Somogyi Imre: Szekták [I]

Ezt az 1943. augusztusban, de napjainkban ugyancsak időszerű, a Magyar Életben [amely elsődleges célként a népi mozgalmakat és a magyarság fennmaradását támogatta] megjelent írást a szektákról, tudatosan válogattam be. Sajnálatos tény, hogy a XXI. század Magyarországában dübörög az állam által eltűrt, nemegyszer politikai, szavazatmaximálási okokból még anyagilag támogatott szekta biznisz. Az ebben részvevő megtévesztettek számát magam részéről 500 ezer és egymillió ember közé teszem, ami egy tragikusan magas szám.. Elsősorban a történelmi keresztény egyházak vezetőinek, de nekünk, a híveknek is felelősségünk, hogy nem tudtuk megmutatni az oda csapódóknak az Istenhit igaz kegyelmét. Hogy gyermekeink és unokáink ne essenek áldozatul ennek az ott történő agymosásnak, lelki zsarolásnak, amit vallási köntösbe burkolnak vezetői, miközben ők maguk luxuskörülmények között élnek[lásd szcientológia] a szekta tagjaitól kizsarolt forint milliárdokból. Ráadásul ezek a szekták megkerülhetetlen gazdasági potenciává vállnak-válltak, és [szerintem] fokozott nemzetbiztonsági kockázatot is jelentnek az államigazgatás vagy a fegyveres erők szektatagjainak folytatólagos megtévesztéssel, esetleg zsarolással kicsikart, fontos, hazánkat érintő biztonsági adatok felszínre kerülésével. Sajnálatos módon mindenhol előkerült már egy elvarrhatatlan külföldi szál is, mint a jehovistáknál az Egyesült Államokbeli, a „Hit” gyülekezetnél az izraeli kapcsolat képe… – cspb –

    *

A szekták a kiegyensúlyozatlan, kasztokra bontott társadalom kórtünetei. Minden társadalmi rétegben egyformán megtalálhatók: a felsőbb tízezrekben, a középosztályban, a városi munkásság körében csakúgy szedik áldozataikat, mint a parasztságban.

    Az értelmiség bizonyos szempontból semmivel sem különb, mint a parasztság analfabétái.

    A szektázás az alsóbb néprétegeknél részben részkérdés és vállalás az életért, részben ugyanúgy, mint a középosztálynál vagy a felsőbb rétegeknél, menekülés.

    Menekülés a felelősség elől. Nincs elég lelkierejük, hogy a felelősséget vállalják a közösségért. Legtöbbször még annyi sem, hogy saját magukért vállalni tudják. Szektákba kényszeríti a menekülés, a keresés őket.

    Az egyik ilyen szekta, nálunk a Schmiedt Jenő által terjesztett Theozófizmus. Általában nagyobb képzettséggel rendelkező középosztályunk nyugtalanabb lelkű tagjai közül szedi áldozatait. Semmilyen társadalomra nem veszélyes. A biztosított életű középosztály szektája. Az igazi közösségi élettől irtózó, magukat felsőbbrendű lényeknek képzelő egyénekből csoportosul.

    A különböző keresztény és keresztyén egyházak vallási keretei nem felelnek meg nekik. Érzik, hogy felelőtlenség mindenért az Istent felelőssé tenni. De ennek a kényelmes álláspontnak a bűvköréből még sem tudnak szabadulni. Egy másik, képzeletbeli túlvilágot alkotnak maguknak. Sokkal zavarosabbat mint az eddigi vallások, vagy a régi pogány vallások bármelyike. Mind, mind csak azért, hogy a felelősségvállalás elől meneküljenek. Időnként össze szoktak jönni valamelyik kávéházban és telt gyomorral meghallgatják Schmiedt Jenő örökébe lépett szakállas prófétájukat. Elvont, a földi életre talán soha nem vonatkoztatható fejtegetéseit.

    Ennek a szektának nálunk egész irodalma van már. Felesleges, hogy részletesebben írjunk róla.

    Az úgynevezett jobb középosztály másik szektája az

    Oxfordizmus.

    Az előbbinél jóval fiatalabb, Angliában keletkezett kényelmes szekta. Nagy különbség nincs a kettő között. Az előbbi férfiasabb, bár ennek is vannak női hívei. Ez lágyabb, nőiesebb, de azért ennek is vannak elnőiesedett férfi hívei.

    Az oxfordizmus, ha ugyan lehetséges, még talán az előbbinél is zavarosabb.

    A legelterjedtebb „jobb középosztálybeli” szekta.

    A fennálló társadalmi rendre semmi veszélyt nem jelent. Úgy annyira, hogy igen sok egyházi személy is körükbe tartozik. Hivatalosan is megtűrik őket. Igen vigyáznak, nehogy a fennálló társadalmi rend törvényeivel, vagy rendeleteivel ellentétbe kerüljenek.

    Bizonyos időközökben összejönnek, imádkoznak. Egymásnak megmondják, nyilvánosan meggyónják bűneiket. De azért természetesen nagyon vigyáznak, nehogy valami olyant is kifecsegjenek, ami szerintük becsületbevágó. Néhány összejövetelükön egypár esztendővel ezelőtt én is résztvettem. Nagyon érdekes és jellemző, hogy minden gyónásuk a felelősség elől való menekülés.

    Mindig olyan bűnökről, hibákról beszéltek, ami közösségellenes. Durvaságról, gorombaságról, irigységről, önzésről, leggyakrabban pletykáról, amit legkedvesebb barátnőjükről vagy annak férjéről terjesztettek.

    Mind, mind olyan tulajdonságok, miért nemigen szoktunk különösképpen megróni senkit. Bár jóé érezzük mindannyian, ha nem is merjük bevallani még magunknak sem, hogy nagy bűnök. Igen sokszor nagyobbak még a gyilkosságnál is. A gyilkos legtöbb esetben egy ember életét oltja ki és esetleg egy család életét keseríti meg. A durvaság, a gorombaság, a pletyka stb. nem családokat, egész társadalmak életét ronthatja meg. Törvényeink, sajnos, sokkal enyhébben ítélik meg, mint amilyen súlyos bűnök. Ha nincs is semmi törvényes következménye az ilyen bűnöknek, valahogy még a primitív lelkű ember is érzi tudat alatt, hogy ezek sokkal nagyobb bűnök, mint azok, amelyek elkövetéséért a törvény sokkal szigorúbban büntet. Sokszor nem tudatos, de gyónásaikban, vallomásaikban mindig érezhető, hogy felismerték ezeknek a bűnöknek a közösség ellenes voltát, igyekeznek menekülni és szeretnék a felelősséget megosztani, lehetőleg áthárítani, nem is annyira egymásra, mint egy új, de természetesen emberi tulajdonságokkal felruházott istenségre.

    Az egyik oxfordista könyvben igen érdekes és jellemző esetet olvastam. Az egyik dúsgazdag autógyár-tulajdonos érezte, hogy nem az ő munkájának eredménye az az óriási gazdagság, amely fölött felelőtlenül rendelkezik. Megismerte az oxfordizmus tanait és annyira megfogta lelkét az új vallás szépsége és fennkölt magasztossága, hogy nemcsak, hogy hívéül szegődött, hanem minden idejét arra használta, hogy újabb és újabb híveket toborozzon. Erre elsősorban saját gyárában nyílt lehetőség. Először csak a főtisztviselők, majd ezek segédszemélyzete került sorra. Idők múltával lassan az egész munkásságot beszervezték az újfajta Isten-imádásba. A vezető tisztviselők munkásaikat is meggyőzték az új vallás lélekemelő voltáról, s kivétel nélkül mind új életet kezdtek.

    Csodálatos dolog történt. Az autógyárban attól kezdve, hogy a munkások megtérte, ugyanannyi anyagból, ugyanannyi idő alatt, egy autóval több készült el. A könyv szerint ennek az az oka, hogy ezelőtt a megtérésig a munkások kivétel nélkül loptak és munkájukat hanyagul végezték. A megtérés óta becsületesekké váltak. Nem loptak és a megfizetett munkaidőt becsületes munkával töltötték el.

    Idáig rendben is volna minden. Ha azt a sok gyarlóságot, bűnt, amely az emberiség más-más nyelvét beszélő tagjait egymás ellen kényszeríti, az új vallás ilyen szépen ki tudja irtani, minden becsületesen gondolkozó embernek mellé kellene szegődni. Hiszen teljesen mindegy, hogy milyen formában, milyen úton tudjuk legkönnyebben megközelíteni a tökéletesedést, vagy az Istent.

    Ha az eddigi vallások nem voltak eléggé meggyőzőek, ha nem tudtak elég istenfélelemre nevelni, ha nem tudtak emberebbé tenni, ha erre csak az oxfordizmus képes, nem mondhatunk mást, legyünk mindannyian oxfordisták.

    Csak az a baj, hogy az egész történetnek egy kis szépséghibája van, amit a felületes oxfordista olvasók nemigen vesznek észre. Ez a hiba, amely pedig kétes értékűvé teszi az egész szektát, a következő: amikor a gyár költségvetést összeállította, az azelőtti számítások, az azelőtti munkarend szerint kellett elkészítenie, amikor a munkások loptak és emellett hanyagul végezték a munkát. A kalkuláció természetesen így is jövedelmező volt. Bizonyítja, hogy a gyár volt.

    Az eddig elkövetett lopásokról nem tudtak, csak a megtérés után. Bizonyítja, hogy senki ellen nem indítottak eljárást. Ha esetleg mégis kitudódott valami, az illetőt kidobták a gyárból és becsukatták. Ennek ez a rendje mindenütt. Itt sem történt másként. Amennyivel több anyagot kellett azelőtt ugyanannyi autó készítéséhez vásárolni, azt a munkások vitték el. Ha látták is, hogy hanyagul végezték a munkát, segíteni azon sem lehetett. Tehát ezek szerint kellett kalkulálni. Idáig rendben is lenne minden.

    Megtért a gyáros és megtérítette tisztviselőit. Ők ugyanúgy jobb útra térítették, visszavezették a becsületes útra tolvaj, hanyag munkásaikat. A megtért munkások szakítottak előbbi istentelen életükkel és az új vallás istenének segítségével az örök élet reményében becsületessé váltak.

    Ez mind, mind nagyon szép. El is lehet hinni, hogy igaz, hiszen van annyi becsület az oxfordistákban és könyvírókban, hogy valótlant nem írtak le.

    Egy valami azonban, ami koronája lenne az egésznek, kimaradt a könyvből: nincs abban a könyvben egyetlen szó, egyetlen sor arról, hogy a most már megtért munkások által el nem lopott és elkészített, számításon kívül eső egy autó jövedelmét mire fordította a szintén megtért gyáros? Mi lett az ingyen autóval?

    Nyilvánvaló, ez ajándék Isten kegyelméből, a becsületessé vált, megtért munkások által. Hiszen ugyanabból az anyagból, ugyanannyi idő alatt készítettek egy autóval többet, mint azelőtt. Az Isten keze játszott közre. Ezt az egyet naponta az Isten keze adta a munkások becsületes keze által. Ezt illő lett volna valamilyen szociális célra fordítani. Erről a könyvben egyetlen szó sincs.

    Arról sem található egy szó sem, hogy az Istenhez tért gyáros az ugyanolyan Isten teremtményének tartott megtért munkásait ugyanúgy becsülte volna, mint saját magát. És nehéz munkájukért emberibb fizetést adott volna! Erről sem lehet találni egyetlen szót sem abban az oxfordista könyvben. Pedig ez a legtermészetesebb. Ép ésszel a megtérést enélkül el sem lehet képzelni.

    A másik jellemző eset velem történt meg.

    Az egyik közéleti nagyság felesége szintén jobb útra tért. Minden szabadidejét valamelyik oxfordista gyülekezetben töltötte. Ritkán jártam hozzájuk, de ha elmentem, nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy engem is megtérítsen.

    Beszélt a közös imádkozásokról, a közös gyónásról és arról a lelki felszabadulásról, amit ilyen közös gyónás után érzett. Mondanom sem kell, hogy akkor már ismervén az oxfordisták egy részét, semmi kedvem sem volt megtérni. Lewgalábbis olyan formában nem. Pedig nem győzött eléggé áradozni minden egyes alkalommal, az új hit, az új vallás óriási jelentőségéről. A megtért emberek lelkét átformáló erejéről. Olyan csodákat tesz az új vallás istene, hogy még a kevésbé becsületesek is egycsapásra becsületesekké válnak. Nemcsak engem, hanem mindenkit, aki közelébe került, iparkodott megtéríteni. Nagy szomorúságára, a családban nem tudott eredményt elérni. Sem a férje, sem gyermekei nem voltak hajlandók jobb útra térni. Ez volt szegény asszonynak a legnagyobb keserűsége, hogy minden ékesszólása, minden csábítása csődöt mondott. Sem két fia, sem egyetlen leánya, sem veje nem volt hajlandó az új szekta soraiba állni. Rokonai között akadt néhány jótétlélek, akiket megtérített, de ez nem elégítette ki.

    Buzgóságában már annyira ment, hogy még a cselédlányt is elvitte az oxfordista gyülekezetbe, hogy az is megtérjen. Ez már nagy dolog volt! Legalább is tőle igen nagy. Mert bár szintén szegény származás volt, sokkal különbnek, felsőbbrendűnek képzelte magát, mint az őt kiszolgáló cseléd. Itt is csoda történt. Azóta együtt járnak imádkozni és gyónni.

    A megtérés óta ha a leány eltört valami edényt, vagy torkoskodott, a gyülekezetben meggyónta, sőt, az okozott kárt fizetéséből megtérítette. Természetesen arról egy szót sem szólt, hogy ő a kár megtérítését nem fogadta volna el. Amikor én később megkérdeztem, hogy most, mivel már mind a ketten megértek és egyenlőkké lettek Isten előtt, ad-e több fizetést a megtért leánynak, hogy legyen miből megtérítenie a véletlenül elkövetett károkat? Ezen a megtért asszony valósággal elképedt. És csaknem kizavart a szobából.

    Ez volt az ő megtérése. Az a szegény cselédlány kora reggeltől késő éjszakáig tartó munkájával, húsz pengőt keresett nála havonta, amikor az ő férjének 800-1000 pengő havi jövedelme volt. Ugyanakkor más cselédleányoknak legalább 40 pengőt fizettek.

    Ennek a megtért asszonynak még a megtérés után is volt lelke a szintén megtért alkalmazottjával a véletlenül elkövetett kárt megfizettetni, abból az alamizsna összegből, amit végtelen sok munkájáért, mint alamizsnát juttatott neki.

    Ezek és ilyenek az értelmiség szektái. Közöttük is vannak spiritiszták. Ők semmivel sem jobbak, semmivel sem rosszabbak, mint a theozófusok, vagy oxfordisták, csak még náluk is korlátoltabbak. A spiritiszták lelkivilágát sokkal jobban ismeri mindenki, minthogy érdemes lenne róluk írni.

    Az asztaltáncoltatáson már túljutottak. Néha elolvasnak szociális problémával foglalkozó könyveket is, de megbotránkoznak azok radikalizmusán. Kétségbeesnek, hogy azok mindenáron, minden eszközzel még ezen a világon akarnak nagyobb boldogságot biztosítani minden bűnös embernek.

    Elég értelmesek arra, hogy lássák a mai társadalmi berendezkedés tarthatatlanságát, igazságtalanságát, krisztustalan és embertelen voltát. De felelősséget a közösségért, mindannyiunkért nem akarnak vállalni.

    A régi vallások istenei nekik nem felelnek meg. Az új világ áramlatával előtérbe tóduló szociális kiegyenlítődés kiváltságos helyzetükben nem tetszik nekik.

    Osztályhelyzetüket mindenáron biztosítani akarják, csak éppen a felelősséget nem vállalják sem a közösségért, sem saját magukért.

    Új vallást, új Istent keresnek, akit felelőssé tesznek a földön elkövetett hibákért és bűnökért.

    Nem rosszak ők, csak túlságosan kényelemszeretők, túlságosan maguknak valók, egyedüli céljuk az én, újra az én és mindig az én. Az áldozatot mindig csak másoktól követelik. Ők maguk az áldozathozatalra legjobb esetben csak addig hajlandók, míg az áldozathozatal nem terjed túl az alamizsnálkodás határán. Addig, amíg az áldozathozás a legkevésbé sem érinti kiváltságos szociális és társadalmi helyzetüket. Kamrájuk mindig telve van, sohasem éheznek, sohasem nélkülöznek. De nem is kaphatók soha semmilyen közösségi munkára. Azonban mindenütt ott vannak, ahol a felelősséget másra vagy másokra lehet hárítani.

    Vannak még irodalmi, művészeti és más, nem ennyire meghatározott céllal alakult szekták is. Ezeket azonban az egymást váltó divatáramlatok rendszerint el is söprik anélkül, hogy mélyebb nyom maradna utánuk.

folytatjuk –

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf