A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Árva [XVII. rész]

64 varmegyeAz egykori Magyarország régi dunáninneni kerületének egyik megyéje, hazánk legészakibb vármegyéje volt, mely négyszög-alakban 2077.42 km2-en terült el. Egyike hazánk leghegyesebb, legzordabb s legszegényebb megyéinek, melyet az Árva völgyének ÉK-DNy irányú völgyelése két részre osztott. E völgy, a megye keleti részében terjedelmes, részben mocsaras Bori fennsíkká terül, s tőle északra a Magyar-Morva határhegység, vagyis az északnyugati Kárpátok egyes csoportjai emelkednek, melyek Galícia felé természetes határt alkotnak. Az ehhez csatlakozó Árvai Magurának a Fehér- és Fekete-Árva völgy közti hosszú hegytömege terül el, melynek folytatása a Kis-Fátra hegység, mely a megye nyugati határán emelkedik. Az Árva völgyétől délre az Árva-Liptói mészkőhegység, keleti folytatásaként a Liptói havasok zord ormai emelkednek. Székhelye 1683-ig Árva, majd 1683-tól, és a végleges önállóság után 1861-től Alsókubin.

    Az Árva folyó a megye vízereinek egyedüli gyűjtőjét képezi, mivel a természetes határok gyanánt emelkedő hegységek összes völgyei az Árva felé nyúlnak. A Liptói havasokban a Rohács táján több alpesi tavat találunk.

    A vármegye négy járásra oszlott. A megyében 97 község volt, melyek közül csak négynek volt 2000-nél több lakosa. A lakosok száma 1891-ben 84820 fő volt, ebből 773 magyar, 17 000 lengyel, 64 600 tót és 1918 német. A lakosság szellemi műveltsége csekély fokon állt, habár a megye 97 községe körül 84-nek helyben volt az iskolája. A tanköteles gyermekek közül 11,6% nem járt iskolába, s mivel a rendszeres iskoláztatás csak a XIX. század utolsó évtizedeiben vette kezdetét, a lakosság 35%-a nem tud írni s olvasni. A megyében az 1890-es években összesen 108 elemi iskola volt (ezek közt 4 állami), továbbá 4 kisdedóvó, 2 polgári iskola, 1 királyi algimnázium, és 1 iparostanulói tanfolyam.

    Története

    A vármegye területén a X-XII. század folyamán az Árva folyó lakatlan, vagy igen gyéren lakott vidék volt, a szlávok halász-vadász területe. A XIII. század elején kezdődött a betelepítés, mert az Árva völgyében, Kubint érintve egy fontos út vitt Lengyelország felé. Ennek védelmére építették 1267 körül Árva várát, mely egyben uradalmi és vármegyei központ lett.

    A vármegye a XIV. század elején a zólyomi erdőispánság egy részéből alakult ki, határait főképp magas hegyláncok határozták meg, ezért azok alig változtak. 1332-ből a vármegye 9 faluja ismert, a XVI. század közepén 80 településéből 6 mezőváros. Az alispánok sora 1375. évben kezdődik, de ezek egyúttal Árva várának várnagyai is, ezért a megye és a vár sorsa szorosan összefügg. Kezdetben még a vármegyei intézmény szervezetére hiányzott a nemesség, a vármegye legnagyobb része állandóan a várhoz tartozott, és birtokos nemes családjainak száma igen kevés volt. Mivel a nagy csaták elkerülték a vármegyét, ezért viszonylag békében éltek itt az emberek.

    Árva vára eredetileg királyi vár volt. 1307-ben András mester már „comes et castellanus de Arva” címet visel, ami nem mutat várispánsági szervezetre. A III. András halálát követő zavarokban jutott magánosok kezére. Anjou-házbeli királyaink, mint Lengyelország elleni véghelyet igen megerősítették. Zsigmond király azonban elzálogosította.

    A vár a XV. század közepén Komorovszky Péter lovag kezébe került, és innen tartotta rettegésben az egész felvidéket rablótársaival. Csak Mátyás király vetett véget Komorovszky garázdálkodásainak. A harcedzett várőrség Mátyás zsoldosa lett- és részben ez képezte magját a később híressé vált fekete seregnek. Mátyás, fiának Corvin Jánosnak adta királyi adományképpen a várat. 1484-ben Mátyás király Várday Péter kalocsai érseket és királyi kancellárt politikai okokból ide, majd Visegrád várába záratta. A legenda szerint a király kemény ítéletét e szavaddal adta tudtára az érseknek: «Arva fuisti Petre, orva eris, et in Arva morieris! (Árva voltál Péter, árva leszel, és Árvában fogsz meghalni.)»

    1495-ben Szapolyai István, Corvin János egyéb felvidéki birtokaival együtt Árva várát is elfoglalta. I. Ferdinánd 1534-ben Dubove János lengyel úrnak adta, akitől Thurzó Ferenc kezére került 1556-ban. 1606-ban Thurzó György Árva vármegye örökös főispánja lett. Halála után neje, majd annak halála után leányai viselték e címet, míg megegyezésükkel azt 1648-ban Thököly Istvánra ruházták. Ő volt az utolsó árvai örökös főispán, aki részt vett az 1664-ben megkötött vasvári béke hatására kibontakozott Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben, és nagy összegekkel támogatta I. Rákóczi Ferenc hatalomra jutását. 1670-ben azonban az összeesküvés felszámolásakor a császári csapatok ostrom alá vették Árva várát. A nagybeteg Thököly az ostrom alatt meghal, fiát, az akkor 13 éves Imrét hívei szöktetik ki a várból. Az ifjú Thököly Imre egész további életét meghatározza ez a momentum, és ennek hatására áll a kuruc csapatok élére, majd 1682-ben az általa irányított Felső-Magyaroszági fejedelemséghez a vármegye Árva folyótól délre eső részeit is hozzácsatolja. 1849. április 28-án Beniczky magyar csapatai Alsókubinnál szétverték a tót felkelő csapatokat. A szabadságharc után Árva egyesítve lett Liptóval, majd 1861 óta ismét önálló törvényhatóság lett.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A hegységek nagy része magasságnál fogva az év nagy részében hóval van takarva, s zordságánál fogva, mihez még a talaj köves, terméketlen volta is hozzájárul mezőgazdasági kultúrára alkalmatlan.

    A megye éghajlata igen zord, a mezei munka csak későn kezdődik, s a marhát a kiterjedt havasi legelőkre csak júniusban hajthatták ki, a gabonát csak augusztusban aratták le, s a búza csakis a megye melegebb déli völgyeiben érett meg. Nagy mennyiségben termesztettek ikricát (melynek szeme a rozshoz hasonló, s melynek a nagyobb hideg sem árt), árpát, hajdinát, zabot, burgonyát, lent (melyből gyolcsot szőttek). Gyümölcs is nagyon kevés termett, az alma, körte és szilva az Árva mélyebb völgyében sem érik meg teljesen.

    Az erdőket főleg jegenye-, luc- és vörösfenyők képezik, magasabb helyeken gyalogfenyő is előfordul, melyből a lakosok a borovicskát készítették. A fakereskedés a lakosság nagy részének szolgáltatott kenyeret.

    A kiterjedt havasi legelőkön juhtenyésztés folyt. A juhtenyésztést nem a gyapjú, hanem a tejből készített híres sajt és túró miatt űzték. A sertés megyeszerte elterjedt volt, a vármegye alsó vidékén nagy keresletnek örvendett .

    Fontos volt a vadászat. A vármegye magasabb hegységeiben medve, farkas, hiúz vadmacska, róka, nyest, vadkan, őz, sőt zerge is előfordult. A ragadozó szárnyasok közül a magasabb hegyekben havasi sas, saskeselyű, többféle sólyom, továbbá nagymennyiségű hó- és nyírfajd, fogoly, fürj, rigó erdei szalonka, vadkacsa és vadlúd volt. Halakban a megye folyóvizei igen gazdagok voltak. A pisztráng igen gyakori volt, előfordult még lazac, angolna, csuka sügér és compó is.

    A keleti fennsíkon elterjedő Bori mocsarakban tőzeget vágtak, melyek igen jó tüzelőanyagot szolgáltattak.

    Ásványokban a vármegye nagyon szegény volt, kevés vasércet, és barna kőszenet bányásztak. Ásványforrásai közül csupán az árvafüredi víz érdemel említést.

    A gyáripar igen jelentéktelen, néhány gőzfűrészre szorítkozik.

    Jelentős települések

     

    Alsókubin

    Nagyközség, a vármegye alsókubini járásának székhelye az Árva folyó mellett. 1891-ben 1609 tót, magyar és német lakossal. A vármegye törvényhatóságának, a járási szolgabírói hivatalnak, királyi tanfelügyelőségnek, pénzügyigazgatóságnak és pénzügyőrségnek, állami építésezti hivatalnak és királyi közjegyzőségnek székhelye. Van járásbírósága és adóhivatala, takarék- és hitelintézete, közép-kereskedelmi iskolája és ipariskolája, nyilvános (Csaplovics-féle) könyvtára, vármegyei kórháza, többféle társas-, közhasznú és ipari egyesülete, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Itt jelenik meg az Árvamegyei Hírlap című hetilap.

    Területe ősidők óta lakott. Határában a lausitzi és a hallstatti kultúra bronzkori erődített települése állt. A Trniny-dombon egykor a puhói kultóra települése, majd kelta vár állott. Taksony vagy Géza fejedelem egy varég népcsoportot, a kölpényeket telepítette erre a vidékre, a gyepű, az országhatár védelmének céljából.

    A település a XIII. században alakult ki az árvai váruradalom területén. 1235 és 1270 között „Kolbin”, 1314-ben „Kublen”, 1345-ben „Kubin”, 1381-ben „Also Helben”, 1391-ben „Clbin”, 1408-1409-ben „Cubyn” illetve „Cublyn” néven említik az írott források. Eredeti címerében Alexandriai Szent Katalin volt látható kerékkel, mely rózsává változott. A XVI. században itt is tért hódított a reformáció.

    Birtokosa, Illésházy Gáspár révén városi jogokat 1632-ben, vásártartási jogot 1633-ban kapott. 1683-ban Árva vármegye székhelye lett, de ebben az évben a Bécs felmentésére vonuló lengyel és litván csapatok teljesen feldúlták, és csaknem elnéptelenedett. A XVIII. század elejére fejlett mezőváros lett, jelentős kézművesiparral. 1715-ben alapították szabó- és csizmadiacéhét. Lakói közül sokan sajt és lenolaj készítéssel, szeszfőzéssel foglalkoztak, megnyílt a városi ispotály is. A várost 1834-ben tűzvész pusztíotta el, ezután kapta mai arculatát. 1849. április 28-án itt veri szét Beniczky őrnagy honvédserege a tót felkelő seregét. 1872-ben itt nyílt meg az első árvai pénzintézet, 1888-ban pedig az első kereskedelmi iskola. A fejlődést az 1893-ban és 1895-ben kitört tűzvészek akasztották meg.    

    Námesztó

    Kisközség a vármegye námesztói járásában, a járás székhelye, 1891-ben 1940 tót és német lakossal. A községben volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt járásbírósága, takarékpénztára, többféle egyesülete, kékfestőgyára, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Malom, fűrésztelep és téglagyár is működött a területén.

    A községet a Krakkó vidéki törzsi területről származó viszlán (lengyel) eredetű Randa András szabad soltész alapította, ki Lengyelországból menekült az 1548-1554 között zajló kozák-lengyel háború utolsó esztendejében. A közép-árvai területen létrejövő telep létezését Thurzó Ferenc 1557. május 6-i Randa Andrásnak adományozott soltészlevele legalizálta.

    A település nevét 1593-ban „Námestowjw”, „Námestovo”, 1625-ben „Námestov” alakban említik a korabeli források. Árva várának jobbágyfaluja volt. A Thurzók 1612-ben evangélikus templomot építettek, vásáros hely lett. Az 1671. évi Habsburg-ellenes felkelés kiinduló helyszíne lett. A XVIII. században az ellenreformáció árvai központja, ekkor sok zsidó család is letelepedett a városban. A gyolcs- és vászonszövés és kereskedés központja. Városi és vásáros jogait 1776-ban Mária Terézia szentesítette.    

    Árvanádasd (Trsztena)

    Kisközség, a vármegye Trsztenai járásának székhelye (1877-től) 1891-ben 2332 tót lakossal. A község az Árvai-medence északi részén az Orvacia- folyó alsó folyásánaál fekszik, mely 1891-ben járási szolgabírói hivatal széke járásbírósággal, királyi katolikus gimnáziummal, Ferenc-rendi zárdával, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

    A települést a német bányászok alapították „Bingenstadt” néven 1371-ben. Már alapításakor mezővárosi, vadászati, halászati, vásártartási és pallosjoga volt. 1379-ben „Krisina” néven említik. Magyar nevén 1420-ban említik először „Nadasd” alakban. 1427-ben „Stadtsek”, 1437-ben „Nadasd”, 1520-ban „Trstena”, 1609-ben „Thersztene aliter Stadtsek” alakban szerepel a korabeli forrásokban. A mezővárosnak 1424-ben Zsigmond letörölte vám és harmincad fizetési kötelezettségeit is. A várost választott bíró irányította. A XVI. század végén már itt volt a legtöbb ház az egész Árvamentén. 1609-ben II. Mátyás engedélyével évi négy országos vásárt tarthatott. A XVII. században kifejlődött a kézműipara is, jelentős kereskedelmi központ lett, versenyben Turdosinnal. Több céhe is alakult, így a szűcsöknek, a fazekasoknak, az ácsoknak és a csizmadiáknak volt céhük. A legnagyobb céh a fazekaodké volt, aki híresek voltak különleges technológiájukról és alkalmazott díszítő elemeikről. Sóraktár is állt a településen. A XVII. század kuruc háborúi sok kárt okoztak a városnak. 1778-ban már 1320 volt a lakosok száma, köztük hat nemesi család volt. 1828-ban 2776 lakos élt a településen, főként mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak. Gimnáziumának alapkövét 1868-ban rakták le.    

    Jablonka

    Kisközség a vármegye trsztenai járásában, az Árvai-medence északi felében a Fekete-Árva jobb parján fekszik, a Zubrica-patak torkolatánál. 1891-ben 3243 túlnyomó részt lengyel lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. A vármegye legnagyobb lélekszámú települése.

    A község helyén a XV. században vámhely működött. A település 1566-ban keletkezett, amikor délről tót, északról lengyel családok érkeztek. A Jablonsky család birtoka volt.    

    Turdossin

    Kisközség, mely a vármegye vári járásának székhelye, az Árva és az Orvica folyó összefolyásánál fekszik. 1891-ben 1758 tót és német lakossal. A községben volt a járási szolgabírói hivatal széke, volt itt adóhivatal, takarékpénztár, kékfestő- és gyufagyár, gyógyvegyműhely, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár. Volt itt továbbá magyar királyi erdőgondnokság, adó- és sóhivatal, valamint az irgalmas nővérek leányiskolát tartottak fenn.

    Lakói mezőgazdasággal, állattartással, fafeldolgozással, vászonszövéssel és festéssel foglalkoztak. A településen több malom mellett téglagyár, sörfőzde, fűrésztelep, gyufagyár is működött.

    Létesítését néhány történész Szent István királynak tulajdonítja. Vámját a zoborhegyi apátság oklevele már 1111-ben említi, melynek biztosítására valószínűleg egykor kisebb vára is volt.

    Turdossint először 1265-ben IV. Béla király oklevelében említik „Tourdosina” néven. 1339-ben „Twardosczino”, 1380-ban „Twardossin”, 1395-ben „Twrdossin”, 1625-ben „Tverdosin” alakban szerepel a korabeli forrásokban.

    1332-ben Raimund pápai legátus oklevele említi először plébániáját is.

    Árva várához tartozott, majd I. Lajos király városi kiváltságokkal ruházta fel. Vásártartási jog és vámmentesség illette meg, bírót választhatott és 12 tagú városi tanács igazgatta.

    A protestantizmus Árva várának urai a Thurzók révén terjedt el a vidéken. Turdossin első név szerint ismert evangélikus lelkészét 1577-ben említik. A XVII. század közepén azt ellenreformáció hatására a lakosság többsége azonban visszatért a katolikus hitre.

    1640-ben 3 vásár tartására kapott jogot. 1686-ban a Sobieski lengyel és litván hadai kifosztották. A XVIII. században virágzott a vászonszövés és a fazekasság, cipészek, kovácsok, csizmadiák is voltak a városban, céhük azonban csak a szűcsöknek volt. 1778-ban Turdossinnak 951 lakosa volt, köztük 4 nemesi család. A XIX. századra ismét jelentős város lett. Lakói mezőgazdasággal, állattartással, fafeldolgozással, vászonszövéssel és festéssel foglalkoztak.  

    Árvaváralja

    Kisközség a vármegye vári járásában, az Árva folyó mellett, a hites régi meredek sziklára épült vár tövében. Lakóinak száma 1891-ben 373 tót, magyar és német lakossal; posta- és távíróhivatallal.

    A vár alatti folyóparton a bronzkorban a lausitzi kultúra, a vár területén pedig a puhói kultúra településének nyomait tárták fel. A későbbi római korból is találtak itt leleteket. Bár a falu helye már a bronzkorban is lakott volt, de először csak 1559-ben említik, amikor a Thurzók vár alatti majorságából kifejlődött, lakói a vár szolgálónépei voltak, iparosok, uradalmi tisztek.

    A XVII. században vámszedőhely volt fűrészteleppel, serfőzővel, malmokkal, később a közbirtokossági hivatal is itt székelt.

    Lakói a XIX. században főként kézművességgel és erdei munkákkal foglalkoztak.

    Árvaváralja volt az Árvai erdőgazdaság központja.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf