A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Borsod [X. rész]

64 varmegyeHazánk volt tiszáninneni kerületének egyik megyéje a Tisza jobb partján. Kiterjedése kerekítve háromezer-ötszáz négyzetkilométer volt. A lakosság száma 1891-ben kétszáztizenhétezer lélek volt, mely 1910-re kétszáznegyvenezerre szaporodott. Nemzetiség szerint a megye lakosai közül kilencvennégy százalék volt magyar, négy és fél százalék szlovák és másfél százalék német. A megye hat járásra oszlott, egyetlen (törvényhatósági jogú) városa, egyben székhelye Miskolc volt.

    A községek közt volt negyvenhét nagyközség és százhuszonkilenc kisközség, általában véve középnagyságúak. Kétezernél több lakosa tizenháromnak volt, a legnépesebbek Mezőkövesd tizenháromezer, Diósgyőr hatezer-ötszáz, Mezőcsát ötezer és Mezőkeresztes négyezer lakossal.

    Borsod északi és nyugati része túlnyomóan hegyes, keleti és déli része termékeny róna. A megyét északnyugati-délkeleti irányban a Sajó folyja keresztül, melynek jobb partján a Bükk-hegység terül el. A Bükk középpontját képező nagy fennsík a 937 m magas Bálványban kulminál, ahonnan nagy völgyek (Szilas-patak völgye, Hámori, Tárkányi, Bogácsi völgy) vonulnak alá, míg nyugat felől a szintén délre nyíló Eger patak völgye választja el a Mátra hegységtől. A Sajó völgyétől északra a tornai hegycsoportnak és a szendrő-forrói dombvidéknek a Bodva által elválasztott alig 500 méterig emelkedő végső nyúlványai hálózzák be a megye északi csücskét, míg ettől délre a Sajónak mindinkább kitáguló völgye a nagy magyar Alföldre nyílik.

    A megye főfolyója a délkeleti határt képező kanyargó (de csak kis részben határt képező) Tisza, melybe a megye fővízerének tekinthető Sajó (bár már zempléni földön), a Hejő patak s több kisebb ér szakad. A megye déli lapályos részén, különösen a Tisza vidékén, Mezőkövesdtől, Mezőkeresztestől és Emődtől délre a millennium idején kiterjedt mocsarak voltak, melyek lecsapolása a Tisza részbeni szabályozása dacára sem sikerült sokáig. E vidéken nagyobb állóvizek is (Fehér nád) voltak, minthogy az egész lapálynak a Tisza irányában esése alig van, s magának a Tiszának esése is alig két méter e megye területén.

    A megye hegyes részeiben ásványkincsek bőven fordulnak elő, bányásztak vas- és rézércet (Nádasd, Ózd, Rudabánya, Telekes), kőszenet (Ózd, Nagy-Barca, Várkony, Sajókaza, Bánszállás, Disznóshorvát, Diósgyőr, Varbó, Edelény) márványt, paoalkövet, kitűnő agyagot (Tapolca), gránitot (Novaj). Ásványvizei Diósgyőrben, Kácstapolcán, Tapolcán és Hámoron fakadnak. Fürdői voltak Tapolcán (Diósgyőr, Görömböly és Kács mellett).  

    Története

    A megye területe ősi idők óta lakott föld, miként azt a területén talált őskori tárgyak, eszközök, bronzok és cserepek tanúsítják. A magyarok bejövetelekor Örs vezér (Örsőr) nemzettsége szállta meg a Sajó völgyét és a Tisza lapályát. Szent István várispánságot alapított itt, mely nevét feltehetően Bors nevű első ispánjáról, illetve annak váráról kapta (a régi magyar nyelvben a „d” kicsinyítő képzőként szolgált, például várad=váracska; magod, magdi=magocska). A borsodi várispánsághoz eredetileg a tornai erődispánság is hozzá tartozott, egy a XI. században még lényegében lakatlan terület, hasonlóan a zólyomi vagy a beregi erdőispánsághoz. A XII. században ezek az erdőispánságok – ahogy lassan benépesültek – maguk is várispánságok, majd nemesi vármegyék lettek.

    A magyar uralkodók szívesen vadásztak Borsod erdeiben. Már az Árpád-házbeli királyok alatt említik a győri és dédesi királyi várat s az Upponyerdőt, melyben a királyi bölény- és bivalyvadászok tanyáztak, a Bükk-hegység erdőségeiben királyi vadászpagonyok voltak, melyeket királyaink sokszor kerestek fel. A talán avar eredetű győri földvár helyébe a diósgyőri királyi palota épült, mellette a szilvási zárda, hol királyaink gyakran tartózkodtak, és több országgyűlést is tartottak. Borsod területén több nevezetes szerzetesi közösség is volt, így a bencések boldvai, tapolcai és kácsmonostori, a ciszterciek bélháromkúti apátsága, a pálosok diósgyőri, szentléleki és sajóládi kolostora, melyek többnyire a XII-XIV. századból valók.

    A tatárok betörése 1241-ben Borsod legnagyobb részét is elpusztította. Ónod mellett, a Muhi pusztán volt a szerencsétlen ütközet, mely IV. Béla vereségével végződött, és majdnem az egész ország pusztulásának volt előhírnöke. A tatárjárás pusztításai után Borsodban is sorra épültek fel a kővárak: Füzér, Dédes, Diósgyőr és a többi. A béke azonban nehezen állott helyre, 1280-ban Tamás egri püspök IV. László király ellen fellázadt, de a király hadával Jenkén és Muhin megjelenvén, megfékezte őt.

    Az Anjouk alatt a tatárok által feldúlt diósgyőri vár is újra felépült, és királyaink kedvelt és fényes mulatóhelyévé vált. Nagy Lajos, aki Katalin leányát is itt temette el, utóbb Zsigmond és neje, Mátyás király és Mária, II. Lajos neje gyakran tartózkodtak itt, s Diósgyőr vidéke gyakran volt nagy vadászatok és ünnepélyek színhelye. A vár ma is álló falai között, a körülötte elterülő mezőn egykor a magyar lovagkor színes forgataga zajlott: lovagi tornák, ünnepélyek lakomák, vadászatok. A XVI. század elejére a megye tizenhárom vára, ugyanannyi mezővárosa és kétszázötven községe adózott a királynak és a királynénak (a királynéi udvartartás jelentős birtokokkal rendelkezett Borsodban).

    A török uralom alatt Borsod sokat szenvedett, mint hadak járta hódoltsági peremkerület. Ráadásul itt is érvényesült az úgynevezett kondominium, a kettős adóztatás rendszere, az adók egy részét az elmenekült magyar földesurak is behajtották (vagyis inkább behajtatták erre szerződött csapatokkal), de az új török urak is. Ez a rendszer azonban nem feltétlenül jelentett dupla adót, a török és magyar urak egyfajta vivendi alapján, fokozatosan kialakuló szokásjog szerint osztották meg egymás között a jövedelmeket.

    1582-ben a törökök a Muhi pusztán vereséget szenvedtek a császári csapatoktól, és 1596-ban Mátyás herceg Mezőkeresztes mellett megverte Mohamed szultánt, de ez őt utóbb üldözőbe véve, Miskolcig űzte. Ez volt az úgynevezett tizenöt éves háború időszaka, amelyben sem a csásári, se ma szultáni hadsereg nem ért el érdemleges eredményt, de a lakosság többet szenvedett, mint a hódoltság többi százharmincöt évében együttvéve.

    1707-ben II. Rákóczi Ferenc Ónodon tartotta azt a híres országgyűlést, melyen kimondták a Habsburg Ház trónfosztását. A Rákóczi-szabadságharc során számos had dúlta a megyét, de azt követően hosszú béke köszöntött rá, melyet legföljebb a Heves vármegyével évtizedeken át folytatott határpör fejleményei zavartak meg. Egyebekben Borsod békésen fejlődött, különösen mikor a vasút elérte a megyét, és megkezdődött ásványkincseinek nagyüzemi kiaknázása.  

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A kereskedelem és az ipar a millennium idejére nagy lendületet vett az addig alapvetően mezőgazdasági jellegű megyében. Az ipart főleg a bányászat lendítette fel, és erre épült a vasipar. Az ezernégyszáz munkást foglalkoztató rima murány salgótarjáni vasmű az ózdi henger- és a nádasdi lemezgyárával az ország egyik legnagyobb vállalata volt (az 1890. évi termelés háromszázezer métermázsa). A diósgyőri magyar királyi vas- és acélgyárban szintén ezernégyszáz munkás dolgozott, és évi négyszázezer métermázsa sínt gyártottak. Említést érdemel még a gépgyártás (Miskolcon három gépgyár és vasöntő), az agyagipar (miskolci tömörkőedénygyár, apátfalvai kőedénygyár), üvegipar, faipar, papíripar (diósgyőri papírgyár), malomipar, szeszipar, ecetipar.

    A hagyományos kisipar a nagyipar előretörésével rohamosan visszaszorult, amit sokan hanyatlásként éltek meg. Tovább működött a fazekasipar, mellyel egész falvak foglalkoztak, és persze a kalap- és szabóipar, hiszen öltözködni mindenkinek kellett, és az előző századfordulón felnőtt férfi még elképzelni sem tudta, hogy kalap nélkül menjen az utcán. A szalma-, gyékény- és fűzvesszőfonás a tiszamenti részeken dívott, de kisebb terjedelemben, mint korábban.

    A nagy vasgyárak maguk forgalmazták termékeiket, ezért a kereskedelem főbb cikkei továbbra is a gabona (mely Miskolcon és Mezőkövesden került piacra), továbbá a bor (főbb piacai Miskolc, Sajószentpéter, Emőd, Diósgyőr), gyümölcs és szőlő, élő állatok (Miskolc, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Sajószentpéter), állati termények és erdei termények voltak. A kereskedelem és forgalom középpontja Miskolc volt, melyből a vasutak minden világtáj felé irányultak.

    A mezőgazdaság legfőbb terméke, mint szinte mindenütt Magyarországon, a gabona, elsősorban a búza, árpa és rozs, kevesebb zab és kétszeres (rozs és búza kevert vetése). Jelentékeny volt továbbá a kukoricatermesztés, míg burgonya, köles, repce csak kevés termett. Termeltek még cukorrépát, dohányt, kendert, kevés lent, takarmánynövényeket stb. A szőlőművelés és bortermelés szintén jelentékeny volt, bár a filoxéra nagyon nagy károkat okozott, és a szőlőművelés azt követően lassan kapott lábra ismét. Jó bor termett Miskolcon, Nyéken, Görömbölyön, Geszten, Noszvajon, s általában a Bükk-hegység déli lejtőin. Gyümölcse sok és jó volt, főleg cseresznye és szilva, melyet az Alföldre szállítottak.

    A megye állattenyésztése meglehetős volt. Mezőkeresztes, Gelej, Mezőkövesd és Mezőcsát vidékén a földműves nép szép lovakat nevelt, a szarvasmarha tenyésztése főleg a Tisza táján dívott, s a hizlalt marha kivitelre is került. Sertést és juhot a megye minden részében tartottak, a nagy hagyományú lúdtenyésztés főleg a tiszamenti községekben (Tiszapalkonya, Oszlár, Dorogma, Bábolna) összpontosult.

    Jelentős települések    

    Miskolc

    A millennium idején rendezett tanácsú, 1907-től törvényhatósági jogú város, megyeszékhely a vármegye völgylapályának nyugati szélén s a Bükk-hegység végső kiágazásainak tövében. A város nagy része a Szinva völgyében húzódik, egy része a Tetemvár és Avas-hegyek lejtőire kapaszkodik fel, ahol a reformátusok régi temploma is áll. Az előző századfordulón a város belső részei, melyeket a Szinva és Pece patak folyik keresztül, rendesen s csinosan voltak építve, külvárosai egyszerűbbek s inkább falusias jellegűek voltak. Lakóinak száma gyorsan emelkedett, 1850-ben csak tizenhatezer lélek volt, 1870-ben már huszonegyezer, 1891-ben harmincezer, és 1910-re meghaladta az ötvenezret. A lakosok nagy többsége magyar volt, mellettük körülbelül ezer szlovák és ezer német élet a városban. A gyors növekedés egy része a keletről bevándorló zsidóságnak volt köszönthető, hiszen a századfordulón az izraelita vallásúak aránya megközelítette a húsz százalékot.

    A városban számos közintézmény kapott helyet, volt többek közt református főgimnáziuma, katolikus algimnáziuma, felsőbb leányiskolája, állami polgári fiú- és leányiskolája, közép- és alsó fokú kereskedelmi iskolája. Itt jelentek meg a Borsodmegyei Lapok, Szabadság, Borsod és a Borsod-Miskolci Közlöny című hetilapok. Volt számos közhasznú, társas, jótékony s iparosegyesülete és társulata, továbbá kórháza, árvaháza s egyéb jótékony intézetei.

    Ipara s kereskedelme élénk volt. Nevezetesebb iparvállalatai volta az államvasút javítóműhelye (négyszáz munkás), két gépgyár, a porcelán-, majolika- és tömörkőedény-gyár, az ecetgyár, sörgyár, gázgyár s gőzmalom. Itt összpontosult az államvasutak több vonala (Budapest, Kassa, Bánréve, Szerencs és Diósgyőr felé), városi villamos vasútja a századfordulóra készült el. Lakói közül sokan műveltek szőlőt.

    A város nevét, mely a Miskolc nemzetségtől származik, Anonymus említi először. IV. Béla idején közeli Muhi pusztán a tatároktól elszenvedett vereség után csaknem egészen elpusztult. A híradásokban az Anjouk idején bukkan fel gyakrabban az újra népesülő település. Károly Róbert a Szécsieknek adományozta, Nagy Lajos cserével visszaszerezte. Miskolc hamarosan mezővárosi, majd királyi városi rangra emelkedett, mint a diósgyőri királyi bortok tartozéka. Hunyadi Mátyás tovább gyarapította Miskolc kiváltságait, előbb vámmentességet, majd teljes adómentességet adományozott a városnak. A kiváltságok sorát II. Ulászló, majd II. Lajos is bővítette.

    A mohácsi csatavesztés megakasztotta Miskolc lendületes fejlődését. Előbb a Balassiak birtoka, majd a törökök felégették. Eger eleste (1596) után pedig hódoltsági mezőváros lett, két világbirodalom peremvidékén. Bizonyos előnyt azonban mégis sikerült kovácsolnia a sajátos helyzetéből, mivel az Erdély, a hódoltság és a királyi Magyarország közötti borkereskedelem egyik központja lett.

    A visszafoglaló háborúk után Miskolc városa sajátos helyzetet vívott ki azzal, hogy I. Lipóttól negyvenegyezer forintért huszonöt évre zálogba vette saját magát. III. Károly 1731-ben harminchétezer forintért ismét huszonöt évre terjesztette ki a zálogos időt, Mária Terézia pedig még 40 évre meghosszabbította. A királynő azonban utóbb meggondolta magát, Miskolc városát a királyi ítélő tábla elé idézte, s egyezkedésre szólította fel. Az egyezség meg is született a város növekvő kincstári befizetései mellett.

    A város lendületesen fejlődött a XVIII-XIX. században. Fazola Henrik 1770-ben állította fel az első vasolvasztót, megalapozva Miskolc nehéziparát, 1823-ban itt épült fel Magyarország első kőszínháza. 1841-ben az uradalmi jövedelmek ötszázalékos tőkéjének (tehát húszszorosának) lefizetése mellett Miskolc királyi várossá való emelését kezdeményezte, ám a szabadságharc miatt a rangemelés elmaradt. A rendezett tanácsú jogot végül 1872.beb sikerült megszereznie, a városmegyei hatóság alóli felszabadulást jelentő törvényhatósági jogot pedig, mint említettük, 1907-ben.    

    Diósgyőr

    Nagyközség 1891-ben hatezerötszáz lakossal, közte ötezer magyar, ötszáz német és ezer szlovák. A Szinva völgyének alsó részében, hegyektől övezve fekszik. A községtől keletre volt a nagy állami vas- és acélgyár, mely magában foglalta a Bessemer-acélgyárat, Martin-acélgyárat, kavarópestet és két hengerművet, sínkészítő-műhelyt, szög- és csavargyárat, öntő- és gépműhelyt s két téglagyárat. E nagyszerű vállalat 1891. évi termelés volt többek között kétszázharmincötezer mázsa acélgyártmány és kilencvenhétezer mázsa vasgyártmány. A gyár leginkább a saját bányáiban termelt barnaszenet használta fel. A munkások nagy külön munkástelepen laktak, ahol iskola, fürdő stb. volt. Diósgyőr másik nevezetes iparvállalata volt a Kolba Károly tulajdonában levő, ma is fennálló papírgyár, mely kitűnő minőségű merített papírt készített tiszta rongyból.

    Diósgyőr vára a hosszúra nyúló község déli szélén van. E helyen már a honfoglalás idejében volt (valószínűleg avar eredetű) földvár; később a magyar királyoknak volt itt váruk, melynek neve még a XIII. században is Nagygyőr volt, s csak utóbb kapta az itt bőven termő dióról a Diósgyőr nevet. A XIV. század elején az Ákos nemzetség Ernye-ága bírta (1248-1271 közt kapta Ernye bán). Ernye fia, István nádor egészen újra építtette, egy ideig ezért Újvárnak is nevezték, de fiai 1317-ben föllázadván, elvesztették. 1319-ben I. Károly debreceni dózsának adományozta, de később más birtokért visszacserélte. 1341-ben már a királyé volt. Ettől kezdve királyaink, kivált Nagy Lajosnak kedvelt mulató helye volt, ki a várat ismét teljesen átépíttette. 1369-70-bven huzamos ideig tartózkodott itt, 1387-ben országgyűlést tartott a vár falai alatt. A vár és a hozzá tartozó birtok ismételten királynéi tulajdonba került. Zsigmond király 1412-ben itt intézkedett a német birodalmi ügyekben, és itt kötött szövetséget a bajor hercegekkel. Ugyanő 1439-ben a várat nagy uradalmával együtt zálogba adta nejének, Cillei Borbálának. Mátyás király és Mária (II. Lajos neje) gyakrtan tartózkodtak itt. 1522-ben II. Lajos nejének, Máriának ajándékozta.

    Diósgyőr a magyar középkor egyik fontos központja volt, egyfajta uralkodói mulatóhely, a lovagkori Magyarország minden pompájával. Mohács után jelentősége lehanyatlott, az uralkodó többször elajándékozta, átvészelt több török ostromot, 1711. után a kincstár birtokába került, a romos vár köveinek egy részét a lakosság széthordta, Diósgyőr jelentéktelenségbe süllyedt. A XIX. század második felében aztán ismét feléledt, mint a hazai nehézipar egyik legjelentősebb központja, és ez a virágzás átnyúlt a XX. századig.        

    Mezőkövesd

    Nagyközség, járási székhely 1891-ben tizenháromezer magyar lakossal. Lakói földművelők voltak, élénk gabona- és tojáskereskedelmet űztek. A tatárjárás során teljesen elpusztult település a XV. században már fontos mezőváros, a következő században eljelentéktelenedő azonban hódoltsági település, mely Eger eleste után teljesen elnéptelenedett. A török kiűzése után a visszatelepülő lakosság főleg állattenyésztéssel foglalkozott, utóbb a földművelés is erőre kapott. A híres magyar matyó viselet valószínűleg a XIX. század második felében alakult ki.    

    Edelény

    Nagyközség, járási székhely a Bodva völgyében, 1891-ben kétezer magyar lakossal. A község területén állott a honfoglalás kori borsodi földvár, mely először nemzetségfői, majd ispáni székhelyként szolgált. A XIV. században már mezőváros, heti piactartási joggal rendelkező kereskedelmi központ. Eger első ostromakor (1552) teljesen elpusztult, de még a török időkben újra benépesült. Számos tulajdonosa közt voltak a Rákócziak, 1727-től a L’Huillier, majd a Cobourg hercegi család – utóbbiak építtették a ma is álló pompás barokk kastélyt.    

    Ózd

    Kisközség, járási székhely 1891-ben kétezer magyar és szlovák lakossal, mely száma 1914-re hatezer fölé emelkedett. Ennek fő oka, hogy Ózd a rimamurány salgótarjáni vasmű részvénytársaság egyik jelentékeny ipartelepe volt, amely már a millennium idején több mint ezer munkást foglalkoztatott. A vasmű később tovább fejlődött, és a hazai nehézipar egyik fellegvára lett.    

    Ónod

    Nagyközség 1891-ben kétezer magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Hozzá tartozik a tatárjárásban szomorú emlékre szert tett Muhi puszta. A XIV. században már város, vára is ekkor épült, mely Mohács után több török ostromot is sikeresen kiállott, és az északi végvárrendszer része lett. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707-ben Ónod mellett tartották a Habsburg-ház trónfosztását kimondó országgyűlést. A kuruc háborúk után a megsérült vár többé nem épült újjá, rommá lett, Ónod pedig Miskolc felemelkedésével párhuzamosan elvesztette jelentőségét.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo