. Közös bennük, hogy a hit tárgya megfoghatatlan, anyagtalan, nem a tapasztalatokra és az érzéki benyomásukra épül, inkább túlnövi azokat, mondhatjuk, metapercepcióként működik. A hit tehát nem szorul bizonyításra, bár sokszor súrolja az irracionalitás határát, a hiedelemtől eltérően mégis szilárd alapokon nyugszik, mely leginkább a bizalomra épül.

    Másik megközelítése az ember igazság iránti vágya, melyhez a hit ad erőt. Az igazság keresése és annak megtalálása, alkalmazása az emberiség legősibb vágya, mely a bizonytalanságot hivatott feloldani. „Az ember nem kezdené el annak keresését, amiről semmit sem tud, vagy teljesen elérhetetlennek tudja. Csak a válasz reménye tudja elindítani első lépéseit” – írja II. János Pál pápa enciklikájában [4]. A Szentatya a remény szót emeli be írásába, ami újabb adalékul szolgál a hit magyarázatához, hiszen a remény bizakodás egy távoli cél eléréséhez. Nem véletlen tehát, hogy a hitetlen ember egyben reményvesztett, mely állapot inkább tükrözi az emberi lét mélységeit, mint a harmonikus, bizonyosságokkal megerősített életet. Ez a mentális zavar jellemzi a ma emberét, aki paradox módon a „hiszem, ha látom” materialista, a tapinthatóra és láthatóra fókuszáló tapasztalására szűkíti le a hit lényegét, megfosztva azt misztériumától, vagyis „hite” a jelenre és csakis a földi dolgokra korlátozódik. Aki csak abban képes hinni, ami bizonyítást is nyer, magáról a hitről mond le, mert számára az igazsághoz vezető utat a bizalmatlanság, a türelmetlenség és a reménytelenség kövezi, kielégülést csak akkor érez, ha megcáfolhatatlan bizonyítékra lel kérdésére. A modernitás így megfosztotta az embert a több évezredes lelki cselekvésétől, leválasztotta a tudományról is a hitet, ezzel szemben új vallást alapított, melynek alappillére immár nem a bizalom, hanem a bizonyítás, az igazságnak pedig akkor van létjogosultsága, ha az egyben megfelel a valóságnak is, a valóság meghatározása azonban kevesek kezében koncentrálódik.

    Nem lenne teljes a hitről történő eszmefuttatásunk, ha nem ejtenénk szót annak valláshoz fűződő viszonyáról. A vallást sokan a hittel azonosítják, ami nem fedi le e két fogalom ilyen szoros kapcsolatát. Míg a hit az egyén meggyőződésére korlátozódik, addig a vallás kollektív élmény, melynek alapja egy közösen elfogadott, elismert transzcendens létezéséről való meggyőződés, mely a hívő közösség magatartását, normáit, rítusait is szabályozza. „A vallás szent, vagyis elkülönített és tiltott dolgokra vonatkozó hiedelmek és gyakorlatok összefüggő rendszere, amely a híveket az egyháznak nevezett morális közösségbe egyesíti”. [5] A keresztény vallás alapja az Atya mindenhatóságába vetett hit, Jézus létének, tanításainak feltétel nélküli elfogadása, mely által megváltozik a hívő attitűdje, életének, benne döntéseinek, a közösséghez és önmagához valóviszonyának alapját a hite tárgyának való alárendeltség jelenti. Kálvin szerint a hit „az, amellyel nem csak hisszük, hogy van Isten és Krisztus, hanem hiszünk Istenben és Krisztusban; Istent valósággal a mi Istenünknek és Krisztust Megváltónknak ismerjük el. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak igaznak tartjuk mindazt, amit Istenről és Krisztusról olvasunk vagy hallunk, hanem minden reménységünket és bizodalmunkat az egy Istenbe és Krisztusba vetjük és ebben a tudatban úgy megerősödünk, hogy az Istennek irántunk való jóakarata felől semmit nem kételkedünk.[...] Eszerint az igaz hit, mely egyedül érdemli meg a keresztyén hit nevét, nem is más, mint a léleknek erős meggyőződése arról,, hogy az Isten igazsága (veritas), olyan kétségtelen, hogy lehetetlen be nem váltania mindazt, amiről Igéjében megmondotta, hogy meg fogja cselekedni”.[6]

    A vallásos hit a hívő embertől is megköveteli a külső aktivitást, erről szólnak Jakab apostol intelmei, miszerint „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában[7]”.

    Bár a hívő ember számára a hit mindennapjainak szerves részét kell, hogy képezze, Advent még inkább arra késztet, hogy adjuk át magunkat a reménynek, hogy átérezhessük a Születés misztériumát és szilárd meggyőződésünkké váljon: ha hiszünk, a Megváltás részesei lehetünk.

    2017. december 3.

     

    Források:    

*Levél az Olvasóhoz, 2017. február (http://szozat.org/index.php/level-az-olvasohoz/10472-level-az-olvasohoz-2017-2-ho)

**Levél az Olvasóhoz, 2017. május (http://szozat.org/index.php/level-az-olvasohoz/11376-level-az-olvasohoz-2017-5-ho)

  1. 1.Pál apostol levele a zsidókhoz (11:1)
  2. 2.Katolikus Lexikon
  3. 3.Gerardus Van Der Leeuw: A vallás fenomenológiája (Osiris Kiadó, Budapest, 2001)
  4. 4.
  5. 5.Emile Durkheim: A vallási élet elemi formái (L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2004, 53.o)
  6. 6.Kálvin János Institutiója 1536 (Stichting Hulp Ooost Europa, Budapest, 1995, 64. o)
  7. 7.Jakab apostol levele (2:17)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf